tanítói melléklet

Vannak, akik úgy olvassák a Szentírást, mintha vizsgára kellene szó szerint megtanulniuk, vagy mintha vetélkedõre készülnének. Bemagolják a különféle adatokat, helyszíneket, fejezeteket és verseket. Ez a fajta tudás bizonyos fokig hasznos lehet, de nem nyújt elég erõt életünk megváltoztatásához. Jézus így fejtette ezt ki a farizeusoknak: “Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam; és nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen” (Jn 5:39-40).

Ezen a héten Krisztusnak azt a tanítványát figyeljük meg, aki talán a legmélyebben megértette Jézus jellemét, feltétlen szeretetét és azt a készségét, amellyel fenntartás nélkül fogadta a hozzá megtérõ bûnösöket.

Emlékeztessük csoportunk tagjait, hogy pusztán a bibliatanulmányozás nem biztosítja az örök életet. Végeredményben csak a Krisztussal való élõ kapcsolat menthet meg és formálhatja át életünket – mint ahogyan az János esetében is történt –, hogy a mennydörgés fiaiból mi is olyan tanítványokká válhassunk, akiket Jézus szeret.

Néhány éve sikerkönyv lett a The Tipping Point (A fordulópont) címû mû.Szerzõje Malcolm Gladwell azt a folyamatot elemzi, amelynek során egy teljesen ismeretlen személy, elképzelés vagy termék egész rövid idõ alatt általános népszerûségre tesz szert.

János, Jakab, Péter és András valószínûleg azelõtt is hallottak már Jézusról, hogy hálóikat a Mester kedvéért otthagyták. Nem bölcs dolog mindent hátrahagyni valakiért, akirõl semmit nem tudunk. (Pl. ugyan melyik szülõ bátorítaná gyermekét, hogy kössön házasságot valakivel, akivel aznap délután találkozott elõször?)

Gondold át: Hogy sikerült Jézusnak jellemével és tanításával megragadni az elsõ tanítványok figyelmét? Ne feledjük, hogy elhívásuk elõtt nem láthatták az Úr legnagyobb csodáit, és nem is hallhatták leghíresebb tanításait! Milyen szerepet játszott döntésükben a csodálatos halfogás esete?

A Szentírás tanúsítja, hogy egyedül Jézus volt képes tökéletes, bûn nélküli életet élni a földön. Mindenki másnak szüksége volt arra, hogy egyfajta lelki fejlõdésen menjen keresztül, és ezáltal egyre inkább hasonlítson Krisztushoz. Sokuk kudarcairól és gyõzelmeirõl olvashatunk az Igében. Mégis talán az a hamis remény él bennünk, hogy a változás néhány pillanat alatt végbemegy, különösebb erõfeszítés nélkül. Éppen ellenkezõleg, a lelki növekedés nagyon is megköveteli a fegyelmet, a türelmet és az egész életen át tartó állhatatosságot!

Gondold át: Ellen G. White szerint “a jellem nem az alkalomadtán való jó vagy rossz cselekedetekben nyilvánul meg, hanem a mindennapi megszokott szavakban és cselekedetekben” (Ellen G. White: Jézushoz vezetõ út. Budapest, 1996, Advent Kiadó. 44. old.).

A napok, hónapok évek múlásával magunkban vagy másokban fedezzük fel könnyebben a lelki fejlõdés nyomait? Mit árul el válaszunk az ilyen növekedés természetérõl?

Amikor az evangéliumokban Jézus tanítványairól olvasunk, Péter, Jakab és János neve mindig az elsõk között szerepel. János azonban sehol nem említi evangéliumában a saját nevét, de négy esetben azonosíthatjuk a szeretett tanítvánnyal. Jézus mellett foglalt helyet az utolsó vacsorán, és ott állt a kereszt lábánál is, amikor a többi tanítvány elmenekült. Egyike volt azoknak, akik elõször pillantották meg az üres sírt. Élete hátralévõ részét arra tette fel, hogy Krisztus követõinek emlékezetébe vésse Urunk mérhetetlen szeretetét.

Emlékszünk-e arra a pillanatra, amikor igazán tudatosult bennünk, hogy a megváltást ajándékba kapjuk, semmit nem adhatunk érte cserébe? Milyen szóval tudnánk leírni akkori érzésünket? Miért olyan fontos ez? Hogyan segíthetünk másoknak is megérteni, hogy a megváltás csakis hit által valósulhat meg?

Vannak változások, amelyek azonnal szemet szúrnak: valaki kijózanodott, megszabadult valamilyen függõségbõl vagy a bûnei rabságából. Ám vannak kevésbé látványos átalakulások, amelyekhez szinte egy örökkévalóság kell, mint például a türelmetlenség, a hirtelen harag, a halogatás legyûrése. Megelégedhetünk a fokozatos változással? Milyen lehetséges veszélyekkel kell számolnunk, ha ezekben a dolgokban méricskéljük magunkat? Milyen jelek utalnak arra, hogy fejlõdésre van szükségünk?

Vajon miért válhatott Jánosból a szeretett tanítvány? Mire lenne szükség az életünkben ahhoz, hogy minket is így nevezhessenek?

János szerint “Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy õ szeretett minket, és elküldte az õ Fiát engesztelõ áldozatul a mi bûneinkért” (1Jn 4:10). Az önzetlen szeretet (görögül agapé) anélkül ad, hogy viszonzást várna. Soroljunk fel az önzetlen szeretetre legalább öt olyan példát, amelynek nincs családi vonatkozása (vagyis ami nem házastársak, szülõk és gyermekek vagy testvérek kapcsolatát érinti).

Csoportunk együtt válassza ki, hogy kinek mutatná be az Úr szeretetét – le-het egy személy, család vagy közösség. Fordítsunk idõt (egy hetet, hónapot, negyedévet) arra, hogy akár anyagi, akár lelki téren kézzelfogható segítséget nyújtsunk! Készítsünk világos, nyomon követhetõ tervet, amelyben feltüntetjük a szükséges neveket, lépéseket és a kitûzött célt is!

Amikor János hátrahagyta halászhálóját Galilea partjainál, elképzelése sem volt, merre vezet majd Jézussal az útja. Ez történik velünk is, amikor elhatározzuk, hogy követjük Jézust. Egyáltalán nem biztos, hogy Jánoshoz és a többi tanítványhoz hasonlóan nekünk is mindent el kell hagynunk az Úrért. Azzal azonban feltétlenül számolnunk kell, hogy az életünk onnantól kezdve megváltozik!

Kétféleképpen tapasztalhatjuk mi is Krisztus jelenlétét az életünkben. Egyrészt bemutathatjuk szeretetét a másokért végzett õszinte szolgálat formájában. Másrészt szolgálhatunk úgy is, ha segítünk az elesetteknek, bátortalanoknak és elnyomottaknak. Bármelyik utat is választjuk, a tanítványság mindenképpen közelebb von az Úrhoz.

Gondold át: Tegyük fel a következõ kérdéseket:
Milyen új szokásokat kell elsajátítanunk, hogy lépést tarthassunk Krisztussal? Mi lehet ebben segítségünkre?

Hogyan szeretjük tanulmányozni a Szentírást? Témák szerint? Könyvenként? Igeversek szó szerinti megtanulásával? Esetleg különbözõ fordításokat összehasonlítva?

Hogy tudunk a legjobban imádkozni? Egy csendes helyen, térden állva? Meghatározott idõpontban vagy helyen? Esetleg segít, ha imalistát vezetünk, és feljegyezzük az Úrtól kapott válaszokat?

Milyen körülmények között tudjuk leginkább bemutatni Isten szeretetét? Kik között? A gyülekezet körein kívül mivel lehet a legjobban bemutatni Isten szeretetét?