Jézus tanítványokat hívott el

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 4:18-22; 5:46; 9:10-11;

   Márk 1:16-20; Lukács 5:1-11; 18:10-11; János 1:35-51

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés” (Zsid 11:1).

„'Katonák! Nem ígérhetek mást, mint éhezést, szomjazást, nehézségeket és halált, de aki csak szereti hazáját, kövessen!' Amikor Garibaldi kiadta híres kiáltványát, jól tudta, hogy sok nemes lelkű ifjú felsorakozik majd mögé, vállalva a nélkülözést és a halált is” (A. Gordon Nasby, szerk., Treasury of the Christian World. New York, 1953, Harper and Brothers. 92. old.). Jézus Garibaldival ellentétben nem a hazaszeretetre, hanem Isten szeretetére hivatkozva szólít meg. Hívásával ugyan éhezés, szomjúhozás, viszontagság és halál is együtt járhat, de az örök élet ígéretét is magában hordozza. Ezért, ahogy régen, úgy napjainkban is sokan elfogadják hívását, az Úrnak szentelik életüket, befolyásolva földi és örök dolgok menetét egyaránt.

Ezen a héten ismét megvizsgáljuk az első tanítványoknak szóló elhívást, és igyekszünk levonni belőle a tanulságot önmagunknak.

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Hogy hívta el Jézus első tanítványait? Milyen szerepe volt ebben a Szentírásnak? Mit tanulhatunk Lévi Máté elhívásának történetéből? Számos különbség ellenére van néhány olyan elem, amely mindegyik epizódban megtalálható. Melyek ezek? Az első tanítványokhoz képest ma milyen előnyt élvezünk?

Jn 1:35-51 verseit elolvasva válaszoljunk a következő kérdésekre:

1.        Hogyan készítette elő Keresztelő János az első tanítványok elhívását? János példájából mit tanulhatunk úgy egyénileg, mint közösségi szinten?

_____________________________________________________________

2.        Mennyire volt fontos szerepe a Szentírásnak abban, hogy az emberek készségesen követték Jézust? Mi az üzenet ebben számunkra?

_____________________________________________________________

3.        Mit tettek a tanítványok azért, hogy mások is meghallják Jézus hívását? Mit árul el ez saját elhívásunkkal kapcsolatban?

_____________________________________________________________

4.        Hogyan segített Jézus Nátánaelnek előítéleteit legyőzni?

_____________________________________________________________

András már egy ideje Jézus társaságában volt, és nemcsak elhitte, hogy Ő a Messiás, de azt is megtette, amit a Mester minden követőjétől elvár: másoknak is beszélt arról, milyen öröm tanítványnak lenni. Andráson észrevehető volt, hogy megértette a lényeges alapelvet: nem zárhatjuk magunkba, és nem tarthat­juk fenn egy szűk közösség vagy társaság számára, amit megismertünk. Tanítványnak lenni olyan élmény, amiről beszélni kell.

András példáját mások is követték. András tehát hallotta Jánost Jézusról beszélni, és követte az Urat. Ezután elmesélt mindent a testvérének, Péternek, és őt is Jézushoz hozta. Így lett Péter is az Úr követője.

Mi is először meghalljuk a Jézusról szóló igazságot, elhatározzuk, hogy követjük őt, majd másoknak is beszélünk róla. Ez a folyamat nap mint nap megismétlődik a világ minden táján.

Mit mondunk, ha Jézusról kell valakinek beszélnünk? Milyen mélyen gyökerezik az Istennel való kapcsolatunk? Mivel tudnánk felkelteni mások érdeklődését Jézus iránt?

Mt 4:18-22 és Mk 1:16-20 verseiben más szemszögből is megvizsgálhatjuk az első elhívás esetét. Mindkét helyen azt olvassuk, hogy akit Jézus elhívott, eldobta hálóit és követte őt. Mit jelent ez?

________________________________________________________

________________________________________________________

________________________________________________________

Másutt is hallunk még ilyenről a Szentírásban.

Keressük ki a következő szövegeket! Hogyan mutatkozik meg ez az elv az idézett helyeken, noha eltérő körülmények között?

1Móz 12:1 (lásd még: Zsid 11:8) ________________________________

1Kir 19:19-21 ________________________________________________

Fil 3:8 ______________________________________________________

Zsid 11:24 ___________________________________________________

Nem lehet eléggé kihangsúlyozni, hogy az Úr egész szívünkre igényt tart. Bálvánnyá válik mindaz, amit nem adunk át neki, amihez ragaszkodunk, amiről nem vagyunk hajlandók lemondani, mert az Úrnál többre értékeljük. Még ennél is rosszabb azonban, hogy az ördög belekapaszkodik e dédelgetett dolgokba, ezekkel próbál mind távolabb vonni a Teremtőtől. Éppen ezért fontos, hogy álljunk készen elhagyni mindent, amire az Úr rámutat. Ő maga mondta: „Senki sem szolgálhat két úrnak” (Mt 6:24).

Lk 5:1-11 verseiben olvashatjuk a tanítványok elhívásának történetét Lukács szemszögéből. A másik háromhoz hasonlóan ez az evangélium is tartalmaz olyan részleteket, amelyek a többiből hiányoznak, ill. kihagy bizonyos elemeket, amelyek másutt szerepelnek. Ezért van, aki azt állítja, hogy a beszámolók ellentmondanak egymásnak. Alapos vizsgálat után azonban láthatjuk, hogy a részletekben vagy a hangsúlyban való eltérés ellenére a négy evangélium teljes összhangban áll egymással, különösen az alapvető mondanivaló tekintetében.

Mi utal arra Lk 5:1-11-ben, hogy Péterben már fejlődésnek indult a Jézusba vetett hit csírája?

_____________________________________________________________

________________________________________________________

Gondoljuk csak végig! Halásztak egész éjjel, amikor a kapás általában a legjobb, de semmit nem fogtak. Akkor jön Jézus, és azt mondja, hogy vessék ki ismét a hálóikat. Tréfál vajon? Ha egész éjjel semmit nem fogtunk, hogyan járhatnánk szerencsével nappal? Péter valamilyen megfontolásból mégis hallgatott az Úrra. Ezek szerint volt már mire alapoznia Jézusba vetett bizalmát?

Mit tett Péter? Miért mondhatjuk, hogy válasza sok szempontból rámutat a tanítványság és az örökkévaló evangélium lényegére (Ézs 53:6; Róm 5:16-21; 1Jn 1:7-9)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Gyarló emberi természetünk, hibáink, gyengeségeink és Péteréhez hasonló bűnösségünk ellenére Isten nem hagy el. Magától értetődő lenne, hogy Isten jelenlétében mi is csak annyit tudnánk mondani: „Eredj el éntőlem!” Jézus kereszten kiontott vére érdeméért mégis megpihenhetünk az Úrnál, sőt a tanítványai is lehetünk!

Gondolkozzunk el azon, hogy mit tett értünk Jézus a Golgotán! Vegyük számba a kereszt által elnyert kiváltságainkat, az elfogadás, a bűnbocsánat és az Istennel való megbékélés ígéreteit! Tartsunk rájuk számot, nem mintha megérdemelnénk (Péter megérdemelte volna?), hanem mert Isten adta őket. Számíthatunk arra, hogy állja a szavát!

Hasonlítsuk össze Lévi Máté elhívását a többi tanítványéval (Mt 9:9; Mk 2:14 és Lk 5:27-28)! Milyen hasonlóságokat, illetve különbségeket találunk?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Jn 1:44-45 szerint eleddig Jézus hithűnek tartott zsidókat hívott el tanítványaiul. Lévi Máté a társadalom peremére szorult, de Jézus őt is hívta. Vámszedő volt, ezért a zsidók a nép aljából valónak tartották.

A következő versek szerint általában hogyan tekintettek a Mátéhoz hasonló emberekre: Mt 5:46; 9:10-11; Mk 2:16 és Lk 18:10-11?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Természetesen senki sem gondolta volna, hogy Jézus kiválasztja Mátét. Először is, éppen a vámszedők asztalától hívta el. A római történetírók a bordélyházak tulajdonosaihoz hasonlították, a rabbik pedig egyenesen tolvajnak nevezték e mesterség űzőit. Mindenki által gyűlölt, hírhedten tisztességtelen kizsákmányolóknak tartották őket (Lk 3:12-13), főként azért, mert zsidó létükre, az ellenség megbízásából, saját népük tagjait károsították meg, persze közben az államigazgatást is kijátszották.

Meglepő, hogy Jézus egy ilyen jellemű, hírhedt embert is elhív tanítványául. Mégis pontosan ez történt! Krisztus hívása egyetemes, és a mindenkire vonatkozó megváltásról, a mindenkit befogadni kész országáról tanúskodik. Mindannyiunknak ad esélyt az üdvösségre!

Kiket közösít ki a társadalom szociális vagy erkölcsi értelemben? Hogyan viszonyulunk mi hozzájuk? Milyen tanulságot vonhatunk le Lévi Máté elhívásának történetéből az elhamarkodott ítélkezéssel kapcsolat­ban?

Tekintettel arra, amivel mostanában foglalkoztunk az elhívással kapcsolatban, milyen lényeges elemet találunk Zsid 11:1 versében?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Bámulatos, milyen készséggel fogadták a tanítványok Krisztus hívását, hiszen vajmi kevés fogalmuk lehetett arról, mi következik rájuk, mibe is keveredtek bele, amikor mindent hátrahagyva követték a Mestert.

Igaz, a Szentírásban találhattak bizonyítékot arra, hogy Jézus a Messiás (Jn 1:46), de az evangélium tanulmányozása során kitűnik, mennyire kevéssé voltak tisztában Jézus munkájával és szolgálatával, különösen a leglényegesebb részével, kereszthalálával. Tudjuk, hogy mindvégig, sőt még az Úr halálát követően is milyen téves elképzeléseik voltak.

Mk 10:35-40; Jn 18:10 és ApCsel 1:6 versei alapján mennyire értették meg követői Jézus küldetésének célját?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Mennyivel előnyösebb helyzetben vagyunk ma Jézus korai követőihez, különösen az első tanítványokhoz képest! Igaz, ők számos csodának lehettek tanúi, mégsem értették teljesen Krisztus szolgálatát, küldetését és végső győzelmét. Ennek ellenére a Zsid 11:1 versében is bemutatott hittel haladtak előre.

Lehetséges, hogy hitünk gyenge lábakon áll? Talán éppen amiatt, amit megnézünk, amiről gondolkodunk, amire legtöbb időnket fordítjuk? Milyen megelőző lépéseket tehetünk, amivel elősegítjük hitünk erősödését?

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 197. old.; Mt 9:9; Lk 5:27-28; Jn 21:1-11

„Négy emberről van tehát itt szó, akik most fogták életükben a legtöbb halat, mégis készek voltak felhagyni foglalkozásukkal legnagyobb anyagi sikerük idején… Bár a csodának is nagy jelentősége volt döntésük meghozatalakor, mégiscsak hatalmas hitről tettek tanúságot, amikor felhagytak mesterségükkel, és a bizonytalannak tűnő megélhetést választották egy vándortanító tanítványaiként, aki addig látszólag kevés sikert ért el... Ők azonban egy percet sem haboztak. Gyorsan, mégis nagyon megfontoltan döntöttek: megszakítják a halászokkal való sikeres együttműködést azért, hogy egy magasabb rendű küldetésben Jézus társaiul szegődhessenek, ezentúl embereket halásszanak. Nem volt szükségük több időre, hogy jobban átgondolják a dolgokat, vagy gondoskodjanak a családjukról... Egyszerű halászokként hajóztak ki a nyílt tengerre, ám amikor ismét partra szálltak, hit által újból 'nyílt vizekre eveztek', amire akkor és ott Krisztus hívta őket – azért, hogy már embereket halásszanak” (SDA Bible Commentary. 5. köt. 739. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Mit változtassunk értékrendünkön azért, hogy jobban tudjuk dicsőíteni Istent, és még következetesebb tanítványok legyünk?

2.        A csütörtöki tanulmányunk szempontjait figyelembe véve, miért előnyösebb a mi helyzetünk Jézus első tanítványaiénál? Mi az, amiről ők még nem tudhattak? Beszélgessünk errõl, majd tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan erősíthetjük hitünket kiváltságaink révén? Hogyan kamatoztathatjuk azt, ami a birtokunkban van, hogy másokat is Krisztushoz vezessünk?

3.        Idézzük fel ismét Lévi Máté elhívását! Szombatiskolai csoportunkban beszélgessünk a bizonyos csoportokkal szembeni előítéletről! Gyülekezetünk hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez? Társadalmunkban kik számítanak kiközösítettnek? Hogyan lehetünk a segítségükre? Általában az egyházak is a társadalom egészére jellemző magatartást tükrözik, ami igaz az előítéletek esetében is. Mit tehetünk, hogy gyülekezetünk lerázza magáról a bűnös emberi természet e szörnyű bélyegét?

KI LEHET TANÍTVÁNY?

„A meghívásban, hogy legyünk Krisztus tanítványai, benne rejlik a hívás: legyünk gyümölcstermő keresztények. Ebben az értelemben Jézus kijelenti: keresztény tanítványság nem létezhet anélkül, hogy a személy ki ne venné részét a tanítvánnyá tevésben. Ez összekapcsolódik a nagy misszióparanccsal, mert ahogyan láttuk, Jézus elvárja, hogy tanítványai elmenjenek, és tanítványokká tegyék az embereket.

Minden tanítványnak fel kell nőnie az érett tanítványságra, és más tanítványokat kell teremnie. Minden tanítvány lelki szülője kell legyen egy másik növekvő tanítványnak […]

A tanítványsággal foglalkozó szakaszok vizsgálata a következőket hozta napvilágra arról, hogyan értette Jézus a tanítvánnyá válást:

1.       Tanítvány az, aki hajlandó elszenvedni a Krisztusért való üldöztetést és gúnyt. Egy ilyen tanítvány tanulói magatartást mutat, és mindig tanítható.

2.       Tanítvány az, aki teljes elkötelezettségben él Krisztus uralma alatt, hajlandó mindenről lemondani – tulajdonról, családról, barátokról stb. – Krisztus ügyéért.

3.       Tanítvány az, aki megérti és megtartja Jézus alapvető tanításait.

4.       Tanítvány az, aki bizonyítékát adta annak, hogy az agapé szeretet megtalálható életében, mert kapcsolatban van Krisztussal.

5.       Tanítvány az, aki gyümölcsöt terem azáltal, hogy másokat tanítvánnyá tesz Krisztus számára” (Russell Burrill: Az igazi tanítványság. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 33–34.old.).