SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 17:10-17; 4Mózes 16–17; Józsué 4:3-9; Máté 26:13; Lukács 22:19

„A megromlás előtt kevélység jár, és az eset előtt felfuvalkodottság” (Péld 16:18).

A Mózes és Áron elleni, rosszul leplezett gyűlölet még mindig ott tombolt sokak szívében. Elviselhetetlennek tartották, hogy az Úr büntetése miatt a pusz­tában kellett vándorolniuk mindaddig, míg az Egyiptomból szabadult nép első nemzedéke ki nem hal. Ahelyett, hogy alávetették volna magukat Isten ítéletének, tervezgetni kezdték, hogyan szabadulhatnának meg a két testvértől – mintha a büntetést ők mérték volna rájuk, nem pedig Isten.

„Kóré, ennek a mozgalomnak a vezető szelleme, Kéhát családjából származó lévita volt, Mózes unokatestvére. Tehetséges és befolyásos ember. Bár a sátor szolgálatára rendelt lévita volt, nem elégedett meg pozíciójával… egy ideig csak titokban helyezkedett szembe Mózes és Áron tekintélyével… Végül merész tervet eszelt ki mindkettő polgári és vallási tekintélyének megdöntésére” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 359. old.).

Az e heti tanulmány legyen komoly figyelmeztetés az emberi szív romlottságát illetően! A melengetett büszkeség, irigység és hatalomvágy szörnyű dolgok elkövetésére késztethet. Egyedül Isten tudja, mennyi fájdalmat, szenvedést és veszteséget okoztak és okoznak azok, akiknek okosabbnak kellene lenni annál, hogy engedjék az ilyen keserűség magvait felnőni és meghozni termésüket. Adja az Úr, hogy okuljunk hibáikból, és ne essünk azokba mi magunk is!

Olvassuk el 4Móz 16:1-3 verseit, különös figyelemmel a Mózes ellen lázadók szavaira! Négy hazugságot fedezhetünk fel bennük. Melyek ezek?

    _____________________________________________________________

Mózesnek az ellene intézett támadásra adott válaszából (4. vers) kitűnik, mennyire rosszul érintették e kifacsart, eltorzított, hazug vádak, főleg azért, mert éppen azok nyilatkoztak meg így, akiknek fel kellett volna mérniük szavaik jelentőségét és következményeit. „Azok közé tartoztak, akik Mózessel együtt felmentek a hegyre és megláthatták Isten dicsőségét… Nagy érdeklődést mutattak a nép jóléte iránt. Először csak egymás fülébe suttogták elégedetlenségüket, azután Izráel vezető emberei előtt is kezdték azt feltárni. Miután észrevették, hogy gyanúsításaikat készségesen meghallgatták, felbátorodtak és még ennél is tovább mentek. Végül ők maguk is elhitték magukról, hogy valójában csak az Istenért való buzgóságukért tevékenykednek” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 360–361. old.).

Itt újból annak a bűnnek a megnyilvánulását láthatjuk, ami először, még a mennyben, Sátánban ütötte fel a fejét. Ezeket a férfiakat és fejedelmeket nem érdekelte, milyen magas tisztséget töltenek be; nem elégedtek meg vele. Még magasabbra törtek.

Mennyire kell vigyáznunk!

Még mi húzódott még e lázadás hátterében? Miért voltak olyannyira képtelenek a felhozott vádak? 4Móz 16:12-14

    _____________________________________________________________

A leghihetetlenebb fordulat ott következik be, amikor ezek a férfiak Egyiptomot (igen, Egyiptomot!) nevezik „tejjel és mézzel folyó” földnek! Megdöbbentő, mennyire el tudta torzítani ítélőképességüket a bűn, hogy éppen azzal a jelzővel utaltak a rabszolgaság, a fogság földjére, ami az Isten által nekik ígért országra vonatkozott!

Milyen módon csapjuk be önmagunkat? Hogyan próbáljuk észérvekkel igazolni, magyarázni bűneinket és rossz cselekedeteinket? Hogyan védhetjük meg magunkat ettől a szomorú és veszélyes lelki csapdától?

Figyeljük meg, hogyan válaszolt Mózes ezeknek az embereknek (4Móz 16:4-11)! Nem elégedtek meg a nekik jutott, nagy tisztességgel járó pozícióval, még többet akartak. Mózes világosan látta ezt.

Ami pedig még ennél is súlyosabb: ha alaposan megfigyeljük szavaikat, látszik, hogy Mózes és Áron ellen lázadnak; mintha ez a két ember, hatáskörét túllépve, magához ragadta volna a hatalmat, a többiek fölé helyezve magát. Még azzal is megvádolták őket, hogy azért vitték a népet a pusztába, mert ott akarták megölni őket.

Ki ellen lázadtak valójában? 4Móz 16:11

    _____________________________________________________________

Újra elcsodálkozunk, honnan vették ezek a férfiak hamis vádjaikat? Vajon kinek a hatalma választotta ketté a Vörös-tengert? Istené, vagy Mózesé és Ároné? Ki hullatott nekik mannát reggelente? Isten, vagy Mózes és Áron? Ki jelent meg nekik nappal felhőben, éjjel pedig tűzoszlopban? Isten, vagy Mózes és Áron? Nehéz megérteni, hogy mindannak ellenére, amit saját szemükkel láttak, mégis ezt tették!

Olvassuk el 4Móz 16:15-35 verseit! Figyeljük meg különösen Mózes szavait a 28-30. versekben! Mi mutat rá, hogy valójában miről is volt szó?

    _____________________________________________________________

Képzeljük el a helyzetet! Ha e férfiak képesek lettek volna szélesebb körű lázadást szítani, ki tudja, ez milyen szörnyű következményekkel járt volna. Könnyen hitehagyóvá válhatott volna Izráel egész népe, akiknek hite még nem alapozódott meg teljesen az Úrban. Tudniuk kellett azonban, hogy az Úr irányítja az eseményeket, Ő az, aki vezeti népét, és Mózes meg Áron csak azt teszi, amire Isten elhívta őket. Nem a saját nevükben jártak el. Ezt nyilvánvalónak kellett volna tartaniuk, de a bűn egészen el tudja homályosítani az emberek elméjét. Nehéz eloltani a lázadás lelkületét, ha már egyszer feléledt, és gyakran egy pillanat elég hozzá, hogy újra feltámadjon.

Mennyire vagyunk hajlamosak irigykedni a felettünk állókra? Mit tanulhatunk Krisztus példájából, ami segíthet legyőzni ezt az érzést, ami a pusztulás lehetőségét hordozza magában?

A Palesztinában végzett régészeti feltárások nem hoztak felszínre sok írásos anyagot (a holt-tengeri tekercseken kívül), a Szentírás azonban említést tesz néhány emlékeztetőről, amelyek Izráelt állandóan figyelmeztették létének céljára. 1Móz 28:11-22 verseiben olvashatjuk például, hogy Jákób egy kőoszlopot állított az Istentől kapott ígéretek emlékére, amelyek neki és leszármazottainak szóltak.

Hogyan örökítették meg a Mózes és Áron elleni szörnyű lázadás emlékét? 4Móz 16:36-40 Mire emlékeztette mindez a népet?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Az Ószövetségben említett legtöbb emlékeztető Isten akaratára, jóságára, kegyelmére és szövetséges áldásaira hívta fel Izráel figyelmét. Tekintetüket felfelé, Istenre, az Úrra irányították. Például: az özönvíz után megjelenő szivárvány (1Móz 9:13), a körülmetélkedés (1Móz 17:10-14), a páska ünnepe (4Móz 9:1-14), a ruhára erősített kék bojtok (4Móz 15:38-41) vagy az emlékoszlopok, amelyeket Józsué állíttatott a Jordánon való átkelés után (Józs 4:3-9).

Ezzel ellentétben, az oltárt borító rézlemezek célja a megelőzés volt: arra figyelmeztettek minden jövevényt, illetve azokat, akik nem Áron leszármazottai voltak, hogy ne próbálják a papi tisztet bitorolni. Tágabb értelemben pedig arra emlékeztették az embereket, hogy mi történt, amikor bizonyos emberek a sa­ját büszkeségüket, törtetésüket, hatalomvágyukat igazolni próbálva fellázadnak Isten ellen. Arra figyelmeztette őket ez az emlékeztető, hogy ne legyenek olyanok, „mint Kóré és mint az ő gyülekezete” (4Móz 16:40).

Milyen egyéb emlékeztetőket találunk a Bibliában, és mi volt ezeknek a cél­ja? Lásd pl. 2Móz 20:8-11; 4Móz 31:54; Mt 26:13; Lk 22:19! Milyen szempontból mondhatjuk, hogy az állatáldozatok is emlékeztetőül szolgáltak?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Mire kell mindig emlékeznünk az Úrral és ígéreteivel kapcsolatban? Miért fontos állandóan szem előtt tartanunk ezeket az ígéreteket?

Azt gondolhatnánk, hogy a Kóréra, Dátánra, Abirámra és 250 társukra kiszabott ítélet bizonyára kijózanította a pusztában vándorló népet, hiszen tűz szállt alá az égből, megemésztve sokukat, majd a föld is megnyílt, és a többi lázadót elnyelte. Mit tehetett volna még az Úr, hogy kifejezze jogos rosszallását ilyen nyílt lázadás és hitehagyás láttán?

Olvassuk el 4Móz 16:41-50 verseit! Mit árul el ez a történet a bukott emberi természetről? Hogyan tükrözi a nép vádja Kóré és társai korábban hangoztatott vádjait?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Ez a megdöbbentő beszámoló arról árulkodik, hogy a lázadás szelleme nem halt meg Kóréval, hanem a szörnyű történések után is tovább élt a táborban. Nehéz megérteni, hogyan mert bárki is így viselkedni mindazok után, amit láttak. Ez ismét csak arra figyelmeztet, hogy ha valaki egyszer elindul a lázadás, hitehagyás lejtőjén, könnyen elkövethet rendkívül ostoba és értelmetlen dolgokat. Mennyire fontos tehát, hogy Isten kegyelme által, ígéreteit igényelve (1Kor 10:13; Fil 1:6) kiirtsuk magunkból a veszélyes érzéseket, mielőtt még a romlásunkat okoznák!

Olvassuk el 4Móz 16:48 versét! Mit jelent az, hogy Áron az élők és holtak között állt meg? Hogyan tükrözi ez a jelenet Jézus értünk végbevitt tetteit?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A világon csak kétféle embertípus létezik – legalábbis lelki értelemben: az élők és a holtak. Nem a fizikai értelemben vett halottakról van itt szó, hanem a lelki halottakról. „Aki hiszen őbenne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében” (Jn 3:18). Jézus az élők és a holtak között áll, Ő a híd, az átkelőhely egyik oldalról a másikra. Kizárólag általa juthatunk a halálból az életbe.

Vajon az élők között vagyunk? Mivel tudnánk ezt megindokolni?

Bár ezrek haltak meg a Kóré által szított zavargásban, az Úr tisztában volt vele, hogy a papi vezetés kérdése még megoldásra vár. Rendkívül erős és fájdalmas ítéletet szabott ki a lázadókra, de tudta, hogy a nép még mindig forrong. Joggal törölhette volna el mindannyiukat az élők sorából, de nem akarta. Mindazok után, ami történt, az Úr továbbra is kész volt megtartani népét, és kinyilvánítani nekik megmentő kegyelmét.

Olvassuk el 4Mózes 17. fejezetét, és válaszoljunk a következő kérdésekre: Mi volt a próba célja?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A nép válaszából mi bizonyítja azt, hogy végre megértették, csak az Isten által kiválasztott férfiak lehetnek papok?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Semmiképp nem lehetett tagadni a csodát, hogy Áron papi vesszeje kivirágzott, sőt mandulát is érlelt. Az izraelitáknak be kellett látniuk, hogy Isten olyan csodát tett a szentek szentjében, ami egyszer s mindenkorra Áront és leszármazottait jelölte ki a szent sátor papjaivá. Tragédia, hogy csak annyi szenvedés árán tudta ezt megérteni a nép! Az Úr bámulatra méltó módon még többet is kész volt tenni azért, hogy a helyes útra terelje őket.

A mi szemszögünkből nézve igen könnyű elítélni a hébereket. Mégis, mit látunk, ha magunkba tekintünk (2Kor 3:15)? Általában miért olyan nehéz megtanulni azt, amire Isten szeretne megtanítani? Miért nem bízunk meg benne annak ellenére sem, hogy szeretetének és kegyelmének oly sok bizonyítékát láttuk már?! Miért követjük el újra meg újra ugyanazokat a hibákat? Ami pedig még ennél is fontosabb: miért olyan fontos, hogy ne próbáljuk igazolni, mentegetni hibáinkat?

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „Kóré lázadása” című fejezete, 359–371. old.

„Számomra kérdéses, hogy kigyógyulhat-e az ember a lázadás lelkületéből… A lázadás, a hitehagyás ott van a levegőben, amit belélegzünk. Hatással is lesz ránk, hacsak erőtlen lelkünkkel hit által nem kapaszkodunk Krisztusba. Ha az embereket ilyen könnyen félre lehet vezetni, ugyan hogyan tudnának majd megállni akkor, amikor Sátán Krisztus alakját öltve csodákat visz végbe? Ki áll majd meg rendíthetetlenül csalásai láttán, amikor Sátán azt állítja magáról, hogy ő Krisztus, és megtévesztő módon utánozza tetteit? Mi fogja Isten gyermekeit visszatartani attól, hogy behódoljanak a hamis krisztusoknak? ’Ne menjetek azért utánuk’ (Lk 21:8).

A tantételeket jól meg kell érteni. Az igazság tanításával megbízott embereknek erõs horgonyt kell vetniük, akkor hajójuk kitart a vihar és vész ellenében is, mert erősen tartja őket. A csalások egyre sokasodnak, és nekünk néven kell neveznünk a lázadást. Teljes fegyverzetben kell állnunk” (SDA Bible Commentary, Ellen G. White megjegyzései, 1. köt. 1114. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.         Hányféle úton-módon csal tőrbe bennünket a bűn? Honnan tudhatjuk, hogy csapdába estünk? (Hiszen nem az a csalás egyik jellemzője, hogy hamis biztonságérzetbe ringat?) Milyen szerepe van a Bibliának a csalás leleplezésében? Hogyan segíthetnek ebben mások?

2.         Nyílt és leplezetlen volt az a lázadás, amiről a héten olvastunk. Hogyan nyilvánulhat meg közöttünk is ilyen lelkület? Miről ismerhetjük fel, amikor feléled szívünkben, főleg ha olyan köntösben támad, amiről azt gondoljuk: mi nem is lázadunk, csak kiállunk az igazságért? Honnan ismerhetjük fel a kettő közötti különbséget?

3.         Miért fontosak az emlékeztetők, legyen szó akár vallási, akár világi dolgokról? Milyen emlékműveket, ünnepeket említhetünk, és ezek mit jelképeznek?

ÖSSZEFOGLALÁS: Kóré és társai lázadása Mózes és Áron ellen olyan mélységekig hatolt, hogy Istennek földrengéssel, tűzzel és betegség csapásával kellett elpusztítania őket. E történet szolgáljon figyelmeztetésül az irigység és féltékenység ellen, mint ahogy az ószövetségi népet emlékeztették az oltárra erősített rézlemezek. Ha imádkozunk vezetőinkért, és értékeljük, amit Isten értük és értünk tett, megmenekülhetünk azoktól a belső bajoktól, amelyek Kóré lázadásakor támadtak Izráelben.

ISTEN KARJÁBAN

Problémák mindig adódnak. Szerencsére Isten velünk van, és segít, hogy kitartsunk.

Uram, amikor már nincs más, amiben kapaszkodhatunk, Te reményt adsz nekünk, hogy lelkünknek legyen mibe horgonyoznia. Szükségünk van erre a reményre, és imádkozunk, hogy töltsd be szívünk minden repedését megnyugtató fényével. Köszönjük, Uram, hogy benned végtelen reményre lelhetünk a bizonytalanság és a kudarcok közepette. Tudjuk, hogy ha a Te szemeddel láthatnánk ezt a helyzetet, tudnánk, hogy átsegítesz rajta. Ámen.

REMÉNY ISTENBEN

Amikor minden kilátástalannak tűnik, Istenhez fordulhatunk, és az élet ismét értelmet nyer.

Annyian élnek minden reménytől megfosztva! Szemükben kihunyt a fény. Annyira megtaposta őket az élet, hogy reggel alig tudnak felkelni, és képtelenek vidáman nekivágni a napnak. Az Úr szeretetének dicsőséges igazsága megérinti elveszett, megfáradt szívüket. Áldott biztosítékot ad nekik, reményt, amely csak az Istenben való bizalom eredménye lehet. Ilyen a remény, amely minden napunknak értelmet ad.