SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Prédikátor 9:7-8; Kolossé 1:10-14; 1Thesszalonika 4:13-18; Jelenések 21:1-4, 8

„Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És… ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket” (Jn 14:2-3).

Sokak számára a menny szó semmit nem jelent, vagy csupán a tündérmesék világához tartozó fogalom. Csak áltatjuk magunkat – mondják –, ha azt hisszük, hogy e földi létezésen túl van valamiféle élet. Néhányan még a mennyország lehetőségének, ill. az arról való beszédnek a gondolatát is elvetik. Szerintük ez eltántorítja az embereket attól, hogy minden erejükkel jelen életükre koncentrálva megpróbálják kihozni belőle a lehető legjobbat.

Még a keresztények közül is sokan kételkednek. Nem biztosak benne, hogy a menny valóságos hely. Inkább nem egyfajta lelkiállapotnak tekintendő a menny? Másrészt sokan azt hiszik, hogy a halál pillanatában a lélek elhagyja a testet, és azonnal a mennybe, Istenhez jut. Bíznak abban, hogy korábban elhunyt apjuk, anyjuk, férjük, feleségük vagy gyermekük most Istennel van a mennyben, és legfeljebb néhány év múlva újra találkoznak szeretteikkel.

Mi az igazság ezzel a fontos kérdéssel kapcsolatban?

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Miért olyan fontos számunkra a menny ígérete? Milyen lesz ott az élet? Hogyan érezhetjük már most az előízét? Milyen sors vár azokra, akik úgy döntenek, kizárják magukat a mennyből?

Megdöbbentő, hogy ennyire uralkodóvá vált a keresztények között a halhatatlan lélekről szóló tanítás, miszerint a halál pillanatában a lélek különválik a testtől, és felemelkedik a mennybe. Sátán ravaszul használta a görög filozófusok gondolatait, hogy megismételje Édenben mondott hazugságát: „Bizony nem haltok meg” (1Móz 3:4).

Mit találunk a következő versekben a halál valódi természetével kapcsolat­ban?

    1Kir 11:21 ___________________________________________________

    Zsolt 13:4 ____________________________________________________   

    Préd 9:7-8 ____________________________________________________

    1Kor 15:51 ___________________________________________________

Amikor az ember meghal, öntudatlan állapotba kerül, amit a Biblia az alváshoz hasonlít. Semmit nem tudva arról, mi történik a világban, várjuk a feltámadás reggelét, mert csak akkor fog a feltámadottak sokasága belépni a mennybe, hogy csatlakozzon azon kevesekhez, akik megelőzték őket, mint Énók és Illés! A várakozás azonban nem lesz hosszú. Miután az ember szeme lecsukódik halálakor, Krisztus második eljövetele lesz a következő dolog, amiről tudomást vesz. Más szóval, ami a Krisztusban meghaltakat illeti, nem számít, hogy 3000 éve, vagy a Krisztus visszatérése előtti napon haltak meg. Szemük lecsukódott, és amit ébredésük után először megtudnak, az az, hogy Jézus visszajött értük. Mintha csak akkor „aludtak volna el”!

Mi az igazság a mennybe jutás valóságát illetően? Jn 14:1-3; 1Thessz 4:13-18

„Az Újszövetségben az áldott reménység soha nem az egyén halálára összpontosít, hanem mindig Krisztus visszatérésére, a feltámadására és a szentek elváltozására, amikor együtt, egy időben találkozhatnak az Úrral. A hívők a jövőben találnak vigasztalást, és nem abban, ami a halál beálltakor történik” (Norman Gulley: Christ is Coming. Hagerstown, Maryland, Review and Herald® Publishing Association. 293–294. old.).

Miért olyan fontos számunkra a mennyország ígérete? Ha nem volna menny, és ezen az életen túl nem lenne semmi, ugyan milyen reménye lehetne bárkinek?

Nem mindenki menekül meg; lesznek, akik örökre elvesznek. Az embert ugyanis szabad akarattal teremtette meg Isten. Valaki ezt a következőképpen fejezte ki: csak kétféle ember létezik – aki azt mondja: „Uram, legyen meg a Te akaratod”; és akinek azt mondja az Úr: „Tiszteletben kell tartanom a döntésedet, legyen meg a te akaratod!”. Végül is senkit nem kérdeztek meg, hogy van-e kedve megszületni; beleegyezésünk nélkül lettünk megteremtve. Isten felkínálja az örök életet, ha ezt választjuk. Ha viszont másként határozunk, visszatérünk a semmibe, ahonnan jöttünk. Végeredményben ez a saját döntésünkön múlik.

Milyen kétféle sors vár az emberiségre? Mt 25:46; Jn 5:29; Jel 21:2-4, 8

A menny valóság: az a hely, ahol a Szentháromság Isten él a bűntelen angyalok seregével. Mi is ott élünk majd, ha megmaradunk Isten oldalán. Krisztus visszatérésekor következik be az első feltámadás, majd azután a feltámadt hívők az Úrral együtt ragadtatnak el a mennybe, és ezer évig ott maradnak (Jel 20:4-6). Az ezer év végén bekövetkező eseménysorozat tetőpontja a megváltottak örök lakhelyéül szolgáló „új ég” és „új föld” megteremtése lesz (Jel 21:1).

Ugyanúgy a pokol is valóság, bár annak a hitnek nincs bibliai alapja, hogy a bűnösök örökké égnek majd a pokolban. Mint ahogy az a széles körben elfogadott hiedelem is nélkülözi az igei alapot, hogy végül majd mindenki üdvösségre jut. Aki elutasítja a megváltás jó hírét, és nem hajlandó Istennek engedelmeskedni, kárhoztató ítélet alá kerül, és olyan halál vár rá, amiből nincs feltámadás! Aki azt hiszi: végül minden ember megmenekül majd, azzal érvel, hogy a szeretet Istene nem engedhet bárkit is kimaradni az örökös boldogságból. Bizonyos mértékben igazuk van, mert Isten, aki maga a megtestesült szeretet, valóban meg akar menteni minden embert. Tragikus módon azonban nem mindenki akarja, hogy megmentsék. Krisztus nem fejezhette volna ki világosabban: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra”, ám hozzáteszi, „akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására” ébrednek (Jn 5:24, 29).

A döntés a miénk. Megnyerhetjük a mennyet, ha úgy döntünk, hogy hiszünk Istenben, és hajlandóak leszünk Fia, Jézus Krisztus tanítványai lenni.

Amikor elfogadjuk Jézus Krisztust Megváltónknak, a létezés új formájába lépünk. Noha még mindig hordoznunk kell a bűn következményeit – öregedés, betegség és a halál átmeneti „alvása” –, már nagyon is valóságos értelemben magunkénak tudhatjuk az örök életet. Fontos, hogy ezt soha ne veszítsük szem elől! Újjászülettünk, és új életünk van „Krisztusban”. Akik kinyilvánítják Krisztus iránti hűségüket, azok „Isten gyermekei” (1Jn 3:2). Jézus azt mondja, hogy átmentek „a halálból az életbe” (Jn 5:24). Isten országának polgárai lettek, amint annak értékeit magukévá tették. Már más Urat szolgálnak, és szemük valójában nem a világ dolgaira, hanem az örök városra figyel.

Hogyan fogalmazta meg Jézus, hogy követői már ebben a világban Isten országának a polgárai lesznek? Lk 17:21; Jn 14:27

    _____________________________________________________________

Pál szavai hogyan fejezik ki ugyanezt az igazságot? Róm 14:17; Kol 1:10-14

    _____________________________________________________________

Ezzel még mindig nincs vége. Amit a földön tapasztalhatunk Isten országának valóságáról, az csupán az előíze annak az „örökségnek”, ami ránk vár. Ettől csak még jobban vágyunk rá. Amikor Jézus eljön dicsőségben, „minden népet” maga elé gyűjt (Mt 25.32, új prot. ford.). „’Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot’” (34. vers, új prot. ford.). Ez az a pillanat, amire Isten gyermekei vártak. Végre hazaértek!

„Az egész világ barátságánál többet ér Krisztus megváltottainak barátsága. A legpompásabb földi palotához való jogcímnél többet ér, hogy jogunk lehet a mennyei hajlékokhoz, amelyeket Urunk készít. Ezért távozott a földről. Minden földi dicsőítésnél többet érnek azok a szavak, amelyeket Megváltónk intéz hűséges szolgáihoz: ’Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta’ (Mt 25:34)” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 1983, H. N. Adventista Egyház. 260–261. old.).

Olvassuk el még egyszer a mai bibliaszövegeket! Hogyan tapasztaltuk már az ezekben megfogalmazott ígéretek valóságát? Mely döntéseink akadályoznak abban, hogy már most élvezhessük, amit Krisztus felkínál?

Gondolkoztunk már azon, hogy vajon milyen lehet a mennyben, az új földön? Felismerjük majd egymást? Örökké fiatalok leszünk? Mit fogunk ott csinálni? Találunk magunknak valamilyen foglalkozást, vagy csak Istent dicsőítve énekelünk? Utazgatunk a világegyetem más részein? Mennyire fogunk emlékezni földi életünkre? Nem mi vagyunk az elsők, akik ilyen kérdéseket tesznek fel!

Mit akartak tudni a sadduceusok az elkövetkező életről? Mt 22:23-28

Mit felelt Jézus? Mt 22:29-30

Jézusnak Máté evangéliuma 22. fejezetében lejegyzett szavai a sadduceusokkal folytatott beszélgetése részét képezték. A zsidó vezetők sadduceusoknak nevezett csoportja tagadta a testi feltámadás lehetőségét. Jézusnak ott egyáltalán nem állt szándékában kimerítő leírást adni az örök élet körülményeiről. A szövegkörnyezet világossá teszi: Jézus azt akarta kiemelni, hogy a halál már legyőzött ellenség. Szavaival túlmutatott a halál és a feltámadás valóságán. A meghaltak biztonságban vannak emlékezetében; ezért is hívhatjuk az Urat Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének. Jézus megjegyzése viszont arra is világosan utal, hogy minden folytatólagosság ellenére, noha az átmeneti életben nyert, egyedi, saját személyazonosságunkkal fogunk feltámadni, számos dolog ott már egészen másként lesz.

Említsünk néhány példát arra, hogy mi az, ami az újjáteremtett földön már nem lesz? Jel 21:1, 4, 22-27; 22:5

Aki szeret a tengerparton nyaralni, talán csalódottan olvassa, hogy tenger nem lesz többé. Akik viszont először hallották e szavakat, azoknak a tenger fenyegetést jelentett. Izráel sosem volt hajós nemzet; jó okuk volt rá, hogy féljenek az óceán sötét mélységeitől. Ugyanakkor számos evangéliumi elbeszélésből tudjuk, hogy sokszor még a Galileai-tenger átszelése is ijesztő élmény lehetett. János, A jelenések könyve írója azt fejezte ezzel ki, hogy az Isten által teremtett új világban nem lesz senki és semmi, ami fenyegetést vagy veszélyt jelenthetne számunkra. Örökre biztonságban leszünk!

Próbáljuk meg elképzelni a betegségek, halál, félelem és veszteségek nélküli világot, ahol egyre csak fejlődni fogunk, növekedni tudásban, szeretetben!

Minden okunk megvan rá, hogy higgyük: az új földön megismerjük majd földi ismerőseinket. Testünk hasonló lesz Krisztus feltámadás utáni testéhez. Amikor Jézus megjelent követőinek feltámadása után, határozottan felismerték, akik vele voltak halála előtt. Milyen kimondhatatlan öröm lesz újra találkozni azokkal, akiket a halál elvett tőlünk! A legnagyszerűbb mégis az lesz, hogy találkozunk a világegyetem Urával! Valóság lesz, amit az ének így fejez ki: „Szemtől szembe meglátjuk Őt, a csillagos égen túl!” Micsoda kiváltság lesz a világegyetem Alfája és Omegája előtt állni!

Mi a biztosíték arra, hogy valóban találkozni fogunk a világ Urával? 1Thessz 4:16-17; Jel 21:22-23

    _____________________________________________________________

Még nem tudjuk elképzelni, milyen lesz találkozni Megváltónkkal; de máris számtalan kérdés fogalmazódik bennünk. Az oly sokszor felötlő miért kérdéseire végre megkapjuk a kimerítő választ. Megértjük, miért engedett meg Isten annyi megpróbáltatást és kísértést az életünkben. Soha többé nem fogunk kételkedni az Úr bölcsességében és jóságában. Minden bizalmatlanság eloszlik, amint rájövünk, miért engedte Isten, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek. Akkor megértjük majd, hogyan védett meg az Úr számtalan veszélytől.

Mi lesz az örök élet legfontosabb eleme? Róm 14:11; 1Tim 1:17; Jel 5:13

    _____________________________________________________________

Az örök élet a királyok Királyának szóló örökös dicsőítő ének és imádat. Miért? Mert Ő valóban méltó az imádatunkra. „A világegyetem örökké csodálni és imádni fogja Alkotóját, minden sors Bíráját, aki az ember iránti szeretetből letette dicsőségét, és megalázta magát. Amikor az üdvözültek Megváltójukra néznek, és arcán meglátják az Atya örök dicsőségét; amikor trónjára tekintenek, amely öröktől fogva mindörökké létezik, és felfogják, hogy országának soha nem lesz vége, lelkesen énekelni kezdenek: ’Méltó, méltó a Bárány, akit megöltek, és aki megváltott minket Istennek a maga végtelenül drága vérén!’” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1986, H. N. Adventista Egyház. 578–579. old.).

Vajon milyen lesz személyesen találkozni Jézussal? Mit mondunk majd neki, és miért? Vajon Ő mit fog mondani nekünk?

Ellen G. White sokat írt a mennyről és az Isten országába való belépésünkről. A nagy küzdelem c. könyv utolsó fejezetei nagyszerű leírást adnak arról, ami ránk vár.

„’Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala’ (Jel 21:1). A gonoszokat elpusztító tűz megtisztítja a földet. Az átok minden nyomát elsöpri. Nem létezik örökké égő pokol, ami állandóan emlékeztetné a megváltottakat a bűn következményeire. Egyedül egy emlékeztető marad: a Megváltó örökre magán viseli a keresztre feszítés nyomait. A bűn kegyetlen rontásának jegyei nem tűnnek el megsebzett homlokáról, kezéről és lábáról” (Ellen White: The Story of Redemption. 430. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Mi a helyzet azoknak a megváltásával, akik soha nem hallották Jézus nevét? Jézus minden ember bűnéért meghalt, így azokéért is, akik soha nem hallottak róla. Hogyan erősíti ez abbéli bizalmunkat, hogy Isten róluk sem feledkezett meg?

2.        A Biblia az öntudatlan alvás állapotához hasonlítja a halált. Mivel magyarázhatjuk akkor az úgynevezett „halál közeli élményeket”, amikor emberek állítólag mennyei lényeket látnak vakító fényben, vagy halott barátaikkal, rokonaikkal találkoznak? Hogyan segíthetünk nekik megérteni, hogy bármilyen valóságosnak is tűnt, amit láttak, mégsem lehet az, aminek gondolják?

3.        Az örök élet ígéretére hivatkozva hogyan manipuláltak másokat némelyek, személyes vagy politikai érdekből? Mi milyen hasonló hibába eshetünk, még ha ugyan kisebb mértékben is?

ÖSSZEFOGLALÁS: Sorsunk messze túlvezet a jelen világban való rövid létezésen. A mennyei ország polgárai vagyunk. Isten országa már most bennünk van, de teljes dicsőségében csak akkor válik valósággá, amikor Krisztus visszatér, hogy hazavigyen. Akkor nyerjük el az örök életet, és attól fogva mindenkor Istennel leszünk!

MENNYIRE VALÓSÁGOS SZÁMUNKRA A MENNY?

„Sokan a mennyországot csak a fantázia szüleményének vélik, amibe a gyengék kapaszkodnak, hogy képesek legyenek megbirkózni a földi élet kegyetlen valóságával, vagy ahová elmenekülhetnek az elől. Egyesek szerint végül úgyis mindenki a mennybe jut. Mások azonban úgy gondolják, hogy csak igen kevesen kerülhetnek be oda. Általánosságban szólva a mennyről folytatott viták könnyen elmérgesednek, ugyanakkor kevés információt adnak.

Óriási a tanácstalanság! Annyi eltérõ nézetrõl hallani. De vajon miért? Miért van az, hogy annyi eltérő nézet és elképzelés kapott lábra, amikor a Biblia részletesen ír a mennyről? Igen, Isten szeretné, ha tudnánk, milyen is a menny, hogy vágyódjunk oda! Isten nem akarja eltitkolni előlünk, hogy milyen is lesz majd ott.

A Harris közvélemény-kutatás 2003. januári felmérése szerint az amerikaiak 83%-a hiszi, hogy a menny valóban létezik. Az igazság azonban az, hogy manapság a legtöbb ember – beleértve sok keresztényt is – alig gondol a mennyre. Attól kezdve, hogy reggel kinyitjuk a szemünket, egészen addig, amíg este kimerülten az ágyba rogyunk, folyvást rohanunk, megyünk, készítünk valamit – eszünk, dolgozunk, az iskolapadban, bizottságokban ülünk, bevásárolunk, takarítunk, autót javí­tunk, befizetjük a számlákat és találkozókra sietünk. A napjainkat kitölti, hogy szüntelen kapcsolatban állunk az emberekkel – rokonainkkal, kollégáinkkal, idegenekkel, szomszédokkal, hivatalnokokkal, eladókkal, és azokkal is, akikkel telefonon vagy e-mailben érintkezünk…

Szavakkal ki sem lehet fejezni azt a szépséget, amiről a Biblia írói beszámolnak az új föld és a szent város kapcsán… Az Ószövetség idejében Ézsaiás próféta így fogalmazott: ’Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülükbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, aki így cselekszik azzal, aki Őt várja’ (Ézs 64:3)” (Mark A. Finley: The Next Superpower. Hagerstown, MD., 2005, Review and Herald® Publishing Association. 244–249. old.).