SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Márk 12:28-31; János 14:15; 1János 3:11-24; 4:7-5:4; Jakab 2:15-16

„Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is” (1Jn 4:21, új prot. ford.).

Egyszer egy lelkészt felkeresett egy asszony, aki kifejezetten gyűlölte férjét. Nemcsak elválni akart tőle, hanem annyi fájdalmat is okozni, amennyit csak lehetséges. A lelkész azt tanácsolta, hogy térjen haza, és mindent úgy tegyen, mint aki szereti a férjét. Mondja neki, hogy sokat jelent számára, és amennyire csak tud, legyen kedves hozzá. Majd, ha meggyőzte hervadhatatlan szeretetéről, közölje vele, hogy el akar válni. Így okozhat a lehető legtöbb fájdalmat.

Az asszony ezt meg is fogadta. Égve a bosszúvágytól hazament, és néhány hónapon át úgy elárasztotta férjét szeretetével, mint soha azelőtt. Idővel a lelkész rákérdezett a válásra. „Szóba sem jöhet! – szólt az asszony. Rájöttem, hogy tényleg szeretem a férjem.”

A szeretet egészen meg tudja változtatni a világunkat, gyülekezetünket, családunkat és a házasságunkat is. E heti tanulmányunkban betekintést nyerhetünk abba, amit János e fontos témáról mond, illetve megtudhatjuk, hogyan fejezzék ki szeretetüket azok, akik magukat Jézus követőinek vallják.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Mit tanít János a szeretetről? Miben nyilvánul meg a keresztény szeretet? Hogyan fejezi ki a megváltás terve a szeretet valódi jelentését? Bűnösként hogyan lehet üdvbizonyosságunk?

Múlt heti tanulmányunk utolsó igéje szerint Isten gyermekeit a jó cselekedetekről, illetve a testvéreik iránt tanúsított szeretetről lehet felismerni. Az 1Jn 3:10 verse köti össze az előző részt a levél hátralévő részében tárgyalt szeretet témájával.

Melyek a közös vonások 1Jn 3:11-24 és 1Jn 4:7–5:4 verseiben?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Figyelemreméltó a hasonlóság e két igeszakasz között. Mindkettőben többször szerepel a „szeressük egymást” kifejezés (1Jn 3:11, 23; 4:7, 11-12). Mindkét rész szerint a szeretet elsődlegesen a hittestvérek irányában nyilvánul meg, egyaránt óva intenek a testvérgyűlölettől, és nem utolsósorban hangsúlyozzák Isten irántunk való szeretetét is.

1Jn 3:11-24 az egymás iránti szeretetet állítja a középpontba. Nyolcszor fordul elő benne a „szeretet” kifejezés, míg a másik igeszakaszban több mint harmincszor. Ez még inkább nagyító alá helyezi a témát, mivel az apostol nemcsak Isten gyermekei, hanem az Isten iránti szeretetre is felszólít. Kiemeli: Isten előbb szeretett minket, és még most is szeret.

1Jn 4:7–5:4 verseit azonban a Jézusról téves nézeteket valló antikrisztusok összefüggésében is látnunk kell. Ez a rész arról szól, hogy Jézus az Isten Fia (1Jn 4:15), a Krisztus (1Jn 5:1), engesztelő áldozat a bűneinkért és a világ Megváltója. Csak általa és értünk véghezvitt cselekedete által érthetjük meg mélységében Isten szeretetét. Más szóval, csak akkor tudjuk igazán szeretni Istent, ha megértjük, mi történt a kereszten, és felismerjük, hogy Krisztus maga hordozta el bűneink büntetését.

Olvassuk el újra a mai tanulmány igeszakaszát! Melyik rész vagy részek szólítanak, illetve győznek meg leginkább? Vajon hogy állunk János szavainak fényében? Mennyire tudjuk mások felé tükrözni azt a szeretetet, amit Isten irántunk tanúsít? Mi az, amin változtatnunk kell ahhoz, hogy szeretetünket jobban ki tudjuk fejezni?

János ezekben a versekben sokat foglalkozik a szeretettel. Milyen megha­tározást ad a szeretetről? 1Jn 3:12-16; 1Jn 4:7-10, 16

Érdekes módon János nem arra törekszik, hogy a szeretet szótári meghatározását közölje. Inkább, Káin történetéből kiindulva azt mutatja be, hogy mi nem nevezhető szeretetnek.

Hogyan támasztja alá e példa János mondanivalóját?

A rossz példát egy jó követi: Jézus életét adta értünk. Az Atya engesztelő áldozatul adta a Fiút, elküldte, hogy a világ Üdvözítője legyen. Ez a szeretet legmélyebb megnyilvánulása. A szeretet mindent megtesz, hogy segítsen másokon, akkor is, ha ez áldozattal – önfeláldozással – jár. Éppen ezért szöges ellentétben áll azzal, amit Káin a testvérével tett. A szeretet megbocsát, és nem hánytorgatja fel a múltat. Jézus esetében ez a másokért való teljes önmegtagadást jelentette.

A szeretet azonban nemcsak látványosság. A szeretetnek hatást kell gyakorolnia mások életére. Ha valaki vízbe ugrana és belefulladna csak azért, hogy így bizonyítsa szeretetét, ez nem jelentene semmit. Ha azonban az illető aközben veszíti el az életét, hogy egy másik embert próbál kimenteni, nos, az már szeretet.

A szeretet legjobb meghatározása a megváltás tervében megnyilatkozó isteni jellem és cselekedet – Jézus, aki önmagát adta értünk.

A keresztény szeretetének forrása Isten szeretete. Szeretetben maradni azt jelenti, hogy az ember meghitt kapcsolatban marad Istennel. A Biblia szerint nincs olyan szeretet, ami végső soron ne Istentől származna (1Jn 4:7). Ám félreérthető lehet ugyanebben a versben az, hogy „mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent”. A kijelentést János első levele egészének az összefüggésében kell érteni. Míg 1Jn 3:23 szerint a hit és a szeretet, addig 1Jn 5:2 szerint a szeretet és a parancsolatok megtartása tartozik össze. Bárki mondhatja, hogy szereti Istent, János azonban megmutatja, hogy e szeretet miben nyilvánul meg.

Az igazi szeretet milyen példáit láttuk megnyilvánulni másoknál? Kik tanúsítottak ilyen szeretetet? Mit tettek, és mit tanultunk tőlük a szeretet igazi jelentéséről?

Mire mutat rá az apostol 1Jn 3:19-21 verseiben? Miről van itt szó? Ki az közülünk, aki életében még egyszer se érezte át azt, amiről János beszél?

Milyen problémára világítanak rá 1Jn 4:17-18 versei? Ki az, akit még nem aggasztott ez a gondolat?

Melyik keresztény az, aki önmagára, gyengeségeire, a szeretetének hiányosságaira, a fogyatékosságaira tekintve nem érzett kárhoztatást, bűntudatot, sőt azt, hogy elveszett? Mennyire fontos gondolni arra, hogy Isten hatalmasabb nálunk, a bűntudatunknál és a szívünknél is! Milyen fontos napról napra észben tartanunk, hogy üdvösségünk egyedül Jézuson és értünk vállalt áldozatán nyugszik! Csak rá, és az Ő érdemeire hagyatkozva lehet bizodalmunk és bizonyosságunk.

A bizalom többször hangsúlyt kap János első levelében. János azt szeretné, ha a hívők imáikban bizalommal fordulnának Istenhez (1Jn 3:21-22), ha bíznának Jézus eljövetelének valóságában (1Jn 2:28), és bizalommal tekintenének az isteni ítéletre (1Jn 4:17). Isten jót akar gyermekeinek. Minden félelemtől meg­szabadulunk, ha az Ő szeretetében alapozódunk meg.

„Sátán tudja, hogy azok, akik Isten bocsánatát és kegyelmét kérik, azt meg is kapják. Ezért eléjük tárja bűneiket, hogy elcsüggessze őket. Azok ellen, akik igyekeznek engedelmeskedni Istennek, mindig okot keres a panaszra. Még a legtisztább és a legértékesebb szolgálatukat is megpróbálja tisztességtelennek feltüntetni. Számtalan szövevényes és kegyetlen módon kísérli meg vesztüket okozni.

Az ember egymaga képtelen kivédeni az ellenség vádjait. Bűntől szennyes ruhában, bűnét megvallva áll Isten előtt. De Jézus, a Szószólónk, eredményesen védelmükre kél azoknak, akik bűnbánattal és hittel reábízzák lelkük megtartását. Képviseli ügyüket, és a Golgota csodálatos érveivel legyőzi a vádolót. Isten törvénye iránti tökéletes engedelmességével minden hatalmat megszerzett mennyen és földön. Kéri Atyját, kegyelmezzen meg a bűnös embernek, és béküljön meg vele” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 364–365. old.).

Minek a reményét kínálják ezek az Istentől ihletett gondolatok?

János nem elégszik meg azzal, hogy csak beszéljen a szeretetről. Tudatja velünk Isten akaratát, hogy a szeretetet a gyakorlatban valósítsuk meg. Ezért mondja, hogy a gyűlölet összeférhetetlen a szeretetteljes magatartással, sőt lényegében ez az emberölés egy formája (1Jn 3:15). Azt is kimondja, hogy ne csak szavakkal szeressünk, hanem tettekkel is (18. vers).

Jánosnak természetesen nincs ellenére, ha kedves és biztató szavakkal szólunk egymáshoz. A szeretet kifejezésében fontos a szavak szerepe. Hogy éreznék magukat gyermekeink, a hitvesünk, rokonaink és barátaink, ha sosem kapnának tőlünk biztató szavakat? János maga is kedvesen beszél, így fordul mások felé, Isten szeretetével. Ellenzi viszont a szeretet felületes kinyilvánítását, amelynek nincs mögöttes tartalma. 1Jn 3:17 versében hasonló helyzetet ír le, mint amivel Jak 2:15-16 szakaszában találkozunk. Egy gyülekezeti tag szükséget szenved. A többieknek ugyan módjában lenne segíteni, de nem tesznek semmit azon kívül, hogy szavakkal bátorítják. Ez nem elég. Isten nemcsak közölte velünk szeretetét, hanem elküldte a Fiát, hogy meghaljon helyettünk. Aki szeret, az cse­lekszik is, mert a szeretet tettekben mutatkozik meg.

Olvassuk el 1Jn 3:16-17 verseit! Melyik parancsolatot nehezebb követni, és miért?

Nagy valószínűséggel egyikünktől sem kéri Isten, hogy egy másik hívőért haljunk meg. Inkább azt várja el, hogy szeretetet tanúsítsunk a szükségben lévők iránt. Lehet, hogy tudnánk munkát, ételt, ruhát, keresztény nevelést, menedéket stb. biztosítani valakinek, ehelyett azonban inkább kényelmesen akarjuk élni az életünket. Az őskeresztények közösnek tekintették anyagi javaikat. Nem köny­nyű másokat szeretni, főleg úgy, ha ez áldozatot követel tőlünk. Leginkább az otthonunkban kell a szeretetnek megmutatkoznia (és sokszor ez a legnehe­zebb). Számtalan módon kimutathatjuk szeretetünket családtagjaink iránt. Néha még a legkisebb dolog is a szeretet és az elfogadás hatalmas üzenete lehet: egy kis segítség a ház körül, egy meghitt vacsora, egy nagyszerű családi kirán­dulás, bármi. Sokféleképpen kifejezésre juttathatjuk szeretetünket. A szeretet először másokra gondol, sőt ezek a gondolatok tettekre is késztetik.

Milyen érzés olyan családban élni, ahol igazi szeretet uralkodik? Mi az, amin változtatnunk kellene, hogy ez a mi otthonunkban is még inkább valóság legyen?

A héten tanulmányozott mindkét igeszakasz a parancsolatokra való utalással ér véget. Mindkettőben négyszer fordul elő a parancsolat kifejezés. 1Jn 5:2 verse a parancsolatok megtartásáról beszél, éppúgy, mint 1Jn 3:22, 24 és 5:3 versei.

Mit tanít a parancsolatokról ez a két igeszakasz azon túl, hogy be kell tartanunk őket?

1Jn 3:22 ________________________________________________________

1Jn 3:24 ________________________________________________________

1Jn 4:21 ________________________________________________________

1Jn 5:2 _________________________________________________________

1Jn 5:3 _________________________________________________________

János azt mondja: amennyiben a keresztények megtartják Isten parancsolatait, és azt teszik, ami előtte kedves (1Jn 3:22), bizton tudhatják, hogy meghallgatja imájukat. Isten parancsolata az, hogy higgyünk Jézusban és szeressük egymást. A parancsolatok megtartása kölcsönös ragaszkodást szül – mi Istenben, Ő bennünk marad. Isten szeretete magában foglalja a parancsolatok megtartását is, amelyek meg is tarthatók, mert valóban nem nehezek.

Amikor János egyes számban beszél a parancsolatról, akkor a Jézusban való hit és az egymás iránti szeretet parancsolatát említi. A 4. fejezetben ez Isten és test­véreink szeretetében ölt testet.

Amikor Jézust megkérdezték, melyik parancsolat a legfontosabb (legnagyobb), akkor azt válaszolta, hogy szeressük Istent teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből és erőnkből, illetve szeressük a felebarátainkat, mint önmagunkat (Mk 12:28-31). Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy akik szeretik Őt, megtartják parancsolatait (Jn 14:15). Az Olajfák hegyén mondott beszédében több parancsolatot is említ.

Az egyes számú parancsolatról a többes számú parancsolatokra váltva János talán arra utalt, hogy a szeretet egy parancsolata sokféleképpen jut kifejezésre.

Az Úrral járva hogyan tapasztalhatjuk Isten parancsolatainak valóságát, mint amelyek nem csupán a szabályok gyűjteményét jelentik?

1Korinthus 13. fejezete.

Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. „Hű tanúbizonyság” című fejezete, 360–366. old.

„Sose haladjunk el egyetlen szenvedő lélek mellett se anélkül, hogy ne nyújtanánk neki azt a vigaszt, mellyel minket is megvigasztalt Isten. Mindez nem egyéb, mint a törvény alapelvének betöltése – azé az elvé, melyet az irgalmas samaritánus története példáz, s amely Jézus életében lett nyilvánvaló. Jelleme megmutatja a törvény igazi jelentőségét, s hogy mit jelent úgy szeretni felebarátunkat, mint magunkat. Amikor Isten gyermekei irgalmasságot, kedvességet és szeretetet tanúsítanak mindenki iránt, ezzel bizonyságot tesznek a menny alaptörvényének jellegéről is… A felebarátunkért érzett szeretet egyetlen forrása Isten szívbéli szeretete” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 425. old.).

„A lehető leghamarabb szabaduljunk meg a hűvös, fagyott formalizmustól. Hétköznapi életünkben ápoljuk a kedvesség és barátság érzését. Legyünk őszintén udvariasak, mint ahogy az a keresztényekhez illik. Aki igazán szereti Jézust, szereti azokat is, akikért az Úr meghalt. Krisztus hű követője éppoly biztosan fáradozik azoknak az embereknek a megmentéséért, akikért Krisztus az életét adta, mint ahogy az iránytű a sarkokra mutat. Krisztus szeretetének a melegével tölti be az ember szívét, ha a bűnösök megmentéséért munkálkodik, ennek hatására szeretete csak fejlődik, egyre nő” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 3. köt. 466. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Említsünk meg olyan embereket, akikre jellemző az ebben a tanulmányban tárgyalt szeretet! Mit tettek? Milyen áldozatot kellett hozniuk? Tetteikben mi az a közös vonás, ami segíthet jobban megérteni az igazi szeretet lényegét?

2.        A Biblia szerint a szeretet Istentől jön. Miért kell ennek így lennie? Gondoljunk csak bele – honnan jöhetne még? Nehéz elképzelni, hogy pusztán az anyagból és az energiából, a fizikai folyamatok hatására, az atomokból keletkezhetne olyasmi, mint a szeretet. A szeretet valósága mennyiben segít Isten valóságát megérteni? Hogyan bizonyosodhatnak meg Isten létezéséről mások a mi szeretetünk láttán? Milyen szempontból mondható a szeretet Isten léte legjobb bizonyítékának?

TÚRMEZEI ERZSÉBET:

MÉGIS

Milyen sokat kellene hinnem,
s mily keveset hiszek.
Mily keveset kellene vinnem,
s mennyi terhet viszek.

Egyedül Rá kellene néznem,
s magamra révedek.
Ragyog a cél viharban, vészben,
s hányszor eltévedek.

Mégis… elcsüggedjek, megálljak?
Miért csüggedjek el?
Hisz olyan keveset hiszek még,
s már az is fölemel.

Mint minden én nyomorúságom,
nagyobb a kegyelem.
Ebben hiszek s szemem bűnbánón
megint ráemelem.

Kis hitet, hogy megerősítsen,
míg többről többre nő,
s egész a célig elsegítsen:
hatalmas Isten Ő.