SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 5–7; 20:25-28; Jn 4:22-24; 8:1-11

„És elálmélkodának az õ tanításán; mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1:22).

„Jézus ragyogó fénysugarakkal megvilágíthatta volna a tudomány legmélyebb titkait is, de nem vesztegetett egyetlen percet sem másra, csakis az üdvösség tudományát tanította. Idejét, tudását, képességeit, az egész életét úgy értékelhetjük, mint az emberek lelki üdvéért végzett munkája eszközét” (Ellen G. White: Mind, Character, and Personality. 1. köt. 245. old.).

Bizonyos veszéllyel jár, hogy a Jézus tanításaiban rejlő bölcsességről beszélve (ahogy heti tanulmányunk címe is utal rá), esetleg nem teszünk megfelelő különbséget Jézus és más (úgynevezett) bölcs tanítók között, akik az évszázadok során éltek. Krisztus szavai nem pusztán bölcsességnek mondhatók. Olyan minőségi elemeket tartalmaznak, amelyek alapvetően megkülönböztetik tanításait mindentől, ami megelőzte vagy utána következett. Volt bennük valami megmásíthatatlan, olyan meggyőző erő, amivel másutt nem találkozunk.

Más szóval: Jézus tanításaiban Isten szólt emberi testben. Még ha nem is voltak tisztában az emberek Krisztus kilétével, azt mindenképp meg tudták állapítani, hogy van valami különleges a lényében és szavaiban. „Álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán: Mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van” (Mt 7:28-29). A héten tehát Jézus tanításai közül nézünk meg néhányat közelebbről.

Évről évre prédikációk százezrei tűnnek el a feledés homályában. Némelyikre egy ideig még emlékeznek a hallgatók, majd azokat is elfeledik. Mi kell ahhoz, hogy egy prédikációt kétezer éven át ne csak emlékezetben tartsanak és idézzenek, hanem éppen arról a helyről nevezzék el, ahol elhangzott? A Hegyi beszéd ilyen prédikáció.

Az I. világháború idején a Barátok Társasága (a kvékerek – a fordító megjegyzése) szórólapokat nyomtatott, hogy a szövetséges csapatok katonái között szétosszák. A kiadványok csupán a Hegyi beszéd szövegét tartalmazták, mindenféle magyarázat nélkül. A brit és a francia kormány egyaránt megtiltotta terjesztésüket az alakulatok között, hiszen nem akarták, hogy a katonák a fronton az ellenség szeretetére buzdító prédikációt olvassanak.

Olvassuk el a Boldogmondásokat (Mt 5:3-12)! Mely részei mondanak kü­lönösen sokat jelen helyzetünkben?

    _____________________________________________________________

A Boldogmondások közül néhány egyszerűen azt fogalmazza meg, milyen helyzetekben találhatjuk magunkat. Aki például sír és gyászol, valószínűleg nem maga kereste ezt az állapotot. A szelídségre (vagy még inkább alázatra) viszont törekednünk kell, ahogy a próféta mondja: „keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot” (Zof 2:3). Az igazságot éhezni és szomjazni nem adódik természetesen az embernek, és nem is tudjuk mesterségesen létrehozni ezt az állapotot. Jézus mégis arra buzdít, hogy erre igyekezzünk.

Foglaljuk össze röviden a Hegyi beszéd további részében szereplő alábbi tanításokat!

1.      Befolyásunk a társadalomban (Mt 5:13-16)

2.      Isten törvénye (Mt 5:17-20)

3.      Szívből fakadó hit (Mt 5:21-30)

4.      Válás (Mt 5:31-32)

5.      Bosszúállás (Mt 5:38-42)

6.      Ellenség szeretete (Mt 5:43-48)

7.      Imádság (Mt 6:5-15)

Jézus olyan világba lépett, amelyre sötét tudatlanság leple borult Isten személyét és jellemét illetően. Azért jött, hogy életével és szavaival helyreigazítsa a dolgokat. Lévén Isten lényegéből való, tökéletes kinyilatkoztatást adott róla. Egykor az Úr a próféták által szólt, de most „ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által” (Zsid 1:1). Más szóval, Jézus által elénk tárul a Legfelsőbb Lény végső kinyilatkoztatása.

Mit mondott Jézus Istenről az alábbi szakaszokban?

Mt 5:8-9 ____________________________________________________

Mt 18:5-6, 10; 19:13-14 ________________________________________

Jn 4:22-24 ___________________________________________________

Jn 10:27-30 __________________________________________________

Úgy az ókori, mint a mai társadalmak meghatározó próbája, hogy milyen értéket látnak legsebezhetőbb polgáraikban; és ugyan ki volna sebezhetőbb a gyermekeknél? A kétezer éve élt szegény édesanyákra friss fuvallatként hathatott

Jézusnak a gyermekek iránti figyelmessége, amikor határozottan kiállt amellett, hogy a picik odamehessenek hozzá. Napirendje zsúfolt volt, mégis szánt időt arra, hogy megérintse és megáldja a legkisebbeket.

Jézus tettei azt sugallták, hogy ilyen Isten. Törődik a gyerekekkel és mindenkivel, aki sebezhető és akit kizsákmányolnak. Ő az elnyomottak Istene. Amint ott ült, a kicsinyek az arcába néztek, közben eszébe juthatott a Heródes által elrendelt gyermekgyilkosság, ami éppen Őt vette célba (Mt 2:16-18), vagy az ókori fáraónak a héber fiúgyermekek megölését elrendelő szörnyű parancsa (2Móz 1:15-16). Jézus azért jött, hogy bemutassa Istent, aki szöges ellentéte e beteges gyilkosoknak.

A mai részben olvasottak alapján tehát milyen istenképet állít elénk Jézus? Saját életünkben milyen tapasztalatokat szereztünk jellemtulajdonságait illetően? Ami pedig még ennél is fontosabb: hogyan tükrözi életünk e vonásokat?

A Jézussal kapcsolatba hozható szavak között a megbocsátás biztosan a legelsők között áll. Jézus és a megbocsátás egyszerűen összetartozik. A keresztfán borzalmas kínokat szenvedett, a katonák és a csőcselék gúnyos szavait, sértegetéseit hallgatta, és eközben szívbemarkoló szavak hagyták el remegő ajkát: „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek” (Lk 23:34). A Hegyi beszédben pedig egészen odáig vitte a gondolatot, hogy ha nem bocsátunk meg azoknak, akik bántanak, akkor mi sem várhatjuk Istentől vétkeink bocsánatát (Mt 6:12, 14-15).

Mit tanít Jézus a megbocsátásról a következő szakaszokban? Mk 2:5-12; Lk 7:36-50; 17:3-4; Jn 8:1-11

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A megbocsátással kapcsolatos nagyszerű kijelentések mellett milyen figyelmeztető, sőt, kijózanító gondolatokat találunk a következő igékben? Mt 12:31-32; 18:6; Mk 14:21

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Mk 14:21 versében Jézus igen súlyosnak látja annak a helyzetét, „aki az embernek Fiát elárulja”. De tegyük fel, hogy az illető megbánja bűnét és megtér. Akkor mi a helyzet? Hasonlítsuk össze Júdás és Péter tettét árulásuk ill. tagadásuk után! Látva, hogy Jézust elítélték, Júdás „megbánta dolgát”, visszaadta a főpapoknak és a véneknek az árulásért kapott pénzt, és szavai is bűnbánónak tűntek: „Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért” (Mt 27:3-4). Júdás bűnbánata nyilvános volt, ezzel szemben Péter, akinek fájó könnyei csendben hullottak, nem tért vissza Kajafás udvarába, hogy ott tegye jóvá szégyenteljes árulását. Az egyikre mégis ítélet, a másikra pedig megbocsátás várt. Alapvetően mi volt a különbség?

Hogyan érthetjük meg a megbocsátás gyakorlati oldalát? Például egy asszony megbocsáthat férjének, aki veri őt, de vajon ez azt jelentené, hogy még több erőszaknak kell kitennie magát? Hogyan gyakorolhatjuk a megbocsátást úgy, hogy közben bölcsen és megfontoltan meg tudjuk óvni önmagunkat és másokat a bizalmunkkal visszaélőktől?

1995-ben egy felmérés során arról kérdeztek atlétákat, hogy ha lenne olyan doppingszer, ami biztosítaná nekik az olimpiai aranyérmet, de öt éven belül a halálukat okozná, hajlandóak lennének-e szedni? A sportolók több mint 50%-a igent mondott. Jó példa ez arra, hogy milyen vonzerővel bír a hírnév, milyen erőteljesen hat mai társadalmunkra! A XXI. századi ember vágyainak csúcsa, hogy a kamerák kereszttüzében állhasson, milliókat tartva markában.

Ez a lelkület az egyházba is beszivároghat, ha nem vigyázunk állandóan. Az évek múlásával mit sem csillapodott a mások feletti uralom megkaparintásának, a dolgok irányításának és az első hely megszerzésének vágya.

Tanulmányozzuk az alábbi verseket az első helyért vívott ádáz küzdelemre gondolva!

Mt 18:1-6 ___________________________________________________

Mt 20:25-28 _________________________________________________

Mt 23:1, 5–12 ________________________________________________

1Pt 5:1-4 ____________________________________________________

Időnként megesett, hogy a történelem forgatagos eseményei következtében gő­ös zsarnokok fillér nélkül maradtak, menekültként tengődtek, vagy magánzárkába kerültek, és segédtiszti beosztású foglárok parancsolgatásának lettek kitéve. Az is előfordult, hogy egy uralkodó átmenetileg lemondott a trónról, és sorsközösséget vállalt a társadalom számkivetettjeivel. De összességében nézve, akár önkéntes, akár kényszer hatása alatti viselkedésről legyen is szó, mindez elhalványul a Krisztusban látható leereszkedés mértéke mellett. Pál úgy fejezte ezt ki, hogy „Ő mint Isten” (kat. ford.) – a világegyetem Istenéről van itt szó! – „önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá” lett. És még ennél is mélyebbre hajolt: „megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig” (Fil 2:5-8).

Miért szégyenletes az önfelmagasztalás minden formája a kereszt és Isten Fiának bámulatra méltó leereszkedése fényében? Hogyan védekezhetünk az önámítás e burkolt, ám igen veszélyes formája ellen?

„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből” (Ef 2:8-9). E szavak Pál apostoltól származnak, aki az üdvösség keresztény üzenetéről gondolkodott, és némileg másként fejezte ki magát, mint Jézus. Valójában néha elfogja az embert a kísértés, hogy feltegye a kérdést: vajon Jézus hitt a hit általi megigazulásban? Aki azonban ezt kérdezi, igencsak félreérti úgy Pál, mint Jézus szavait. Úgy tűnhet, hogy Jézus megközelítése a kegyelem tanításával kapcsolatban néha más irányba mutat. Ennek a látszólagos eltérésnek az egyik célja egyébként az, hogy ne legyünk túlságosan törvényeskedők, amikor Istennek a Jézusban végbevitt csodálatos kegyelmi tetteit próbáljuk pontosan megfogalmazni, vagy amikor egymás életét a kereszt fényében mérlegeljük.

Jézus úgy jött el, mint maga a kegyelem, a megtestesült kegyelem. Aki találkozott vele, a kegyelemmel találkozott. „Láttuk az ő dicsőségét – írja János –, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14).

Mit tanít Jézus a kegyelemről és a hitről az alábbi bibliaszövegekben? Mt 14:28-31; Mt 20:1-15; Lk 7:36-48; Lk 15:11-31; Jn 8:1-11

    _____________________________________________________________

E szakaszok által bepillantást nyerünk abba, hogy milyen sokféleképpen tanított Jézus a kegyelemről – úgy az elmondott történeteivel, mint a saját életéből merített példázatokkal. Azon az éjszakán hogyan is feledkezhetett volna meg Péter ott a tengeren teljes tehetetlenségéről, az elemek tombolásának kitéve? Csak úgy menekülhetett meg, hogy egy nálánál hatalmasabb erőhöz kiáltott segítségért, és a válasz azonnal, késedelem nélkül meg is érkezett. Nem kellett vezekelnie. Nem kellett bonyolult kifejezéseket elmondania, sem nehéz követelményeknek eleget tennie. Csak három szóra volt szükség, ami természetesen tört fel belőle mély kétségbeesésében: „Uram, ments meg!” (Mt 14:30, új prot. ford.). Jézus keze pedig azonnal felé nyúlt. Ez a kegyelem!

Az imént felsorolt történetek közül melyek érzékeltetik leginkább Isten kegyelmét? Mi magunk is kegyelemben részesültünk, hogyan gyakorolhatnánk tehát még inkább a kegyelmet másokkal, akik szintúgy nem érdemesek rá?

Huston Smith történész szerint Jézus tanításait „idézték legtöbbször a történelem folyamán. 'Szeresd felebarátodat, mint magadat. Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.' Legtöbbször azonban történeteket mondott: a szántóföldben elrejtett kincsről, a magvetőről, aki vetni ment, a drágagyöngykereskedőről, az irgalmas samaritánusról. Hallgatói így kiáltottak fel élményeik hatására: 'Ez az ember úgy beszél, mint akinek hatalma van! Soha még ember nem szólt úgy, mint Ő!'… Jézus tanításaiban azonban nem is az a legmegragadóbb, amit tanított, hanem az, hogy Ő aszerint is élt! A róla szóló beszámolók alapján látjuk, hogy egész élete az alázat, az önmegtagadás és az önmagával nem törődő szeretet élete volt. Alázatosságának legfőbb bizonyítéka, hogy nem is lehet pontosan megmondani, mit gondolt magáról. Nem azzal foglalkozott. Számára az volt a fontos, hogy mit gondolnak az emberek Istenről… Láthattuk, hogy a társadalmi szabályok által emelt falakat semmibe vette. Szerette a gyerekeket; gyűlölte az igazságtalanságot, a képmutatást talán még annál is jobban, mivel az éppen önmaguk elől takarja el az embereket” (Huston Smith: The Illustrated World's Religions. 212–213. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.  Jézus nem érintett számos témát, amelyek pedig komolyan foglalkoztatják korunk emberét, mint pl. a kábítószer, az egészségügyi reform, a homoszexualitás, a rabszolgaság, a klónozás, az abortusz kérdései stb. Mire következtethetünk ebből? Mire nem szabad következtetnünk?

2.  Milyen szerepet játszhat Jézusnak a megbocsátásról szóló tanítása a mai nemzetközi viszályok feloldásában? E tanítás szellemében hogyan járulhatnak hozzá a keresztények, hogy az ellentétek elsimuljanak úgy családi körben, mint a gyülekezetben vagy a tágabb környezetükben? Előfordulhat, hogy nem a megbocsátás ad megoldást bizonyos nemzetközi ill. személyes problémákra, vagy mindig ebben rejlik a megoldás?

3.   A Hegyi beszéd egyetemes érvényű felhívás, ennek ellenére sajnálatos módon mégis gyakran figyelmen kívül hagyjuk az élet próbái közepette. Miért van ez így? Mi a helyzet a saját életünkkel? Mit tegyünk, hogy képesek legyünk valóban a Hegyi beszédben felvázolt elvekhez igazodni?

KI NEKEM JÉZUS KRISZTUS? - 2

• „Krisztus… mindennapos útitársam. Minden reggel… Ő segít, hogy 'megmarkoljam' az új napot. Ő a jóbarát, kínos napjaim bizalmasa… Teljes szívemből szeretem Jézus Krisztust.”  (Egy francia munkás)

***

• „Jézus Krisztus… mi lennék én nélküled, aki minden napom barátja vagy, a legboldogabbaké éppúgy, mint a legsötétebbeké? Veled semmi sem középszerű, minden csupa világosság és öröm.”  (Egy tizenkilenc éves egyetemi hallgató)

***

• „Számomra Jézus az, aki ezt kérdi tőlem: 'Mit kellett volna tennem érted, amit nem tettem meg?'…”  (Egy háziasszony)

***

• „Kishivatalnok vagyok, férjes asszony. Csak egy gyermekem van, aki gyengeelméjű. Fiam 25 éves, otthon él velünk… Ha nem hittem volna Krisztusban, minden napom és minden pillanatom barátjában, a gyermekemmel együtt megöltem volna magam.”  (Egy családanya)

***

• „Minden este felteszem magamnak ezt a kérdést: 'Ma ki volt nekem Jézus Krisztus?'… Leggyakrabban olyan férfiakban és nőkben találkozom vele, akik

-        ki szeretnének emelkedni az elidegenítő nyomorúságukból,

-        reménytelen helyzetükben remélnek,

-        a hálátlanság és a gyűlölet ellenére tovább szeretnek,

-        bár bennük is ott fúr a megosztott önzés, az egységet keresik.”  (Egy pap)

***

• „Jézus Krisztus a mi korunk embere!”  (Egy táncművésznő)

(Folytatás a 45.oldalon.)