SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 21:25-26; 1Korinthus 15:20-26, 50-55; János 5:24; Jelenések 21

„Mindig készen legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről…” (1Pt 3:15).

A felvilágosodás kora óta a pozitív gondolkodás jellemzi a nyugati világot, így nem meglepő, hogy a XX. század is az optimizmus jegyében indult. Emberként nemcsak arra véltük magunkat képesnek, hogy értelmünkkel felfedezzünk minden igazságot, hanem úgy gondoltuk: erkölcsi tökéletességre is eljuthatunk. Új találmányok, új közlekedési formák, az orvostudomány drámai fejlődése, új gépek alkalmazása és a folyamatos erkölcsi fejlődés minden ember életét jobbá teszi. De kevés okot hagyott az optimizmusra a két világháború, a holokauszt, a hidegháború nukleáris fenyegetése és az egész világra kiterjedő terrorizmus állandó veszélye, amihez társult az a felismerés, hogy elpusztítjuk a környezet világát – amire pedig az emberiség fennmaradásához szükség van.

Mégis van remény! Persze nem abban, amit látunk vagy megtehetünk, hanem abban, amit Isten ígért Fiában, Jézusban.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Krisztus követőiként még abban a világban is van remény számunkra, amely önmagában nem kecsegtet semmi jóval. Ez azért lehetséges, mert a remény nem ránk épít, nem is arra, amit e világ kínál, hanem kizárólag Jézusra és az Ő ígéreteire.

Az élet megváltozott 2001. szeptember 11. után. Örökre bevésődött emlékezetünkbe az a kép, ahogyan a két utasszállító repülőgép becsapódott a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba. Mindannyian tudjuk, hogy ez bármikor megismétlődhet. Nincs teljes védelem azoktól, akik hajlandóak egy felnőttekkel és gyermekekkel teli repülőt bombaként használni, vagy nem félnek felrobbantani magukat egy buszmegállóban vagy áruházban. Mindenütt ott a félelem, és tekintettel világunk állapotára, ez a félelem érthető is.

Mire mutatott rá Jézus a végidők sajátos ismertetőjeleként? Lk 21:25-26

    ________________________________________________________________

    ________________________________________________________________

„A bűn már szinte minden határt átlépett. Zűrzavar dúl a világban, az emberekre hamarosan hatalmas rettegés szakad. Nagyon közel a vég. Isten népének fel kell készülnie arra, ami megdöbbentő meglepetésként tör majd a világra” (El­len G. White: Child Guidance. 555. old.). Képzeljük csak el, mit írna most Ellen White, a szeptember 11-én történtek után!

A háborúk, a korrupció, a kapzsiság és a terror világában élünk. Tudjuk, hogy sok kellemetlen dolog vár még ránk a jövőben – a világban, sőt az egyházban is. De bármi is történjék, Jézus által van reménységünk. A nemzetek között nagy lehet a szenvedés. Az emberek elalélhatnak a borzalomtól – „annak sejtésétől, ami az egész földre vár” (Lk 21:26; új prot. ford.) –, de nem így lesznek, akik az Úrba vetették bizalmukat. E szörnyűségek egyike sem érhet minket meglepetésként. A Biblia minden lapja figyelmeztet, hogy fáradságos munkára, szenvedésre és bajokra kell számítanunk Jézus visszatéréséig. Csak megerősíti bennünk Isten Szavának igazságát, ha látjuk ezek teljesedését.

Olvassuk el Lk 21:28 versét! Minek a reményét kínálja Jézus a világ zűr­zavara és félelmei közepette?

    ________________________________________________________________

    ________________________________________________________________

Hiábavaló dolog abban reménykedni, amit a világ adhat. Miért hajlunk mégis erre, noha mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy csak abban bízhatunk, ami felette áll mindannak, ami ebből a világból való?

A keresztény reménység egyrészt a jövőbe tekint: Krisztus visszatérésére, a feltámadásra, az új ég és föld ígéretére, valamint az örökkévalóságon át tartó együttlétre Istennel. Az üdvösség azonban már a jelenben is valóság. Ez a reménység különböztet meg azoktól, akiknek nincs meg az a bizonyosságuk, hogy az életnek van értelme, és Krisztusban az emberiségre örök jövő vár. Pál apostol emlékeztet rá, hogy gyökeres változás következik be akkor, ha elfogadjuk Jézust Urunknak. Krisztustól távol „reménység nélkül és Isten nélkül” (Ef 2:12; új prot. ford.) élünk a világban. Mihelyst azonban elfogadjuk Őt, már nem maradunk „távol” Istentől, ellenkezőleg: „’közel’” kerülünk „a Krisztus vére által” (13. vers).

Hogy mutatta be Jézus azt a döntő változást, ami akkor következik be, ha meghalljuk Jézus szavát, és hiszünk benne? Jn 5:24

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Milyen élet vár ránk Jn 10:10 verse szerint? Mit jelent ez? Hogyan tapasztalhatjuk az ígéret teljesedését?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

János evangéliumának egyik kulcsszava az „élet”. Máté, Márk és Lukács írásaiban az élet elsősorban az örök életre vonatkozik; „János evangéliumában azonban az élet különösképpen a jelen valóságára összpontosít, arra, mit tesz Jézus a benne hívőkért…

Két kulcsa van a lehető legteljesebb életnek. Az első, hogy tudjuk, az élet forrása egyedül Krisztus (Jn 14:6; 6:33-58; 1Jn 5:11-12). Ahol Jézus ott van, ott élet van (Jn 11:25-26). Az élet elnyerésének második kulcsa a hit (Jn 1:4, 12). A Jézussal való folyamatos kapcsolat által lehet miénk az élet, ami Jézusban mindig jelen van (Jn 3:16, 36)” (Jon Paulien: The Abundant Life Bible Amplifier: John. Boise, Idaho, 1995, Pacific Press® Publishing Association. 189. old.).

Hogyan tette jobbá Jézus az életünket már most? Mivel rendelkezünk most, ami nem volt a miénk, mielőtt megismertük Őt és az általa felkínál reménységet?

Egyszer valamennyien meghalunk (hacsak nem leszünk életben Krisztus visszatérésekor). Mindannyian veszítettünk már el valakit a szeretteink közül. Naponta szembesülünk a halál hátborzongató valóságával; találkozunk vele, ha elmegyünk egy temető mellett, ha halottaskocsit látunk vagy a televízióban a híreket hallgatjuk. A legrosszabb azonban, ha a legközelebbről érint, amikor egy barátunktól vagy rokonunktól kell végső búcsút vennünk. A halál a főellensé­günk, de Isten legyőzi majd!

Mi az igazság a halállal kapcsolatban? 1Kor 15:20-26, 50-55; 1Pt 1:3

A feltámadás bizonyosságát illetően milyen két csoportra oszlik az emberiség? 1Thessz 4:14

Pál apostol a feltámadásról szóló, jól ismert szakaszban (1Korinthus 15) kiemeli, hogy a feltámadás reménysége alapvető része egész hittapasztalatunknak (12-19. versek). Ha nincs feltámadás, hiábavaló a hitünk.

Természetesen a feltámadás fizikai lefolyásának sok részét nem értjük. Egy dologban azonban biztosak lehetünk: „feltámadásunk” nem függ testünk jelenlegi anyagának megmaradásától. Teremtőnk hatalma őrzi meg egyéniségünket, és tesz újjá egy pillanat alatt új (tökéletes) testben, amin soha nem kell majd plasztikai sebésznek vagy öregedést késleltető tablettáknak javítani.

Fogalmunk sincs, hogyan fogja végbevinni Isten ezt a csodát. Ő, aki képes volt megteremteni az életet, biztosan rendelkezik azzal a hatalommal, hogy újjáteremt­se a földet és benépesítse azokkal, akiknek nevét az élet könyvébe írták. Hitünk nem értelmünkkel vagy érzékszerveinkkel megerősíthető dolgokon alapszik, hi­szen a feltámadás a létezésnek abban a birodalmában történik, ahová a tudomány távolról sem juthat el. Hitünknek az a tény képezi alapját, hogy Krisztus legyőzte a halált. Így a hívő halála csak átmeneti „alvás”, amelyből örök életre ébred majd.

Még az örök életben reménykedve is iszonyodunk a haláltól, félünk tőle, és amennyire csak lehet, igyekszünk menekülni előle. Ez természetes, viszont a halál egyáltalán nem az. Hogyan erősíthetjük meg az örök élet ígéretbe vetett bizalmunkat, hogy még jobban felülkerekedhessünk a haláltól való félelmen már most?

Hogyan is érthetnék meg véges lények valaha, mi a végtelenség? Hogyan érthetnénk meg mi, halandók – akik közül a legtöbben nem élünk 80 vagy 90 évnél tovább –, hogy mit jelent halhatatlannak lenni és örökké élni? Az örök élet nem egyszerűen a jelenlegi folytatása. Az sokkal inkább a „pokolhoz” hasonlítana, mintsem a „mennyhez”. Az örök élet minőségileg egészen más. Halandó­ként meg kell elégednünk egy pillantásnyival abból, amit a jövő tartogat számunkra: hiszen jelenleg csak „tükör által homályosan” látunk és „rész szerint” való ismerettel bírunk (1Kor 13:12).

Örök életünk miben különbözik majd a jelenlegitől (1Kor 15:42-43, 52; Jelenések 21)? Miben fog hasonlítani hozzá?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Nagyon sok kérdés marad válasz nélkül az örök élettel kapcsolatban, amire most biztosan nem kaphatunk kimerítő feleletet. Viszont tanulságokat vonhatunk le Jézus feltámadásából. Fontos megjegyeznünk, hogy a halálból feltámadt Krisztus ugyanaz volt, mint aki néhány nappal korábban kereszthalált halt. „Megdicsőült” testben támadt fel, amire nem vonatkoztak többé a természeti törvények úgy, ahogy a mi, halandó testünkre vonatkoznak. Ugyanakkor továbbra is megtartotta a halála és feltámadása előtti „emberi formáját”. Ugyanaz a személy maradt, megjelenéséről, hangjáról, gesztusairól felismerhető. Ebből arra következtethetünk, hogy új, „megdicsőült” testünkben minket is megismernek majd, akiket ebben az életben ismertünk, és akik velünk együtt élvezik majd az új életet.

Már most is kaphatunk egy kis ízelítőt az örök életből. Pál levelében olvassuk (Róm 8:10), hogy a Szentlélek betölti azt, aki Krisztushoz fordul. A hívőt ennek következtében megérinti az örök élet, ami majd az eljövendő világban válik teljes valósággá. A Szentlélek jelenléte tehát megváltásunk biztosítéka (Ef 1:13-14).

Próbáljuk meg elképzelni, milyen lesz az élet a mennyben, az új földön, új testben! Hagyjuk szárnyalni képzeletünket; képzeljük el ezt az új életet annak alapján, amit a Bibliában találunk! Mekkora bolondság volna eldobni mindezt olyasmiért, amit a földi lét kínálhat!

Próféciák hirdették Krisztus érkezését már jóval földre jövetele eljött, és az ígéretekhez híven valóban el is jött. Számtalan ígéretet találunk arra is, hogy újra eljön. Maga mondta: „ismét eljövök” (Jn 14:3). A Biblia utolsó lapján megismétlődik ez az ígéret: „Bizony hamar eljövök” (Jel 22:20) – ez a keresztény hívők közös reménysége. „Várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését” (Tit 2:13, új prot. ford.).

Milyen értelemben tekinthető a keresztény reménység csúcspontjának Jézus második eljövetele (lásd Jel 22:7, 10-12, 20)? Miért olyan fontosak ezek az ígéretek számunkra?

2Pt 3:8-9 verseiben az idő kérdésének említése hogyan befolyásolja azt, ahogy a hamar szót értelmezzük a második adventtel kapcsolatban?

Végső megoldást a bűn problémájára és a bűn okozta szenvedésre ember nem adhat, csak egyedül Krisztus. A mi reménységünk nem valamiféle emberi technológiában, bölcs politikusokban vagy a szociális és erkölcsi fejlődésben van, amelyek képtelenek megoldani a halál problémáját. Fontos ugyan tudnunk, milyen események, jelenségek előzik meg, ill. kísérik az Úr eljövetelét, sokkal fontosabb azonban, hogy biztosan tudjuk, kit várunk.

Urunk hamarosan eljön. „Csak idő kérdése. Ezen a tényen senki sem változtathat. Nincs az a zsarnok, aki elérhetné és kiragadhatná a világot a markából, mert biztosan és örökre a Megfeszített kezében marad. Senki nem teheti meg nem történtté a Golgotát, éppen úgy, mint ahogy a saját születését sem… A kereszt óta abban az időben élünk, amit a Golgota győzelme tölt be, abban az időben, amit ez a cél határozott meg. Tehát, akár tudatában vannak, akár nem, az emberiség nem csupán egy távoli jövőben bekövetkező, remélt cél felé halad előre, amely talán sosem válik valóra. Nem! Az emberiség diadalmasan halad afelé a cél felé, amelyet Jézus már elért” (Norman Gulley: Christ Is Coming. Hagerstown, Maryland, 1998, Review and Herald® Publishing Association. 540. old.).

A filozófus, Martin Heidegger mondta egyszer: „csak Isten menthet meg minket”. Bármit is értett ezalatt, igaza volt. Mi miben reménykedünk? A reménységünk azonban hamis, ha az igaz Istenen kívül bármi másban bíznánk! Miért?

Reményeink beteljesülésének nagyszerű pillanatával kapcsolatban lásd Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1986, H. N. Adventista Egyház. „A küzdelem véget ér” c. fejezetét, 588–602. old.!

Igyekezzünk szívünkbe vésni a következő szavakat: „A nagy küzdelem véget ért. Nincs többé bűn, és nincsenek bűnösök. Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig – tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet” (i. m. 602. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Szombatiskolai osztályunkban beszélgessünk arról, hogy lelki szemeinkkel milyennek látjuk az életet az új földön! Vessük össze elképzeléseinket!

2.        Mit válaszolhatnánk azoknak, akik szerint a keresztények az örök életbe vetett hitük miatt nem enyhítik eléggé ennek az életnek a keserűségeit?

3.        Hogyan őrizhetjük meg reménységünket még akkor is, amikor minden ellenünk látszik fordulni?

4.        Miként válhat valósággá a Krisztusba vetett reménység, legalább részben már itt is? Hogyan kellene a reménységnek megváltoztatnia életünket? Mivel mutathatjuk be, hogy Isten követése milyen azonnali áldásokkal jár?

ÖSSZEFOGLALÁS: A remény a keresztény élet igen fontos része. Reménységünk szilárdan gyökerezik Krisztus kereszthalálában. Mivel Isten országa elvileg már most bennünk lakozik, a keresztény reménységnek is van a jelenben létjogosultsága, mindamellett, hogy teljes egészében csak a jövőben valósul meg. Tudjuk, hogy a világ még magán viseli Sátán lázadásának következményeit, de biztosítva lett a jó végeredmény: Urunk uralkodik, és örökkévaló birodalma hamarosan teljes dicsőségében valósággá válik. Az a reménységünk, hogy örökké ennek az országnak a polgárai leszünk.

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

OLYAN BOLDOG VAGYOK!

(részlet)

Nem tömjénnel, mirhával, kinccsel:
A megváltott ember örömével
dicsérlek Téged, Krisztusom!
Szívem kitárom, itt vagyok!
Adni én semmit nem tudok
csak a hitem, a vágyam Tiéd:
de azt is kaptam valamiért:
Azért, mert úgy szerettél engemet.
Nem kell már búsan, félve menni
a bizonytalan vég felé,
tudok már hinni, lelkesedni
egy új Élet, új örömén!

(Páskulyné Kovács Erzsébet: Add ide a kezed! Budapest, 1983,

H. N. Adventista Egyház, 206. old.)