SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 4:1-4; 1Korinthus 15:4-8; 1János 1:1-4, 5; Jelenések 19:13

„Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztus­sal” (1Jn 1:3).

Gyilkossággal vádolnak egy embert a bíróság előtt. A vádlott esküdözik, fennszóval hangoztatja ártatlanságát: nem követett el semmit, sőt még a tett színhe­lyén sem járt. Nagyon meggyőző, amit mond. Csak a szavaiból ítélve, könnyen hihetnénk is neki.

Majd előállnak a tanúk, egyik a másik után, ugyanazt állítják: látták a vádlottat a tett színhelyén, és látták (sőt egyes esetekben hallották), ahogy elkövette tettét. Noha vallomásaik részletei kissé eltérnek, attól függően, hogy a gyilkosság idején ki hol tartózkodott, a szemtanúk beszámolója elsöprő erejű, a vádlott bűnösségéhez nem fér kétség.

Levele elején János is tanúnak vallja magát, mégpedig azok közül valónak, akik saját szemükkel látták Jézust, és tapasztalták erejét; ezért tud másoknak is beszámolni erről az egész életét megváltoztató ismeretről.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Miért az „életnek Igéje” Jézus? Mit akar ezzel a bevezetővel elérni János? Hogyan lehetünk ma Jézus tanúi? Milyen szerepet tölt be a közösség egy keresztény életében?

Mit mond el az apostol 1Jn 1:1-4 verseiben? Milyen reményt meríthetünk szavaiból? Miért hiszünk neki?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

János annak hangsúlyozásával kezdi levelét, hogy másokkal együtt ő is személyesen szerzett tapasztalatot „az életnek Igéjé”-vel. A 2. vers tovább magyarázza ezt az „életet”, míg a 3. első fele újabb nyomatékot ad János kijelentésének. János szerint milyen eredménye lesz annak, ha hirdetik az „életnek Igéjé”-t?

János az 1. és a 3. versben hét kijelentést tesz: 1) ami kezdettől fogva volt, 2) amit hallottunk, 3) amit szemeinkkel láttunk, 4) amit szemléltünk, 5) amit kezeinkkel illettünk, 6) amit hallottunk és 7) amit láttunk. Majd ezzel fejezi be: „hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen” (3. vers). A 2. versben, ami egy magyarázó közbevetés, a négyszeres felsorolás az alábbi kifejezéssel zárul: „és hirdetjük néktek az örök életet.”

Mindezzel János azt akarja elérni, hogy saját magunk győződjünk meg Isten valóságáról, amit ő maga is megtapasztalt Jézus által. Fontosnak tartja, hogy megismerjük az örök életet, a közösséget, és azt az örömöt, amit Jézus által nyerhetünk – Jézus által, akit János személyesen hallott, látott és érintett.

Mit jelent az, hogy „örömünk” van az Úrban? Ismerünk olyan keresztényeket, akik mindig derűsek? Hogyan értsük az öröm ígéretét, amikor a keresztényeknek is gyakran fájdalommal és szenvedéssel teli az éle­tük?

Aki ismeri János evangéliumát, kíváncsian olvassa János első levelét is. A levél olvasása közben azt tapasztalhatjuk, hogy bevezetése hasonlít az evangélium bevezetéséhez.

1Jn 1:1-5 verseit vessük össze Jn 1:1-5 szakaszával! Milyen közös vonáso­kat találunk bennük?

Mindkét igeszakasz majdhogynem ugyanúgy kezdődik: egy múltbeli eseményre mutatnak vissza a „kezdet” szóval, amely nyilvánvaló utalás 1Móz 1:1 versére, vagyis a teremtésre. Mindkét szakasz különbséget tesz az Atya Isten és az Ige között, illetve egymás mellé, egymással szoros kapcsolatba helyezi őket. Mindkettőben megtalálható az „élet” és a „világosság” képe is. Kétségtelenül sok a közös vonás e két rész között, de adódnak eltérések is.

Mit hangsúlyoznak Jn 1:1-5 versei, amelyek nem lelhetők fel 1Jn 1:1-5 ver­seiben?

János evangéliuma nagy hangsúlyt fektet Jézusra, mint Teremtő Istenre. Noha Jézus teljes megnevezése 1Jn 1:3 versében – „az Ő [Atya] Fiával, a Jézus Krisztussal” – egyaránt utal Jézus emberségére és istenségére is, János első levelének bevezetője az Isten kifejezést nem alkalmazza közvetlenül Jézusra, mint ahogy János evangéliuma teszi. Az evangélium világosan beszél Jézus teremtői szerepéről. Nélküle semmi sem lett, ami lett, vagyis egyetlen teremtett dolog sem létezik tőle függetlenül. János ennél világosabban már nem is szólhatott volna Krisztus istenségéről, valamint teremtői mivoltáról.

János első levele ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet a szemtanúk szerepére és az általuk (tekintéllyel) hirdetett tanúbizonyságra, ami nem jellemző a tárgyilagosabb és kevésbé személyes hangnemben írt János evangéliumára.

Gondoljunk bele, mi mindent tudunk Jézus életéről! Mit tett, mondott és szenvedett? Miért vállalta mindezt? Eközben idõzzünk el annál a gondolatnál is, hogy az Ember Isten volt a Teremtő! Minek a reményét nyújtják ezek az igazságok, mivel bátorítanak? Hogyan segíthetnek az élet nehézségeivel való küzdelmek során?

Mit jelent az „életnek Igéje” kifejezés? Miért olyan szabatos megnevezése ez Jézusnak?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

1Jn 1:1 verse említést tesz „az életnek Igéjéről”. Az Ige kifejezés szerepel Jn 1:1-3 versében is, amely egyértelműen Jézusra utal. A jelenések könyve 19. fejezetében a fehér lovon ülő lovas „Isten igéjének neveztetik” (13. vers). Ez szintén Jézusra mutat. Mivel a jánosi irodalomban az Ige bizonyos szövegösszefüggésekben Jézust jelöli, nagy valószínűséggel 1Jn 1:1 versében is róla van szó.

Ugyanez érvényes az élet kifejezésre is. Jézus önmagáról mondta, hogy Ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14:6). Így az 1Jn 1:2 versében olvasható élet kifejezés is bizonyosan Krisztusra utal. Nem csoda hát, hogy Ő az „életnek Igéje”.

Milyen más bizonyítékokat találunk még e versekben arra nézve, hogy János Jézusra utal, amikor az „életnek Igéjéről” ír?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Noha egyesek amellett érvelnek, hogy az „életnek Igéje” kifejezés az evangéliumhirdetésre utal, a bizonyítékok inkább Jézus mellett szólnak. Bár az igaz, hogy Jézus evangéliumát az ember hallhatja a fülével, de szemmel már nehezen láthatja. Arról nem is beszélve, hogy lehetetlen kézzel illetni az „életnek Igéjét”, amennyiben az az evangélium hirdetésére utal. Ésszerűbb egy személy hallását, látását és érintését feltételezni, mintsem az evangéliumét. Arról nem is beszélve, hogy a kifejezés, miszerint „az élet..., amely az Atyánál vala és megjelent nékünk” (1Jn 1:2) szintén arra utal, hogy János egy személyre gondolt, amikor „az életnek Igéjéről” írt.

Milyen jelentősége van számunkra annak, ha elfogadjuk, hogy Jézus „az életnek Igéje”? Figyeljük meg a szókapcsolat mindkét elemét, az életet és az Igét! Hogyan segítenek az alábbi bibliaversek e kifejezés jelentését megérteni? Ami pedig még fontosabb, mit jelent személy szerint nekünk? 1Móz 1:14; Dán 5:23; Mt 8:8; 1Jn 1:1-4; ApCsel 17:28

Sokan szeretnek focimeccsre, hangversenyre vagy éppen politikai gyűlésre járni. Saját szemükkel akarják látni, tapasztalni az eseményeket, hogy élményekkel gazdagodjanak. Így később elmondhatják másoknak, mit láttak és hallottak. Vannak olyanok is, akik akaratlanul lesznek szemtanúi például egy balesetnek vagy bűncselekménynek. Ilyenkor bíróság elé idézhetik őket, tanúként.

Az apostolok Krisztus életének, halálának és feltámadásának voltak szemtanúi. Ez az esemény olyan hatást gyakorolt rájuk, hogy nem tudták elhallgatni mások elől.

Ez történt Jánossal is. 1Jn 1:1-4 verseiben azt állítja, hogy szemtanúja volt Jézus életének. Nemcsak látta, hanem érintette és hallotta is az Urat. Később János újra megismétli állításait, hogy jobban hangsúlyozza Jézussal szerzett tapasztalatainak valódiságát.

Nem János az egyedüli bibliai író, aki nyomatékos kijelentéseket tesz olyan eseményekről, amelyeket szemtanúként átélt. Mi a közös vonás az alábbi igeversek és 1Jn 1:1-3 versei között? Kik az elbeszélők, és mi volt kijelentéseik háttere?

5Móz 4:1-9 ___________________________________________________

ApCsel 4:20 __________________________________________________

1Kor 15:4-8 __________________________________________________

Ma már nem lehetünk közvetlen szemtanúi Jézus életének, vagy a bibliai időkben zajlott történelmi eseményeknek. Ez azonban még nem zárja ki azt, hogy ne tanúsíthatnánk Krisztus valóságát és azt, amit értünk tett. Saját történeteink és személyes tapasztalataink bizonyos értelemben jobban tanúskodnak Isten valóságáról és jóságáról – különösen posztmodern világunkban –, mint a Bibliában leírt történelmi események.

„Szemtanúként” milyennek látjuk Jézust? Tapasztalatainkról beszélgessünk szombatiskolai osztályunkban!

Egyszer valaki azt mondta, hogy Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei. A keresztény tapasztalat valóban nem örökletes. Nekünk magunknak kell a szívünkben meghozni a döntést, hogy követjük Jézust. Éppúgy nem teheti ezt meg más helyettünk, mint ahogy nem is tüsszenthet helyettünk más. Saját magunknak kell választanunk, és teljesen átadni magunkat neki. Ebben az értelemben a keresztény lét személyes döntés eredménye.

Ugyanakkor az első néhány versben János a keresztény élet egy másik vetületére is rámutat. Arra szólít fel, hogy fogadjuk el Jézusról szóló bizonyságtételét, és így éljük meg a vele és a többi kereszténnyel való közösséget. Más szóval, a Jézusról való beszéd közösséget épít. Ha elfogadjuk Jézust Megváltónknak, Urunknak, akitől az örök életet kapjuk, ez annyit jelent, hogy csatlakozunk a hívők családjához.

1Jn 1:3 alapján mi jellemzi ezt a közösséget?

Jézus maga alapította meg egyházát (Mt 16:18), és gondját viseli, mint pásztor a nyájának (Jn 10:14-16). Krisztus és az egyház összetartoznak. Jézus és az evangélium hirdetése nemcsak az Atyával és a Fiúval teremt közösséget, hanem más hívőkkel is. A hívőket nem csupán egy láthatatlan mennyei kapocs köti össze, hanem egy nagyon is valós, látható is. A keresztényeknek nem kell magányosan, másoktól elkülönülve élniük e földön, hanem tagjai lehetnek Krisztus közösségének és családjának.

Milyennek írja le az Újszövetség az eszményi közösséget? ApCsel 2:42-47; Róm 12:3-17

Igeszakaszunk János első levele 4. versével zárul. Jánosnak nemcsak az a célja, hogy az emberek közösséget alkossanak Istennel és egymással, hanem az is, hogy az örömük teljes legyen.

A 4. versben talán a már leírtakra tekint vissza. Örömünk teljes, mert Jézus, „az örök élet” megjelent. Az is lehet, hogy előre mutat, az első levél folytatására, amelyben kibontakozik Jézus és az általa elnyert üdvösség, valamint az Istennel való élet (ami a szeretet élete). Végül, és nem utolsósorban, a 4. vers távlatában az Úr eljövendő megjelenésére is utalhat. Így 1Jn 1:1-4 versei felölelhetik a Krisztus születését megelőző időktől egészen a második eljöveteléig tartó időszakot.

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2002, Advent Kiadó. „Hallgass, némulj el!” című fejezete, 276–283. old.

„János, aki személyesen ismerte Krisztust, tovább akarta adni ismereteit olvasóinak, hogy ők is élvezhessék ugyanazt a közösséget az Atyával és a Fiúval, amelyben neki része volt. E szeretettől vezérelt szándék megvalósítása közben János hangsúlyozza a Fiú istenségét, örökkévalóságát, testté lételét, és ez utóbbi velejárójaként emberségét. E nagyszerű ismeretet egyszerű, de erőteljes nyelvezettel adja át, úgy, hogy az akkori és a mai olvasók kétség nélkül egyaránt megértették a keresztény hit alapjait, valamint megismerték Jézus Krisztus természetét és művét” (The SDA Bible Commentary, 7. köt. 629. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.         Beszélgessünk a csoportunkban saját, Jézussal szerzett tapasztalatainkról! Mi a közös bennük? Miben különböznek? Mit tanulhatunk mások tapasztalatából, ami segíthet jobban megismerni az Urat? Tapasztalataink hogyan szolgálhatják mások épülését?

2.         Mitől olyan erőteljes egy szemtanú bizonyságtétele? Ugyanakkor, miért nem hihetünk minden szemtanú beszámolójának? Megtörténhet, hogy az emberek hazudnak, vagy egyszerűen csak nem látnak jól. Előfordult már, hogy azt hittük, látunk valamit, amiről később kiderült, hogy más, mint gondoltuk? Ha igen, mondjuk el a csoportban! Mi az mégis, ami a Bibliában leírt, a szemtanúktól származó beszámolóknak hitelt ad? Azért hisszük el, hogy igazak, mert a Bibliában vannak? Vagy azért vannak a Bibliában, mert igazak? Esetleg mindkettő?

3.         Gondoljuk át a közösség kérdését! Miért olyan fontos minden hívő számára a közösség? Mi történik azokkal, akik hajlamosak „Krisztus testétől” függetlenül cselekedni? Ugyanakkor, milyen veszélye lehet annak, ha valaki túlságosan függ másoktól, vagy az egyháztól? Hogyan tartsuk e két végletet egyensúlyban?

4.         Hogyan segíthetünk gyülekezetünknek abban, hogy jobban felismerje a tagok szükségletét, és így megvalósítsa az őskeresztény egyházban tapasztalt eszményi közösséget? Mely területen változhatna a gyülekezetünk?

SZILÁGYI JÓZSEF:

VÉLEMÉNYKÜLÖNBSÉG

Istenről az emberek véleménye
ahányan vagyunk
majdhogynem annyiféle.

Fontosabb hát, hogy
mi a véleménye
rólam
Istennek.

Úgy hiszem, ennyi:
Bűnös vagy,
mégis
szeretlek...!