3. tanulmány − 2010
Július 10 - 16.Mindnyájan vétkeztek
SZOMBAT DÉLUTÁN
E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 1:16-17, 22-32; 2:1-10, 17-23;
3:1-2, 10-18, 23
„Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek
az Isten dicsősége nélkül” (Róm
3:23).
Ha az ember nem ismeri el bűnösségét,
nem érzi szükségesnek a megigazulást sem (azt, hogy Isten igaznak nyilvánítsa).
Ezért Pál számára a megigazulás első lépése, hogy beismerjük: reménytelen
helyzetben lévő, tehetetlen bűnösök vagyunk. Érvelésében először a pogányok
nagyfokú romlottságát mutatta be, akik azért süllyedtek olyan mélyre, mert
teljesen kitörölték Istent az emlékezetükből. Majd pedig rámutatott, hogy a
zsidók sem különbek, mivel senki nem üdvözítheti önmagát jócselekedeteivel.
Ellen G. White világosan kifejti: „Senki
ne gondolja korlátoltan, szűklátókörűen, hogy az ember valamely cselekedetével
a legkisebb mértékben is elősegítheti a törvény áthágása miatt felhalmozott
adóssága törlesztését. Ez végzetes önámítás. Aki ezt a kérdést meg akarja
érteni, mondjon le dédelgetett elképzeléseiről, és alázatos szívvel
tanulmányozza az engesztelést.
E kérdést
illetően olyan sűrű homály fedi az elméket, hogy a magukat Isten gyermekeinek
vallók ezrei is valójában a gonosz gyermekei, mivel saját cselekedeteikre
akarnak hagyatkozni. Isten mindig jócselekedeteket várt és vár el, mint ahogy a
törvény is. Ám tekintettel arra, hogy az ember bűnbe esett, ami miatt a
jótettei is értéktelenek, egyedül Jézus igazsága válhat javára. Krisztus pedig
valóban üdvözíthet, mert mindenkor él, hogy esedezzen értünk” (Ellen G. White
megjegyzései, The SDA Bible Commentary. 6. köt. 1071. o.).
NE SZÉGYELJÜK AZ EVANGÉLIUMOT! |
Július 11 |
Vasárnap |
„Mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát;
mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg
görögnek. Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen
meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él” (Róm 1:16-17).
Mit fejeznek ki ezek az igék? Mit tapasztaltunk a bennük foglalt ígéretekkel
és reménységgel kapcsolatban?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Több kulcsszót
is találunk ebben az igeszakaszban:
1. Evangélium. A görög eredetiben ez szó szerint azt jelenti: „jó üzenet” vagy „jó hír.” Önmagában állva a kifejezés bármely jó hírre vonatkozhat, de ebben az igeszakaszban „Krisztus” evangéliumáról van szó, vagyis „a Messiásról szóló jó hírről” (Krisztus ugyanis a „Messiás” görög kifejezésének átirata). A jó hír pedig, hogy a Messiás eljött, és aki hisz benne, üdvözülhet. Jézusban és tökéletes igazságában nyerhetünk megváltást – nem pedig magunkban vagy Isten törvényében.
2. Igazság. Ez az Isten előtti igazságot jelölő szó sajátos jelentésben bontakozik ki a Római levélben, amit még a tanulmányunk későbbi részében tovább fejtegetünk. Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy Róm 1:17 versében „az Is-ten” igazságáról van szó. Olyan igazságról tehát, ami Istentől van, amiről Ő maga gondoskodik. Mint látni fogjuk, csak ez az igazság hozhatja az örök élet ígéretét.
3. Hit. A görög szövegben a pisteuo (hinni), illetve a pistis (hit) adott alakjait olvassuk. A megváltáshoz kapcsolódó hit értelme a Római levél tanulmányozása során bontakozik majd ki.
Küzdünk-e az üdvbizonyossággal? Kérdésesnek látjuk időnként az
üdvösségünket, azt, hogy minket egyáltalán meg lehet váltani? Mi kelt ilyen
félelmet? Miben gyökerezik ez az érzés? Lehet valós alapja? Megeshet, hogy az
életvitelünk kifejezetten ellentmond hitvallásunknak? Akkor viszont milyen
döntéseket kell hoznunk, hogy valóban a magunkénak tudhassuk a Jézusban
elnyerhető ígéreteket és üdvbizonyosságot?
AZ EMBER ÁLLAPOTA |
Július 12 |
Hétfő |
Miért olyan könnyű keresztényként
elfogadni Róm 3:23 üzenetét? Ugyanakkor mi miatt kérdőjelezhetik
meg egyesek e szöveg igazságát?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Elképesztő módon még mindig vannak, akik
vitatják az ember bűnösségét, és amellett érvelnek, hogy alapvetően jók vagyunk.
E téves felfogás abból ered, hogy nincs világos képünk a valódi jóságról. Talán
elégedettek lehetünk magunkkal – valaki máshoz képest. Adolf Hitlerhez
viszonyítva még a maffiózó Al Capone is szinte szentnek tűnik. Viszont
Istenhez, az Ő szentségéhez és igazságosságához mérve magunkat csak megvetést
és elmarasztalást érezhetünk.
A fenti ige megemlíti „Isten dicsőségét”
is. Ezt a kifejezést sokféleképpen értelmezték. Jelentésének legegyszerűbb
magyarázatát talán 1Kor 11:7 versében találjuk: „ő [a
férfi] az Istennek képe és dicsősége.” A görög nyelvben a „dicsőség” és
a „kép” jelentése szinte azonos. A bűn elcsúfította Isten képét az emberben. A
bűnös tehát „híjával van” (új prot. ford.) Isten képének
vagy dicsőségének, és tükrözni is csak nagyon hiányosan tudja azt.
Változott-e mára a helyzet (Róm 3:10-18)? A fenti leírásból mi jellemez leginkább bennünket,
illetve milyenek lennénk, ha Krisztus nem lenne jelen az életünkben?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Akármilyen rosszak legyünk is, a
helyzetünk nem reménytelen. Az első lépés: elismerni bűnösségünket, valamint
azt, hogy önmagunkban képtelenek vagyunk változtatni bármin. Erről a
Szentlélek győz meg. Ha a bűnös nem áll ellen késztetésének, a Lélek rávezeti
az önámító, tettető és önigazoló álarc letépésére, valamint arra, hogy
Krisztusra és irgalmára hagyatkozzon, így kérve az Urat: „Isten, légy
irgalmas nékem bűnösnek” (Lk 18:13)!
Mikor fordult elő utoljára, hogy igazán szembenéztünk magunkkal?
Mikor helyeztük mérlegre indítékainkat, tetteinket és érzéseinket? Felkavaró
lehet ez az élmény, nem igaz? Mi az egyedüli reménységünk?
AZ I. SZÁZADTÓL A XXI. SZÁZADIG |
Július 13 |
Kedd |
A XIX-XX. század
fordulóján az volt az általános elképzelés, hogy az emberiség fejlődik, az
erkölcsiség javul, a tudomány és a technika pedig elősegíti majd az utópia
megvalósulását. Az ember jó úton halad a tökéletesség felé – gondolták sokan;
vagyis hittek abban, hogy az emberek megfelelő neveléssel és erkölcsi képzéssel
nagymértékben javíthatnak saját és társadalmuk állapotán. E változások
tömegének akkor kellett volna megvalósulnia, amikor az emberiségre
ráköszöntött a XX. század új világa.
Sajnos a dolgok nem éppen a várakozások
szerint alakultak. A XX. század a történelem egyik legkegyetlenebb és legvadabb
korszaka lett. A helyzet iróniája pedig, hogy ez nagyrészt a tudományos fejlődés
miatt alakult így, ami olyan mértékben adott módot az emberek pusztítására,
mint amit a múltban a legvadabb fantáziával sem lehetett elképzelni.
Hol a hiba?
Napjainkban, a XXI. században hogyan
mutatkozik meg az, amit az apostol az I. században írt le Róm 1:22-32 verseiben?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Amikor az emberiség szem elől
tévesztette Istent, a bűn, a tévelygés és a lealacsonyodás áradata szabadult
el. Ma mindannyiunknak e probléma következményeivel kell élnünk. Ami azt
illeti, ha percről percre nem adjuk át magunkat Istennek, mi magunk is csak
súlyosbítjuk a problémát.
Összpontosítsunk különösen Róm 1:22-23
verseire! Hogyan mutatkozik meg ma is az, amit ezek a versek kifejeznek? Istent
elvetve mit imádnak és bálványoznak az emberek évszázadunkban? Hogyan lettek
ettől balgákká? Beszélgessünk ezekről a gondolatokról
szombaton a csoportban!
ZSIDÓK ÉS
POGÁNYOK |
Július 14 |
Szerda |
A Római levél első fejezetében Pál
kimondottan a pogányok bűneivel foglalkozik, akik már hosszú ideje nem
figyeltek Istenre, és így lealacsonyító dolgokat műveltek.
Az apostol azonban nem hagyta szó nélkül
saját népe helyzetét sem. Annyi előnyt élveztek (Róm 3:1-2),
de ők is bűnösök, Isten törvényének ítélete alá esnek, és Krisztus megváltó
kegyelmére szorulnak. Ilyen értelemben pedig nincs különbség zsidó és pogány
között, mert mindkettő bűnös, Isten törvényének áthágója, egyaránt a megváltás
isteni kegyelmére szorul.
Mitől óv Pál Róm 2:1-3,
17-24 verseiben? Milyen üzenete van e figyelmeztetésnek számunkra, legyünk
akár zsidók, akár pogányok?
„Ne tekintsétek magatokat másoknál
jobbaknak, ne tartsátok magatokat bíráiknak. Mivel nem tudhatjátok az
indítóokokat, ítélkezni is képtelenek vagytok mások felett. A kritizálással
magatok fölött mondtok ítéletet, mert megmutatjátok, hogy Sátánnak, a
testvérek vádlójának társai vagytok” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest,
1998, Advent Kiadó. 258. o.).
Olyan könnyű mások bűnét meglátni és
arra rámutatni. Pedig milyen gyakran megesik, hogy mi magunk ugyanabban vétünk
– talán még jobban is. Az a baj, hogy hajlamosak vagyunk saját hibáink felett
szemet hunyni és mások gonoszságára nézni, vagy másokhoz hasonlítva jobbnak
vélni magunkat.
Pál nem megy bele ebbe a játékba. Óva
inti honfitársait a pogányok elítélésétől, mivel ők, a választott nép tagjai
is bűnösek, sőt adott esetben még bűnösebbek, mint az általuk olyan könnyen
elítélt pogányok, hiszen zsidóként ők több világosságot kaptak. Pál
mondanivalójának lényege az, hogy egyikünk sem igaz, egyikünk sem üti meg az
isteni mércét, és egyikünk sem jó vagy szent örökletesen. Zsidók és pogányok,
férfiak és nők, gazdagok és szegények, istenfélők és istentagadók, mindnyájan
kárhozat alatt állunk, és az evangéliumban kinyilatkoztatott isteni kegyelem nélkül nem lenne számunkra reménység.
Mennyire jellemez a képmutatás? Vagyis milyen gyakran ítélünk el
másokat olyasmiért, még ha csak gondolatban is, amiben mi magunk is vétünk?
Hogyan változhatunk meg, megszívlelve Pál szavait?
BŰNBÁNAT |
Július 15 |
Csütörtök |
Egy ötéves kisfiú ellökte kishúgát. Ezután a szülei rávették, hogy kérjen bocsánatot.
Egyáltalán nem fűlött hozzá a foga, így hát minden megbánás nélkül, makacsul a
földet bámulva préselte ki fogai közül a szót: „Bocsánat.” Ez aligha nevezhető
igazi bűnbánatnak.
Erre a példára gondolva, olvassuk el a
következő verset! „Vagy megveted jóságának, türelmének és hosszantűrésének
gazdagságát, s nem fogod fel, hogy Isten jósága bűnbánatra vezet” (Róm 2:4, Káldi ford.)*? Mi a szakasz üzenete?
Figyeljük meg, hogy Isten jósága bűnbánatra
vezeti, de nem kényszeríti a bűnöst! Az Úr nem alkalmaz erőszakot. Végtelenül
türelmes, és arra törekszik, hogy minden embert szeretetével vonjon magához. A
kierőszakolt bocsánatkérés a bűnbánat lényegével ellentétes, nem igaz? Ha
Isten mindenkit bűnbánatra kényszerítene, mindnyájan üdvözülnénk; hiszen ugyan
miért kényszerítene egyeseket bűnbánatra, míg másokat nem?
Mi vár azokra, akik ellenállnak Isten
szeretetének, nem hajlandóak a bűnbánatra és engedetlenek maradnak? Róm 2:5-10
Ezekben a versekben, mint ahogy a Római levél
egészében, Pál gyakran hangsúlyozza a jócselekedetek szerepét. A hit általi – a
törvény cselekedetei nélküli – megigazulást sosem szabad úgy értelmezni,
hogy a jócselekedeteknek nincs helye a keresztény életben. Például, a 7. vers
szerint azok üdvözülnek, akik „a jócselekedetben való állhatatossággal” keresik
azt. Az emberi erőfeszítés ugyan nem hoz üdvösséget, mégis része a megváltás
tapasztalatának. Nehéz felfogni, hogyan juthat egy bibliaolvasó ember arra a következtetésre,
hogy a cselekedetek egyáltalán nem számítanak. Az önkéntes, szívből fakadó,
igazi bűnbánatot mindenkor követi az elhatározás, hogy felülkerekedjünk bűneinken,
és elhagyjuk azokat.
Milyen gyakran tartunk bűnbánatot? Őszinte-e megbánásunk, vagy
hajlamosak vagyunk egy vállrándítással elintézni hibáinkat, bűneinket? Ha ez
utóbbi jellemez, hogyan változhatnánk meg? Miért kell megváltoznunk?
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: |
Július 16 |
Péntek |
Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest,
1983, H. N. Adventista Egyház. „Az Úr szőlőskertje” c. fejezet, 192–209. o.; Jézushoz
vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. „Isten szeretete az
emberek iránt” c. fejezet, 7–12. o.; „A bűnösnek
Krisztusra van szüksége” c. fejezet, 13–17. o.; A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest,
1998, Advent Kiadó. „Kapcsolataink” c. fejezetéből, 355–357. o.
„Sokan be vannak csapva szívük állapotát
illetően. Nem veszik észre, hogy az emberi szív mindennél csalárdabb és elkeserítően
gonosz. Saját igazságukkal vonják körül magukat és megelégednek a saját emberi
mértékük kijelölte jellemszint elérésével. Az isteni mérték elérése nélkül
azonban végzetes bukásokban van részük, saját erőből pedig nem képesek eleget
tenni Isten rendeléseinek” (Ellen G. White: Szemelvények Ellen G. White
írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 296. o.).
„A világ
állapotának riasztó képét láttam. Erkölcstelenség terjeng mindenütt. A laza
erkölcs korunk jellemző bűne. A kicsapongás még soha ilyen szemtelenül nem
ütötte fel torz fejét. Mintha az emberek eltompultak volna. Az erény és a
valódi istenfélelem kedvelőit csaknem teljesen elcsüggeszti az erkölcstelenség
arcátlansága, ereje és elterjedése. Az elhatalmasodott gonoszság azonban nem
korlátozódik csupán a hitetlenekre és a gúnyolódókra. Bárcsak így lenne, de nem
ez a helyzet! Bűnös sok olyan férfi és nő is, aki Krisztus követőjének vallja
magát. Még a Krisztus eljövetelére várók között is vannak, akik éppoly készületlenül
néznek ez elé az esemény elé, mint Sátán. Nem tisztítják meg magukat minden
szennytől. Olyan régen szolgálják kívánságaikat, hogy fel sem tűnik nekik,
milyen tisztátalanok a gondolataik, a képzeletük pedig romlott” (Ellen G.
White: Testimonies for the Church. 2. köt. 346. o.).
BESZÉLGESSÜNK
RÓLA!
1.
Vegyük
át csoportunkban a keddi tanulmány kérdését! Hogyan mutatkozik meg ez a mai
társadalomban?
2. Figyeljük meg a pénteki részben Ellen G. White második idézetét! Mit teszünk, ha magunkra ismerünk benne? Miért fontos, hogy ne essünk kétségbe, és kitartóan kérjük Isten ígéreteit – először is megbocsátását, másodszor pedig megtisztító erejét? Ki akar rávenni, hogy végleg feladjuk a küzdelmet, amikor ezt sugallja: „Nincs értelme. Én túlságosan rossz vagyok. Úgysem üdvözülhetek, tehát fel is adhatom.” Jézus azonban így szól: „Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél” (Jn 8:11)! Kire hallgatunk tehát?
SZOMBATI TAPASZTALATOK – 1.
2005.
augusztusában, keresztségünk előtt két héttel, elindultunk életünk első nagy
motoros túrájára négyen: férjem, sógorom, sógornőm és én. Két nagy motorral
mentünk, körutat terveztünk Ausztrián keresztül Olaszországba, ahol egy
barátunkat akartuk meglátogatni a Gardatónál, majd Toscanából Horvátországon
át akartunk hazajönni. Egy csütörtöki napon indultunk. Még itthon elhatároztuk,
hogy a szombatot Ausztriában töltjük pihenéssel. Mint minden nagyobb utunk előtt,
a város szélén a körforgalom mellett ekkor is megálltunk imádkozni; kértük
Isten áldását utunkra, hogy épségben hazaérjünk a keresztségre. Pénteken az osztrák-olasz határon, egy tóparti motelben
találtunk szállást, sajnos nem túl olcsón, ezért tépelődtünk, hogy maradjunk-e
még egy éjszakát, és a szombatot ott töltsük, ahogy eredetileg terveztük, vagy
menjünk tovább, amivel sokat spórolhatnánk. Végül az utóbbi mellett döntöttünk…
Délután 3-kor
álltunk meg először, de ekkor sem került elő Biblia, inkább – némi töprengés
után – a Cortina közeli felvonóval felmentünk a csúcsra, többszáz méteres,
félelmetes szakadékok felett, hogy majd ott tartunk áhítatot. Ez ismét rossz döntés
volt. Elkezdett ömleni az eső, dörgött, villámlott, semmit nem láttunk a
tájból. 10 perc után vissza is indultunk, áhítat nélkül. Félúton, a szakadékok
felett voltunk, amikor egy hatalmas villámlás után a felvonó megállt. Alattunk
100 méteres szakadék, körülöttünk sehol egy lélek, csak mi négyen himbálóztunk
a mélység felett. Aggódni kezdtünk, és sógornőmmel éreztük, hogy ez nem véletlen…
Végül csak leértünk.
Ahogy
megszárítkoztunk, azonnal indultunk tovább. Olaszországban éppen egy vallási
ünnep volt, ezért sehol nem találtunk szállást. Sajnos az időjárás sem nekünk
kedvezett, újból eleredt az eső. Már szürkült, és mindenünk átnyirkosodott.
Egy utazási irodában kaptunk legalább 20 címet, de már minden szoba foglalt
volt.
Besötétedett,
szakadt az eső, és mi reménytelenül, bőrig ázva, a kétségbeesés határán álltunk
a 3000 m-es hegyek között. Jól tudtuk, miért történt mindez. Én sírva mondtam a
többieknek, hogy imádkozzunk már végre, nincs más lehetőség. Így is tettünk,
majd felültünk a motorra, és elindultunk. Csak Istenben bízhattunk. Fent, a
hegytetőn, az egyik kanyarban megláttunk egy házat, rajta pici betűkkel:
Camera-Zimmer. Bementem érdeklődni. Egyetlen négyágyas szabad szobájuk volt.
Könnyeimmel küszködve köszöntem meg a hölgynek. Mindannyian éreztük, hogy ez
imatapasztalat volt. 5 perc telt el bűnbánó imánk után, és Isten azonnal
válaszolt. A legszebb helyen, a legmelegebb vendégszeretettel fogadtak. Olyan
finom vacsorát szinte egész olaszországi tartózkodásunk alatt nem ettünk,
méghozzá elfogadható áron. Este nem győztünk hálát adni Istennek. Ez a
tapasztalat életünk végéig elkísér…
Horváthné Portörő Erzsébet