tanítói melléklet

Alapszöveg: Mk 1:40-45.

A szombatiskolai tanító célkiűzései

A csoport tagjai a tanulmány végeztével:

• Ismereti szinten azonosulnak az együtt érző Jézussal;

• Érzelmi szinten átélik azt a részvétet, amelyet Jézus a kitaszítottak iránt érzett;

• Gyakorlati szinten pedig Jézust utánozva mindenkivel együtt éreznek.

A tanulmány vázlata

I. Jézus: az együttérzés példaképe

1. Jézus “könyörületességre indult”, amikor a leprás gyógyulásért könyörgött. A görög nyelvben az “együttérzésként” fordított szó jelentése: “valaki szíve mélyéig megindul”. Mire következtethetünk Jézus tetteiből az effajta együttérzés értelmét illetően?

2. Márk az “indul” igét használja Jézussal kapcsolatban, amikor leírja azt a könyörületességet, amely a szeretetet tetté változtatja, hogy gyógyító érintés formájában nyilvánuljon meg. Miért kell az igazi könyörületességnek – amely érzésként születik meg – tettel végződnie? Ugyanakkor pedig miért kell minden tettnek szeretetből fakadnia?

II. Tanítványság és együttérzés

1. Mit mondott Jézus a leprásnak, mielőtt megérintette volna? Szívélyessége és szolgálatkészsége miként tanít minket arra, hogy legyünk készek mások megsegítésére, ha hozzánk folyamodnak segítségért?

2. Jézusnak nem kellett volna megérintenie a leprást ahhoz, hogy meggyógyítsa. Sokakat távollétükben gyógyított meg. Miért volt annyira fontos az érintés ebben az esetben? Milyen tanulságot vonhatunk le ebből az emberek közötti érintkezés fontosságáról? (Az embereket minden esetben méltóságuk iránti tisztelettel kell kezelnünk.)

III. A követendő példa

1. Hogyan hatott az együttérzés saját életedre, akár úgy, hogy segítettél valakin, akár pedig úgy, hogy magad részesültél együttérzésben?

2. Mire tanít Jézus példája a másokkal való bánásmóddal kapcsolatban?

3. Hogyan válthatjuk az együttérzést tettekre?

Összefoglalás

Jézus tanítványának lenni azt jelenti, hogy az Ő együtt érző életét éljük.

Első lépés – A tanulók ösztönzése

A legjobb módja e lecke megtanításának az, hogy a napi témákat olyan nagy jelentőségű magatartásként vagy gyakorlatként mutatjuk be, amely fontos része volt Jézus szolgálatának, és meghatározó módon hatott a tanítványok kiképzésére is. Miután egy egész negyedéven át a tanítványságot tanulmányoztuk, ajánlatos emlékeztetned csoportod tagjait, hogy a tanítványi élet nemcsak egyszeri, valamikori elhatározáson múlik, hanem élethosszig tartó, Jézus követése melletti elkötelezettségen. Egész életünkön keresztül emlékeznünk, felfrissítenünk és gyakorolnunk kell a tanítványságra jellemző magatartásformákat és cselekedeteket. Nem leszünk rögtön, megtérésünk pillanatában képesek az együttérzésre és megbocsátásra, a társdalom peremére szorultak és kitaszítottak megkeresésére, az elfogadás bátorítására, a szolgálatban való részvételre és a másokért mondott imára. Mindegyik akaraterőt, fegyelmet és élethosszig tartó önvizsgálatot követel.

Elmélkedésre szánt gondolat

• Szókratész, a görög filozófus mondotta: “Az önvizsgálat nélküli életet nem is érdemes leélni.” Hogyan segíthetünk a keresztényeknek, hogy hajlandóak legyenek megvizsgálni az életüket annak érdekében, hogy a hitvalláson és a hitalapelvek során túl úgy éljenek és cselekedjenek, mint Krisztus?

Második lépés – A tanulmány elmélyítése

I. Együttérzés és megbocsátás

A Mt 14:14 versében – és az Újszövetség több más szövegében is – a Jézus együttérzését jelölő görög szó egy olyan szóból (splancha) ered, amely zsigereket, belső szerveket jelent. Abban a formában, amelyben a Jézus érzéseit jelölve fordul elő, a kifejezés (splanchnizomai) szószerinti jelentése ekképpen írható körül: “Jézus belső részei görcsbe rándultak attól, amit látott”, “érzelmileg annyira mélyen meghatódott, hogy érzésének testi tünetei is voltak”. Ez tehát nem alkalmi sajnálkozás – amikor fejünket csóválva, nyelvünkkel csettintgetve tovább megyünk –, hanem az empátiának és szeretetnek zsigerekbe tépő tapasztalata, amely tettre indította Jézust.

II. A kitaszítottak és a társadalom peremére szorultak

Habár Mahatma Gandhi nem volt keresztény, egy alkalommal a következő tanácsot adta néhány keresztény misszionáriusnak a szegények és kitaszítottak iránti magatartásukkal kapcsolatosan: “Gyenge vigasz lenne a világnak, ha egy olyan Istentől függne, aki kétezer éve halott. Ne a történelmi Istent prédikáljátok, hanem inkább mutassátok be, hogy ma is él általatok! Az életetek beszéljen, ne a szavaitok!”

Elmélkedésre szánt gondolat

• Nekünk, adventistáknak van néhány különleges tanításunk, amelyet közölni szeretnénk a világgal. Életünk a szavainkéhoz hasonló világossággal tesz ezekről bizonyságot?

III. Különbözőség és megkülönböztetés

Olvasd el Csel 17:24-26 verseit.

Isten és egy faj vagy nemzet párosítása azt feltételezi, hogy a sok leszármazottban, aki fizikailag ugyanazoktól a közös szülőktől származik… van egy közös lényegi vallásos érzékenység, akár elismeri ezt az Istent, akár nem.

Elmélkedésre szánt gondolat

• Egyetértesz a fenti állítással? Ha igen, mit von maga után az a tény, hogy a muzulmánokkal, buddhistákkal és a keresztény Istent el nem ismerő ateistákkal közös vallásos érzékenységgel rendelkezünk? (Vesd össze Róm 1:18-20.)

IV. Az egyház

“(Az egyház) Isten kegyelmének színtere, ahol Isten örömét leli abban, hogy kinyilatkoztassa szíveket megváltoztató hatalmát” (Ellen G. White, Miscellaneous Collections, 1888, 180. fejezet).

Elmélkedésre szánt gondolat

• A tény, hogy szerepelsz “Isten kegyelmének színpadán” hogyan tesz alkalmassá arra, hogy segédkezz lelkészed mellett az evangélium terjesztésében?

V. Az imádság tényezője

Jézusnak mindössze három év állt a rendelkezésére, hogy elvégezze a világtörténelem legfontosabb feladatait. Azt gondolhatnánk, hogy szüntelenül dolgozott, hogy mindent elvégezzen. És mégis, ami meglepő Jézusnál (amint azt e heti tanulmányunk szövegei kifejezetten szemléltetik), az, hogy amilyen mértékben egyre elfoglaltabbá vált, egyre súlyosabb felelősségek nehezedtek vállára, és egyre nagyobb horderejű döntéseket kellett meghoznia, annál több időt szakított az imádkozásra.

Elmélkedésre szánt gondolat

• Amikor nagy horderejű döntés vagy válsághelyzet előtt vagy, mennyire törekedsz arra, hogy időt szánj az imádkozásra és az elmélkedésre?

Harmadik lépés – A tanultak gyakorlatba ültetése

A szombatiskola katalizátorként hathat a tanítványi magatartásformáknak és cselekedeteknek a gyülekezeti életbe történő beépülésébe. Az alábbi ötleteket figyelembe véve próbáld meg rávenni csoportodat, hogy végezze el az egyik tevékenységet.

• Keress gyülekezetedben olyan embereket, akik nem rínak ki a sorból. Csoportod tagjaival tervezzétek el, hogyan lehetne megismerkedni velük. Szervezz szombati ebédet azok számára, akikre mások nemigen szentelnek figyelmet (persze a megfelelő tapintattal és gonddal).

• Kérdezd meg a lelkészt vagy a gyülekezetvezetőt, hogy szervezhetnél-e egy “Másság szombatot”. Meghívhatnátok egy más nemzetiségű vagy etnikumú testvért, hogy hirdesse számotokra Isten Igéjét. Meginterjúvolhattok egy bevándorlót vagy egy testi fogyatékos testvért, hogy megtudjátok, milyen érzés másnak lenni, mint a társadalom többi tagja.

• Interjúvoljatok meg egy lelkészt abban a témában, hogy milyen megosztani a szolgálat felelősségét a laikus tagokkal. Munkájának mely területén fogadja legszívesebben a segítséget? Hajlandó-e ezen a területen embereket kiképezni? Kérdezd meg a lelkészt, hogy csoportod tagjai elkísérhetik-e kórházi- vagy börtönlátogatásaira, vagy jelen lehetnek-e, amikor bibliatanulmányokat vesz át valakivel.

• Csoportodat szervezd imacsoporttá, hogy tagjai a gyülekezeti élet egy bizonyos eseményéért (evangelizációs kampány, az egyházi iskola egy eseménye, missziós kirándulás), vagy egy bizonyos személyért (szükségben levő vagy beteg személy, misszionárius vagy egyházi tisztviselő) imádkozzanak. Pár héttel később értékeld a tapasztalatokat. Volt-e eredménye az imáknak?

Negyedik lépés – Alkalmazás

Szomorú, hogy keresztényekként nem sajátítottuk el, és nem gyakoroljuk úgy, ahogyan kellene, azokat a magatartásformákat, amelyeket e heti tanulmányunk különösképpen kiemel. A történelem folyamán a kereszténység tragikusan diszkriminatívnak és személyválogatónak bizonyult. Vannak olyan gyülekezetek, amelyek az egymással szembeni megbocsátás és együttérzés terén nem különbek a nem keresztényeknél. A szolgálat a legtöbb gyülekezetben kizárólagosan a hivatásos lelkészek gondja, továbbá hajlamosak vagyunk előbb cselekedni, és csak azután imádkozni. Röviden: az, ahogyan a keresztények a gyülekezetekben viselkednek, mintha teljesen cáfolná azt a tanítványságot, amire Jézus bátorított. Ezeket a problémákat tudatosan és határozottan orvosolni kell, amennyiben sikeresek akarunk lenni a tanítványságban és a tanítványok toborzásában.

Miért van az, hogy Jézust boldogan elfogadtuk, és mégis olyan gyatrán végezzük a tanítványi feladatokat? Bár valljuk Jn 3:16 versének üzenetét, ha kereszténységünk nem több annak egyszerű kijelentésénél, hogy hiszünk Jézusban, és ha hitvallásunkat nem erősítjük meg mindenkire kiterjedő, együtt érző, tevékeny tanítványsággal, keresztény hivatásunk viszonylag értelmetlen. Jakab helyesen állapította meg, hogy a hit elválaszthatatlan a cselekedetektől: “Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-e őt a hit? (…) Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában” (Jak 2:14.17).