SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: János három levelének áttekintése

„És mi láttuk és bizonyságot teszünk, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítõjéül” (1Jn 4:14).

Hamis tanítók tévtanokat hirdetnek a hívők között? Krisztus természetéről ferde nézetek keringenek? Hatalmi harcok dúlnak az egyházban? Teológiai tévtanok terjednek a padsorok között? A népnek üdvbizonyosságra van szüksége? Az embereket tanítani kell arra, hogy a hit a törvény iránti engedelmességhez vezet?

Mintha a mai egyházról lenne szó, nem igaz?

Három rövid apostoli levelében, már mintegy kétezer évvel ezelőtt, Jánosnak is kellett e kérdésekkel foglalkoznia.

Milyen igaz Salamon mondása: „nincs semmi új a nap alatt” (Préd 1:9, új prot. ford.)!

János azonban nemcsak a felmerülő problémákra összpontosít, hanem Istenre, az Atyára és a Fiúra mutat; elmondja, kik Ők, mit tettek értünk, és mindennek fényében nekünk mit kell tennünk válaszképpen.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Miért hisszük, hogy János írta e leveleket? Kinek írt? Mi foglalkoztatta az apostolt? Hogyan válaszolt a felmerülő kérdésekre? Mit mond Jézusról? Milyen ígéretekkel gazdagítanak a Biblia e könyvei?

János első levele formai bevezető nélkül kezdődik. Valamilyen oknál fogva nem mutatkozik be az író. A második és a harmadik levél egyszerűen csak „a presbiter” névvel illetett személyt jelöli szerzőként. Ez utóbbi kettőből azt is megtudjuk, hogy kik a címzettek – egy kiválasztott asszony (úrnő) és egy Gájusz nevezetű illető. E hiányos adatok számos kérdést nyitva hagynak, mindazonáltal a levelek tartalmából megismerhetjük azt, aki írta őket.

A levelek azonos stílusa és szókincse arra utal, hogy János első, második és harmadik levelének ugyanaz a szerzője. Mit tudhatunk meg írásaiból róla? A leveleket olvasva, többek között figyeljünk arra, milyen kifejezéseket használ az apostol a címzettek megszólítására (1Jn 1:1-3; 2:1, 18; 4:4; 2Jn 12; 3Jn 13-14).

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Nyilvánvaló, hogy a levelek írója Jézus cselekedeteinek szemtanúja volt. Úgy tűnik, igen közeli kapcsolatban állt a gyülekezeti tagokkal is, akiknek így üzent, mivel a „fiacskáim”, „gyermekeim” gyengéd kifejezéseivel szólítja meg őket. Az egyházon belül vezető szerepet töltött be, és többször kifejezte reményét, hogy személyesen is meglátogatja majd levelei olvasóit. A János evangéliumában előforduló hasonló kifejezések és témák, valamint az egyházatyák bizonyságtétele egybehangzóan Jánost jelöli meg a levelek írójaként.

Mindez egy lényeges szempontra hívja fel a figyelmünket: mennyire fontos, hogy szerető, gondoskodó kapcsolatot építsünk ki a körülöttünk élőkkel. A levelekből kitűnik, hogy János szerette azokat, akikhez szólt. Törődött velük, és azt akarta, hogy erősek legyenek az Úrban. Kétségtelen, hogy az irántuk tanúsított szeretete még inkább kiemelte szavainak erejét. Milyen tanulságos ez számunkra, akik Jé­zus tanúi kívánunk lenni, képviselve igazságát, amelyet egyházának adott!

Fontos, hogy az ember rendelkezzen bizonyos ismeretekkel Isten természetével, a megváltás tervével, a második eljövetellel és az igazi nyugalomnappal kapcsolatban, de bizonyságtételünk könnyen semmivé foszlik, ha életünk nem tükrözi annak az Istennek a szeretetét és jellemét, akitől ezek az igazságok erednek! Tegyük fel, hogy ismerjük az igazságot. Ez mindenképpen jó. Ugyanakkor mennyi szeretet és törődés van bennünk, amikor ezt az igazságot próbáljuk meg kifejezni?

János első levelében számos fontos témát találunk, amelyeket azonban az apostol látszólag nem sorrendben haladva fejt ki. Ez a megfigyelés arra a következtetésre vezetett egyes kutatókat, hogy János körkörösen haladva fejti ki érveit, visszatér a korábban már megemlített témákhoz, csak más-más megközelítésben tárgyalja azokat.

Olvassuk el 2Jn 1-13 verseit! Kövessük a gondolatmenetét:

2Jn 1-3 ______________________________________________________

2Jn 4  _______________________________________________________

2Jn 5-6 ______________________________________________________

2Jn 7-11 _____________________________________________________

2Jn 12-13 ____________________________________________________

János második levelében az apostol hálájának ad hangot, hogy az úrnő (új prot. ford.) gyermekei az Úrban járnak. Beszél még a szeretetről és az engedelmességről, majd a hamis tanítókra irányítja figyelmünket, akikről már az első levelében is írt. Ismét használja az antikrisztus kifejezést, majd végezetül üdvözleteket ad át.

Hogyan viszonyul János harmadik levele az első kettőhöz, amelyekben a harmadik levél által meg sem említett hamis tanítókkal foglalkozik? Elképzelhető, hogy mindhárom levél ugyanarról szól, csak más-más megvilágításban. Amíg az első két iratban János általánosságban óv a hamis tanítóktól, addig a harmadikban egy konkrét példán keresztül mutatja be, miként próbálta az egyházi vezetés megoldani a problémát.

A világ számos részén az „ortodox tan” elévült, középkori felfogásnak tűnik; az inkvizíciót juttatja az emberek eszébe, amikor sokakat azért kínoztak és öltek meg, mert teológiai nézetük nem volt elég „ortodox”. Éppen ezért sokan visszariadnak az ortodoxia gondolatától, és azzal érvelnek, hogy nem fontos a tanítás, mindössze szeretetre van szükség. János azonban a szeretet hangsúlyozása mellett nem tartotta kevésbé fontosnak azt sem, hogy szembeszálljon a teológiai tévedésekkel. Mit mond ez arról, hogyan viszonyuljunk a saját gyülekezetünkben felbukkanó teológiai tévedésekhez?

János ismételten megfogalmazza, miért írta első levelét. Mit állít?

1Jn 1:4 ______________________________________________________

1Jn 2:12-14 __________________________________________________

1Jn 5:13 _____________________________________________________

E kijelentések mindegyike pozitív és bátorító; azonban – mint ahogy a szöveg­összefüggésből kiderül – a János első levele által célba vett súlyos problémák „szemüvegén keresztül” kell megértenünk őket. Erős kijelentéseket olvasunk a hamis tanítókról, akiket a szerző antikrisztusnak nevez. Ezt a kifejezést négyszer találjuk meg János első és egyszer második levelében, másutt sehol nem fordul elő a Bibliában.

Az antikrisztus névvel illetett személyek hamis nézeteket vallottak Jézus Krisztusról, ami hatott keresztény életükre is. János egyértelműen szükségét érezte annak, hogy foglalkozzon e hamis tanításokkal, méghozzá erőteljesen és megalkuvás nélkül, ugyanakkor azonban pozitív képet fest az igaz kereszténységről, és a helyes keresztény életvitelre összpontosít. A hamis tanítók teológiai és etikai eltévelyedéseivel szemben az Atya és a Fiú egységére, az isteni megbocsátás elfogadására és a szeretet elvétől vezérelt életre utal.

Bátorítja a gyülekezet tagjait, és a Krisztusról alkotott téves nézetektől, valamint a helytelen keresztény magatartástól óvja őket; egyúttal abban is reménykedik, hogy egyeseket megnyerhet a gyülekezetet elhagyók közül.

Noha az első és a harmadik levél nem említi a levélírás okait, azok mégis megfigyelhetők. A második levélnek az a célja, hogy figyelmeztesse a gyülekezeti tagokat az elsőben megemlített hamis tanítók tévtanaira és helytelen erkölcsére.

János harmadik levele alapján egy hatalmi harc körvonalai rajzolódnak ki. Diotrefész akart minden hatalmat megkaparintani; az eretnekség problémájának ürügyére hivatkozva igyekezett megszilárdítani saját pozícióját.

János nem becsüli le a hamis tanítások komolyságát, de a jó hangsúlyozásával szorítja háttérbe őket. Ez számunkra is fontos elv. Milyen könnyű szem elől téveszteni az igazságot, amikor a tévedés ellen küzdve csak ez utóbbira összpontosítunk!

Jézus végig jelen van János első levelében. A Biblia e könyvének Ő a fõszereplője. Mit tudhatunk meg róla ebből a levélből?

1Jn 1:1 ______________________________________________________

1Jn 1:2; 5:20 _________________________________________________

1Jn 1:3; 4:15 _________________________________________________

1Jn 2:1 ______________________________________________________

1Jn 2:8 ______________________________________________________

1Jn 2:22 _____________________________________________________

1Jn 4:14 _____________________________________________________

1Jn 5:20 _____________________________________________________

János első levele többször említi az Atyát, mint Jézust, az egykori és az aktív gyülekezeti tagok problémája azonban a Fiúval van. Az Atya természetét illetően a gyülekezeti tagok és a hamis tanítók nagyjából megegyezhettek. Eltérő véleményen voltak azonban Jézust, illetve emberi és isteni természetét illetően. A kérdés az volt, hogy Jézus vajon „testben jött el” (1Jn 4:2, új prot. ford.), illetve, hogy Ő-e „a Krisztus” (1Jn 2:22).

János egyértelműen amellett foglal állást, hogy az Atyát és a Fiút nem lehet elkülöníteni. Napjainkban is vannak – még keresztények is –, akik úgy vélik, kapcsolatuk lehet az Atya Istennel anélkül, hogy Jézussal foglalkoznának, akit csupán nagyszerű embernek tartanak. János azonban világosan kimondja: ha tudunk Jézusról, de nem fogadjuk el Messiásnak és Isten Fiának, akkor nem lehet üdvözítő kapcsolatunk az Atya Istennel sem!

János első levelének százöt verse közül Jézus neve mintegy negyvenöt versben fordul elő. Mire következtethetünk ebből Jézus szerepét illetően? Saját életünkben milyen szerepet szánunk neki? Nem köt-e le olyan nagyon a dátumok, vázlatok, tanok ismerete, hogy nem jut hely Jézusnak, és a nekünk felkínált megbocsátásának, kegyelmének? Hogyan változhatnánk meg? Miért kell megváltoznunk (lásd Jn 17:3)?

János levelei nemcsak sokoldalú jellemzést adnak Jézusról – tudniillik, hogy kezdettől fogva létezik (1Jn 1:1), testben jött a földre (1Jn 4:2), igaz, tiszta és nincs benne bűn (1Jn 2:1; 3:3, 5) – hanem hangsúlyt fektetnek szolgálatára és munkásságára is.

A levelek részletesen beszélnek Jézus kilétéről és arról, amit tett. Aki megtagadja az Úr istenségét és emberségét, az megtagadja Megváltóként, példaképként és Úrként végzett szolgálatát. A Jézus általi üdvösség Jézus isteni-emberi természetétől függ. Krisztus isteni-emberi természetének megértése nélkül egészen más elképzelésünk lehet a megváltás tervéről és a bűn következményeiről. Ennek következtében félvállról kezelhetjük, vagy akár semmibe is vehetjük a bűnt (1Jn 1:6-10), ez a hozzáállás azonban kétségtelenül, így vagy úgy, befolyással lesz magatartásunkra és erkölcsünkre.

Mit mond János Jézus szolgálatáról és munkájáról? Milyen ígéretek birtokosai leszünk Jézus cselekedeteinek folytán?

1Jn 1:7 ______________________________________________________

1Jn 2:25 _____________________________________________________

1Jn 2:28 _____________________________________________________

1Jn 3:8 ______________________________________________________

1Jn 3:16 _____________________________________________________

1Jn 5:18 _____________________________________________________

2Jn 3 ________________________________________________________

Valamit ki kell belőlünk váltania annak, amit Jézus Megváltóként tett és Közvetítőként tesz értünk. Nem hagyhat hidegen a bűnbocsánat, az üdvösség bizonyossága, a Szentlélek ajándéka, a második eljövetel reménye, az ígéret, hogy olyanok lehetünk, mint Ő, és meglátjuk, amint van. Hiszünk benne, szeretjük, követjük, engedelmeskedünk neki, és tanításai szerint élünk.

Vegyünk szemügyre néhányat a fent felsorolt ígéretekből! Melyik jelenti számunkra a legtöbbet és miért? Melyeket nem tapasztaljuk az életünkben úgy, ahogy kellene? Mi lehet ennek az oka? Mit tehetnénk azért, hogy ígéretek sokasága váljon valóra életünk során?

Olvassuk el egy lendülettel János első levelét, hogy könnyebben áttekinthetővé váljon számunkra!

„Amint az évek múltak és a hívők száma növekedett, János fokozódó hűséggel és komolysággal munkálkodott testvéreiért. Abban az időben sok veszély fenyegette a gyülekezetet. Mindenütt létezett a sátáni csalás… Krisztus egyes követői állították, hogy a szeretet felmenti őket az Isten törvénye iránti engedelmesség alól. Sokan pedig a zsidó szokások és szertartások megtartását szorgalmazták, mert szerintük a törvény puszta megtartása a Krisztus vérében való hit nélkül is elégséges az üdvösséghez. Egyesek úgy vélték, Krisztus jó ember volt, de tagadták istenségét. Mások színlelték Isten ügye iránti hűségüket, hitetők voltak és a valóságban tagadták Krisztust és evangéliumát. A törvény áthágása által eretnek­séget hoztak az egyházba. Így jutottak sokan a kételkedés és csalás útvesztőjébe.

János szomorúsággal telt el, amint látta, hogyan szivárognak be e mérgező tévtanok az egyházba. Látta a veszélynek kitett egyházat, s a válsággal gyorsan és határozottan szembeszállt. János levelei a szeretet lelkületét árasztják. Úgy tűnik, mintha írásánál tollát a szeretetbe mártotta volna. De amikor kapcsolatba került azokkal, akik Isten törvényét áthágták és mégis állították, hogy bűn nélkül élnek, nem habozott félelmes tévedésükre figyelmeztetni őket” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 364–365.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.         Olvassuk el a fenti Ellen G. White idézetet! A mai egyháznak vajon miről írhatott volna? Más szóval, ma milyen teológiai kihívásokkal néz szembe az egyház? Milyen értelemben hasonlítanak e problémák azokra, amelyekkel János foglalkozott? Mit tanulhatunk Jánostól, ami segítségünkre lehet a tévedések kezelésében?

2.         Adventistaként hisszük, hogy az igazságból sok mindent megismertünk, amit más egyházak nem. Végtére is, ha tudnák azt, amit mi, elveszítenénk létjogosultságunkat. Ugyanakkor kérdés, hogyan tükrözhetne egyházunk jobban olyan szeretetet és kedvességet, mint ami a bizonyságtételünk részét képezi. Mivel tudnánk gyülekezetünket segíteni abban – akár csoportként, akár egyénileg –, hogy isteni szeretetet tanúsítsunk? Riasztó belegondolni, hogy hány ember utasította el üzenetünket csupán azért, mert nem tapasztalt az egyházban kedvességet, kegyességet és szeretetet! Az eddigieknél többre lennénk képesek, és erre törekednünk is kell!

JÉZUS AZ ÉLŐ IGE MAGVÁT VETETTE

 „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik” (Mt 4:4).

„Krisztus tanításainak és prédikációinak témája Isten Igéje volt. Ha megkérdezték, egyszerűen így válaszolt: ’Meg van írva…’

Krisztus szolgái tegyék ugyanezt. Sokan félretolják Isten Igéjének alapvető igazságait, és helyükbe emberi elképzeléseket, spekulációkat állítanak – a mi időnkben éppúgy, mint ahogy ez a régi korokban is megtörtént. Számos lelkész nem fogadja el az egész Bibliát ihletett írásként. Az egyik „bölcs” ember elveti az Írás egy bizonyos részét, a másik megkérdőjelezi egy másik szakaszát. Saját ítéletüket az Ige fölé helyezik. A Szentírást önnön tekintélyük alapján tanítják, ezzel megfosztva az Igét isteni tekintélyétől. Így vetik el széles körben a hitetlenség magvait, aminek következtében az emberek összezavarodnak, nem is tudva, mit higgyenek el.

…Krisztus napjaiban a rabbik a Szentírás több részéből kiindulva misztikus elképzeléseket építettek fel. Mivel Isten Igéjének egyértelmű tanítása ítéletet mondott cselekedeteik felett, megpróbálták elvenni az élét. Ma is ugyanez történik. Isten Igéjét sokan titokzatosnak, homályosnak tüntetik fel, így akarnak mentséget találni törvényszegésükre. Akkor Krisztus megfeddte ezt az eljárást. Azt tanította, hogy Isten Igéje mindenki számára érthető. A Szentírás tekintélyét megkérdőjelezhetetlennek mutatta be, és nekünk is ezt kell tennünk. Úgy beszéljünk a Bibliáról, mint ami a végtelen Isten szava, ami minden vitát lezár, és ami a hitünk alapját képezi…

Isten atyai szeretete és kegyelmének gazdagsága volt Krisztus kedvelt témája. Sokat foglalkozott Isten szent jellemével és törvényével. Önmagáról elmondta, hogy Ő az Út, az Igazság és az Élet. Krisztus szolgái is erről beszéljenek! Mutassuk be úgy az igazságot, ahogy az Jézusban van! Érthetően beszéljünk a törvény kívánalmairól és az evangéliumról! Beszéljünk az embereknek Krisztus önmegtagadó és áldozatos életéről, megaláztatásáról és haláláról, feltámadásáról és mennybemeneteléről! Szóljunk arról is, hogy a mennyei udvarban Jézus most közbenjár értünk! Mondjuk el, hogy megígérte: ’Ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket’ (Jn 14:3)” (Ellen G. White: Lift Him Up. 108. old.).