SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Fülöp, a tehetséges szolgálattévő

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 6:3; 8; Róma 12:6-8; 1Korinthus 12:1-11, 27-31; 1Timótheus 3:8-12

„A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmeze azokra, amiket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, melyeket cselekedék” (ApCsel 8:6).

KULCSGONDOLAT: Fülöp szolgálata révén egész Samária felbolydult a jó hírtől, és egy Etiópiából való befolyásos pogány férfi elfogadta Jézust. Amikor átadjuk életünket Istennek, nincs határa annak, amit általunk elvégezhet országáért.

Üldözés elől menekült, szembeszállt egy varázslóval, démonokat űzött ki; bénákat és sántákat gyógyított, megtérített egy módos, a királyi udvarhoz tartozó etióp férfiút, a Szentlélek fizikai értelemben is nagy távolságokra ragadta el – Fülöp élete tehát minden volt, csak épp unalmas nem.

Sokaknak, amikor a keresztény hitre gondolnak, hosszú templomi szentbeszédek jutnak eszükbe, a „mit csináljunk és mit ne csináljunk” végeláthatatlan listái, unott, megnyúlt arcú emberek. Természetesen mi sem áll távolabb a valódi kereszténységtől, mint ezek az általánosítások. Jézus követése a lehető legpezsdítőbb élettel ajándékoz meg!

Mit tanulhatunk Fülöp történetéből?

A jeruzsálemi gyülekezet kiválasztotta Fülöpöt hat másik férfival együtt a diakónusi szolgálatra. A görög diakonosz szót Bibliánk hol „diakónus”-nak, hol pedig „szolgá”-nak fordítva adja vissza. Így találjuk ezt az angol Bibliában és számos, más nyelvű fordításban is. Jézus e szavakkal fordult a sokasághoz és a tanítványokhoz: „Hanem aki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok” (Mt 23:11). Majd haláláról jövendölve így szólt: „Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám [„diakonosz”] is…” (Jn 12:26).

ApCsel 6:3 és 1Tim 3:8-12 alapján milyen elképzelésünk lehet Fülöp jelleméről?

    _____________________________________________________________

Olvassuk el ApCsel 2:46-47, valamint a 4:32-33 verseit! Milyen képet tárnak elénk ezek az igerészek az akkori egyházról?

    _____________________________________________________________

Ez a kívánatos állapot a korai egyházban nem tartott sokáig. Komoly válság alakult ki a későbbiekben (lásd ApCsel 6:1). Habár ez idő tájt szinte valamennyi, újonnan megtért hívő zsidó származású volt, a zsidóknak is két jelentős csoportjával találkozhattunk. Az egyik a görög zsidók csoportja volt, akik nem Izráelben születtek. Görögül beszéltek, és egyfajta görög kulturális szemléletben közelítettek a dolgokhoz. A másik a „zsidó zsidók” csoportja volt, akik arám vagy héber nyelven beszéltek, és akiknek a világlátása szigorúan a zsidó hagyományokban gyökerezett. Az egyház gyorsan növekedett, és a görög zsidók panaszkodtak, hogy az élelmiszer elosztásánál nem úgy veszik figyelembe özvegyeiket, mint a „zsidó zsidók” özvegyeit.

A közösségen belül szembekerülve az első jelentős problémával a tizenkét apostol összeült, és felállította a jó vezetés egyik döntő pillérét: a küldöttek rendszerét. Létrehozták a diakónusok rendjét.

Mennyi időt veszteget gyülekezetünk a civakodó tagok ügyeinek tárgyalásával? Hogyan járulhatunk hozzá egyénileg ahhoz, hogy gyülekezetünk minden erejével az elveszettek megkeresésére összpontosíthasson?

Amikor Fülöp újra felbukkan a bibliai elbeszélések sorában, Samáriában, Júdea északi vidékén látjuk viszont. Jézus megjövendölte, hogy követői nem csupán Jeruzsálemben végeznek majd missziómunkát, hanem „egész Júdeában és Samáriában és a földnek mind végső határáig” (ApCsel 1:8). Fülöp ezúttal e jövendölés teljesedésében kapott helyet, de talán nem épp azon a módon, ahogy azt ő vagy más hívek megjósolták volna. A vezetők nem küldték Fülöpöt misszionáriusként Samáriába. Nem jelölték a korai egyház globális missziós tervében arra, hogy a még eléretlen területeket bedolgozza.

Milyen események késztették Fülöpöt, hogy Samáriába meneküljön (ApCsel 8:1-5)? Mihez kezdtek a szétszóródott hívek, amikor menekülni­ük kellett?

    _____________________________________________________________

István megkövezését követően Saul mind nagyobb erővel üldözte a keresztény egyházat, aminek következtében valamennyi hívő, kivéve a tizenkét apostolt, elmenekült a szélrózsa minden irányába. A történelemben ez az első példa a föld alá kényszerült egyházra. Azóta sokszor kellett látnunk Isten hűséges követőit úgy, mint akiknek a hitük miatt rejtőzni kellett. A világ számos részén ma is vannak olyan adventista hívők, akik titokban jönnek össze Isten tiszteletére.

Szétszóratásukat követően ezek a hívők „széjjeljártak, hirdetve az igét” (ApCsel 8:4). Érdekes módon épp az üldözés tette lehetővé a jó hír nagyobb körben történő elterjedését. Tudnánk-e hasonló példát mondani ilyen összefüggésre?

    _____________________________________________________________

A hívők a próbák között is, fáradságot nem kímélve munkálkodtak az üzenet terjesztésében. Miért? Azért, mert bennük élt a missziós tudat, a cél tudata. Miért van az, hogy ma sokakból hiányzik ez a missziós gondolkodás? Talán azért, mert túl sokat foglalkozunk önmagunkkal, ahelyett, hogy a figyelmünket mások felé fordítanánk? Netán azért, mert jobban törődünk saját szükségleteinkkel, mint a veszendő világban levők ínségével? Gondolkodjunk erről, és készüljünk fel a kérdés közös, szombati megbeszélésére!

Adventistaként gyakorta mondjuk, hogy rést, utat kell találnunk missziónk számára. Sok helyen az előítélet miatt egyszerűen nem kezdhetünk mindjárt Jézusról vagy a Bibliáról beszélni. Az emberek gyakran elzárkóznak, mihelyt lelki dolgokra terelődik a szó. Az egészségügyi üzenet a világ számos helyén döntött már le falakat, de talán a személyes barátság a leghatékonyabb útkészítő. Amikor baráti kapcsolatba kerülünk emberekkel, gyakorta tesznek fel kérdéseket keresztény hitünkkel kapcsolatban.

Olvassuk el ApCsel 8:26-39 verseiben Fülöp és a komornyik történetét, majd válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

1.        Mi késztette Fülöpöt arra, hogy éppen akkor és oda menjen? Milyen fontos üzenetet hordoz számunkra a válasz?

    _____________________________________________________________

2.        Milyen bevezetéssel kezdett Fülöp bizonyságot tenni a főembernek? Más megközelítésben: miben nyújtott segítséget neki, amire épp szüksége volt? Milyen fontos tanulságot vonhatunk le ebből is?

    _____________________________________________________________

3.        Mi kellett ahhoz, hogy Fülöp megkeresztelje a komornyikot? Mi ennek az üzenete számunkra?

    _____________________________________________________________

Az etióp férfi Jeruzsálembe ment Istent imádni, majd minden valószínűség szerint csalódottan indult haza. Ugyanis gyorsan kiderülhetett számára, hogy pogányként és eunuchként két okból sem vehetett részt a zsidók udvarában az istentiszteleten (lásd 5Móz 23:1). De új világosság törte át a csüggedés fellegét, amikor arról a Személyről hallott, aki halála által „lerontotta a közbevetett vá­lasztófalat” (Ef 2:14). E csodálatos hír hallatán a komornyik arra kérte Fülöpöt, hogy keresztelje meg. Itt olvashatunk először arról, hogy egy pogány ember keresztény hitre tér. Ez a pogány történetesen egy jómódú és befolyásos af­rikai volt.

Milyen gyakran van alkalmunk bizonyságot tenni? Mennyire tudunk jól élni ezekkel az alkalmakkal? Mit tehetnénk jobban, mint korábban?

Krisztus követőiként mindnyájan kapunk lelki ajándékokat, hogy az Isten által számunkra kijelölt küldetést betölthessük. A lelki ajándékok alapvető fontosságúak voltak az ősegyház életében is. Lángra lobbantották az új hívők missziós buzgalmát. Pál apostol a korinthusi gyülekezetnek írt levelében úgy ír, hogy nem szeretné, ha tudatlanságban maradnának a lelki ajándékok mibenlétét illetően (1Kor 12:1). Az „ajándékok” szó az eredeti görögben így hangzik: khariszmata, ami kiemeli az ajándékok kegyelmi jellegét (kharisz jelentése: „kegyelem”) – vagyis azt, hogy semmiképpen sem tőlünk származnak.

Egyházunk ötödik hitelve a Szentlélek munkájáról szólva kimondja: „A Szentlélek ad az egyháznak lelki ajándékokat” (A hetedik napot ünneplő adventisták hitelvei. Budapest, 1997, Advent Kiadó. 68. old.). Ez fontos gondolat. Jóllehet a hívőkön keresztül nyilvánulnak meg, valójában az egyház számára nyújtott ajándékoknak tekinthetők, és sosem pusztán az egyes hívők javára és épülésére szolgálnak. Mindig a misszióval és a szolgálattal kapcsolatosak. A lelki adományok a tágabb értelemben vett gyülekezeti közösségnek adatnak, így a gyülekezet javát szolgálják a világ felé irányuló misszióban.

A Fülöp samáriai tapasztalatáról szóló leírás (ApCsel 8:4-8) nincs részletezve. Fülöpöt Isten egy adott ponton különleges ajándékokkal ruházta fel, így lett a diakónusból Fülöp evangélista. Számára jelentős ugrást jelentett a jeruzsálemi gyülekezet felől való gondoskodástól eljutni addig, hogy Samáriában démonokat űzött ki és betegeket gyógyított meg.

A lelki ajándékok mibenlétének megértéséhez a két alapvető bibliai forrás Róm 12:6-8, valamint 1Kor 12:1-11, 27-31. Olvassuk el ezeket a részeket, majd vessük össze ApCsel 8:4-8 verseivel! Milyen lelki adományokat mutatott fel Fülöp, és hogyan élt velük?

    _____________________________________________________________

 „A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmeze azokra, amiket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, melyeket cselekedék” (ApCsel 8:6). Milyen alapelvet találunk itt, még ha Fülöppel ellentétben mi nem is tudunk csodákat tenni? Mi késztethet bárkit, aki ismer bennünket – életünket és tanításainkat –, hogy jobban figyeljen szavainkra?

Amikor a jeruzsálemi apostolok hírét vették a misszió óriási sikerének Samáriában, elküldték Pétert és Jánost, hogy látogassák meg Fülöpöt és az új hívőket. Épp a Gondviselés által kijelölt időben érkeztek Samáriába, hogy Fülöpöt támogassák. Először is imádkoztak az új hívőkért, hogy elnyerjék a Szentlelket – úgy tűnik, Fülöp erre nem kerített sort korábban. Ezután segítettek neki szembeszállni egy Simon nevű emberrel, aki korábban varázsló volt.

Olvassuk el ApCsel 8:9-25 szakaszát, benne Simon, Fülöp, Péter és János találkozásának történetét, majd válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

1.         Miért nem feltétlenül bizonyítják a csodák és más természetfeletti megnyilvánulások, hogy Isten áll a történések mögött?

    ________________________________________________________________

2.         Simon jó dolgot akart, csak épp rosszul. (Legalábbis a leírás alapján ez a valószínű. Elvégre mi rossz van abban, ha kézrátétellel akarjuk másnak átadni a Szentlelket?!) Péter reagálásából ítélve mi lehetett Simon kérése mögött a valódi indíték?

    ________________________________________________________________

3.         Milyen szempontból hasonlíthatóak Péter apostol Simonnak mondott szavai ahhoz, ahogy Jézus megdorgálta Pétert (lásd Mt 16:21-27)?

    ________________________________________________________________

4.         Hol fedezhetjük fel ebben az igeszakaszban Krisztus kegyelmét és a megbocsátás evangéliumát?

    ________________________________________________________________

Azzal együtt, hogy Fülöp sok ajándékot kapott, még ő is segítségre szorult. Ez a magyarázat arra, hogy miért kellett Péternek és Jánosnak Samáriába mennie. Mi itt a lényeg? Az, hogy senki nem elég jó, illetve tehetséges ahhoz, hogy egyedül végezze az Úr munkáját. Szükségünk van mások segítségére!

Simon meg akarta vásárolni a hatalmat, hogy kézrátétellel adhassa át a Szentlelket. Még ilyet! Ráadásul Simonról úgy tudjuk, hívő volt, mi több, meg is keresztelkedett! Milyen balga dolgokat képzeltünk hitéletünk kezdeti szakaszában, amelyektől azóta elfordultunk?

Ellen G. White: Apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. „Az evangélium Samáriában” c. fejezet, 70–75.old.

„Ez az eset arra példa, hogyan gondoskodik gyermekeiről Isten. Indította Fülöpöt, akinek ott kellett hagynia sikeres samáriai szolgálatát, hogy átszelje a siva­tagot, és Gázába menjen egyetlen sóvárgó emberért munkálkodni. Szolgáljon tanulságunkra az eunuch készsége, ahogy fogadta az evangéliumot, majd abba vetett hite szerint cselekedett. Istennek az a terve, hogy készséggel fogadjuk Krisztust és valljuk is meg, sietve engedelmeskedjünk neki, amikor egy feladat elvégzésére kapunk elhívást. Az eunuch köztiszteletben álló, magas és felelős tisztséget betöltő ember volt. Megtérése révén az evangélium eljutott Etiópiába, ahol sokan elfogadták Krisztust, és a pogányság sötétségéből a keresztény hit világosságára tértek” (Ellen G. White: The Spirit of Prophecy. 3. köt. 305. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Beszélgessünk a hétfői záró kérdésre adott válaszainkról! A legjobb volna azonban erre a vasárnapi kérdések után sort keríteni.

2.        Az Úr egyházában már igen korán kialakult bizonyos etnikai megosztottság. A világ egyes részeiben mindmáig fennállnak hasonló feszültségek a gyülekezeti tagok között. Nálunk van-e erre példa? Hogyan segíthetnénk egymásnak igazán megérteni, mennyire ellentétes az evangélium elveivel az ilyen gondolkodásmód?

3.        Rögtön azután, hogy az etióp főember elfogadta Jézust megváltójának, Fülöp meg is keresztelte. Az adventista egyház miért nem követi ma ugyanezt a módszert? Jól tesszük vagy nem? Miért?

4.        Van-e a környékünkön valamire szükség, amiben gyülekezetünk segíthetne, és ezáltal könnyebben elérhetné az embereket Krisztus evangéliumával? Személyesen hogyan segíthetünk a gyülekezetnek a misszió e fontos ágában?

ÖSSZEFOGLALÁS: Fülöp újabb jó példát szolgáltat arra nézve, hogy mit végezhet el Isten egy olyan ember által, aki neki szentelte az életét. Akár az eunuchnak tett bizonyságára, akár a samáriai pogányok között végzett szolgálatára, akár a varázsló Simon megtérítésére gondolunk, Fülöpnek az volt az egyetlen célja, hogy Jézus nevét emelje fel.

Fülöp, akinekl „jó bizonysága” volt

 „Istennek gyümölcstermő emberekre van szüksége. Gyümölcsöt csak azok teremhetnek, akikben isteni bölcsesség és Szentlélek van.

·         Oda küldheti őket, ahová akarja

·         Hallgatnak a Lélek utasításaira

·         Felhasználnak minden alkalmat

·         Munkájuk egyedüli zsinórmértéke a Szentírás

…Milyen örömmel üdvözölhették Fülöpöt annak a kis csoportnak tagjai, akik között ott lehetett Sikárból a samáriai nő is! A hallgatók igen szép számmal voltak…Fülöp csak Krisztusról prédikált… Istensége, munkája, szenvedése, a Golgotán hozott engesztelő áldozata, feltámadása és újra eljövetele – ez az üzenete egy olyan szolgának, aki Krisztust prédikálja… Az evangélium hirdetésének nagy eredménye volt. Samária elfogadta az evangéliumot… Mint futótűz terjedt el a samáriai ébredés híre… Péter és János boldogok voltak, mikor meglátták az eredményes munkát. Nem volt bennük bizalmatlanság vagy irigység…, őszinte örömmel fogadták Isten áldásait. Irigy szolgákat nem használ az Isten…

Fülöp közösségben volt Istennel… Elõször egy angyal szólt hozzá, később maga a Szentlélek…; járatlan útra küldte… Fülöp tudta, hogy a lelki erő Isten akaratának elfogadásában van. A hosszú utat (120 km) örömmel tette meg, gyalog. Fontos volt, hogy a szerecsen komornyikkal kellő időben találkozzék és el ne késsen. Ha engedelmeskedünk Istennek, mindig kellő időben érkezünk. Sokan előrefutnak, korán jönnek, mások elkésnek. Fülöp engedelmeskedett az isteni vezetésnek, s így minden összhangban volt Isten dicsőségére és a szerecsen komornyik megmentésére.

Az Írás többször említi a személyes lelki szolgálatot. Gondoljunk az Úrra! Ha az Úr nagy tömegek előtt beszélt, akkor is nagy súlyt helyezett a személyes lelki kapcsolatra. Az evangélium gyönyörű története legnagyobb részt a személyes lelki kapcsolatok gyümölcse... A legeredményesebb szolgálat a személyes lélekmentés”(G. R. Brinke).