SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Krisztus engesztelő áldozatának áldásai

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 8:34-39; 1Korinthus 15:16-18; Efézus 1:3; Kolossé 1:16-17; Zsidók 7:25; 1Péter 3:21-22; 1János 1:9

„Ennekokáért ő mindenképen idvezítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök” (Zsid 7:25).

KULCSGONDOLAT: Megvizsgáljuk Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett papi munkáját, hogy bemutassuk, ez is része annak, amit a megváltásunkért tett.

A mennyei templomban Krisztus értünk végzett közbenjárásának elengedhetetlen volta korántsem csökkenti a kereszt hatásának véglegességét. Krisztus nélkül nem lenne elérhető számunkra a kegyelem végtelen gazdagságának Istentõl jövő ajándéka. A hívők ez által részesülnek a kereszt megváltó erejének teljességében. A kereszt minden áldásához Jézus engesztelő áldozatába vetett hittel juthatunk hozzá.

 „Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai...!” (Ézs 45:22). Ez Krisztus kereszthalálának az üzenete. A megváltás azonban Krisztus közbenjáró munkája által válik elérhetővé számunkra. Ezen a héten megvizsgáljuk Krisztus fõpapi szolgálatának áldásait, hogy jobban megértsük Isten megmentő kegyelmét.

Krisztus testben való feltámadásának jelentõsége rendkívül fontos hitelvi szempontból, hiszen e nélkül nem lenne sem bûnbocsánat, sem megváltás, sem remény az örök életre.

Olvassuk el 1Kor 15:16-18 verseit! Mennyire szoros kapcsolatot lát Pál az engesztelés és Jézus feltámadása között?

    _____________________________________________________________

Krisztus halálának nem lett volna sem engesztelő, sem megbocsátó ereje, ha nem követi a feltámadás. Ezért nem szabad Krisztus engesztelését egyetlen eseményre leszűkítenünk Isten megváltási tervében. A kereszt és a feltámadás a megváltás elválaszthatatlan tettének két része.

Hogyan magyaráznánk a Krisztus feltámadása, mennybemenetele és közbenjárása közötti szoros kapcsolatot? 1Pt 3:21-22; Róm 8:34-39

    _____________________________________________________________

Jézus felvitte a mennybe a megdicsőült emberi természetet, kitárva ezáltal a menny kapuit az emberi faj előtt. Feltámadása és mennybemenetele először is azt jelenti, hogy elvégezte a munkát, amiért a földre jött (Jn 17:4-5; 19:30). Másodszor, feltámadásával és mennybemenetelével végleg Istenhez kapcsolta azokat, akik hittel fogadják áldozati halálát. Az egész világmindenségben nincs olyan erő, amely elválaszthatná őket Istentől. Mivel Krisztus eltávolította a bűn korlátját, Isten szeretete folyamatosan és örökké árad népére. Harmadszor, Krisztus mennybemenetele azt is tanúsítja, hogy végérvényes a kereszten aratott győzelme a gonosz erők felett. Mennybemenetele után társuralkodóként trónra lépett, Isten jobbjára ült, „kinek alávettettek az angyalok, hatalmasságok és erők” (1Pt 3:22; vö. Zsid 10:12-13). Az Atyával marad, amíg ellenségei alá nem vettetnek, azután visszatér, hogy megmentse a rá várókat (Zsid 9:28), így teljesítve be a megváltás munkáját (Fil 2:10-11; Jel 17:14).

Milyen reményt nyújt Krisztus feltámadása? Hogyan biztosít arról, hogy az életünknek nem kell örök halállal végződnie? Ha mégis úgy történne, kit okolhatunk önmagunkon kívül? Miért ne hoznánk meg most azokat a döntéseket, amelyek segítenek elkerülni életünk legnagyobb hibáját?

Mi a kapcsolat Krisztus kereszten hozott engesztelő áldozata és a mennyei szentélyben végzett közbenjáró munkája között? Zsid 7:25; 1Jn 1:9; 2:1-2; 4:10

    ________________________________________________________________

    ________________________________________________________________

Halála és feltámadása teszi lehetővé, hogy Krisztus közbenjárjon az Atyánál. Krisztus közbenjárása azt jelenti, hogy az emberi bűn nem jelentéktelen a mennyben az Úr előtt. Csak Krisztus munkája révén élvezhetjük áldozati halálának áldásait. Isten szemében a bűn és a vétek továbbra is része marad az emberek életének. Az Atya szemében ez teszi a Közbenjáró szerepét nélkülözhetetlenné a megváltási tervben.

A Biblia soha nem választja el Krisztusnak az Atyánál való közbenjárását engesztelõ áldozatától. Az áldozatot már meghozta az egész emberiség érdekében, de megbocsátó ereje továbbra is működésben marad azok számára, akik a Lélek hívására válaszul megbánják bűneiket és megtérnek. Krisztus közbenjárására nyerünk bocsánatot az Atyánál (Ef 4:32). A bűnbánat is Krisztus által éri el az emberi szívet (ApCsel 5:31). Ezáltal nyerhet bűnbocsánatot a hívő a megtérése után elkövetett bűneire is – hiszen még a megtérésünk után is hatalmába keríthet a bűn. János azt mondja, ha ez történne, van Szószólónk, aki képviselhet Isten előtt, és aki által bocsánatot nyerhetünk (1Jn 2:1-2).

Talán ez az oka annak, hogy Zsid 2:17 versében az „engesztelést szerezzen” kifejezés jelen időben szerepel, azt sugallva ezzel: Krisztus békéltető munkája folytatódik főpapi szolgálatában. Tehát Krisztus a kereszten ugyan mindenki számára lehetővé tette a megváltást, a mennyei szentélyben végzett közbenjárói munkája révén juttatja el a kereszt áldásait azoknak, akik hisznek benne. Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett közbenjárása nélkül a kereszt engesztelése és ereje elérhetetlen lenne a bűnösök számára. Közbenjárásának alapja a ke­reszt. A közbenjárás nem kiegészíti a Golgotán történteket, hanem azt bontakoztatja ki, hogy mi a jelentősége és fontossága Isten megbocsátó erejének; bemutatja az áldozati halál engesztelő hatalmának mélységét és állandóságát.

Követtünk el valamilyen bűnt, miután elfogadtuk Jézust megváltónknak? Ha igen, mennyire hat vigasztalóan a gondolat, hogy Krisztus a mennyben Isten bocsánatát kéri helyettünk? Miért olyan fontos ezt tudni?

Mit mondanak a következő versek Krisztusnak a mennyei szentélyben, értünk végzett közbenjárásáról: Jn 16:23-24; ApCsel 5:31; Ef 1:3; 2:18; Zsid 1:3; 4:16; 13:20-21?

Ha Krisztus halála nem választható el feltámadásától, nem választhatjuk el a feltámadás utáni megkoronázását és közbenjárását sem. A feltámadás előremutató célja Fõpapként történő beiktatása volt. Jézus elvégezte áldozatát a kereszten, most pedig mint Király és Pap munkálkodik a mennyei szentélyben. A megaláztatásból a megdicsőülésbe való átmenetele megváltó munkájának további kiterjesztését mutatja. Ez nem befolyásolja engesztelő áldozati halálának befejezettségét (Zsid 10:12), csak még több áldását fedi fel.

Trónra lépése után Krisztus azonnal megkezdte közbenjáró munkáját, és ez az esemény közvetlenül hatott az egyházra. Közbenjárásának eredményeként „Krisztus földön fáradozó és küzdő társait [a tanítványait] az Atya elfogadta ’ama Szerelmesben’ (Ef 1:6). A mennyei angyalok és az el nem bukott világok képviselői előtt Isten igazaknak nyilvánítja őket” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 740. old.). Krisztus követőinek a mennyben történt megigazításához a földön a Szentlélek azonnali kiáradása társult. Jézus megígérte a tanítványainak, hogy másik Vigasztalót kér az Atyától (Jn 14:16-17). Pünkösdkor Péter a Szentlélek kiáradását annak jeleként értelmezte, hogy Krisztus megkezdte közbenjárói munkáját a benne hívőkért (ApCsel 2:33).

Jó hír, hogy Jézus még mindig munkálkodik népe érdekében. Péter kijelentette, hogy Krisztusnak a mennyben kell maradnia „addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik. Erről az Isten öröktől fogva szólt szent prófétái szája által” (ApCsel 3:21, új prot. ford.). Még vannak próféciák, amelyeknek be kell teljesedni, és akkor véget ér Krisztusnak az Atya előtt végzett munkája. A végső visszaállítás a jövőben lesz, de Krisztus közbenjáró munkája afelé visz. Mi még mindig az üdvösség történelmének idejében élünk, Krisztus mennybemenetele és visszatérése között. A két esemény közti időt közbenjáró munkája és az egyház küldetésének beteljesítése tölti ki.

Olvassuk el Jel 8:2-5 verseit! Mit jelent ez a kép? Ami még fontosabb: mennyiben nyújtanak reményt a mennyei Közbenjárót, Krisztust bemutató versek, még ha néha úgy is érezzük, hogy Isten nem fogadhatja el az imáinkat?

Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett közbenjárói munkája hogy hat a természet világára? Jn 3:35; Kol 1:16-17; Zsid 1:3

    ________________________________________________________________

    ________________________________________________________________

Krisztus keresztje és az Atya előtti közbenjárása nélkül földünk talán épp olyan elhagyatott lenne, mint a Mars. Mint már korábban bemutattuk, a bűnnek káros hatása volt a természetre; ez lett a bűn lázadó természetének kifejeződése. Isten mégsem fordult el a természet világától. A zsoltáros azt mondja: „Jó az Úr mindenkihez, irgalmas minden teremtményéhez” (Zsolt 145:9, új prot. ford.). Isten szeretete nyilatkozik meg abban, ahogy gondoskodik a föld fennmaradásáról.

Ha a teremtett világnak van olyan eleme, amelyet a bűn közvetlenül fenyeget, akkor ez a bolygón lévő élet titokzatos jelensége. Isten szeretetből úgy döntött, hogy a bűn fertőzése ellenére is fenntartja a megteremtett életet. Pál azt mondja: „mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17:28). Életünket nem az Istentől függetlenül, mechanikusan működő törvények tartják fenn: „Az ember fizikai szervezete Isten felügyelete alatt áll, de nem hasonlítható egy órához, amit működésbe helyeztek, és attól kezdve magától jár. A szív dobog, a pulzus ver, a tüdő lélegzik, de az egész lény Isten felügyelete alatt áll… Minden szívdobbanás, minden lélegzetvétel annak az ihletésére történik, aki Ádám orrába fújta az élet leheletét – a mindig jelenlévő Isten, a nagy VAGYOK ihletésére” (Ellen G. White: Medical Ministry. 9. old.). Noha a bűnösök halált érdemelnek, életüket fenntartja Isten kegyelme, ami csak a kereszt által vált lehetségessé. Pál és Barnabás ezt mondta a pogányoknak: „Jóllehet [Isten] nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket” (ApCsel 14:17). „Aki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből” (Zsolt 104:14). Minderre teremtményei teljesen érdemtelenek, és ez fejezi ki Isten szerető kegyelmét Krisztus által (Mt 5:45; Lk 6:35). Isten jóindulata nem korlátozódik azokra, akik szolgálják Őt, minden ember felé árad.

Gondolkodjunk el azon, ami a mai tanulmányból következik: minden ember Krisztus kegyelmének köszönheti az életét. Hogyan hasson ez a többi emberhez való viszonyulásunkra? Mennyiben segít ez a gondolat felmérni az emberi élet értékét?

A kegyelem erejének jobb megértése érdekében a teológusok beszélnek általános kegyelemről és megszentelő kegyelemről. Adventista szemszögből nézve az általános kegyelem Isten jósága, ami abban nyilvánul meg a bűnösök felé, hogy fenntartja az életet bolygónkon, és a Szentlélek által bűnbánatra, beismerésre és megtérésre szólítja az emberi szívet. A megszentelő kegyelem fogalma alatt általában a Szentléleknek a Krisztust mint Megváltót elfogadók szívében végzett munkáját értik. Krisztus kereszthalála kiárasztotta a kegyelem légkörét, amely körbeveszi a bolygót: „Isten az Ő Fiának felbecsülhetetlen adományozása által körülvette a földet kegyelmi légkörével, amely oly valóságos, mint az a légkör, mely a földet övezi. Mindazok, akik ezt az életadó levegőt választják, Krisztus Jézusban érett férfiakká és nőkké növekednek” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. 17. kiad. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 56. old.). Ez az általános kegyelem, és mindazok számára elérhető, akik úgy döntenek, elfogadják.

Mit ígért Krisztus a tanítványoknak, és mi volt ennek az ajándéknak a szerepe? Jn 14:16-17; 16:8-11; Róm 8:9-14

Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy távozása után elküldi hozzájuk a Szentlelket, aki majd „leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet” (Jn 16:8, új prot. ford.). Ez az általános kegyelem. A Szentlélek feladata, hogy az embereknek tudomására hozza bűnösségüket, vétkeiket és Istentől való eltávolodásukat. Ugyanakkor rámutat, hogy Krisztus keresztje az egyetlen kiút elkeserítő állapotukból. A Szentléleknek e munkája nélkül a kereszt magában hatástalan maradna. Viszont pontosan a kereszt miatt tevékenykedik a Szentlélek a világban, folyamatosan Jézusra irányítva a bűnösök figyelmét, hogy üdvösséget nyerjenek.

A kegyelem nem ellenállhatatlan; vagyis az emberek visszautasíthatják, mint ahogy sokan ezt is teszik. Ha erőszakkal kényszerítenék ránk, aligha lenne kegyelem (nem igaz?). Az Úr tiszteletben tartja teremtményei szabadságát; ezt a keresztnél semmi nem bizonyítja jobban.

Milyen helyzetekben kaptuk már magunkat azon, hogy ellenállunk a Szentlélek késztetésének? Miért teszünk ilyet? Miért olyan veszélyes az ellenállás, még a „kis” dolgokban is? Ami pedig a legfontosabb, hogyan tanulhatunk meg napról napra engedni a fentről jövő sugallatoknak?

„A Megváltó bemutatja közbenjárói munkájának érdemét az Atya előtt, és elkötelezi magát a személyes közbenjáró tisztére. Közbenjárónknak nevezve magát tudomásunkra kívánja hozni: saját érdemeit és eredményeit helyezi arany füstölőjébe, hogy népének őszinte imáival együtt ajánlhassa fel azokat. Mennyire lényeges tehát, hogy sokat imádkozzunk, mert ahogy imáink felszállnak Isten trónjához, elvegyülnek Krisztus igazságának illatával! Nem a mi hangunk az egyetlen, ami hallatszik, mert mielőtt Isten fülébe jutna, Krisztus hangjához csatlakozik, amit az Atya mindig meghall” (Ellen G. White: Manuscript Releases. 7. köt. 166. old.).

„De ameddig Jézus a mennyei szentek szentjében közbenjár az emberért, a Szentlélek fékező befolyása érezhető lesz a vezetők és a nép között egyaránt. Az országok törvényeire is bizonyos fokig még mindig hatást gyakorol. E törvények nélkül a világ helyzete sokkal rosszabb volna, mint amilyen most. Míg sok vezető Sátán serény eszköze, Istennek is megvannak az eszközei a nemzet vezetői között. Az ellenség olyan intézkedéseket javasol szolgái útján, amelyek súlyosan hátráltatnák Isten ügyét. A szent angyalok pedig arra indítják az Istent félő államférfiakat, hogy megdönthetetlen érvekkel ellenezzék ezeket a javaslatokat” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 543. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)      Ha Isten szeret és elküldte a Fiát megmentésünkért, Jézusnak miért kell még mindig közbenjárnia az Atya előtt?

2)      Olvassuk el A zsidókhoz írt levelet! Mit tanít annak a közbenjárói munkának a valóságáról és fontosságáról, amit Krisztus a mennyben értünk végez?

3)      Krisztus mennyei szolgálatára gondolva hogyan felelhetünk a következő kérdésre: Mit tett Jézus a feltámadása óta eltelt sok-sok év alatt?

ÖSSZEFOGLALÁS: Feltámadása és mennybemenetele után Krisztus folytatta megmentő munkáját a mennyei szentélyben végzett közbenjárásával. Onnan közvetít anyagi áldásokat az embereknek, és fenntartja a bolygón az életet. Engesztelő kereszthalálának áldásait árasztja azokra, akik a Szentlélek hívására válaszolva elfogadják a Megváltót.

GERZSENYI SÁNDOR:

TÉLI IMA

Lehullt a hó, fehér a táj.

Csüggedt szívem sajogva fáj.

Utat kutat.

Tehozzád mennék, Istenem.

 Mutasd az ösvényt énnekem!

Vezess, szeress!

Utam befútta tél hava…

Könyörülj rajtam, ég Ura,

 Igaz Vigasz!

Ne nézd, Atyám, sok bűn-hibám!

Ím, feléd száll esdő imám

Fehér szívér’.

S ha lelkem egykor mennybe ért,

Örökké áld e nagy kegyért,

Te, fő Erő!