SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 5:19; 6:3-6; 8:9; 2Korinthus 5:17; Galata 4:5-7; 6:15; Efézus 4:24; Kolossé 3:10

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme újjá lett minden” (2Kor 5:17).

KULCSGONDOLAT: Bemutatjuk, hogy Krisztus békéltető munkája folytatódik, miközben hív, hogy tagjai legyünk az új emberi családnak, amit saját személyében Ő alapított.

Krisztus áldozata gondoskodott mindenről, ami a megváltáshoz szükséges. Ez magában foglalja a Megmentővel és Úrral való egység és állandó kapcsolat lehetőségét is. Ha a keresztség szertartása által Krisztusba beépülünk, részesedünk halálában és feltámadásában; ezzel ismerjük el, hogy az Ő halála a mi halálunk, hiszen helyettesünkként halt meg. Így egységbe kerülünk vele. Ebben az egységben nemcsak magunkévá tesszük áldozatának végtelen áldásait, hanem az általa és az Ő személyében alapított új emberi család tagjaivá is válunk. Ez a Krisztussal való egység a Szentlélek munkája által jön létre, a Krisztus testébe, az egyházba való beépülésünkbe ágyazódva. Ezért Krisztusba beépülni azt jelenti, hogy személyes kapcsolatban állunk vele és összekapcsolódunk a többi emberrel egyházának titkában.

Tanulmányozzuk az alábbi táblázatba foglaltak közötti hasonlóságokat és ellentéteket, majd foglaljuk össze az Ádám által bűnbe vitt emberi család természetére, valamint a Krisztus által alapított új emberiségre vonatkozó jellemzőket is!

Ádám bukása okozta a lelki halált és az Istentől való elszakadást. Minden leszármazottja abban a helyzetben találta magát, mint Ádám: képtelen legyőzni a bőnt és a halált. Az emberek természetes születésüktől fogva az Ádámtól eredő bűnös, Istentől elszakadt emberiség részei.

Hogyan válhat valaki az Isten által, Krisztusban alapított új emberi család részévé? Ennek egyetlen útja van, mégpedig az újjászületés által. Az új emberi család azokból áll, akik nem testtől, hanem fentről születtek (Jn 3:3, 5-6). Ők azok, akik meglátták Krisztusban az Isten által biztosított megváltás egyetlen lehetőségét, hittek benne, így most örök életük van (15. vers). Ők már az új teremtéshez tartoznak, felszabadítva a bűn rabszolgasorba döntő hatalma alól (2Kor 5:17). Isten gyermekei lettek, a mennyei család tagjai. Pál ezt az Isten családjába való befogadásnak nevezi (Gal 4:5-7). Jézust a keresztségekor nyilvánította Fiának Isten, mi pedig a keresztség által történő adoptálásunk révén részesedünk az Ő Fiúságában. A befogadás nem azt jelenti, hogy nem lennénk egészen a gyermekei, ellenkezőleg! „Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk” (Róm 8:16).

Az új emberi család részeként az életünknek miben kellene különböznie a régi életmódunktól? Milyen látható különbségeket találunk? Mit árul el a válaszunk önmagunkról?

Krisztus megváltó munkájának végső célja, hogy mindent újjá tegyen, ezáltal maradandóan helyrehozza a bűn okozta rombolást. Az „új” reményét hirdették már az Ószövetség prófétái, különösen Ézsaiás, aki beszélt az új menny és az új föld megteremtéséről (Ézs 65:17). Az Ószövetség „új” fogalmát még teljesebben fejti ki az Újszövetség, már Jézus megváltó munkája szemszögéből. Következésképp nemcsak az az „új”, amire Krisztusba vetett reménységgel még várunk, hanem az is, amit keresztényként már most tapasztalunk. Például, már új szövetségbe léptünk Krisztussal (Mk 14:24); máris új életben járunk (Róm 6:4). Az új azért érkezett el, mert Krisztus vezette be halálának és feltámadásának ereje által.

A megváltás munkája lényegében újjáteremtés, ami annyira alapos lesz, hogy következtében egészen új menny és új föld jön létre. Viszont ez az újjáteremtő munka nem a valóságos új menny és új föld megalkotásával, és még nem is régi testünk újjáteremtésével, hanem az új emberi család megteremtésével kezdődik. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a bűn problémája elsősorban és közvetlenül az ember bukásához kapcsolódik. A probléma megoldása azzal kezdődik tehát, hogy Isten kitörli az emberi szívből annak uraló erejét. Ez Krisztus értünk végzett munkája által vált lehetségessé. Az új emberiséget Krisztus vezette be, akiben az isteni és az emberi végleg egyesült. Azok tartoznak tehát az új emberi családba, akik részévé válnak a Krisztus által bevezetett emberiségnek.

Ez az új emberi család nem láthatatlan, elvont jelenség, aminek nincs konkrét megnyilatkozása a történelemben; Krisztus testeként az egyházban mutatkozik meg. Ezt az új emberi családot nem lehet faji vagy társadalmi különbségekkel meghatározni, csak Krisztus minket önmagában egységbe fogó erejével. Pál kifejti: Krisztus által Isten az egyházban egymás mellé állította a zsidókat és a pogányokat, azzal a céllal, hogy „a kettőt egy új emberré teremtse önmagában [Krisztusban]” (Ef 2:15, új prot. ford.). Az új „ember” vagy emberiség Krisztusban teremtetett meg, abban az értelemben, hogy a Krisztus által lehetővé tett egységben kapcsolódik Istenhez.

Olvassuk el Gal 6:15; Ef 4:24 és Kol 3:10 verseit! Mit jelentenek e gondolatok nekünk? Hogyan tapasztaltuk már a bennük foglalt ígéreteket? Mit tehetünk, hogy ezek az ígéretek kiteljesedjenek az életünkben?

Hogyan írja le Pál az emberek Krisztusba való beépülését? Róm 6:3-6; 2Kor 5:17

Senki sincs automatikusan Krisztusban, anélkül, hogy hittel elkötelezné magát mellette. A Krisztusba, hit által történő beépülésünk a keresztségben fejeződik ki. Óriási a jelentősége e szertartásnak.

Először is, ez a nyilvános bemutatása annak, hogy Krisztus halála a mi halálunk, és feltámadása által új teremtés, az új emberi család részei lettünk. Másodszor, mi nem haltunk meg Krisztusban, de „az ő halálába kereszteltettünk”. A keresztség által engesztelő halálában részesedünk, ami állandó kapcsolatot biztosít vele. Harmadszor, a „megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba” kifejezést arra érti Pál, hogy „meghaltunk Krisztussal” (Róm 6:3, 8), és élni fogunk „együtt Ővele” (Kol 2:13). Ez a közösséget kifejező szóhasználat azt mutatja, hogy a bűnnek való halálunk és új életünk csak és kizárólag a Krisztussal való egységben valósul meg, és nem attól függetlenül.

Más szóval, Krisztus halála áldásainak teljességét csak akkor mondhatjuk magunkénak, ha hit által csatlakozunk hozzá halálában és feltámadásában. Vele meghalni azt jelenti: elismerjük, hogy Ő a Megváltó. Megváltónknak elismerni azt jelenti, hogy benne látjuk Isten Fiát, aki meghalt a kereszten a bűneinkért és lázadásunkért, és átéljük a bűnbánatot, a keresztséget és a bűnök bocsánatát (ApCsel 2:38). Az igazi megtérés többet kíván a bibliai igazság puszta elismerésénél és elfogadásánál. Szükség van hozzá arra is, hogy beismerjük valós bűnös állapotunkat, és így rájöjjünk: Krisztustól elválasztva a bűn és a halál rabságában élnénk életünket; kétségbeejtő helyzetünk gyökeresen csak akkor változik meg, ha Jézushoz fordulunk. Ez történik meg, ha Krisztussal meghalunk.

Végül, feltámadni Krisztussal azt jelenti, hogy Ő lett életünk egyetlen Ura. Feltámadásának erejében részesülni azt jelenti, hogy többé nem uralkodik rajtunk a bűn. Pál azt kérdezi: „Akik meghaltunk a bűnnek, mi módon élnénk még abban?” (Róm 6:2). Számára elképzelhetetlen, hogy a keresztényeket a bűn hatalma uralja. Ugyanakkor tisztában van a ténnyel, hogy noha a bűn trónfosztottá vált életünkben, továbbra is megpróbál uralkodni rajtunk. Ezért írja: „Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban” (Róm 6:12). Ez a Szentlélek erejével lehetséges, amit a keresztségünkkor kapunk. Ez tanúsítja, hogy hozzá tartozunk (Gal 3:27, 29; Kol 2:12).

Hogyan érthetjük meg a következő versekből a „Krisztusban” kifejezést: Róm 16:7; Gal 3:28; Ef 1:1; Kol 1:28; 1Thessz 4:16?

A „Krisztusban” kifejezést Pál többféleképpen is használja. Néhány esetben ezzel ír le valamit, amit Isten Krisztus által tesz. Például „Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot” (2Kor 5:19). Itt a kifejezés két fő gondolatot hordoz; nevezetesen azt, hogy kizárólag Krisztus az Isten békéltető eszköze; valamint a békéltetés Krisztus személyében és munkájában történik. Ez arra utal, hogy csak a vele való egységben élvezhetjük. Valójában csak benne érhető el számunkra a Krisztus áldozata által biztosított megváltás minden áldása. Ezek közé tartozik a kegyelem (Ef 1:2), az örök élet ajándéka (Róm 6:23), a szent életre kapott elhívás (Fil 3:14), a kiválasztás (Ef 1:4), a megváltás (Kol 1:14), a megigazítás (Gal 2:17), a bűnbocsánat (Ef 4:32) és a megszentelődés (1Kor 1:2). Őbenne teremttettünk jó cselekedetekre (Ef 2:10), benne járulhatunk Istenhez (Ef 3:12), kapunk helyet a mennyben (Ef 2:6), nyerünk örökséget (Ef 1:10-11), győzelmet (2Kor 2:14), benne van erőnk mindenre (Fil 4:13), benne gyökerezünk és épülünk fel (Kol 2:7). Mindez és még sok minden más is a miénk, de csak a Krisztussal való egységben.

Ezzel a kifejezéssel utal arra is, hogy bármi, amit a keresztény tesz, azt vele való egységben tesszük: benne örülünk (Fil 3:1), dicsekedünk (Róm 15:17), állunk meg (Fil 4:1), erősödünk meg (Ef 6:10) és teszünk meg bármit hitből (Gal 5:6).

A „Krisztusban” kifejezés felveszi a harcot a bűn legkárosabb hatásainak egyikével is. A bűn eltérített az igazi középponttól és rossz útra vezetett, a gonoszság uralkodó befolyása alá helyezett. Most azonban már Krisztus a létezésünk eredeti központja, Ő irányítja egész lényünket és minden tettünket. Ez a központ most rajtunk kívül, Krisztusban van, és benne ismerjük meg önmagunkat meg a számunkra készített nagyszerű jövőt. Minden tettünket a vele való egység, és nem az önző érdek határozza meg.

Tekintsük át még egyszer mindazt, amit Krisztusban kaptunk, majd kérdezzük meg magunktól: vajon mindent elnyertünk, amit Isten Krisztusban megígért? Ha nem, miért nem?

Tanulmányozzuk Róm 8:9 versét, olvassuk el a következő magyarázatot, azután próbáljuk meg saját szavainkkal értelmezni a szakaszt!

Nagyon szoros a kapcsolat a Lélek és Krisztus között. Több gondolat is van Róm 8:9 versében, ami figyelemre méltó. Először is, ellentétes egymással az, hogy testben vagy Lélekben lenni. A hívők nem testben vannak; vagyis nem uralkodik rajtuk bűnös természetük, nincsenek az Isten elleni lázadás állapotában, amelyben képtelenek lennének meghajolni az isteni akarat előtt (6-8. ver­sek). A hívők Lélekben vannak; azaz lelkileg élnek (10. vers), Isten gyermekei lettek (14. vers) és a bűn nem uralkodik rajtuk. A szakasz két, egymással összeegyeztethetetlen életmódot ír le: az egyik a régi, a másik az új teremtéshez, a Krisztusban lévő új emberi családhoz tartozik.

Másodszor, Lélekben lenni azt jelenti, hogy Krisztushoz tartozunk. Eszerint egységben lenni Krisztussal ugyanaz, mint Lélekben lenni. Nem teszünk egyenlőségjelet a Lélek és Krisztus közé, de ez a kifejezés arra utal, hogy Krisztus a Lélek által van kapcsolatban a hívőkkel. A Krisztussal való egység egység a Lélekkel is. A Krisztusban nyert ajándékok a Lélekben vannak. Például a Lélek által igazíttatunk meg és szenteltetünk meg (1Kor 6:11), lehet miénk az „igazság, békesség és Szentlélek által való öröm” (Róm 14:17), így vagyunk közösségben a Lélekkel és Krisztussal is (1Kor 1:9; Fil 2:1).

Arra is különösen fontos emlékezni, hogy a keresztség által Krisztussal létrejött egységet nem választhatjuk külön a Krisztus testével, azaz az egyházzal való egységtől. Krisztusba megkeresztelkedni ugyanakkor jelenti azt is, hogy „egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg” (1Kor 12:13), ami az egyház. Az egyház Krisztus testeként való ábrázolása a hívők egymással és Krisztussal való egységét, egymásrautaltságát jelzi. Ez az egység tükröződik és mutatkozik meg a Krisztusban/Lélekben élt életben. Az egyház tagjaira gyakran úgy utalnak, mint akik „Krisztusban” vannak. Ez a kifejezés néha egyszerűen azt jelenti: „kereszténynek lenni”, abban az értelemben, hogy az ember életét az határozza meg, amit Krisztus értünk tett.

Gondoljunk vissza az elmúlt 24 órára! Milyen gyakorlati bizonyítékát találjuk annak, hogy „Krisztusban” vagyunk? Hogyan tükröződik Krisztussal való egységünk abban, ahogy a gyülekezet többi tagjához viszonyulunk, akik szintén részei Krisztus testének?

„Krisztus saját létezéséből adott a világnak. A megváltás munkája abban állt, hogy emberi létet adjon Krisztusnak, hogy az elbukott emberiség eggyé válhasson az Is­tenséggel. Krisztus egyrészt azért vette fel az emberi természetet, hogy az emberek eggyé lehessenek Vele, miként Ő is egy az Atyával, hogy Isten úgy szerethesse őket, mint Egyszülött Fiát; másrészt pedig azért, hogy az emberek isteni természet részeseivé lehessenek és életük teljessé váljon Őbenne” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 1. köt. 237. old.).

„Krisztusban vagy? Addig nem, amíg nem ismered be, hogy vétkes, gyámoltalan, kárhozatra ítélt bűnös vagy. Addig nem, amíg önmagadat magasztalod és dicsőíted. Ha bármi jó is van benned, az teljes egészében a könyörületes Megváltó kegyelmének tulajdonítható. Születésed, jó híred, vagyonod, képességeid, erényeid, istenfélelmed, jótékonyságod vagy bármi más, ami benned van vagy kapcsolatban áll veled, nem hozza létre az egység kötelékét közted és Krisztus között. A gyülekezettel való kapcsolatod… nem lesz hasznodra, amíg nem hiszel Krisztusban. Nem elég, hogy elhiszed, létezett; hinned kell benne. Maradéktalanul az Ő megmentő kegyelmére kell bíznod magad” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 48–49. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)     Jelenleg a régi és az új teremtmény egyszerre létezik bennünk. Hogyan tapasztaljuk nap mint nap mindkét teremtmény valóságát? Melyik jön természetesebben és könnyebben a felszínre, és miért?

2)     A Szentírás új mennyet és új földet ígér; tehát itt minden eltöröltetik, elmúlik majd örökre. Hogyan segíthet a helyes fontossági sorrend kialakításában, ha tisztában vagyunk minden dolog múlandóságával?

3)     Gyakorlatias módon mondjuk el, mit jelent „Krisztusban” lenni! Hogyan hat ez a tapasztalat az Istennel és a másokkal való kapcsolatunkra?

ÖSSZEFOGLALÁS: Bűne miatt Ádám az Istentől elszakadt emberiség alapítója lett. Krisztus az Istennel meglévő egységben jött el, legyőzte az ellenséget, meghalt a bűneinkért és új emberi családot hozott létre, amely egységben van Istennel, a bűn és a halál rabságától szabad. Természet szerint részei vagyunk a régi emberiségnek, de a Krisztusba vetett hit által az új emberi család tagjaivá válunk. Így új életet kezdünk, egységben Jézussal és egyházával.

BALOG MIKLÓS:

NE BÁNKÓDJ!

Döbbenten hallottam, testvér, a rossz hírt:

újabb betegség bántja sátradat,

hogy ne csupán e testben lásd magad,

másikban is, hová Teremtőd szólít.

E betegségben így lásd meg a jó hírt.

Kopogtat Ő, nem jön váratlanul,

hited nagyobb leckét ma így tanul:

kegyelme már a lelki testre gyógyít.

Egy megdicsőült és romolhatatlan,

sőt, halhatatlan testet ád neked,

mely nem lesz többé fájó és beteg,

más lesz, mint ez erőben és alakban.

Miért keményen dolgoztál e földön,

ne itt élvezd soká nyugdíjadat,

mert Gazdád más, örök nyugdíjat ad,

mely számodra készíttetett öröktől.

Ne bánkódj hát e test mulandó voltán,

ragadd meg Urad biztató szavát:

„Jól vagyon immár jámbor és hű szolgám,

a menny dicső nyugdíja vár reád!”