SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltárok 41:10; Ézsaiás 53:4-6; Máté 23:28-31; János 5:39; Apostolok cselekedetei 10:9-16, 44-48; 17:11

 „…megálla Jósafát, és monda: Halljátok meg szómat, Júda és Jeruzsálemben lakozók! Bízzatok az Úrban a ti Istenetekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek” (2Krón 20:20)!

Néhány érdeklődő csatlakozni akart a Hetednapi Adventista Egyházhoz. Tanulmányozták a Bibliát, és sorban elfogadták az egyház tanításait, Ellen White-tal kapcsolatban azonban maradtak kérdéseik. Sok hamis prófétáról és hamis tanítóról hallottak, ami óvatosságra késztette őket. A lelkész tisztában volt fenntar­tásaikkal, és megértően tanácsolta: „Ezen a téren a Szentlélek személyes meg­győzése alatt, egyedül kell továbblépnetek! Szánjatok időt Ellen White írásainak olvasására! Lesz, amivel azonnal egyet tudtok érteni, más dolgokat illetően kérdéseitek lesznek. Azt ajánlom, hogy olvassátok el a könyveit, és utána döntsetek. Végső soron éppen ezek az írások győzhetnek meg leginkább arról, hogy milyen forrásból származnak.”

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Miért olyan fontos, hogy hitelveinket illetően a Biblia legyen az igazi tekintély? Életünknek mennyire fontos része a bibliatanulmányozás? Mi lesz a következménye annak, ha az ember elveti a prófétai üzenetet? Mi a csodák szerepe hitünk megalapozásában? Miért nem fogadja el mindenki a prófétai ajándékot?

Milyen párhuzamokat látunk a tanítványoknak a Jézus kereszthalálát követő viselkedése, és a korai adventhívők magatartása között 1844-ben, a nagy csalódás idején? Lk 24:13-17; ApCsel 10:9-16, 44-48

    _____________________________________________________________

A tanítványok Jézus kereszthalálakor élték át a nagy csalódást. Remélték, hogy Jézus megváltja Izráelt. Amikor látták szamárháton bevonulni Jeruzsálembe, Zakariás próféciájának teljesedéseként, biztosra vették, hogy hamarosan királlyá koronázzák majd, azután kiűzi a rómaiakat és megalapítja Isten országát a földön. Csak halála után, amikor „megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat” (Lk 24:45), akkor fogták fel először, hogy Jézus egészen más céllal jött. Annak ellenére, hogy Jézus évekig közöttük élt, és világosan elmondott mindent, nem értették meg, amit a Szentírás tanított. Jézus a Bibliára irányította figyelmüket, arra kellett alapozniuk hitüket.

ApCsel 1:6 versei szerint milyen téves elképzelések éltek Jézus eljövetelének céljáról a tanítványokban még azután is, hogy a feltámadás után ta­lálkoztak vele?

    _____________________________________________________________

A korai adventhívők is átéltek egy nagy csalódást William Miller téves nézete miatt, miszerint Dán 8:14-ben földünk volna a szentély. Amint az írások tanulmányozása és Isten természetfeletti közbelépése nyomán a tanítványok el tudtak szakadni korábbi tévedéseiktől, úgy az első adventhívőkben is új felfogás alakult ki a szentély igazságával kapcsolatban. Ez a Szentírás tanulmányozása és Isten Ellen White prófétai szolgálatában megmutatkozó vezetése által következett be.

Ennek ellenére, bármennyire hasznos is volt a prófétai ajándék, úttörőink nagyon határozottan képviselték, hogy az alapvető tantételeket a Bibliára alapozzák, és nem a prófétaság ajándéka biztosítja tantételeik tekintélyét. Hetednapi adventistaként valljuk, hogy hitünk ereje és bizonyossága ma is kizárólag Isten Igéjén alapszik. Ha megbizonyosodtunk a Bibliából származó tantételekről, és erről a szilárd alapról indulunk ki, valóban megbízhatunk a prófétai ajándékban!

Miért kutatták az írásokban a béreabeliek, hogy igazat mondott-e Pál? Miért nem hittek enélkül a szavainak? ApCsel 17:11

    _____________________________________________________________

Pál Krisztust prédikálta az írásokból, és bemutatta, hogy Ő a megígért Messiás. Akik nyitott szívvel hallgatták, úgy érezték, nekik is tanulmányozniuk kell az írásokat, hogy lássák, tényleg igazat mond-e. Más szóval, Pál állítását sem tekintették elegendőnek. A Bibliának kellett meggyőzni őket.

Mit tudunk meg a Szentírás tanulmányozásának fontosságáról a következő bibliaszövegekből? Péld 2:1-6; Ézs 34:16; Mt 4:4; Jel 1:3

    _____________________________________________________________

Ellen White következetesen emelte fel Isten Igéjét, és bátorította a gyülekezeti tagokat a tanulmányozására. „Isten Igéjét ajánlom Neked, kedves Olvasó, mint hited és gyakorlatod zsinórmértékét”, írta az Early Writings c. könyv 78. oldalán. A nagy küzdelem bevezetőjében pedig ezt írta: „Igéje által Isten az emberekre bízta azt az ismeretet, amely szükséges az üdvösséghez. A Szentírást Isten akaratának hiteles, tévedhetetlen kinyilatkoztatásaként kell elfogadnunk. A Szentírás a jellem mércéje, a tanításaink zsinórmértéke és tapasztalataink próbaköve” (Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház, 10. old.).

Miért buzdították a történelem során mindig a próféták Isten népét, hogy tanulmányozzák Isten Igéjét? Ennek egyszerű az oka: Isten „Igéjét önmaga kinyilatkoztatásaként adta. Minden újólag felismert igazság a Szerzője jellemének egy-egy újabb kitárulkozása. A Szentírást Isten azért adta, hogy tanulmányozása nyomán az ember közelebbi kapcsolatba kerüljön Teremtőjével, és világosabb képet kapjon akaratából. A Szentírás az Isten és ember közötti kapcsolat eszköze” (i. m. 65–66. old.).

Ellen White írásait nem szabad a Biblia helyett használni! Ellen White egész életét azzal töltötte, hogy próbálta rávenni a gyülekezeti tagokat a Biblia olvasására; arra, hogy hitük és életük zsinórmértékévé tegyék.

Hogyan forgathatjuk a Bibliát a legnagyobb eredménnyel? Hogy lehetne a lehető legeredményesebb az az idő, amit bibliatanulmányozással töltünk?

Jézus mondja: „Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam” (Jn 5:39).

Mit mondanak a következő ószövetségi igék Jézusról? Zsolt 16:9-10; 41:10; Ézs 53:4-6; Mik 5:2

Jézus ezt mondta: „Ábrahám… örvendezett, hogy meglátja az én napomat” (Jn 8:56). Mózesről kijelentette: „énrólam írt ő” (Jn 5:46), Dávidról pedig, hogy Urának hívta Őt (Mt 22:45). A názáreti zsinagógában Ézsaiás szavaival kezdte meg szolgálatát: „Az Úr Isten lelke van énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak…” (Ézs 61:1). Majd ezt mondta: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra” (Lk 4:21). Jézus tudta, hogy az ószövetségi iratokban rengeteg rá vonatkozó utalás szerepel.

A Biblia írói Mózestől János apostolig mind Jézusra irányították olvasóik figyelmét, aki először azért jött el, hogy megmentse gyermekeit bűneikből (Mt 1:21), másodszor pedig azért jön el, hogy kiszabadítsa őket a bűn jelenlétéből (Jel 21:4). A bibliai próféták nyomdokain járva Ellen White is következetesen a Megváltó Jézus Krisztusra irányította az emberek figyelmét. „Lehet múltunk bár rendkívül szomorú, a jelenlegi helyzetünk pedig még csüggesztőbb, de ha úgy közeledünk Krisztushoz, ahogy vagyunk – gyengén, elhagyatottan és nyomorult állapotban –, részvétteljes Megváltónk elénk jön, átölel bennünket szerető karjaival, igazságának fehér öltönyét adja ránk” (Gondolatok a hegyibeszédről. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 6. kiad. 15. old.). A lelkészeket is arra buzdította, hogy mindig Krisztust tekintsék a középpontnak. „Krisztus álljon minden prédikáció középpontjában! Elmélkedjünk hosszasan Jézus Krisztus drága lényéről, kegyelméről és dicsõségéről, míg Krisztus, a dicsőség reménysége kirajzolódik bennünk” (Evangelism. 186. old.)!

Újra és újra hangsúlyozta, hogy Jézus mennyire valóságos számára. „Tudom, hogy Megváltóm szeret, és én is szeretem Jézusomat! Hibáim ellenére nyugalmat találok szeretetében” (Manuscript Releases. 4. köt. 245. old.).

Szolgálatának középpontjában Jézus állt. „Minden szolgálat lényege, hogy az ént figyelmen kívül helyezze, és helyette Krisztusról beszéljen. Minden munkásnak arra kell törekedni, hogy szóval, tettel és tanítással Krisztust magasztalja fel” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 1. köt. 147. old.).

„Így ti is igaznak látszotok kívülről az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert építitek a próféták sírjait, díszítitek az igazak síremlékeit, és ezt mondjátok: Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem vettünk volna részt velük a próféták vérének ontásában. Így tanúskodtok önmagatok ellen, hogy fiai vagytok azoknak, akik meggyilkolták a prófétákat” (Mt 23:28-31, új prot. ford.).

Jézus szerint hogyan viszonyulnak sokan a prófétákhoz? Milyen tanulságot vonhatunk le magunknak szavaiból?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Még ha megannyi bizonyítékot találunk is Ellen White szolgálatának hitelességére, érvényességére, közöttünk is vannak, akik bizonyos értelemben „a próféták vérét ontják”. Előfordul, hogy mint az ószövetségi Izráelben, közülünk is némelyek különböző, burkolt vagy nyílt módszerekkel igyekeznek aláásni az Ellen White prófétai szolgálatába vetett bizalmat. Így volt ez kezdettől fogva, és biztosak lehetünk abban, hogy így lesz mindvégig. Hasonló vádakat hoznak fel ellene, mint amiket a régi próféták, vagy Isten Igéje ellen intéztek.

Ennek különböző okai lehetnek (lásd pénteki tanulmány). Egyesek olyan szintre emelték írásait, ami már nem illeti meg azokat – erre mások igen hevesen reagáltak. Mások téves nézeteket vallanak az ihletettséggel kapcsolatban, és mivel Ellen White írásai nem illenek az általuk festett képbe, ellene fordultak. Megint mások talán megfelelő ismeretek híján alkotnak véleményt, és vannak, akiket kifejezetten ellenséges érzület vezérel. Szerencsére a szív indítékait nem nekünk kell megítélnünk. Egyszerűen csak álljunk készen „megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek lévő reménységről, szelídséggel és félelemmel” (1Pt 3:15)! Végeredményben mindenki maga dönti el, hogy melyik hangra hallgat, kinek hisz.

Hogy vélekedünk Ellen White írásairól? Miért? Gondolkozzunk el azon, hogy mi alakítja a véleményünket! Hajlandóak lennénk-e változtatni, ha szükség volna rá?

„El is terjedt a híre egész Szíriában, és hozzá vittek minden szenvedőt, aki különféle betegségekben és kínokban gyötrődött, megszállottakat, holdkórosokat és bénákat, és meggyógyította őket” (Mt 4:24, új prot. ford.).

Gondolkozzunk Jézus szolgálatáról, amikor emberi testben élt a földön! Újra meg újra csodák sorozatát vitte végbe. A vizet borrá változtatta (Jn 2:1-11), megvendégelt ötezer embert (Mt 14:14-21), betegeket gyógyított (Mt 4:24) vagy halottakat támasztott fel (Jn 11:1-45), mind-mind olyan csoda volt, amelyekkel földi életében is bizonyította isteni hatalmát.

Olvassuk el Lk 24:13-17 verseiben azt a történetet, amikor Jézus a két tanítvánnyal beszélget az emmausi úton! Mire mutatott rá, hogy meggyőzze őket: valóban a názáreti Jézus a Messiás? Miért olyan fontos ez a válasz a prófétaság ajándéka szempontjából is?

    _____________________________________________________________

Jézus a csodák mellett is Isten Igéjére irányította a két tanítvány figyelmét, és csakis az Írás alapján tanította az igazságot haláláról, feltámadásáról, és annak jelentéséről.

Ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk! Az évek során sok csodáról hallottunk, amelyeket az Úr Ellen White szolgálata által vitt végbe. Némelyiket könnyebb igazolni, mint a többit. Ettől függetlenül nem szabad a hitünket a csodákról szóló beszámolókra alapozni. A csodáknak is megvan a szerepe, de mindig Isten Igéje legyen a végső próba, az, hogy az ajándék összhangban áll-e a Bibliával. Jó, hogy vannak csodák, de a csoda nem jelentheti a végső próbát, sőt, nincs is jelentősége, ha a tanítás nem a Biblia talaján áll!

Ahogy a Biblia ihletettségével kapcsolatban is, úgy az Ellen White életében megnyilvánuló prófétai ajándékkal kapcsolatban is maradhatnak bennünk kérdések. Az ajándék azonban önmagáért beszél, és a lehető legjobb bizonyságtételt jelenti. Keveset tudunk ehhez mi, vagy a csodák hozzátenni. Bőséges bizonyíték áll rendelkezésére bárkinek, hogy megalapozott döntést hozzon az ajándékkal kapcsolatban, még ha nem is találunk minden kérdésre választ mi, akik „tükör által homályosan látunk” (1Kor 13:12).

Szemelvények Ellen G. White írásaiból. Budapest, 1999, Advent Kiadó. „A bizonyságtételek elfogadása” c. fejezet, 1. köt. 37–44. old.

Az Ellen G. White írásaival szembeni ellenállásnak vagy közönyösségnek általában a következő okai vannak: 1) ha valaki nem olvassa eleget írásait, nem ismeri fel, és nem érti meg átfogó, kiegyensúlyozott tanácsait; 2) nem értelmezi helyesen az Ellen White írásai és a Szentírás közötti kapcsolatot; 3) nem ismeri az Istentől származó ihletés valódi természetét; 4) az adott tanáccsal kapcsolatban nem tulajdonít jelentőséget az idő és a hely tényezőjének; 5) nem ismeri el, hogy Ellen White tanácsai ma is érvényesek; 6) nem ismeri el, hogy az Úr elegendő bizonyítékot ad az őszinte szívű emberek meggyőzésére, mégsem távolít el mindent, ami kételkedésre adhatna okot; 7) nem kész lemondani kedvenc szokásáról, ami ellentétben áll az Ellen White írásaiban szereplő tanácsokkal.

A Prófétaság Lelkével kapcsolatos legtöbb ellenállás megszűnne, ha 1) sokan az általuk kiválasztott, kedvenc mondatokat vagy bekezdéseket nem használnák husángként, mások fejbe verésére; 2) ha mindenki saját magára alkalmazná a tanácsokat, ahelyett, hogy másokra próbálná ráerőltetni azokat; 3) ha nem idéznénk Ellen White-ot anélkül, hogy megadnánk az idézet forrását (túl sok nem tő­le származó mondás forog közszájon); 4) ha nem tárgyalnánk úgy egy témát, hogy nem tanulmányoztunk át mindent, amit arról írt (a részleges ismeret veszélyesebb lehet, mintha semmit sem tudnánk); 5) ha elismernénk, hogy a látomások és utasítások megbízhatóságához semmi köze nincs annak, hogy az emberek nem hajlandók az Ellen White által adott tanácsok szerint élni, vagy azokat megfogadni (forrás: Denton E. Rebok: Believe His Prophets. Washington, D.C., 1956, The Review and Herald Publishing Association. 309–312. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.         Milyen áldásokat kapott az Adventista Egyház Ellen White szolgálata által? Hogyan hatottak írásai személyes lelki fejlődésünkre? Mi mindennel küszködnek az emberek Ellen White írásaival kapcsolatban? Mi az oka e problémáknak, és hogyan segíthetünk a megoldásukban?

2.         Az egyházunkhoz csatlakozók közül sokan tesznek fel kérdéseket Ellen White-tal kapcsolatban. Hogy tudunk nekik segíteni abban, hogy kiegyensúlyozott képet kapjanak erről az ajándékról?

3.         Mit tanultunk ebben a negyedévben, ami által jobban megértettük a Prófétaság Lelkének szerepét? Volt olyan nézetünk, amin változtatni kell? Milyen új dolgokat tanultunk? Milyen kérdések maradtak bennünk?

A VIZSGÁLATI NAP

„Próbálj meg engem, ó, Uram” (Zsolt 26:2, új prot. ford.)!

„Az Úr gondviselése olyan helyre vezeti az embereket, ahol próbára teheti erkölcsi erejüket, és felszínre hozhatja indítékaikat. Ennek következtében fejleszteni tudják önmagukban a jót, a rosszat pedig elhagyhatják az életükből. Isten azt szeretné, ha szolgái megismernék szívük erkölcsi mûködését. Megtisztulásuk érdekében gyakran megengedi, hogy a szenvedés és nyomorúság tüze támadja õket…

Az igazán kegyes ember nem húzódik vissza a próbáktól. Ha vonakodunk az Úr vizsgálatától, az állapotunk kifejezetten aggasztó lesz. Isten a lelkek tisztítója és finomítója, aki a kemence hevében örökre elválasztja a salakot a keresztényi jellem valódi ezüstjétől és aranyától. Jézus figyelemmel kíséri próbáinkat. Tudja, mire van szükség ahhoz, hogy úgy megtisztítsa a fémet, amikor az már visszatükrözi isteni szeretetének ragyogását…

A küzdelemnek és megpróbáltatásnak ebben az időszakában szükségünk van minden olyan támogatásra és biztatásra, amelyet a helyes elvekből és a szilárd vallási meggyőződésből, valamint a Krisztus szeretetének bizonyosságából és a mennyei dolgok terén szerzett tapasztalatból nyerhetünk el. Csak akkor érhetjük el a Krisztusban ékeskedő kor teljességének fokát, ha szüntelenül növekedünk a kegyelemben.

Nem a megpróbáltatásoktól mentesen, hanem azok kellős közepében fejlődik ki a keresztényi jellem. Krisztus követőjét az ellentmondás és az ellenállás csak annál nagyobb éberségre, annál komolyabb imára készteti. Ha az erős kísértésben Isten kegyelme által kitartunk, és elviseljük azt, türelmet, éberséget, állhatatosságot, mélységes, maradandó bizalmat eredményez. A keresztényi hit diadala az, hogy képesíti követőit: szenvedni és egyszersmind erősnek maradni; megalázkodni, de éppen alázatosság által győzni. Egész nap öldöklik, de mégis él; hordozza a keresztet, de így nyeri el a dicsőség koronáját” (Ellen G. White: Isten csodálatos kegyelme. Áhítatok mindennapra. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 330. old.).