További tanulságok tanítványoknak

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 14:22-33; Márk 4:36-41; 6:51-52; Lukács 8:25; 24:37; János 6:19

„De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; Én vagyok, ne féljetek” (Mt 14:27)!

Jézus azért választotta ki követőit, hogy tanuljanak tőle. Mégsem tűntek olyan gyors felfogásúnak, mint ahogy azt várnánk. Vajon mi mennyiben különbözünk tőlük? Sokan már évek óta az Úrral járunk, mégsem mondhatjuk, hogy teljességgel tisztában lennénk e szolgálat kötelességeivel. A lelki természetű dolgokra is igaz, ami a világban általában megfigyelhető. Az élethez alapvetően fontos a növekedés. Naponta kell nőni valamilyen tekintetben. Hogyan készítjük elő lelkünk talaját, mivel tápláljuk, hogy tanítványi életünkben biztos legyen a fejlődés és a siker?

A héten újabb, Szentírásból vett példák által mérlegeljük, mit jelent Krisztus követőjének lenni.

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Miért fordult elő olyan gyakran, hogy Krisztus tanítványait félelmek gyötörték? Mire figyelmeztet Jézus a farizeusok kovászával kapcsolatban? Mit vált ki belőlünk, ha valaki szándékosan elzárkózik bizonyságtételünk elől?

Amikor Márk evangéliuma 4. fejezetének eseményei történtek, a tanítványok már jó ideje Jézussal voltak. Mennyit tanulhattak már a Mester lábánál!

Olvassuk el Mk 4:35-41 verseit! Miről árulkodnak a tanítványok szavai (38. vers)? Hányszor éljük meg mi is hasonló módon a nehéz időszakokat?

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

Gyakran teszünk mi is így, kétségbe vonva az Úr gondviselését, ha valami szörnyűség vagy baj ér. A helyzet érdekessége viszont, hogy Jézus végig velük volt. Először is, Ő kérte meg követőit, hogy keljenek át a túlsó partra. A vihar nem érte váratlanul, és mindig tudja azt is, hogy mi milyen próbákban vagyunk.

Van annak jelentősége, hogy a tanítványok ébresztették fel Jézust, nem pedig a vihar?

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

Figyeljük meg, milyen szerepet játszik a félelem a tanítványok viselkedésében a történet folyamán végig! Először a vihartól féltek, majd amikor már csend lett, mintha Jézustól kezdtek volna tartani. A hatalom ilyen megnyilvánulása természetesen lenyűgöző volt, de a Krisztussal töltött ennyi idő után már tudniuk kellett volna, hogy nincs okuk félni az Úrtól. Hatalma inkább a remény és vigasztalás óriási forrását jelenthette volna, ismerve annak jellemét, akié „minden hatalom”. E történet szerint bizony ezeknek a férfiaknak még sokat kellett tanulniuk arról, hogy mit jelent Krisztus tanítványának lenni!

Mikor fordult elő utoljára, hogy kétségbe vontuk az Úr gondoskodását? Mit tanultunk meg akkor, ami a legközelebbi megpróbáltatás során javunkra válhat?

Ha jobban belegondolunk, a tenger éppen megfelelő helyszín a tanítványság elveinek elsajátítására. Elvégre emberek lévén, minden tekintetben teljességgel Istenre vagyunk utalva (Jób 12:10; Dán 5:23; ApCsel 17:28), és ezt nem felejtjük el könnyen ott, ahol a víz nemhogy fenntartana, hanem még el is nyelhet. Talán éppen ezért választotta az Úr a tengert, hogy ott fedjen fel újabb igazságokat a hitről, és a sikeres tanítványi élet további kulcsfontosságú elemeiről.

Azután, hogy a Mk 6:6-13 verseiben leírt út olyan nagyszerűen sikerült, és Jézus megvendégelt ötezer embert, majd a tónál először találkoztak, a tanítványoknak végre meg kellett volna érteni a lényeget. A csodálatos kenyérszaporítás estéjén kint a tavon ismét viharba kerültek, ezúttal azonban Jézus nem volt velük a hajóban.

Milyen hibákat követtek el a tanítványok a Mt 14:22-33 és Mk 6:45-52 ver­seiben olvasható két beszámoló szerint?

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

Bár Márk nem említi, hogy Péter a tengeren járt, egy dologban mindkét beszámoló megegyezik: a jelenlevőkre mély benyomást tettek az események. Volt, aki nyíltan Isten Fiának nevezte Jézust. Márknál pedig azt olvashatjuk, hogy a tanítványok szerfölött álmélkodtak azon, amit láttak. Annak már korábban is tanúi voltak, hogy az időjárás engedelmeskedett Jézus parancsának, de amikor a vízen járt, ráadásul viharban, még inkább megmutatkozott természetfeletti hatalma. Valójában kevés ember tapasztalhatta ennyire közvetlenül Isten hatalmát, mint a tanítványok.

Mk 6:51-52 verseiben mire akarta felhívni a figyelmet Márk a bizalommal és a hittel kapcsolatban? Milyen tanulságot vonhatunk le mindebből?

Olvassuk el Mt 16:1-12 verseit, és válaszoljunk az alábbi kérdésekre:

1.      Milyen bizonyítékát látjuk annak, hogy a vallási vezetők nem őszintén közeledtek Jézushoz? Tulajdonképpen miért baj az, ha valaki égi jelet akar látni? Vajon nincs tele a Biblia ilyen bizonyságokkal? Miben áll a történet lényege számunkra, akik Krisztus követőinek tartjuk magunkat? Lásd Máté előző fejezeteit, illetve Lk 16:29-31 verseit!

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

2.      Olvassuk el figyelmesen, amit Jézus a sadduceusoknak és a farizeusoknak mondott! Milyen elv húzódik meg a külön hozzájuk intézett figyelmeztetés mögött (Mt 23:23)?

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

3.      Figyeljük meg Jézus szavait Mt 16:8-11 verseiben! Mire hívja fel itt tanítványai figyelmét? Miért esünk mi is könnyen ebbe a hibába? Miért felejtjük el olyan hamar, amit Isten a szemünk láttára cselekedett?

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

Micsoda különbség van az Élet Kenyere, valamint a sadduceusok és a farizeusok kovásza között – mégis milyen könnyen felcseréljük őket! Krisztus tanítványainak tisztában kell lennie azzal, hogy a hit, a hagyományok tisztelete vagy a hit védelmezése nem mindig tekinthető a tanítványság bizonyítékának. Ha hitünkben, annak gyakorlásában vagy Isten imádásában már megállapodtunk, sőt el is kényelmesedtünk benne, könnyen megeshet, hogy ezeket tekintjük célnak, és nem csak oda vezető eszköznek. A cél természetesen az, hogy Krisztus hű tanítványaivá váljunk, engedelmeskedjünk akaratának, és szeretetét, jellemét mutassuk be a világnak.

„A szeretetben nincsen félelem; sőt, a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (1Jn 4:18).

Tanulmányunk során számos olyan esettel találkozunk, amikor a tanítványok féltek. Az evangéliumokban újra és újra ilyen helyzetekről olvashatunk, és a Biblia rendszerint utal a tanítványok félelmére.

Az alábbi bibliaversek szerint mi mindentől féltek Krisztus követői (Mt 14:27; 17:6-7; Mk 10:32; Lk 8:25; 24:37; Jn 6:19)? Milyen tanulságot vonhatunk le mindebből?

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

Mitől ijedtek meg a tanítványok Mk 9:30-32 szerint? Mit tanulhatunk ebből a történetből?

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

A legszomorúbb ebben az esetben az, hogy éppen attól tartottak a leginkább, ami a lehető legnagyobb reményt nyújthatta nekik, ami nem más, mint a Jézus értük vállalt, helyettesítő halála révén elnyerhető üdvösség reménye. Féltek attól, amit nem értettek, és attól is, amit nem akartak meghallani. Ez nem lett volna így, ha megértik Krisztus kereszthalálának lényegét. Saját tudatlanságuk tartotta őket félelemben.

Krisztus követőiként nekünk van a legkevesebb okunk a félelemre. Jézus, aki a viharban a vízen járt, aki meggyógyította a gutaütöttet, és aki néhány darab kenyérből ötezer embert megvendégelt, szeretetét azzal mutatta be igazán, hogy a kereszten meghalt értünk. Fontos tisztában lenni a bűn, az ördög és a kárhozat valóságával, akárcsak a lelkünket fenyegető veszélyekkel (Mt 10:28). Még­is, ha követjük Krisztust, és ragaszkodunk Istennek Jézusban kinyilvánított szeretetéhez, megtanulhatunk azzal a tőle nyert reménnyel és vigasztalással élni, amelyben irántunk való csodálatos szeretete és kegyelme mutatkozik meg.

„Azt akarom, hogy az ateizmus valóság legyen. Kifejezetten nyugtalanít a gondolat, hogy néhány legértelmesebb és legtájékozottabb ismerősöm hívő. Nemcsak arról van szó, hogy nem hiszek Istenben, persze remélem, hogy igazam van. Lényegében remélem, hogy nincs Isten! Nem akarom, hogy legyen Isten! Nem akarom, hogy ilyen legyen a világegyetem” (Thomas Nagel: The Last Word. New York, 1997, Oxford University Press. 130. old.)!

Krisztus követőiként hogyan viszonyuljunk azokhoz, akik a fenti idézetben foglaltakhoz hasonlóan gondolkoznak? Írjunk le néhány bibliaszöveget, ami ezzel a szemlélettel kapcsolatban eszünkbe jut!

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

Milyen érzelem, mint például részvét, ítélkezés, szomorúság vagy elmarasztalás mutatkozik meg az összegyűjtött szövegekben? Mit árul el a válaszunk önmagunkról?

    ___________________________________________________________________

    ___________________________________________________________________

Természetesen a tanítványság lényegéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a bizonyságtevés. Az evangéliumokban végig arról olvashatunk, hogyan készíti fel követőit Jézus mások üdvösségre vezetésére. Bizonyos csoportok kifejezetten nyitottnak bizonyultak, míg mások elszántan elutasították Jézust.

Ha Krisztus tanítványaiként élve bizonyságot teszünk, kétségkívül találkozunk mindenféle felfogású emberrel, olyanokkal is, akik talán nem a fenti idézetben megfogalmazott nyíltsággal, de hasonló szellemben gondolkodnak.

Hogyan viselkedjünk velük? Haragudjunk? Szeretettel forduljunk feléjük? Személyes kudarcként éljük meg elutasításukat? Az előbb említett módokon, vagy talán egészen másképp?

Mit tanulhatunk Jézus életéből és tanításaiból, aminek segítségével Jézus igazi tanítványaiként bánhatunk azokkal, akik szándékosan bezárják szívüket és értelmüket az Úr előtt? Van olyan pillanat, amikor már nem tartozunk értük felelősséggel? Ha igen, mikor jön ez el?

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 276–283. old.; 313–318. old.; 346–359. old.; 701–706. old.; Krisztus példázatai. Budapest, 1990, Advent Kiadó. 40. old.; A nagy küzdelem. Budapest, 2000, Advent Ki­adó. 312–313. old.

„Jóllehet Péter régóta követte Mesterét, mégis helytelen fogalmat alkotott a megváltási tervről. Nem akart tudomást venni a keresztről Krisztus művében; pedig éppen a kereszt nyújtja minden halandó ember számára az életet és a reményt” (Ellen G. White cikke, Review and Herald, l891. április 7.).

„Isten gyermekei ne legyenek érzelmek, indulatok rabjai. Ha ingadoznak remény és félelem között, megszomorítják Krisztust, aki szeretetének félreérthetetlen bizonyítékát adta. Krisztus azt akarja, hogy megalapozódjanak, megerősödjenek és meggyökerezzenek a legszentebb hitben. Akarja, hogy azt a munkát végezzék, amellyel megbízta őket, akkor kezében hárfaként szól majd szívük, minden hanggal, minden húrral dicséretet és hálát zengve neki, akit Isten küldött a világ bűneinek elvételére” (Ellen G. White: Testimonies for Ministers. 194. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Mi ébreszt félelmet bennünk? Hogyan győzhetjük le aggodalmainkat? Van, amitől valóban tartanunk kell? Beszélgessünk erről szombatiskolai csoportunkban!

2.        Hogyan válhatunk mai sadduceusokká és farizeusokká? Miért könynyebb ebbe a hibába esni, mint gondolnánk? Hogy nyilvánul meg ma hasonló szemlélet az egyházban? Hogyan válhat farizeus abból is, aki Krisztus követője? Könnyebben megeshet ilyesmi, mint az, hogy valaki farizeusból lesz tanítvány?

3.        Mit neveznénk ma egyházunkban a sadduceusok és farizeusok kovászá-nak?

4.        Beszélgessünk a csütörtöki részben szereplő idézetről! Hogyan mutatkozik meg ez a hozzáállás még a keresztényekben is? Előfordulhat, hogy egyes hitelvek elől elzárkózunk, mert egyszerűen nem akarjuk elfogadni őket? Lehetséges, hogy azért olyan nehéz az Úrral járnunk, mert hallani sem akarunk arról, amire meg akar tanítani?

TÓTH BÉLA:

A MEGBÉKÉLÉS ÚTJA

Életem könyvének
számos lapja van…
Sokat teleírtak
A múló évek:
Derűsek, borúsak
A sorok benne:
Komorak, komolyak,
Vígak, ledérek.

Egy sor kiált reám
Szent lángolással,
S bátorítják szívem
Az égő szavak:
Lelkednek másképpen
Nincs békessége;
Bűnödtől Jézusban
Lehetsz csak szabad!