SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:3; 2Mózes 34:6; Márk 4:26-29; Róma 15:5; Efézus 4:1-2; Jakab 1:2-4

„Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet” (Zsid 10:36).

A görög nyelvben két szó fejezi ki azt, hogy „béketűrés” („türelem” – új prot. ford.). A hüpomoné „kitartás”, „rendíthetetlenség”, „állhatatosság” olyan helyzetben, amin nem lehet változtatni. A másik szó, a makrothümia magyar jelentése „nagyszerű” vagy „nehezen gerjed haragra”; ellentétes az ingerlékenység­gel és a türelmetlenséggel. Általános jelentése: „kitartás”, „tántoríthatatlanság”, még nagy nehézségek idején is. Gyakran használatos az emberekkel szembeni türelem kifejezésére.

A türelmes ember kedves, szelíd és minden helyzetben kiegyensúlyozott. A béketűrő jellem igazi próbája nem a várakozás, hanem a várakozás során tanúsí­tott viselkedés. „A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül” (Jak 1:4).

Gyakorlatra és Isten kegyelmére van szükség ahhoz, hogy teljes béketűrésre jussunk. Az énünket félretéve kell engedelmeskedni a Szentlélek késztetésének. Ha a türelem leckéjét elsajátítottuk, Isten sok más áldásában is részesülni fogunk, ami mindannyiunk számára örömhír.

„És az Úr elvonula őelőtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú” (2Móz 34:6).

Isten béketűrésére az egyik bibliai példa Ninive története. Jónás próféta jól ismerte Isten türelmét: „Ó, URam! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még hazámban voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted, és még a rosszat is megbánod” (Jón 4:2, új prot. ford.).

2Móz 34:6 versében a kegyelem, az irgalom, a szeretet és a jóság egyesül a béketűréssel. Isten igazsága védelmezi még a legelvetemültebb bűnöst is, és életben tartja, hogy minél több ideje, lehetősége legyen életén változtatni. Ha Isten is olyan gyorsan csapna le a rosszra, mint ahogyan az emberek szoktak, már egyikünk sem élne!

Miért türelmes Isten a bűnösökkel (2Pt 3:8-9)? Miként tapasztaltuk Isten béketűrését magunk, illetve mások életében?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Mit mondanánk Istenről, ha valaki megkérdezné, milyen kép él bennünk róla? Az Istenről alkotott elképzelés sok mindent elárul arról, hogyan szemléljük a világot, hogyan tekintünk a másik emberre. Ha a szemünkben Isten dühös és haragvó, aki nem késlekedik a büntetéssel, vajon milyenek lehetünk otthon és a gyülekezetben?

Hogyan tanulhatjuk meg azt tenni, amire az Úr szólít Róm 15:5 versében?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Olvassuk el Ef 4:1-2 verseit! Nézzük meg, Pál felsorolásában mi kell ahhoz, hogy úgy járjunk, „mint illik” az Úr előtt? A hosszútűrés is a felsorolt tulajdonságok között található. Hogyan függ össze a többi jellemvonással? Miként hatnak egymásra ezek?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A gyülekezet származásuk és kultúrájuk tekintetében is különböző emberekből áll, akik ráadásul a lelki érettség kérdésében is más lépcsőfokokon helyezkednek el. Szükség van türelemre ahhoz, hogy a sok különbség közepette ki tudjunk jönni egymással. Az „erősek” számára kísértést jelenthet, hogy türelmetlenül viszonyuljanak a hitben gyengébbekhez, pedig tudásuk jelenlegi szintjére ők is hosszú évek alatt jutottak el. Sok esetben mégsem hajlandóak kivárni, míg „erőtlenebb” testvéreik utolérik őket ismeretben és megértésben.

Mit tanácsol Pál, hogyan bánjunk azokkal, akiknek esetleg még nem elég erős a hite? Róm 14:1; 15:1

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Türelmet gyakorolni a gyülekezetben – az egy dolog. Viszont mi a helyzet a béketűréssel otthon? Mi minden hoz ki a béketűrésünkből a családtagjaink között? Meddig imádkozzunk azokért a rokonainkért, akik nem hisznek? Van olyan ismerősünk, akinek hosszú évekig kellett imádkoznia valakiért a szerettei közül, mire az a szívébe fogadta az Urat? Milyen gyakorlati módszerek segítségével válhatunk türelmesebbé családunk körében? Miért annyira fontos meghalni az énnek (ebben az esetben is)?

Amennyiben türelmesek tudunk maradni otthon azokkal, akikkel együtt élünk, valószínűleg másokkal is türelmesek leszünk.

Gondoljunk arra, hogy milyen türelmes velünk az Úr! Mennyivel tanúsíthatunk nagyobb béketűrést mások iránt, ha erről nem feledkezünk meg? Vajon mire számíthatnánk, ha az Úr úgy bánna velünk, ahogyan az emberek bánnak egymással?

Az evangélium hirdetése és tanítása az egyik legnehezebb terület, ahol türelmet kell gyakorolni. Sokszor túlságosan türelmetlenek vagyunk azokkal, akik nem ismerik Isten igazságát, vagy látszólag nem törődnek vele. A tévtanokkal és az igazsággal szembeni előítéletekkel teli világban azonban igencsak szükség van a türelemre, ha embereket szeretnénk Krisztushoz vezetni. Könnyű a fejünket rázva mondogatni: „Miért nem fogja már fel, pedig az igazság annyira nyilvánvaló?!”

Az igazság mindig nyilvánvaló azok szemében, akik nem a tévtanok, a hagyomány és a családi nyomás füstszínű üvegén át kutatják. Türelemre van azonban szükség az előítéletek és a tévedések béklyóinak kioldásához, amelyek az embert a hagyományokhoz és a hamis tanításokhoz kötözik.

Milyen gyakorlati tanítást kapunk a lélekmentéssel kapcsolatban a Mk 4:26-29 verseiben olvasható példázat által?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha valaki egy bibliai tanítással ismerkedik, de nem fogadja el azonnal, akkor az illető visszautasította az igazságot. Pedig nem feltétlenül áll így a dolog. A megtérés olykor hosszú és bonyolult folyamat is lehet, és bizonyos esetekben akár évekig is elhúzódhat. Természetesen mindannyian szeretnénk munkánk gyümölcsét azonnal meglátni, de nem mindig alakulnak kedvünk szerint a dolgok. Nagyon fontos azonban vigyázni, nehogy túlzott buzgalmunkkal hátráltassunk valakit, és erőszakosságunk vált­son ki visszautasítást. Sose ítéljük el vagy bíráljuk azokat, akik nem az elvárásaink által diktált időpontban kötelezik el magukat az igazság mellett, amit mi annyira szeretünk, és annyira fontosnak tartunk! A másokért végzett munkánk és fáradozásunk fontos lépést jelenthet egy olyan folyamatban, amely sokszor évekig nem hoz gyümölcsöt. Sosem tudhatjuk... Egy dologra viszont nagyon vigyázzunk: ne romboljunk le mindent ítélkezéssel és bírálgatással!

1Sám 16:7 verse milyen fontos tanácsot ad, amelyet szem előtt kell tartanunk ebben, és természetesen minden más helyzetben egyaránt?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Nincs nagyobb türelem annál, mint amit Isten tanúsít az emberiség iránt. Azonban meg kell értenünk, hogy még az Ő türelmének is van határa.

Isten 120 évig várt türelemmel Noé idejében, amíg a bárka el nem készült (1Pt 3:20). Ám eljött az idő, amikor az emberek konoksága kimerítette Isten hosszútűrését, és az Úr özönvíz által elpusztította a világot.

Mi a lényeges mondanivalója 1Móz 6:3 versének?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Sodoma és Gomora esetében, ill. Izráel pusztai vándorlása majd babiloni fogsága idején milyen emberi magatartás váltotta ki a népre zúduló következményeket? 5Móz 31:27; Zsolt 95:8; Jer 17:23

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Ha Isten türelme véges, akkor az ember türelme is elfogyhat egyszer, vélekednek sokan. Azonban az isteni hosszútűrés történetét tanulmányozva kitûnik, hogy az Ő türelme nem egy napig, egy hétig vagy akár egy évig tartott csupán. Gyakran nemzedékek múltak el, mielőtt Isten hosszútűrése véget ért, nekünk azonban nincs ennyi időnk.

Vajon létezik olyan pont, ahonnan kezdve már jogosan kijöhetünk a sodrunkból nehéz helyzetekben? Az attól függ. Megelégelhetünk egy bizonyos helyzetet, és dönthetünk úgy, hogy annak véget kell vetni. Ugyanakkor nem lehetünk ítélkezők, szeretetlenek és kegyetlenek. Bizonyos esetekben lehet, hogy cselekedni kell, de a tetteink mindig maradjanak összhangban a kedvesség, a szeretet és a gondoskodás alapelveivel.

Gondoljunk vissza olyan esetekre, amikor jogosan, vagy pedig ok nélkül hagyott el a béketűrésünk! Mi volt a különbség a két eset között? Milyen tanulságot vontunk le belőlük? Ha ismét olyan helyzetbe kerül­nénk, mit tennénk másképp?

„Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek. Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül” (Jak 1:2-4). Milyen személyes tapasztalataink támasztják alá az igeszakasz igazságát? A különféle próbák, amelyekkel szembesülnünk kellett, végül miként formáltak jobb emberré, olyanná, aki tökéletesebben tudja visszatükrözni Jézus jellemét?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A „kísértés”-nek vagy „megpróbáltatás”-nak fordított görög szó, a peiradzo tágabb jelentése „bizonyítás”, „próbatétel”. Az ördög megpróbál vagy megkísért, hogy rosszat tegyünk. Életünk próbáit és kísértéseit Isten engedi meg a jellem formálásának céljából.

„Az élet megpróbáltatásai: Isten munkatársai; az a rendeltetésük, hogy jelle­münkből minden tisztátalanságot és durvaságot eltávolítsanak. A faragás és csiszolás, simítás és fényezés mindig fájdalmas. Jellemünket is oly nehéz kicsiszolni, mint a durva követ; de ezzel válik alkalmassá arra, hogy helyét elfoglalja a mennyei templomban. Haszontalan anyagra nem fordít az Úr oly gondos és alapos munkát; csak a legbecsesebb köveket csiszolja a hely fenségéhez méltóan” (Ellen G. White: Gondolatok a Hegyibeszédről. Élet és Egészség kiadás, 16. o.).

Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden megpróbáltatás Isten gondviseléséből következne be. Gyakran mi hozunk magunkra szenvedést engedetlenségünkkel, vagy a próbák és a gyötrelmek abból fakadnak, hogy bűnös világban élünk, az ellenség gyűlöletének kitéve (1Pt 5:8). Ellen White szavai arra utalnak, hogy ha teljesen átadjuk magunkat az Úrnak, ha hitben és engedelmességben ragadjuk meg a kezét, akkor bármilyen nehézségeken kell is keresztülmennünk, jobb emberként és finomabbra csiszolva juthatunk ki belőlük, ha engedjük Istent munkálkodni az életünkben. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz. Az élet itt általában nem könnyű, de kaptunk egy nagyszerű ígéretet: „Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig” (Fil 1:6).

„Az emberiséggel való kapcsolatában Isten sokat tűr a bűnbánattól vonakodóknak. Kiválasztott eszközei által buzdítja hűségre az embert, és teljes megbocsátást kínál arra az esetre, ha bűneiket megbánják. Isten türelme láttán azonban sokan elbizakdottá válnak: ’Mivel a gonoszságot nem éri azon nyomban utol a büntető ítélet, az embereknek nő a bátorságuk a gonosztettre’ (Préd 8:11, SZIT ford.). Isten türelme és hosszútűrése, aminek meg kellene lágyítani az ember szívét és meghajlásra késztetni, másként hat a bűnösre. Az ilyen ember semmibe veszi a korlátokat, ellenszegülése még dacosabb lesz. Azt gondolja, hogy a hosszútűrő Isten, aki már annyi mindent eltűrt neki, nem tesz semmit romlottsága láttán. Ám ha Isten azon nyomban megtorolná a bűnöket, nem vétenének olyan gyakran ellene. Pedig a büntetés, ha késik is, biztosan nem marad el! Még Isten béketűrésének is vannak határai, és ha a mérték betelik, a büntetés kétségkívül bekövetkezik. Amikor az elbizakodott bűnös esete Isten elé kerül, az Úr addig nem nyugszik, amíg mindennek egészen a végére nem jár” (Ellen G. White: SDA Bible Commentary. 1166. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.         Ha azt mondjuk, hogy Isten türelmes, az nem ugyanazt jelenti, hogy mindent tolerál. Miben különbözik a türelem a toleranciától? Miért könnyű a kettőt összekeverni?

2.         Mit jelent a béketűrés Jézus életének fényében? Milyen példákat adott a türelemre? Milyen példákat adott arra (ha volt ilyen), amikor már nem volt helye türelemnek?

3.      Foglalkozzunk még a megpróbáltatások és a jellem kapcsolatával! A megpróbáltatások sok esetben javítják a jellemet, de olykor előfordul, hogy a nehézségek miatt az ember megkeseredik, cinikussá és kételkedővé válik. Ha már találkoztunk hasonló helyzetben lévőkkel, milyen tanulságot vonhatunk le tapasztalatukból a magunk számára?

4.         A próbákon kívül milyen módszerekkel tanít béketűrésre az Úr? Mit tanultunk meg a béketűrésről?

5.       Van olyan ismerősünk, akit türelmetlenségünkkel megbántottunk? Mi tart vissza attól, hogy őszintén bocsánatot kérjünk tőle, és megtegyünk mindent hibánk helyrehozásáért? Nem ez volna éppen a kereszténység lényege?

EPIZÓD A JESZENSZKY CSALÁD ÉLETÉBŐL

A menekülteket szállító vonat nyugat felé robogott. 1945-öt írtunk. Az orosz front ágyúi mögöttünk dübörögtek, a németek előttünk voltak, a vadászgépek felettünk adták le a sortüzeket. A front kellős közepére kerültünk. Hirtelen csikorgó fékezés, és a szerelvény nyílt pályán megállt. A Tisza-híd fel volt robbantva, nem mehettünk tovább. Tudtuk, hogy az oroszok a menekülteket a helyszínen agyonlövik. Szüleink a négy kisgyermekkel azonnal elindultak a szántóföldön át egy kb. 2 km-re látható majorságba, az időnkénti sortüzek közepette. Édesanyánk visszaszaladt az ottfelejtett iratokért. Eközben az oroszok bevették a szerelvényt, és elfogták édesanyánkat. Kilenc embert találtak ott, akiket kitereltek és az árokba fektettek. Két orosz katona célba vette őket. Édesanyám az égre emelte mind a két kezét, és hangos kiáltással imádkozott. Hirtelen egy rettenetes ordítás hallatszott, és az orosz katonák fejvesztve visszarohantak. Az árokban fekvő emberek sokáig nem mertek megmozdulni.

Ekkor újra hallották édesanyánkat imádkozni, aki hálaimát mondott. Mindenki odament hozzá, és megölelte. Egy várandós kismama felkéredzkedett a mi vagonunkba, és sírva kérte anyukámat, hogy tanítsa meg imádkozni. A háborúban sok ember átélt hasonló kemény meg­próbáltatást. Az ilyen esetek közelebb viszik az embereket a Teremtőhöz.

Istenünk legyen áldott, hogy családunk minden tagját életben tartotta!

Fábián Györgyné