SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Asszonytól született - az engesztelés és a testet öltés

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 1:18-25; 3:13-17; 4:1-11; 9:35; Márk 1:12-13; János 1:1-2, 14; Kolossé 2:9; Zsidók 1:3

„És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és őbenne nincsen bűn” (1Jn 3:5).

KULCSGONDOLAT: Krisztus személye és munkája által Isten helyreállította az összhangot az emberek egymásközti és vele való kapcsolatában.

A tudósok egyetértenek abban, hogy bármennyit is tanulunk, az univerzum rejtélyeinek nem juthatunk a végére. A Biblia is tele van titkokkal – amelyek között a legnagyobb Istennek a megváltásunkért végzett munkája. A héten e munka egyik központi témájára összpontosítunk: Isten Fiának testet öltésére, ami valószínűleg a világűr legnagyobb titka. Az elménk képtelen felfogni azt a gondolatot, hogy a Teremtő leereszkedett, és teremtménnyé lett a bűn és a halál világában. Hogyan történt meg ez a bámulatra méltó esemény? Csak Isten tudja! Egy dolgot mindenesetre állíthatunk, mégpedig azt, hogy a testet öltés nélkül nem volna sem bocsánat a bűnre, sem megbékélés Istennel. Isten Fiának emberi alakban való testet öltése alapvető eleme volt Isten azon tervének, hogy megmenti ezt a fajt.  

Amikor Mária meghallotta, hogy különleges gyermeke születik majd, csodálkozva felelt: „Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?” Az angyal így válaszolt neki: „A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged” (Lk 1:34-35; új prot. ford.). E Gyermek annak következtében lett történelmünk része, hogy a Lélek teremtő hatalma Mária méhére hatott (Mt 1:18). A beárnyékoz ige 2Móz 40:35 versére emlékeztet, ahol arról találunk leírást, hogy az Úr dicsősége lejön egy felhőn, népe között lakozni a szent sátorban. Titokzatos módon jött le az Úr, hogy egy asszony méhében megfoganjon.

Jézus belépése az emberiség körébe Isten és az ember összekapcsolódása volt. A két természet továbbra is megmaradt; nem egyszerűen az történt, hogy az isteni természet beköltözött egy ember formájába, hanem valódi testet öltés következett be. Ez azt jelenti, hogy Krisztus igazán Isten és igazán ember. A Biblia hallgat arról, hogy mi történt abban a pillanatban, amikor ez a két természet egyesült Mária méhében. A testet öltésben Isten emberré vált, és Isten teljessége lakozott az emberben. Pontosan ezt mondja Pál.

Mit állít Kol 2:9 verse arról, hogy ki volt Jézus?

    _____________________________________________________________

A lényeg, hogy Jézus teljesen Isten volt! Ha egy vagy több isteni tulajdonság elveszett volna a testet öltés során, akkor nem beszélhetnénk Isten testté lételéről. Pál úgy fogalmaz, hogy Krisztus azelőtt „Istennek formájában” (Fil 2:6) volt, de a testet öltéssel „szolgai formát” vett fel, „emberekhez hasonlóvá” lett (7. vers).

Jézus, noha teljesen Isten volt, mindenét az Atya fennhatósága alá helyezte, eközben azonban nem fosztotta meg önmagát egyetlen isteni tulajdonságától sem. Testben való léte idején Jézus isteni természete rejtve ugyan, ám mindig teljesen jelen volt. Az engesztelés miatt kikerülhetetlen volt, hogy Isten emberré legyen, mert csak Ő szerezhetett megváltást nekünk.

Olvassuk el Mt 1:18-25 verseit! Hány csoda történt akkor, olyanok, amelyekre nem találhatunk más magyarázatot, csak azt, hogy Isten természetfölötti módon beavatkozott? Mit árul ez el saját korlátainkról, hogy megértsük a legfontosabb igazságokat? Miért nem szabad azonnal elvetnünk valamit, csak mert nem értjük?

Milyen bizonyítékot találunk arra, hogy Krisztus nemcsak Isten volt, hanem ember is? Mt 26:38; Lk 2:40; Gal 4:4

Az ókori görög filozófusok az emberi testet lényegéből fakadóan gonosznak, a lélek börtönének tartották. E nézetet elfogadva a korai keresztények közül némelyek arra a következtetésre jutottak, hogy Isten Fia nem jöhetett el fizikai testben, csak azt a látszatot keltette. Az Újszövetség mindazonáltal kétségbevonhatatlanul állítja, hogy Jézus valódi ember volt. Asszonytól született, gyermekként nőtt és fejlődött, engedelmességet tanult (Zsid 5:8), szenvedett és meghalt (Mt 26:38; Lk 23:46). A Biblia ugyanakkor azt is egyértelművé teszi, hogy Jézus Isten volt, emberi testben (Jn 1:1-2, 14; Zsid 1:3). Az engeszteléshez feltétlenül fontos volt, hogy az emberi és az isteni természet ötvöződjön Krisztusban.

Miért? Azért, mert a bűneset után Ádám, Éva és minden leszármazottjuk elszakadt Istentől, ami a létüket fenyegette. Mivel saját erejükből az emberek semmiképp sem állíthatták volna helyre az egységet Istennel, az Úr vállalta a kez­deményezést, és újból létrehozta a kapcsolatot az emberekkel. Ez történt meg a testet öltésben, amikor Isten emberré vált. Krisztus lett a „hely”, ahol az isteni találkozott az emberivel, és megvalósult a maradandó egység. A testet öltésben „az isteni és az emberi titokzatos módon összekapcsolódott; ember és Isten eggyé vált” (Ellen G. White cikke, Signs of the Times, 1896. július 30.). Ez az egység mélyebb volt, mint az, amely eredetileg fennállt Isten és ember között.

Hogyan utal Pál Jézusra 1Kor 15:45 versében, és ez mit jelent?

Jézusban új kezdetet nyert az emberiség; az „új” ember egységben volt Istennel. Ő volt az új emberi család teremtője és feje, az új Ádám. Rajta kívül volt, és van is a régi emberi faj, amely Ádámban elbukott, elszakadt Istentől, és a kihalás felé tart (1Kor 15:22). Ennek az emberi fajnak egyetlen reménye a megtestesült Isten, akiben az isteni és az emberi a szeretet örök kötelékével egyesült. Krisztus által teljes összhangba kerülhet Istennel minden ember, aki erre vágyódik.

Nézzünk fel éjszaka a csillagokra! Miért kellene változtatnia az életünkön a gondolatnak, hogy a csillagokat – és még mennyi mindent – megteremtő hatalom emberi testet öltött, mi több, emberi testében meg is halt a bűneinkért?

Olvassuk el Mt 3:13-17 verseit! Milyen fontos igazságokat tanulhatunk Jézus keresztségének történetéből?

Krisztus keresztségének jelentőségét nem lehet eléggé kiemelni. Először is, amikor Jézus kérte, hogy János keresztelje meg, azonosította magát a bűnösök­kel. Ő, akinek nem volt szüksége a keresztségre, részesülni akart benne – nem önmagáért, hanem értünk, mert ez a mi javunkra történt, és ezzel a tettével példát mutatott azoknak, akik követni akarják Őt. Keresztsége azonban nemcsak példa volt: lehetővé tette számunkra, hogy csatlakozzunk hozzá a saját keresztségünkkor, és részesüljünk János általi keresztségének áldásaiból.

Másodszor, ahogy Jézus kijött a vízből, letérdelt, és imádkozott az Atyához (Lk 3:21-22). A Biblia nem őrizte meg az ima tartalmát, de a válasz, amit az Atya adott rá, következtetni enged arra. Amikor Isten kijelentette: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm” (22. vers, új prot. ford.), ezzel elmondta neki, hogy imája meghallgatásra talált. „E szavak mindannyiunk számára reményt és kegyelmet adnak. Aki hisz Istennek az emberért véghezvitt tettében, azt Isten elfogadja szeretett Fiában – Jézus érdemei árán” (Ellen G. White cikke, The Bible Echo and Signs of the Times, 1894. nov. 12.).

Milyen nagyszerű reménységet találunk Ellen White fenti szavaiban?

    _____________________________________________________________

Harmadszor, a Szentháromság minden tagja jelen volt Jézus keresztségekor. Az Atya hangja szólt a mennyből, a Szentlélek pedig galamb jelképében mutatkozott meg. Isten szeretete Fiára, mint az emberi család egyik tagjára áradt, elfogadva az ember képviselőjeként. Az embereknek többé nem kell Isten szeretetétől elválasztva élni, mert Krisztusban olyan csatornára leltek, amelyen keresztül elérheti őket az isteni szeretet.

A mai tanulmány üzenetének mi a lényege azzal kapcsolatban, hogyan fogadhat el Isten bűnös létünkre is? Magunkban találhatnánk-e meg az elfogadás kulcsát, azzal, hogy helyesen élünk és betartjuk a parancsolatokat, vagy ez a kulcs Jézusban van? Miért kell mindig szem előtt tartanunk a választ, különösen a „rossz napokon”?

Foglaljuk össze a három kísértést, amivel Jézus a keresztsége után szembesült a pusztaságban! Mt 4:1-11; Mk 1:12-13

    _____________________________________________________________

Jézus megkísértése néhány ellentétes párhuzamot mutat Ádám és Éva kísértéseivel. Először is, Ádám az Éden kertjében, a bűn megrontó valóságától mentes környezetben találkozott a kísértéssel, Jézus pedig a pusztában, a gonosz hatalmak befolyása alatti vidéken. Másodszor, Ádám dúskálhatott az élelemben, Jézus viszont meg volt fosztva tőle. Harmadszor, Ádám nem böjtölt, Jézus igen. Negyedszer, Ádám és Jé­zus számára is az volt a kísértés, hogy Isten akaratától függetlenül elégítse ki az élelem utáni vágyát; Ádám megtette, Jézus nem. Ötödször, Ádám számára az volt a kísértés, hogy megkérdőjelezze Isten szavát, nem bízott abban. Sátán azzal kísértette meg Jézust is, hogy kételkedjen Isten szavának hihetőségében, de ezt Ő visszautasította. Hatodszor, Ádám nyíltan szembeszállt az Úrral, és csatlakozott Sátánhoz az Isten és kormányzata elleni lázadásban. Sátán felkínálta Jézusnak e világ királyságait, csak imádnia kellett volna őt, és csatlakozni hozzá Isten országa ellen folytatott küzdelmében. Jézus azonban hűséges maradt az Atyához.

Mivel legyőzte Sátánt azokon az alapvető pontokon, ahol Ádám elbukott, Jézus helyrehozta Ádám hibáját, és győzelmét elérhetővé tette azoknak, akik hisznek benne. Az új emberi család nem az engedetlenség és lázadás szellemét veszi majd át a faj fejétől, ahogy Ádámtól ezt vette örökül a régi, hanem alázattal meghajlik Isten akarata előtt.

Olvassuk el 2Kor 5:21 versét! Mit jelent számunkra és az engesztelés folyamatára nézve az, hogy Jézus minden bűn felett győzött?

    _____________________________________________________________

Az Atya és a Fiú közötti mély egység kötelékeit nem törték meg a kísértések és támadások, amelyeket Sátán Isten Fiára zúdított. Ő legyőzte mindet, és ma­radéktalanul az Atyára bízta magát. Nem volt, nincs és nem is lesz még egy ember, aki pontosan olyan lenne, mint Ő. Természetéből adódóan és személyes döntése következtében is bűntelen volt. Éppen ezért képes megmenteni minket. A Bűntelen bűnné vált értünk, hogy hit által igazságot nyerhessünk, ami nem a miénk, hanem az övé. A tökéletes áldozati Bárány magára vette bűneinket, hogy újból egységben és összhangban élhessünk a Teremtővel.

„Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget” (Mt 9:35, új prot. ford.).

Gyógyító szolgálatával Jézus felülkerekedett a halálon, ami betört a szenvedő emberiség sorai közé. Napi gyógyító munkája előrevetítette jövőbeni győzelmét a halál birodalma felett. Vereséget szenvedett a halál hatalma, amely a bűn által került a világba. Ez különösképp megmutatkozott azokban az esetekben, amikor többeket feltámasztott Jézus, így azt is, aki már négy napja halott volt (Mk 5:35-43; Lk 7:11-17; Jn 11:38-44).

Csodái ugyanakkor a társadalmi korlátok ledöntésére is szolgáltak. A leprás érezte, hogy Jézus elfogadta (Mk 1:41), a samaritánus visszajött köszönetet mondani (Lk 17:11-17); Jézus segített a sziro-föníciai asszonyon is, és meggyógyította a lányát (Mk 7:29-30). Az emberek egymástól való elidegenülése, amit a bűn idézett elő, szintén megtört békítő szolgálata nyomán. Új emberi közösség kialakításán fáradozott, amelynek tagjai békességben élnek egymással.

Csodái az emberek és az Atya közti bensőséges kapcsolat és harmónia helyreállítását is szolgálták. Gyakran előfordult, hogy a halál erői fölötti győzelme vezette rá az embereket, hogy higgyenek benne (Jn 4:53; 20:30-31).

Milyen más módszert használt még szolgálata során Jézus, hogy visszaállítsa a társadalmi és az Istennel való összhangot? Mk 2:15-17; Jn 4:39-42

Az Isten és ember közötti szakadékot nemcsak Krisztus személye – az egyszerre ember és Isten Megváltó – hidalta át, hanem üdvözítő szavainak ereje is. Akik befogadták Őt, azokat „felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek” (Jn 1:12, új prot. ford.). Ők nem emberi akaratból, hanem Istentől születtek (13. vers). Jézus azon fáradozott, hogy az emberek benne és általa megbéküljenek Istennel. Nemcsak az Istennel való megbékülés módját kereste, hanem az emberek közöttit is. Ezért evett velük együtt, nyitott barátságossággal. E találkozások által azt hirdette, hogy Isten minden embert elfogad, aki hozzá fordul, és a követőinek hasonlóképpen kell cselekedniük.

A megtestesülés célja: „Krisztus az Atyával tanácskozva fektette le földi életének tervét… Istenségét az emberi természet köntösébe öltöztette, hogy az emberi család fejeként megállhasson; emberi természete összekapcsolódott az Ádám engedetlensége miatt bűnössé lett ember természetével” (Ellen G. White: The Southern Work. 85. old.).

„Krisztus feladata az volt, hogy emberi természete által megbékéltesse az embert Istennel, isteni természete által pedig Istent az emberrel” (Ellen G. White: Confrontation. 38. old.).

A keresztségkor mondott ima: „Megkeresztelkedett János által, és miután kilépett a vízből, a Jordán partján leborulva imát küldött a mennybe… A Menny elfogadta Jézust az emberi faj képviselőjeként. Bűneink és gyengeségeink dacára Isten nem vet el értéktelenként, hanem szeretett Fiában elfogad. Isten Fia által a menny kitárul kéréseink elõtt. A kapuk kitárultak, és a menny fénye ragyog mindazokra, akiknek megmentéséért Jézus eljött, ha ők hajlandóak belépni az Igazságosság Napja fényének körébe. Isten bőségesen biztosította mindazt, ami az összes ember megváltásához kell” (Ellen G. White cikke, Signs of the Times, 1890. július 28.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)           A következő kérdésre keressünk minél több lehetséges feleletet: Miért volt a testet öltés nélkülözhetetlen Krisztus engesztelő munkájához? 2) Miért olyan fontos számunkra Krisztus embersége? Miért ugyanolyan fontos isteni természete is?

2)           Ahogy a vasárnapi tanulmányunkban láthattuk, számos titok övezi Jézus testté lételét. Még milyen rejtélyek vannak pl. a természet világában, és hogyan segítenek ezek jobban megérteni a hit általi élet jelentését?

3)           Hogyan tudja Krisztus teste, az egyház folytatni Krisztus gyógyító és békítő szolgálatát? Mit tesz ennek érdekében gyülekezetünk? Miben tudna és kellene még többet tennie? Ami pedig a legfontosabb, mi hogyan kapcsolódhatunk be a munkába még jobban?

ÖSSZEFOGLALÁS: Jézus testet öltésében láthatjuk az egyetlen embert, aki az Istennel való teljes és tökéletes egységben született e bolygón. Noha az ellenség olyan kísértésekkel környékezte meg, mint előtte vagy utána senki mást, Jézus mégis hűséges maradt az Atyához; ott aratott győzelmet, ahol Ádám elbukott. Ezzel kövezte ki az utat, hogy megváltást hozzon azoknak, akik hittel és engedelmességgel átadják önmagukat neki.

GERZSENYI SÁNDOR:

HARMÓNIA

Először volt a semmi.
Azután lett a kezdet. Majd a káosz.
Sötétség, ősköd, tomboló kavargás.
De akkor fölharsant az első dallam
mert szólt az Úristen: Legyen!
S a megbolydult, vad elemek csatáját
fölváltotta a szent harmónia.
És lett a Föld is, majd az égi Éden,
a szépség, jóság, összhang drága kertje.

De akkor hirtelen a színre lépett
a kígyóként tekergő Ős-Ravaszság,
és megtörte a dallam tiszta ívét.
Nyögött a föld a diszharmóniától.

Ám eljött az időnek teljessége,
és újból fölzendült a régi dallam,
mert ismét szólt az Úristen: Legyen!
A betlehemi legelők fölött
csodás mennyei kórus énekelt,
s egy homályos istálló barna mélyén
fölsírt egy drága Csecsemő…