1. tanulmány − 2009
Március 27 - Április 2.Dicsőség Istennek, az áldások Forrásának!
SZOMBAT DÉLUTÁN
E HETI
TANULMÁNYUNK: Máté 22:37-38; Róma 12:1; Efézus
2:8-9; 5:2; Kolossé 3:13; 2Timóteus 1:9; 1János 4:10
„Áldjad én lelkem
az Urat, és egész bensõm az ő szent nevét” (Zsolt 103:1).
Amint a Hubble űrteleszkóp
egyre mélyebbre enged tekinteni a világegyetembe, mind hatalmasabbnak érezzük
a teremtés csodáit. Véges elménk számára felfoghatatlan ez a végtelenség, de
leginkább maga a Teremtő, aki szükségszerűen sokkal bonyolultabb, mint az,
amit létrehozott. Ha a világegyetemet nem tudjuk igazán megérteni, hogyan is
érthetnénk meg maradéktalanul azt, aki létrehozta? A Naamából való Cófár
megkérdezte Jóbot: „Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak
tökéletességére eljuthatsz-é” (Jób 11:7)? A válasz
– természetesen – nem.
Még ennél is
tovább mutat, hogy a világegyetemet megteremtő Isten ugyanaz, aki Jézus
személyében magára vette emberi természetünket, sőt még bűneinket is. Isten,
aki megteremtette az univerzumot, a bűneinkért járó büntetést is elszenvedte,
hogy ezáltal örök életünk lehessen! Hogyne szeretnénk
Istent, ha mindig szemünk előtt tartjuk ezt az igazságot? Miért is ne fordulnánk
hozzá a legnagyobb hódolattal és dicsérettel?
Éljünk
bár a legrosszabb körülmények között, ha igazán értékeljük Isten szeretetét,
hatalmát és fenségességét, önkéntelenül is dicsőíteni fogjuk Őt!
A SZERETET ISTENE |
Március 28 |
Vasárnap |
Isten szabad
erkölcsi akarattal teremtette meg az embert, azaz lehetőséget biztosított arra,
hogy az engedetlenséget éppúgy választhassa, mint az engedelmességet.
Ugyanakkor arról is gondoskodott, hogy mi történjen, ha az emberiség esetleg
rosszul élne a kapott szabadsággal. Istennek ez a rendelkezése az „evangélium”,
annak a jó híre, amit Jézus értünk tett, hogy visszaadja az örök életet, amire
eredetileg is teremtett.
2Tim 1:9 versét olvasva gondolkodjunk el azon, hogy Isten már a világ
kezdete előtt megalkotta a megváltási tervet! Mi minden következik ebből?
Mire mutat rá Isten feltétlen szeretetével kapcsolatban az, hogy mindezt már a
létezésünk előtt megtette? E szöveg alapján tehát mit jelent a kegyelem?
_____________________________________________________________
Isten nagy
szeretete és kegyelme már létezésünk előtt is megnyilvánult az érdekünkben.
Bizonyos értelemben az evangélium az életünk garanciája. Isten tudta, mi fog
bekövetkezni, ezért szeretete és bölcsessége folytán kigondolta a megváltási
tervet, hogy a válság érkezését már ezzel fogadja.
Természetesen Jézus értünk vállalt áldozati halála áll e terv középpontjában.
Csakis a kereszt által lehet megváltani az embert bűnös állapotából, mivel a
kereszten vette magára bűneink büntetését az emberi testben megjelent Isten.
Semmi más nem lett volna, nem lehetett volna elegendő. Bármilyen rettenetes
is az ár, Jézus készségesen vállalta értünk.
Hogyan fogadjuk
tehát ezt a felmérhetetlen szeretetet (Ef 4:32; 5:2;
Fil 2:5-8; Kol 3:13)? Alapvetően mi a közös üzenete az itt felsorolt verseknek?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Az emberi szív számára idegen fogalom a
feltétlen szeretet. Szeretetünk mögött szinte mindig meghúzódik valamilyen
rejtett indíték, amire általában rávetül az én árnyéka. Ám ha meg
kellene várnunk, amíg indítékaink abszolút tiszták lesznek, talán semmire sem
jutnánk, nem igaz? Mennyi időt fordítsunk arra, hogy Krisztus jelleméről
gondolkodjunk? Az Úrra figyelve hogyan tanulhatunk meg egyre inkább olyan
feltétel nélküli szeretettel cselekedni, mint amit nála láthatunk?
A KEGYELEM ISTENE |
Március 29 |
Hétfő |
„Mert kegyelemből
tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem
cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Ef 2:8-9). Foglaljuk össze ezt a verset a saját szavainkkal!
Miért fontos, hogy az üdvösséget csakis hit által, és nem cselekedetek révén
lehet elérni? A cselekedetek miért nem üdvözíthetnek? Gal 3:21
Egy epilepsziás
fiatalember rohamot kapott, és a New York-i metró vágányai közé zuhant, éppen
mielőtt a szerelvény az állomásra érkezett. Az egyik utas habozás nélkül
utánaugrott a sínek közé, és saját testével nyomta le a rángatózó fiút, amíg a
vonat csikorogva meg nem állt felettük. Ekkor kikiáltott: „Jól vagyunk!” Csak
önfeláldozó tettével menthette meg utastársát a biztos haláltól. Nagyszerű
példa ez a meg nem érdemelt kegyelemre, és arra, amit Jézus tett értünk. Képzeljük
csak el, mennyire hálás lehetett a fiú az életét megmentő idegennek! Mennyivel inkább hálával tartozunk Jézusnak mindazért, amit
értünk tett!
A döntő kérdés
azonban mindenki esetében az: hogyan adjuk tanújelét hálánknak az életünkkel?
Ha az ember csak beszél arról, hogy mennyire hálás Jézusnak, vagy mennyire
szereti Istent azért, amit Jézus értünk tett, az még kevés. A lényegre, hitünk
valóságának igazi bizonyítékára a cselekedeteink mutatnak rá. Nem, mintha a
cselekedeteinkkel próbálnánk biztosítani az üdvösségünket (ez lehetetlen!),
hanem azért, mert a szívünk hálával teli. Azért dicsérjük Istent, amit Jézusban
már megkaptunk, valamint az ígéretekért.
Időnként azonban
az ember nem is tudja igazán értékelni mindazt, amit Krisztus tett értünk. Egy
ifjúsági osztályban a megváltási tervről beszélgetve az egyik fiú ezt mondta:
„Én semmit nem tettem, ami miatt halált érdemelnék!” Pedig tény, hogy érdem
szerint mindnyájunkra halál vár! Vagy talán másképpen is fogalmazhatnánk: Mit
tettünk, ami miatt életet érdemelnénk? Tettünk valamit, amiért megérdemelnénk
az örök életet? Mi van bennünk, ami arra késztette Istent, hogy annyi mindent
elviseljen üdvösségünkért?
Gondolkozzunk el az előző bekezdésben
felvetett kérdéseken! Milyen válaszokat találunk? Végeredményben mit mutathatna
fel bárki is, ami miatt örök életet érdemelne? Vajon kit mondhatnánk annyira
értékesnek, hogy Jézusnak valóban meg kellett halnia érte? Hogy tekintsünk
tehát Jézusra, aki üdvösségünkért vállalta a halált? Vajon a tetteink mennyire
tükrözik hálánkat?
A SZERETET KAPCSOLATA |
Március 30 |
Kedd |
Amikor Jézustól megkérdezték, mi a legfőbb parancsolat, így válaszolt:
„Szeresd az Urat,
a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az
első és nagy parancsolat” (Mt 22:37-38).
Mit jelent ez? Hogyan lehet eleget tenni Jézus parancsának?
Gondoljunk csak
bele, hogy mi minden következik ebből! Jézus szerint nem a szombat megtartása a
legfontosabb parancsolat, és nem is a gyilkosságra, a lopásra vagy a
házasságtörésre vonatkozó tilalom. A legfőbb törvény azt érinti, ami a
szívünkben, a lelkünkben van – tehát nem az oly fontosnak tartott külső
cselekedeteinket, hanem bensőnket.
Amennyiben a
legfontosabb parancsolat az Isten iránti szeretetünkről szól, elmondhatjuk,
hogy a parancsolatok alapja egy kapcsolat. Végtére is, ugyan mi más lenne a
szeretet, mint egy kapcsolat – amelyben mindenki és minden fölött Istent
szeretjük a legjobban?
Miért fontos,
hogy minden kapcsolatunk közül az Isten iránti szeretet legyen a legerősebb?
Miért olyan meghatározó ez? Lelki téren miféle veszélyeknek tesszük ki
magunkat, ha bárkit vagy bármit jobban szeretünk Istennél?
Istennek kezdettől
fogva az volt a szándéka, hogy az embert alkalmassá tegye a vele való
különleges viszonyra. Az ember számára a tapasztalat magasabb fokát tervezte,
mint a többi teremtményének. Ez az igazság mutatkozik meg a következő szavakban
is: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra;
és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész
földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1Móz 1:26). Isten egyetlen más teremtményét sem formálta a saját
képére, és nem ruházott rájuk olyan felelősséget sem, mint az emberre. Ebből
adódóan az emberek nem lehetnek csupán a fejlődésben magasabb fokra jutott
majmok. Hatalmas minőségi különbség létezik az emberiség és Isten földi
teremtésének többi része között. Különlegesek vagyunk, részben attól a
szereteten alapuló kapcsolattól, amire Isten megteremtett, amit az állatok és a
növények nem élhetnek át.
Honnan tudhatjuk, hogy valóban
szeretjük-e Istent? Fogalmazzuk meg, mit is jelent ez a szeretet, és hogyan
változtatta meg az életünket! Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!
ISTEN DICSŐÍTÉSE |
Március 31 |
Szerda |
„Örüljünk
Istenben! Krisztus a világosság, benne nincs sötétség. Tekintsünk a fény felé!
Szoktassuk magunkat hozzá, hogy a szavainkkal is dicsérjük Istent! Tegyünk
boldoggá másokat! Ez az elsődleges feladatunk, ami megerősíti a legjobb
jellemtulajdonságokat. Tárjuk ki lelkünket a menny felé, és engedjük be
Krisztus igazságának napsugarát! Szívünket reggel, délben és este is
betölthetik a menny világosságának ragyogó sugarai” (Advent Review and
Sabbath Herald, 1904. április 7.). Mit tehetünk, hogy ez a mi életünkben is
igaz legyen?
Egyértelmű, hogy
keresztényként bőven van okunk Isten dicsőítésére. Függetlenül attól, hogy
milyen küzdelmeink, félelmeink, fájdalmaink, veszteségeink és csalódásaink
vannak, mindannyian sokat köszönhetünk Istennek, nem igaz? Nem számít, hogy
most milyen helyzetben vagyunk, hiszen Jézusban reménységet és ígéretet
kaptunk az örök életre: „és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás,
sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21:4). Ez már önmagában elég okot ad Isten dicsőítésére.
Mi mindenért dicsőíthetjük Istent már most – bármilyen küzdelmeket
is élünk meg jelenleg? Soroljuk fel, amiért hálásak vagyunk neki!
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Először
személyesen tapasztalnunk kell az Úr jóságát, és csak utána tudjuk őszintén
dicsőíteni Őt. Fontos, hogy meggyőződjünk Isten valóságáról és szeretetéről.
Ezt az Úr megadja mindenkinek, aki készségesen követi Őt. Egyedül a makacs
emberi szív és a bűnös természet akadályozhatja meg, hogy felismerjük Isten
jóságát és szeretetét. Mihelyst azonban ez megtörténik, önkéntelenül is
dicsérni fogjuk az Urat.
Hogyan tanulhatunk meg az átélt
megpróbáltatások és szenvedések között is természetszerűen hálát adni az
Úrnak, dicsőítve Őt?
OKOS TISZTELET |
Április 1 |
Csütörtök |
„Kérlek azért
titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti
testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket”
(Róm 12:1).
Eddig tehát
megállapítottuk, hogy Isten a szeretet és a kegyelem Istene, aki különleges
kapcsolatra vágyik velünk, olyanra, amilyenben a többi földi teremtménynek nem
lehet része. E kapcsolat középpontja a kereszt és a megváltási terv, ugyanis a
kereszt a legfőbb érv arra, hogy miért is szeressük Istent.
Hogyan mutatja be
1Jn 4:10 verse, mit jelent szeretni Istent? „Nem
abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett
minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.”
Ha szeretünk
valakit, természetes, hogy megdicsérjük, értékeljük. Amikor a keresztény
szívébe fogadja az Urat, a Szentlélek a hála és a nagyrabecsülés mély
érzéseivel tölti be, aminek következtében szívéből Isten dicsérete fakad.
Viszont van egy
igen fontos pont, amiről sokan megfeledkeznek. Az igazi istentisztelet az
ember egész lényét érinti, tehát nemcsak lelkileg, érzelmileg és szellemileg,
hanem a testünkkel is dicsőítjük Istent. Tesszük ezt úgy, hogy egészséges
szokásokat alakítunk ki, amelyek biztosítják lényünk egészének egyensúlyát, valamint
értelmünk tisztaságát is.
A tudósok
fantasztikus fizikai változásokat figyeltek meg az agyban, amelyek különböző
szokások nyomán alakulnak ki. A kábítószerek például olyan agyi elváltozásokat idéznek elő, amelyek megszilárdulnak, és így
az ember kifejezetten rabjává válik szenvedélyének. A vérerek károsulnak, ha
az agy működése gyengül. Az Alzheimer-kór is az agysejtek elhalásának következtében
lép fel. Egyértelműen a fizikai állapotunktól függ, hogy megfelelő szellemi,
érzelmi és lelki kapcsolatokat tudunk-e fenntartani. Számos étel és ital, ha
alkalmanként élünk vele, nem fejt ki mérhető hatást, ám azonnal problémát
okoz, ha fogyasztása szokásunkká válik. Akkor tudjuk egész valónkkal
dicsőíteni Istent, ha élő áldozatként egész életünket neki ajánljuk.
Időzzünk még el egy kissé annál a gondolatnál, hogy egész testünkkel dicsérjük Istent! Mi mindent jelenthet ez? Hogyan dicsőítjük Istent az életstílusunkat meghatározó választásainkkal?
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: |
Április 2 |
Péntek |
Ellen G. White: Pátriárkák
és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „Dávid felkenetése” című
fejezete, 593–596. o.
„Dávid
ifjúságának és erejének teljében készült elő arra, hogy majd a föld hatalmasai
között magas tisztségét elfoglalja. Tehetségét, mint Isten kegyes ajándékát,
az Ő nevének magasztalására használta fel. Az önvizsgálat és elmélkedés
magányos órái azután jutalmul hozták neki azt a bölcsességet és áhitatosságot,
amely kedvessé tette őt Isten és az angyalok előtt. Mert amíg Teremtője tökéletességét
szemlélte, lelkében megvilágosodott az Isten-fogalom. S Istent kereső lelke előtt
a homályos dolgok megvilágosodtak, a bonyolult helyzetek megoldódtak, a
látszólagos ellentmondások kiegyenlítődtek, és minden fénysugár újabb
elragadtatást váltott ki lelkéből, és újabb lelkesedéssel dicsőítette a világ
Teremtőjét és Megváltóját. Gondolatait állandóan a féltő szeretet, gyötrő
gondok és győzelmek foglalkoztatták; és amikor életének minden mozzanatában
Isten gondoskodó szeretetét fedezte fel, szíve még inkább megtelt imádattal és
hálával, dalai még lelkesebben, hárfája diadalmasabban zengett, és a pásztorfiú
erőre erőt, ismeretre ismeretet halmozott, mert az Istennek Szentlelke rajta
nyugodott” (i. m. 596. o.).
BESZÉLGESSÜNK RÓLA!
1.
Miért
olyan fontos számunkra, hogy dicsőítsük Istent? Miként visz közelebb hozzá, ha
tiszteljük, dicsőítjük? Miért tudjuk jobban megismerni és szeretni az Urat, ha
dicsérjük és imádjuk Őt? Válsághelyzetekben miért különösen fontos Istent dicsőíteni?
Bárki képes áldani Istent, ha jól mennek a dolgai, nem igaz? Mégis mi
szükséges ahhoz, hogy nehézségek között is tudjuk dicsérni Őt?
2.
Egész
héten azt hangsúlyoztuk, hogy csakis hit által üdvözülünk. Egyetlen ember sem
elég jó ahhoz, és nem is válhat soha olyan jóvá, hogy megérdemelje az
üdvösséget. Az üdvösség a szerető Isten ajándéka, aki jót akar bűnbe süllyedt
teremtményeinek, akiket a bűn szívük mélyéig megrontott, és akik önmagukban és
önmagukból semmit nem ajánlhatnak fel neki. Ugyanakkor azonban a Biblia újból
és újból arra szólít, hogy engedelmeskedjünk Istennek. Más szóval: noha nem a
cselekedeteink miatt üdvözülünk, üdvösségünkben a tetteinknek is van szerepe.
Hogyan értsük tehát a hit és a cselekedetek kapcsolatát? Hogyan tanulhatjuk
meg Istent dicsőíteni és tetteinkkel bemutatni szeretetünket, de nem esve abba
a tévhitbe, hogy cselekedeteink üdvözítenének?
MINDEN
LEHETSÉGES!
„Ha hiheted azt,
minden lehetséges a hívőnek” (Mk 9:23).
„A hit kapcsol össze
a mennyel, és hit által nyerünk erőt ahhoz, hogy talpon tudjunk maradni a
sötétség erőivel szemben. Krisztusban Isten módot adott arra, hogy minden rossz
vonást legyőzzünk, ellenálljunk akár még a legerősebb kísértéseknek is.
Az igaz
ember felülről kap segítséget. Isten ellenségei hányszor és hányszor
összefogtak már erőikkel, ravaszságukkal, hogy aláássák egy néhány Istenben
bízó, egyszerű ember jellemét és befolyását, de mivel az Úr mellettük állt, nem
győzhették le őket… Szakadjunk el bálványainktól és a világtól, és akkor a
világ sem szakíthat el minket Istentől! Krisztus a Megváltónk, aki velünk van,
aki mindenre képes! Benne lakozik az Istenség teljessége. A keresztények
számára kiváltság tudni, hogy Krisztus valóban bennük él. ’Az a
győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk’ (1Jn 5:4). Minden lehetséges a hívőnek. Bármit is kérjünk
imáinkban, ha hisszük, hogy megkapjuk, el is nyerjük azt. Ez a hit a
legsötétebb fellegeken is áthatol, felcsillantja a remény és a fény sugarait a
csüggedő, kétségekkel küzdő emberben. Ennek a hitnek, bizalomnak a hiánya zavar
össze, kelt szorongást, félelmet és rossz feltételezéseket. Isten nagy dolgokat
visz végbe népéért, ha fenntartás nélkül bíznak benne!
Isten gyermekei hit által ’országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait’ (Zsid 11:33-34). Ma pedig hit által nekünk is el kell jutnunk Isten ránk vonatkozó terveinek a csúcspontjára” (Ellen G. White: My Life Today. 9. o.)!