SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 20:1-17; 3Mózes 16; Máté 24:24-31; Róma 3:21-28; Zsidók 8:1-2; 9:23

„Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat” (1Tim 4:16).

A Hetednapi Adventista Egyház tantételeinek alapjait úttörőink kis csoportja rakta le. Összejöveteleiket a komoly bibliatanulmányozás és imádság jellemezte. Több mint fél évszázaddal az események után, 1904-ben Ellen White-ban még mindig élénk emlékek éltek ezekről az alkalmakról: „Gyakran késő estig együtt maradtunk, néha pedig egész éjszaka világosságért fohászkodtunk és tanulmányoztuk Isten Igéjét” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 195. old.). Időnként, amikor már nem jutottak tovább, Ellen White a látomásban kapott válaszokat közölte a többiekkel, bár ő maga sosem kezdeményezte tantételek megfogalmazását. A látomásokat nem azért kapta, hogy azok átvegyék a hit, a kezdeményezés és a kemény munka vagy a bibliatanulmányozás helyét. A lényeg, amit észben kell tartanunk, hogy egyházunk tantételei kizárólag a Biblián alapulnak. Nem függnek Ellen White írásaitól, bármilyen hasznos volt is az ő munkája némely tanítás tiszta megfogalmazásában.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Miért kell megtartanunk a parancsolatokat, ha kegyelem által üdvözülünk? Mit jelent a mennyei szentély megtisztítása? Miben különbözik a szombat parancsa a többi pa­rancsolattól? Mi történik a halál beálltakor, és miért olyan fontos a halottak állapotával kapcsolatos tanítás? Mit tanít a Biblia Jézus második eljövetelének módjáról?

Mi minden ember közös sorsa, és miért? Mi lehet az egyetlen megoldás helyzetünkre? 1Kir 8:46; Róm 3:21-28; 5:12

A bűn a legnagyobb probléma. Az egyiptomiak úgy gondolták, hogy a halál az emberiség legnagyobb problémája, ezért fejlesztették művészi fokra a mumifikálást, és építettek hatalmas piramisokat a múmiák számára. A görög filozófusok úgy vélték, a valódi boldogság fő ellensége a tudatlanság, ezért hangsúlyozták a tanítás fontosságát. Az emberiség fő problémája azonban a bűn. A bűn teszi tönkre a boldogságot és a szív békességét. A bűn öl, és nincs új orvosság, ami gyógyíthatná. Születésünk pillanatától kezdve haldoklunk. Az egyetlen gyógyír Jézus Krisztus és az Ő keresztje. „Nincs olyan pont, amivel mindenkinek komolyabban kellene foglalkozni, amit gyakrabban kellene ismételni, vagy jobban az eszünkbe vésni, mint az, hogy a bűnössé lett ember még a legkiválóbb jó cselekedeteivel sem érdemelhet ki semmit” (Ellen G. White: Faith and Works. 19. old.).

A görög költő, Homérosz meséje szerint a Messinai-szoroson átkelő hajókat az a veszély fenyegette, hogy vagy nekiütköznek Szkülla [egy tengeri szörny – a ford.] sziklájának, vagy a másik oldalon elnyeli őket a Kharübdisz örvénye. A keresztényeket is folyton fenyegeti a veszély, hogy vagy a törvényeskedés sziklájának ütköznek, vagy az olcsó kegyelem örvénye nyeli el őket. Akik attól félnek, hogy a Krisztusban elnyert üdvösség bizonyossága az olcsó kegyelem vallásához és a bűnös életmód eltűréséhez vezet, az engedelmesség fontosságát hangsúlyozzák. Akik pedig attól tartanak, hogy az engedelmességről és a győzelmes keresztény életről való beszéd elvonja a figyelmet Krisztusról, és így törvényeskedéshez vezet, azok Isten tettét emelik ki a megváltásban.

A kiegyensúlyozott kereszténynek azonban megvan a bizonyossága, hogy Jézusban övé az üdvösség, ugyanakkor győzelmes keresztényi életet él. A kettő olyan szorosan összetartozik, mint az érme két oldala. Akit Isten megigazít, azt meg is szenteli. Egyik nem létezik a másik nélkül. Kizárólag hit által üdvözülünk, de a megmentő hit nem jár egyedül, hanem követik a jó cselekedetek; és bár ezeket is a Szentlélek késztetésére tesszük, mégsem tehetnek igazzá bennünket soha az Isten előtt. Üdvösségünk csakis abban gyökerezik, amit Jézus tett értünk.

Csüggedünk a lelki életünk állapota miatt? Nem tudunk győzelmet aratni, úgy, ahogy szeretnénk? Milyen érzést kelt bennünk, hogy kizárólag Jézus tette alapján fogad el Isten, és nem a saját győzelmeink vagy kudarcaink szerint ítél üdvösségünkről?

Hogyan mutatták be a megváltás tervét az ótestamentumi szent sátorban végzett szolgálatok? Zsid 9:1-8

A sátorban végzett szolgálatok valóban szemléletes bemutatói által a bűnös megérthette a megváltási terv nagyszerűségét. A bűnbánatot, az áldozatot, a megbocsátást, a hitet, a megbékélést, a szentséget igen látványosan mutatták be a földi szentélyben végzett naponkénti és éves áldozatok.

Zsid 8:1-2 versei szerint Jézus a mennyei szentélyben szolgál. Miből áll a szolgálata, és miért mondja Zsid 9:23, hogy a mennyei szentélyt meg kell tisztítani?

Az Ószövetség korában a bűnösök az ígéret szerint az asszony magva engesztelő vérébe vetett hit által nyertek bocsánatot (1Móz 3:15). A szentélyszolgálatban az állatáldozat Krisztus előképe volt. Ahogy a földi szolgálatban volt egy engesztelési nap, az év végén az ítélet napja, amikor a szentély megtisztult, ugyanúgy a mennyei szentélyszolgálatban is megvan az ítélet napja Krisztus második eljövetele előtt.

Az advent előtti ítélet felfedi a világegyetem előtt, hogy valóban Krisztus követői-e azok, akik annak vallják magukat. Ahogy mondani szoktuk, Isten kinyitja a mennyei könyveket az egész világegyetem előtt, hogy látható legyen: döntése mindenki esetében igaz és igazságos. Ebben az értelemben tehát ez az ítélet igazolja, hogy Isten igazságosan üdvözíti azokat, akik hisznek Jézusban (Róm 3:4).

Mózes harmadik könyve 16. fejezetében a vér a kulcsszó, ami újra és újra megjelenik. Ennek így is kell lennie, hiszen az engesztelési napon csak a vér szerezhet engesztelést. Ugyan mi más lenne az engesztelés, ha nem Isten értünk végzett megmentő munkája? Tehát az ítélet jó hír: ez Isten megváltó munkája, mert mi képtelenek vagyunk önmagunkat megmenteni. A lényeg itt a következő: ahogy a főpap sem lépett be soha a szentek szentjébe vér nélkül, úgy mi sem léphetünk be anélkül, mert a szentek szentjébe vér nélkül belépni halált jelent, nem engesztelést! Foglalkozzunk ezekkel a gondolatokkal! Miért kelt reménységet és bátorítást ez bennünk, akik abban az időszakban élünk, aminek a nagy engesztelési nap volt az előképe?

A szombat és a házasság két földi intézménye még a bűneset előtti időből származik, ezért is nevezik ezeket néha „édeni ikreknek”. A világban szétnézve egyértelműen látszik, hogy Sátán nagy erővel igyekszik eltorzítani és beszennyezni e két intézményt.

Mi teszi a szombat parancsolatát a többinél különlegesebbé (2Móz 20:1-17)?

    ________________________________________________________________

A negyedik parancsolat bizonyos értelemben próba, az ember lelkiségének próbája. Mivel az idővel kapcsolatos, ami láthatatlan, alkalmasabb az ember Istenhez való viszonyulásának mérésére a kézzel fogható dolgoknál. A szombattal kapcsolatos érzésünk az Istenhez való viszonyulásunkat jelzi. Ez az egyetlen parancsolat, amit az ember megtörhet anélkül, hogy egy konzervatív keresztény társadalomban elveszítené „jó hírét”.

Bizonyos értelemben a szombat parancsa önkényes rendelkezésnek tűnik. Miért éppen a hetedik nap? Azért, mert Isten így rendelte el. Egyértelmű és szembetűnő logika van abban, hogy nem lopunk, nem ölünk, nem csalunk és így tovább. Kereszténynek sem kell lenni ahhoz, hogy ezeknek az előírásoknak eleget tegyünk; nagyon sokan élnek így, akik nem is keresztények.

Ahhoz azonban, hogy a hetedik napi szombatot megünnepeljük – ami nem gyökerezik semmilyen természetes jelenségben –, vállalnunk kell ezt csak azért, mert Isten kéri. A szombatünneplés hitből fakadó cselekedet: nem azért tartjuk meg a szombatot, mert társadalmilag elfogadott vagy általános szokás volna, és azért sem, mert egy természetes életciklus része lenne. Azért tartjuk meg a hetedik napi szombatot, mert Isten így parancsolja; és mivel újszövetségi keresztényként valljuk, hogy kegyelem által üdvözülünk, hitünket Isten parancsolatainak betartásával bizonyítjuk (Jak 2:10-11; 1Jn 5:2-3; Jel 14:12).

Valójában amikor szombaton megpihenünk, bemutatjuk a világnak, hogy a „Krisztusban megnyugodni” kifejezés nem csak üres szólam. Mint szombatünneplők, hetente egyszer különleges módon is valóban megnyugvást találunk Krisztus értünk végbevitt, üdvözítő munkájában. A szombati pihenéssel azt bizonyítjuk, hogy teljesen megbízunk Krisztusban (lásd Zsid 4:1-11). A szombatünneplés Krisztusban való nyugalmunk külső kifejeződése.

Olvassuk el Zsolt 146:4; Préd 9:7-8; Jn 11:11-14; ApCsel 2:34 verseit! Mit mondanak el ezek az igék a holtak állapotáról?

Az Írás azt tanítja, hogy egyedül Isten halhatatlan (1Tim 6:16), és az Istentől elszakadt ember alávettetett a halálnak. Jézus szerint a halál alvás, amelynek vagy az első, vagy a második feltámadás vet véget; feltámadás az életre, vagy a kárhozatra (Jn 5:28-29). William Temple, Canterbury érseke felismerte ezt, amikor így írt: „Az ember nem halhatatlan természeténél fogva, vagy mert joga van hozzá, hanem alkalmas a halhatatlanságra, és Isten fel is kínálja neki a halálból való feltámadást és az örök életet, ha elfogadja tőle, az Ő feltételeivel” (Nature, Man, and God. 472. old.).

Hogyan kell értelmeznünk az olyan igéket, mint pl. Mt 25:46 és Jel 14:9-11? A pokolban való örökké tartó szenvedést tanítanák ezek a szövegek?

Az ember halhatatlanságának gondolata megtalálható minden korai, animista vagy sokistenhitű társadalomban. A görög filozófiának is fontos pontja volt, hogy Hádész (a halottak világa) kísérteties, félhomályos alvilág, ahol a lélek árnyékéletet él. A görögök úgy vélték, hogy az ember két részből, testből és lélekből áll. A halál beálltakor a testtől különválik a lélek, kiszabadul az anyag börtönéből, és attól függetlenül létezik.

Máté 25-ben és Jelenések 14-ben az „örök” és „örökkön örökké” kifejezések nem feltétlenül azt jelentik, hogy soha véget nem érően. A görög aion és aionios szavak egy időtartamot jelölnek, amíg valaki vagy valami létezik. Például Júdás 7. versében arról olvasunk, hogy Sodoma és Gomora „örök [aionios] tűznek büntetését” szenvedte el. 2Pt 2:6 viszont azt mondja, hogy e városok elhamvadtak.

Amikor az „örök” vagy „örökkön örökké” kifejezések alanyai az üdvözültek, akik halhatatlanságot kaptak, akkor a szó azt jelenti, hogy „vég nélkül”. Amikor viszont a gonoszok büntetésére vonatkozik, akik nem kapnak halhatatlanságot, akkor a szó egy korlátozott időszakot jelöl.

Neves prédikátoroktól kezdve a sikeres filmekig, a világot átitatja a spiritizmus eszméje (az az elgondolás, hogy a halottak most is élnek, csak egy másik dimenzióban). A holtak állapotáról való meggyőződésünk hogy véd e szörnyű csalástól?

Az 1970-es évek elejétől kezdve Hal Lindsey: The Late Great Planet Earth (A néhai nagyszerű Föld bolygó) című könyve több mint tizenötmillió példányban kelt el, és az utóbbi években Tim LaHaye és Jerry B. Jenkins: Left Behind (Hátrahagyottak) c. sorozatából is sok milliót adtak el. Ez is mutatja, a keresztények érzik, hogy a vég idejében élünk.

Egyházunk nevében az adventista szó is azt jelzi, hogy Krisztus második eljövetelébe vetett hitünk az önmagunkról alkotott kép szerves része lett. A második advent eseményét azonban alapvetően másként értelmezzük, mint a Hátrahagyottak sorozat vagy Hal Lindsey.

Mit tanít a Biblia Krisztus eljövetelének módjáról, és miért olyan fontos ezt tudni? Milyen csalásokra figyelmeztetett Jézus az eljövetelével kapcsolatban? Mt 24:5, 24-31; Jel 1:7

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

John N. Darby először a XIX. században vezette be elméletét Krisztus eljövetelének két szakaszáról. Még ma is sok keresztény gondolkodását ez az elmélet hatja át. Az első feltételezett szakasz a titkos elragadtatás, amikor minden igaz keresztény elragadtatik Krisztussal, a második pedig, amikor Krisztus hét évvel később megjelenik, hogy ezer esztendeig uralkodjon a földön.

A hetednapi adventisták nem találnak szentírási bizonyítékot arra, hogy az elragadtatást és a megjelenést külön kellene választani. Az Újszövetség szerint Jézus eljövetele részekre nem választható, egyetlen, valóságos, hallható és látható esemény lesz (1Thessz 4:16-17; Jel 19:11-21). Ugyanilyen fontos az is, hogy Jézus maga is óvott az eljövetelével kapcsolatos hamis magyarázatoktól. Jézus nyilván tudta, hogy milyen széles körű lesz a hitetés (Mt 24:24), ezért is ír Isten Igéje olyan világosan Krisztus visszajöveteléről.

Napról napra közelebb kerülünk Krisztus eljöveteléhez, az idő múlásával azonban a várakozás is egyre hosszabbnak tűnik. Hogyan találjuk meg az egyensúlyt Krisztus eljövetelének várása és mindennapi dolgaink végzése között?

Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. „A spiritizmus”, és az „Isten népe megszabadul” c. fejezetek, 490–499, illetve 565–579. old.

A korai években sok úttörőnk a törvényről szólva túlzásba esett. Ezért írta Ellen White 1890-ben a következőket: „Népünk annyit prédikált a törvényről, amíg olyan szárazak nem lettünk, mint Gilboa hegyei, amelyekre nem hullott se harmat, se eső. Krisztust kell hirdetnünk a törvényben!” (Review and Herald, 1890. márci­us 11.). Az 1888-as minneapolisi Generál Konferencián E. J. Waggoner és A. T. Jones pontosan ezt tette. Üzenetük súlyponti részének célja volt: „megerősíteni az igazságot, hogy a megigazulás kizárólag az Isten Bárányába vetett élő hit által lehetséges, akinek vére kiontatott a Golgota keresztjén, engesztelésül a világ bűneiért. Senki nem léphet be Isten országába, csakis Krisztus igazságának hófehér ruhájában. Ezt a ruhát nem lehet sem aranyon, sem ezüstön, sem jócselekedetekkel megvásárolni. Ez az üzenet érces hangú felhívás volt arra, hogy Krisztust és az Ő igazságát állítsuk egész életünk és igehirdetésünk középpontjába. Különösen hangsúlyozta, hogy a hit általi megigazulást ne üres elméletnek véljük, hanem személyes tapasztalatunk legyen” (A. V. Olson: Through Crisis to Victory 1888–1901. Washington, D. C. 1966, Review and Herald Publ. Assoc. 35. old.).

Waggoner azt is tanította, hogy az ember engedelmessége nem tehet eleget Isten törvényének, hanem csakis Krisztus nekünk tulajdonított igazsága alapján fogad el bennünket Isten. Ezért folyamatosan kérnünk kell, hogy Krisztus ne csak elkövetett bűneinket, hanem egész valónkat fedezze be igazságával. Ellen White erőteljesen támogatta Waggonert. Prédikációit „nagyon értékes üzeneteknek” nevezte (Testimonies to Ministers. 91. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA! Van-e olyan tanítása a Hetednapi Adventista Egyháznak, ami nem bibliai talajon áll? Más szóval, van-e olyan tantételünk, ami inkább Ellen White-tól származik, mint a Bibliából? Bár népünk hisz a prófétaság ajándékában, miért kell meggyőződnünk arról, hogy tanításainknak a Biblia és csakis a Biblia a forrása? Milyen problémák adódnak abból, ha Ellen White írásaira támaszkodunk tantételeink megalkotásakor? Azt is tisztán kell látni, hogy művei miért jelentenek nagy segítséget a Biblia tanításának megértésében?

SZEGEDI KOVÁCS GYÖRGY:

ÖSSZEHAJTOGATVA

Tíz éves lehettem
amikor az olvadó hó lesodorta
házunk tetőjének elülső részét
hatalmas robajjal, s apám dunnájára
hullott a vakolat, a hólé.
Megrémültem, annyira féltem,
hogy rámszakad a ház, az ég.
Azokban a napokban jó akartam lenni
az Isten előtt, szófogadó, rendes gyerek.
Ugrottam a kérésre, esténként
összehajtogattam ruháimat.

Most, negyven évvel később,
meghalt anyám. Lesodorta,
földbe tiporta az átokverte örökség.
Elolvadt a szemünk előtt,
nem nagy robajjal, csendben költözött,
s féltő szerelmének vakolata ráomlott
szívemre, fejemre, csontjaimra,

s ruháim hajtogatom tovább,
engem hajtogat az Isten,
míg el nem olvadok én is.