SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltár 139:13-15; 1Korinthus 3:16-17; 9:24-27; Efézus 2:8; 2Timóteus 2:3-5; 4:7; Zsidók 11:6

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el” (Ézs 40:31)!

Igen sok erőfeszítést igényelt a felkészülés, ami lehetővé tette, hogy Roger Bannister egy mérföldet 4 perc alatt megtegyen. Végtelennek tűnt az edzések sora, a kimerítő hegymászások, de nem lehetett lazítani, mert a díjat, ami olyan sokat jelentett a fiatal atlétának, mások is szerették volna elnyerni a világ különböző pontjain. Felvirradt 1954. május 6. hajnala, az a nap, amire Roger Bannister évek óta készült, úgy érzelmileg mint lelkileg, de az értelmével és fizikailag is. A versenyt megelőző nap sajnos megcsúszott a síkos parkettán, és a nap hátralévő részében csak sántikálni tudott. A verseny azonban kezdetét vette, és Roger Bannister 3 perc 59.4 másodperc alatt lefutotta az egymérföldes távot. Ezzel ő lett az első ember, aki 4 percnél kevesebb idő alatt tett meg egy mérföldet!

Pál apostol a sport világából vett képpel bátorít arra, hogy „kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért” (Zsid 12:1). Az általa említett verseny azonban sokkal fontosabb annál, mint amelyikben Roger Bannister győzött. Ehhez a versenyhez a lehető legjobb lelki és fizikai erőnlét szükségeltetik, aminek alapja a rendszeres gyakorlás. A héten ezzel foglalkozunk majd.

A testedzés az egészség megőrzésének és fenntartásának egyik rendkívül fontos tényezője.

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” (2Tim 4:7). Mire gondolt itt Pál, az egyedül hit által elnyerhető megváltás kiemelkedő tanítója?

Az embereket évszázadok óta lenyűgözik az atlétikai versenyek, sokan csodálják a sportolókat. Irigylésre méltó, amit az atléták el tudnak érni testükkel! A természetes adottságok mellett a legtöbb sportoló mégis hihetetlenül kemény erőfeszítéseinek köszönheti sikerét.

Egyszer valaki megkérdezte egy hosszútávfutó bajnoktól, hogy szerinte belõle is válhatna-e sikeres futó. „Hát persze!” – felelte az atléta. „A hét hat napján fuss le 15 mérföldet, a hetediken pedig 25-öt. Ha ezt egy évig megteszed, jó esélyed van rá, hogy eredményes legyél.”

A Biblia több helyen is sportversenyhez hasonlítja a hitéletet. Olvassuk el a következő szakaszokat: 1Kor 9:24-27; Fil 3:12-14; 2Tim 2:3-5! Milyen alapvető gondolatot találunk e részekben? Hogyan tapasztaltuk már mi is azt, amit az apostol itt kifejezett?

Pusztán az arckifejezésükre figyelve könnyen juthatunk téves következtetésre azzal kapcsolatban, hogy a kocogók, kerékpárosok, futók mennyire érzik jól (vagy rosszul) magukat. Néha inkább büntetésnek tűnhet, amit tesznek, pedig rendkívül sok előny származik abból, ha az ember kitart edzésterve mellett. Erről majd a héten egy kicsit később ejtünk szót. Az előnyök abból adódnak, ha az ember eltökélten, fegyelmezetten végrehajtja a szükséges feladatokat. Vannak szabályok, amelyeket be kell tartani. Alapvetően fontos például a rendszeres edzés. Továbbá lennie kell egy bizonyos célnak, és időnként valami díjnak, jutalomnak is.

Ezek az elvek a lelki és a fizikai erőnlétre egyaránt vonatkoznak. Ahhoz, hogy lelki erőnlétünket biztosítsuk, figyelmünket Jézusra kell összpontosítanunk. Olvasnunk kell Igéjét, és fontos az imádkozás, az elmélkedés is. Annyi minden elterelheti a figyelmünket, köztük számtalan jó és nemes ügy, mint pl. a munkánk, a tanulmányaink vagy akár a gyülekezeti programok. Ilyenkor azonban félre kell tenni azokat a feladatokat és a figyelmünket elterelő minden egyéb dolgot, mivel gátolják a kegyelemben való növekedésünket. Ha meg akarunk erősödni, céljainkat fontossági sorrendbe kell állítani!

Hogyan kapcsolódnak egymáshoz Ef 2:8 és Zsid 11:6 versei? Hogyan őrizhető meg és építhető tovább a hit, amit ajándékként kapunk?

Akinek tört már csontja vagy kificamodott valamelyik ízülete, tapasztalta, hogy a gyógyuláshoz teljes pihentetés szükséges. Az ilyen esetekben gipszeléssel, kötözéssel vagy sebészeti szegecseléssel rögzítik a sérült ízületet vagy törött végtagot. Mivel a pihentetés következtében az érintett izmok nem mozognak, sorvadni kezdenek, vékonyodnak, gyengülnek. Az ízület vagy a csont gyógyulásával azonban újból elkezdődhet a mozgás, és az óvatos használattal, tornáztatással visszaszerezhető az izmok ereje.

„A tevékenység létünk törvénye. A test minden szervének megvan a meghatá­rozott feladata, amelynek teljesítésétől függ fejlődése és életereje. Az összes szerv szabályszerű tevékenysége erőt és energiát kölcsönöz; viszont ha nem használjuk őket, elernyednek és elhalnak. Kösd csak fel a karodat akár néhány hétre csupán, azután vedd le róla a kötést, és azt fogod tapasztalni, hogy gyöngébb, mint az, amelyiket ugyanakkor ésszerűen használtál. A tétlenség ugyanezt a hatást váltja ki az egész izomrendszerben” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 164. o.).

Éppen így van ez a hittel is. Ha nem gyakoroljuk hitünket, ha hitünk „testének” és „végtagjainak” életfontosságú mozdulataira és tevékenységeire nem kerül sor, a fejlődés elmarad. Igaz, a hit ajándék, de ha nem gyakoroljuk, ha nem arra alapozva döntünk, ha nem igényeljük hit által Isten ajándékait, ha nem vagyunk hajlandóak a hit talaján állva kockázatot is vállalni, ha nem élünk hittel egészen addig a pontig, amíg megalázkodva, Isten előtt meghajolva térdre is ereszkedünk, akkor fennáll a veszélye, hogy elveszítjük hitünket.

Milyen tragédia, hiszen a hit Isten egyik legértékesebb ajándéka! Csak azok mondhatják meg, mekkora kincs valójában, akik tudják, milyen is hit, Isten ismerete és az ígéreteiben található reménység nélkül élni a világban.

Milyen gyakran élünk a hit ajándékával? Talán azt mondjuk, hogy hiszünk, de a tetteink ezt vajon mennyire mutatják? Hogyan tanulhatjuk meg naponta fejleszteni hitünket a kis dolgokban, hogy a nehezebb helyzetekben valóban az látszódjon rajtunk, amit magunkról mondunk?

Az elkeseredett fiatal tiszt egy kavicsot rugdalt a száraz sivatagi homokon. Az édesanyjánál mellrákot diagnosztizáltak, ezért műteni kellett. A szolgálati beosztás miatt azonban a fiú nem mehetett haza, hogy vele lehessen. Haragosan, lázongva tépelődött: „Miért? Miért? Miért?” Mindig azért imádkozott, hogy legyen elég hite, ám ezekben a percekben, amikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerette volna, amikor imáira nem olyan választ kapott, mint amit remélt, a hite megfogyatkozott. Sötét kétely borult a lelkére, és néhány pillanatig azon tűnődött, valóban létezik-e Isten. Majd felkelt a nap, és a hajnal szépsége beragyogta az égboltot. A fiatal katonának eszébe jutott néhány bibliavers, egy történet, amit már gyerekkora óta ismert. Miközben a történeten gondolkozott, hite ismét megerősödött. Bármilyen nehéz is volt megértenie bizonyos dolgokat, még ha nem is talált magyarázatot arra, mi miért történt, mégsem adta fel, továbbra is szerette az Úr Jézust és bízott benne.

Mit mond Jn 20:24-29 szakasza személyesen nekünk? Milyen gyakran fordul elő, hogy hinnünk kell akkor is, ha nem látunk? Miért olyan fontos oldala ez a hit gyakorlásának?

    _____________________________________________________________

Jézus türelmesen és kedvesen mutatta meg sebeit Tamásnak. Tamás ezt látva így kiáltott fel: „Én Uram és én Istenem” (28. v.)! A fiatal katonatisztnek ezek a szavak jutottak eszébe: „boldogok, akik nem látnak és hisznek” (29. v.). Ép­pen ez a kulcsa a dolognak – hinni akkor is, ha nem látunk valamit, szaván fogni Istent anélkül, hogy „bizonyítékot” követelnénk. Végtére is, vannak, akiket a világ összes „bizonyítéka” sem győzne meg annyira, hogy higgyenek. Hit által élni tehát azt jelenti: aszerint haladni előre, amit már tudunk Isten szeretetéről; bízni Istenben annak alapján, amit eddig tapasztaltunk; szaván fogni az Urat, aki már bemutatta jóságát és szeretetét. Ezt megtehetjük, akármilyen nehéz körülmények között is vagyunk, és bármilyen sok az, amit nem látunk vagy nem értünk.

Mikor fordult elő utoljára, hogy hitből kellett megtennünk valamit, anélkül, hogy bizonyítékot vagy magyarázatot kaptunk volna? Mi történt akkor? Mit tanultunk abból az esetből, ami másoknak is segíthet hasonló helyzetben? Ha újra kellene kezdenünk, mit tennénk másképp és miért?

Eddig azzal foglalkoztunk, hogy mit jelent a hit gyakorlása. Érintettük a sportéletet és a versenyeket idéző hasonlatokat, amelyekkel a Biblia a keresztények hitbeli útját példázza. Ugyanakkor azt is olvastuk, hogy testünk a Szentlélek temploma (1Kor 6:19-20).

Mit mond Pál 1Kor 6:19-20 verseiben? Hogyan kapcsolható a testedzés kérdése ehhez a szakaszhoz?

Testünk valójában Istentől kapott ajándék, tehát nem szabad elhanyagolnunk. A tudomány újból és újból bizonyította, hogy fizikai létünk szinte minden vetületének hasznára válik a testedzés. Persze nem kell mindannyiunknak 4 perc alatt lefutni az egymérföldes távot, de szinte mindenki mozoghat annyit, amennyinek már rengeteg előnyét élvezheti nemcsak fizikailag, de lelkileg és szellemileg is. Keresztényként nem valljuk a görögök elképzelését, miszerint az embernek a testétől függetlenül létező, halhatatlan lelke volna, és nem fogadjuk el azt a po­gány hitet sem, hogy a test gonosz lenne. Testünk és értelmünk egyaránt Isten ajándéka, amelyek nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással. Közérzetünk hat gondolatainkra és lelkiállapotunkra is. Szoros az összefüggés, ezért is nem hanyagolhatjuk el lényünk egyetlen oldalát sem annak veszélye nélkül, hogy ezzel más területeknek is ártanánk.

„Isten követelményeit lelkiismereti üggyé kell tenni. Rá kell ébreszteni az embereket arra, hogy kötelesek önmagukon uralkodni; hogy szükség van a tisztaságra, a falánkság és minden szennyes szokás elhagyására. Meg kell értetni velük, hogy szellemi és fizikai képességeiket ajándékba kapták Istentől, és hogy a lehető legjobb állapotban kell tartani őket – az Ő szolgálatára” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 81. o.).

Akik végeznek valamilyen testmozgást, tudják, milyen nagyszerű előnyökkel jár ez a tevékenység. Jó tudni azt is, hogy nem kell feltétlenül sok belőle.

Az emberek jelentős része igen elfoglalt. Isten azonban mindannyiunknak azt parancsolja, hogy viseljünk gondot saját magunkról – ennek pedig a testedzés az egyik alapvető módja. Hogyan is állunk tehát ezen a téren? Mennyi időt fordítunk mozgásra? Milyen kifogásokra hivatkozva igyekszünk kibújni alóla?

Kétségtelen, hogy testünket éppen annyira fontos erősíteni, mint hitünket. Bármiféle edzésprogram elkezdése előtt azonban biztosan kell tudnunk, hogy egészségi állapotunk lehetővé teszi-e a rendszeres testgyakorlást. Amennyiben már valamilyen meglévő egészségügyi problémával vagy fogyatékkal élünk, bölcs dolog orvos tanácsát követni a végzett gyakorlatok intenzitását illetően.

Minden edzésprogrammal kapcsolatban három dologra kell odafigyelni: gyakoriság, intenzitás és időtartam.

1)       Gyakoriság. Mostanában az egészség és erőnlét optimális szintje elérése érdekében azt szokták javasolni, hogy hetente legalább hatszor végezzünk valamilyen testmozgást.

2)       Intenzitás. Az edzés intenzitása az ember életkorától és egészségi állapotától függően változó. A tervük mellett következetesen kitartók idővel egyre keményebben és keményebben tudnak edzeni. Jó, ha a szívverésünk gyor-sul és megizzadunk, de mindenki maga határozza meg a tempót. Ami az egyik embernek megfelelő, nem feltétlenül jó a másiknak is.

3)       Idõtartam. A becslések szerint a napi 45-90 perces testmozgás a legideálisabb, de már az is hasznos, ha legalább 30 percet tud edzésre fordítani az ember a hét hat napján. Ezt az időt is fel lehet azonban bontani kisebb egységekre, pl. 10 perc mozgás minden reggel, délben és este. Úgy időzítsük, ahogy a napi időbeosztásunk megengedi. A testedzés egyik remek és fenntartható formája például a gyaloglás.

Az edzés bizonyítottan számos előnnyel jár: segít a megfelelő testsúly megőrzésében, hozzájárul a magas vérnyomás csökkentéséhez, továbbá a magas vérnyomás minden terápiájának fontos kiegészítője (orvosi tanács és felügyelet mellett). A rendszeres testmozgást végzők között kevesebbszer fordul elő a 2. típusú cukorbetegség. Emellett a szív egészségének megőrzését többek között még azzal is segíti az edzés, hogy emeli a „jó”, azaz a HDL-koleszterin szintjét.

A rendszeres mozgás következtében javul a közérzetünk, ami részben a szervezetünkben edzéskor termelődő endorfin nevű hormonnak köszönhető. A rendszeres testedzés késlelteti az Alzheimerkór előrehaladását, és általánosságban javítja az agyműködést is. A rendszeresen sportolók között kevesebb a depressziós, de a mellrák és vastagbélrák kialakulásának megelőzésében is szerepet játszik a mozgás. Számos és sokféle jótékony hatással számolhatunk tehát.

Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. „A hit érintése” című fejezete, 35–43. o.

„A Krisztus kegyelmében való növekedésnek egyedüli útja, hogy önzetlenül végezzük Krisztus ránk bízott munkáját, minden tőlünk telhetőt elkövetve, hogy megsegítsük azokat, akik támogatásra szorulnak. A gyakorlat adja az erőt; és a tevékenység az élet első feltétele. Akik a Krisztusban való életet úgy élik, hogy tétlenül fogadják a Lélek kegyelmi ajándékait, de Krisztusért mit sem tesznek, azok megkísérlik az ingyenélést, munka nélkül. A semmittevés azonban, mind a lelki, mind az anyagi világban, elerőtlenedést és végül romlást eredményez. Az az ember, aki vonakodik tagjait mozgatni, csakhamar annyira legyengül, hogy nem képes azokat használni. Hasonlóan, az a keresztény, aki nem akarja Istentől nyert erejét felhasználni, nemcsak hogy nem növekedhet Krisztus kegyelmében, hanem még a meglevő erőt is elveszíti” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. 21. kiad. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. 59–60. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Még milyen párhuzamokat vonhatunk a testedzés és hitünk erősítése között? Hol sántítanak a példák?

2.        Egy autót vezető férfi meglátott az úton egy nőt, aki éppen kocogott. Leengedte az ablakot, és kikiabált neki: „Maga is meghal egyszer!” Bár a férfi igen durván szólt, igazat mondott. Fontos a testedzés, de bármilyen jó erőben legyünk is, nem feledkezhetünk meg arról, hogy végeredményben halandók vagyunk. Jézus visszajöveteléig mindenki meghal. A világ legjobb edzésterve sem menthet meg a haláltól. Az egészséges életmód és a testedzés nem kínál örök életet, azt csak a Jézusba vetett hit adja. Miért olyan fontos ezt mindig tisztán látni?

3.        Ha módunkban áll, vigyük magunkkal a megbeszélésre, amit a mozgás jótékony hatásait tudományosan igazoló legfrissebb eredményekkel kapcsolatban összegyűjtöttünk! Mit találunk ezekben? Mivel segíthetünk egyházunk tagjainak, hogy megértsék, milyen előnyökkel jár a mozgás? Hogyan vehetnénk rá a gyülekezetünkhöz tartozókat arra, hogy többet mozogjanak, mint szoktak?

4.        Anélkül, hogy bárkit is elítélnénk, nézzünk körül a gyülekezetben! Vajon eleget mozognak az emberek, vagy rájuk férne egy kicsit több edzés? Mivel segíthetünk mi?

ROZMANN ISTVÁNNÉ:

„MINDENKOR ÖRÜLJETEK!”

1Thessz 5:16

Ha sírsz, ha bánatodat el nem takarod,
egyedül maradsz.
Ha mosolyogsz, s csak a más javát akarod,
diadalt aratsz.

A mosoly Istennek egy boldog sugara

– ránk nevet vele.

Szentlelke boldogító, édes vigasza
és szeretete.

Add tovább e sugárt, s bánatod elrepül
kedves szavadra!
Talán Istenhez tér valaki, s felderül
élete hajnala.

Kegyelem, béke áraszt el; veled a Menny,
nem vagy egyedül.
Könnyet törölve Isten kebelén pihensz,
és a szíved örül.

Mosolyogj, ne félj, harcod az Isten harca!
Oszd csak szét magad!
Győzöl, és fénylik majd benned a Krisztus arca,
mert nálad marad.

Ha sírsz, ha bánatodat el nem takarod,
egyedül maradsz.
Ha mosolyogsz, s csak a más javát akarod,
diadalt aratsz.