SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A megváltás hasonlatai

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 2:1-29; 3:19-26; 2Korintus 5:18-21; 1János 4:7-11

„Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte türelme idején” (Róm 3:25-26, új prot. ford.).

KULCSGONDOLAT: Összefoglalását adjuk azoknak a képeknek, amelyeket az Újszövetség Krisztus halálának értelmezésére használ.

Nincs olyan kép, olyan gondolat, amely elég nagyszabású lenne ahhoz, hogy Krisztus halálának teljes jelentőségét felölelje. Vannak, akik azzal érvelnek, hogy Krisztus halála volt a váltságdíj a gonosz hatalmaktól való megszabadításunkért. Mások azt állítják, Isten szeretetének mindent felülmúló kinyilatkoztatása volt, ami egészen átformál minket. Megint mások azt mondják: engesztelő áldozat volt, amely eltávolítja a bűn által emelt gátat Isten és ember közül. Némelyek azt hangoztatják, hogy ez békítő tett volt; mások pedig felmentő ítélet kihirdetésének tekintik. Az az igazság, hogy Krisztus halála mindezt jelenti együttvéve, és még sokkal többet! Teljes jelentőségét lehetetlen egyetlen, mindent felölelő fogalomba préselni, mégis van néhány kép, mint pl. a helyettes áldozat, ami központi helyet foglal el. Ezen a héten megnézünk néhány alapvetően fontos képet, amelyeket azért használtak a Biblia írói, hogy kifejezzék Jézus kereszthalálának a csodálatos ajándékát. 

Olvassuk el Mk 10:45; Gal 3:13; Ef 1:7 és 1Pt 1:18-19 verseit! Hogyan érthetjük meg jobban e versekből a „megváltás” gondolatát?

A megváltás azt jelenti: váltságdíj megfizetésével való kiszabadítás a rabszolgaság mélységéből; ezt a képet használja az Újszövetség Krisztus halálának bemutatására. E gondolatmenet szerint az egész világ a bűn rabja lett, és a törvény volt az őr (Gal 3:22-23). A bűn szolgáiként az emberek az örök halál felé tartottak (Róm 6:6, 23). Az adósságot csak saját életük árán fizethették volna meg. Ám jött Krisztus, és kifizette megváltásunk árát, elérhetővé téve az életet mindenkinek, aki hisz benne. Így a hívő emberek „jóllehet a bűn szolgái” voltak, megszabadultak „a bűn alól, az igazságnak szolgáivá” lettek (Róm 6:17-18).

Krisztus „a törvény átkától” is megszabadított (Gal 3:13). A törvény átka az volt, hogy a törvény igényt tartott azoknak az életére, akik megszegték azt (10. vers). Maga a törvény nem menthet meg a halálos ítélettől, mert nem adhatja vissza az életet (21. vers); egyszerűen csak megállapította a bűnös halálának jogos alapját. Akkor nyilatkoztatta ki a megoldást az Úr, amikor „kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot” (Gal 4:4-5).

Krisztus ugyanakkor „önmagát adta miértünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt” (Tit 2:14). Így a megváltásba beletartozik a megszentelődés folyamata, életünk megtisztítása is. Ez abból indul ki, hogy Krisztus a kereszten megfizette adósságunkat, bocsánatot adott bűneinkre (Ef 1:7), és a megigazulás ajándékát adta (Róm 3:24). Más szóval, Krisztus ajándéka (bűneink megbocsátása) által megszabadultunk bűnünk kárhoztatása alól, Krisztusba vetett hit által megigazíttatunk.

Isten nem hagyhatta figyelmen kívül a bűnt, úgy téve, mintha nem is létezne. Saját erkölcsi kívánalmainak eleget tett azzal, hogy Ő maga fizette meg a váltságot. Visszavásárolta az emberiség és az egész bolygó jogát az élethez. Akár elismerik az emberek, akár nem, mi mind Istenéi vagyunk.

Olvassuk el 1Kor 6:20 versét! Milyen hatása legyen az életünkre Krisztus vére által történt megváltásunknak? Milyen értéke van az ajándéknak, ha nem fogadja el, akinek felkínálják?

Olvassuk el figyelmesen 2Kor 5:18-21 verseit! Mit mond a békéltetésről?

A békéltetés az egymással ellenséges viszonyban álló egyének vagy csoportok között igyekszik helyreállítani a békés kapcsolatot. Általában kell hozzá egy közbenjáró vagy egy tárgyaló fél. Ezt a példát használta Pál a kereszt magyarázatára.

Először is, Isten volt a kezdeményező, aki a bűnösöket meg akarta békéltetni önmagával; más szóval, bűneink ellenére Isten továbbra is szeretett.

Másodszor, Isten Közbenjárót választott, aki által lehetségessé vált a békéltetés. Isten „minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által” (2Kor 5:18); Isten „Krisztusban megbékéltette magával a világot” (19. vers). Ez az Isten és ember közötti áthidalhatatlan távolságra utal, amelyhez szükség volt egy Közbenjáróra.

Harmadszor, „mi” vagyunk, ill. „a világ” az, akiket/amit ki kellett békíteni. Isten „minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által” (18. vers). Az ige múlt időben van, azt sugallva, hogy az általa kifejezett tett már befejeződött. Ez azt jelenti, hogy a hívők már most élvezik a megbékélés teljességét és előnyeit. A világra vonatkozóan azt olvassuk, hogy „Krisztusban megbékéltette magával a világot” (19. vers). A szövegkörnyezet azt mutatja, hogy a világ meg­békéltetése még nem befejeződött esemény.

Negyedszer, a megbékélés folyamata Isten két cselekedetéből áll. Az egyik a békéltetés isteni tette a kereszten, amit így határozhatunk meg: „nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket” (19. vers). A bűn volt az a korlát, ami megakadályozta, hogy Isten megbékítse az embereket magával. Ennélfogva természetszerűleg haragjának tárgyai voltunk. Ő azonban elhatározta: hagyja szabadon ránk áradni szeretetét azáltal, hogy elmozdítja a bűn gátját. A megbékélés másik vetülete a békéltetés szolgálata (18. vers), a békéltetés üzenetének hirdetése (19. vers), amit ránk bízott. „Krisztus követei vagyunk” (20. vers, az angol fordítás alapján), mintha Isten maga „kérne általunk…, béküljetek meg az Istennel!” (20. vers, új prot. ford.). A békéltetés ezen a szolgálaton keresztül éri el igazi célját, hogy véget vessen az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének.

Van valaki, akivel ki kellene békülnünk? Ha igen, hogyan segíthet a békülésben, ha megértjük, mit jelent a Jézus által felajánlott békéltetés?

A megigazítás alapjában véve egy jogi kifejezés, ami annak az embernek a felmentését jelenti, akit valamilyen bűntettel megvádoltak, de a bíróság ártatlannak találta. Ezt a fogalmat is használja az Újszövetség arra, hogy a kereszt jelentőségét feltárja.

Miért állítja szembe Pál a hit általi megigazulást a törvénynek való engedelmességgel? Hogyan segít ez jobban megérteni a megigazulást? (Róm 3:19-24)

Néhány pont kiemelhető e versekbõl: először is, a törvényes eljárás képe arra utal, hogy valaki megvádolta az embereket egy bizonyos bűnnel. Ebben az esetben az emberek ellen felhozott vád beigazolódott; vagyis mind a törvény ítélete alá estek (Róma 2).

Másodszor, Isten gondoskodott kiútról az emberek reménytelen helyzetéből. „Most pedig”, Krisztus eljövetelével, „a törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága”, vagyis nem a törvénynek való engedelmességünk a döntő, „amelyről tanúbizonyságot tesznek”, vagy amit kinyilatkoztatnak (Róm 3:21). Pál elmagyarázza, hogy „Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által” jut el „mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek” (22. vers). Az igazság itt nemcsak az isteni felmentő ítélet kihirdetését jelöli, hanem főként azt, hogy hit által részt veszünk Isten Krisztusban végrehajtott megmentő tettében.

Harmadszor, a megigazítás ugyanúgy szólt a zsidóknak, mint a pogányoknak (22. és 29. vers). Isten nem tesz különbséget a népek között: mindannyian bűnösök és mind megigazulhatnak „ingyen az ő kegyelméből” (24. vers). Ezért tehát az emberek reménytelen helyzetének megoldása a megigazítás, amelyben hit által részesül minden hívő. A megváltás ajándéka mellett befogadhatjuk még a Szentlelket, aki képessé tesz arra, hogy új életet éljünk (Gal 3:2-3; Róm 6:4).

Negyedszer, Isten döntése Krisztus megváltó munkája által igazolható. Itt két kép összekapcsolódását látjuk, a megváltásét és a megigazításét, amelyek bemutatják Isten döntését, és törvényes alapot szolgáltatnak ahhoz, hogy megigazítsa azokat, akik elfogadják Krisztus igazságát (Róm 4:3-6). Isten megteheti azt is, ami elképzelhetetlen volt, mert Krisztus elvette bűneinket és helyettünk meghalt (2Kor 5:21).

Olvassuk el újra Róm 3:19-24 verseit! Alkalmazzuk ezt az üzenetet sa­ját magunkra! Mit emelhetünk ki belőle most, ami segíthet megérteni, hogyan élhetünk békében Istennel?

Olvassuk el Róm 3:25-26 verseit! Hogyan magyarázza el Pál, mit köszön­hetünk Krisztus áldozatának?

Az áldozat szó jellegzetes használata rávilágít, hogy Krisztus halála nem szimbolikus, nem hasonlat, hanem kifejezi a történtek valóságát; Krisztus feláldozta magát értünk. Az ószövetségi áldozatok csak ennek az igazi és valóságos ál­dozatnak, Isten értünk vállalt tette lényegének felvillanó képei voltak.

Először is, Isten maga gondoskodott erről az áldozatról, hogy helyreállítsa vele való kapcsolatunkat (Róm 3:25). Amit mi nem tehettünk meg, Isten megtette Fia személyében. Másodszor, ez helyettesítő tett volt. Krisztus bűntelen volt, hiányosság nem találtatott benne, mégis Ő áldoztatott fel a bűnért (Róm 8:3; 2Kor 5:21). Felvitte bűneinket a fára, meghalt értünk és helyettünk (1Pt 2:21-24). Amikor magára vette bűneinket, megtisztított azoktól, és újra egységbe hozott az Úrral.

Harmadszor, Krisztus áldozata engesztelő áldozat abban az értelemben, hogy felszabadított Isten haragja alól. A római levelében Pál azután beszél Krisztus áldozatáról, miután kifejtette, hogy a világ a bűn uralma és a törvény szempontjából Isten ítélete alatt állt (Róma 1–3). Isten haragja máris megmutatkozott az emberi igazságtalanság és ferdültségek ellen. Krisztus áldozata által megszabadultunk haragjától, és Isten szeretete elért hozzánk a megváltásban. Az engesztelés nem azt jelenti, hogy Krisztus meggyőzte az Atyát: mégis szeressen minket. Azt jelenti: Krisztus áldozata lehetővé tette, hogy Isten szeretete elérjen minket. Krisztus szenvedte el Isten bűnnel szembeni haragját, hogy nekünk ne kelljen elszen­vedni azt. Következésképpen a kereszt nemcsak az a hely, ahol Isten szeretete megmutatkozott, hanem az is, ahol a bűnnel szembeni haragja megnyilvánult.

Negyedszer, Krisztus áldozata kifejezi, megvalósítja Isten akaratát, hogy megmentsen minket, és megadja hozzá a törvényes alapot. Üdvözítésünk és megbékéltetésünk nem lett volna lehetséges Krisztus áldozati vére nélkül (ApCsel 20:28; Kol 1:20; Jel 5:9). Csakis az egyetlen és egyedülálló áldozat kereszthalála által igazíthatja meg Isten azokat, akik hisznek Krisztusban (Róm 5:9). Amikor Isten elítélte a bűnt Krisztusban, bemutatta: igazságos akkor is, amikor megigazítja a Krisztusban hívőket (Róm 3:26).

A megváltási tervet megalkotó és működésbe hozó gépezet az isteni szeretet, Isten lényének lényege (1Jn 4:8) volt. Isten megmentő munkájának minden ve­tülete a szeretet isteni kötőanyagába ágyazódott. Isten elküldte Fiát, hogy meg­haljon értünk, mert szerette a világot (Jn 3:16). A Fiú eljött a világba, hogy életét adja értünk, mert szerette az Atyát (Jn 14:31) és minket is (Jn 13:1). Akik hit által Krisztushoz tartoznak, szeretik Istent (Jak 2:5), Jézust (Jn 14:21) és egymást (1Jn 3:11). Igazság szerint, ha engedelmeskedünk a parancsolatoknak, akkor az életünk fejezi ki Krisztus iránti szeretetünket mindazért, amit értünk tett (1Jn 5:3). Krisztus egész élete és halála fenséges módon mutatta be Isten jellemét, a szeretet legtökéletesebb kinyilatkoztatását.

Mit kell kiváltania belőlünk Isten Krisztus halálában kifejezett szereteté­nek? (1Jn 4:7-11)

Isten szeretetének Krisztus áldozatában megmutatkozott jelentőségét a világméretű küzdelem összefüggésébe helyezve érthetjük meg a legjobban. Sátán Isten elleni vádjai kételyt ébresztettek a mennyei lények gondolataiban Isten ter­mészetét illetően. Vajon Isten valóban olyan szerető, önfeláldozó, amilyennek mondja magát, vagy önző természetét az önmegtagadás látszata alá rejti? Krisztus keresztje örökre eloszlatta az Isten jellemével kapcsolatos kételyeket. A Teremtő önszántából emberré vált, szenvedett és meghalt a kereszten, hogy megmentse az arra érdemtelen embert – ez igazán bemutatta, hogy Isten szeretetének mértéke a mennyei lények számára is felfoghatatlan. Az elképzelhetetlenül nagy áldozat önzetlen volta látszik abban, hogy Isten Krisztus által vég­bevitt tette nem a saját javát, hanem másokét szolgálta.

„Mivel Jézus az Atya képviselőjeként lépett fel, el tudjuk oszlatni azt az árnyékot, amit Sátán vetett az utunkra, hogy ne lássuk meg Isten kegyelmet és a kifejezhetetlen szeretetet, amely Jézus Krisztusban nyilatkozott meg. Nézzünk fel a Golgota keresztjére! Álló biztosítéka ez a mennyei Atya határtalan szeretetének és végtelen kegyelmének” (Ellen G. White: Selected Messages. 1 köt. 156. old.).

Olvassuk el újra 1Jn 4:7-11 verseit! Mérjük hozzá saját életünket és emberi kapcsolatainkat! Hogyan tudnánk jobban bemutatni azt a szeretetet, amiről itt szó van? Mi az, ami az utunkban áll, és hogyan lehet elmozdítani?

Békéltetés: „A békéltetés jelenti minden akadály eltávolítását, ami az ember és Isten közt áll; a bűnös pedig ráébred, mit is jelent Isten megbocsátó szeretete. Krisztusnak a bűnössé lett emberiségért hozott áldozata árán Isten jogosan megbocsáthat minden bűnösnek, aki elfogadja Krisztus érdemeit. Krisztus az a csatorna, amelyen át a kegyelem, a szeretet és az igazságosság Isten szívéből a bűnösre áradhat” (Ellen G. White: Selected Messages. 1. köt. 396. old.).

Isten haragja: „Krisztus azért jött, hogy magára vegye Isten haragját, amelynek igazság szerint az emberre kellett volna zúdulnia. Mentsvárrá vált az emberek számára, s noha az ember valóban bűnös, Isten haragjára méltó volt, Krisztusba vetett hittel mégis odafuthat az Isten által kirendelt menedékbe, ahol biztonságot lel. A halál közepette ott az élet, ha az ember úgy dönt, elfogadja” (Ellen G. White cikke, Review and Herald, 1874. február 24.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)     A héten felsorolt képek közül melyik áll hozzánk a legközelebb? Miért? Beszéljünk az osztályban a különböző képekről, és választásunk indokairól!

2)     Időzzünk el a békéltetés gondolatánál! Az emberek közötti békéltetés történeteiből mit tanulhatunk, ami segíthet jobban megérteni a megváltásnak ezt a hasonlatát?

3)     Milyen szempontból mondhatjuk, hogy Isten szeretetét a kereszt mutatja be legjobban? Milyen vigaszt találunk a keresztnél Isten természetével kapcsolatban, ami erőt adhat a nehéz időkben?

4)     Isten bűn elleni haragját nem lehetett csak úgy kikapcsolni; mit árul ez el a bűn természetéről? Más szóval, miért nem felejtette el egyszerűen Isten a bűnt, miért kellett kitöltenie haragját miatta?

ÖSSZEFOGLALÁS: A Biblia különböző képek által akar segítségünkre lenni, hogy megértsük Krisztus halálának jelentõségét. A megváltás azt mutatja, hogy halála megszabadít a bűn hatalmától; helyreállítja békés kapcsolatunkat Istennel; lázadásunkat legyőzi, és így megbékéltet. Isten ártatlannak nyilvánít majd a mennyei törvényszék előtt Krisztus halála által, mert Ő halt meg helyettünk. Isten a keresztnél így kiált: „Nézd, ennyire szeretlek!”

BIZTONSÁGOS „RÉGI ÖSVÉNY”

„Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek!” (Jer 6:16)

„Sehol nincs biztonság. Sátán nagy erővel szállt le, hogy a hamisság minden csalárdságával munkálkodjon a kárhozatra jutókban. Akik nem Krisztus lábnyomában járnak, másik vezért fognak követni. Addig hallgatnak idegen hangokat, míg végül nem ismerik fel az Igazi Pásztor hangját. Lépésről lépésre mind kevésbé hallják meg a figyelmeztetéseket, a feddéseket és a tanácsokat. Emberi bölcsesség lépett be, emberi képzeletet követnek. Jobbára az emberi erőfeszítésre és módszerekre tá­maszkodnak, és észre sem veszik, míg a végén egészen megelégednek a saját bölcsességükkel, saját találmányaikkal, és eltelnek a saját tetteikkel.

Merítsünk mélyen az igazság forrásából, és alaposan tanulmányozzuk az Igét, mert az Úr a Szentlélek által az igazság szavait a szívünkbe vési, hogy egyszerűen és szenvedéllyel szólhassuk a drága Igét. ’Örüljetek az Úrban mindenkor’, mert minden gyarlóságunkkal, gyengesé­günkkel együtt mindig örömmel fogad, és gyermekének mond. Bízzunk tehát benne. Rendezett életünkkel és hívőhöz illő beszédünkkel dicsérjük Megváltó Krisztusunk tanítását. ’A tiszelídlelkûségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi felől ne aggódjatok (azaz ne aggodalmaskodjunk túlzottan), hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.’ Milyen nagy kiváltságban részesültünk mindannyian, hogy bízhatunk Jézusban és mindent elmondhatunk neki! ’És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban’ (Fil 4:4-7).

Higgyünk Istenben! Bármilyen vihar tör is ránk időnként, ha Jézusra tekintünk, hitünk kezdőjére és befejezőjére, benne egésszé válunk. Maradjunk meg a régi utakon, még ha mások vissza is fordulnak! Gyökerezzünk meg, alapozódjunk meg és épüljünk fel a legszentebb hitben; legyünk élő levelek, amelyeket az emberek megismernek és elolvasnak” (Ellen G. White: That I May Know Him. 212. old.)!