7. tanulmány − 2009
Augusztus 8 - 14.Isten gyermekeként élni
SZOMBAT
DÉLUTÁN
E
HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:5; Zsoltárok
51:4; Ézsaiás 1:2; János 1:12; Zsidók 9:26, 28; 1János 3:1-10
„Lássátok
meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek
neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem
ismerte meg őt” (1Jn 3:1, új prot. ford.).
Egy
új hívő felkereste a lelkészt. „Akárhogy imádkozom, akármennyire igyekszem,
egyszerűen nem tudok hű maradni az Úrhoz. Úgy érzem, elveszítem az üdvösséget”
– mondta. A lelkész így válaszolt: „Látod a kutyámat? Szobatiszta, nem
fordítja fel a lakást, engedelmes, sok örömünk van benne. A kisfiam viszont,
aki a konyhában van, gyakran felfordulást csinál, szétdobálja az ételét,
összekoszolja a ruháját, állandóan csupa maszat. Mégis, ki lesz az örökösöm?
Természetesen nem a kutya, hanem a fiam. Tudnod kell, hogy te vagy Jézus
Krisztus örököse, mert érted halt meg!” Isten gyermekei és országának örökösei
vagyunk, nem mintha tökéletesek lennénk, hanem az Ő kegyelme által.
A
héten azt vizsgáljuk meg, hogy mivel jár ez az ígéret.
A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Mit
jelent Isten gyermekének lenni? Milyen értelemben kell akarnunk „hasonlóvá”
válni Istenhez? Hogyan határozza meg János, mi a „bűn”? Mit tett Jézus első
eljövetelekor a bűnnel? Hogyan értsük János szavait, miszerint aki Istentől
született, az nem „cselekszik bűnt” (1Jn 3:9)?
isten gyermekei
(1JÁNOS 3:1) |
Augusztus 9 |
Vasárnap |
Milyen
nagyszerű ígéretet találunk 1Jn 3:1 versében? Mivel jár ez az ígéret? Minek a
reményét kellene nyújtania számunkra? (Lásd még Jn 1:12; 1Jn 2:29; 3:9!)
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
1Jn
3:1 a lelki születésre mutat, Jn 1:12 pedig a Krisztusba vetett hitet hangsúlyozza,
ami által Isten gyermekeivé válunk. 1Jn 3:1 azt emeli ki, hogy már Isten
gyermekei vagyunk. Ezt Isten kezdeményezésének köszönhetjük. Az újjászületés
az Ő mûve, nem a miénk. Mint ahogy a születésünkért nem tehetünk semmit,
így azért sem, hogy Isten a gyermekévé fogadjon. Amiatt
sem kell aggódnunk, hogy vajon Isten gyermekei maradunk-e, amíg kapcsolatban
vagyunk vele. A Szentírás az apa és a gyerek szoros kapcsolatával fejezi ezt
ki. A jó apa gondját viseli gyerekének, szereti, és még az életét is odaadná
érte.
Idõzzünk
el egy kicsit ennél az ígéretnél – hogy Isten gyermekei vagyunk –, és
gondoljunk bele, mit is jelent ez! A legutóbbi adatok szerint több mint négyszáz
milliárd látható galaxist számoltak össze a világegyetemben, amelyek
mindegyike több milliárd csillagból áll. Ki tudná megmondani a bolygók számát
e csillagok között, és hogy hányon van intelligens élet? Ha figyelembe vesszük
a világmindenség méretét a bolygónkhoz képest, rólunk, emberekről nem is
beszélve, vajon nem ámulunk el azon, hogy a mindenséget megteremtő Isten szeret
és gyermekeivé fogadott?! Milyen csodálatos távlatot
ad ez az életünknek! Nagyszerű reménységünk, bizonyosságunk és bizodalmunk
lehet a jövőre nézve, függetlenül jelen körülményeinktől! Isten, a mindenség Teremtője
szeret, gondot visel rólunk és gyermekeinek nevez! Egy új fordítású angol
Biblia, a New International Version szabadon adja ugyan vissza az eredeti
szöveget, de jól megragadja annak értelmét, amikor azt mondja, hogy az
Atya bőséggel árasztotta ránk nagy szeretetét.
Gondolkozzunk el azon,
hogy Isten nemcsak létezik, hanem szeret bennünket, gondoskodik rólunk és meg
is halt értünk! Hogy hasson ez a tudat az életvitelünkre? Miért?
következmények és felelősség
(1JÁNOS 3:2-3) |
Augusztus 10 |
Hétfő |
A
héten a tanulmányunk tárgyát képező igeszakaszt 1Jn 3:1 verse vezeti be, ami az
Atya – gyermek kapcsolat következményeiről és az ezzel járó felelősségről
szól. Az Istennel való kapcsolatuk következtében a hívők tiszta életet élnek,
mert nincsenek a bűn uralma alatt (3-10. versek). Bár előbb azt emeli ki, hogy
látni fogjuk Őt, és hasonlók leszünk hozzá.
Mivel
tudjuk, hogy már Isten gyermekei vagyunk, azt is tudjuk, hogy a jövőnk még
nagyszerűbb lesz, ha ezt most nem is értjük egészen. Örömmel, bizalommal és csodálattal
kellene eltöltenie bennünket már pusztán annak a tudatnak is, hogy látni fogjuk
az Urat és hasonlatosak leszünk hozzá.
Mi
a különbség aközött, hogy Sátán és Éva Istenhez kívánt hasonlóvá lenni (1Móz
3:5; Ézs 14:14; Ez 28:2), illetve aközött, amit 1Jn 3:2 versében Isten
megígért: hasonlók leszünk hozzá?
Sátán
a hatalomban akart Istenhez hasonlóvá lenni, és talán a teremtmények imádatát
is áhította. Arra azonban, hogy Isten jellemét magáévá tegye, úgy tűnik, nem érzett
késztetést. Vágya nem mélyítette el az Istennel való kapcsolatát, ellenkezőleg,
megtörte és elrontotta azt.
Noha
a keresztények Istenhez hasonlóvá lesznek, nem akarnak Isten helyébe lépni. A
mások iránti szeretetben, az önzetlen szolgálatban, a gondolat tisztaságának
és a cselekedetek igazságának megnyilatkozásában akarnak hozzá hasonlítani.
Tisztelik a Teremtő és a teremtmény közti különbséget, és nem akarják
eltörölni azt. Számukra a szeretet, és nem a hatalom a kérdés. Ahogy Jézus bemutatta,
az Istenhez való hasonlóság azt jelenti, hogy teljesen és önzetlenül odaszánjuk
magunkat mások javára. Jézus azért jött, hogy bemutassa nekünk, milyen az Atya.
„Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg
engem, Filep? aki engem látott, látta az Atyát;
mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?” (Jn 14:9).
Gondoljunk csak bele,
mennyire elképesztően ellentétes Jézus és Sátán jelleme! Míg Sátán, teremtett
lényként – kizárólag személyes és önző megfontolásból – olyan tisztségre
vágyott, amely nem illette meg, Jézus, a Teremtő – tekintettel mások javára – „megüresítette
önmagát” (Fil 2:7, új prot. ford.). Természetes
hajlamaink kihez tesznek hasonlóvá? Krisztushoz vagy Sátánhoz? Ha az utóbbihoz,
hogyan tudunk megváltozni?
a bűn meghatározása
(1JÁNOS 3:4) |
Augusztus 11 |
Kedd |
A
hamis tanítók, akikkel János a leveleiben szembeszállt, valószínűleg hangsúlyozták
az üdvösség áldását, de figyelmen kívül hagyták a tiszta élet fontosságát. Nem
foglalkoztak a bűn problémájával és annak következményeivel. Ezért János arra
helyezi a hangsúlyt, hogy a jövőnk a mostani életvitelünk függvénye. Ennek
azonban semmi köze a cselekedetekből való megigazuláshoz. Egyedül kegyelem
által üdvözülünk, aminek azonban az életünkből kell meglátszódnia. János ezért
felszólít a megtisztulásra, majd azzal folytatja levelét, hogy megmutatja a
keresztényeknek, mi ennek a jelentősége.
Mit
árulnak el az alábbi igék a bűn természetéről? 2Móz 9:27; Zsolt 36:4; 51:6; Ézs
1:2; Jer 3:13; Mt 7:23; Róm 6:17, 20; 1Jn 1:8; 3:4;
5:17
Az
Írás szerint a bűn céltévesztés, hamisság, az isteni igazság szándékos megszegése,
lázadás, gonoszság, engedetlenség, törvényszegés, áthágás, törvénytelenség és
igazságtalanság.
1Jn
3:4 versében a bűn „törvényszegés” (új prot. ford.).
Később, 1Jn 3:11-20 szakaszában a törvénytelenség világos példáját tárja elénk
a testvérgyilkos Káin történetével. Majd ugyanennek a fejezetnek 22. és 24.
versében a parancsolatokra és megtartásuk szükségességére utal.
A kifejezés jogi vetületein
túl a „törvényszegés” felidézi bennünk a 2Thessz 2:3 versében szereplő „törvénytipró”
(új prot. ford.) személyét is, valamint tevékenységének
kiteljesedését közvetlenül a második eljövetel előtt. Ilyen törvényszegést, törvényellenességet
tanúsítanak az antikrisztusok János első levelének beszámolója szerint,
akik kirívóan lázadnak Isten ellen, és Sátánnal szövetkeznek. 1Jn 3:4 verse
közvetve szólítja meg a gyülekezeti tagokat, hogy vessék el e magatartást és
minden bűnt. Ma az a kereszténység egyik különös fonáksága, hogy a bűnt
hevesen támadó sok igehirdető továbbra is azt állítja: Isten parancsolata
eltöröltetett, mivel immáron kegyelem alatt vagyunk. Milyen rémes eltorzítása
ez a kegyelemnek!
Mi a „kedvenc” bűnünk?
Vagyis, melyik az a bűn, amit minduntalan elkövetünk? Mivel igazoljuk ezt
gondolatban? Mennyivel érezzük kevésbé bűnös dolognak az évek múlásával? Mikor
ébredünk fel és döbbenünk rá, hogy előbb vagy utóbb e bűn vesztünket okozza,
hacsak nem kérjük Isten erejét a legyőzéséhez?
jézus megjelenése
(1JÁNOS 3:5, 8) |
Augusztus 12 |
Szerda |
Az
alábbi versek tanúsága szerint mi történt Jézus első eljövetelekor? 1Jn 1:2;
3:5, 8
_____________________________________________________________
Jézus
első adventjekor testben jelent meg. Eljött, hogy megoldja a bűn problémáját
és lerontsa az ördög munkáit. Ha ez így van, akkor a hívőknek semmi köze sem
lehet a bűnhöz és ahhoz, akitől a bűn ered, az ördöghöz. Azáltal, hogy közösségünk
van a bűnnel, közösségünk van Sátánnal, Jézust pedig elutasítjuk.
1Jn
3:5 verse szerint Jézus elveszi a bűnöket. Ez a kijelentés bizonnyal Jn 1:29
versére utal. Hogyan vitte ezt véghez Jézus? Zsid 9:26, 28; 1Jn 2:2;4:10; Jel 1:5-6
_____________________________________________________________
1Jn
3:5 verse közvetlenül nem árulja el, hogyan vette el Jézus a bűnöket, János
első levelének és evangéliumának szövegösszefüggése azonban egyértelművé
teszi, hogy kereszthalálával. Míg A
zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy Jézus az áldozatával törölte el a
bűnt, addig A jelenések könyvében az áll, hogy a vére által szabadított
meg a bűntől.
1Jn
3:5 versének első része közvetve a keresztre mutat, második része pedig Jézus
bűntelenségét hangsúlyozza, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy kereszthalála
által megváltson bennünket.
János
első levelének antikrisztusai bizonnyal nem fogták fel
teljesen a kereszt és az értünk elszenvedett helyettes halál valódi értékét.
Micsoda rövidlátás! Hiszen éppen Krisztus értünk hozott áldozata,
kereszthalála, amelyben magára vette bűneink büntetését, képezi a megváltási
terv alapját. Krisztus halála üdvösségünk egyedüli lehetséges útja, illetve az
örök élet ígéretének záloga. Ha valaki ezt nem érti, akkor nem érti az
evangélium lényegét sem.
Hogyan ad megoldást a
kereszt a bűnnel, a bűntudattal, a félelemmel és a bizonyosság hiányával való
egyéni küzdelmeink közepette? Hogyan ragadhatnánk meg jobban a Jézusban kapott
reményt és ígéretet nemcsak a bűnbocsánatra, hanem a győzelemre nézve is?
bűn nélkül
(1JÁNOS 3:6, 9) |
Augusztus 13 |
Csütörtök |
Hogyan
hozhatjuk összhangba 1Jn 3:6, 8-9 és 1Jn 1:6-2:1-2 verseit?
1Jn
3:6 és a 9. vers erőteljes és elgondolkodtató kijelentést tesz arról, hogy az,
aki Jézusban él és Istentől született, nem cselekszik bűnt. Ez elég egyértelműen
hangzik. Sok küzdelmet és fejtörést okoztak e versek a keresztényeknek. Elvégre,
ugyan melyik igaz keresztény nem küzd a bűn valóságával az életében?
Azt
mindenesetre bizton állíthatjuk, hogy az apostol nem mond ellent önmagának. Az
1. fejezetben kifejezi: aki azt állítja, hogy bűntelen, csak önmagát csapja
be. A 2. fejezetben elénk tárja a célt, hogy ne vétkezzünk; de hozzáteszi:
amennyiben vétkezünk, van szószólónk az Atyánál, méghozzá Jézus Krisztus. A
mostani igeszakaszt is a bűn korábbi tárgyalásának fényében kell értenünk: a keresztény
távol tartja magát a bűntől, ám ha mégis vétkezik, megvallja bűnét és
elfogadja az isteni megbocsátást.
Az igemagyarázók különbözőképpen próbálták megfejteni e
nehezen érthető verseket. Kettőt röviden megemlítünk:
1. János 1Jn 3:6, 8-9 verseiben festi le azt az eszményi állapotot, amire már 1Jn 2:1 versében is utal. A különbség az, hogy a 3. fejezetben már nincs kikötés. Ennek az lehet az oka, hogy az apostol szeretné, ha olvasói tisztán látnák a bűn kérdését. A bűnt nem lehet félvállról venni; Krisztus követői nem játszhatnak a bűnnel.
2. A vétkezik és bűnt cselekszik kifejezéseket jelen időben találjuk, ami gyakran a cselekvés folyamatosságára utal. Ennek az lenne a jelentése, hogy Krisztus tanítványai nem vétkezhetnek folyamatosan. Olykor-olykor előfordul, hogy bűnbe esnek, de elszakadnak a bűntől, nem élnek bűnös életet. A bűn nem uralkodik rajtuk. Az angol New International Version bibliafordítás e nézetet követve úgy adja vissza a fenti igealakot, hogy tovább vétkezik.
Függetlenül
attól, hogy melyik értelmezést fogadjuk el, a 3. fejezet mondanivalóját az 1.
és 2. fejezet fényében kell megértenünk. A bűn nagyon is valóságos, tehát a
kereszténynek nincs más választása, mint eltávolítania az életéből – bármi
áron.
Bűnösök vagyunk, ezt
senki nem vitatja. A kérdés az, hogy a bűn elleni küzdelmünkben mennyi vért,
verítéket és könnyet hullatunk? Válaszunk mennyiben ad magyarázatot
életvitelünkre?
további tanulmányozásra: |
Augusztus 14 |
Péntek |
Róm
8:12-17; Fil 2:14-16
„Ne
csapja be senki magát azzal az elképzeléssel, hogy akkor is szent lehet, ha
szántszándékkal áthágja Isten valamelyik kívánalmát. A tudatos vétkezés elnémítja
Isten Lelkének bizonyságtevõ hangját, és elszakítja az embert Istentől. ’A
bűn pedig a törvénytelenség.’ És ’aki bűnbe esik (áthágja a
törvényt), egy sem látta őt, sem meg nem ismerte őt’ (1Jn 3:6). Jóllehet
János nagyon sokat beszél levelében a szeretetről, de határozottan megnevezi,
milyen az az ember, aki magát szentnek tartja, miközben Isten törvényét sorozatosan
áthágja… Ha valaki azt állítja, hogy bűntelen, maga az állítás bizonyítja,
hogy aki ezt mondja magáról, messze van a szentségtől” (Ellen G. White: A
nagy küzdelem. Budapest, 2000, Advent Kiadó. 421. old.).
BESZÉLGESSÜNK RÓLA!
1.
Mit jelent a gyakorlatban Istenhez
hasonlóvá lenni? Milyen értelemben válhat az ember hasonlóvá Istenhez, és
milyen értelemben nem?
2.
Van, akit megrémiszt a gondolat, hogy
csakis azáltal üdvözülünk, amit Jézus értünk tett.
Véleményük szerint, ha egyedül Krisztus igazságában gyökerezik üdvösségünk, és
saját igazságunknak semmi szerepe nincs benne, akkor vajon mi tartana vissza
attól, hogy továbbra is vétkezzünk? Hogyan válaszolnánk aggodalmukra?
3.
Valaki egyszer így fogalmazta meg,
mit gondol a kereszt szerepéről: „Számomra nem az a kereszt jelentősége, hogy
arra hivatkozva mentegethetném vagy leplezhetném bűneimet, inkább a kereszt miatt
nem fordulok el az Istenbe vetett hittől, amikor mégis vétkezem.” Beszélgessünk
ennek a gondolatnak az érveléséről!
4.
Lehetetlen úgy élni egy társadalomban,
kultúrában, hogy az ne hasson az emberre. Melyek azok a bűnök, amelyeket
társadalmunk elítél, míg egy másik kultúrában nem tűnnek zavarónak, esetleg
egyáltalán nem minősülnek bűnnek? Társadalmunk milyen bűnöket néz el, amelyek
ellen pedig a Biblia határozottan szól?
5. Jól ismerjük a bűn feletti győzelemről szóló ígéreteket. Mégis, szükséges lehet-e, és ha igen, akkor milyen körülmények között kell szakorvoshoz vagy szaktanácsadóhoz fordulni annak, aki valamilyen bűnnel – mondjuk valamilyen szenvedéllyel – küzd? Mit felelhetünk annak, aki szerint a szakorvos megkérdezése az Isten hatalmába vetett hit hiányáról árulkodik?
AZ ÖRÖKKÉVALÓ ISTEN MENEDÉK
Egy
építkezésen a munkások éjjel is dolgoztak. Az egyikük hirtelen elveszítette az
egyensúlyát, és lezuhant egy több emelet magas fal tetejéről. Zuhanás közben
azonban még meg tudott kapaszkodni a fal peremében.
Kétségbeesetten
kapaszkodott a keskeny párkányba, remélve, hogy nemsokára észreveszi valaki, de
a sötétben senki nem figyelt fel rá, nem hallották meg kiáltásait sem,
amelyeket elfojtott a gépek, a motorok dübörgése, a hatalmas építési terület
milliónyi zaja.
Nemsokára
érezte, hogy elzsibbad a karja. Bár igyekezett tartani magát, ujjai már nem
sokáig bírták a súlyt. Megpróbált imádkozni, de nem történt csoda.
Végül
keze lecsúszott a párkányról. A férfi a rémület utolsó sikolyával leesett – a
nagyjából 15 centiméterrel alatta álló állványzatra, amely mindvégig ott volt
alatta a sötétségben!
Pontosan
így viselkedik sok keresztény is. Azt hiszik, megváltásuk saját kitartásuk
függvénye, és ismervén gyengeségeiket, félnek, aggódnak és boldogtalanok.
Pedig „hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai” (5Móz
33:27). A hűséges, szerető, mindenható Isten ott vár, hogy megmentsen
bennünket. – Van Gilder