SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Kozmikus válság: Isten rendjének megbontása

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:4-5; Ezékiel 28:14-17; Ézsaiás 14:13-14; Jób 1:8-11; Jelenések 12:7-9

„És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol 1:17).

KULCSGONDOLAT: Bemutatjuk Sátán bukásának eredetét, és azt, hogyan terjesztette ki a földre a küzdelmet.

Lucifernek nem számított, mi mindent mondhatott magáénak és milyen magas helyet foglalt el; neki mindez nem volt elég. Többet akart. Ezzel kezdődött el a „törvényszegés titkos bűne” (2Thessz 2:7), így jött létre a bűn Isten univerzumában.

Továbbra is rejtély marad, hogyan alakult ki a bűn e tökéletes lényben, hiszen semmi oka nem volt rá. Ha megmagyarázhatnánk, igazolható lenne. Azzal a kis lépéssel kezdődött, hogy Lucifer dédelgetni kezdett egy bizo­nyos érzést és vágyat. Végül a Luciferben dúló érzések és az Istentől kapott szabadságával való visszaélés együttesen kozmikus konfliktushoz, Isten elleni teljes körű lázadáshoz vezettek, amelyben a teremtmények megszámlálhatatlan sorát sújtja szenvedés és halál. Ma mindegyikünk e küzdelem kö­vetkezményeivel kénytelen együtt élni. De ne essünk kétségbe! Ahogyan további tanulmányainkban látni fogjuk, Krisztus méltányos és igazi megoldást adott azokra a következményekre nézve, amelyek az egész világegyetemre kiterjedő válságot okozták.

Olvassuk el Ez 28:14-17 verseit! Mit olvasunk itt a bűn eredetéről? Luci­fer milyen volt bukása előtt?

Az örökkévaló Istennel ellentétben a gonosznak és a bűnnek van kezdete; vagyis volt idő, amikor nem létezett. Isten szent, Ő a szeretet; ezért jó volt minden, amit teremtett; nem tőle ered a bűn. Ezékiel egyértelműen elmondja, hogy a bűn rejtélyes módon egy olyan teremtményben alakult ki, akit jónak teremtett Isten: „Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned” (Ez 28:15). A „feddhetetlen” (héberül tamim, azt jelenti: „tökéletes”) jelző arra utal, hogy a Teremtő kezéből kikerülve e teremtmény tökéletes volt.

Jegyezzük meg azt is, hogy a bűn először egy magas rangú lényben, egy kerubban ütötte fel a fejét. A kerubok minden más angyalnál közelebb álltak Istenhez. Az Éden kapujához két kerubot állított őrzőnek az Úr (1Móz 3:24). Két arany kerubot helyeztek a frigyládára (2Móz 25:18-20). A kerubok frigyládára helyezése is jól mutatja ennek a kerubnak a magas rangját, aki Isten lakhelyén, jelenlétének fényében állt (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 666. old.). Tehát a bűn egy mennyei lényben alakult ki, aki nagyon közel volt Isten trónjához. Az „Isten szent hegye” kifejezés a mennyei templomra utal, ahol Isten a kormányzás mennyei központjában, a teremtményei között lakozik.

Az önzésből indult ki az, hogy Lucifer önmagát megrontva visszaélt a szépség és a bölcsesség Istentől kapott ajándékaival. Rejtélyes módon hagyta, hogy érzései, érzelmei felülkerekedjenek értelmén, s ennek következményeként tökéletessége megromlott. Isten egyértelműen Lucifert teszi felelőssé: „rosszra használtad bölcsességedet” (Ez 28:17, új prot. ford.). Ahelyett, hogy ragaszkodott volna az isteni rendhez, aminek értelmében mások javára kellett volna használnia Istentől kapott ajándékait, Lucifer mindenkinél szebbnek, nagyszerűbbnek és bölcsebbnek képzelte önmagát. „Sátán lépésről lépésre teljesen belemerült önmaga felmagasztalásának vágyába” (Ellen G. White: The Faith I Live By. 66. old.), és így megzavarta az Isten által megalapított rendet.

Hányszor fordul elő, hogy akármennyit is mondhatunk a magunkénak, még többre vágyunk? Kinek a jelleme mutatkozik meg ilyenkor bennünk? Miért áll ez olyan éles ellentétben Krisztus jellemével?

Hogyan írja le Ézsaiás a lázadó kerub valós szándékait? Mi volt a szívében, legbelül? Mi volt az igazi indítéka (Ézs 14:13-14)?

Ez 28:15 bemutatja, hogy a Teremtő kezéből tökéletesen kikerült kerub jó teremtmény volt, majd pedig milyenné vált. Eredetileg „feddhetetlen”, teljes és tökéletes volt, de valami új formálódott a belsejében: „gonoszság” vagy „ál­nokság” (új prot. ford.) találtatott benne. Ez a szó az Ószövetségben jelenthet alattomosságot, szentségtelen törekvést, hazugságot és hitehagyást.

Ezékiel azt is mondja: „Szíved felfuvalkodott” (Ez 28:17). Itt a héber gabah szó szerepel, ami azt jelenti: „magas rangú”, „előkelő”. A felfuvalkodottság magában foglalhatja azt is, hogy valaki többet képzel magáról, mint ami valójában, vagy felsőbbrendűnek tartja magát másoknál. Ez elvezethet akár olyan viselkedéshez is, hogy nem veszi figyelembe Isten akaratát (Zsolt 10:4; Jer 13:15), sőt, szembeszáll magával Istennel (Ez 28:2). Könnyű levonni azt a következtetést, hogy a bukott kerub hűtlen lett Istenhez, sőt meg is támadta, hazugságokat beszélt és félrevezetően viselkedett.

Hogyan tüntette fel a kígyó hamis színben Istent Éva előtt (1Móz 3:4-5)?

Sátán úgy akarta rávenni Évát az Istennel szembeni engedetlenségre, hogy támadni kezdte Isten jellemét. Voltaképpen azt mondta, hogy Isten alapjában véve önző; korlátozza teremtményei fejlődését, és a halálbüntetés terhe mellett, önként nem vállalt engedelmességre kényszeríti őket. Nem a szeretet Istene, aminek mondja magát; szeretettel teljes viselkedése csak álca, hogy elrejtse valódi természetét. Sátán a saját álnok természetét és megromlott szívének igazi szándékait vetítette ki Istenre. A mennyben elindított támadása Isten és szeretettel jellemezhető természete ellen ekkor átterjedt erre a bolygóra.

„Ha Lucifer valóban a Magasságoshoz hasonló akart volna lenni, sohasem hagyta volna el kijelölt mennybeli helyét, mert a Magasságos lelkülete önzetlen szolgálatban nyilvánul meg. Lucifer Isten hatalmát kívánta, de nem jellemét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 368. old.).

Hogyan kerülhetjük ki ugyanezt a lelki csapdát, amikor ezek az elvek mind árnyaltabban jelentkeznek körülöttünk?

A törvény a Törvényadó jellemének és akaratának a kifejeződése. A zsoltáros azt írja: „Abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem, törvényed szívemben van” (Zsolt 40:9, új prot. ford.). Isten akarata egészen áthatotta a zsoltárost, és jellemének részévé vált. Más szóval, ha alávetjük magunkat a törvényben kifejezett isteni akaratnak, Isten jellemének részesei lehetünk.

Hogyan segítenek a következő versek megérteni az Isten szeretete és törvénye közötti kapcsolatot? Mt 22:37-40; Jn 3:16; 14:15, 21; 1Jn 5:3

Amikor János azt írta: „az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik” (1Jn 3:8), ezzel azt fejezte ki, hogy Sátán fellázadt a mennyben Isten szerető akarata ellen. A szeretetből fakadó engedelmességgel szembeállítja a törvénytelenséget (1Jn 3:4). A törvénytelenség (anomia) szó a lázadó ember szívében mélyen gyökerező viselkedésmódra utal. Kifejezi, hogy káosz és anarchia lép az isteni törvénynek és mindannak a helyére, amit Isten jelleme megtestesít. Az egész világegyetemre kiterjedő harc Isten ellen indult. Pál úgy mutatja be a végidők eszkatologikus antikrisztusát, mint aki „a bűn embere” (2Thessz 2:3), és így utal a bűn jelenségére: „a törvényszegés titkos bűne” (7. vers).

Olvassuk el újra Isten Ádámnak adott parancsát és Sátán Évához intézett szavait (1Móz 2:16-17; 3:4-5)! Mi történt itt?

1Móz 2:17 verse világosan mutatja Isten Ádám és Éva iránti szeretetét, és mély vágyát, hogy örökké élvezze a társaságukat. Nyilvánvalóan nem akarta, hogy megismerjék a halált, ugyan mi másért figyelmeztette őket ennek lehetőségére? A szabadnak teremtett Ádámnak és Évának bizonyságát kellett adnia, hogy a Teremtővel akarják élvezni az örökkévalóságot. Az isteni parancsnak való engedelmesség bemutathatta volna, hogy szabad akaratukból élvezik az örök életet az Úrral. Sátán ezzel az egyértelműen kinyilatkoztatott isteni akarattal helyezkedett szembe, azt támadta, Istentől való teljes „függetlenséget” ajánlva helyette. Lényegében ez volt a programja a mennyben: függetlenség az isteni parancstól, öntörvényűség, úgy, hogy senkinek ne tartozzon számadással.

Milyen körmönfont módokon próbál Sátán minket is rávenni arra, hogy Istentől függetlennek képzeljük magunkat? Hogyan védekezhetünk e halálos csalás ellen?

Hogyan ír Pál Krisztus kozmikus szerepéről (Kol 1:16-17)?

    _____________________________________________________________

Nem a természeti törvények tartják meg harmonikus egységben a teremtett világot, legyenek bármilyen fontosak is, hanem a szerető Isten ereje Krisztus személyében. A szeretet köteléke nemcsak a keresztényeket fogja egybe (Kol 3:14), hanem az univerzumot is ez a kötelék tartja össze. Ez nem egy személytelen erő, hanem Isten lényének lényege. Az Isten elleni támadás a világegyetem kormányzása elleni támadás is, a teremtés isteni rendjének megbontására tett kísérlet.

Olvassuk el Jób 1:8-11 verseit! Hol látjuk ezekben a versekben, hogy Sátán magát Istent támadja?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Sátánnak Jób és Isten ellen felhozott vádjai ugyanazok, amelyekkel a mennyben támadta az Urat. Szerinte Jób nem szeretetből, hanem önző érdekből szolgálta Istent, azért, hogy megkapjon dolgokat; Isten pedig megadott neki mindent, szolgálatát így biztosítva magának. Azzal érvelt, hogy Isten kormányzatát az önzés jellemzi – nem az önzetlen szeretet, amint azt Isten állította. Szerinte az emberek valódi természete a káosz közepette mutatkozik meg, és ha esélyük van rá, fellázadnak Isten ellen.

„Krisztus mindent Istentől kapott, de azért kapta, hogy továbbadja. Az összes teremtett lényért szolgálatot végez a mennyben, így az Atya élete a szeretett Fiún keresztül árad mindenekhez, s a Fiú által tér vissza a dicséret és a boldog szolgálat szeretettel telt folyama mindenek hatalmas Forrásához. Így zárul Krisztusban az áldások körforgása, amely szemlélteti a nagy Adományozó jellemét – az élet törvényét.

Ezt a törvényt a mennyben áthágták. A bűn gyökere az önzés. Lucifer, az oltalmazó kerub első kívánt lenni a mennyben” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 13. old.).

Hogyan tudnánk jobban beilleszkedni „az áldások körforgásába”?

Ezékiel két szót használ, ami segíthet megérteni Lucifer Isten elleni támadásának stratégiáját. Az első a „kereskedés” („Kereskedésed bősége miatt” [Ez 28:16]); belebonyolódott a „nagyarányú kereskedés”-be (új prot. ford.). A kereskedésnek fordított szó így is értelmezhető: „rágalmazás”, ami azt sugallja, hogy Lucifer a mennyben hamis vádaskodásba kezdett Isten és talán más mennyei lények ellen is. A mások hírnevét megtépázó, szándékos gonosz beszédet jelenti ez; annak a személynek a viselkedését jelölheti, aki szánt szándékkal figyelmen kívül hagyja Isten akaratát, noha Isten ítélete alá tartozik (3Móz 19:16; Jer 6:28-30). Megosztottságot és zűrzavart kelt (2Kor 12:20). Sátánt úgy mutatja be a Biblia, mint aki Isten népének vádlója, rágalmazója, az ellenség (Zak 3:1; Jel 12:10). Sátán „nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8:44, új prot. ford.).

Ez a rágalmazás vezette Sátánt az erőszakossághoz, ami a második fontos szó (Ez 28:16). Az erőszakosság antiszociális viselkedést jelöl, ami sérti Isten megalapozott rendjét. Gyűlölet vagy önimádat a mozgatórugója; fizikai támadásokba is torkollhat. Bizonyos esetekben gyilkossághoz vagy mások önző kizsákmányolásához vezethet (1Móz 49:5; Mik 6:12). Sátán „emberölő volt kezdettől fogva” (Jn 8:44), ő hozott erőszakot és halált Isten teremtett világába.

Végül mi lett a következménye Sátán istenellenes viselkedésének a mennyben (Jel 12:7-9)?

Lassan és rejtélyes módon Sátán önző érzelmei olyan viselkedéssé alakultak át, ami már nyílt támadás volt Isten és Fia ellen. Ami eredetileg rejtve volt, hamarosan láthatóvá vált, zűrzavart és egyenetlenséget okozva. Háború dúlt a mennyben. Így kezdődött a kozmikus viszály, amelybe mindannyian belekeveredtünk. Isten legyőzte Sátánt és követőit a mennyben, a kereszten; ha pedig eljön az ideje, majd teljesen eltörli a világegyetem színéről. A bűn problémájának megoldása nemcsak tökéletesen és maradandóan helyreállítja a bűnbe süllyedt emberiség egységét Istennel, hanem újra megalapozza Isten teremtett világának tökéletes erkölcsi harmóniáját is.

A rossz gondolatok először csúnya szavakhoz vezetnek, azok pedig helytelen cselekedetekhez. Ez történt Sátánnal, és ha nem vigyázunk, így lesz velünk is. Hogy védekezhetünk a legjobban (lásd Fil 4:8)?

„Volt valaki, aki visszaélt azzal a szabadsággal, amelyet Isten adott teremtményeinek. Tőle származik a bűn, aki Krisztus után az első volt; akit Isten a legjobban kitüntetett, és aki a leghatalmasabb és legdicsőségesebb volt a menny lakói között. Lucifer, a 'hajnal fia', a szent és makulátlan, az első oltalmazó kérub volt. A hatalmas Teremtő mellett élt, és az örökkévaló Istent elborító dicsőség szakadatlanul hulló fénysugarai megnyugodtak rajta” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 9. old.).

Végérvényes döntést hozott: „Lucifer a mennyben követte el a bűnt, Isten dicsőségének a világosságában. Neki Isten úgy nyilvánította ki szeretetét, mint senki másnak a teremtett lények között. Sátán, bár ismerte Isten jellemét és tudott jóságáról, mégis úgy választott, hogy saját önző és független akaratát követi. Választása végleges volt. Isten semmi többet nem tudott tenni megmentése érdekében” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 670. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)       Gondolkodjunk el azon, hogy Lucifer „tökéletes” volt, mégis gonoszság találtatott benne! Mit árul ez el arról a szabadságról, amit Isten értelmes teremtményeinek adott? Milyen erkölcsi felelősséget ró mindannyiunkra a szabadság?

2)       Beszéljünk a törvény szerepéről – a szabadságunkra gondolva! A törvény miért ennyire fontos a szabad lények számára? Ha nem volnánk szabadok, miért nem lenne szükség törvényre? Tehát mi célja a törvénynek azok életében, akiknek nincs erkölcsi választási lehető­ségük?

3)       Térjünk vissza a keddi tanulmány utolsó kérdéséhez! Milyen különböző úton-módon igyekszik Sátán bennünk kirajzolni a jellemét, úgy személyenként, mint az egyház egészében? Mi mindennel mutatjuk be, legalábbis időnként, hogy mennyire sikeres is volt ebben?

ÖSSZEFOGLALÁS: A szabadnak teremtett Lucifer visszaélt Istentől kapott szabadságával, és addig dédelgette gonosz gondolatait, amíg azok Isten kormányzata és személye elleni tettekké értek. Ez megzavarta a menny megalapozott rendjét. A bűn és a lázadás olyan következményekkel jár, amelyek a mi földünkön kívül is éreztetik hatásukat.

GERZSENYI SÁNDOR:

HA MEGKÉRDEZIK…

Ha megkérdezik egyszer

– mert megkérdezik, hidd el! –,

miért éltél e földön?

– és olyan hamar eljön

a számonkérés napja –,

fejed a fénylő Napba emelve,

mit felelsz majd?

Vajon bús szégyened hajt

mentő igét koholni,

hivatkozgatni

holmi vélt jóságra, erényre;

avagy szemébe nézve

a kérdező utókor bíráinak,

kik olykor cinikusak;

– örömmel mondhatod-é? –

Erőmmel úgy sáfárkodtam, éltem,

hogy Isten műhelyében

mint alkotó mozogtam,

terveztem, létrehoztam…

Vallom, szilárdan állva,

én nem éltem hiába!

– Ha megkérdezik egyszer,

ki voltál? –

mondhasd: Ember.