SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

1. tanulmány     2009  Március 27 - Április 2.

Dicsőség Istennek, az áldások Forrásának!

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 22:37-38; Róma 12:1; Efézus 2:8-9; 5:2; Kolossé 3:13; 2Timóteus 1:9; 1János 4:10

„Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensõm az ő szent nevét” (Zsolt 103:1).

Amint a Hubble űrteleszkóp egyre mélyebbre enged tekinteni a világegyetembe, mind hatalmasabbnak érezzük a teremtés csodáit. Véges elménk számára felfoghatatlan ez a végtelenség, de leginkább maga a Teremtő, aki szükségszerűen sokkal bonyolultabb, mint az, amit létrehozott. Ha a világegyetemet nem tudjuk igazán megérteni, hogyan is érthetnénk meg maradéktalanul azt, aki létrehozta? A Naamából való Cófár megkérdezte Jóbot: „Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é” (Jób 11:7)? A válasz – természetesen – nem.

Még ennél is tovább mutat, hogy a világegyetemet megteremtő Isten ugyanaz, aki Jézus személyében magára vette emberi természetünket, sőt még bűneinket is. Isten, aki megteremtette az univerzumot, a bűneinkért járó büntetést is elszenvedte, hogy ezáltal örök életünk lehessen! Hogyne szeretnénk Istent, ha mindig szemünk előtt tartjuk ezt az igazságot? Miért is ne fordulnánk hozzá a legnagyobb hódolattal és dicsérettel?

Éljünk bár a legrosszabb körülmények között, ha igazán értékeljük Isten szeretetét, hatalmát és fenségességét, önkéntelenül is dicsőíteni fogjuk Őt!

 

A SZERETET ISTENE

Március 28

Vasárnap

 

Isten szabad erkölcsi akarattal teremtette meg az embert, azaz lehetőséget biztosított arra, hogy az engedetlenséget éppúgy választhassa, mint az engedelmességet. Ugyanakkor arról is gondoskodott, hogy mi történjen, ha az emberiség esetleg rosszul élne a kapott szabadsággal. Istennek ez a rendelkezése az „evangélium”, annak a jó híre, amit Jézus értünk tett, hogy visszaadja az örök életet, amire eredetileg is teremtett.

2Tim 1:9 versét olvasva gondolkodjunk el azon, hogy Isten már a világ kezdete előtt megalkotta a megváltási tervet! Mi minden következik ebből? Mire mutat rá Isten feltétlen szeretetével kapcsolatban az, hogy mindezt már a létezésünk előtt megtette? E szöveg alapján tehát mit jelent a kegyelem?

    _____________________________________________________________

Isten nagy szeretete és kegyelme már létezésünk előtt is megnyilvánult az érdekünkben. Bizonyos értelemben az evangélium az életünk garanciája. Isten tudta, mi fog bekövetkezni, ezért szeretete és bölcsessége folytán kigondolta a megváltási tervet, hogy a válság érkezését már ezzel fogadja. Természetesen Jézus értünk vállalt áldozati halála áll e terv középpontjában. Csakis a kereszt által lehet megváltani az embert bűnös állapotából, mivel a kereszten vette magára bűneink büntetését az emberi testben megjelent Isten. Semmi más nem lett volna, nem lehetett volna elegendő. Bármilyen rettenetes is az ár, Jézus készségesen vállalta értünk.

Hogyan fogadjuk tehát ezt a felmérhetetlen szeretetet (Ef 4:32; 5:2; Fil 2:5-8; Kol 3:13)? Alapvetően mi a közös üzenete az itt felsorolt verseknek?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Az emberi szív számára idegen fogalom a feltétlen szeretet. Szeretetünk mögött szinte mindig meghúzódik valamilyen rejtett indíték, amire általában rávetül az én árnyéka. Ám ha meg kellene várnunk, amíg indítékaink abszolút tiszták lesznek, talán semmire sem jutnánk, nem igaz? Mennyi időt fordítsunk arra, hogy Krisztus jelleméről gondolkodjunk? Az Úrra figyelve hogyan tanulhatunk meg egyre inkább olyan feltétel nélküli szeretettel cselekedni, mint amit nála láthatunk?

 

A KEGYELEM ISTENE

Március 29

Hétfő

 

„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Ef 2:8-9). Foglaljuk össze ezt a verset a saját szavainkkal! Miért fontos, hogy az üdvösséget csakis hit által, és nem cselekedetek révén lehet elérni? A cselekedetek miért nem üdvözíthetnek? Gal 3:21

Egy epilepsziás fiatalember rohamot kapott, és a New York-i metró vágányai közé zuhant, éppen mielőtt a szerelvény az állomásra érkezett. Az egyik utas habozás nélkül utánaugrott a sínek közé, és saját testével nyomta le a rángatózó fiút, amíg a vonat csikorogva meg nem állt felettük. Ekkor kikiáltott: „Jól vagyunk!” Csak önfeláldozó tettével menthette meg utastársát a biztos haláltól. Nagyszerű példa ez a meg nem érdemelt kegyelemre, és arra, amit Jézus tett értünk. Képzeljük csak el, mennyire hálás lehetett a fiú az életét megmentő idegennek! Mennyivel inkább hálával tartozunk Jézusnak mindazért, amit értünk tett!

A döntő kérdés azonban mindenki esetében az: hogyan adjuk tanújelét hálánknak az életünkkel? Ha az ember csak beszél arról, hogy mennyire hálás Jézusnak, vagy mennyire szereti Istent azért, amit Jézus értünk tett, az még kevés. A lényegre, hitünk valóságának igazi bizonyítékára a cselekedeteink mutatnak rá. Nem, mintha a cselekedeteinkkel próbálnánk biztosítani az üdvösségünket (ez lehetetlen!), hanem azért, mert a szívünk hálával teli. Azért dicsérjük Istent, amit Jézusban már megkaptunk, valamint az ígéretekért.

Időnként azonban az ember nem is tudja igazán értékelni mindazt, amit Krisztus tett értünk. Egy ifjúsági osztályban a megváltási tervről beszélgetve az egyik fiú ezt mondta: „Én semmit nem tettem, ami miatt halált érdemelnék!” Pedig tény, hogy érdem szerint mindnyájunkra halál vár! Vagy talán másképpen is fogalmazhatnánk: Mit tettünk, ami miatt életet érdemelnénk? Tettünk valamit, amiért megérdemelnénk az örök életet? Mi van bennünk, ami arra késztette Istent, hogy annyi mindent elviseljen üdvösségünkért?

Gondolkozzunk el az előző bekezdésben felvetett kérdéseken! Milyen válaszokat találunk? Végeredményben mit mutathatna fel bárki is, ami miatt örök életet érdemelne? Vajon kit mondhatnánk annyira értékesnek, hogy Jézusnak valóban meg kellett halnia érte? Hogy tekintsünk tehát Jézusra, aki üdvösségünkért vállalta a halált? Vajon a tetteink mennyire tükrözik hálánkat?

 

A SZERETET KAPCSOLATA

Március 30

Kedd

 

Amikor Jézustól megkérdezték, mi a legfőbb parancsolat, így válaszolt:

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat” (Mt 22:37-38). Mit jelent ez? Hogyan lehet eleget tenni Jézus parancsának?

Gondoljunk csak bele, hogy mi minden következik ebből! Jézus szerint nem a szombat megtartása a legfontosabb parancsolat, és nem is a gyilkosságra, a lopásra vagy a házasságtörésre vonatkozó tilalom. A legfőbb törvény azt érinti, ami a szívünkben, a lelkünkben van – tehát nem az oly fontosnak tartott külső cselekedeteinket, hanem bensőnket.

Amennyiben a legfontosabb parancsolat az Isten iránti szeretetünkről szól, elmondhatjuk, hogy a parancsolatok alapja egy kapcsolat. Végtére is, ugyan mi más lenne a szeretet, mint egy kapcsolat – amelyben mindenki és minden fölött Istent szeretjük a legjobban?

Miért fontos, hogy minden kapcsolatunk közül az Isten iránti szeretet legyen a legerősebb? Miért olyan meghatározó ez? Lelki téren miféle veszélyeknek tesszük ki magunkat, ha bárkit vagy bármit jobban szeretünk Istennél?

Istennek kezdettől fogva az volt a szándéka, hogy az embert alkalmassá tegye a vele való különleges viszonyra. Az ember számára a tapasztalat magasabb fokát tervezte, mint a többi teremtményének. Ez az igazság mutatkozik meg a következő szavakban is: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1Móz 1:26). Isten egyetlen más teremtményét sem formálta a saját képére, és nem ruházott rájuk olyan felelősséget sem, mint az emberre. Ebből adódóan az emberek nem lehetnek csupán a fejlődésben magasabb fokra jutott majmok. Hatalmas minőségi különbség létezik az emberiség és Isten földi teremtésének többi része között. Különlegesek vagyunk, részben attól a szereteten alapuló kapcsolattól, amire Isten megteremtett, amit az állatok és a növények nem élhetnek át.

Honnan tudhatjuk, hogy valóban szeretjük-e Istent? Fogalmazzuk meg, mit is jelent ez a szeretet, és hogyan változtatta meg az életünket! Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!

 

ISTEN DICSŐÍTÉSE

Március 31

Szerda

 

„Örüljünk Istenben! Krisztus a világosság, benne nincs sötétség. Tekintsünk a fény felé! Szoktassuk magunkat hozzá, hogy a szavainkkal is dicsérjük Istent! Tegyünk boldoggá másokat! Ez az elsődleges feladatunk, ami megerősíti a legjobb jellemtulajdonságokat. Tárjuk ki lelkünket a menny felé, és engedjük be Krisztus igazságának napsugarát! Szívünket reggel, délben és este is betölthetik a menny világosságának ragyogó sugarai” (Advent Review and Sabbath Herald, 1904. április 7.). Mit tehetünk, hogy ez a mi életünkben is igaz legyen?

Egyértelmű, hogy keresztényként bőven van okunk Isten dicsőítésére. Függetlenül attól, hogy milyen küzdelmeink, félelmeink, fájdalmaink, veszteségeink és csalódásaink vannak, mindannyian sokat köszönhetünk Istennek, nem igaz? Nem számít, hogy most milyen helyzetben vagyunk, hiszen Jézusban reménységet és ígéretet kaptunk az örök életre: „és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21:4). Ez már önmagában elég okot ad Isten dicsőítésére.

Mi mindenért dicsőíthetjük Istent már most – bármilyen küzdelmeket is élünk meg jelenleg? Soroljuk fel, amiért hálásak vagyunk neki!

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Először személyesen tapasztalnunk kell az Úr jóságát, és csak utána tudjuk őszintén dicsőíteni Őt. Fontos, hogy meggyőződjünk Isten valóságáról és szeretetéről. Ezt az Úr megadja mindenkinek, aki készségesen követi Őt. Egyedül a makacs emberi szív és a bűnös természet akadályozhatja meg, hogy felismerjük Isten jóságát és szeretetét. Mihelyst azonban ez megtörténik, önkéntelenül is dicsérni fogjuk az Urat.

Hogyan tanulhatunk meg az átélt megpróbáltatások és szenvedések között is természetszerűen hálát adni az Úrnak, dicsőítve Őt?

 

OKOS TISZTELET

Április 1

Csütörtök

 

„Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket” (Róm 12:1).

Eddig tehát megállapítottuk, hogy Isten a szeretet és a kegyelem Istene, aki különleges kapcsolatra vágyik velünk, olyanra, amilyenben a többi földi teremtménynek nem lehet része. E kapcsolat középpontja a kereszt és a megváltási terv, ugyanis a kereszt a legfőbb érv arra, hogy miért is szeressük Istent.

Hogyan mutatja be 1Jn 4:10 verse, mit jelent szeretni Istent? „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.”

Ha szeretünk valakit, természetes, hogy megdicsérjük, értékeljük. Amikor a keresztény szívébe fogadja az Urat, a Szentlélek a hála és a nagyrabecsülés mély érzéseivel tölti be, aminek következtében szívéből Isten dicsérete fakad.

Viszont van egy igen fontos pont, amiről sokan megfeledkeznek. Az igazi istentisztelet az ember egész lényét érinti, tehát nemcsak lelkileg, érzelmileg és szellemileg, hanem a testünkkel is dicsőítjük Istent. Tesszük ezt úgy, hogy egészséges szokásokat alakítunk ki, amelyek biztosítják lényünk egészének egyensúlyát, valamint értelmünk tisztaságát is.

A tudósok fantasztikus fizikai változásokat figyeltek meg az agyban, amelyek különböző szokások nyomán alakulnak ki. A kábítószerek például olyan agyi elváltozásokat idéznek elő, amelyek megszilárdulnak, és így az ember kifejezetten rabjává válik szenvedélyének. A vérerek károsulnak, ha az agy működése gyengül. Az Alzheimer-kór is az agysejtek elhalásának következtében lép fel. Egyértelműen a fizikai állapotunktól függ, hogy megfelelő szellemi, érzelmi és lelki kapcsolatokat tudunk-e fenntartani. Számos étel és ital, ha alkalmanként élünk vele, nem fejt ki mérhető hatást, ám azonnal problémát okoz, ha fogyasztása szokásunkká válik. Akkor tudjuk egész valónkkal dicsőíteni Istent, ha élő áldozatként egész életünket neki ajánljuk.

Időzzünk még el egy kissé annál a gondolatnál, hogy egész testünkkel dicsérjük Istent! Mi mindent jelenthet ez? Hogyan dicsőítjük Istent az életstílusunkat meghatározó választásainkkal?

 

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Április 2

Péntek

 

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „Dá­vid felkenetése” című fejezete, 593–596. o.

„Dávid ifjúságának és erejének teljében készült elő arra, hogy majd a föld hatalmasai között magas tisztségét elfoglalja. Tehetségét, mint Isten kegyes ajándékát, az Ő nevének magasztalására használta fel. Az önvizsgálat és elmélkedés magányos órái azután jutalmul hozták neki azt a bölcsességet és áhitatosságot, amely kedvessé tette őt Isten és az angyalok előtt. Mert amíg Teremtője tö­kéletességét szemlélte, lelkében megvilágosodott az Isten-fogalom. S Istent kereső lelke előtt a homályos dolgok megvilágosodtak, a bonyolult helyzetek megoldódtak, a látszólagos ellentmondások kiegyenlítődtek, és minden fénysugár újabb elragadtatást váltott ki lelkéből, és újabb lelkesedéssel dicsőítette a világ Teremtőjét és Megváltóját. Gondolatait állandóan a féltő szeretet, gyötrő gondok és győzelmek foglalkoztatták; és amikor életének minden mozzanatában Isten gondoskodó szeretetét fedezte fel, szíve még inkább megtelt imádattal és hálával, dalai még lelkesebben, hárfája diadalmasabban zengett, és a pásztorfiú erőre erőt, ismeretre ismeretet halmozott, mert az Istennek Szentlelke rajta nyugodott” (i. m. 596. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Miért olyan fontos számunkra, hogy dicsőítsük Istent? Miként visz közelebb hozzá, ha tiszteljük, dicsőítjük? Miért tudjuk jobban megismerni és szeretni az Urat, ha dicsérjük és imádjuk Őt? Válsághelyzetekben miért különösen fontos Istent dicsőíteni? Bárki képes áldani Istent, ha jól mennek a dolgai, nem igaz? Mégis mi szükséges ahhoz, hogy nehézségek között is tudjuk dicsérni Őt?

2.        Egész héten azt hangsúlyoztuk, hogy csakis hit által üdvözülünk. Egyetlen ember sem elég jó ahhoz, és nem is válhat soha olyan jóvá, hogy megérdemelje az üdvösséget. Az üdvösség a szerető Isten ajándéka, aki jót akar bűnbe süllyedt teremtményeinek, akiket a bűn szívük mélyéig megrontott, és akik önmagukban és önmagukból semmit nem ajánlhatnak fel neki. Ugyanakkor azonban a Biblia újból és újból arra szólít, hogy engedelmeskedjünk Istennek. Más szóval: noha nem a cselekedeteink miatt üdvözülünk, üdvösségünkben a tetteinknek is van szerepe. Hogyan értsük tehát a hit és a cselekedetek kapcsolatát? Hogyan tanulhatjuk meg Istent dicsőíteni és tetteinkkel bemutatni szeretetünket, de nem esve abba a tévhitbe, hogy cselekedeteink üdvözítenének?

 

MINDEN LEHETSÉGES!

„Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek” (Mk 9:23).

 

 A hit kapcsol össze a mennyel, és hit által nyerünk erőt ahhoz, hogy talpon tudjunk maradni a sötétség erőivel szemben. Krisztusban Isten módot adott arra, hogy minden rossz vonást legyőzzünk, ellenálljunk akár még a legerősebb kísértéseknek is.

Az igaz ember felülről kap segítséget. Isten ellenségei hányszor és hányszor összefogtak már erőikkel, ravaszságukkal, hogy aláássák egy néhány Istenben bízó, egyszerű ember jellemét és befolyását, de mivel az Úr mellettük állt, nem győzhették le őket… Szakadjunk el bálványainktól és a világtól, és akkor a világ sem szakíthat el minket Istentől! Krisztus a Megváltónk, aki velünk van, aki mindenre képes! Benne lakozik az Istenség teljessége. A keresztények számára kiváltság tudni, hogy Krisztus valóban bennük él. ’Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk’ (1Jn 5:4). Minden lehetséges a hívőnek. Bármit is kérjünk imáinkban, ha hisszük, hogy megkapjuk, el is nyerjük azt. Ez a hit a legsötétebb fellegeken is áthatol, felcsillantja a remény és a fény sugarait a csüggedő, kétségekkel küzdő emberben. Ennek a hitnek, bizalomnak a hiánya zavar össze, kelt szorongást, félelmet és rossz feltételezéseket. Isten nagy dolgokat visz végbe népéért, ha fenntartás nélkül bíznak benne!

Isten gyermekei hit által ’országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait’ (Zsid 11:33-34). Ma pedig hit által nekünk is el kell jutnunk Isten ránk vonatkozó terveinek a csúcspontjára” (Ellen G. White: My Life Today. 9. o.)!