SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 8:13-14; 1Korinthus 4:5; 15:51-54; Zsidók 9:23; Jelenések 20:1-4, 11-15; 22:3-6

„Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21:3-4).

KULCSGONDOLAT: Megnézzük, Isten hogy teszi teljessé a megváltásunkat Krisztusban, és állítja vissza az univerzum harmóniáját.

Krisztus értünk vállalt megváltó munkája akkor ér végleg célba, amikor a föld teljesen visszailleszkedik Isten egyetemes birodalmának szerető harmóniájába és biztonságába. Az Úr még most is megváltoztatja sok bűnös életét, akik egy nap majd az országát benépesítők között lesznek. Megváltási tervének a társadalom és a természet újjáteremtő átalakítása is része, ami véget vet majd a kozmikus küzdelemnek is. Az Úr alapítja meg az eszményi társadalmat, amelyet Isten szeretete és igazsága ural, Istené, aki meghalni küldte Fiát a bűnös teremtményekért. Azért tette ezt, hogy így egy nap majd e bűnös teremtmények is részesei lehessenek egyetemes és örök királyságának. E folyamat közben, még a beteljesülés előtt minden gonoszságot végleg megsemmisít az Úr.

Az engesztelés napjának szertartása jelképezte Isten teremtésének visszaállítását annak eredeti, bűntől és tisztátalanságtól mentes állapotába. Azon a napon a főpap közelebb léphetett Isten színéhez, mint az év bármely más napján. Az emberek naponkénti megtisztítása azon a napon vált teljessé, és arra az időre mutatott előre, amikor majd az egész világegyetem mentes lesz a bűntől.

Hogyan írja le Dániel Isten végső győzelmét a gonoszság erői felett? Dán 8:13-14

Dániel az engesztelés napjának jelképrendszerét használja, hogy bemutassa Isten megváltó munkájának Krisztusban való beteljesülését. Isten a mennyei szentélyben – Krisztus közbenjáró munkája által – oldja meg a bűn problémáját. A közbenjárás munkája a bűntől és a lázadó bűnösöktől való végső, az egész világegyetemre kiterjedő megtisztítással ér majd véget; ez a folyamat a 2300 „nap” végén kezdődött. Ez a megtisztítás kapcsolatban áll Istennek az utolsó időben végrehajtott ítéletével. Dániel 7. fejezete szerint az ítélet az angyalok sokaságának jelentétében zajlik (Dán 7:9-10, 22), törvényszéki környezetben, ami arra utal, hogy a végső pusztításnak jogos alapja van.

Hogyan teljesedik be az ószövetségi főpapok közbenjáró és ítélő munkája Krisztus közbenjáró szolgálatában? Zsid 9:23

Krisztus áldozata megtisztító erejének egy, a jövőbe mutató jelentése is volt, amit a főpapnak az engesztelés napján a földi szentélyben elvégzett tisztulási szertartása jelképezett. Valójában Krisztus közbenjáró munkája a mennyei szentély megtisztításában ér csúcspontjára, ami nem más, mint bírói munkája. A mennyei szentély megtisztítására vonatkozóan A zsidókhoz írt levél visszautal Krisztus áldozata megtisztító erejének hatékonyságára, ugyanakkor rámutat annak végső beteljesülésére, amit a hűséges nép tapasztal majd a második advent idején (Zsid 9:28). Ez a megtisztítás is Isten országa megalapításáig vár (Zsid 12:28), amikor Krisztus már korábban legyőzött ellenségei (Zsid 2:14) „lábainak zsámolyául vettetnek alá” (Zsid 10:13). Ez a megtisztítás a végrehajtó ítélettel zárul, amikor tűz lángja fogja megemészteni „az ellenszegülőket” (27. vers). Így tisztítja majd meg Isten a világegyetemet végleg a bűn és a gonosz jelenlététől.

Olvassuk el Zsid 9:27-28 és 1Kor 15:51-54 verseit! Mit írnak le, és minek a reményét találjuk bennük?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Krisztusban való legnagyobb reményünk először is az emberi természet gyökeres megváltozásában teljesedik (1Kor 15:53), amikor is megrontott és eltorzult valónkból igazi önmagunkká válunk, és többé már nem lesz rajtunk a bűn rontása, torzítása. Megszabadulunk nyomorult halandóságunktól is.

Másodszor, azt is jelenti reményeinknek a második advent idején történő valóra válása, hogy Isten eltávolít a gonoszság minden formájának környezetéből. Ez a létezés új módjához vezet, ami örökre elválaszt a bűn világától. Magunk mögött hagyva a minden társadalmat és kultúrát uraló bűnös társadalmi viszonyokat, visszakerülünk azok közé a körülmények közé, amelyeket Isten eredetileg megteremtett az emberiség számára.

Harmadszor, keresztény reménységünk Krisztus visszajövetelekor abban is teljesül, hogy állandóan, akadály nélkül és láthatóan kapcsolatban lehetünk majd a Megváltóval. A hívők várják az időt, amikor a Megváltó közvetlen jelenlétében élhetnek majd, és soha többé nem szakadnak el tőle (1Thessz 4:17). Ez az örök egység Urunkkal és Megváltónkkal olyan mélységig gazdagítja majd az emberi élet minőségét, amit most el sem tudunk képzelni.

Végül, Krisztus visszatérésekor az adventi reménység a társadalmi viszonyok harmonikussá válásában is beteljesedik. Akkor jön el a boldog találkozás pillanata. A Megváltó újrateremtő hatalma véget vet a szeretteinktől való elválásnak, amit a halál ereje okozott (1Kor 15:54-57). Az egyes ember reménye itt beolvad azoknak a közös reménységébe, akik korszakokon át Krisztusban haltak meg, Isten ígéreteibe kapaszkodva. Ezzel teljesül be megbékélésünk, amit többé már nem fenyeget a bűn jelenléte.

Miért olyan fontosak számunkra a fent bemutatott ígéretek? Mivé lenne a hitünk nélkülük? Miért kell hitünknek „nem e világból valónak” lennie; azaz túlnéznie mindenen, amit a jelen világ nyújthat – bármennyi jót is igyekszünk megvalósítani már itt és most?

Mikor és hogyan intézi el Isten a bűn jelenségét lázadó teremtményeiben? 1Kor 4:5; 6:3; Jel 20:1-4

A bűn problémájának megoldása szakaszokban történik, éppen összetettsége és Isten szándéka miatt, hogy bemutassa igazságát a világegyetem előtt. Először is, a Bibliában a millennium nélkülözhetetlenül fontos esemény, amely Isten igazságának kozmikus kinyilatkoztatásához vezet. Ennek eredményeként következik be minden földi és mennyei teljes megbékülése (Kol 1:20).

A millennium azt jelzi, hogy a második adventkor a világmindenség még nem áll készen a megtérni nem hajlandó bűnösök, Sátán és bukott angyalai megsemmisítésére. Éppen a megfelelő pillanatban kell Isten értelmes teremtményei egy töredékének megsemmisülnie – amikor ez a világegyetem gyógyulását és a tökéletes harmónia visszaállását eredményezi. Máskülönben a megoszlás mélyebbre hatolna, mint amit Sátán először okozott. A millennium biztosítja a kellő időt ahhoz, hogy a nagy küzdelem Isten általi megoldásához létrejöjjön az egyetemes támogatás.

Másodszor, a millennium a kozmikus elmélkedés és elemzés ideje. A megváltottak és Sátán is időt töltenek azzal, hogy áttekintsék a nagy küzdelem következményeit. Sátánnak és angyalainak az elhagyatott bolygó foglyaiként rengeteg ideje lesz azon elmélkedni, hogy mit is tettek. Sátán és angyalai együtt gondolkoznak el az Isten szerető kormányzata elleni lázadásuk következményeiről. Ez a magukba tekintés hozzájárul majd az univerzum megbékéltetéséhez.

Harmadszor, a mennyei visszatekintés a gonoszok feletti ítéletben történik meg (1Kor 6:2-3; Jel 20:4). A megváltottak csatlakoznak a mennyei bírósághoz, és részt vesznek azok életének megvizsgálásában, akik kitartottak az Isten elleni lázadás mellett. Ezer évig uralkodnak Krisztussal, abban az értelemben, hogy részt vesznek bírói munkájában. A világegyetem tróntermében tanúi lesznek annak, hogy Isten mindent megtett a bűnbánó bűnösök megmentéséért, és az elveszetteknek akkor már vállalni kell döntéseikért a felelősséget. Röviden, mindannyian meggyőződünk majd arról, hogy végezetül Isten helyesen jár el a kárhozatra jutókkal.

Mit árul el Isten jelleméről az, hogy engedi ezt az egész folyamatot kibontakozni a kárhozatra jutók végső elpusztítása előtt? Hogy tanulhatunk meg minden körülmények között bízni benne, bármilyen nehéz is legyen most?

Hogyan írja le a Biblia a bűn problémájának végsű megoldását a világegyetemben? Jel 20:11-15; 22:3-6

    _____________________________________________________________

A bibliai remény az egész világegyetemre kiterjed, és arra a pillanatra tekint előre, amikor a Bárány vére árán szerzett megbékélés egyetemessé válik. Ez a millennium végén történik meg, amikor a gonoszok újra életre kelnek, Sátán pedig az Isten és népe elleni utolsó csatára készül, hogy megkaparintsa az uralmat, amire mindig is vágyott. Ez azonban éppen a millennium után következik be, miután a megváltottak minden kérdésre kielégítő választ kaptak, Isten ellenségei meg szembesülnek bűnük és lázadásuk jegyzékével. Ekkor az a következtetés, amire a mennyei család a millenniumi országlás idején jutott, éppen egybevág azzal, amire a gonosz erői jutottak a földön. Isten trónja előtt elismeri Isten igazságát és szeretetét minden fél, beleértve Sátánt, az angyalait és a kárhozatra jutókat is, akik nyilvánosan és önként kimondják majd, hogy rossz ügyért harcoltak. Mind megvallják azt is, hogy Isten igazságos, elismerik Krisztus uralmát, és elfogadják az Igaz által felettük kihirdetett isteni ítéletet (Fil 2:9-11). Ezzel beismerik, hogy megérdemlik a halált. Erre a döntésre jut Isten népe a millenniumi ítélet alatt. Az egész univerzum végre tökéletesen egyet ért: el kell törölni a gonoszság erőit. Ezzel a világegyetem meg lesz tisztítva minden olyan kétségtől, ami Isten igazságosságát és szeretetét illetően esetleg felmerülhetne, és minden értelmes teremtmény együtt dicséri majd Istent szeretetéért, igazságosságáért.

Olyannyira elsöprő erejű lesz a kárhozatra jutók ellen szóló bizonyíték, hogy még Sátán is „látja, hogy lázadása, amelyre senki sem kényszerítette, alkalmatlanná tette a mennyei életre. Képességeit az Isten elleni harcban gyakorolta. A menny tisztasága, békéje és harmóniája mérhetetlen gyötrelem lenne számára. Isten irgalma és igazságossága ellen emelt vádjai elnémulnak. A gyalázat, amellyel Jahvét akarta illetni, teljesen visszahull reá. És Sátán most leborul, és beismeri, hogy Isten jogosan ítélte el… A nagy küzdelem összes tényét látva, az egész világegyetem – hűségesek és lázadók – egyként hirdetik: ’Igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek Királya!’” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 595–596. old.).

Olvassuk el 1Kor 4:5 versét! Hogyan tanulhatunk meg bízni az itt talált ígéretben?

Bármennyire is várjuk új létünket, most csak a bűn és a halál világát ismerjük, így nehéz elképzelnünk, hogy milyen lenne az élet ezek nélkül.

Olvassuk el 1Kor 13:9-13 verseit! Mit mond itt nekünk Pál?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

 „Örökké a boldogok honában élni; lelkünkben, testünkben és szellemünkben nem a bűn sötét nyomait és átkát hordozni, hanem a Teremtőhöz való tökéletes hasonlóságot; véget nem érő korszakokon át egyre csak fejlődni bölcsességben, tudásban és szentségben; a gondolatok mindig új mezeit felfedezni; egyre új csodákat és új dicsőséget találni, az ismeret, az öröm, a szeretet és a végtelen bölcsesség állandóan fejlődő képességével – ez az a cél, amire a keresztény reménység mutat” (Ellen G. White: Healthful Living. 299. old.). Sóvárogva várjuk a percet, amikor „minden tehetség fejlődik, minden képesség gyarapszik. A tanulás nem fogja elménket fárasztani, és erőnket kimeríteni. Ott a legnagyobb vállalkozások is véghezvihetők, a legmagasztosabb törekvések is megvalósíthatók, a legmagasabb célok is elérhetők. Mindig új magaslatok hívogatnak, új csodák gyönyörködtetnek, új igazságokat érthetünk meg, és új dolgok serkentgetik a lélek és a test képességeit” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 601. old.).

Ez a reménység csak elképzelni tudja, hogy az emberiség „világról világra” jár, ideje nagy részében „a megváltás titkait fürkészi. Az egész örökkévalóság alatt ez a téma folyamatosan gondolataik elé tárul” (Ellen G. White magyarázata, SDA Bible Commentary. 7. köt. 990. old.). Semmi nem ad majd nagyobb örömet a megváltottaknak, mint üdvösségük titkainak, Krisztus keresztje jelentőségének fürkészése. Az engesztelés dicsőséges témája még az örökkévalóságon át is próbára teszi majd legmélyebb értelmi és szellemi képességeinket, amint igyekszünk még teljesebben megérteni Istennek a kereszten kinyilatkoztatott szeretetét.

Mennyi időt fordítunk arra, hogy a keresztről gondolkodjunk? Milyen felesleges dolog nélkül lehetnénk meg, ami helyett azon elmélkedhetnénk, amit a kereszt által kaptunk Jézusban?

„Nem kellene inkább Krisztus keresztjét dicsőítenünk? Az angyalok tiszteletet és dicsőséget adnak Krisztusnak, mert még ők sincsenek biztonságban, csak úgy, ha Isten Fiának szenvedésére tekintenek. A kereszt hatása óvja meg a mennyei angyalokat a hitehagyástól. A kereszt nélkül nem lennének nagyobb biztonságban a gonosztól, mint az angyalok Sátán bukása előtt. Az angyali tökéletesség megromlott a mennyben, az emberi tökéletesség pedig az Édenben, az áldások Paradicsomában. Isten Bárányára nézzenek mindazok, akik földön és mennyben biztonságra vágynak! Az átállás elleni örök védelmet biztosít az Isten igazságát és szeretetét kinyilvánító megváltási terv, az el nem bukott világokban éppúgy, mint azok között, akiket a Bárány vére vált meg. Egyetlen reményünk annak a vérében való tökéletes bizalom, aki megmenthet bárkit, aki csak Istenhez fordul általa. Krisztusnak a Golgota keresztjén történt halála az egyetlen reményünk ezen a világon, és ez lesz gondolataink témája az eljövendőben. Nem fogjuk fel az engesztelés értékét! Ha megértenénk, sokkal többet beszélnénk róla! Isten határtalan szeretetét fejezte ki szeretett Fiában adott ajándéka. Ez volt a legtöbb, amit Isten megtehetett, hogy megőrizze törvényének becsületét, ugyanakkor megmentse a bűnösöket” (Ellen G. White cikke, Signs of the Times, 1889. december 30.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)     Mi mindenre következtethetünk Ellen G. White szavaiból, hogy még az angyalok sincsenek biztonságban, csak úgy, ha a keresztre tekintenek? Mit jelent ez?

2)     Gondolkodjunk el azon, amit Isten felkínál! Micsoda balgaság, milyen hihetetlen rövidlátás volna felcserélni ezt a reménységet bármire, amit ez az élet nyújt! Hogy tanulhatunk meg elszakadni a világnak azon dolgaitól, amelyek veszélyeztethetik az Isten örök országában való új életünk reménységét?

ÖSSZEFOGLALÁS: Az engesztelés napja Krisztus megváltó munkájának beteljesülésére mutatott. A világegyetem bűntől és gonosztól való megtisztítását fogja eredményezni. Ennek beteljesülése Isten népének igazolásával, valamint a bűn és Sátán környezetéből való eltávolításával kezdődik. A millenniumi ítélet zárja majd le a bűn problémájának kozmikus hatását, aminek eredménye a gonoszság erőinek megsemmisítése lesz. Ezután tartós egység valósul meg Isten és a mennyei család között. Mindezt csakis Krisztus engesztelő halála tehette lehetővé. Isten szeretete diadalmaskodni fog.

ISTEN ÉS EMBER SZERETETE

„Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… és… Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Mt 22:37-39).

„A kegyelem egész munkája a szeretet, az önmegtagadás, az önfeláldozó erőfeszítés folyamatos szolgálata. Krisztusból földi tartózkodásának minden órájában Isten szeretetének kiapadhatatlan folyamai áradtak. Akit Isten Lelke hat át, az úgy szeret, mint Ő. A Krisztust mozgató erő fogja őt is hajtani az emberi kapcsolataiban.

Ez a szeretet tanítványságuk bizonyítéka… Ha az embereket nem kényszer vagy önző érdek köti össze, hanem a szeretet, akkor olyan hatásnak a működéséről tesznek bizonyságot, ami minden emberi befolyás felett áll. Ahol ez az egység létrejön, az bizonyítja, hogy Isten képe kezd helyreállni az emberek között, ott új életelvet plántáltak el. Azt mutatja, hogy az isteni természetben van erő ellenállni a gonoszság természetfeletti képviselőinek, és Isten kegyelme legyűri az ember szívében természet szerint lakozó önzést.

Amikor az énünk Krisztussal összekapcsolódik, természetes módon tör fel bennünk a szeretet. Akkor érhetjük el a keresztény jellem tökéletességét, ha szüntelen bennünk van a vágy, hogy mások áldására éljünk; amikor a menny napsugara tölti meg a szívet, és ez a tekinteten is meglátszik.

Lehetetlen, hogy hiányozzon a szeretet abból a szívből, amelyben Krisztus lakozik! Ha szeretjük Krisztust azért, mert Ő előbb szeretett minket, mindenkit szeretni fogunk, akiért Krisztus meghalt. Nem léphetünk kapcsolatba az Istenséggel anélkül, hogy kapcsolatot tartanánk az emberiséggel, mert a világegyetem trónusán ülő személyében az isteni és az emberi természet ötvöződött. Ha Krisztussal állunk kapcsolatban, a szeretet aranyláncaival kötődünk embertársainkhoz is. Akkor pedig Krisztus együttérzése és könyörülete mutatkozik meg az életünkben… Olyan természetes lesz számunkra, hogy segítsünk a szükségben lévőkön és szenvedőkön, mint amilyen Krisztusnak volt, amikor szertejárt, jót cselekedve.

Isten törvénye megkívánja, hogy az ember mindenekfelett szeresse Istent, a többi embert meg úgy, mint önmagát. Akkor jutunk teljességre Krisztusban, ha az Úr Jézus Krisztus kegyelme által ez tökéletesen megvalósul” (Ellen G. White: Amazing Grace. 144. old.).