A tanítványokra nehezedő nyomás

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Királyok 18; Máté 26:56; Lukács 9:51-56; János 6:1-15; 12:1-6; 18:1-11; 21:15-19.

„Hogyha gyalogokkal futsz, és elfárasztanak téged: mimódon versenyezhetnél a lovakkal? És ha csak békességes földön vagy bátorságban: ugyan mit csele­kednél a Jordán hullámai között” (Jer 12:5)?

Ismerősen hangzik a kifejezés: „Murphy törvénye”? Sokak szerint a természet alaptörvényeihez hasonlítható, mert általában mindenkire vonatkozik, mint pl. a gravitáció vagy az elektromágnesesség. Röviden így hangzik: Ami elromolhat, az el is romlik.

Mindannyiunk életében voltak pillanatok, napok, talán hosszabb időszakok is, amelyekre Murphy törvénye jellemző. Elõfordul, hogy ez tanítványi küldetésünkre is igaz. Megvédhet a csüggedéstől, ha Isten ígéreteire gondolunk, de milyen könnyű, még az ígéretek ismeretében is elkeseredve feladni a harcot! Ezt semmilyen körülmények között ne tegyük!

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Mire figyelmeztet Júdás példája? Miért akarta Jakab és János elpusztítani azokat, akik nem fogadták el Jézust? Mit tanulhatunk Péter meggondolatlanságából és bűnbánatából? Hogy történhetett, hogy mindegyik tanítvány elhagyta Jézust, amikor épp a legnagyobb szüksége lett volna rájuk?

A hit komoly tényező úgy a jó, mint a rossz oldalon! A belső késztetés az egyik embert arra sarkallja, hogy Krisztusért tulajdon életét se mentse (Mt 16:25), sőt mások, hasonló hatás alatt, és Isten nevére hivatkozva, felrobbantják magukat. Végtére is, ha hisszük, hogy Isten valamire elhívott, eltántoríthatna bármilyen földi vagy evilági tényező? Éppen ezért vannak országok, ahol az állam igyekszik kitörölni a vallást az emberekből, nem akarva, hogy polgáraik magasabb hatalomnak rendeljék alá magukat; – márpedig Istennél nincs nagyobb erő! Másrészt viszont, a politikai erők is igyekeznek kiaknázni, a maguk hasznára fordítani a vallás hihetetlen erejét. Krisztus tanítványainak tisztában kell lenniük azzal, hogy a vallásban rejlő erővel sokféle módon vissza lehet élni.

Jn 6:1-15 fényében hogyan viszonyuljanak Krisztus tanítványai a politikai hatalomhoz?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Jézus nem akarta földi királlyá tétetni magát, és a világi hatalom megszerzésére irányuló törekvéseket sem nevezhetjük a tanítványok feladatának. Természetesen az Úr bárkit képes hatalomba helyezni, illetve a hatalmon levőket céljaira felhasználni. Az már viszont egészen más, amikor valaki Isten nevében politikai hatalomra tör, azt Isten művének, a tanítványság részének mondva. Az Újszövetségben sehol nem találunk ilyen hatalmi mintát. Jézus szándékait sajnos még legközelebbi követői is félreértették: „A tanítványok is csatlakoznak a sokasághoz, és kijelentik, hogy Dávid trónja Mesterük jogos öröksége. Krisztus – mondják – csak szerénysége miatt utasít vissza ilyen megtiszteltetést… Buzgón szervezkednek céljuk véghezvitele érdekében” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 313–314. old.). A tömeg várakozására, lelkesedésére alapoztak, amikor minden igyekezetükkel Jézust Izráel királyává akarták tenni (Jn 6:14-15). Ezt értették tanítványság alatt. Jézus azonban elbocsátotta a tömeget, tanítványait pedig elküldte, hogy keljenek át a tavon, Ő meg visszavonult a hegyekbe, egyedül imádkozni.

Elõfordulhat, akár egyéni szinten is, hogy saját önző céljainkra igyekszünk felhasználni a vallást?

„Aki meg akar gazdagodni, alapítson vallást!” – mondta egyszer valaki. Sajnos, sok igazság van ebben a cinikus megjegyzésben. Elvégre a hit dolgai olyan alapvető kérdéseket érintenek, mint az élet értelme, az örök élet reménysége, illetve az Isten megbocsátó kegyelmébe vetett hit. Önmegtagadó és egyszerű életével Jézus bármennyire is példát mutatott, bármennyiszer is figyelmeztetett a világ csábításaitól való őrizkedésre, az egyház történelmében mégis számos példát találunk arra, hogy emberek a vallás és vallási eszmék erejét nagy vagyon szerzésére használták fel, sokszor a szegények kizsákmányolása árán.

Jn 12:1-6 alapján válaszoljunk a következő kérdésekre:

1.        Milyen jelképes értelme van Mária tettének? Hogyan mutatja be Krisztus hű tanítványainak hozzáállását (Mt 13:46; Fil 3:8)?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

2.        Hogyan emeli ki ez a történet indítékaink fontosságát?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

3.        A történet szerint a feltámasztott Lázár is ott ült az asztalnál. Miért tűnik ettől Júdás tette még visszataszítóbbnak? Mennyiben mutatja, hogy bűne egészen elvakította?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Nem véletlen, hogy Pál apostol 1Tim 6:10-ben leírta híressé vált mondását! Végül is Júdás a pénz szeretete miatt veszítette el üdvösségét. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy csak a maga hasznát kereste, míg a nyereségvágy egész lényét átitatta. Persze a többi tanítványt sem a teljes önzetlenség jellemezte, Júdást azonban szinte teljesen hatalmába kerítette e lelkület.

Hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy nem öli ki belőlünk a tanítványi szolgálatot a nyereségvágy? Ha pedig felismernénk bármilyen önző indítékot, hogy szabadulhatnánk meg attól?

A tizenkét tanítvány között legalább két testvérpár volt. Jakabot és Jánost Boanergesnek, vagyis a „mennydörgés fiai”-nak nevezte Jézus (Mk 3:17), amikor elhívta őket. Néhány bibliamagyarázó szerint heves vérmérsékletük és hirtelen természetük miatt hívta őket így. Ezért tarthatjuk őket a mennydörgés példáinak.

Lk 9:51-56 versei szerint mit mondtak a tanítványok, amikor az emberek nem fogadták el Jézust? Próbáljuk a tanítványok helyébe képzelni magunkat! Vajon miért tették ezt? Talán Jézustól hallottak hasonló történetet, vagy egy ószövetségi példából vontak le ilyen következtetést? Lásd  1Móz 6:7;  Mt 8:12; 13:42; Mk 6:11!

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A tanítványok hozzáállásával számos probléma van. Kétségkívül az Úr iránti buzgalmuk nyilvánult meg, ami rendben is volna; jó, ha a tanítvány buzgó. Ám még az ügy miatti buzgóság is vihet rossz irányba, és előfordulhat, hogy többet árt, mint használ. Jakab és János Illés történetét hozta fel példaként. Csak az volt a baj, hogy félreértelmezték: Illés szavára valóban tűz szállt alá az égből (1Királyok 18), ám ez azért történt, hogy az égő áldozatot, nem pedig a lázadó embereket eméssze meg (velük más történt).

Még helytelenebb volt a bűnösök iránti kegyetlen és ítélkező magatartásuk. Krisztus minden tanítványa arra törekedjen, hogy a bűnösöket a kereszt lábához vigye, rámutatva Isten csodálatos irgalmára és kegyelmére, aki helyettük viselte bűneik következményeit. Így bármilyen bűnös életet éltek is, Jézus által teljes bocsánatot nyerhetnek, benne új életet lelnek. Krisztus követőiként ez a mi feladatunk; az ítélkezést pedig hagyjuk az Úrra!

Hajlamosak vagyunk-e ítélkezni azok felett, akik szerintünk tévednek? Hogy mutatjuk be nekik Isten kegyelmét és irgalmát, miközben mégsem keltjük annak látszatát, hogy elnézzük, esetleg helyeseljük életvitelüket, hitüket?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Pétert Jézus indulatos tanítványaként tartjuk számon, akinek mindig mindenhez volt valami hozzáfűznivalója. Lk 22:33-34 szerint olyannyira biztos volt magában és saját tanítványságában, hogy megígérte Jézusnak, még a börtönbe, sőt a halálba is vele tart. Természetesen ezt az ígéretét nem sokkal ezután megszegte (Mt 26:69-75).

Olvassuk el Jn 18:1-11 verseit! Mit árul el ez a szakasz Péter jelleméről, különösen, ha Máté szavait is figyelembe vesszük (Mt 26:69-75)?

Létszükséglet, hogy nap mint nap Jézusnak adjuk át magunkat és akaratunkat. Ő a szőlőtő, mi a szőlővesszők; nála nélkül semmit sem tehetünk, és fõleg nem lehetünk hűséges követői. Ne feledjük, az Úr és ügye iránti buzgóság nagyszerű, de feltétlenül alá kell vetnünk Jézus Krisztus irányításának.

Mit tanulhatunk Jn 21:15-19 verseibõl? Mit tehet Jézus azokért a tanítványaiért, akik megbánják vétkeiket, és nem fordulnak el végleg tőle?

„Krisztus leckét ad minden követőjének. Az evangélium nem köt megegyezést a gonosszal kölcsönös engedmények alapján. Az evangélium nem nézheti el a bűnt. Titkos bűneinket titkon kell megvallanunk Istennek. Nyilvánvaló bűneink azonban nyilvános megvallást követelnek tőlünk… A bűnbánat bizonyítékának a megadásával azonban a tanítványnak, amennyiben hatalmában áll, el kell távolítani ezt a szemrehányást Krisztusról… Péter háromszor nyíltan megtagadta Urát, és Jézus most háromszor kérte tőle a biztosítást szeretetéről és hűségéről kérdéseivel, amelyeket kihegyezett nyilakként lőtt bele Péter fájó szívébe. Az összegyülekezett tanítványok előtt Jézus feltárta Péter bűnbánatának a mélységét, és megmutatta nekik, hogy milyen mélyen alázatos lett az egykor dicsekedő tanítvány” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 716–717. old.).

Figyeljük meg, mit mondott Jézus Péternek (Jn 21:18-19)! Tulajdonképpen azt tudatta vele, hogy végül mártírhalált hal majd érte, akit olyan buzgón szeretett. Péter szavai végül valóra váltak, de csak miután az apostol sok mindent megtanult a tanítványságról.

„Ekkor elhagyák őt a tanítványok mind, és elfutának” (Mt 26:56).

A tanítványok három és fél évet töltöttek Jézus társaságában. Olyan kiváltságokban részesültek, amelyben csak nagyon kevesen a földi halandók közül. Kevés ember láthatta mindazt, amit ők. Végül is, a több milliárd ember közül hányan látták Jézust emberi testben? Hányan élvezhették nap mint nap jelenlétét, míg itt járt a földön? E tanítványok, emberi mércével mérve a lehető legnagyobb kiváltságban részesültek.

Persze részben ez is hozzájárult a problémához, hiszen esendő emberek lévén, ők is nehéz küzdelmek árán értettek meg mindent, amit az Úr értük tett.

Fussuk át akármelyik evangéliumot! Milyen csodálatos dolgokat vitt végbe Jézus, tanítványai szeme láttára? Hány bámulatos módon bizonyította kilétét? Ezután nézzük meg a mai igeszakaszokat! Milyen félelmetes üzenetet, sőt figyelmeztetést találunk bennük a magunk számára?

Jézus igyekezett felkészíteni tanítványait távozására, tudva, hogy nem sokáig lesz már velük, ők azonban nem figyeltek rá. Nem volt titok előtte, mi történik majd Jeruzsálemben, és meg is próbált beszélni nekik szenvedéseiről, de nem hallgatták meg. Így felkészületlenül értek Jeruzsálembe.

Úgy tűnt, Jézus földi szolgálata idején követői inkább a tetteire, mint szavaira összpontosítottak. Tettei megerősítették messiási reményeiket, amivel nagyon elégedettek voltak. Jézus megdicsőülésekor mennyei hang is figyelmeztette őket, hogy hallgassák Mesterüket, de nem okultak az Úr szenvedéséről szóló tanításból.

A húsvéti bárány elfogyasztása után Jézus arról beszélt, ami rá várt, de követői nem figyeltek szavaira. A kertben kérte őket, imádkozzanak vele, hogy az Úr adjon erőt az előtte álló feladatra, őket azonban hamar elnyomta az álom.

Vegyük számba mindazt, amit Jézus értünk tett: az ígéreteket, a reményt, az ajándékokat, az életünkben lezajlott változást, a hitünket erősítő bizonyítékokat! Mindezt Krisztustól kaptuk! Hogyan kerülhetjük el a tanítványok hibáit, ha abba kapaszkodunk, ami Jézushoz köt?

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. „Adjatok nékik ti enni!” és az „Egy éj a tavon” c. fejezetek, 303–318. old.; Az Apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. „János, a szeretett tanítvány” c. fejezet, 355–359. old.

„Minél agyafúrtabban elégítette ki Júdás önnön kívánságait, annál inkább a pénz rabjává vált. Ha pénzügyi képességeit alávetette volna a Szentlélek mindent átformáló és megvilágosító kegyelmének, értékes szolgálatot végezhetett volna a kis közösségben. A Lélek megszentelte volna igyekezetét, és a mennyei értékeket bölcsen, jó ítélőképességgel mérlegelhette volna. Ám Júdás minduntalan evilági, politikai céljait tartotta szem előtt. Az ő esetében nem beszélhetünk kirívó bűntényről, ám tisztességtelen mesterkedései és az önző, fösvény, zsugori lelkület, ami egyre inkább hatalmába kerítette, végül oda vezetett, hogy képes volt egy csekély összegért elárulni Urát” (Ellen G. White magyarázatai, SDA Bible Commentary. 5. köt. 1101. old.).

„Júdást a Megváltó nyilvános működése alatt végig Krisztus társaságában találjuk. Mindenből részesült az Úr oldalán, amiből csak lehetett... Ha igyekezett volna, hogy felelősségre vonó, kritizáló, önző ember helyett igazi áldássá váljon, az Úr megadta volna neki a kegyelmet, hogy részt vehessen országa építésében. Ám Júdás spekuláns volt. Úgy gondolta, képes a közösség pénzügyeit kézben tartani, és üzleti érzéke révén nyereséget szerezni. Szíve kétfelé húzta. Szerette a világi dicsőséget. Képtelen volt Krisztusért lemondani a világról. Nem bízta örök érdekeit Krisztusra... Júdás vallásos szélhámos volt” (i. m. 1101–1102. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Ha azt nevezzük tanítványnak, aki egy másik ember tanítását követi, vajon ugyanígy tanítványnak tekinthető az is, aki saját elképzeléseit igyekszik megvalósítani?

2.        Még milyen eset jut eszünkbe, amikor tanítványokra nagy nyomás nehezedik? Mit tanulhatunk ezekből?

3.        Igaz, Péter túlságosan elhamarkodottan viselkedett, és emiatt többször elbukott. Milyen veszélyek járnak viszont azzal, ha valaki túlzottan óvatos? Hogyan eshetünk a másik végletbe? Szombatiskolai csoportunkban beszélgessünk erről, gyülekezetünk egészére gondolva!

ROÓZ MAGDA:

KIÉ VAGYOK?

Egy bús, sötét, borongós éjjelen,
Mikor elfogott a bús félelem,
Szorongó szívvel ekképp kérdezem:
Kié vagyok s kié az életem,
Ki vigyáz rám sötét éjeken?
Ki oldja meg minden nehéz gondom,
Kié vagyok s kié a sorsom?
Ki harcol velem, ha küzdenem kell,
Ki az, ki kérdéseimre megfelel?
Ki vigasztal meg, hogyha könnyezem?
Kié vagyok, s kié az életem?
E sötét, bús, borongós éjszakán,
Krisztust látom vérzőn a Golgotán,
Mozdul az ajka és így szól hozzám:
Hát nem tudod, hogy kié a sorsod?
Ki oldja meg bánatod és gondod?
Ki emel fel, hogyha elesel?
Ha mindenki bánt, védőn átölel?
Ki az, ki mindig csak a jóra int,
Ha vétkezel, megbocsát megint?
Ha bűnös vagy, akkor is szeret?
– Reám bízd, add nekem életed!
Ki vigyázott rád s mindig hordozott,
Nem tudod, kié vagy, még nem tudod?
Nézz fel énreám, érted vérzem én,
Nézz fel reám, fordítsd arcod felém!
Ha leszáll az est és pirkad a hajnal,
Én vigyázok rád éjjel és nappal.
Én óvlak téged zord, bús éjeken,
Hogy te boldog légy, od'adtam életem.
Letörlöm szemedről a könnyeket,
Add nékem sorsod, add hát életed!
A sötét éjjel földerül a fény,
Szívemben ott él a boldog remény,
Mikor az édes szavak hangzanak:
„Enyém vagy, enyém! Megváltottalak!”