SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

3. tanulmány     2010  Július 10 - 16.

Mindnyájan vétkeztek

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 1:16-17, 22-32; 2:1-10, 17-23; 3:1-2, 10-18, 23

„Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (Róm 3:23).

Ha az ember nem ismeri el bűnösségét, nem érzi szükségesnek a megigazulást sem (azt, hogy Isten igaznak nyilvánítsa). Ezért Pál számára a megigazulás első lépése, hogy beismerjük: reménytelen helyzetben lévő, tehetetlen bűnösök vagyunk. Érvelésében először a pogányok nagyfokú romlottságát mutatta be, akik azért süllyedtek olyan mélyre, mert teljesen kitörölték Istent az emlékezetükből. Majd pedig rámutatott, hogy a zsidók sem különbek, mivel senki nem üdvözítheti önmagát jócselekedeteivel.

Ellen G. White világosan kifejti: „Senki ne gondolja korlátoltan, szűklátókörűen, hogy az ember valamely cselekedetével a legkisebb mértékben is elősegítheti a törvény áthágása miatt felhalmozott adóssága törlesztését. Ez végzetes önámítás. Aki ezt a kérdést meg akarja érteni, mondjon le dédelgetett elképzeléseiről, és alázatos szívvel tanulmányozza az engesztelést.

E kérdést illetően olyan sűrű homály fedi az elméket, hogy a magukat Isten gyermekeinek vallók ezrei is valójában a gonosz gyermekei, mivel saját cselekedeteikre akarnak hagyatkozni. Isten mindig jócselekedeteket várt és vár el, mint ahogy a törvény is. Ám tekintettel arra, hogy az ember bűnbe esett, ami miatt a jótettei is értéktelenek, egyedül Jézus igazsága válhat javára. Krisztus pedig valóban üdvözíthet, mert mindenkor él, hogy esedezzen értünk” (Ellen G. White megjegyzései, The SDA Bible Commentary. 6. köt. 1071. o.).

 

NE SZÉGYELJÜK AZ EVANGÉLIUMOT!

Július  11

Vasárnap

 

 „Mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek. Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él” (Róm 1:16-17). Mit fejeznek ki ezek az igék? Mit tapasztaltunk a bennük foglalt ígéretekkel és reménységgel kapcsolatban?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Több kulcsszót is találunk ebben az igeszakaszban:

1.       Evangélium. A görög eredetiben ez szó szerint azt jelenti: „jó üzenet” vagy „jó hír.” Önmagában állva a kifejezés bármely jó hírre vonatkozhat, de ebben az igeszakaszban „Krisztus” evangéliumáról van szó, vagyis „a Messi­ásról szóló jó hírről” (Krisztus ugyanis a „Messiás” görög kifejezésének átirata). A jó hír pedig, hogy a Messiás eljött, és aki hisz benne, üdvözülhet. Jézusban és tökéletes igazságában nyerhetünk megváltást – nem pedig magunkban vagy Isten törvényében.

2.        Igazság. Ez az Isten előtti igazságot jelölő szó sajátos jelentésben bontakozik ki a Római levélben, amit még a tanulmányunk későbbi részében tovább fejtegetünk. Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy Róm 1:17 versében „az Is-ten” igazságáról van szó. Olyan igazságról tehát, ami Istentől van, amiről Ő maga gondoskodik. Mint látni fogjuk, csak ez az igazság hozhatja az örök élet ígéretét.

3.        Hit. A görög szövegben a pisteuo (hinni), illetve a pistis (hit) adott alakjait olvassuk. A megváltáshoz kapcsolódó hit értelme a Római levél tanulmányozása során bontakozik majd ki.

Küzdünk-e az üdvbizonyossággal? Kérdésesnek látjuk időnként az üdvösségünket, azt, hogy minket egyáltalán meg lehet váltani? Mi kelt ilyen félelmet? Miben gyökerezik ez az érzés? Lehet valós alapja? Megeshet, hogy az életvitelünk kifejezetten ellentmond hitvallásunknak? Akkor viszont milyen döntéseket kell hoznunk, hogy valóban a magunkénak tudhassuk a Jézusban elnyerhető ígéreteket és üdvbizonyosságot?

 

AZ EMBER ÁLLAPOTA

Július  12

Hétfő

 

Miért olyan könnyű keresztényként elfogadni Róm 3:23 üzenetét? Ugyanakkor mi miatt kérdőjelezhetik meg egyesek e szöveg igazságát?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Elképesztő módon még mindig vannak, akik vitatják az ember bűnösségét, és amellett érvelnek, hogy alapvetően jók vagyunk. E téves felfogás abból ered, hogy nincs világos képünk a valódi jóságról. Talán elégedettek lehetünk magunkkal – valaki máshoz képest. Adolf Hitlerhez viszonyítva még a maffiózó Al Capone is szinte szentnek tűnik. Viszont Istenhez, az Ő szentségéhez és igazságosságához mérve magunkat csak megvetést és elmarasztalást érezhetünk.

A fenti ige megemlíti „Isten dicsőségét” is. Ezt a kifejezést sokféleképpen értelmezték. Jelentésének legegyszerűbb magyarázatát talán 1Kor 11:7 versében találjuk: „ő [a férfi] az Istennek képe és dicsősége.” A görög nyelvben a „dicsőség” és a „kép” jelentése szinte azonos. A bűn elcsúfította Isten képét az emberben. A bűnös tehát „híjával van” (új prot. ford.) Isten képének vagy dicsőségének, és tükrözni is csak nagyon hiányosan tudja azt.

Változott-e mára a helyzet (Róm 3:10-18)? A fenti leírásból mi jellemez leginkább bennünket, illetve milyenek lennénk, ha Krisztus nem lenne jelen az életünkben?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Akármilyen rosszak legyünk is, a helyzetünk nem reménytelen. Az első lépés: elismerni bűnösségünket, valamint azt, hogy önmagunkban képtelenek vagyunk változtatni bármin. Erről a Szentlélek győz meg. Ha a bűnös nem áll ellen késztetésének, a Lélek rávezeti az önámító, tettető és önigazoló álarc letépésére, valamint arra, hogy Krisztusra és irgalmára hagyatkozzon, így kérve az Urat: „Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek” (Lk 18:13)!

Mikor fordult elő utoljára, hogy igazán szembenéztünk magunkkal? Mikor helyeztük mérlegre indítékainkat, tetteinket és érzéseinket? Felkavaró lehet ez az élmény, nem igaz? Mi az egyedüli reménységünk?

 

AZ I. SZÁZADTÓL A XXI. SZÁZADIG

Július  13

Kedd

 

A XIX-XX. század fordulóján az volt az általános elképzelés, hogy az emberiség fejlődik, az erkölcsiség javul, a tudomány és a technika pedig elősegíti majd az utópia megvalósulását. Az ember jó úton halad a tökéletesség felé – gondolták sokan; vagyis hittek abban, hogy az emberek megfelelő neveléssel és erkölcsi képzéssel nagymértékben javíthatnak saját és társadalmuk állapotán. E változások tömegének akkor kellett volna megvalósulnia, amikor az emberiségre ráköszöntött a XX. század új világa.

Sajnos a dolgok nem éppen a várakozások szerint alakultak. A XX. század a történelem egyik legkegyetlenebb és legvadabb korszaka lett. A helyzet iróniája pedig, hogy ez nagyrészt a tudományos fejlődés miatt alakult így, ami olyan mértékben adott módot az emberek pusztítására, mint amit a múltban a legvadabb fantáziával sem lehetett elképzelni.

Hol a hiba?

Napjainkban, a XXI. században hogyan mutatkozik meg az, amit az apostol az I. században írt le Róm 1:22-32 verseiben?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Amikor az emberiség szem elől tévesztette Istent, a bűn, a tévelygés és a lealacsonyodás áradata szabadult el. Ma mindannyiunknak e probléma következményeivel kell élnünk. Ami azt illeti, ha percről percre nem adjuk át magunkat Istennek, mi magunk is csak súlyosbítjuk a problémát.

Összpontosítsunk különösen Róm 1:22-23 verseire! Hogyan mutatkozik meg ma is az, amit ezek a versek kifejeznek? Istent elvetve mit imádnak és bálványoznak az emberek évszázadunkban? Hogyan lettek ettől balgákká? Beszélgessünk ezekről a gondolatokról szombaton a csoportban!

 

ZSIDÓK ÉS POGÁNYOK

Július  14

Szerda

 

A Római levél első fejezetében Pál kimondottan a pogányok bűneivel foglalkozik, akik már hosszú ideje nem figyeltek Istenre, és így lealacsonyító dolgokat műveltek.

Az apostol azonban nem hagyta szó nélkül saját népe helyzetét sem. Annyi előnyt élveztek (Róm 3:1-2), de ők is bűnösök, Isten törvényének ítélete alá esnek, és Krisztus megváltó kegyelmére szorulnak. Ilyen értelemben pedig nincs különbség zsidó és pogány között, mert mindkettő bűnös, Isten törvényének áthágója, egyaránt a megváltás isteni kegyelmére szorul.

Mitől óv Pál Róm 2:1-3, 17-24 verseiben? Milyen üzenete van e figyelmeztetésnek számunkra, legyünk akár zsidók, akár pogányok?

„Ne tekintsétek magatokat másoknál jobbaknak, ne tartsátok magatokat bíráiknak. Mivel nem tudhatjátok az indítóokokat, ítélkezni is képtelenek vagytok mások felett. A kritizálással magatok fölött mondtok ítéletet, mert megmutatjátok, hogy Sátánnak, a testvérek vádlójának társai vagytok” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 258. o.).

Olyan könnyű mások bűnét meglátni és arra rámutatni. Pedig milyen gyakran megesik, hogy mi magunk ugyanabban vétünk – talán még jobban is. Az a baj, hogy hajlamosak vagyunk saját hibáink felett szemet hunyni és mások gonoszságára nézni, vagy másokhoz hasonlítva jobbnak vélni magunkat.

Pál nem megy bele ebbe a játékba. Óva inti honfitársait a pogányok elítélésétől, mivel ők, a választott nép tagjai is bűnösek, sőt adott esetben még bűnösebbek, mint az általuk olyan könnyen elítélt pogányok, hiszen zsidóként ők több világosságot kaptak. Pál mondanivalójának lényege az, hogy egyikünk sem igaz, egyikünk sem üti meg az isteni mércét, és egyikünk sem jó vagy szent örökletesen. Zsidók és pogányok, férfiak és nők, gazdagok és szegények, istenfélők és istentagadók, mindnyájan kárhozat alatt állunk, és az evangéliumban kinyilatkoztatott isteni kegyelem nélkül nem lenne számunkra reménység.

Mennyire jellemez a képmutatás? Vagyis milyen gyakran ítélünk el másokat olyasmiért, még ha csak gondolatban is, amiben mi magunk is vétünk? Hogyan változhatunk meg, megszívlelve Pál szavait?

 

BŰNBÁNAT

Július  15

Csütörtök

 

Egy ötéves kisfiú ellökte kishúgát. Ezután a szülei rávették, hogy kérjen bocsánatot. Egyáltalán nem fűlött hozzá a foga, így hát minden megbánás nélkül, makacsul a földet bámulva préselte ki fogai közül a szót: „Bocsánat.” Ez aligha nevezhető igazi bűnbánatnak.

Erre a példára gondolva, olvassuk el a következő verset! „Vagy megveted jóságának, türelmének és hosszantűrésének gazdagságát, s nem fogod fel, hogy Isten jósága bűnbánatra vezet” (Róm 2:4, Káldi ford.)*? Mi a szakasz üzenete?

Figyeljük meg, hogy Isten jósága bűnbánatra vezeti, de nem kényszeríti a bűnöst! Az Úr nem alkalmaz erőszakot. Végtelenül türelmes, és arra törekszik, hogy minden embert szeretetével vonjon magához. A kierőszakolt bocsánatkérés a bűnbánat lényegével ellentétes, nem igaz? Ha Isten mindenkit bűnbánatra kényszerítene, mindnyájan üdvözülnénk; hiszen ugyan miért kényszerítene egyeseket bűnbánatra, míg másokat nem?

Mi vár azokra, akik ellenállnak Isten szeretetének, nem hajlandóak a bűn­bánatra és engedetlenek maradnak? Róm 2:5-10

Ezekben a versekben, mint ahogy a Római levél egészében, Pál gyakran hangsúlyozza a jócselekedetek szerepét. A hit általi – a törvény cselekedetei nélküli – megigazulást sosem szabad úgy értelmezni, hogy a jócselekedeteknek nincs helye a keresztény életben. Például, a 7. vers szerint azok üdvözülnek, akik „a jócselekedetben való állhatatossággal” keresik azt. Az emberi erőfeszítés ugyan nem hoz üdvösséget, mégis része a megváltás tapasztalatának. Nehéz felfogni, hogyan juthat egy bibliaolvasó ember arra a következtetésre, hogy a cselekedetek egyáltalán nem számítanak. Az önkéntes, szívből fakadó, igazi bűnbánatot mindenkor követi az elhatározás, hogy felülkerekedjünk bűneinken, és elhagyjuk azokat.

Milyen gyakran tartunk bűnbánatot? Őszinte-e megbánásunk, vagy hajlamosak vagyunk egy vállrándítással elintézni hibáinkat, bűneinket? Ha ez utóbbi jellemez, hogyan változhatnánk meg? Miért kell megváltoznunk?

* A görög szövegben a metanoia szó szerepel, ami a Károli vagy az új protestáns fordítás használatát indokolná, mivel mindkettőben a görög eredeti jelentése, a megtérés szerepel. A Káldi fordítás csak azért szerepel itt, mivel szó szerint megegyezik az ige angol fordításával, amit a tanulmány szerzője is használ, és amire az érveit építi. (A fordító megjegyzése)

 

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Július  16

Péntek

 

Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. „Az Úr szőlőskertje” c. fejezet, 192–209. o.; Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. „Isten szeretete az emberek iránt” c. fejezet, 7–12. o.; „A bűnösnek Krisztusra van szüksége” c. fejezet, 13–17. o.; A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. „Kapcsolataink” c. fejezetéből, 355–357. o.

„Sokan be vannak csapva szívük állapotát illetően. Nem veszik észre, hogy az emberi szív mindennél csalárdabb és elkeserítően gonosz. Saját igazságukkal vonják körül magukat és megelégednek a saját emberi mértékük kijelölte jellemszint elérésével. Az isteni mérték elérése nélkül azonban végzetes bukásokban van részük, saját erőből pedig nem képesek eleget tenni Isten rendeléseinek” (Ellen G. White: Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 296. o.).

A világ állapotának riasztó képét láttam. Erkölcstelenség terjeng mindenütt. A laza erkölcs korunk jellemző bűne. A kicsapongás még soha ilyen szemtelenül nem ütötte fel torz fejét. Mintha az emberek eltompultak volna. Az erény és a valódi istenfélelem kedvelőit csaknem teljesen elcsüggeszti az erkölcstelenség arcátlansága, ereje és elterjedése. Az elhatalmasodott gonoszság azonban nem korlátozódik csupán a hitetlenekre és a gúnyolódókra. Bárcsak így lenne, de nem ez a helyzet! Bűnös sok olyan férfi és nő is, aki Krisztus követőjének vallja magát. Még a Krisztus eljövetelére várók között is vannak, akik éppoly készületlenül néznek ez elé az esemény elé, mint Sátán. Nem tisztítják meg magukat minden szennytől. Olyan régen szolgálják kívánságaikat, hogy fel sem tűnik nekik, milyen tisztátalanok a gondolataik, a képzeletük pedig romlott” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 2. köt. 346. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Vegyük át csoportunkban a keddi tanulmány kérdését! Hogyan mutatkozik meg ez a mai társadalomban?

2.        Figyeljük meg a pénteki részben Ellen G. White második idézetét! Mit teszünk, ha magunkra ismerünk benne? Miért fontos, hogy ne essünk kétségbe, és kitartóan kérjük Isten ígéreteit – először is megbocsátását, másodszor pedig megtisztító erejét? Ki akar rávenni, hogy végleg feladjuk a küzdelmet, amikor ezt sugallja: „Nincs értelme. Én túlságosan rossz vagyok. Úgysem üdvözülhetek, tehát fel is adhatom.” Jézus azonban így szól: „Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél” (Jn 8:11)! Kire hallgatunk tehát?

 

SZOMBATI TAPASZTALATOK – 1.

2005. augusztusában, keresztségünk előtt két héttel, elindultunk életünk első nagy motoros túrájára négyen: férjem, sógorom, sógornőm és én. Két nagy motorral mentünk, körutat terveztünk Ausztrián keresztül Olaszországba, ahol egy barátunkat akartuk meglátogatni a Gardatónál, majd Toscanából Horvátországon át akartunk hazajönni. Egy csütörtöki napon indultunk. Még itthon elhatároztuk, hogy a szombatot Ausztriában töltjük pihenéssel. Mint minden nagyobb utunk előtt, a város szélén a körforgalom mellett ekkor is megálltunk imádkozni; kértük Isten áldását utunkra, hogy épségben hazaérjünk a keresztségre. Pénteken az osztrák-olasz határon, egy tóparti motelben találtunk szállást, sajnos nem túl olcsón, ezért tépelődtünk, hogy maradjunk-e még egy éjszakát, és a szombatot ott töltsük, ahogy eredetileg terveztük, vagy menjünk tovább, amivel sokat spórolhatnánk. Végül az utóbbi mellett döntöttünk…

Délután 3-kor álltunk meg először, de ekkor sem került elő Biblia, inkább – némi töprengés után – a Cortina közeli felvonóval felmentünk a csúcsra, többszáz méteres, félelmetes szakadékok felett, hogy majd ott tartunk áhítatot. Ez ismét rossz döntés volt. Elkezdett ömleni az eső, dörgött, villámlott, semmit nem láttunk a tájból. 10 perc után vissza is indultunk, áhítat nélkül. Félúton, a szakadékok felett voltunk, amikor egy hatalmas villámlás után a felvonó megállt. Alattunk 100 méteres szakadék, körülöttünk sehol egy lélek, csak mi négyen himbálóztunk a mélység felett. Aggódni kezdtünk, és sógornőmmel éreztük, hogy ez nem véletlen… Végül csak leértünk.

Ahogy megszárítkoztunk, azonnal indultunk tovább. Olaszországban éppen egy vallási ünnep volt, ezért sehol nem találtunk szállást. Sajnos az időjárás sem nekünk kedvezett, újból eleredt az eső. Már szürkült, és mindenünk átnyirkosodott. Egy utazási irodában kaptunk legalább 20 címet, de már minden szoba foglalt volt.

Besötétedett, szakadt az eső, és mi reménytelenül, bőrig ázva, a kétségbeesés határán álltunk a 3000 m-es hegyek között. Jól tudtuk, miért történt mindez. Én sírva mondtam a többieknek, hogy imádkozzunk már végre, nincs más lehetőség. Így is tettünk, majd felültünk a motorra, és elindultunk. Csak Istenben bízhattunk. Fent, a hegytetőn, az egyik kanyarban megláttunk egy házat, rajta pici betűkkel: Camera-Zimmer. Bementem érdeklődni. Egyetlen négyágyas szabad szobájuk volt. Könnyeimmel küszködve köszöntem meg a hölgynek. Mindannyian éreztük, hogy ez imatapasztalat volt. 5 perc telt el bűnbánó imánk után, és Isten azonnal válaszolt. A legszebb helyen, a legmelegebb vendégszeretettel fogadtak. Olyan finom vacsorát szinte egész olaszországi tartózkodásunk alatt nem ettünk, méghozzá elfogadható áron. Este nem győztünk hálát adni Istennek. Ez a tapasztalat életünk végéig elkísér…

Horváthné Portörő Erzsébet