SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 14:12-14; Máté 23:23; 25:45; Filippi 2:6-8; Zsidók 1:1-5; Jelenések 5:9-12

„Bizonyára azért, miképpen egynek bûnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása” (Róm 5:18).

Mára kérdésessé vált az előző nemzedékek szilárd optimizmusa, hogy körülöttünk minden csak jobb lesz. Világunk a hidegháború után sem nevezhető biztonságosnak. A terrorizmus fenyegetése mindannyiunkban a sebezhetőség érzetét kelti. A tudomány, amit egy jobb világ útkészítőjének tekintettek, most a pusztulás rémével fenyeget. A fő energiaforrások kimerülőben vannak, a jéghegyek olvadnak, a bűnözés mindenütt az élet szomorú velejárójává vált. Az emberiség az előző nemzedékekhez viszonyítva elenyésző erkölcsi fejlődést mutat, ha fejlődött egyáltalán. A gazdagok és szegények közti szakadék rohamosan nő. A napi hírekben szüntelenül támadásokról és erkölcsi hanyatlásról hallunk. Az ember bűnösségével kapcsolatos keresztény tanítás könnyen igazolható, elfogadásához nincs szükség hitre. De bármilyen lehangoló is a bűn, ne keseredjünk el, mert amilyen valóságos a bűn, éppen olyan igaz az isteni kegyelem is!

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: A bűn és annak következményei életünk fájdalmas velejárói. Hálával tartozunk Istennek Jézusért, aki mindannyiunk számára biztosította a menekülés útját!

Mi a bűn lényege? Milyen meghatározást ad rá Biblia? 1Jn 3:4 verse azt állítja: „Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig törvénytelenség”. Egy angol fordítás így adja vissza: „A bűn szembeszegül a törvénnyel”. Nem akármilyen törvényt szegett meg az emberiség, hanem Isten törvényét! Az ember fellázadt Alkotója ellen, mintha ő lenne minden dolog fokmérője, ahelyett, hogy alázattal, bizalommal meghajolna a bölcs és szerető Isten előtt.

Miként tárják fel a bűn lényegét a következő bibliaszövegek? 1Móz 3:1-7; Ézs 14:12-14; Jel 12:7-9

    _____________________________________________________________

Miért büntette meg Isten Ádámot és Évát egy jelentéktelennek tűnő dolog miatt? Vétkük talán jelentéktelennek tűnik, de egy alapelvet érint. „A gyümölcsben magában semmi ártalmas nem volt, és Éva bűne nem csak annyi, hogy engedett étvágyának. Bizalmatlanság Isten jóságával szemben, kételkedés szavaiban és tekintélyének megvetése tette ősszüleinket törvényszegővé, és behozta a világba a bűn ismeretét. Ez nyitotta meg az ajtót a hamisság és tévelygés minden változatának” (Ellen G. White: Elõtted az élet. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 20. old.).

Mi lesz Isten népének egyik fő jellemzője a végidőkben (Jel 14:12)? Hogy kapcsolódik ide az engedelmesség kérdése?

    _____________________________________________________________

Isten megtett értünk mindent, amit a végtelen szeretet tehet. Viszonzásul csak szeretetet és engedelmességet kér. Míg a világon burjánzik a törvénytelenség, és egy relativista filozófia szerint a jó és a rossz pusztán a kulturális körülmé­nyek valamint közösségi és személyes választások függvénye, kell lennie, és lesz is egy nép, amely rendíthetetlenül védelmezi Isten szentségének zsinór­mértékét, a Tízparancsolatot.

Hajlamosak vagyunk a lázadásra a hatalom elleni kifejezett támadásként ill. annak nyílt elutasításaként gondolni. Pedig ennél sokkal körmönfontabb módon is jelentkezhet. Miről vehetjük észre, ha esetleg bennünk is felütötte a fejét az Isten elleni lázadás valamilyen formája?

Általában lebecsülik a bűn súlyát. „Nem lehetünk mindannyian tökéletesek!” – mondják. Pedig a bűn komoly dolog. „A bűn valós súlya csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha rácsodálkozunk az Isten képére teremtett emberi létben rejlő lehetőségek összességére” (John Macquarrie: Principles of Christian Theology. London, 1966, SCM Press. 238. old.).

A bűn nemcsak törvénytelen tettek elkövetését jelenti, hanem még a tudottan rossz utáni vágyakozást és az arról való fantáziálgatást is (Mt 5:28).

Az elmúlt 24 órában miről fantáziálgattunk? Szégyellnünk kellene, ha kitudódnának a gondolataink? A válaszunk alapján vajon hová húz a szívünk? Lásd Róm 8:6!

    _____________________________________________________________

Létezik a bűnnek egy formája, amit „mulasztásnak” hívnak. Ez a kötelesség szándékos figyelmen kívül hagyását, annak tudatos visszautasítását jelenti, amiről tudjuk, hogy el kellene végezni.

Mt 23:23 és 25:45 verseiben Jézusnak a mulasztás bűnére vonatkozó szavait találjuk. Olvassuk el ezeket a verseket szövegkörnyezetükkel együtt! Mi következik ebből?

Máté evangéliuma 25. fejezetében találjuk a talentumok példázatát is (14­28. versek). Mi történt a szolgával, aki elrejtette azt az egy talentumot, amit kapott? Mi a jelentősége ennek az itt tárgyalt kérdés szempontjából?

    _____________________________________________________________

Mindannyian kaptunk bizonyos képességeket. Sáfárságunk része, hogy teljes mértékben kamatoztassuk adottságainkat. Felelősséggel tartozunk Istennek azért, hogy helyesen használtuk-e, amit nekünk adott. Emlékezzünk Péter apostol szavaira: „Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai” (1Pt 4:10).

A mulasztás bűne, gondolati bűnök – ki ne lenne vétkes ilyen téren? Gondoljunk a Jézusban nyerhető megbocsátás ígéretére! Miért olyan sokatmondó ez a számunkra?

A teológusok gyakran különbséget tesznek az elkövetett bűnös tettek és a velünk született bűnös természet között. Mindannyiunkat megrontott Ádám bukása; mindannyian bűnösnek ítéltetünk, még mielőtt elkövettünk volna valami­lyen bűnt. A gyermekkeresztség széles körben elterjedt szokása ehhez a hithez kapcsolódik. Sokan úgy gondolják ugyanis, hogy ha az újszülött meghal, mielőtt megkeresztelnék, örökre elvész, hiszen bűnös, és ha valahogy nem tudják lerendezni a bűnösség kérdését, kárhozatra jut.

Ennek a gyakorlatnak, mármint a gyermekkeresztségnek, nincs szentírási alapja, mint ahogy annak a gondolatnak sem, hogy a gyermek halálakor automatikusan el­kárhozna. Az viszont igaz, hogy Ádám és Éva „eredendő” bűne mindenre kiható következményekkel járt, amelyek mindenkire hatással vannak. A bűn egy ember által jött a világba, a bűn által pedig „a halál minden emberre elhatott” (Róm 5:12).

Hogyan mutatja be Pál apostol az erőteljes bűnre való hajlamot, amivel születik minden ember (Róm 8:7-8; 7:21-24)? Hogyan tapasztaltuk az ilyen hajlamok valóságát a saját életünkben?

Voltak olyan keresztények, akik kijelentették, hogy már eljutottak a tökéletesség szintjére. Pedig aki azt állítja, hogy tökéletes, becsapja önmagát, és ellentmond a Szentírás szavainak. Zsolt 14:3 versét idézve Pál állítja: „nincsen csak egy igaz is” (Róm 3:10). János apostol hasonlóan vélekedik: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mibennünk” (1Jn 1:8).

„A megszentelődés nem egy pillanat, egy óra vagy egy nap munkája, hanem folyamatos növekedés a kegyelemben. Ma még nem tudhatjuk, milyen kemény összeütközésbe kerülünk holnap. Sátán él és dolgozik, ezért naponta komolyan kell az Úrhoz kiáltanunk segítségért és erőért, hogy ellenállhassunk neki. Ameddig Sátán uralkodik, szüntelenül le kell győznünk az énünket, felül kell kerekednünk a szorongatásain, és nincs, ahol megállhatnánk. Nincs olyan pont, ahova megérkezve azt mondhatnánk: már mindent elértünk” (Ellen G. White megjegyzése: SDA Bible Commentary. 7. köt. 947. old.).

Tegyük fel, hogy „tökéletesen” tükrözzük Jézus jellemét. Miért volna szükségünk még úgy is a Megváltóra, akinek igazságossága az egyetlen, ami lehetővé teszi, hogy kárhoztatás nélkül (Róm 8:1) állhassunk Isten elé?

A bűn megfertőzte a világot. Következményei láthatók a természetben, a háborúkban, a rabszolgaság embertelenségében és a kizsákmányolás egyéb formáiban, mint ahogy abban is, ahogy pusztítjuk a természet erőforrásait. A múlt és a jelen világát az anyagiasság, önzés, igazságtalanság és erkölcsi romlás jellemzi. Ezek a tények egy sor nehéz kérdést vetnek fel. Elsőként, terhel-e egyéni felelősség az elkövetett közösségi bűnökért? Valamint elismerjük-e bűnrészességünket? A következő szempontok segíthetnek e dilemma feloldásában.

1.         A nagy küzdelem hátterén vizsgáljuk a világ közösségi bűneit. „A nemzetek felemelkedése és bukása, ill. az emberi érdekek ütközése mögött az Isten és hűséges angyalai, valamint Sátán és a bukott angyalok közötti láthatatlan küzdelem áll, ami közvetlenül hat minden emberi cselekedetre” (Frank Holbrook: „A nagy küzdelem” c. cikke, Handbook of Seventh-day Adventist Theology. szerk. Raoul Dederen. Hagerstown, Maryland, 2000, Review and Herald® Publishing Association, 995. old.).

2.         Gondoljunk a bűn kifejezetten romboló természetére! A bűn mindent el akar pusztítani, ami értéket képvisel. A bűn és a halál rokon értelmű szavak, mindenhol ott vannak. Mivel erejük messze meghaladja azt, amivel az ember képes megbirkózni, isteni beavatkozás nélkül reménytelen lenne a világ helyzete.

3.         Vegyük figyelembe azonban azt is, hogy mindannyian kifejtünk valamilyen hatást. Mind hozhatunk kis döntéseket, amelyek, bármilyen kevéssel is, de idővel vagy erősítik, vagy gyengítik a világon a gonoszságot. Fáradozhatunk a békéért és az igazságért. Lehetünk könyörületesek. Csatlakozhatunk azokhoz, akik meg akarják óvni a környezetet. Mit mondanak Préd 9:12; Lk 16:10 és Fil 4:8-9 versei? Hogyan segítenek e kérdést jobban megérteni?

Milyen könnyű kétségbeesve széttárni a karunkat, és azt mondani: „A problémák túl nagyok. Én ugyan mit tehetnék?” Hogyan hasson ránk Jézus példája, a jó, amit tett, betegeket gyógyított és szegényeket vigasztalt (még ha ez az akkori világ minden szegény és beteg emberéhez képest viszonylag keveseket érintett is), hogy igyekezzünk jobbá tenni a vi­lágot?

A bűn problémájára nincs könnyű vagy olcsó megoldás. Nem győzheti le emberi elhatározás és kitartás. A bűn nagyobb nálunk. Ennélfogva a megoldásnak felül kell múlnia a mi képességeinket. Az emberek nem látnak tisztán a megváltás kérdését illetően. Sokan azt állítják, hogy több út is vezet a mennybe. Bár az utak különbözőek – mondják –, mindegyiken ugyanoda jutunk. De tévednek.

Mit állít határozottan a Szentírás a megváltás felé vezető egyetlen útról? Jn 10:7; 14:6; ApCsel 4:12

    _____________________________________________________________

Nem tudjuk, ki lép majd be a mennyek országa kapuján. Hála Istennek, a döntés nem a mi kezünkben van, hanem annál, akinek adatik az ítélet, aki maga a megtestesült szeretet és igazságosság. Egyet azonban tudunk: aki örök életet kap, csak azért kapja, mert Krisztus meghalt érte. Lesznek közöttük, akik soha nem hallottak a Megváltóról, ám ez mit sem változtat azon, hogy Krisztus nevében jutnak üdvösségre még akkor is, ha nevét sosem hallották.

Miért csak Jézus menthette meg a bűnössé lett emberiséget? Fil 2:6-8; Zsid 1:1-5; Jel 5:9-12

     _____________________________________________________________

 „Csak Isten Fia volt az egyetlen áldozat, aki tökéletesen eleget tehetett Isten tökéletes törvénye kívánalmainak… [Ezt az áldozatot] nem kérték Krisztustól. Volt hatalma az életét letenni, majd újra felvenni. Nem kötelezték, hogy magára vállalja az engesztelés munkáját. Önkéntes áldozatot hozott. Az Ő élete volt olyan értékes, hogy megmenthesse a bűnbe süllyedt embert. Isten Fia, isteni valójában nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel. Ő volt az egyetlen, aki [Isten létére] emberként járt a földön, aki emberként mondhatta az embereknek: ’Ki vádolhat engem bűnnel közületek?’ Egy volt az Atyával az ember teremtésekor; tökéletes isteni jelleme révén volt hatalma engesztelést szerezni az ember bűnéért, majd felemelni és visszahelyezni eredeti állapotába” (Ellen G. White: Lift Him Up. 24. old.).

Gondolkodjunk el azon, milyen rettenetes a bűn, hogy csak Jézus halála szerezhetett engesztelést érte! A bűnnel vívott küzdelmünkben hogyan segíthet, ha emlékezetünkben tartjuk ezt a fontos igazságot?

Olvassuk el Ellen G. White: Tapasztalatok, látomások, lelki ajándékok. Budapest, A Magyarországi Bibliakövetők Felekezete. Gyarmati és Bősz Nyomda. „Sátán bukása”, „Az ember bukása”, és „A megváltás terve” c. fejezeteit, 114–122. old.! Ez a három rövid fejezet a bűn eredetéről (a mennyben és a földön), valamint a megváltási terv első kinyilatkoztatásáról szól.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Adventistaként tudjuk, hogy a világ nem lesz jobb, sőt. Hogyan viszonyuljunk tehát a problémáihoz? Egy vállrándítással lépjünk túl, hiszen „Isten megmondta, hogy minden rosszra fordul majd, akkor ugyan mi mit tehetnénk?” Vagy annyira belebonyolódunk a világ gondjainak orvosolásába, hogy elfelejtjük felhívni az emberek figyelmét az egyetlen kiútra: Jézus Krisztusra, aki meghalt értünk, és majd visszatér? Hogyan találhatjuk meg a helyes egyensúlyt?

2.      Vajon határozottabban kellene az egyháznak elítélni a világban megnyilvánuló közösségi bűnt? Vagy ennek csekély hatása lenne, és csak elvonná erőinket attól, hogy minden emberhez eljuttassuk az evangéliumot? Ugyanakkor, ha hallgatunk ezekről a nagy horderejű kérdésekről, mi lesz az erkölcsi hitelességünkkel?

3.       A bűn szörnyű következményei közül a halál a legborzalmasabb. Emberként semmit nem tehetünk ellene. A bűn pusztítására csak Isten természetfeletti közbeavatkozása jelenthet megoldást. Mennyire kell igyekeznünk tehát, hogy Istentől kapott minden erőnkkel küzdjünk a bűn ellen?

4.       Adventistaként hisszük: a bűn és a gonoszság megértésének egész kérdése középpontjában a nagy küzdelem áll. Más világok értelmes lényei figyelik, mi történik itt, és látják, hogy kezeli Isten a bűnt és annak következményeit. Képzeljük el, hogy bűntelen lények vagyunk a világegyetem másik részéből, és látjuk, mit okozott a bűn. Mit vennénk észre? Mit gondolnánk? Milyen tanulságot vonnánk le abból, amit a földi emberek átélnek? Képzeljük el, mennyire felfoghatatlanok és ésszerűtlenek lehetnek a szemükben egyes tetteink!

ÖSSZEFOGLALÁS: A bűn az élet minden területét megfertőzte. Szembesülnünk kell a valósággal, hogy ez messze meghaladja a képességeinket; nem tudjuk megoldani. Isten hatalmát és szeretetét azonban nem haladja meg. Határozottan lépett fel a bűnnel szemben, és Fiában, Jézus Krisztusban megoldást talált.

EGYBEHANGZÓ IGAZSÁG

„…az Úr teremtette az egeket… Adjatok az Úr nevének dicsősé­get” (1Krón 16:26-29).

„Vannak, akik úgy gondolják, hogy a tudomány területén csodálatos felfedezéseket tettek. Tanult emberek véleményét csalhatatlan állításként idézik, és a tudományos levezetéseket cáfolhatatlan igazság gyanánt tanítják. Ilyen mértékkel mérve hiányosnak mondják Isten Igéjét, amit a világtól elfáradt utazó számára világosságul rendelt az Úr...

Isten megengedte, hogy a világosság özöne áradjon a világra a tudományos felfedezések által. Amikor azonban előadásaikban és írásaikban pusztán emberi szempontból közelítenek az önmagukat a tudomány embereinek vallók e kérdésekhez, biztosan helytelen következtésre jutnak… A Teremtőt és alkotásait képtelenek megérteni, és mivel a természeti törvényekkel nem tudnak mindenre magyarázatot találni, a bibliai történelmet megbízhatatlannak tekintik. Aki kétségbe vonja az Ó- és az Újszövetség feljegyzéseinek megbízhatóságát, a következő lépésben már Isten létezését tagadja. Ha már teljesen eleresztette a horgonyt, semmi nem védi meg attól, hogy a hitetlenség szikláira csapódjon. Mózes Isten Lelkének vezetése alatt írt, és a helyes alapokon álló geológia soha nem fog olyan felfedezéseket bejelenteni, amelyek nincsenek összhangban Mózes kijelentéseivel. Izráel Szentjének hatalmát leszűkíti az a gondolat, amiben sokan megbotlanak, hogy Isten nem akkor teremtette meg az anyagot, amikor a világot létrehozta.

Sokan azért kételkednek Isten létezésében, és azért tulajdonítanak végtelen erőt a természetnek, mert a tudományról alkotott hiányos ismereteikkel képtelenek felmérni a Teremtőt és alkotásait. Elveszítették az egyszerű hitet, gondolatban és lélekben messze eltávolodtak Istentől. Fontos, hogy megalapozott, szilárd hitünk legyen Isten szent Igéjének isteni eredetében. A Bibliát nem szabad alávetni az emberi tudományos gondolat próbájának, inkább a tudományt kell e tévedhetetlen mértékkel megpróbálni. A Biblia a természet világára vonatkozóan kijelent bizonyos tényeket, a tudományt az írott Igével lehet összehasonlítani, és ha mindkettőről helyes fogalmunk van, akkor bebizonyosodik, hogy összhangban állnak egymással. Az egyik nem mond ellent a másiknak. A természet világában és a kinyilatkoztatásban minden igazság összecseng” (Ellen G. White cikke a Signs of the Times c. folyóiratban, 1884. márc. 13.).