SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 16:24-25; János 1:1-3; 3:36; 5:24; Róma 6:1-6; 1János 5:1-12

„Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia” (1Jn 5:5)?

Jézusról nemcsak az ókorban gondolkodtak többféleképpen, hanem ma is. Van, aki megkülönbözteti a bibliai Jézust a történelmitől, és azt állítja, hogy a kettőnek nem sok köze volt egymáshoz. A történelmi Jézus állítólag egy hétköznapi ember volt, aki nagy érdeklődést tanúsított az isteni dolgok iránt, de ez minden. Azt nem hiszi el, hogy Ő a halottakból feltámadó Isten Fia! Mások úgy vélik, hogy Jézus csupán egy forradalmár volt, aki közvetve a Római Birodalom bukását akarta előidézni.

Megkísérthet az a gondolat, hogy ezt pusztán tudományos és filozófiai kérdésnek tekintsük. Ám Jézus kiléte és önmagáról vallott állításai minden emberre hatással vannak. Jézusról alkotott nézetünk lényegesen befolyásolja Istenhez való viszonyulásunkat, azt, ahogy a megváltás tervét értjük. Ez határozza meg azt is, hogy van-e üdvbizonyosságunk. Ezért foglalkozik János is e témával leveleiben.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: A győzelem milyen ígéreteit kaptuk? Mire gondol János, amikor arról beszél, hogy „víz és vér által”? Milyen érveket sorakoztathatunk fel a hit mellett? Mit mond János Krisztus istenségéről? Mit tanít az örök élet ígéretéről?

„Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született” (1Jn 5:1).

    _____________________________________________________________

A testvéri szeretetről írt jánosi tanítások után most a Jézusba, mint Krisztusba, azaz Messiásba, Isten Fiába vetett hitnek a kérdése felé fordulunk. Ami azt illeti, a hit és a szeretet témája az 5. fejezet első verseiben találkozik. János szeretné, ha olvasói elhinnék, hogy Jézus a Krisztus. Aki ezt elfogadja, az Istentől született – írja az apostol. Szereti Istent, szereti a többi embert és betartja a parancsolatokat. Aki hisz Jézusban, mint Isten Fiában, a világot is legyőzi (1Jn 5:1-5).

A történelem során sokan szó szerint katonai összecsapásként gondoltak a keresztény embernek a világ feletti győzelemért folytatott harcára. Ez azonban téves elképzelés. Sehol nem olvassuk az Írásokban, hogy a keresztényeknek keresztes lovagokként ki kellene vonulniuk, megtérésre kényszerítve másokat. Az Újszövetség egyetlen nemzetet sem nevez Isten országával egyenlőnek, amit erőszak alkalmazásával kellene megvédeni vagy terjeszteni. A keresztények lelki harcot vívnak. János levelei szerint sem erőszakkal vagy fizikai erővel kell kivívni a győzelmet. A hit az egyetlen, győzelemre vezető út, amely az egyén életvitelében nyilvánul meg.

Az alábbi igékben János a győzelemről, a diadalról beszél. Mit tanulhatunk ezekrõl az ígéretekről a következő szövegekből? Jn 16:33; 1Jn 4:4; Jel 2:7, 11; 3:5, 21; Jel 12:11

    _____________________________________________________________

Jézus Krisztus az igazi győztes. Diadala által követői is képesek a győzelemre. Bizonyos értelemben már magukénak is tudhatják Krisztus győzelmét, amit helyettük vívott ki. A győzteseknek nagyszerű ígéretek szólnak: nem kell többé a bűn rabságában élniük (Róm 6:1-6). A Jézusban nyert új életben már az Úrnak szolgálnak, nem pedig Sátánnak, aki egykor uralkodott rajtuk.

Életünk mely területén tapasztaltuk a győzelem és a diadal ígéreteit? Mely területeken vallottunk kudarcot, és miért? Hogyan lehet a miénk a nekünk ígért győzelem? Mi gátolhatja meg, hogy elnyerjük?

Miután rámutatott a Jézusban, mint Messiásban és Isten Fiában való hit fontosságára, János tovább részletezi olvasóinak, hogy ki volt az Isten Fia. Többek között azt mondja róla, hogy Ő az, „aki víz és vér által” jött el (1Jn 5:6).

Mit jelent ez? János első levelében csak az előbbi vers említi a vizet, János evangéliumában és A jelenések könyvében viszont igen gyakran előfordul. 1Jn 5:6 versében a víz valamilyen összefüggésben van Jézussal és első adventjével, illetve egyike annak a három elemnek, amelyek bizonyságot tesznek Jézusról, mint Messiásról és Isten Fiáról. Jn 19:34 versében találkozunk a „vér és víz” szavakkal Jézus halálával kapcsolatban, de olybá tűnik, mintha ez nem lenne azonos az 1Jn 5:6-8 versében említett vízzel. Inkább arról lehet szó, hogy a víz az alámerítéssel hozható összefüggésbe, ahogy azt János evangéliumának elején olvassuk (Jn 1:26, 31, 33; 3:5, 23). Mintha ez állna János első levelének hát­terében. Eljött Jézus, a testet öltött Úr, és nyilvános szolgálatát keresztséggel, a bemerítés szertartásában részesülve kezdte meg. Földi szolgálata a kereszten ért véget, ahol vérét ontotta. A víz nyilvánvalóan keresztségére, míg a vér kereszthalálára mutat (1Jn 1:7). Ezek szerint a keresztség és a keresztre feszítés Jézusra mutat, és arra, amit értünk tett. Mindkét esetben isteni megnyilatkozások és az emberek között végbement események tanúsították, hogy Jézus valóban az Isten Fia volt (Mt 3:17; 27:50-54).

János levelének e verseiben továbbra is az antikrisztusok hamis tanításait részletezi. Ezek az elképzelések hatottak a hívők gondolkodására. Ha Jézus sem Messiás, sem Isten Fia nem lenne, akkor ennek a következő üzenete lenne: nem szükséges Isten Fiának engesztelő halála az üdvösségünkhöz. Isten Fia nem halt meg helyettünk a kereszten a megváltásunkért. Az ilyen elképzelés egészen másképp értelmezi az üdvösséget és az istenséget. Ezek szerint a megváltás az ismeret (gnosis), nem pedig a kereszt által lenne. János ezért akarta, hogy az emberek pontosan tudják, ki volt Jézus, és mit tett értünk élete és halála által. Nem akarta, hogy megtévesszék olvasóit e hamis tanítások.

Víz és vér. Gondoljunk e két fogalomra! Hogyan vonatkoznak Jézusra? Hogyan tapasztaljuk a víz és a vér valóságát az életünkben? Más szóval, mit jelent számunkra a keresztség? Mit árul el rólunk? Milyen változások történtek az életünkben? Nézzük meg azt is: mit jelent a kiontott vér fogalma, legalábbis kereszténységünk összefüggésében? Mt 16:24-25; Zsid 12:4

Jézus istenfiúságának első két tanúja a víz és a vér, a harmadik pedig a Szent­lélek (1Jn 5:6, 8). János evangéliuma szerint Jézus kijelentette, hogy a Szentlélek tesz majd róla bizonyságot (Jn 15:26).

Miért van szükség ezekre a tanúkra? Az Ószövetségben két-három tanú vallomása alapján lehetett egy kérdésben eljárni (5Móz 19:15). János szemlátomást tisztázni akarja, hogy Jézus ügye biztos alapokon áll. Meg akarja mutatni, hogy jó okunk van hinni.

Mit fejez ki János 1Jn 5:9-10 versében? Mit tart fontosnak, hogy elhigy­gyünk?

János számára a Jézusról valló tanúk, illetve a különböző tanúbizonyságok fogalma nagyon fontos. Evangéliumában többet is említ: keresztelő János tanú­bizonyságát (Jn 1:6-7), Jézus saját vallomását (Jn 3:32), a samáriai asszonyét (Jn 4:39), Jézus tetteinek tanúbizonyságát (Jn 5:36), a Szentírásét (39. vers), az Atyáét (Jn 8:18), a Lázár feltámadásánál jelen lévő szemtanúk vallomását (Jn 12:17), a Szentlélekét (Jn 15:26), valamint ő maga is tanúbizonyságot tesz (Jn 21:24). Figyelemre méltó mindez. János le akarja szögezni, hogy a Jézusba vetett hit határozott bizonyságtételeken nyugszik.

Különféleképp értelmezték az Atya bizonyságtételét a szóban forgó igeszakaszban. Az tűnik a legjobbnak, ha az előző versekben említett hármas tanúbizonysággal összekötjük, vagyis e hármas bizonyságtétel alapjában véve Isten tanúbizonysága. János ezzel azt fejezi ki, hogy ha elfogadjuk az emberek tanúvallomását, mennyivel inkább el kell fogadnunk Istenét! Valóban, sokszor gondolkodás nélkül elfogadjuk, amit emberektől hallunk, akár a sajtóból, akár a televízióból, pedig néha semmi alapja sincs az állításoknak. Mennyivel inkább el kellene fogadnunk Isten tanúbizonyságát, és hinni az Újszövetségben megjelenő Jézusban!

Isten megbízható és igaz (1Jn 5:20). Ha nem fogadjuk el tanúbizonyságát, ak­kor hazugnak nevezzük Őt, ami valóban komoly vád.

Hányféle okunk van hinni Istenben, Jézusban és az adventi üzenet reményében? Gondolkozzunk el erről, soroljuk fel az okokat, imádkozzunk, majd beszéljük meg szombatiskolai csoportunkban!

A Biblia egyes fordításaiban 1Jn 5:7-8 verseiben szerepel a következő rész: a „mennyben, az Atya, az Ige és a Szentlélek: és ez a három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön”. A gond csak az, hogy ez későbbi betoldás, amely nem található meg az eredeti kéziratokban.  

A bibliakutatók megegyeznek abban, hogy a fenti kijelentés nem szerepel az eredeti szövegben, csak utólag került be, valószínűleg azért, hogy alátámasszák vele a Szentháromság tanát. A Biblia verseihez természetesen nem szabad hozzányúlni, több okból sem (Jel 22:18), de legfőképpen azért, mert az emberek kétségbe vonhatják a Szentírás egészének a megbízhatóságát, és így elveszíthetik Isten Szavába vetett bizalmukat. A Szentháromság tana azonban a fenti kijelentés nélkül is határozottan megalapozott János leveleiben. Az Újszövetség íróinak a hite szerint az Isten egy, ugyanakkor Jézust és a Szentlelket is Istenként említik. A Szentháromság tana elengedhetetlen ahhoz, hogy az egyistenhit fogalmával össze tudjuk egyeztetni az Atya, a Fiú és a Szentlélek istenségét.

János több alkalommal is határozottan kijelenti, hogy Jézus Isten. Az alábbi részekben mit tanít Jézus Krisztusról?

Jn 1:1-3, 14  __________________________________________________

Jn 8:58-59  ___________________________________________________

Jn 10:30-31  __________________________________________________

Jn 20:28 _____________________________________________________

1Jn 2:23 _____________________________________________________

1Jn 5:20 _____________________________________________________

Jézus istenségéhez nem fér kétség a fenti szövegek (és még sok más ige) alapján, de e heti tanulmányunk nem a Szentháromság tanát akarja megalapozni. Itt nem ez a kérdés. Ez a rész a Jézusba, mint Isten Fiába vetett hittel, illetve a világnak adott, róla szóló tanúbizonysággal foglalkozik.

Jézus istenségét szem előtt tartva, vegyük sorra életének utolsó jeleneteit, egészen a keresztig. Közben gondoljunk arra, hogy Ő a Teremtő Isten is. Mi minden következik ebből? Miért szükségszerű, hogy ez az igazság változtasson az életünkön?

Isten csodálatos ajándékot adott az emberiségnek. Ez az ajándék az örök élet (1Jn 5:11-12), amit csak Jézus Krisztus által nyerhetünk el. Hogyan lehet ez az ajándék a miénk? Úgy, hogy elfogadjuk Isten tanúbizonyságát a Fiáról; azaz hiszünk Jézusban és elfogadjuk Őt.

János mit tanít az örök életről az evangéliumában?

Jn 3:16 ______________________________________________________

Jn 3:36 ______________________________________________________

Jn 5:24 ______________________________________________________

Jn 6:54 ______________________________________________________

János nem tudományos szempontból közelíti meg a Jézusba vetett hit és az Úr természetének kérdését, illetve azt, hogy miért fogadhatjuk el Isten tanúbizonyságát. Gyakorlati célok vezérlik; tudniillik az Isten Fiában való örök élet megtalálása. János ellenfelei – akik kétségbe vonták Krisztus istenségét vagy em­beri voltát, vagy éppenséggel szét akarták választani isteni és emberi természetét – más nézetet vallottak Jézusról, és nem a bibliai értelemben hittek benne. Mivel nem az Írások Jézusát ismerték, az örök életet sem nyerték el. Még ha azt is állították volna, hogy örök életük van, és fölényes tudással és érzéssel bírtak volna róla, állításuk akkor sem lett volna igaz.

„Az örök élet csak Jézus Krisztus által lehetséges.” Mi minden következik ebből az állításból? 1Jn 5:11-12

János világosan kimondja, hogy akiben nincs meg az Isten Fia, annak nincs élete, akié pedig Jézus, azé az örök élet. Ezek nagyon kemény szavak, amelyek­nek félelmetes következményei vannak az egész emberiségre nézve. Nem csoda, hogy az üdvösség kérdése központi jelentőségű. Nemcsak élet-halál kérdésről van itt szó, hanem szó szerint örök életről és örök halálról. Ennél nagyobb már nem is lehetne a tét!

Mi van azokkal, akik még sosem hallottak az evangéliumról? Automatikusan elvesznek? A válaszon töprengve jusson eszünkbe Istennek az egész emberiség iránti egyetemes szeretete. Hogyan tanulhatunk meg jobban bízni az Úrban e nehéz kérdést illetően?

Mt 16:13-17; Jn 12:37-46

„’Őbenne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága’ (Jn 1:4). Itt nem a fizikai életről van szó, hanem a halhatatlanságról, arról az életről, amely kizárólag Isten tulajdona. Ez az élet volt meg az Igében, aki az Istennel volt, és aki Isten volt. Minden ember kapja fizikai életét, ami nem örök és nem is halhatatlan, mert Isten, az életadó, ismét magához veszi. Az ember nem ura az életének. Krisztus azonban nem kapta az életét, és senki nem veheti el tőle. ’Én teszem le azt én magamtól’ (Jn 10:18) – mondta Jézus. Élet volt benne, örök élet, amit senkitől nem kapott, ami senkitől nem származott. Ez az élet nincs meg az emberben, csak Krisztus által nyerhető el. Nem érdemelhető ki; ingyen ajándékként kapjuk, ha hiszünk Krisztusban, mint személyes Megváltónkban. ’Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust’ (Jn 17:3). Ez az élet szabad forrása a világ számára” (Ellen G. White: Selected Messages. 1. köt. 296–297. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Beszéljük meg csoportunkban a keddi tanulmány utolsó kérdésére adott válaszunkat! Hogyan meríthetünk erőt és bátorságot egymás válaszaiból?

2.        János említést tesz a Jézust igazoló tanúkról. Mit mondhatunk el a saját tanúbizonyságunkról a világban? Ha az elmúlt huszonnégy órában valaki figyelemmel kísérte volna életünk minden részét, lényegében milyen tanúnak bizonyultunk volna? Mit tettünk volna másképp, tudva, hogy valaki figyel? Miért? Végtére is tudhatnánk, hogy VAN, aki mindig figyel.

3.        Ígéretet kaptunk az örök életre. Mégis mit jelent ez? Hogyan hasson az életünkre már most? Mi mindent teszünk most másként, ennek az ígéretnek az ismeretében?

2.        Térjünk vissza Ellen G. White fenti idézetéhez! Mit emelnénk ki belőle, és mi az, amiről úgy érezzük, hogy különösen nekünk szól? Mi az, ami reménnyel tölt el és bátorít?

3.        Ilyen tét mellett – örök élet vagy örök pusztulás – vajon miért olyan könnyű mégis a világi dolgok csapdájába esni, talán olyasmi miatt, ami nem is ad igazi megelégedést, nem maradandó és nem biztosítja az örök életet? Mi a titka annak, hogy le tudjuk rázni a világ bilincseit? Hogyan segíthetünk annak, aki valóban szeretne keresztény lenni, aki számít ezekre az ígéretekre, de nem tud elszakadni a világtól?

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

MARADJ VELEM

Maradj velem, ha viharban járok,
Ha csendes alkonyon megnyugvást találok,
– Maradj velem!

Maradj velem, ha ijeszt a félelem,
Ha hazug nyelvek hízelkednek nekem.
A szívekbe te látsz;
– Maradj velem!

Te maradj velem, ha éjbe száll az este,
Ha magányomban szívem valakit keresne…
– Maradj velem!

Ha megtanít sírni ez a múló élet,
Ha szívem fájdalmában még valamit kérek,
– Maradj velem!

Te légy a „minden mindenekben” nékem,
Élet a halálban, ott is menedékem.
Óvó kezed takarja életem,
S a síron túl is, Uram,
– Te légy velem!