SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 17:14; 34:27; 3Mózes 11:1-8; 5Mózes 6:4-7; Ézsaiás 44:8; 49:6

„Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak” (Ám 3:7).

A bibliai történelem folyamán az Úr mindvégig prófétái által munkálkodott (beleértve azokat is, akiknek nem maradt fenn könyve a Bibliában), hogy bátorítsa, felemelje és figyelmeztesse népét. Időnként kifejezetten népszerűtlen volt üzenetük, sokszor félreértették indítékaikat, de ezeket az embereket egy cél vezette: Isten egyházának áldására és hasznára élni. Nem volt ez másként Ellen White esetében sem.

A héten azt fogjuk megvizsgálni, milyen áldásokat kapott Isten népe a prófétai ajándék által. A Hetednapi Adventista Egyház valószínűleg nem létezne ma, ha Isten nem vezette volna e mozgalmat a Prófétaság Lelke által.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Miért és milyen céllal választotta ki Isten Izráelt? Hogyan tanították a fiatalokat Izráelben az ótestamentumi időkben? Milyen egészségügyi tanácsokat adott Isten az izraelitáknak? Miért kellett Isten Igéjét felírni az ajtófélfára?

Miért éppen Izráel népét választotta ki Isten? 5Móz 7:7-8; Ézs 44:8; 49:6

Isten azért választotta ki Izráelt, hogy róla tegyenek bizonyságot. Szándéka szerint a föld minden népének részesülnie kellett volna az áldásokból, amelyeket népére árasztott. Izráelnek az Úr dicséretét kellett volna hirdetnie (Ézs 43:21), dicsőségéről beszélni a nemzetek között (Ézs 66:19), világosságát bemutatni a pogányoknak.

Mi a keresztény egyház feladata, és hogy tölti be küldetését? Mt 28:19-20

A keresztény egyház két korszakban élt át nagy fejlődést. Az első a kialakulás ideje volt az I. és II. évszázadban, a második ilyen időszak pedig a XIX. században következett, amit a misszió századának is nevezünk. A XVIII. és XIX. század ébredéseit követően Európában és Amerikában számos bibliatársulatot és missziós társaságot alapítottak. Száz éven belül – 1800-tól 1900-ig – a világ népességét tekintve a keresztények aránya 18%-ról 34%-ra emelkedett.

A hetednapi adventista történelem korai évtizedeiben először úgy vélték, hogy a népek evangelizálásának isteni parancsát azzal tölti be az egyház, ha a bevándorlóknak prédikálnak Észak-Amerikában. 1871-ben azonban ezt írta Ellen White: „A fiataloknak kell alkalmassá válniuk idegen nyelvek megtanulásával, hogy Isten felhasználhassa őket az üdvözítő igazság hirdetésére más nemzetek között” (Life Sketches of Ellen G. White. 204. old.).

Azután 1874-ben egy komoly álmot küldött neki Isten azzal kapcsolatban, hogy az egész világra el kell vinni a harmadik angyal üzenetét: „Korlátozott elképzelést dédelgettek arról, mekkora munkát kell most végezni… Az üzenetnek hatalmas erővel kell eljutni a világ minden részére: Oregonba, Európába, Ausztráliába, a szigetekre, minden ágazathoz, nyelvhez és néphez. […] Hitetek korlátolt, igen csekély! A munkáról alkotott elképzeléseiteket sokkal jobban ki kell terjeszteni” (i. m. 208–209. old.)!

Abban az évben J. N. Andrews-t küldték ki az első hivatalos hetednapi adventista misszionáriusként, aki gyermekeivel Svájcba ment. Három évvel később John G. Matteson családja indult el Skandináviába. Ma az ENSZ által nyilvántartott 229 országból több mint 200-ban van hivatalosan megalapított missziónk.

Hogyan tanították a fiatalokat Izráelben, az ótestamentumi időkben? Milyen fontos alapelveket szűrhetünk le ezekből az igékből a helyes nevelés lelki oldalával kapcsolatban? 1Móz 18:19; 5Móz 6:4-7, 20-25

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A héber családban az apa megtanította a gyerekeknek, hogyan vezette Isten a múltban népét, hogyan kell élniük, és milyen ígéreteket kínál az Úr a jövőre nézve. Megismertették velük a gyakorlati munkát is, amire szükségük volt, hogy a közösség hasznos tagjaivá váljanak. Gyakorlati képzésben és lelki, vallási tanításban is részesültek. Az adventmozgalom korai szakaszában úttörőink tettek néhány kísérletet iskolák alapítására az adventista gyermekek számára, de egyik sem volt hosszú életű.

Majd 1872-ben Ellen White látomást kapott a nevelés helyes alapelveiről. E látomás alapján harminc oldalt írt ezekről az elvekről. Kifejtette például: „Szükségünk van egy olyan iskolára, amelyben a szolgálatba lépők megismerkedhetnek az alapvető tudományágakkal, ahol tökéletesebben megtanulhatják Istennek a mostani időre szóló igazságait” (Fundamentals of Christian Education. 45–46. old.).

1872 májusában a Generál Konferencia bizottsága elhatározta, hogy iskolát alapít a Michigan állambeli Battle Creekben, és június 3-án, tizenkét diákkal meg is nyitotta kapuit az első hivatalosan nyilvántartott hetednapi adventista iskola. Két évvel később már száz diák iratkozott be az újonnan alapított Battle Creek-i középiskolába. Ma több mint hatezer adventista általános- és középiskola, valamint felsőoktatási intézmény működik szerte a világon.

Milyen egy jó adventista iskola ma? Miben különbözzön más oktatási intézménytől?

Így szólt Isten az izraelitákhoz: „Ha a te Uradnak Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekszed, ami kedves az ő szemei előtt… egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam” (2Móz 15:26). Milyen egészségügyi tanácsokat adott Isten? 3Móz 7:22-26; 11:1-8; 13:46

A lepra és a pestis évszázadokon át rettegésben tartotta a középkori embereket. Csak az fékezte meg a ragályokat, amikor egyházi vezetőknek eszébe jutott, hogy a bibliai korban a leprásokat nem engedték lakott területekre, elkülönítették őket, és újból bevezették ezeknek az elveknek a gyakorlását.

A legtöbb adventista úttörőt aligha lehetett volna egészségügyi reformernek nevezni. Az 1848-as szombati konferenciák alkalmával valószínűleg mindannyian sertéshúst fogyasztottak. Egy 1848-ban kapott látomásban Isten megmutatta Ellen White-nak, hogy mennyire ártalmas a dohány, a tea és a kávé, de beletelt néhány évbe, mire erről meggyőzte a hallgatóságot.

1863. június 6-án Isten egy látomásban mutatta meg Ellen G. White-nak, milyen nagy szükség van az egészségügyi reformra. „Láttam, hogy szent kötelességünk vigyázni az egészségünkre, és másokat is erre biztatni” (Selected Messages. 3. köt. 280. old.). Két évvel később, 1865. december 25-én egy látomásban arra kapott útmutatást, hogy alapítsanak egy egészségügyi intézményt. A Nyugati Egészségügyi Reform Intézet Battle Creekben 1866-ban nyitotta meg kapuit, első tagjaként a ma már több mint háromszáz kórházból, rendelőintézetbõl és betegellátóból álló hálózatnak.

Egy nemrégiben készült tanulmány szerint az Ellen White által képviselt egészségügyi elvek óriási minőségbeli különbséget mutatnak a korabeli egészségügyi reformerek tanításaihoz képest. „A modern orvostudomány az általa hirdetett egészségügyi elvek nagy százalékát igazolta…, míg azokban a forrásokban, amelyekből állítólag átvett, igen kevés százalékban találhatók később helyesnek bizonyult elvek. E különbség arra utal, hogy Ellen White olyan ismeretekkel rendelkezett az egészséggel kapcsolatban, amelyek nem emberi forrásból származtak az ő korában” (Leonard Brand és Don S. McMahon: The Prophet and Her Critics. Nampa, Idaho, 2005, Pacific Press Publishing Association. 87–88. old.).

A Szentírás szerint Mózes írta le először Isten igéit (2Móz 17:14; 34:27; 5Móz 31:24). Ma az egész világon a Biblia a legtöbb példányban kiadott, legolvasottabb könyv.

Hová kellett az izraelitáknak felírni a törvényt? Miért hagyta meg ezt nekik Isten? 5Móz 6:1-9; 11:18-20

Az ókori Közel-Keleten szokás volt fontos mondásokat vagy kijelentéseket szembetűnő helyre felírni a házban. Ma is láthatjuk ezt mohamedán országokban, de nyugati országokban is, mint például Angliában, Németországban, Ausztriában vagy Svájcban.

Izráelben azért írták az emberek házuk ajtófélfájára Isten Igéjét, hogy útmutatásai mindig szemük előtt és figyelmük középpontjában legyenek, állandóan emlékezzenek a parancsolatokra.

Milyen szerepet játszott a könyvkiadás a Hetednapi Adventista Egyház történelmében?

Egyházunk kiadói munkája nem emberi bölcsességnek köszönhetően indult el. 1848-ban Ellen G. White látomást kapott Otis Nichols otthonában, a Massachusetts állambeli Dorchesterben. Amikor véget ért a látomás, így szólt a férjéhez: „Üzenetem van számodra. Folyóiratot kell kinyomtatni, és eljuttatni az embereknek. Először legyen rövid, de miután elolvassák az emberek, adományokat fognak küldeni a nyomtatás támogatására, és kezdettől fogva sikeres lesz. Az Úr megmutatta nekem, hogy e kis kezdetből kiinduló fénysugarak járják majd körbe az egész földet” (Life Sketeches of Ellen G. White. 125. old.).

„Fénysugarak járják majd körbe a földet.” Hogy lehetséges ez? Jézus visszatérését közelinek érezték. Nagyon kevés adventista volt még, és közöttük sem akadtak tehetősek vagy nagy tudósok. A világ kétkedve tekintett rájuk. Ez a fiatalasszony pedig arról beszél, hogy a nincstelen férje által alapítandó kiadói munka egyre csak erősödik, míg körülöleli a földet? Több mint hat hónap telt el, amíg James White a lehető legegyszerűbb kiadványt meg tudta jelentetni: meg­szervezte, hogy egy nyolcoldalas iratot ezer példányban kinyomtassanak – ezt is hitelre. Ma a Hetednapi Adventista Egyháznak több mint ötven kiadóhivatala van, és az üzenetet kétszázhúsznál is több nyelven hirdetik nyomtatásban.

A bibliai történelemben Isten arra is felhasználta a prófétaság ajándékát, hogy megvédje népét a teológiai tévedésektől. Nem volt ez másképp Ellen White szolgálatában sem. Az egyház kezdeti időszakában különböző fanatikus nézetekkel kellett megküzdeni. Voltak, akik már tökéletesnek gondolták magukat; mások azt hirdették, hogy nem kell többé dolgozni; megint mások újabb és újabb időpontokat neveztek meg, amikor szerintük Krisztus visszatér. A Kellogg-féle válság idején, a századforduló táján Ellen White tanácsa óvta meg az egyházat a panteizmustól. Szinte egyedül vezette el közösségünket a Szentháromság tanának elfogadására attól a gondolkodástól, miszerint Jézus nem volt Isten. Amikor A. F. Ballenger megpróbálta megváltoztatni a szentélyről szóló tanítást, Ellen White keményen ellene állt. Abban is komoly szerepe volt, hogy kora egyházát megóvja a törvényeskedésbe süllyedéstől. A. T. Jonesszal és E. J. Waggonerrel együtt kitartóan hirdette, hogy egyedül a Krisztusba vetett hit által, a törvény cselekedetei nélkül üdvözülünk.

Írásai halála után is iránytűként szolgálnak az egyház számára. A legutóbbi időben szintén az ő írásai mutattak pontos irányt a teremtés kérdésében is, ami komoly támadásnak van kitéve még soraink között is.

Mit tanít az Ószövetség az emberi élet eredetéről? 1Móz 1:1-3; 2Móz 20:8-11; Zsolt 33:6; Ézs 42:5

Az Ószövetség szerint az Úr hat nap alatt teremtette meg az életet földünkön. A jóm az a héber szó, amit Mózes első könyve 1. fejezete napnak fordít. Amikor a Biblia történelmi könyvei egy számnévvel összekapcsolva említik ezt a szót, az mindig egy 24 órás időtartamra vonatkozik (lásd 1Móz 7:11; 2Móz 16:1). Amikor Isten megpihent a teremtés hetének hetedik napján, megalapította a szombatot, a teremtés befejezett művének emlékét. Szilárd bibliai alapon állunk tehát a szó szerinti hat napos teremtéshez ragaszkodva, dacára annak, hogy még közülünk is vannak, akik valami más mellett érvelnek.

Ellen White már csaknem egy évszázada meghalt, mégis az ő szavai erősítenek meg e nagyszerű bibliai igazsággal kapcsolatban: „Visszavitettem a teremtés idejébe, és láttam, hogy éppen olyan volt az első hét, amikor az Úr hat nap alatt elvégezte a teremtés munkáját, a hetedik napon pedig megpihent, mint bármely másik hét” (Spiritual Gifts. 3. köt. 90. old.).

Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 2001, Advent Kiadó. „Tanítás és gyógyítás” c. fejezet, 89–105. old.; Előtted az élet. Budapest, 1992, Ad­vent Kiadó. „A nevelés viszonya a megváltáshoz” c. fejezet, 25–27. old.

Az egészséges életmód Ellen White írásaiban található sok alapelvét részben hirdette több egészségügyi reformer is abban a korban. Tanításaikban azonban számos tévedést és szélsőséges nézetet fedezhetünk fel, amelyeket Ellen White elkerült az Istentől jövő tanácsokat követve. Például Sylvester Graham és James Jackson, a kor két kiemelkedő egészségügyi reformere ezt tanította: „Ne fogyasszunk sót!” Ellen White azonban így írt: „Én fogyasztok egy kevés sót, és mindig is fogyasztottam, mert a só ahelyett, hogy káros lenne, valójában szükséges a vérképzéshez” (Testimonies for the Church. 9. köt. 162. old.).

A következőkben felsorolunk még néhány olyan tévedést, amelyet a XIX. század újítói hirdettek, ám Ellen White ellenzett: ne vágjuk le a hajunkat; ne igyunk vizet, minden folyadékszükségletünket a gyümölcsökből elégítsük ki; ha húst eszünk, leginkább a zsírját fogyasszuk; a túlsúlyos emberek egészségesek; ne használjunk szappant stb. (Leonard Brand és Don S. McMahon: The Prophet and Her Critics, 77–78. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.     A tudomány korában élünk; sok ember számára a tudomány az igazság megismerésének egyetlen módja. Milyen érdekes, hogy speciális tanításaink közül (Jézus második eljövetele, hit általi üdvösség, a holtak állapota stb.) csak egy bizonyítható tudományos alapon: az egészségügyi üzenet. Milyen következtetések vonhatók le ebből!

2.     Kitartunk amellett – és jogosan! –, hogy minden tantételünk a Bibliából, és csakis a Bibliából származik. Ugyanakkor, ha hisszük, hogy Ellen White életében és szolgálatában megnyilvánult a prófétaság ajándéka, nem kell súlyt és hitelt adnunk a tantételekre vonatkozó írásainak? Teológiai kérdésekben hogyan találjuk meg a helyes egyensúlyt írásait illetően?

3.     Mint a Bibliában, úgy Ellen White írásaiban is vannak nehezebben érthető részek. Mit tegyünk, nehogy abba a csapdába essünk, hogy csak a problémákra vagy gondot okozó szakaszokra figyelünk, és megfeledkezünk a teljes képről?

AZ EGYHÁZ KIADÓIRA VONATKOZÓ

BIZONYSÁGTÉTELEK – 2.

„Egyedül Isten teheti sikeressé kiadványaink előkészítését és terjesztését is. Ha hittel ragaszkodunk elveihez, akkor Ő együttműködik velünk abban, hogy könyveink azoknak a kezébe kerüljenek, akiknek hasznára válnak. A Szentlélekért kell imádkozni, benne kell bízni, hinni. Az alázatos, buzgó ima többet segíthet könyveink terjesztésében, mint a világ drága díszítései” (Ellen G. White: Testimonies. 7. köt. 158–159. old.).

„Sokfelé a kiadói munkát kicsiben kell elkezdeni. Számos nehézséggel kell megküzdeni, és kevés eszközzel kell beérni. De senki ne csüg­edjen emiatt! Világi szokás, hogy nagy pompával, látványossággal és dicsekedve kezdik el a munkát, ami végül semmire nem megy. Isten kis dolgokkal kezd, és így juttatja diadalra az igazságot. Ezért senki ne örüljön túlzottan a virágzó kezdetnek, vagy ne csüggedjen el a látszólagos gyengeség miatt! Népe számára Isten maga a gazdagság, a teljesség, az erő, miközben a láthatatlan dolgokra tekintenek. Aki az Ő útmutatását követi, a biztonság és a siker ösvényét választja. ’Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk’ (1Jn 5:4, új prot. ford.).

Nem emberi erő alapította Isten művét, és emberi erő nem is rombolhatja le azt. Isten állandóan vezeti és őrzi szent angyalai által azokat, akik a nehézségek közepette és akadályok között viszik előre művét. Isten műve sosem áll le a földön. A lelki templom építését addig folytatja, amíg teljessé nem lesz…” (i. m. 170. old.).

„Nagy a sátáni erők hatalma, és az Úr arra szólítja népe tagjait, hogy erősítsék egymást… Ahelyett, hogy Sátánnal működnénk együtt, tanuljuk meg mindannyian, mit jelent Istennel együttműködni! E csüggesztő időkben Isten olyan feladatot akar elvégeztetni, amihez rendíthetetlen bátorságra és hitre van szükségünk, ami képessé tesz arra, hogy támogassuk egymást. Mindannyiunknak vállvetve, egységes szívvel kell állni, mint Isten munkásainak. Ugyan mi az, amit ne lehetne elvégezni Isten kegyelmében és kegyelme által, ha az egyház tagjai együtt állnának, megtartva az Úr munkásait, imáikkal és befolyásukkal segítve őket, amikor minden oldalról a csüggedés szorít. Most van itt az ideje, hogy hűséges munkásokként dolgozzunk” (i. m. 184–185. old.).