SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 6:33; János 15:8; Róma 3:20-26; 14:17; 1Tim 6:11; 1Jn 2:15

„Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok kö­zött eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus tiköztetek van, a dicsőségnek ama reménysége” (Kol 1:27).

Mózes arra kérte Istent, hadd láthassa dicsőségét. Ekkor az Úr bemutatta neki jellemét: Ő a kegyelmes, irgalmas, türelmes, jóságban és igazságban gazdag Isten (2Móz 34:6). Ezért mi is „az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről [jellemről] dicsőségre [jellemre]” (2Kor 3:18).

„Krisztusban bízva a bűnössé lett, de megváltott emberiség elnyerheti azt a hitet, ami szeretet által munkálkodik, és megtisztítja a lelket minden szennyeződéstől. Akkor megjelennek a krisztusi jellemvonások, mert Krisztust szemlélve az ember az Ő képére formálódik dicsőségről dicsőségre, jellemről jellemre. Jó gyümölcs terem. A jellem Isten képére alakul, miközben hűség, egyenesség és őszinte jóakarat mutatkozik meg benne” (Ellen G. White: My Life Today. 54. o.).

Sokkal többször könyörgünk azért, amit kapni szeretnénk, mint azért, hogy olyanná váljunk, amilyenné kellene. Gondoljunk csak saját, illetve testvéreink imáira! Kéréseink minden bizonnyal megalapozottak. Ezzel együtt mégis a „mit kaphatnék”, vagy a „mivé válhatnék” kategóriába sorolhatnánk-e imáink többségét? Hogyan értékelhetjük ezt az irányzatot annak fényében, amit Jézus az alábbi idézetben mond?

„Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Mt 6:33). Mit ért Jézus azon, hogy keressük „először” Isten országát? Miért kell Isten országát keresnünk először? Mt 16:26

    _____________________________________________________________

Tulajdonképpen mi Isten országa? Hogyan világít erre rá Róm 14:7 verse?

    _____________________________________________________________

Az igazság, a béke és az öröm mind a Lélek gyümölcse, ezért minden mást megelőzve először a Lélek gyümölcsét kellene keresnünk. Tegyük fel, hogy megkapunk mindent, amit a világ kínál, de végül mire megyünk vele, ha nincs bennünk igazság, béke és öröm?

„Jézusnak tehát nem számít a testi és anyagi jólétem?” – kérdezhetné valaki. Hogyan válaszolhatunk erre a kérdésre Krisztus parancsának fényében, miszerint a Lélek gyümölcsét a fizikai és anyagi szükségletek elé kell helyezni?

Egy aggódó édesanya arra kérte lelkészét, hogy imádkozzon a hittől eltávolodott fiáért, aki elveszítette a munkáját: „Imádkozz, kérlek, hogy találjon munkát!” Az aggódó édesanya először Isten országát és az Ő igazságát kereste-e a fia számára? Ha fejben tartotta volna, hogy a keresztény életben nem az a legfontosabb, amit kaphatunk, hanem az, amivé válhatunk, mit kért volna először fia számára?

Ne csak imáinkra gondoljunk most, hanem általában véve egész életünkre! Mi a legfontosabb számunkra: megszerezni azt, amire vágyunk, vagy azzá válni, amivé Isten akar bennünket formálni? Mit árul el vá­laszunk életünk fontossági sorrendjéről?

A keresztény jellem lényegét képező gyümölcs bemutatásával nem csupán Gal 5:22-23 és Ef 5:9 verseiben találkozunk. Több gyümölcsöt megemlít 1Tim 6:11; 2Tim 3:10 és 2Pt 1:5-7 is, sőt ezek az igehelyek kiegészítik az eddigieket az istenfélelem, az erkölcsi tisztaság és a tudomány erényeivel. 1Kor 13:4-8 verseiben is a szeretet jellemzői csengenek vissza, bár érdekes, hogy néhányuk tagadó alakban: „a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak.”

Mint láthatjuk, nincs hivatalosan kiadott jegyzék a Lélek gyümölcse összetevőiről. A keresztény jellemnek sok oldala és árnyalata van. Az apostolok minden esetben arra törekedtek, hogy a hívők helyzetéhez leginkább illő jellemvonásokat adják közre. Pál apostolt kétségkívül az vezette, amikor felsorolta a Gal 5:22-23 verseiben megemlített erényeket, hogy lelkipásztorként jól ismerte, mire volt éppen szüksége levele címzettjeinek, a galáciabelieknek.

Az „istenfélelem” gyümölcsét 1Tim 6:11 említi. Azt jelenti az eredeti nyelvben az a szó, ami a fordításban istenfélelem, hogy tiszteletadás, kegyesség. Róm 5:4-5 verseiben megjelenik a „reménység” erénye. Mi a szerepe a reménységnek a keresztény életében? Végeredményben ugyan mi mást kínál elsősorban a keresztény hit, mint reménységet?!

2Pt 1:5-7 verseiben találjuk a Gal 5:22-23 felsorolásából hiányzó jócselekedetek fogalmát, ami más fordítások szerint igaz emberség, erény. Ezt a tulajdonságot általában az olyan erkölcsi jósággal hozzák kapcsolatba, mint a tisztaság és a szerénység. Miért nélkülözhetetlen ez a tulajdonság a keresztény életében, és hogyan kapcsolódik a hetedik parancsolathoz? 2Pt 1:5-6 verseiben bővül a lista. Péter kitér a „tudomány” szerepére is. A görög kifejezés, a gnosis jelentése magában foglalja az általános műveltséget és ismeretet, ami a Lélekkel telt élet gyümölcse. Vajon mi a szerepe? Hogyan viszonyul a tudomány például a tisztánlátás ajándékához? Péter ugyan nem nevezte a 2Pt 1:5-7 verseiben található felsorolást a Lélek gyümölcsének, pedig lényegében az, mivel bemutatja, milyenné kell Jézus követőjének válni.

Mennyire mutatkoznak meg ezek a jellemvonások az életünkben? Ha elcsüggeszt a válasz, miben találunk egyedül reménységet? Csak kihez menekülhetünk, és mit találunk ott?

Az egyik tegnapi kérdés felvetette, vajon elég jól gondozzuk-e a gyümölcsöt, aminek a megtermése a kiváltságunk Isten tiszteletére és dicsőítésére. Semmi kétség, bizony könnyen elcsüggedhetünk a Lélek gyümölcsének megannyi jellemvonását szemlélve és azokat saját természetünkkel összehasonlítva. Hiszen nem kellene-e még több gyümölcsöt teremnünk annál, mint amit most látunk?

A kérdés jogos, és mindnyájunknak komolyan is kell vennie. „Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e” (2Kor 13:5, új prot. ford.)! Számot kell tehát vetni magunkkal: hogyan viselkedünk? Milyen bizonyságként élünk a világban?

Ráadásul egy veszéllyel is számolnunk kell. A keresztények példaképe Jézus, a valaha élt egyetlen bűntelen ember. Miközben magunkat hozzá hasonlítjuk, nagyon könnyen elcsüggedhetünk. Kirívó a különbség Jézus bűntelen tökéletessége és az emberi gyarlóság, gyengeség között. Tökéletes mércét állít elénk, amelynek meg kell felelnünk, tökéletes törvényt kell betartanunk és a tökéletes Megváltó mintájára kell formálódnunk. Mint ahogyan mindannyian tapasztaltuk már, többnyire távolról sem felelünk meg a szintnek, a törvénynek és a Megváltónak. Miután egyik bukás a másikat éri, és nem látjuk magunkon a fejlődést, elég könnyű elcsüggedni, akár egészen addig a pontig, amíg mindent feladva sóhajtjuk: „Erre én képtelen vagyok!”

Ekkor fontos azonban igazán érteni, mit jelent a hit általi megváltás! Ekkor kell tisztán látnunk, hol dől el üdvösségünk. Ekkor szükséges felmérnünk, mit tett értünk Jézus a kereszten!

Mi Róm 3:20-26 verseinek üzenete a megváltással kapcsolatban? Miért fontos erősen belekapaszkodni ebbe az igazságba, különösen amikor saját gyümölcsünk miatt kerít hatalmába a csüggedés?

    _____________________________________________________________

Függetlenül attól, hogy milyen komolyan igyekszünk keresztényhez méltóan élni, harcolva a bűnnel és az énnel, ha az életünk minden napján és percében tudjuk: Isten csakis Jézusban és a hit által nekünk tulajdonított igazságára nézve fogad el, akkor nem fogjuk feladni a küzdelmet. Miért is tennénk? Üdvösségünk biztos, mert záloga nem magunkban, hanem Jézusban van!

„Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete” (1Jn 2:15). Mi ennek a versnek az értelme? Talán az, hogy Isten nem szereti azokat, akik a világot szeretik, vagy pedig, akik a világot szeretik, nem szeretik Istent? Mivel indokoljuk meg a válaszunkat?

„Szívükben néha vágy támad a szentség és a menny után; de nincs idejük, hogy a zajgó világtól elvonulva, Isten Lelke magasztos és parancsoló kijelentéseire figyeljenek. A világ dolgai az első helyre kerülnek, míg az örökkévalóság mellékessé válik. Az Ige magva nem tud termést hozni, mert a lélek a világiasság töviseit táplálja” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 3. kiad. Budapest, 1990, Advent Kiadó. 29. o.).

Természetesen tisztában kell lennünk a törvényeskedés veszélyeivel, ugyanakkor azonban nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az ókori Izráel erkölcsi élete mindig hanyatlásnak indult, amikor a körülötte élő népekhez próbáltak hasonlóvá válni. 1Jn 2:15 arra figyelmeztet, hogy a világot szeretve képtelenség igaz szívből szeretni Istent. Egyházi szinten rendkívüli körültekintéssel kell meggyőződnünk arról, hogy miközben igyekszünk üzenetünket eljuttatni a világnak, ne essünk a hálójába, ne söpörjön magával a szele, méghozzá az Úr nevében!

Honnan tudhatja meg valaki, hogy a világ iránti szeretete elfoglalta-e Isten szeretetének helyét a szívében? Milyen jelekre kell figyelnünk?

Jak 4:4 a világ szeretetének veszélyét más oldalról közelíti: „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.” Miért használja Jakab a paráznaság hasonlatát azokra a gyülekezeti tagokra, akiket elsodort a világ? Figyeljük meg azt is, hogy János sem ad helyt megalkuvásnak 1Jn 2:15 versében; mindenkinek döntenie kell Isten és a világ között!

Gondolkodjunk el a következő kérdéseken: Melyek azok a dolgok a világban, amelyek leginkább próbára tesznek? Mi jelenti nekem a legnagyobb kísértést? Hogyan tudom megtanulni úgy vívni a hit harcát, hogy közben ne rántson magával valami, ami végül mégsem ad megelégedést, csak tönkretesz?

A mag növekedése nem emberi beavatkozás hatására indul meg, de a gyümölcsérésig mindig tehetünk azért, hogy elősegítsük fejlődését. Igaz ez a Szentlélekkel teljes életre is. A Szentlélek munkája a hívő szívében az élet nagy titkainak egyike, a Szentírásban azonban határozott utasításokat találunk arra nézve, hogyan serkenthetjük a fejlődést. Így teljesítjük Jézus vágyát, hogy sok gyümölcsöt teremjünk az Atya dicsőségére (Jn 15:8).

Íme néhány javaslat a Lélek gyümölcse egészséges fejlődésének elősegítéséhez:

Tanulmányozzuk Isten Igéjét! Miért hasznos a Szentírás (2Tim 3:16-17)? Mi lesz ennek a „hatásnak” a következménye (2Tim 3:17; Zsolt 119:105)?

Imádkozzunk! „Az ima a lélek lélegzetvétele, a lelki erő titka. Áldása semmi mással nem pótolható, és a lélek egészségét csak ez által lehet megőrizni. Az ima a szívet közvetlen kapcsolatba hozza az élet Kútforrásával, és erősíti lelki életünk inait, izmait. Ha elhanyagoljuk az imát, vagy csak kényelmünk szerint, következetlenül imádkozunk, gyengül az erőnk, amivel Istenbe kapaszkodunk. Lelki adottságaink elsatnyulnak, hittapasztalatunk pedig nem lesz egészséges és életerős” (Ellen G. White: Gospel Workers. 254–255. o.).

Csak megfelelő gondolatoknak engedjünk teret! „Továbbá, Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok” (Fil 4:8). Hogyan tanulhatjuk meg azt, hogy képesek legyünk a nemes dolgokra összpontosítani?

Tegyünk bizonyságot! Mindenképpen az Úrral akart maradni az a férfi, akit Jézus megszabadított a démonoktól. Jézus azonban ezt nem engedte meg, inkább hazaküldte, hogy otthon mondja el, mi történt vele (Mk 5:18-20). Hogyan járul hozzá a Lélek gyümölcsének fejlődéséhez az, ha a hitünkről beszélünk?

A Lélek gyümölcse nem terem meg magától. Saját döntéseink határozzák meg a sorsunkat. Mi az, amin változtatni kell az életmódunkban, kapcsolatainkban és minden dolgunkban, amivel a lelki növekedést elősegíthetjük?

„Isten arra szólít, hogy foglalkozzunk nagyszerű és tiszta gondolatokkal. Azt akarja, hogy elmélkedjünk szeretetén és irgalmán; hogy tanulmányozzuk azt a csodálatos munkát, amelyet a dicső megváltási tervben végez. Akkor egyre jobban megértjük az igazságot, mélyebb és megszenteltebb vággyal sóvárgunk szívünk és gondolataink megtisztulására. Miközben az Ige kutatásával ápoljuk az Istennel való közösséget, lelkünk a szent gondolatok tiszta légkörében átformálódik. ’És gyümölcsöt teremnek.’ Akik hallják és megtartják az Igét, azok az engedelmesség gyümölcsét termik. A szívükbe fogadott Ige megmutatkozik jó cselekedeteikben. Hatása látható lesz a krisztusi jellemben és életben. Krisztus ezt mondta Önmagáról: ’Hogy teljesítsem a te akaratodat: ezt kedvelem, én Istenem, a Te törvényed keblem közepette van.’ ’Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét’ (Zsolt 40:9; Jn 5:30). A Szentírás azt tanítja: ’Aki azt mondja, hogy Őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt’ (1Jn 2:6)” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 3. kiad. Budapest, 1990, Advent Kiadó. 35. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.     Egyházunk küldetése, hogy hirdesse a világnak a hármas angyali üzenetet. Eközben gyakran küszködünk azzal, hogyan lehetnénk korszerűek és mutathatnánk be üzenetünket is akként. Törekvésünk milyen veszélyeket rejt magában? A történelmi példák azt igazolják, hogy az évszázadok során többnyire az egyház tért rá a világ útjára, és nem a világ az egyházéra. Mi a helyzet velünk, adventistákkal? Vajon nem csapjuk be magunkat, ha azt gondoljuk, hogy ez velünk nem esik és nem is eshet meg? Látunk esetleg bizonyítékot arra, hogy éppen ez történik? Ha igen, mit tehetünk?

2.     A XXI. században, saját kultúránkban mi állít leginkább próba elé, miközben szeretnénk, hogy a Lélek gyümölcse megteremjen bennünk? Mely hatásokkal kell rendületlenül megküzdenünk?

3.     Miért olyan különlegesen fontos a kereszt a Lélek gyümölcsének és a jellem fejlődésének kérdésében? Mit találunk a keresztben, ami elengedhetetlen a jellemfejlődéshez? A kereszt nélkül ugyanis mi értelme lenne gyümölcsöt teremni?

4.        Jellemfejlõdésünk és jó cselekedeteink miért hoznak dicsőséget Isten nevének? Mi ennek a lényege?

TARTSATOK ÖSSZE! TARTSATOK ÖSSZE!

„És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül” (Mt 24:12-13).

„Isten kiválasztott egy népet az utolsó időkben, amelyet törvénye letéteményesévé tett. E népnek mindig is nehéz feladatokat kell elvégeznie. ’Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugnak találtad őket; és terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el’ (Jel 2:2-3). Kitartó szorgalomra és állandó küzdelemre van szükség ahhoz, hogy a gonoszt távol tartsuk a gyülekezetektől. Szigorú, részrehajlást nem tűrő fegyelmet kell gyakorolni, mert néhányan, akikben a vallásosság látszata megvan, igyekeznek mások hitét aláásni, és elsősorban saját maguk felmagasztalására törekszenek.

Az Olajfák hegyén az Úr Jézus egyértelműen kijelentette: ’mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül’. Arra a csoportra utal itt, akik a lelkiség magas fokáról estek alá. Az ilyen kijelentések hallatán komolyan vizsgáljuk meg a szívünket! Hol van a lelkesedés, az Isten iránti tisztelet, ami annak az igazságnak a nagyságához méltó, amiben állítólag hiszünk? A világ és néhány kedvenc bűn szeretete elszakítja a szívet attól, hogy kedvét lelje az imádkozásban és a szent dolgokon való elmélke­ésben. A vallási szertartások formális körét gyakorolják, de hol van a Jézus iránti szeretet? A lelkiség szinte kihal. Vajon állandósul ez a zsibbadtság, ez a szomorú hanyatlás? Vajon az igazság lámpásában elalszik a fény, elsötétül, mert a kegyelem olaja nem táplálja már?…

Az önteltség és az önzés kiöli a lelki életet. Az emberek nagyra tartják magukat, önmagukról beszélnek. Ó, bárcsak meghalna az én! ’Naponként halál révén állok’ – mondta Pál apostol. Ha a büszke, kérkedő önteltség és önigazultság hatja át az embert, Jézusnak nem marad benne hely, csak hátrébb tolják, miközben az én fontossága egyre dagad szemükben, míg lelkük templomát egészen betölti. Ez az oka annak, hogy az Úr olyan keveset tehet értünk. Ha erőfeszítéseinket segítené, az eszköz minden dicsőséget saját eszességének, bölcsességének, képességeinek tulajdonítana, önmagának gratulálna, mint ahogy a farizeus tette… Amikor az ember Krisztusban elrejti önmagát, énje nem kerül a felszínre olyan gyakran…

Csak akkor tudunk igazán eredményesen és összhangban dolgozni, ha a Mester parancsait figyelmesen végrehajtjuk, anélkül, hogy saját bélyegünket, kézjegyünket hagynánk a munkán. ’Tartsatok össze! Tartsatok össze!’ – mondta az angyal” (Ellen G. White: 5Testimonies. 538–539. o.).