SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

7. tanulmány     2009  Augusztus 8 - 14.

Isten gyermekeként élni

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:5; Zsoltárok 51:4; Ézsaiás 1:2; János 1:12; Zsidók 9:26, 28; 1János 3:1-10

„Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt” (1Jn 3:1, új prot. ford.).

Egy új hívő felkereste a lelkészt. „Akárhogy imádkozom, akármennyire igyekszem, egyszerűen nem tudok hű maradni az Úrhoz. Úgy érzem, elveszítem az üdvösséget” – mondta. A lelkész így válaszolt: „Látod a kutyámat? Szobatiszta, nem fordítja fel a lakást, engedelmes, sok örömünk van benne. A kisfiam viszont, aki a konyhában van, gyakran felfordulást csinál, szétdobálja az ételét, összekoszolja a ruháját, állandóan csupa maszat. Mégis, ki lesz az örökösöm? Természetesen nem a kutya, hanem a fiam. Tudnod kell, hogy te vagy Jézus Krisztus örököse, mert érted halt meg!” Isten gyermekei és országának örökösei vagyunk, nem mintha tökéletesek lennénk, hanem az Ő kegyelme által.

A héten azt vizsgáljuk meg, hogy mivel jár ez az ígéret.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Mit jelent Isten gyermekének lenni? Milyen értelemben kell akarnunk „hasonlóvá” válni Istenhez? Hogyan határozza meg János, mi a „bűn”? Mit tett Jézus első eljövetelekor a bűnnel? Hogyan értsük János szavait, miszerint aki Istentől született, az nem „cselekszik bűnt” (1Jn 3:9)?

 

isten gyermekei (1JÁNOS 3:1)

Augusztus 9

Vasárnap

 

Milyen nagyszerű ígéretet találunk 1Jn 3:1 versében? Mivel jár ez az ígéret? Minek a reményét kellene nyújtania számunkra? (Lásd még Jn 1:12; 1Jn 2:29; 3:9!)

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

1Jn 3:1 a lelki születésre mutat, Jn 1:12 pedig a Krisztusba vetett hitet hangsúlyozza, ami által Isten gyermekeivé válunk. 1Jn 3:1 azt emeli ki, hogy már Isten gyermekei vagyunk. Ezt Isten kezdeményezésének köszönhetjük. Az újjászületés az Ő mûve, nem a miénk. Mint ahogy a születésünkért nem tehetünk semmit, így azért sem, hogy Isten a gyermekévé fogadjon. Amiatt sem kell aggódnunk, hogy vajon Isten gyermekei maradunk-e, amíg kapcsolatban vagyunk vele. A Szentírás az apa és a gyerek szoros kapcsolatával fejezi ezt ki. A jó apa gondját viseli gyerekének, szereti, és még az életét is odaadná érte.

Idõzzünk el egy kicsit ennél az ígéretnél – hogy Isten gyermekei vagyunk –, és gondoljunk bele, mit is jelent ez! A legutóbbi adatok szerint több mint négyszáz milliárd látható galaxist számoltak össze a világegyetemben, amelyek mindegyike több milliárd csillagból áll. Ki tudná megmondani a bolygók számát e csillagok között, és hogy hányon van intelligens élet? Ha figyelembe vesszük a világmindenség méretét a bolygónkhoz képest, rólunk, emberekről nem is beszélve, vajon nem ámulunk el azon, hogy a mindenséget megteremtő Isten szeret és gyermekeivé fogadott?! Milyen csodálatos távlatot ad ez az életünknek! Nagyszerű reménységünk, bizonyosságunk és bizodalmunk lehet a jövőre nézve, függetlenül jelen körülményeinktől! Isten, a mindenség Teremtője szeret, gondot visel rólunk és gyermekeinek nevez! Egy új fordítású angol Biblia, a New International Version szabadon adja ugyan vissza az eredeti szöveget, de jól megragadja annak értelmét, amikor azt mondja, hogy az Atya bőséggel árasztotta ránk nagy szeretetét.

Gondolkozzunk el azon, hogy Isten nemcsak létezik, hanem szeret bennünket, gondoskodik rólunk és meg is halt értünk! Hogy hasson ez a tudat az életvitelünkre? Miért?

 

következmények és felelősség (1JÁNOS 3:2-3)

Augusztus 10

Hétfő

 

A héten a tanulmányunk tárgyát képező igeszakaszt 1Jn 3:1 verse vezeti be, ami az Atya – gyermek kapcsolat következményeiről és az ezzel járó felelősségről szól. Az Istennel való kapcsolatuk következtében a hívők tiszta életet élnek, mert nincsenek a bűn uralma alatt (3-10. versek). Bár előbb azt emeli ki, hogy látni fogjuk Őt, és hasonlók leszünk hozzá.

Mivel tudjuk, hogy már Isten gyermekei vagyunk, azt is tudjuk, hogy a jövőnk még nagyszerűbb lesz, ha ezt most nem is értjük egészen. Örömmel, bizalommal és csodálattal kellene eltöltenie bennünket már pusztán annak a tudatnak is, hogy látni fogjuk az Urat és hasonlatosak leszünk hozzá.

Mi a különbség aközött, hogy Sátán és Éva Istenhez kívánt hasonlóvá len­ni (1Móz 3:5; Ézs 14:14; Ez 28:2), illetve aközött, amit 1Jn 3:2 versében Isten megígért: hasonlók leszünk hozzá?

Sátán a hatalomban akart Istenhez hasonlóvá lenni, és talán a teremtmények imádatát is áhította. Arra azonban, hogy Isten jellemét magáévá tegye, úgy tűnik, nem érzett késztetést. Vágya nem mélyítette el az Istennel való kapcsolatát, ellenkezőleg, megtörte és elrontotta azt.

Noha a keresztények Istenhez hasonlóvá lesznek, nem akarnak Isten helyébe lépni. A mások iránti szeretetben, az önzetlen szolgálatban, a gondolat tisztaságának és a cselekedetek igazságának megnyilatkozásában akarnak hozzá hasonlítani. Tisztelik a Teremtő és a teremtmény közti különbséget, és nem akarják eltörölni azt. Számukra a szeretet, és nem a hatalom a kérdés. Ahogy Jézus bemutatta, az Istenhez való hasonlóság azt jelenti, hogy teljesen és önzetlenül odaszánjuk magunkat mások javára. Jézus azért jött, hogy bemutassa nekünk, milyen az Atya. „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Filep? aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?” (Jn 14:9).

Gondoljunk csak bele, mennyire elképesztően ellentétes Jézus és Sátán jelleme! Míg Sátán, teremtett lényként – kizárólag személyes és önző megfontolásból – olyan tisztségre vágyott, amely nem illette meg, Jézus, a Teremtő – tekintettel mások javára – „megüresítette önmagát” (Fil 2:7, új prot. ford.). Természetes hajlamaink kihez tesznek hasonlóvá? Krisztushoz vagy Sátánhoz? Ha az utóbbihoz, hogyan tudunk megváltozni?

 

a bűn meghatározása (1JÁNOS 3:4)

Augusztus 11

Kedd

 

A hamis tanítók, akikkel János a leveleiben szembeszállt, valószínűleg hangsúlyozták az üdvösség áldását, de figyelmen kívül hagyták a tiszta élet fontosságát. Nem foglalkoztak a bűn problémájával és annak következményeivel. Ezért János arra helyezi a hangsúlyt, hogy a jövőnk a mostani életvitelünk függvénye. Ennek azonban semmi köze a cselekedetekből való megigazuláshoz. Egyedül kegyelem által üdvözülünk, aminek azonban az életünkből kell meglátszódnia. János ezért felszólít a megtisztulásra, majd azzal folytatja levelét, hogy megmutatja a keresztényeknek, mi ennek a jelentősége.

Mit árulnak el az alábbi igék a bűn természetéről? 2Móz 9:27; Zsolt 36:4; 51:6; Ézs 1:2; Jer 3:13; Mt 7:23; Róm 6:17, 20; 1Jn 1:8; 3:4; 5:17

Az Írás szerint a bűn céltévesztés, hamisság, az isteni igazság szándékos megszegése, lázadás, gonoszság, engedetlenség, törvényszegés, áthágás, törvénytelenség és igazságtalanság.

1Jn 3:4 versében a bűn „törvényszegés” (új prot. ford.). Később, 1Jn 3:11-20 szakaszában a törvénytelenség világos példáját tárja elénk a testvérgyilkos Káin történetével. Majd ugyanennek a fejezetnek 22. és 24. versében a parancsolatokra és megtartásuk szükségességére utal.

A kifejezés jogi vetületein túl a „törvényszegés” felidézi bennünk a 2Thessz 2:3 versében szereplő „törvénytipró” (új prot. ford.) személyét is, valamint tevékenységének kiteljesedését közvetlenül a második eljövetel előtt. Ilyen törvényszegést, törvényellenességet tanúsítanak az antikrisztusok János első levelének beszámolója szerint, akik kirívóan lázadnak Isten ellen, és Sátánnal szövetkeznek. 1Jn 3:4 verse közvetve szólítja meg a gyülekezeti tagokat, hogy vessék el e magatartást és minden bűnt. Ma az a kereszténység egyik különös fonáksága, hogy a bűnt hevesen támadó sok igehirdető továbbra is azt állítja: Isten parancsolata eltöröltetett, mivel immáron kegyelem alatt vagyunk. Milyen rémes eltorzítása ez a kegyelemnek!

Mi a „kedvenc” bűnünk? Vagyis, melyik az a bűn, amit minduntalan elkövetünk? Mivel igazoljuk ezt gondolatban? Mennyivel érezzük kevésbé bűnös dolognak az évek múlásával? Mikor ébredünk fel és döbbenünk rá, hogy előbb vagy utóbb e bűn vesztünket okozza, hacsak nem kérjük Isten erejét a legyőzéséhez?

 

jézus megjelenése (1JÁNOS 3:5, 8)

Augusztus 12

Szerda

 

Az alábbi versek tanúsága szerint mi történt Jézus első eljövetelekor? 1Jn 1:2; 3:5, 8

    _____________________________________________________________

Jézus első adventjekor testben jelent meg. Eljött, hogy megoldja a bűn problémáját és lerontsa az ördög munkáit. Ha ez így van, akkor a hívőknek semmi köze sem lehet a bűnhöz és ahhoz, akitől a bűn ered, az ördöghöz. Azáltal, hogy közösségünk van a bűnnel, közösségünk van Sátánnal, Jézust pedig elutasítjuk.

1Jn 3:5 verse szerint Jézus elveszi a bűnöket. Ez a kijelentés bizonnyal Jn 1:29 versére utal. Hogyan vitte ezt véghez Jézus? Zsid 9:26, 28; 1Jn 2:2;4:10; Jel 1:5-6

    _____________________________________________________________

1Jn 3:5 verse közvetlenül nem árulja el, hogyan vette el Jézus a bűnöket, János első levelének és evangéliumának szövegösszefüggése azonban egyértelművé teszi, hogy kereszthalálával. Míg A zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy Jézus az áldozatával törölte el a bűnt, addig A jelenések könyvében az áll, hogy a vére által szabadított meg a bűntől.

1Jn 3:5 versének első része közvetve a keresztre mutat, második része pedig Jézus bűntelenségét hangsúlyozza, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy kereszt­halála által megváltson bennünket.

János első levelének antikrisztusai bizonnyal nem fogták fel teljesen a kereszt és az értünk elszenvedett helyettes halál valódi értékét. Micsoda rövidlátás! Hiszen éppen Krisztus értünk hozott áldozata, kereszthalála, amelyben magára vette bűneink büntetését, képezi a megváltási terv alapját. Krisztus halála üdvösségünk egyedüli lehetséges útja, illetve az örök élet ígéretének záloga. Ha valaki ezt nem érti, akkor nem érti az evangélium lényegét sem.

Hogyan ad megoldást a kereszt a bűnnel, a bűntudattal, a félelemmel és a bizonyosság hiányával való egyéni küzdelmeink közepette? Hogyan ragadhatnánk meg jobban a Jézusban kapott reményt és ígéretet nemcsak a bűnbocsánatra, hanem a győzelemre nézve is?

 

bűn nélkül (1JÁNOS 3:6, 9)

Augusztus 13

Csütörtök

 

Hogyan hozhatjuk összhangba 1Jn 3:6, 8-9 és 1Jn 1:6-2:1-2 verseit?

1Jn 3:6 és a 9. vers erőteljes és elgondolkodtató kijelentést tesz arról, hogy az, aki Jézusban él és Istentől született, nem cselekszik bűnt. Ez elég egyértelműen hangzik. Sok küzdelmet és fejtörést okoztak e versek a keresztényeknek. Elvégre, ugyan melyik igaz keresztény nem küzd a bűn valóságával az életében?

Azt mindenesetre bizton állíthatjuk, hogy az apostol nem mond ellent önmagá­nak. Az 1. fejezetben kifejezi: aki azt állítja, hogy bűntelen, csak önmagát csapja be. A 2. fejezetben elénk tárja a célt, hogy ne vétkezzünk; de hozzáteszi: amennyiben vétkezünk, van szószólónk az Atyánál, méghozzá Jézus Krisztus. A mostani igeszakaszt is a bűn korábbi tárgyalásának fényében kell értenünk: a keresztény távol tartja magát a bűntől, ám ha mégis vétkezik, megvallja bűnét és elfogadja az isteni megbocsátást.

Az igemagyarázók különbözőképpen próbálták megfejteni e nehezen érthető verseket. Kettőt röviden megemlítünk:

1.         János 1Jn 3:6, 8-9 verseiben festi le azt az eszményi állapotot, amire már 1Jn 2:1 versében is utal. A különbség az, hogy a 3. fejezetben már nincs kikötés. Ennek az lehet az oka, hogy az apostol szeretné, ha olvasói tisztán látnák a bűn kérdését. A bűnt nem lehet félvállról venni; Krisztus követői nem játszhatnak a bűnnel.

2.         A vétkezik és bűnt cselekszik kifejezéseket jelen időben találjuk, ami gyakran a cselekvés folyamatosságára utal. Ennek az lenne a jelentése, hogy Krisztus tanítványai nem vétkezhetnek folyamatosan. Olykor-olykor előfordul, hogy bűnbe esnek, de elszakadnak a bűntől, nem élnek bűnös életet. A bűn nem uralkodik rajtuk. Az angol New International Version bibliafordítás e nézetet követve úgy adja vissza a fenti igealakot, hogy tovább vétkezik.

Függetlenül attól, hogy melyik értelmezést fogadjuk el, a 3. fejezet mondanivalóját az 1. és 2. fejezet fényében kell megértenünk. A bűn nagyon is valóságos, tehát a kereszténynek nincs más választása, mint eltávolítania az életéből – bármi áron.

Bűnösök vagyunk, ezt senki nem vitatja. A kérdés az, hogy a bűn elleni küzdelmünkben mennyi vért, verítéket és könnyet hullatunk? Válaszunk mennyiben ad magyarázatot életvitelünkre?

 

további tanulmányozásra:

Augusztus 14

Péntek

 

Róm 8:12-17; Fil 2:14-16

„Ne csapja be senki magát azzal az elképzeléssel, hogy akkor is szent lehet, ha szántszándékkal áthágja Isten valamelyik kívánalmát. A tudatos vétkezés elnémítja Isten Lelkének bizonyságtevõ hangját, és elszakítja az embert Istentől. ’A bűn pedig a törvénytelenség.’ És ’aki bűnbe esik (áthágja a törvényt), egy sem látta őt, sem meg nem ismerte őt’ (1Jn 3:6). Jóllehet János nagyon sokat beszél levelében a szeretetről, de határozottan megnevezi, milyen az az ember, aki magát szentnek tartja, miközben Isten törvényét sorozatosan áthágja… Ha valaki azt állítja, hogy bűntelen, maga az állítás bizonyítja, hogy aki ezt mondja magáról, messze van a szentségtől” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2000, Advent Kiadó. 421. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.         Mit jelent a gyakorlatban Istenhez hasonlóvá lenni? Milyen értelemben válhat az ember hasonlóvá Istenhez, és milyen értelemben nem?

2.         Van, akit megrémiszt a gondolat, hogy csakis azáltal üdvözülünk, amit Jézus értünk tett. Véleményük szerint, ha egyedül Krisztus igazságában gyökerezik üdvösségünk, és saját igazságunknak semmi szerepe nincs benne, akkor vajon mi tartana vissza attól, hogy továbbra is vétkezzünk? Hogyan válaszolnánk aggodalmukra?

3.         Valaki egyszer így fogalmazta meg, mit gondol a kereszt szerepéről: „Számomra nem az a kereszt jelentősége, hogy arra hivatkozva mentegethetném vagy leplezhetném bűneimet, inkább a kereszt miatt nem fordulok el az Istenbe vetett hittől, amikor mégis vétkezem.” Beszélgessünk ennek a gondolatnak az érveléséről!

4.         Lehetetlen úgy élni egy társadalomban, kultúrában, hogy az ne hasson az emberre. Melyek azok a bűnök, amelyeket társadalmunk elítél, míg egy másik kultúrában nem tűnnek zavarónak, esetleg egyáltalán nem minősülnek bűnnek? Társadalmunk milyen bűnöket néz el, amelyek ellen pedig a Biblia határozottan szól?

5.         Jól ismerjük a bűn feletti győzelemről szóló ígéreteket. Mégis, szükséges lehet-e, és ha igen, akkor milyen körülmények között kell szakorvoshoz vagy szaktanácsadóhoz fordulni annak, aki valamilyen bűnnel – mondjuk valamilyen szenvedéllyel – küzd? Mit felelhetünk annak, aki szerint a szakorvos megkérdezése az Isten hatalmába vetett hit hiányáról árulkodik?

 

 

AZ ÖRÖKKÉVALÓ ISTEN MENEDÉK

 

Egy építkezésen a munkások éjjel is dolgoztak. Az egyikük hirtelen elveszítette az egyensúlyát, és lezuhant egy több emelet magas fal tetejéről. Zuhanás közben azonban még meg tudott kapaszkodni a fal peremében.

Kétségbeesetten kapaszkodott a keskeny párkányba, remélve, hogy nemsokára észreveszi valaki, de a sötétben senki nem figyelt fel rá, nem hallották meg kiáltásait sem, amelyeket elfojtott a gépek, a motorok dübörgése, a hatalmas építési terület milliónyi zaja.

Nemsokára érezte, hogy elzsibbad a karja. Bár igyekezett tartani magát, ujjai már nem sokáig bírták a súlyt. Megpróbált imádkozni, de nem történt csoda.

Végül keze lecsúszott a párkányról. A férfi a rémület utolsó sikolyával leesett – a nagyjából 15 centiméterrel alatta álló állványzatra, amely mindvégig ott volt alatta a sötétségben!

Pontosan így viselkedik sok keresztény is. Azt hiszik, megváltásuk saját kitartásuk függvénye, és ismervén gyengeségeiket, félnek, aggódnak és boldogtalanok. Pedig „hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai” (5Móz 33:27). A hűséges, szerető, mindenható Isten ott vár, hogy megmentsen bennünket. – Van Gilder