SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

1. tanulmány     2008  Március 29 - Április 4.

Ki volt Jézus?

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 16:13-16; János 20:26-28; 1Korinthus 1:18-27; 15:3-7

„Mikor pedig Jézus Cézárea Filippi környékére méne, megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek?” (Mt 16:13)

Jézus személyérő már szolgálata elsőnapjaitól kezdve gondolkodtak és vitatkoztak az emberek. Milyen érdekes, hogy ma is folytatódik az, ami kortársaival és a saját városában kezdődött! „Honnét van ebben ez a bölcsesség és az erők? – kérdezték akkor. – Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-é Máriának…” (Mt 13:54-55)?

A „körülményekben rejlő problémának” is nevezhetnénk ezt, mert persze, a Messiásnak származnia kellett valahonnan, na de nem ennyire ismerős helyről, ráadásul olyan családból, ami annyira hasonló a miénkhez! Az alapvető aggodalom, amit Názáret lakói is megfogalmaztak a Messiás személyével kapcsolatban, ilyen vagy olyan formában tovább visszhangzott az évszázadok során, csak növelve az Őt körülvevő rejtélyt.

Ki volt valójában Jézus? Miért hozták kapcsolatba más, kimagasló jelentőségű zsidó személyiségekkel? Az újszövetségi kort követő századokban mivel támadták igazságát és lényét? Mennyire voltak meggyőződve a Biblia írói Jézus kiléte felől, és miért? E heti tanulmányunkban ilyen kérdéseket fogunk megvizsgálni.

 

nem keresztelő jános (Máté 16:14)

Március 30.

Vasárnap

 

A Názáret falujának lakói által feltett kérdés (Mt 13:54-55) újra és újra, többféle formában felbukkant Jézus szolgálata során, míg az emberek Palesztina különböző vidékein találkoztak vele. Ezért, amikor úgy hat hónappal élete nagy válságát megelőzően tanítványaival Cézárea Filippi tartományában járt, úgy érezte, fel kell tennie nekik az akkoriban sokakat foglalkoztató kérdést: „Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek?” (Mt 16:13).

Olvassuk el a tanítványok válaszát Mt 16:14-ben! Ezek szerint mennyire ismerték a kor teológiai kérdéseit? Vajon miért épp ekkor akarta Jézus felvetni ezt a témát?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Az emberek Jézusról alkotott véleményének összefoglalása betekintést enged abba, mennyire eltérő módon látták a különböző személyek és csoportok saját környezetükben a Mester szolgálatát. Hogy is gondolhatták egyesek Keresztelő Jánosnak, holott kortársak voltak?

Jézus szolgálatának mely területe emlékeztetett Keresztelő Jánoséra? A válaszadásban segítséget jelenthetnek a következő igehelyek: Mt 3:1-3; 4:12-13, 17; 14:1-2; Mk 1:1-5.

    _____________________________________________________________

Ma persze nehezen tudjuk megérteni, hogy lehetett összetéveszteni Jézust Keresztelő Jánossal. Ám tekintettel arra, hogy az I. században még nem létezett tömegtájékoztatás, viszont gyorsan terjedtek a másoktól hallott hírek, pletykák, könnyen adódhattak félreértések. Ráadásul János és Jézus szolgálatában felfedezhetők hasonlóságok, ahogy a fenti igék is mutatják. Azokban viszont, akik találkoztak Jánossal, biztosan nem volt szemernyi kétség sem (Mt 3:11-12; Mk 1:6-8).

Könnyű mások hibáira mutatva csodálkozni azon, hogy tehették meg ezt vagy azt. Mit tanulhatunk ezekből, ami segítségünkre lehet, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat?

 

nem illés vagy jeremiás, és nem is más próféta

Március 31.

Hétfő

 

Olvassuk el újra Mt 16:14 versét! Arról már beszéltünk, hogy az emberek Keresztelő Jánossal tévesztették össze Jézust. De Illéssel, Jeremiással vagy más ószövetségi prófétákkal is? Honnan keletkezhettek ilyen gondolatok?

Illés volt a Kármel-hegyi történet félelmet nem ismerő prófétája, az a lánglelkű személy, akinek egyedül volt mersze szembeszállni Izráel makacs királyával és annak démoni feleségével. Ő volt az, aki egymagában is kiállt Akháb tisztességtelen uralmának pogány elemekkel teleszőtt vallási szervezete ellen (lásd 1Királyok 18).

Jeremiás, „a síró próféta” a nemzet hanyatlásának és válságának idején lépett színre, és olyan üzenetet közvetített honfitársainak, ami kellemetlenebbül már nem is hathatott volna népe érzéseire – és meg is fizetett ezért (Jer 20:1-2, 7-8).

Jézus az írástudóknak és farizeusoknak rótta fel a hozzájuk intézett kemény szavai végén, hogyan bántak Isten mindhalálig kitartó harcosaival, a többi hűséges, ószövetségi prófétával. Mintha ezzel is arra utalt volna, hogy mondandójának lényege: „Így hát magatok ellen tesztek bizonyságot, hogy fiai vagytok azoknak, akik megölték a prófétákat” (Mt 23:31).

Milyen jelentőséget tulajdoníthatunk annak, hogy kortársai éppen az említett személyekkel azonosították Jézust?

Kifejezett elismerésnek számított, hogy Jézust a Péter válaszában felsorolt személyekkel hozták kapcsolatba (Mt 16:14), akik lelki óriások voltak, jellemük kiválósága mélyen élt a zsidó társadalom köztudatában. Ám ha mégoly hízelgőnek tűnt is, az efféle összehasonlítás igen messze esett az igazságtól. Ha például Jeremiás azt állította volna, hogy ő a világ Világossága, a történelem tébolyodottként tartaná számon. Bármilyen dicsőséges volt is a győzelem a Kármel-hegyén, ha Jézus úgy meghunyászkodik az ellenség előtt, mint ahogy Kármel egykori hőse, Illés tette, nem borulnánk imádattal a lába elé. Jézust e hithősökkel összekeverni, még ha ez megtisztelőnek ill. érdekesnek tűnhetett is, távolról sem illik ahhoz a képhez, amit az evangéliumok festenek róla.

Mi a legfőbb különbség Jézus és a többi próféta között, és nekünk miért olyan fontos ez a különbség (lásd Jn 1:1-5; 17:5; Zsid 1:1-3)?

 

nem csökkenő érdeklődés - 1.

Április 1.

Kedd

 

Az Újszövetség nem bocsátkozik találgatásokba Jézussal kapcsolatban, egyszerűen bemutatja mint Isten Fiát. Nem válaszol a lényére és személyére vonatkozó számos kérdésre sem, amelyek a későbbi nemzedékek gondolatait foglalkoztatták. A sok eszmecsere és érvelés közepette is sziklaszilárdan kitart a Szentírás központi szerepe és Jézus Krisztus kiléte mellett.

Ám a XVII–XVIII. századi felvilágosodás kora megváltoztatta a helyzetet. A Jézusról folyó vita alapjának többé már nem a Szentírást tekintették. Ehelyett az egyéb ókori iratok esetében alkalmazott magyarázati módszereket és feltételeket vonatkoztatták a Bibliára is. Mivel mindent az észérveken alapuló elemzéssel és kritikával vizsgáltak, elvetették a bibliai hit szempontjának alapfeltételét, a természetfölöttiséget. A hagyományos bibliai nézetet, miszerint a bűnbe süllyedt emberiségnek isteni szabadításra van szüksége, felváltotta a humanizmus, az emberi képességekbe és fejlődésbe vetett bizakodó hit.

A szemlélet oly gyökeresen és messze hatóan változott, hogy sokan azt gondolták, a kereszténység végnapjainak lehettek tanúi. A vallást divatjamúltnak bélyegezték, és szemükben az ész, ami egykor a teológia „szolgálólánya” volt, annak „úrnőjévé” vált. Ennek következtében nem az evangéliumok által bemutatott Jézusra, üdvösségünk Urára figyeltek, hanem a történelmi Jézusra, a valóságos Jézusra, amilyen feltételezésük szerint lehetett az evangéliumok és a későbbi keresztény kegyes irodalom „teológiai batyuitól” megszabadítva. Más szóval tehát úgy gondolták, hogy bárki volt is Jézus, egészen biztosan nem lehetett a világ Megváltója.

A fejleményekről gondolkodva mérlegeljük a következőket:

  1. Az evangéliumok írói feltétlenül meg voltak győződve szavaik igazságáról (lásd Lk 1:1-4). Mit állított Lukács saját írásáról? Miért bízhatunk meg ebben?

  2. Péter volt az egyik szemtanú, akire Lukács utalt, akinek szintén akadt dolga kételkedőkkel (lásd 2Pt 1:16-21). Igaz, Péter itt Jézus kiléténél sokkal többről ejtett szót, mégis hogyan használhatjuk fel az általa javasolt megközelítést, ha a felvilágosodás korában elindult támadással szállunk szembe?

  3. Pálnak szintén egészen határozottan kellett Jézus személyének kérdésével foglalkoznia. Hogyan érvelt (lásd 1Kor 1:18-27; 15:3-7)?

 

nem csökkenő érdeklődés - 2.

Április 2.

Szerda

 

Az úgynevezett történelmi Jézus mozgalmat arra a hitre alapozták, hogy az evangéliumokban még mindig található elegendő utalás a történelmi alakot bemutató, hiteles Jézuskép összerakásához, még ha a korai egyház változtatott is azokon (amit a felvilágosodás korabeli gondolkodás hatására állítottak). Jézus személye vizsgálatának újfajta megközelítését támogatói tudományosnak nevezték; így kívántak lépést tartani a kor gondolkodásával.

Ez az irányvonal egészen a XX. századig tartotta magát, amikor is az új kutatások aláásták a mozgalom jelentőségét, hiszen rámutattak, hogy a történelmi Jézus gondolat mennyire nem tudományos, nem tárgyilagos. E vizsgálatok leleplezték, hogy az egész, úgymond észérveken alapuló vállalkozás szánalmas kudarcnak minősíthető.

A Jézus történetével foglalkozó tanulmányok sora igen hosszú, tekervényes és bonyolult, ne is időzzünk tovább ezeknél! Talán mégis kivételt tehetünk az úgynevezett Jézus-szemináriummal, ami egy ma élő, radikális tudósokból álló csoport. Célul tűzték ki, hogy sikert aratnak ott, ahol más történelmi kutatások abbamaradtak. Arra törekszenek, hogy „kimentsék Jézust a csavarás nagymestereinek karmaiból, akik az evangéliumokat írták” (Kenneth L. Woodward: „Jézus halála” című cikkében idézi Roy Hoover szavait; Newsweek, 1994. április 4. 39. old.).

A Jézus-szeminárium követőit ma kevesen veszik komolyan. (Ugyan mennyire vehetnénk komolyan azokat, akik szerint Jézus nem támadt fel, hanem halála után felfalták a kutyák?) Ma az uralkodó keresztény álláspont megingathatatlanul vallja, hogy a kereszténység erős történelmi alapon nyugszik. A kételyekkel és vitákkal tarkított két évezred után is Jézus vitathatatlanul az évszázadok Ura.

A keresztény üzenet lényegét Pál így fogalmazta meg egyik legfontosabb válaszában, amivel kora művelt gondolkodóival szemben érvelt: „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje” (1Kor 1:18). Miért olyan fontos a kereszt a ma élőknek is?

Milyen üzenetet találunk 1Kor 1:18-27 szakaszában? Hitünk mely elemeit nem lehet „e világnak bölcsességé”-vel magyarázni? Hogyan tette Isten „bolondsággá” a világ bölcsességét (lásd 20. vers)?

 

messiás, isten fia  (jános 17:3)

Április 3.

Csütörtök

 

Jézus kiléte nem pusztán teológiai állítás, amit bizonyítani vagy cáfolni kell. Nem, mert az évszázadok során élt emberek megszámlálhatatlan tömegének hitével van itt dolgunk. Ha Jézus nem az, akinek hitték, akkor annyian hamis tanításhoz, mesékhez ragaszkodtak, következésképp el is vesztek! Ha Jézus csupán egy kétezer éve élt, palesztinai ember lett volna, a keresztény egyházat terhelné a felelősség a világtörténelem legjobban elítélendő megtévesztéséért.

Mennyiben érintik az alábbi szövegek a kérdés lényegét?

Mt 1:22-23 ___________________________________________________

Mt 11:2-6 ____________________________________________________

Mt 22:41-45 __________________________________________________

Mk 14:61-64 _________________________________________________

Jn 20:26-28 __________________________________________________

Mi is azt mondhatnánk, amit a tanítványok fogalmaztak meg a vihar lecsendesítésének csodája láttán: „Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engednek néki?” (Mt 8:27). Elfogatása éjszakáján a főpap Jézusnak szegezte a kérdést, eskü alatt adott választ várva tőle: …mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek fia?” „Te mondád” – felelte Jézus (Mt 26:63-64). Pilátus tárgyalótermében a helytartó is tudakozódott: „Te vagy-é a zsidók királya?”. Jézus ugyanúgy válaszolt: „Te mondod” (Mt 27:11).

Rendkívüli válaszok ezek, minden mércével mérve. Ha az egyszerű názáreti ácsmester fiának tartott Jézusnak volt bátorsága a királyságra vonatkozóan Pilátus kérdésére igennel válaszolni, nyilvánvalóan e világon túl létező valóságokra gondolt. Éppen ez tűnik ki a főpap palotájában elhangzott válaszából is: „Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni az égnek felhőiben” (Mt 26:64).

Az evangéliumok tehát az Újszövetség többi részéhez hasonlóan egyértelműen azt fejezik ki, hogy Jézus személyében emberi testben jelent meg az élő Isten Fia. Joga van tehát e kivételes meghívást elmondania: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Mt 11:28).

 

további tanulmányozásra

Április 4.

Péntek

 

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2002, Advent Kiadó. „Avagy nem József fia-é ez?” című fejezet, 188–194. old.

„Kicsoda ez a Jézus? – kérdezték. Ő, aki a Messiás dicsőségét igényelte, egy ács fia volt, s együtt dolgozott műhelyében atyjával, Józseffel. Látták Őt görnyedve menni hegyre föl, völgybe le, ismerték testvéreit… Látták, hogyan serdül gyermekből ifjúvá, ifjúból férfivá. Bár élete szeplőtlen volt, mégsem hitték, hogy Ő a Megígért” (i. m. 189. old.). „Nem akarták belátni, hogy Ő, aki szegénységből, alacsony sorból származik, más lehet, mint közönséges ember” (i. m. 191. old.).

„Ha valaki, pusztán csak egy ember, olyan dolgokat állít, mint Jézus, az nem lehetne kiemelkedő erkölcsi tanító. Vagy háborodott… vagy maga a pokolbéli ördög lett volna. Választanunk kell. Vagy elfogadjuk, hogy ez az ember volt az Isten Fia, mint ahogy ma is az, vagy őrültnek, esetleg még annál is rosszabbnak kell tartanunk. Vagy bolondnak mondjuk, leköpjük és megöljük mint egy gonosz lelket; vagy leborulunk lábához, és Urunknak, Istenünknek nevezzük. De ne hozakodjunk elő azzal a támogatónak tűnő, de teljességgel értelmetlen gondolattal, hogy Jézus csupán nagyszerű erkölcsi tanító volt! Ezt a választási lehetőséget nem hagyta meg nekünk, nem is állt szándékában” (C. S. Lewis: Mere Christianity. New York, 1960, McMillan-Collier. 56. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

  1. Miért könnyebb Messiásnak elfogadnunk Jézust kétezer év távlatából, mint a kortársainak volt? Bizonyos szempontból pedig miért nehezebb?

  2. A Jézussal kapcsolatos fenntartások valószínűleg az idők végéig nem oszlanak el. Számunkra mi jelenti Jézus valóságának és megmentő kegyelmének legdöntőbb bizonyítékát? Hogyan tudunk erről meggyőző módon beszélni?

  3. E héten megfigyeltük, hogyan használták fel a felvilágosodás korának tudományos, észérveken nyugvó gondolkodását a hit elleni fegyverként. Milyen más izmusok, filozófiák vagy világnézetek terjedtek el környezetünkben, amelyek szintén a hit ellen hatnak? A legfontosabb kérdés pedig: hogyan léphetünk fel e hatásokkal szemben?

  4. A csoportban ismét tekintsük át 1Kor 1:18-27 szakaszát! Milyen, mindannyiunk számára fontos üzenetet közölt itt Pál apostol?

 

A BETLEHEMI KISGYERMEK

„Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban” (Lk 2:11-12).

„Nem tudjuk megérteni, hogy lehetett Krisztusból gyámoltalan kisbaba. Eljöhetett volna az emberek gyermekeitől egészen különböző szépségben is. Arcáról ragyoghatott volna a fény, alakra pedig magas és gyönyörű is lehetett volna. Szépségével elvarázsolhatott volna mindenkit, aki csak ránéz, Isten azonban nem azt tervezte, hogy így jelenjen meg. Olyannak kellett lennie, mint mások, akik az emberek családjába és a zsidó nép soraiba tartoznak. Vonásainak emlékeztetni kellett a többi emberére, nem lehetett olyan szép, hogy mindenki felfigyeljen rá, mennyire elüt a többiektől. Az emberi család tagjaként kellett eljönnie, hogy menny és föld előtt emberként álljon meg. Azért jött, hogy az emberek közé álljon, elkötelezze magát irántunk, lerója a bűnösök adósságát. Tiszta életet kellett élnie a földön, bemutatva, mennyire hamis Sátán állítása, miszerint az emberiség családja már örökre az övé, még Isten sem ragadhatja ki őket karmai közül.

Az emberek először kisgyermekként látták Krisztust. Szülei igen szegények voltak, és Ő sem rendelkezett mással, mint a szegények. Újszülött korától gyermekkoráig, fiatalkorától felnőttkoráig minden nehézséget átélt, amit szegény, egyszerű emberek tapasztalnak…

Minél többet gondolkozunk azon, hogy Krisztus gyermekként jött a földre, annál csodálatosabbnak tűnik ez a tette. Hogyan lehetséges, hogy a betlehemi jászol gyámoltalan gyermeke nem más, mint a ma is élő Isten Fia? Még ha nem is értjük, hit által elfogadhatjuk, hogy aki a világokat teremtette, gyámoltalan kisbabaként született meg értünk. Azonosította magát velünk Ő, aki az angyaloknál is hatalmasabb, aki egyenlő a menny trónusán ülő Atyával. Krisztusban Isten és az ember eggyé vált, és ez ad reményt a bűnbe süllyedt emberiségnek. Ha a testben megjelent Krisztusra nézünk, az emberi formában megjelenő Istent látjuk, az isteni dicsőség fényességét, az Atya Isten képét” (Ellen G. White: That I May Know Him. 26. old.).