SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 18:13-27; Máté 4:19; 9:9; Márk 3:13-19; 8:31-38; Róma 8:18

„Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim” (Jn 15:8).

Fontos arra használni szellemi erőinket, hogy emberileg a lehető legtöbbet megértsünk abból, amit Isten kinyilatkoztatott. Persze a tantételek tökéletes ismerete nem feltétele a megváltásnak. Isten azonban azt várja el, hogy mindent megtegyünk, amire felszólít. Tanítványnak lenni élethosszig tartó tanulást és a Mester követését jelenti.

Ki a tanítvány? Aki „tanulóként vagy követőként követi valaki más, leginkább egy ismert tanító tanításait. A ’tanítvány’ szó a görög mathetes fordítása… a manthano szóból ered. Azt jelenti, ’tanulni’, ennél fogva jelenti azt is, hogy ’tanuló’, ’diák’, ’követő’” (SDA Bible Dictionary. 288. old.). Nézzük meg kicsit közelebbről, mit jelent tanítványnak lenni!

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: A tanítvány egész életében tanul. Amikor Krisztus szólít, követnünk kell, bárhová vezessen, nem gondolva az esetleges szenvedésre. Tanítványnak lenni mindenképpen szenvedéssel jár, mégpedig azért, mert áldozathozatalra van hozzá szükség. Emberi fogalmak szerint a tanítványságért járó jutalom elég csekély, de ha felfedezzük a Krisztusban való élet teljességét, rájövünk, hogy megéri a szenvedés, bármi legyen is itt most az ára.

Olvassuk el 2Móz 18:13-27 verseit! A vezetés milyen elveit találjuk meg ebben a szakaszban? Mit tanulhatunk itt a vezetőkről és azokról, akik követik a vezetőket?

Noha alapjában véve Isten szemében minden ember egyenlő, fontos különbségek vannak a betöltött szerepeket illetően. Néhány embernek például megadatott a vezetés ajándéka. Társadalmunk, és azon belül minden szervezet rövid időn belül összeomlana vezetők nélkül. Még a mennyben is határozottan sejthetünk a szerepek közötti különbségtételt: vannak például angyalok és arkangyalok! Amikor Isten kihívta népét Egyiptomból, vezetőket jelölt ki. Amikor megszervezte a szentélyszolgálatok rendszerét, a megfelelő vezetésről is gondoskodott. Isten a bírákon, prófétákon, királyokon stb. keresztül munkálkodott.

A vezetők nem mennek sokra, ha nincsenek, akik elfogadják irányításukat. Különösen fontos, hogy körülvegye őket a segítők egy szűkebb köre, akik készségesen tanulnak vezetőjüktől, és segítenek valóra váltani céljait.

Jézus 12 tanítványt hívott el. Olvassuk el Mk 3:13-19 verseiben e 12 ember kiválasztásának rövid történetét! Milyen más tanítókról tudunk még az evangéliumokból, akik tanítványokkal vették körül magukat? Lásd pl. Mk 2:18!

Semmi különös nincs abban, hogy Jézusnak voltak tanítványai. Hiszen egy tanító attól tanító, hogy vannak követői. Ami különös, az az, hogy milyen embereket választott ki Jézus. Ő olyan lehetőségeket fedezett fel ezekben az emberekben, ami mellett a legtöbben elmentünk volna! Figyelemre méltó például hajlandóságuk. Készek voltak azonnal otthagyni munkájukat, ami a megélhetést biztosította számukra, azért, hogy kövessék a názáreti ácsot. Bizonyára felfedeztek benne valami különlegeset, ami még saját rokonai előtt is rejtve maradt.

Meg kell jegyeznünk, hogy noha a tizenkettő egy különleges csoportot alkotott, az evangélium rajtuk kívül még sokakat nevez „tanítványnak”.

Bizonyos társadalmakban megfigyelhető a vezetőkkel való szembehelyezkedés, míg másutt vakon követik a vezetőket. Nálunk mi a helyzet? Hogyan találhatjuk meg a helyes egyensúlyt?

Jézus nemcsak tudását osztotta meg tanítványaival, noha óriási kiváltság lehetett írásmagyarázatait és azokra a kérdésekre adott válaszait hallgatni, amelyekkel kora lelki vezetői bombázták. Azonnal észrevették, amit mások is felismertek. Jézus olyan tekintéllyel tanított, amely felülmúlta kora tudósaiét. Elválasztotta az élettelen hagyományt az Isten Igéjében is tárgyalt valós életkérdésektől. Mindemellett a tanítványoknak ennél is többet kellett elsajátítaniuk. Meg kellett tanulniuk, hogy saját akaratukat és vágyaikat alávessék a Mindenható akaratának.

Milyen elveket találunk a tanítványsággal kapcsolatban a következő szövegekben? Mt 4:19; 9:9; Mk 8:34

„Igen, vegyünk példát róla, akár rossz, akár jó történt vele. Kövessük úgy is, hogy barátkozunk azokkal, akik a legnagyobb ínségben vannak, akiknek nincsenek barátaik. Feledkezzünk meg saját érdekeinkről, önmegtagadás és önfeláldozás jellemezzen. A gyalázkodást ne viszonozzuk; forduljunk szeretettel és könyörülettel a bűnössé lett emberiség felé. Krisztus számára saját élete sem volt túl drága, feladta értünk. Ő a példaképünk. Kövessük a szerény jászoltól egészen a keresztig” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 2. köt. 178. old.).

Mit mondott Péter, amikor számos követője cserbenhagyta Jézust? Jn 6:60-70

Nem minden tanítvány maradt Jézussal. Sokan elfordultak tőle. Amikor Péter kinyilvánította hűségét, valójában a Jézus mellett kitartó tanítványok nevében is szólt. Júdás kivételével végül mind hűséges követőknek bizonyultak, és az őskeresztény egyház vezetői lettek, annak ellenére, hogy olykor – például, amikor Mesterüket elfogták és megölték – kétségeik támadtak és csalódtak. Tapasztalataik nekünk is vigasztalást jelentenek. A mi életünkben is vannak pil­lanatok, amikor lanyhul bennünk a tanítványi eltökéltség, de csakúgy, mint az apostolok esetében, ez nem jelenti azt, hogy nem kerekedhetünk felül az átmeneti visszaesésen.

Mit válaszolnánk és miért, ha valaki megkérdezné, hogy mennyire vagyunk hűségesek Jézushoz? Milyen látható bizonyítékát adhatjuk hűségünknek?

Legtöbbünk szeret fontos emberek társaságában lenni. Egy államfővel, miniszterrel vagy egy hírességgel való találkozás lehetőségét sokan irigylik. Ha ismerünk egy hírességet, vagy csak azt, aki egy fontos ember ismerőse – ez mintha minket is dicsfénnyel övezne. Sokkal természetesebbnek tűnik vágyni a társadalmi ranglétrán való előrejutásra, mint hogy alulmaradjunk. Jézus tanítványai sem voltak mentesek az efféle emberi gyengeségtől.

Mire számított néhány tanítvány – és persze a rokonaik –, amikor Jézus követői lettek? Mit felelt nekik Jézus (Mt 20:20-23; Mk 10:35-41)? Mire emlékeztet ez az emberi magatartás? Lásd Ézs 14:12-14!

    _____________________________________________________________

Ahelyett, hogy anyagi jólétet és társadalmi rangot ígért volna tanítványainak, Jézus egészen másfajta valóságra készítette fel őket: követésének ára van.

Olvassuk el Mk 8:31-38 verseit! Mit tanulhatunk ebből a szakaszból a tanítványság áráról?

    _____________________________________________________________

A tanítványság ára című híres könyvében Dietrich Bonhoeffer, az 1945-ben a nácik által meggyilkolt fiatal német teológus arról ír, hogy az isteni kegyelem nem olcsó. Krisztust követni nem könnyű; elkerülhetetlenül szenvedéssel jár. Ahogyan neki szenvednie kellett, úgy nekünk is. Ha olyan életet akarunk élni, mint Ő, szenvedésében és halálában is azonosulnunk kell vele. „A kereszt elviselése nem tragédia. A szenvedés a Jézus Krisztus iránti maradéktalan hűség gyümölcse. Nem véletlenül, hanem szükségszerűen következik be… Csak… a teljes tanítványi elkötelezettséget vállaló értheti meg a kereszt igazi jelentőségét. A kereszt elejétől fogva ott van, az embernek csak fel kell vennie. Senkinek sem kell keresni, szándékosan szaladni a szenvedés után. Jézus azt mondja, hogy minden kereszténynek megvan a maga keresztje, ami rá vár, amit Isten szánt és jelölt ki számára” (Dietrich Bonhoeffer: The Cost of Discipleship. New York, 1965, The MacMillan Company. 98. old.).

Milyen keresztet kaptunk Istentől, amit hordoznunk kell? Mibe kerül Krisztus követése? Ha a válaszunk az, hogy „igazából semmibe”, akkor talán el kellene gondolkodnunk azon, mennyire szoros a kapcsolatunk a Mesterrel!

Jézus nem hagyott kétséget tanítványaiban afelől, hogy követése áldozatokkal jár. Egészen nyíltan elmondta nekik, mire számíthatnak.

Milyen azonnali vagy közvetlen jutalmat ígért Jézus azoknak, akik tanítványként követik Őt (Lk 9:57-58; Jn 15:18-25)? Milyen konkrét „ígéretet” tett Jé­zus Péternek (Jn 21:15-18)? Mit árul ez el Krisztus követésének áráról?

A tanítványok – Júdás kivételével – azután apostolok lettek. Az apostolok cselekedeteinek első fejezeteiben már tisztán látszik, hogy sok leckét megtanultak. Jézussal jártak, és a Szentlélek ereje által képesek lettek elviselni az ellenkezést és az üldöztetést. A részleteket ugyan egészen biztosan nem tudjuk, viszont jó okunk van elfogadni a korai egyházi hagyományt, miszerint végül minden apostol mártírhalált halt. Feltehetően mind erőszakos halált szenvedtek el, kivéve Jánost, bár az ő pátmoszi fogsága sem tekinthető éppenséggel luxusnyaralásnak. Magáról ezt mondja: „testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban” (Jel 1:9, új prot. ford.).

A tanítvány életének mi az a része, ami mellett minden olyan szenvedés eltörpül, ami Krisztus követése közben keresztezi az útját? Jn 10:10; Róm 8:28-39

Krisztus követőinek számos küzdelmet meg kell vívni. Ám ha Mesterükre néznek, képesek lesznek megbirkózni bármivel. Valami olyannak a birtokába kerülnek, aminek az értéke szavakkal nem kifejezhető. A béke, amit Jézus ad, nem olyan részleges és átmeneti, mint amit a világban találni (Jn 14:27). Ez a békesség meghaladja felfogóképességünket (Fil 4:7). Ez a békesség fémjelzi a Krisztusban található bőséges életet (Jn 10:10). A megpróbáltatások és kísértések ellenére ez az élet ad olyan megelégedettséget, ami a Krisztus nélkül élők számára elérhetetlen.

Sőt mi több, Krisztus hűséges követői biztosak lehetnek az örök életben. Bizonyosak lehetnek abban, hogy bármennyi mindennel is kell most megküzdeniük, az eltörpül a rájuk váró örökkévalóság ígérete mellett.

Olvassuk el Róm 8:18 versét! Milyen reményt és vigaszt találunk ebben az ígéretben? Miért erősíti ez a gondolat azt, hogy soha nem szabad feladni?

Tanítványnak lenni azt jelenti, hogy az ember elismer egy mestert, akihez hűséges, akit kész követni és szolgálni. Másokhoz fűződő kapcsolatunk általában kifejeződik abban is, ahogy megszólítjuk őket.

Többek között milyen névvel illették Krisztust a követői? Jn 20:28; 1Kor 16:22

Az Újszövetség számos néven nevezi Jézust. Hívja Isten Fiának, de Ember Fiának is, csakúgy, mint Messiásnak. Legtöbbször azonban úgy nevezi, hogy az Úr. Ez az eredetileg elég széles körben használt szó különösen fontossá vált az első keresztények számára. A római császár ugyanis istennek nyilvánította magát, és megkívánta, hogy Úrnak nevezzék. Ezért azt nem egyszerő véleménynyilvánításnak tekintették, amikor valaki megvallotta, hogy Krisztust nevezte legfőbb Urának, nem pedig a római császárt. Szó szerint élet-halál kérdése lehetett. A Római Birodalomban élők csak egyvalakit nevezhettek Kyrios-nak (Úr); és aki ezt a címet nem a császárra vonatkoztatta, azt minden bizonnyal megkínozták és megölték.

Ennélfogva hit és határozott tanítványi elkötelezettség kellett ahhoz, hogy valaki „Úrnak” hívja Jézust. Ma sem más a helyzet. Nem kis dolog Urunknak mondani Jézust, amennyiben ezt komolyan is gondoljuk. Ha ugyanis Ő az Urunk, akkor Ő uralja egész életünket, mindazt, amit mondunk és teszünk.

Mi az a döntő kérdés, ami elárulja, mennyire őszintén nevezzük Jézust „Úrnak”? Mt 7:22-23; Lk 6:46

Egy dolog Jézust Urunknak és Istenünknek nevezni, valamint kimutatni hitünket, szeretetünket és iránta való hűségünket, ám egészen más dolog ezt valóban meg is élni. Jézus világosan fogalmazott: hűségünk a neki és parancsolatainak való engedelmességben mutatkozik meg. A Mt 7:23-ban említett „gonosztevő” is valójában azt jelenti, hogy törvényszegő. Nem kérdéses, hogy Jézus igaz követői, igazi tanítványai engedelmeskednek parancsolatainak (Jn 14:15).

Próbáljuk meg elképzelni, milyen lenne az egyházunk, ha mindenki, aki Krisztus követőjének vallja magát, valóban igaz tanítványa volna! Milyen különbségeket látnánk? Noha van, amin nem változtathatunk, de van olyan is, ami változhat. Mit tehetünk, hogy életünk valóban összhangban legyen Jézus akaratával?

Olvassuk el a tanítványok elhívásának történetét Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „Megtaláltuk a Messiást” c. fejezetében, 102–111. old.!

„Jézus tanítványainak nem volt elegendő országának természetéről tanulniuk. Szívbéli változásra volt szükségük, amely összhangba hozza őket az alapelvekkel. Jézus magához szólított egy kisgyermeket, középre állította, majd gyöngéden átölelte és így szólt: ’Ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába’ (Mt 18:3). A kisgyermek szerénységét, önmagával nem-gondolását, bízó szeretetét – ezeket a vonásokat értékeli a menny. Ezek az igazi nagyság jellemzői” (i. m. 369. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.         Gondoljuk végig, mibe kerül Krisztus igaz követőjének lenni! Ha van a csoportunkban, aki hajlandó elmondani, neki mibe került Krisztus követése, kérjük meg rá! Kérdezzük meg azt is, miért gondolja, hogy megéri!

2.         Mivel segíthetünk az új hívőknek Krisztus jobb tanítványaivá válni? Tanítványnak lenni miért sokkal több, mint csupán elméletileg helyeselni bizonyos tanításokat, vagy csak hinni, hogy Jézus meghalt a bűneinkért?

3.         Jézus tanítványainak neveztetünk, persze emberek is lehetnek példaképeink. Helyes, ha egy olyan ember tanítványának tartjuk magunkat, akit tisztelünk és példaképünknek tartunk? Ha igen, hogyan tehetjük ezt meg anélkül, hogy közben elfeledkeznénk, elsősorban kinek tartozunk hűséggel?

4.         Hogyan harcolhatunk olyan bűnös emberi vágyak ellen, mint pl. az öndicsőítés, a hízelgés, a hatalom és tekintély utáni sóvárgás? Miért annyira ellentétesek ezek a vágyak mindazzal, amit a krisztusi tanítványság jelent?

ÖSSZEFOGLALÁS: Nem kis dolog Krisztus tanítványának lenni. Sok hitre, kitartásra és akaratra van szükségünk ahhoz, hogy kövessük az Urat, bármilyen szenvedéssel is járjon ez. Krisztus tanítványának lenni azt jelenti, hogy hittel élünk, és a legnehezebb időkben is bízunk Istenben. Azt jelenti, hogy az ember kész meghalni az énnek, és Isten dicsőségére, mások javára él.

TANÍTVÁNYSÁG

„A világnak emberekre van a legnagyobb szüksége – olyanokra, akik el nem adhatók és meg nem vehetők; olyan emberekre, akik lelkük mélyéig igazak és becsületesek; olyan emberekre, akik merik a bűnt nevén nevezni; olyan emberekre, akik az iránytű pontosságával teljesítik kötelességüket; olyan emberekre, akik kiállnak az igazság mellett, szakadjon bár az ég!”

(Ellen G. White: Előtted az élet. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 55. old.)