SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Krisztus a megpróbáltatásokban

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 2:1-18; 27:51-52; Lukács 2:7, 22-24; 22:41-44; János 8:58-59; Róma 6:23; Titusz 1:2

„Kilenc óra körül pedig nagy fennszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? Azaz: Én Istenem, én Istenem! Miért hagyál el enge­met” (Mt 27:46)?

Valahányszor a szenvedés miértjével kezdünk foglalkozni, felmerül a kérdés: Hogyan jött be először a bűn és a szenvedés? Az isteni kinyilatkoztatás a választ így adja meg: Azért alakult ki a bűn és a szenvedés, mert szabadságban élő lények visszaéltek az Istentől kapott szabadsággal. Ez a gondolat viszont egy másik kérdéshez vezet: Tudta Isten előre, hogy majd felüti bennük a fejét a bűn? Igen, csakhogy minden bizonnyal úgy érvelhetett, ahogy C. S. Lewis írja: „Megéri a kockázatot”.

Megéri a kockázatot? Kinek? Nekünk, miközben Isten a mennyei trónusán üldögél? Egyáltalán nem így áll a helyzet! Isten annyira szentnek tartotta a szabadságot, amivel valamennyi értelmes teremtményt felruházott, hogy semmiképp sem tagadhatta meg teremtményeitől; inkább Ő maga vállalta a szenvedés legjavát, amit a szabadsággal való visszaélésünk szabadított el. És láthatjuk, hogy az emberi testben szenvedő Jézus életében és halálában tetten érhető szenvedés olyan kötelékeket font menny és föld között, amelyek az örökkévalóságon át kitartanak!

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Mit szenvedett el Jézus értünk? Mit tanulhatunk meg szenvedéseiből?

A Szentírás kevés adattal szolgál Jézus korai éveiről. Néhány igevers mindazáltal elmond egyet s mást azokról a viszonyokról, arról a világról, amelybe a Megváltó lépett.

Milyen élet várt Jézusra már kezdettől fogva az itt következő szakaszok tanúsága szerint: Lk 2:7, 22-24; Mt 2:1-18 (lásd még 3Móz 12:6-8)?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Természetesen nem Jézus volt az első, aki szegénységben élt, nem is neki kellett először szembenézni azzal, hogy már kisgyermek korában is az életére törnek. A leírás egy másik része azonban arra világít rá, hogy milyen tekintetben volt semmihez sem fogható az, amit Krisztus kora gyermekségétől fogva elszenvedett.

Mit tudhatunk még meg Jn 1:47 versébõl az ifjú Jézusra nehezedő szenve­désről?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A földön élő emberek között Jézus volt egyedül bűntelen (természetesen, ha nem számítjuk Ádámot és Évát még a bűnbeesés előtt). Tisztaságában, bűnte­lenségében kellett a bűnnel teljes világban élnie. Milyen gyötrelmeket élhetett már át gyermekként is azért, mert makulátlan lelkének folyamatosan érintkeznie kellett a bűnnel! Még mi is, akik már hozzászoktunk a világ dolgaihoz, gyakran döbbenten hőkölünk vissza a bűn és a gonoszság láttán, annyira iszonyatosnak tartjuk. Képzeljük csak el, mit élhetett át Jézus, akinek a lelke tiszta volt, akinek egyetlen porcikáját sem fertőzte meg a bűn! Gondoljunk arra, milyen éles ellentétben állt e tekintetben a körülötte élő emberekkel!

Mennyire veszem érzékenyen a körülöttünk burjánzó bűnt? Zavar, vagy netán már hozzászoktam? Ha már egészen hozzászoktam volna, nem lehet, hogy ez azért van, mert olyasmit olvasok, nézek meg, esetleg annyi mindent meg is tettem már? Gondolkodjunk el ezekről a kérdésekről!

Az alábbi szakaszokat olvasva gondoljunk erre: Jézus Isten, a menny és a föld Teremtője, aki azért jött, hogy az egész világ bűneiért áldozatul adja önmagát (Mt 12:22-24; Lk 4:21-30; Jn 8:58-59)! Hogyan világítanak rá ezek az igei részek arra, hogy milyen szenvedések vártak itt a földön Jézusra?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Jézus életét, tetteit és tanítását a vezetők és a közemberek is állandóan félreértették. Végül éppen annak a népnek a megvetésével és gyűlöletével találta magát szemben, amelynek üdvözítésére jött e világra. Bizonyos értelemben tapasztalata ahhoz a szülőéhez hasonlítható, aki látja, hogy a félresiklott életű gyermeke segítségre szorul, és a szülő ugyan kész mindent odaadni érte, a gyermek gorombán visszautasítja a szülői segítséget, szidalmakkal és megvető szóval árasztva el az egyetlen személyt, aki megkímélhetné a teljes romlástól. Ez volt Jézus osztályrésze közöttünk a földön. Mennyire fájdalmas is lehetett ez számára!

Mit érzést váltott ki Jézusban az elutasítás (Mt 23:37)? A verset olvasva tegyük fel a kérdést: önmaga miatt bánkódott (ahogy ez megtörténik, ha az ember elutasításba ütközik) vagy bánatának más oka volt? Ha más, akkor mi?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Mindnyájan éreztük már az elutasítás szívbemaró érzését. A fájdalmunk talán az önzetlenség szempontjából hasonlítható Krisztuséhoz. Ilyen esetben nem is az elutasítás fáj igazán, inkább a tudat, hogy ez az elutasítás mit hoz majd a másik emberre (pl. valaki, aki így elutasítja a Krisztusban való üdvösséget is)! Képzeljük csak el, mit érezhetett Krisztus, aki pontosan tudta, mi vár rá az emberek megmentése miatt, de azt is látta, hogy milyen következményekkel jár, ha valaki visszautasítja őt. „Ártatlansága miatt hatottak rá oly erővel Sátán támadásai” (Ellen G. White: Selected Messages. 3. köt. 129. old.).

Mit tanulhatunk Krisztustól, aminek segítségével könnyebben túljuthatunk az elutasítás okozta fájdalmon? Mit mutat példája? Hogyan alkalmazhatjuk ezt a saját életünkre?

„És monda nékik: Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt, és vigyázzatok” (Mk 14:34).

Bármit kellett is elszenvednie Jézusnak földi élete 33 esztendeje során, semmi nem érhetett fel azzal, ami a keresztre feszítés előtti utolsó órákban várt rá. Örök időktől fogva elhatározta, hogy meghozza áldozatát a világ bűneiért (Ef 1:1-4; 2Tim 1:8-9; Tit 1:1-2), és ekkor érkezett el az ideje, hogy minden beteljesedjék.

Mit tudunk meg az alábbi versekből Krisztus szenvedéséről a Gecsemáné kertben (Mt 26:39; Mk 14:33-36; Lk 22:41-44)?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

 „Azután elment néhány lépésnyi távolságra, – de nem olyan messzire, hogy ne láthatták és hallhatták volna őt, és – arcra borulva zuhant a földre. Krisztus úgy érezte, hogy a bűn elválasztotta őt Atyjától. A mélység olyan széles, olyan sötét és olyan riasztó volt, hogy a lelke megborzadt tőle. Isteni hatalmát nem használhatta fel a kínszenvedéstől való megszabadulása érdekében. Emberként kellett elszenvednie az emberek által elkövetett bűnök következményeit. Emberként kellett elhordoznia Istennek a bűnnel szemben tanúsított haragját.

Jézus helyzete most egészen más volt, különbözött azoktól a helyzetektől, amelyekbe eddig belekerült. Szenvedését legjobban a próféta szavaival írhatjuk le:

'Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen, és a férfiú ellen, aki nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura' (Zak 13:7)! A bűnös ember helyetteseként szenve­dett az isteni igazságszolgáltatás súlya alatt. Látta, hogy mit jelent ez az igazságszolgáltatás. Eddig közbenjáróként tevékenykedett másokért; most Ő vágyott arra, hogy legyen valaki, aki közbenjár érette” (Ellen G. White: Jézus élete. Advent Kiadó, 1989. 591–592. old.).

Gondolkozzunk el azon, hogy mi történt Jézussal a Gecsemánéban! A világ bűnei lassanlassan ránehezedtek. Próbáljuk meg elképzelni ezt az érzést! Egyetlen embernek sem kellett ehhez hasonlókon keresztülmennie. Mit árul ez el Isten szeretetéről? Milyen reménységet meríthetünk ebből?

A keresztre feszítés az egyik legdurvább kivégzési mód volt a római korban. A legszörnyűbb halálnemnek tekintették. Borzalmas lehetett mindenkinek, de mennyivel inkább Isten Fiának! Ne feledjük, Jézus hozzánk hasonló emberi testben jött el. Az ütlegelések, ostorozások közepette, a kezeibe és a lábaiba bevert szögek miatt, a sebektől vérző test súlya alatt, fájdalma szinte elhordozhatatlan lehetett. Még a legdurvább gonosztevők számára is rettentő. Felfoghatatlanul igazságtalan, hogy a minden tekintetben ártatlan Jézusnak ilyen véggel kellett szembenéznie!

Krisztus testi szenvedései azonban szinte eltörpültek amellett, ami ténylegesen lezajlott. Kivégzése messze több volt egy ártatlan ember meggyilkolásánál.

Milyen események jelezték Jézus halálakor, hogy jóval nagyobb horderejű dologra került sor, mint amit akkor az emberek többsége felfogott? Mi volt a jelentõsége az alábbiaknak, hogyan mutattak rá a történtek igazi jelentésére?

Mt 27:45 ____________________________________________________

    __________________________________________________________

Mt 27:51-52 __________________________________________________

    __________________________________________________________

Mk 15:38 ____________________________________________________

    __________________________________________________________

Nyilvánvaló volt, hogy egy ártatlan ember igazságtalan halálánál sokkal nagyobb dolog történt. A Szentírás szerint Istennek a bűnnel szembeni haragja töltetett ki Jézusra, aki nem a bűnös emberiség igazságtalan haragja miatt jutott oda, hanem az igaz Isten jogos felháborodását szenvedte el az egész világ bűnei miatt. Jézus tehát sokkal mélyebb, sötétebb és sokkal fájdalmasabb szenvedést élt át, mint amilyet földi ember valaha is ismerhet vagy tapasztalhat.

Bármilyen küzdelmeken megyünk is keresztül, milyen reményt és vigaszt meríthetünk abból, hogy Krisztus a kereszten értünk szenvedett?

Valószínűleg megszoktuk már a gondolatát, hogy amíg itt e földön élünk, szenvedni fogunk. Ez a sorsunk, bűnös teremtményeknek. A Biblia sehol nem ígér mást. Ellenkezőleg…

Mit tudunk meg ApCsel 14:22; Fil 1:29; 2Tim 3:12 verseibõl a szóban forgó témával kapcsolatban?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Ezzel együtt szenvedéseink között is szem előtt kell tartanunk két dolgot. Elő­ször is azt, hogy Urunk, Krisztus súlyosabb szenvedésen ment át, mint bárki közülünk. A kereszten „betegségeinket Ő viselte, és fájdalmainkat hordozá” (Ézs 53:4); amit mi csak egyénileg ismerhetünk, Ő, aki bűntelen volt, „bűnné lett értünk” (2Kor 5:21), az egész emberiség helyett szenvedte el azt, méghozzá olyan rettenetes módon, amit még csak elképzelni sem tudunk. Másodszor viszont szenvedéseink közben is emlékeznünk kell Krisztus szenvedéseinek gyümölcseire, vagyis azokra az ígéretekre, amelyekben Krisztus által lehet részünk.

Milyen ígéretek hangzanak Jn 10:28; Róm 6:23; Tit 1:2; 1Jn 2:25 versei­ből?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Még ha nagy is a kínunk, Jézusnak hála, amiért bűneink büntetését testében elhordozta, hála az evangélium nagyszerű ajándékának, hogy hit által már itt tökéletesek lehetünk Jézusban, miénk lehet az örök élet ígérete! Megígérte, hogy tökéletes élete árán a ránk váró örökkévalósághoz képest földi, fájdalmakkal, csalódásokkal és veszteségekkel teljes életünk nem több egy pillanatnál, egy villanásnál, amely jön és máris tovaszáll. Az örökkévalóságot pedig az új égben és az új földön tölthetjük el, ahol nem lesz bűn, szenvedés sem halál! Krisztus pedig egy nap, amikor hamarosan visszajön, meg fogja látni „lelke munkáját, és megelégszik” (Ézs 53:11, a King James Version alapján).

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. (74. és 78. feje­zet) 590–601. és 649–665. old.

„Jézus háromszor mondta el ezt az imádságot. Emberi lénye háromszor riadt vissza ettől az utolsó, minden ténykedését megkoronázó áldozattól. Lélekben most az emberi nemzetség egész története még egyszer elvonul a világ Megváltójának szeme előtt. Látja, hogy a törvény megszegőinek el kell veszniük, ha magukra hagyja őket. Látja az emberek tehetetlenségét. Látja a bűn hatalmát. Az elkárhozott világ jajkiáltásai és panaszkodásai a szíve mélyéig hatolnak. Látja a világ fenyegető végzetét és meghozza döntését. Megmenti az embereket a kárhozattól, bármibe is kerül ez neki! Elfogadja vérrel való megkeresztelését, hogy általa a kárhozatra szánt milliók örök életet nyerhessenek! Krisztus elhagyta mennyei otthonát, ahol csak tisztaság, boldogság és dicsőség honol, hogy megmentsen egy elveszett juhot, a bűn által elesett világot. Krisztus nem tér el a küldetésétől. Ő szerez engesztelést az emberi nemzetségnek, amely a bűnt választotta. Imádsága most csak azt fejezi ki, hogy alárendelte magát sorsának, hogy nem futott meg feladata, küldetése teljesítése elől: 'Ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod' (Mt 26:42)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 596. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.    Amikor mi magunk is szenvedünk, mit segíthet a tudat, hogy Krisztus személyében Isten még súlyosabb szenvedéseken ment át? Mit jelent nekünk Krisztus szenvedése? Milyen vigasztalást meríthetünk belőle? A választ fontolgatva gondoljunk Ellen White alábbi kijelentésére: „Minden bűnből fakadó szenvedés kitöltetett Isten bűntelen Fiára” (Ellen G. White: Selected Messages. 3. köt. 129. old.).

2.    Gondoljunk ismét Krisztus szenvedéseire! Milyen próbákkal kellett szembenéznie? Milyen tekintetben hasonlíthatóak ezek a miénkhez, és milyen tekintetben nem? Krisztus hogy állta ki e próbákat?

3.    Soroljuk fel néhány legkedvesebb bibliai ígéretünket, amelyekbe bele tudunk kapaszkodni, ha bánat vagy fájdalom ér!

JÉZUS IMÁDKOZOTT

„És lőn azokban a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el” (Lk 6:12).

„A mennyei Felség földi szolgálatának ideje alatt gyakran buzgón imádkozott. Sokszor töltötte így az egész éjszakát. Lelke szomorúsággal telt meg, amikor érezte e világ sötétségének erejét. Elhagyta a forgalmas várost, a zajos tömeget, hogy egy csendes helyen keresse az Atya közbenjárását. Isten Fiának kedvelt helye volt az Olajfák hegye. Amikor a sokaság magára hagyta, hogy éjszakai nyugovóra térjen, Jézus gyakran fennmaradt, noha az egész napi munkától fáradt volt… Míg a város elcsendesedett, tanítványai lefeküdtek aludni, hogy felfrissüljenek, Isten Fiának esedezése az Atyához szállt az Olajfák hegyéről. Kérte, hogy tanítványai védelmet élvezzenek a gonosz naponkénti befolyásával szemben a világban, és hogy tulajdon lelke is erőre kapjon, bírja a következő nap feladatait, a megpróbáltatásokat. Mialatt tanítványai aludtak, Ő egész éjszaka imádkozott; a mennyei Tanító lehajtott fejére az éjszaka hidege és párája szállt…

Krisztus példája emlékezetes maradt követői számára. Jézus az áldás és erő forrása volt. Meggyógyította a betegeket és feltámasztotta a halottakat. Még a viharnak is parancsolt, és az engedelmeskedett neki. Romlás nem környékezte, a bűn idegen volt számára, mégis olyan lelki tusában volt része, amelyben a mennyei Atya segítségére és támogatására volt szüksége. Gyakran könnyek közt, hangosan imádkozott. Tanítványaiért és önmagáért is fohászkodott, így azonosítva önmagát az emberiség körében gyakori kérésekkel, gyengeségekkel és hiányosságokkal. Hatalmas erejű közbenjárónkban nyoma sincs az emberi szenvedélynek, bűnös természetnek, de ismerte gyengeségeinket és megkísértetett mindenben, hozzánk hasonlóan…

Példaképünk, Krisztus az Atyához fordult a nehéz órákban. A földre jött, hogy kiutat mutasson, ami által kegyelmet és erőt találhatunk a szükség minden órájában, ha példáját követve, gyakorta, őszintén imádkozunk” (Ellen G. White: That I May Know Him. 258. old.).

Fordította: Zarka Péter