SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

1. tanulmány   −  2007  December 29 - 2008 Január 4.

A tanítványság fogalma

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 4:18-22; 10:24-25; Márk 3:13-14;

   8:34-35; Lukács 14:25-26

„Mikor pedig a galileai tenger mellett jár vala Jézus, láta két testvért, Simont, akit Péternek neveznek, és Andrást az ő testvérét, amint a tengerbe hálót vet­nek vala; mert halászok valának. És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok” (Mt 4:18-19).

Dwight E. Stevenson egyik, a gyarmatosítás korából vett történetében a tanít­ványság egy lényeges elemére világít rá. „Cortez partra tette az ötszáz gyarmatosítót Mexikó keleti vidékén, majd hajóikat felgyújtotta” (Charles L. Wallis, szerk. Speaker's Illustration for Special Days. Grand Rapids, MI, 1975, Baker Book House. 25. old.). Miközben katonái figyelték, ahogy menekülésük lehetséges eszközei a lángok martalékává válnak, tudatosult bennük: arra tették fel az életüket, hogy az Újvilágot meghódítsák Spanyolországnak. Teljes elszánt­sággal kellett végezniük küldetésüket.

Hasonlóképpen, aki elfogadja Krisztust és teljes szívéből tanítvány kíván lenni, „égesse el hajóit a kikötőben”. Ne visszakozzon! Aki Krisztusnak adja életét, válassza ezt jelmondatául: „Csak előre, egy lépést sem hátrálva!”

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Mit jelent tanítványnak lenni? Ki a ta­nítvány? Jelentkezhet az ember erre a feladatra? Milyen feltételeknek kell eleget tenni? Mi a tanítványság lényege?

A TANÍTVÁNYSÁG FOGALMA A TÖRTÉNELMI IDŐKBEN ÉS AZ EGYES EMBER ÉLETÉBEN

December 30.

Vasárnap

 

A TANÍTVÁNYSÁG FOGALMA A TÖRTÉNELMI IDŐKBEN ÉS AZ EGYES EMBER ÉLETÉBEN

A Szentírásban elénk tárul a tanítványság fogalma a történelemben és személyre szabottan is.

A kereszténységen belül a történelmi időkben Krisztus, a Mester és tanítványoknak nevezett első követői közötti kapcsolatra utalt ez a kifejezés. Lényegében azokat jelölte, akik szorosan és különleges módon kötődtek a názáreti tanítóhoz, Jézus Krisztushoz, az Isten Fiához.

Személyes vonatkozásban pedig a tanítvány kifejezés utal Krisztus, az átalakult ember és a világ kapcsolatára. Ám ez a szó magában foglalja mindazokat a nehézségeket is, amelyek a keresztény elkötelezettséggel járnak, ugyanakkor az ebből fakadó hitéletet is. Krisztus követésében tehát nem csupán arról van szó, hogy mit teszünk mi az Úrért, hanem arról is, miként mutatja be önmagát Krisztus a világban. Itt keresztezheti egymást Krisztus követésének két ága, a tanítványság a történelemben és az egyes ember életében. A jelenkor tanítványai sokat tanulhatnak az első tanítványok és a Mester példáiból.

Vázoljuk fel Mt 4:18-22 alapján, milyen elvek alkotják a tanítványság fogalmát! Mire kérte Jézus Pétert és Andrást? Hasonlítsuk össze Jakab és János elhívását Péterével és Andráséval! E négy tanítvány válaszából mit tudhatunk meg a tanítványsággal kapcsolatban? Még mit tanít Jn 1:40-42 szakasza?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Hogyan világít rá ApCsel 11:26 Krisztus követésének a lényegére?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

 

Az eddigiek alapján mit mondhatunk el a tanítványság fogalmáról? Személy szerint milyen üzenetet kaptunk a ma olvasott igeszakaszokból?

 

KIT NEVEZÜNK TANÍTVÁNYNAK?

December 31.

Hétfő

 

A „tanítvány” kifejezés a görög mathetes szóból származik, jelentése „tanuló”, „tanonc” vagy „követő”. Olyan személyre utal, aki eltökélten halad egy bizonyos cél felé. Az Újszövetségben többnyire Jézus követőit jelöli, különösen az evangéliumokban találkozhatunk vele gyakran. „Egy tanítóhoz vagy mozgalomhoz csatlakozó tanoncra, tanulóra vonatkozik ez a szó; arra, aki készségesen betartja a tanító utasításait, illetve a mozgalom szabályait, és vállalja az ezzel járó kötelezettségeket” (Paul J. Achtemeier: Harper's Bible Dictionary. New York, 1985, Harper San Francisco. 222. old.). A tanítvány tehát növendék, tanuló, akit mestere vagy tanára oktat. Nem lehet tanítvány tanító nélkül. Az újszövetségi tanítvány kifejezés alatt elsősorban Jézus követőit értjük.

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A tanítvány kész utasításoknak engedelmeskedni és bizonyos kötelezettségeket vállalni. Vajon mire utalt Jézus, és mire szólította fel követőit a tömeghez szólva: „Ha valaki énhozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom” (Lk 14:26). Hogyan vonatkoztathatjuk e szavakat saját életünkre?

Ha a keresztények tanítványok, vajon a mai keresztények kinek legyenek tanítványai? Kivel lépjenek szövetségbe, ki iránt kötelezzék el magukat? Az egyház iránt? A tantételek iránt? Egy karizmatikus lelkész iránt, aki jól tanít? Vagy Jézus iránt? Milyen fényt vet erre a kérdésre 1Kor 1:10-17, különösen a 12. vers?

Az Újszövetségben a tanítvány megnevezés arra vonatkozik, akit maga Jézus tanított, és aki hűségesen követte az Urat. Vajon más a helyzet ma? Olvassuk el még egyszer Jézus szavait Lukácsnál (Lk 14:26). Mennyire illik ránk ez a kép? Valóban Krisztus tanítványai vagyunk? Mit árul el válaszunk saját magunkról és Krisztus iránti elkötelezettsé­günkről?

 

HOGYAN LESZ VALAKIBŐL TANÍTVÁNY?

Január 1.

Kedd

 

Mire mutatnak rá Mk 1:19-20 versei (lásd még Mt 4:18-19) azzal kapcso­latban, hogyan is válhat valakiből Jézus követője?

Az Újszövetségben a legtöbb esetben a tanítványokat kiválasztotta, vagyis elhívta az Úr, ők pedig elfogadták a meghívást. Más szóval, nem nevezheti ki az ember tanítványnak magát, csak úgy lehet az, ha elfogadja a hívást.

Mire világítanak rá az alábbi igeszakaszok e kérdéssel kapcsolatban?

Mk 2:13-14 _____________________________________________

Mk 3:13-14 ______________________________________________

Lk 5:8-11 ________________________________________________

Jn 1:43 __________________________________________________

ApCsel 9:4-6 _____________________________________________

E szövegek egyértelműen bizonyítják, hogy a múltban a kezdeményezés nem a tanítvány részéről indult, hanem a Mestertől. Úgy lett valakiből tanítvány, ha elfogadta az Úr hívását.

Persze még a meghívás elfogadása sem csupán az elhívott személyen múlott, abban is volt szerepe isteni kezdeményezésnek. „Senki sem jöhet énhozzám, hanemha az Atya vonja azt” (Jn 6:44). Valójában a kegyelem munkájának köszönhető, ha valakiből tanítvány lesz. Isten biztosította az üdvösség elnyerését. Hív, ugyanakkor késztet is arra, hogy elfogadjuk hívását. Ezek után kételkedhet-e bárki is abban, hogy a megváltás teljességgel a kegyelem műve?

Már az is Istennek az életünkben végzett munkájára világít rá, hogy most olvassuk e szavakat. Hogyan fogadtuk a Mester eddigi hívásait? Mennyire látszik életünkből és cselekedeteinkből a válasz?

________________________________________________________

________________________________________________________

 

KRISZTUS KÖVETÉSÉNEK FELTÉTELEI

Január 2.

Szerda

 

Az eddigiek alapján fel tudjuk sorolni Krisztus követésének néhány feltételét. Elsőként azt, hogy az Újszövetségben úgy lett valakiből tanítvány, ha Jézus elhívta követőjének. Erre a hívásra a személynek válaszolnia kellett. Ebből következően a Mester követésére való készség az egyik előfeltétele annak, hogy valakiből tanítvány legyen.

Másodsorban e készség valami kézzelfogható dolgon alapult, azon, amit a tanítvány nagyra értékelt. Vajon az elhívottak felfedeztek Jézusban valamit, amit azelőtt senki másban nem láttak meg? Ha igen, akkor olyannyira hittek benne, hogy készségesen követték.

A tanítvánnyá válás harmadik feltétele természetes következménye az első kettőnek. A követésre való készség és a hit arra ösztönözte őket, hogy elfogadják a meghívást. Nem lehetett senkiből tanítvány máskülönben.

Az elfogadás és a követés készsége azonban eredménytelen marad, ha engedelmesség által nem válik cselekvő valósággá. Jézus először elhívta minden későbbi követőjét, akik ezt tétovázás nélkül el is fogadták. Ez azt jelenti, hogy engedelmeskedtek; a tanítványság előfeltétele az engedelmesség. Aki szánt szándékkal engedetlen, nem tudja igazán követni a Mestert.

A tanítványok esetében az elhívás elfogadása a múlttal való teljes szakítást is jelentette. Amikor elindultak Jézust követni, abbahagyták munkájukat, hátrahagyták családjukat, lemondtak minden vagyonukról; megfogadták parancsát, hogy a Mestert mindennél jobban szeressék. Tanítványnak lenni nem szükségszerűen jelenti azt, hogy nekünk is éppen így kell cselekedni, de ha szükséges, álljunk készen rá!

A tanítvánnyá válásnak még milyen feltételeit találjuk a következő részekben: Mt 16:24-25; Mk 8:34-35; Lk 9:23? Mi a fő mondanivalója Jézus szavainak? Hogyan valósíthatjuk meg ezt az elvet saját életünkben?

________________________________________________________

________________________________________________________

 

A TANÍTVÁNYSÁG LÉNYEGE

Január 3.

Csütörtök

 

A Mester követésében benne rejlett a közösségbe való meghívás is. Jézust és tanítványait minden bizonnyal szoros kötelék fűzte össze. Krisztus szavaiból is kitűnik, hogy a tanítványság lényeges velejárója a szoros kapcsolat: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” (Jn 15:5). Érdemes felfigyelni a jelképben szereplő szőlőtő és szőlővessző kötődésére.

Jn 15:9 versében Jézus az Atyához fűződő kapcsolatával állítja párhuzamba tanítványaival való kapcsolatát. Arra kéri követőit, maradjanak meg szeretetében, még jobban megerősítve azt a gondolatot, hogy szükséges állandó közösséget ápolni vele.

Az alábbi igeszakaszokból mit tanulhatunk még Krisztus követésével kapcsolatban?

Mt 10:32-33 __________________________________________________

Mt 22:37-40 __________________________________________________

Jn 14:15 _____________________________________________________

Hogyan értelmezhetjük Mt 10:24-25 és Lk 6:40 verseit? Mire világítanak rá a tanítványság fogalmával kapcsolatban?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Ha Krisztus követése – amint azt korábban is láthattuk – magában foglalja a múlttal való teljes szakítást, akkor szükségszerű, hogy a tanítványok valamilyen jövőképet is nyerjenek. A tanítvány lelki szemeivel tisztán látja, hogy a Mesterrel jár, tőle tanul, és egyre inkább hozzá lesz hasonlóvá. Mk 3:14 szerint Jézus a tanítványokat azért választotta, „hogy vele legyenek”. Lehetetlen, hogy ha egy ember Jézussal jár, ne tanuljon tőle, illetve jelleme idővel ne hasonuljon mindinkább az övéhez. Figyelme Isten országára terelődik, ezért arra vágyódik, hogy részese legyen.

Előfordul, hogy elcsüggedünk, miközben az Úrral járunk? Nézzük át újból heti tanulmányunkat, és keressünk olyan verseket, amelyekből bátorítást és reményt nyerhetünk!

 

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:  

Január 4.

Péntek

 

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 107–111., 195–200. és 238–239. old.

„Sem az elméleti igazság, sem pedig a tanítványság színlelése nem ment meg egyetlen lelket sem. Nem tartozunk Krisztushoz, ha nem vagyunk teljesen az övé. A lágymeleg keresztény nem tudja céljait következetesen megvalósítani, és törekvéseiben állhatatlan” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1990, Advent Kiadó. 28. old.). „Máté 'felkelvén, követé őt' (Mt 9:9). Nem habozott, nem kérdezősködött, nem gondolt jövedelmező foglalkozására, amelyet szegénységgel, nehézségekkel vált föl… Így volt ez az előzőleg elhívott tanítványokkal is. Midőn Jézus megparancsolta Péternek és társainak, hogy kövessék Őt, azonnal otthagyták hajóikat és hálóikat. Egyes tanítványoknak rokonaikról kellett gondoskodniuk, ám amikor meghallották a Megváltó hívását, nem haboztak, nem kíváncsiskodtak: miből fogok megélni; hogyan fogom eltartani a családomat? Engedelmeskedtek a hívásnak” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 220–221. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.  Mi a különbség Krisztus követése és az egyháztagság között? Miért fontos tisztán látni a különbséget? Elõfordulhat, hogy valaki tagja a közösségnek, de igazából nem tanítvány?

2.   Olvassuk el újra a második idézetet Ellen G. Whitetól! Egyrészt tisztán érthető a mondanivalója: fontos teljességgel odaszánnunk magunkat Jézusnak, függetlenül attól, hogy ez milyen áldozattal jár. Ugyanakkor hogyan lehet visszaélni ezzel az elvvel? Miként használhatja az ember ürügyként ezt a gondolatot arra, hogy hanyagolja egyéb kötelességeit, amelyeket szintén Isten rendelt el? Hogyan tudjuk megkülönböztetni az igazi elhivatottságot attól, ha valaki csupán egyéb teendői alól való kibúvóként hivatkozik elkötelezettségére?

3.   Mit jelent teljes szívvel elkötelezni magunkat az Úr mellett? Milyen gyakorlati, kézzelfogható módon nyilvánulhat meg az elhivatottság, illetve Krisztus példájának követése? Az Úrhoz való hűségünk mennyiben javított a körülöttünk élők életén?

4.  Valójában mit jelent önmagunk megtagadása és keresztünk felvétele? Jóllehet sokszor személyes síkon közelítjük meg ezt a parancsot, de vonatkozhatnak-e ezek a szavak a helyi gyülekezet közösségére is? Ha igen, hogyan?

 

ISTENI ERŐ ÍGÉRETE

 

„Az Úr nem kéri tőlünk, hogy saját erőnkből végezzük el a ránk váró munkát. Isteni segítséget rendelt ki minden sürgős helyzetre, amelyekben emberi forrásaink nem bizonyulnak elegendőnek. A Szentlelket adja, hogy szorult helyzetünkben segítségünkre legyen, megerősítse reménységünket és bizonyosságunkat, megvilágítsa gondolatainkat és megtisztítsa szívünket.

Közvetlenül a keresztre feszítés előtt Krisztus így szólt tanítványaihoz:

'Nem hagylak titeket árvákul'. 'Én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.' 'De mikor eljő amaz, az Igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.' 'Az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek' (Jn 14:18, 16; 16:13; 14:26).

Krisztus megadott mindent ahhoz, hogy egyháza egészen átalakult közösség legyen, amelyet mennyei fény ragyog be, és Immánuel dicsősége találtatik benne. Célja, hogy minden keresztényt a világosság és béke lelki légköre övezzen. Az önző énjét félreállító, a Szentlélek munkáját szívébe fogadó és maradéktalanul Istennek szentelt életet élő ember hasznosságának semmi sem szabhat határt.

Mi lett az eredménye a Szentlélek pünkösdi kitöltetésének? A feltámadott Megváltóról szóló jó hír eljutott szinte a világ legtávolabbi határaira. A tanítványok szíve túlcsordult a jóakarattól, ami olyan teljes, olyan mély és olyan messze ható volt, hogy ennek hatására még a vi­lág végére is készségesen elmentek, ezt mondva: 'Nékem pedig ne le­gyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében' (Gal 6:14)” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 8. köt. 19. old.).