SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

13. tanulmány     2009  December 19 - 25.

Menedékvárosok

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 4Mózes 33–36; Józsué 20:1-7; Efézus 2

…akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya” (Zsid 6:18-19).

Isten hűségesen teljesítette ígéretét, de a nép – legalábbis az első nemzedék – hűtlennek bizonyult, és ahelyett, hogy örökségül bírták volna az Istentől nekik szánt földet, meghaltak a sivár pusztaságban, a Jordánnak azon az oldalán, ahonnan menekülniük kellett volna, nem pedig ott pusztulniuk. Micsoda tragédia, fõleg mivel nem kellett volna így történnie! Annyi mindent kaptak, hatalmas dolgokat vitt értük végbe Isten, ők mégsem voltak hajlandóak bízni benne. Nem akartak hittel cselekedni, bár látták Isten hatalmának drámai megnyilvánulásait, amikhez foghatót a legtöbben sosem tapasztaltunk és – legalábbis ebben az életben – valószínűleg nem is fogunk.

Az Úr azonban nem adta fel. Semmiképpen! A Biblia újra és újra arról tesz bizonyságot, hogy Isten teljesíti ígéreteit. A megváltott nép ott fog lakozni, ahol új ég és új föld lesz. Ez nem kérdés. Az egyetlen kérdés csak az: mi ott leszünk-e, vagy az első nemzedékhez hasonlóan, Isten minden csodája ellenére, kizárjuk magunkat az Ígéret Földjéről?

Ezen a héten, a Mózes negyedik könyvéről szóló utolsó tanulmányunkban Izráel népe végső előkészületeiről olvasunk, amelyeket azelőtt tettek, hogy birtokba vették örökségüket.

 

A TÖRTÉNELEM TANÚSÁGA

December 20

Vasárnap

 

Olvassuk el Mózes negyedik könyve 33. fejezetét! Vajon miért volt szükség arra, hogy Isten sorban leírassa Mózessel útjuk állomáshelyeit? Mi volt ennek a célja?

    _____________________________________________________________

Valóban hihetetlen történet, gondoljunk csak bele! Az elnyomás évszázadai után a nép megmenekül sanyargatói kezéből, és túléli a négy évtizedig tartó vándor­lást a Sínai pusztájának zord körülményei között. Mindez csak Isten kegyelme, hatalma és csodái által történhetett. Figyeljük meg, ahogy 4Móz 33:2 verse hangsúlyozza: „az Úrnak rendeletére” vonultak egyik helyről a másikra. Az Úr azt akarta, hogy sem ők, sem az utánuk következő generációk ne feledjék: a zsidó nép pusztai vándorlása valójában Istenről és arról szólt, hogyan bánik a bűnös emberekkel, akiket meg akar menteni, és be akar vezetni az Ígéret Földjére.

A nép vándorlásának csodálatos történetei dacára is vannak olyan teológusok, akik ugyan nyíltan nem tagadják, hogy az egykori rabszolgák egy csoportja valóban távozott Egyiptomból, az eseményeket csupán természetes körülményekkel magyarázzák. Vagyis éppen azt teszik, amit az Úr nem akart: feledni próbálják, hogy az egész történet központi szereplője maga Isten.

Olvassuk el 4Móz 33:50-56 verseit! Most nem gondolva a közvetlen történelmi környezetre (és azokra a kétségtelenül nehéz és bonyolult kérdésekre, amelyeket ez ma felvet), milyen fontos lelki alapelvet találhatunk e szövegekben? Annak alapján, amit Izráelnek a honfoglalás utáni történelmé­ről tudunk, miért volt olyan fontos Isten parancsa arra nézve, hogyan bánjanak ezekkel az emberekkel?

    _____________________________________________________________

A világgal való megalkuvás az Úr népe számára mindig is „szálka lesz a szemükben és tövis az oldalukban” (lásd 55. vers). Ha nem őrizzük magunkat a világ és a környezetünk rossz hatásaitól, mindig az a veszély fenyeget, hogy ezek a dolgok megrontják hitünket, és tévútra vezetnek.

Hogyan védekezhetünk a környezetünkből jövő rossz hatások ellen? Az ártó hatások korlátozása érdekében milyen döntéseket kell saját magunknak meghoznunk, amelyeket más nem hozhat meg helyettünk?

 

A LÉVITÁK VÁROSAI

December 21

Hétfő

 

Emlékezetes, hogy a Sínai-hegynél a léviták hűségesek maradtak az Úrhoz, ezért jutalomban részesültek. Isten lesz az örökrészük. Az Úr határozottan rendelkezett velük kapcsolatban arra vonatkozóan is, hogyan éljenek a nép között, amelynek szolgálnak.

Hogyan rendelkezett Isten a léviták lakóhelyéről? Hogyan kellett tehát a lévitáknak élniük? 4Móz 35:1-8

    _____________________________________________________________

Figyeljük meg, hogy minden törzsnek adnia kellett nekik egy bizonyos földterületet. Akik több földet kaptak, azoknak többet is kellett odaadniuk, mint akiknek kevesebb jutott. A földterület igazságos elosztása ebben az intézkedésben is kitűnik. Minden törzstől kaptak „örökségi birtokukból” (2. vers). Mindegyiknek gondoskodnia kellett arról, hogy a lévitáknak meglegyen mindenük, ami a megélhetésükhöz szükséges. Az Úr egyértelműen tudatta velük kötelességeiket. Bizonyos értelemben a tizedfizetés is ugyanígy működik. Akinek sok van, az értelemszerűen többet fog adni, mint az, akiknek kevés.

Ugyanakkor a többi törzs gondoskodása természetesen állandóan arra a felelősségükre emlékeztette a lévitákat, hogy hűségesen kell munkálkodniuk a népért.

Ezenkívül Izráel törzsei között szétszórva éltek, vagyis nem egy csoportban, egy meghatározott területen. A nép között kellett élniük, talán arra emlékeztetve őket, hogy atyáik hűségesek maradtak akkor, amikor a többiek az aranyborjút imádták. Szent szerepükben – ideális esetben – folyamatosan azt mutatták be a népnek, milyen hűségre és szentségre kell törekedniük. A nép között élve a léviták részt vettek a közösségben, a harcokban, osztoztak a nép bánatában és örömeiben, és ha hűségesen végezték feladatukat, áldásul kellett lenniük a nép számára. Nem alkothattak másokkal kirekesztő, úri, fennhéjázó csoportot, amely távol élt az általa szolgált közösségtől. Szolgálniuk kellett, és nem várhatták el, hogy nekik szolgáljanak. Milyen szépen példázza mindez, mit jelent a valódi szolgálat!

Efézus 2. fejezete alapján mit jelent egy hívő közösség tagjának lenni? Hogyan illeszkedhetünk be jobban közösségünkbe, bármilyen feladatra kaptunk is elhívást?

 

MENEDÉKVÁROSOK

December 22

Kedd

 

Olvassuk el 4Móz 35:6, 9–12 verseit! Mit alapított itt az Úr, és miért?

    _____________________________________________________________

Izráelben ekkor még nem létezett igazságszolgáltatási rendszer. Ha valaki véletlenül vagy szándékosan embert ölt, annak tartania kellett az áldozat legközelebbi hozzátartozójának „vérbosszújától”. A téves ítéletek végrehajtásának megakadályozása céljából hat lévita várost jelöltek ki (a Jordán mindkét partján hármat-hármat), ahová a gyilkos menekülhetett, és ahol biztonsággal tartózkodhatott (Józs 20:1-7).

4Móz 35:12 verse azonban egy fontos mozzanatot említ: ha valaki a városba menekült, ezzel nem nyert automatikusan örök menedéket. Ez egyes esetekben ideiglenes védelmet adott, „míg [a vádlott] ítéletre nem áll a gyülekezet elé”. Vagyis, amíg ügyében ki nem vizsgálták a tényeket. Ezek a városok nem nyújtottak „mentelmi jogot”, mint amikor ma egy diplomata a vendéglátó országban valamilyen bűncselekmény elkövetése után büntetlen maradhat. A menedékvárosokat azért alapították, hogy megakadályozzák az ártatlanok bűnhődését.

Olvassuk el 4Móz 35:9-21 verseit! Az evangélium fényében hogyan értelmezzük az igazságszolgáltatásnak ezt a formáját?

    _____________________________________________________________

Egyesek nem értik, hogyan lehet ezt összeegyeztetni azokkal a bibliaszövegekkel, amelyek a megbocsátásról és a másik arcunk odafordításáról szólnak. Itt azonban a kor büntetőtörvénykönyvéről van szó. Nem jelenti azt Krisztus evangéliuma, amelynek alapja a megbocsátás és a kegyelem, hogy a bűncselekmények, különösen az olyan kegyetlenek, mint a gyilkosság, büntetés nélkül maradjanak a társadalom részéről. Az persze más kérdés, hogy a gyilkos is megtérhet. Ugyan melyik társadalom működhet úgy, hogy a bűncselekményeket nem büntetik? Itt azt látjuk, mit tett Isten azért, hogy a legszörnyűbb bűntények, mint amilyen például a gyilkosság, ne maradjanak megfelelő, igazságos büntetés nélkül.

Tegyük fel, egyik ismerősünk családtagját megölték. A gyilkost, aki kétségkívül bűnös, elítélik. Az egyébként keresztény családnak jogában áll beleszólni az ítéletbe: halálbüntetéssel vagy börtönben letöltendő szabadságvesztéssel sújtsák-e a vétkest. Mit tanácsolnánk neki, és miért?

 

MENEDÉKVÁROSOK – FOLYTATÁS

December 23

Szerda

 

Olvassuk el 4Móz 35:22-34 verseit, és válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Milyen szerepe volt a közösség egészének az ilyen helyzetek kezelésében? Miért volt fontos, hogy őket is bevonja az Úr?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Milyen különbséget tett a törvény a szándékos, ill. a véletlenül elkövetett gyilkosságok között?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Az elkövetőnek még a nem szándékos gyilkosság esetében is a menedékvárosban kellett maradnia, hogy biztonságban legyen. A szövegkörnyezetből ítélve vajon miért volt erre szükség?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Mózes negyedik könyvében sok példát találunk arra, hogyan lépett közbe Isten természetfeletti módon, különösen a hitehagyás, súlyos bűnök vagy lázadás esetén. Erre is gondolva, vajon miért állította fel Isten ezt az igazságszolgáltatási rendszert, amelyben emberek dönthettek bűn és ártatlanság kérdésében? Miért nem szolgáltatott igazságot mindig Ő, természetfölötti módon?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Mit gondolunk, miért nem lehetett a gyilkost egy tanú vallomása alapján elítélni? Ennek alapján mennyire komoly megfontolás tárgya volt a halálbüntetés?

    _____________________________________________________________

 

KRISZTUS, A MI OLTALMUNK

December 24

Csütörtök

 

„Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól” (2Sám 22:3, új prot. ford.).

Hogyan utal ez a vers a menedékvárosok nyújtotta segítségre?

Milyen szempontból mondhatjuk, hogy olyan menedéket és oltalmat találunk Krisztusban, mint amilyet a menedékvárosokba menekülők találtak? Lásd Jn 8:10-11; Ef 1:7; Kol 1:14; Zsid 6:18!

„Isten régi népe számára kijelölt menedékvárosok a Krisztusban lévő menedék jelképei. Ugyanaz az irgalmas Megváltó, aki az ideiglenes menedékvárosokat elrendelte, saját vére kiontásával biztos menedéket szerzett az Isten törvényét megszegő számára, amelyben oltalmat kereshet a második halál elől. Semmi hatalom nem ragadhatja ki kezéből azt, aki hozzá járul bocsánatért. ’Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak’ (Róm 8:1). …erős vigasztalásunk legyen…, mint akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk lévő reménységet’ (Zsid 6:18). ’Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk’ (Róm 8:34).

Aki a menedékvárosba menekült, nem késlekedhetett, a családját, foglalkozását el kellett hagynia. Nem volt ideje búcsút venni szeretteitől. Élete forgott kockán, és hogy elérje a biztonság helyét, minden egyéb érdeket ez egyetlen célért kellett feláldoznia. A fáradságot elfelejtette, a nehézségekkel nem törődött. A menekülő egy pillanatra sem merte lépteit lassítani, amíg a város kapuin belül nem volt” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 480–481. old.).

Ugyanakkor a párhuzam nem egészen pontos, mert Krisztus kereszten hozott áldozata alapján azt tartjuk, hogy az Úr azoknak is megbocsáthat, akik előre megfontolt szándékkal követtek el bűnt, akár gyilkosságot is.

Vajon úgy érezzük: nem vagyunk elég jók ahhoz, hogy üdvözüljünk; bűneink túl nagyok ahhoz, hogy Isten elfogadhasson bennünket; méltatlanok vagyunk a bocsánatra? Ha így van, miért kell elfeledkezni érzéseinkről, ehelyett hittel kérni a Jézus által felajánlott megbocsátást, üdvös­séget és elfogadást?

 

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

December 25

Péntek

 

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „Kánaán felosztása” című fejezete, 474–484. old.

A bűnös ember is ki van téve az örök halálnak, míg rejtekhelyet nem talál Krisztusban. Amint a késlekedés és gondatlanság elrabolhatta a menekülőtől az élet egyetlen lehetőségét, úgy a halogatás és a közömbösség a lélek vesztére lehet. Sátán, a nagy ellenség, Isten szent törvénye áthágóinak nyomában van, és az, aki a veszélyre érzéketlen, és nem keres komolyan védelmet az Örök Menedékben, a vesztő prédájává lesz.

Az a fogoly, aki a menedékvárost elhagyta, a vérbosszuló kezébe esett. Így tanulta meg a nép, hogy ahhoz a módszerhez tartsa magát, amit a Végtelen Bölcsesség jelölt ki biztonsága érdekében. Éppen úgy nem elég, ha a bűnös hiszi bűnének bocsánatát Krisztusban; neki hit és engedelmesség által Őbenne kell maradnia” (i. m. 481. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Miért fontos emlékeznünk arra, hogyan vezetett minket az Úr a múltban – akár egyénileg, akár közösségileg? Milyen veszéllyel jár, ha elfeledkezünk a múltról? Ugyanakkor miért fontos az is, hogy ne időzzünk túl sokat annál, ami már úgyis megtörtént, és nem lehet rajta változtatni? Hogyan tarthatjuk meg a helyes egyensúlyt ebben a kérdésben?

2.        Mit válaszolnánk, ha valaki megkérdezné, mit jelent menedéket találni Krisztusban? Hogyan találunk menedéket Krisztusban? Mennyiben változtatja ez meg életünket?

3.        Hogyan alkalmazzuk ma a gyülekezeti fegyelmet? Hogyan bánunk azokkal az önfejű tagokkal, akiknek viselkedése szégyent hoz az Úr nevére? Ugyanakkor, miként bánjunk velük úgy, hogy ne ítélkezzünk felettük? Lehetséges-e ez?

ÖSSZEFOGLALÁS: Izráel népe az Ígéret Földjének határán kapott egy rövid összefoglalást arról, hogyan vezette őket az Úr a korábbi évek során. Mielőtt beléptek volna arra a földre, az Úr megalapította a menedékvárosok rendszerét, kijelölte azokat a „rejtekhelyeket”, amelyek különleges módon jelképezik, hogyan találhatnak menedéket a bűnösök Krisztusban.

 

A BIBLIA TANULMÁNYOZÁSA PALLÉROZZA AZ ELMÉT

„Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen” (Róm 15:4).

„Nincs más, ami olyan kiszámíthatóan pallérozná az elmét, mint a Biblia tanulmányozása. Nincs még olyan könyv, ami úgy felemelné a gondolatokat, erősítené képességeinket, mint a Biblia széleskörű, nemesítő igazságai. Isten Igéjét kellőképpen tanulmányozva az emberek olyan széles látókörre, nemes jellemre tehetnének szert, amilyennel ma kevesen rendelkeznek… Az Isten Igéjének tanulmányozására és az imádkozásra szánt idő százszorosan megtérül.

Isten Igéje az élő mag, és amint ez a mag elménk talajába kerül, szorgalmasan kell ápolnunk fejlődésének egymást követő szakaszaiban. Hogyan? Miután imádkozva vettük az Igét, ápolni és a hétköznapi életünkben gyakorolni is kell azt. Fel kell nőnie, és először szárat, utána csövet, majd a kukoricát megérlelve, termést is kell hoznia.

A Bibliát nem elég úgy olvasni, mint más könyveket. Csak akkor érthetjük meg igazán, ha a Szentlélek hat a szívünkre. Az Igét ihlető Léleknek kell az olvasót is megihletnie…

Az Ige egyszerű olvasása nem jár olyan eredménnyel, mint amit a Menny eltervezett. A Bibliát tanulmányozni, szívünkben melengetni kell. Szellemi erőfeszítés nélkül nem juthatunk el Isten ismeretére. Szorgalmasan tanulmányoznunk kell a Bibliát, Istentől kérve a Szentlélek segítségét, hogy megérthessük az Igét. Nézzünk egy verset, és teljes figyelmünkkel koncentráljunk arra, hogy biztosan megértsük azt a gondolatot, amit Isten abba a versbe rejtett. Addig időzzünk el annál a gondolatnál, amíg sajátunkká nem válik…

Isten Igéje az élet kenyere. Aki az Igével él, minden tette és jellemtulajdonsága részévé teszi azt, Isten erejében megerősödik. Halhatatlan erőt talál benne, ami tapasztalatait egyre tökéletesebbé teszi, és örök örömöt ad” (Ellen G. White: Lift Him Up. 111. old.).