SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 8:23-27; 11:28-29; Róma 5:1-11; 12:9-21; Zsidók 12:14; Kolossé 3:13-15

„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen” (Jn 14:27)!

Pál, a béke bajnoka arra kéri a hívőket, hogy igyekezzenek „megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében” (Ef 4:3). Az „igyekezvén” szó a görög nyelvben határozott és sürgető cselekvésre buzdít, nem ad helyt passzivitásnak, visszautasítja a „majd meglátjuk” hozzáállást. Tegyünk határozott lépéseket, ne hagyjuk, hogy a körülmények sodorjanak magukkal! Ha otthon civakodunk, a gyülekezetben pártoskodunk, ha nem szeretjük, és nem tiszteljük a másikat, azzal visszautasítjuk Isten békéjét, amit Jézus Krisztus alapozott meg a kereszten.

Ellentmondásosan hangzik, hogy a békéért meg kell harcolni. Eleanor Roosevelt az Amerika hangja című rádióadásban egyszer azt mondta: „A békéről be­szélni kevés; hinni is kell benne, de nem elég csak hinni benne, tenni is kell ér­te!” A béke, amit győzelmével Krisztus kivívott számunkra, erőfeszítést, kemény munkát és állandó önvizsgálatot követel.

Heti tanulmányozásunk során tegyük fel magunkban a kérdést: Jézus a kereszten békét szerzett számomra, de vajon tudok-e élni vele? Hogyan működhetek együtt a Szentlélekkel, amikor Isten békességét akarja behozni mindennapjaimba?

„Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5:1).

Békességben lenni Istennel több, mint kellemesen érezni magunkat jelenlétében. Azt jelenti, hogy mi, „akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak” voltunk rossz cselekedeteink miatt, megbékéltünk, és ismét helyreállt a közösségünk Istennel (Kol 1:21-22, új prot. ford.). Valaha Isten ellenségei voltunk, de Jézus kereszthalála lehetővé tette, hogy az ellenséges viszony baráti kapcsolattá alakuljon.

Bizonyos értelemben a békességben nem lehet fejlődni, mintha először csak egy kevés békességgel kezdhetnénk. Krisztus keresztje ugyanis egyszer és mindenkorra megbékéltetett Istennel. Ez kész tény. Más értelemben viszont igenis fejlődhetünk a békességben. Minél tisztábban látjuk Isten útjait és járunk azokon, annál inkább tapasztaljuk erejét, amellyel támogat, hogy gyermekeiként élhessünk. Ebben az értelemben a békesség valóban a Lélek gyümölcse.

Miközben Isten gyermekeiként érettebbé válunk, mindinkább tapasztaljuk az Isten országában való élet áldásait, előnyeit, amíg a zsoltárossal együtt elmondhatjuk: „A te törvényed kedvelőinek nagy békességük van, és nincs bántódásuk” (Zsolt 119:165), vagy ahogy az új protestáns fordításban olvassuk: „Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok.”

Kol 1:10-22 versei szerint nem a bűn váltotta ki Istenből a kegyelmet és a megbocsátást, hiszen Őt mindig is ez jellemezte. A megváltási terv bizonyítja, hogy kezdettől fogva szeret, és kész volt megbocsátani.

Melyek Róm 5:1-11 verseinek leglényegesebb tanításai?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Kizárólag Jézus áldozata és a hit által nekünk tulajdonított tökéletes élete miatt nyerhetünk bűnbocsánatot és fogadhat el Isten, bármilyen volt is a múltunk. Miért annyira fontos ez a tanítás, ha igazán meg akarjuk ismerni a békességet?

Hogyan értékelnénk az életünket az 1–10-es skálán (1 – nagyon békés; 10 – rendkívül izgatott)? Az emberek egyre elkeseredettebben vágynak a békességre. Mt 11:28-29 verseiben Jézus mindannyiunkat magához hív. A békesség szót ugyan nem említi, viszont használ egy kifejezést, ami azt jelenti: nyugalmat ad, felüdít, megnyugszik, megpihen.

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek” (Mt 11:28-29, új prot. ford.). Mit mond Jézus, hogyan tapasztalhatjuk e csodálatos ígéret valóságát?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Mt 11:28-29 verseiben Jézus a békességet mint ajándékot kínálja fel, vagy meg akarja mutatni, hogyan lehet megszerezni azt? Vajon nem azt tanítja Jézus, hogy a személyes béke valamilyen oknak az eredménye, és arra bíztat, ismerjük ezt meg nála?

„Az önszeretet hoz békétlenséget… Akik Krisztus szavát megfogadják, lelküket vele őriztetik, életüket parancsainak alávetik, azok békességet, nyugalmat lelnek. A világon semmi sem képes elszomorítani őket, ha Jézus boldogít jelenlétével. A tökéletes belenyugvásban tökéletes a béke. Az Úr ezt mondja: ’Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik’ (Ézs 26:3)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 273–274. o.).

Miként vezet az önszeretet békétlenséghez és boldogtalansághoz?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Hogyan tanulhatunk meg meghalni az énnek, és hogyan nyugodhatunk meg Jézusban? Milyen napi döntések segítik valóra váltani a Krisztusban való béke ígéretét? Mit teszünk, vagy mit nem teszünk, ami távol tart a Jézus által felkínált békességtől?

Volt egyszer két festő. Mindketten megfestették, hogyan képzelik el a nyugalmat. Egyikük egy nyugodt, tiszta vizű tavat választott a távoli hegyek között. A másik viszont robajló vízesést festett, amely fölé törékeny nyírfaág hajolt, és az ágon a zuhatag szitálásától szinte nedvesen, egy vörösbegy üldögélt a fészkén.

Melyik kép mutatja be találóbban a nyugalom lényegét? Zavaros világunkban ritkán lelhetünk békességre magányos tó partján. Többnyire a való élet örvény­lése közepette kell megnyugodnunk.

A Mt 8:23-27 igeszakaszában feljegyzett történet Jézusról és a tanítványairól szól a háborgó Galileai-tengeren (lásd még Mk 4:35-41; Lk 8:22-25). Mi az üzenete számunkra ennek a nem mindennapi esetnek? Körülménye­inktől függetlenül hogyan alkalmazhatjuk tanulságát az életünkben?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Miért volt Jézus számára fontos a tanítványok lelki békéje? Jézus szépséges ígéretet adott a békével kapcsolatban: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja” (Jn 14:27). Miben különbözik ez a békesség attól, amit a világ próbál nyújtani?

Nem szabad azt gondolnunk, hogy a békesség ugyanaz, mint a problémamentes élet. Nagyon kevés az olyan ember – ez alól a leghűségesebb keresztények sem jelentenek kivételt –, aki többnyire próba, fájdalom és szenvedés nélkül töltené el az életét. Sokaknak pedig mintha lényegesen több jutna a szenvedésből. A békességnek nem sok köze van a körülményekhez, inkább attól függ, hogyan kezeljük a különböző helyzeteket. A békesség a szerető és gondoskodó Istenbe vetett mélységes bizalomból fakad; bizalom Istenben, aki ismeri problémáinkat, és megígérte, hogy velünk marad, bármi kerüljön is utunkba.

Milyen dolgok miatt szoktunk aggodalmaskodni? Beszéljünk Istennek legbelsőbb félelmeinkről! Nevezzük meg azokat! Kérjük az Urat, hogy segítsen felismerni és megnevezni azt, ami félelmet vált ki bennünk! Majd szánjunk időt arra, hogy Isten szelíd szava e félelmeket elcsitítsa.

„Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat” (Zsid 12:14). „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek” (Róm 12:18). Hogyan segít Jézus élete és példája megfogadni ezeket a tanácsokat a mindennapok során? Milyen hibákat követünk el (ha elkövetjük), amelyek megnehezítik, sőt megakadályozzák a békesség megőrzését?

    _____________________________________________________________

Talán különösen hangzik, de otthon a legnehezebb kereszténynek lenni. Ez bizony szomorú, hiszen az otthon a világnak az a pontja, ahol mindenkinek békességet kellene találnia.

A vietnámi háború idején két fiatalember együtt vett részt a csatában. Golyók záporoztak, bombák robbantak, ám az egyik katona látszólag egyáltalán nem volt ideges. Amikor barátja megkérdezte, hogyan tud ennyire nyugodt maradni, azt válaszolta, hogy a helyzet az otthonára emlékezteti!

Keressük meg Róm 12:9-21 igeszakaszában azokat a verseket, amelyeknek tanácsait ha megfogadjuk, otthonunkba béke költözik! Hogyan lehet gyakorlatban alkalmazni azokat?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Keresztényként Isten arra hívott el, hogy hihetetlenül magas követelményeknek próbáljunk megfelelni, amelyeket maga Jézus állított elénk. Egyikünk sem képes megütni a mércét, ezzel együtt azonban mindannyian tükrözhetjük a Jézus életében megmutatkozó szeretet és önfeláldozás alapelveit, és a gonosszal meg a bűnnel szembeni rendíthetetlen ellenállást.

Képzeljük el, milyen lenne az otthonunk, ha mindig ezek az elvek uralkodnának falainkon belül! Képzeljük el, milyen lenne, ha képesek lennénk önmagunk előtt másokra gondolni, ha feltétel nélkül tudnánk szeretni azt is, aki nem érdemli meg! Képzeljük el, mi lenne, ha mások jóléte éppen olyan fontos lenne számunkra, mint a sajátunk! Minden családi probléma valószínűleg így sem oldódna meg, viszont egészen bizonyos, hogy ezek az alapelvek rengeteget segíthetnének!

„Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat” (Mt 5:23-24). Milyen alapelvre tanít itt Jézus? Miért olyan nehéz ezt az életünkben megvalósítani?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Jézus kétségtelenül komolyabban veszi másokhoz fűződő kapcsolatainkat, mint mi magunk. Nem ritka, hogy gyülekezeti tagok viszonyát évekig keserűség és harag mérgezi. Képzeljük csak el, mennyire más volna az élet, ha mindannyian követnénk Jézus tanácsát!

Isten gyermekeinek melyik jellemvonásáról olvasunk Mt 5:9 versében? Mit jelent ez?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Magyarázzuk el mindhárom módját annak, hogyan viszonyuljunk gyülekezeti testvéreinkhez Kol 3:13-15 versei alapján!

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Figyeljük meg a keresztény jóság folyamát: „A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató” (Jak 3:17). Milyen lehetne gyülekezetünk, ha hagynánk, hogy a Szentlélek ápolja ezeket a jó tulajdonságokat közösségünkben? Mi az, ami észrevehetően hiányozna a gyülekezetből?

Gondoljunk vissza legutóbbi nézeteltérésünkre valamelyik hittestvérünkkel! Vajon a Máté evangéliuma 5. fejezetében feljegyzett krisztusi tanítás szerint jártunk el? Elemezzük annak okait, hogy miért választottuk a „könnyű” utat a másik helyett, amelyikhez alázat és önmegtagadás szükséges! Hogyan tanulhatnánk meg azt tenni, amit Jézus elvár hasonló helyzetekben?

Zsolt 4:4; 119:165; Ézs 26:3; Róm 8:6; Fil 4:7

„Röviddel megfeszítése előtt Krisztus a békesség ígéretét adta tanítványainak: ’Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen’ (Jn 14:27). Ez a béke nem a világhoz való alkalmazkodás eredménye. Krisztus sohasem vásárolt békét a gonosszal való kiegyezés által. A tanítványokra hagyományozott béke inkább belső, mint külső, mely a harcokon és küzdelmeken keresztül is az övék marad” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 56. o.).

„Ha valaki a hatalom megszerzéséért harcol, olyan jellemről tesz bizonyságot, amely végül kizárja Isten országából e bűn dédelgetőjét. Krisztus békéje nem lakozhat olyan munkás szívében és értelmében, aki munkatársát kritizálja, hibákat keres benne pusztán azért, mert a másik nem az általa legjobbnak tartott módszereket alkalmazza, vagy mert úgy gondolja, hogy munkáját nem becsülik meg igazán. Az Úr nem áldja meg azt, aki bírálja és vádolja testvérét, mert éppen ez az, amit Sátán tesz. 1894. 21. kézirat” (Ellen G. White: Evangelism. 102. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Hogyan segíthetjük fenntartani a helyi gyülekezet békéjét, amikor elkerülhetetlen feszültségek és véleménykülönbségek támadnak?

2.        Soroljunk példákat olyan mindennapi esetekre, amelyek megzavarhatják békességünket! Milyen bibliai ígéretekhez folyamodhatunk a különböző helyzetekben?

3.        Könnyű azt mondani, hogy minden körülmények között bízzunk az Úrban, mert a bizalom megnyugtatja a lelket. Ez természetesen igaz. Ugyanakkor, milyen kézzelfogható és gyakorlati lépéseket tehetünk azért, hogy megváltoztassuk a békességet fenyegető körülményeket? Másként fogalmazva, mennyiben felelősek saját döntéseink nyugtalanságunkért és félelmeinkért?

4.        Milyen gyakorlati segítséget nyújthatunk másoknak, hogy békétlen helyzetekben boldogulni tudjanak?

5.        Reálisan nézve, mennyi békességre számíthatunk ebben a küzdelmes, zűrzavaros és szenvedéssel teli világban?

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

SZÍVESEN VISSZAMENNÉK ODA

Szívesen visszamennék oda,
hol régi arcok régi mosolya
ragyogott rám; még most is látom:
sugárzik felém; tudom, csak álom...
Képzelet. Mégis jó.
Régi emlékeket hoz, és itt marad
a szívemben egy-egy pillanat.
Tartanám, de már elszalad.
Jön másik. Ez is kedves nagyon.
Kérdi: emlékszel? Egy régi alkonyon
mikor lépegetett már az este
a fák lombja közt, a Hold azt leste:
a réten mikor alszik a virág,
hogy ráhullassa ezüst sugarát.
- Régen volt, szép volt,elmúlt, kár érte.
Azóta mást ír az élet könyvébe
az idő, és szalad: dehogy
áll meg egy-egy pillanat.
Hajszolt a szív, hajszolt az elme;
nincs csend, álmodás,
szépség, varázs, nincs semmi,
ami nyugalmat ád.
- Pedig az emberember addig marad,
amíg lelkében egy-egy pillanat
megtermi gyümölcsét, mint a fa,
s ott marad mások lelkében mosolya.