TANÍTÓI MELLÉKLET

11. tanulmány  −  2006 december 9 - 15.

Tanulmány Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

JÁKÓB IZRÁEL LESZ

A tanulmány célja

  1. Elemezni a csalás tragikus következményeit.

  2. Rámutatni a tényre, hogy az Úr soha nem hagyta el Jákobot, mi több, elárasztotta őt áldásaival.

  3. Megmagyarázni, hogyan használhatja fel Isten az időt gyógyulásunk és bűneink megbocsátása érdekében.

A tanulmány vázlata

I. Egyenetlenség a családban (1Móz 29:15-31)

  1. Jákob az ő nagybátyjánál, Lábánnál lakik, akinek hét évig dolgozik, hogy feleségül vehesse lányát, Rákhelt.

  2. Miután Lábán becsapja Jákobot, Leát adván hozzá feleségül Rákhel helyett, Jákob újabb hét évet dolgozik Rákhelért.

  3. Lea gyermekeket szül, míg Rákhel meddő. Ez viszályt robbant ki a két asszony között.

II. Jákob jóléte (1Móz 31:1-7.17-18)

  1. Jákob újabb hét évet dolgozik Lábánnál (38. vers), és megnöveli jószágainak számát.

  2. Jákob az ő jólétét Isten áldásának tulajdonítja.

  3. Jákob családjával és összes vagyonával együtt távozik Lábántól, és visszatér szülőföldjére.

III. A félelemtől a hitig (1Móz 32:24-28)

  1. Jákob tudomást szerez Ézsaú és csapata fenyegető közeledéséről, és félti az életét (6-7. versek).

  2. Azon az éjjelen Jákob az Úrral küzd, aki Izraelre változtatja az ő nevét (a név jelentése: „Aki Istennel küzd”, mivel megküzdött Istennel és az emberekkel, és győzedelmeskedett.)

  3. Jákob és Ézsaú találkoznak és békét kötnek egymással (1Móz 33:1-17).

Összefoglalás

Jákob nagybátyjához, Lábánhoz menekül, majd feleségül veszi annak lányait, Leát és Rákhelt, nem kevesebb mint tizennégy évi munka fejében. Az Úr mindvégig Jákobbal van, gazdagon megáldja életét, és végül visszatér szülőföldjére családjával és minden földi javával együtt, amit addig gyűjtött.

Magyarázat

Bármilyen messzire menekülne, Jákob nem szakadhat el múltjától: nagybátyjáig, Lábánig követi. Ahelyett, hogy nyugodt, békét nyújtó menedékre talált volna ott, Jákobnak újfent keserűségben lesz része. Ezúttal ő maga az áldozat, miközben a ravasz, körmönfont Lábán átveri őt, a másik, idősebbik lányát, Leát adván hozzá feleségül Rákhel helyett. Az ezt követő években is Lábán sorozatos csalásainak az áldozata. Minden egyes próba eszébe juttatja saját csalását, amellyel oly nagyon megszomorította Istent. Noha ezek a próbák megalázóak voltak Jákobra nézve, Isten mégis megengedte azokat, hogy valódi, mély megtérés szülessen meg szívében, megtérés, mely a lelki szenvedés éjszakájában éri el tetőfokát, s amelynek során Jákob megküzd az Angyallal, és győz.

I. Jákob egy hozzá mérhető csalóra talál

Minél jobban csalta Lábán Jákobot, Isten annál inkább megáldotta ez utóbbit. Jákob élete állandó küzdelemmé válik, mivel Lábán legalább annyira ravasz, mint ő. Végül, amikor Lábán irigysége már-már a biztonságát veszélyezteti, Jákob családjával együtt visszatelepül Kánaánba.

A hazafelé vezető úton értesül arról, hogy testvére – akit húsz évvel azelőtt becsapott, és aki megfenyegette, hogy megöli – négyszáz emberével közeledik feléje (1Móz 32:6; 33:1). Jákob egy egész éjszakán át imádkozik és szenved a félelemtől. Egyedül lévén, a múlt bűneinek terhe alatt, arra kéri Istent, csillapítsa le testvére haragját. Az Ihletés szerint Jákob éjféltájt kitartó imában keresi az Urat: kifejezetten megfelelő időpont ez az imára, ha figyelembe vesszük, hogy azon órának sötétsége lelkét teljesen átható kétségbeesését tükrözi. Jákob hirtelen egy kéz érintését érzi a vállán. Az immár a családja épségét is kockáztató veszély, az elkeseredés és a múlt bűnei okozta szomorúság miatt zaklatott Jákob azt hiszi, megtámadták. Viaskodni kezd az Idegennel, s erejét a kétségbeesés és a tehetetlen düh megsokszorozza. A hajnal pirkadásakor az Idegen megérinti ujjával „csípőjének forgócsontját”, aminek következtében nyomorékként összeesik. Ekkor döbben rá, hogy nem emberrel, hanem magával Istennel viaskodik.

És akkor furcsa dolog történt. Az Angyal ezt mondta: „Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal!”

„Bocsáss el engem”? Kimondaná-e ezeket a szavakat az az Isten, aki egy másik alkalommal ekképpen nyilatkozik meg: „Nincsen haragom, de ha tövis és gaz jön elém, csatára megyek ellene, és meggyújtom azt mind együtt; avagy fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!” (Ésa 27:4-5). Vagy amikor a zsoltárost e szavakra ihleti: „Ott is a Te kezed vezérelne engem, és a Te jobb kezed fogna engem!” (Zsolt 139:10). „Bocsáss el engem!” Kimondaná-e ezeket a szavakat Isten, akiről a Biblia azt tanítja, hogy kitartóan hív bennünket? Az imént említett szövegek fényében ez a „bocsáss el engem!” nincsen-e ellentmondásban Isten azon vágyával, hogy magához vonzzon minket? Miért mondja ugyanaz az Isten azt, hogy „jöjjetek énhozzám!”, Jákobnak viszont azt, hogy „bocsáss el engem!”?

Könnyen átsiklik figyelmünk e szavak értelmén, mivel Jézus gondviselés vezette történetének végkifejlete árnyékba taszítja a furcsa részleteket. Egyes bibliamagyarázók szerint az Angyal azért kívánt távozni a küzdelem színteréről még napkelte előtt, mert egyrészt nem akarta, hogy mások is tanúi legyenek viaskodásuknak, másrészt pedig nem akarta, hogy Jákob az arcát lássa (ld. Adventista Bibliamagyarázat, I., 406). Egy figyelmesebb vizsgálat fényt derít arra, hogy ez a furcsa kifejezés voltaképpen értékes lelki tanulságot rejt magában arra vonatkozólag, hogy mennyire csodálatosan igazít és szentel meg bennünket hit által Isten.

Lehet, azért kérte Isten Jákobot, hogy engedje el, mivel nekünk, bűnös, elesett emberi lényeknek nincsen jogunk a szent Istenbe kapaszkodnunk. A Törvény értelmében – amelynek áthágása a halál büntetését hozza – a bűnösök megérdemlik, hogy el legyenek űzve a tiszta és szent Isten jelenlétéből. Lehet, hogy a „Bocsáss el engem!” Jézust jelképezi ítélőbírói szerepében, amint kijelenti a Törvény igazságát, mely kimondja a halálos ítéletet. Saját erőfeszítéseink nem szabadíthatnak fel ez alól a bűn alól. Jákob egész éjjel küzdött Istennel, azonban nem ért el többet, mint amennyit magunk is elérhetünk: elnyernünk valamit, amit Isten ingyen felajánl: kiérdemelhetetlen kegyelmét.

Jézus, a Bíró így Közbenjárónk is, aki kiérdemelhetetlen és elnyerhetetlen bűnbocsánatban részesít minket. Ez a bűnbocsánat kereszthalálára utal. Isten ujjával érinti meg Jákobot, ami jelentőséggel teljes gesztus, ha arra gondolunk, hogy Isten hasonlóképpen az ujjával írta a kőtáblákra a Törvény betűit. Ezúttal Isten ujja Jákob csípőjének forgócsontját érinti, ideiglenesen nyomorékká tévén őt. A szent Törvény előtt, mely igazságért kiált bűneink miatt, mindannyian nyomorékok vagyunk, saját feddhetetlenségünk folytán képtelenek lábon maradni. Csak akkor győzhetünk, ha összezúzott lélekkel, gyengeségünk és tehetetlenségünk elismerésével járulunk Isten elé: „Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el” (2Kor 12:9).

A Törvény, mely egykor nyomorékká tett bennünket, ezúttal, ha Krisztus megőrzi azt szívünkben, megújulást szerez csontjainknak (ld. Péld 3:8). A lélek sötétsége hajnali fénnyé változik. Ésaiás ekképpen írt erről a tapasztalatról: „Oh, emlékezzél meg Jákob ezekről, és Izrael, mert az én szolgám vagy te, és alkottalak téged, én szolgám vagy, Izrael! Nem feledlek el! Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet. Térj énhozzám, mert megváltottalak!” (Ésa 44:21-22).

Isten megváltoztatta Jákob nevét, ahogyan Ábrám, Szárai és Péter nevével is tett. A névváltozás életük megváltozását – megváltozásának módját – jelképezi. A csalásra hajlamos szívbe Isten mennyei természetet ültet. Habár nyomorék és mindene fáj, Jákob immár képes a testvérével való találkozásra: lelkében hit és béke lakozik, mivel „mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél” (1Móz 32:28). Jákob viaskodása és győzelme tapasztalatát át kell élniük mindazoknak, akik Jézus második eljövetelét várják.

Személyes bizonyságtétel

A napot, fizikai világegyetemünk középpontját Isten alkotta a teremtés hetének negyedik napján. Célja fényt és meleget biztosítani a Földnek, hogy az élőlények növekedhessenek és fejlődhessenek, valamint meghatározni az idők és évszakok váltakozását. Lüktető erő, mely úgy pozitívan mint negatívan, befolyásolja mindennapi életünket ezen a Földön.

A nap annyira erős sugarakat bocsát ki, hogy ha közvetlenül, szabad szemmel ránézünk, helyrehozhatatlan sérüléseket okozhat a szemünknek. Tehát, miközben nap mint nap élvezzük életadó hatásait (például a bőr szintjén elősegíti a D-vitamin képződését, mely elengedhetetlen az egészség szempontjából; beindítja a fotoszintézis folyamatát a növényeknél), ügyelnünk kell arra, hogy ne nézzünk a napba, és erős napsütés esetén viseljünk napszemüveget.

Hasonló a helyzet Isten arcával is. Oly mértékben ragyogó, hogy lehetetlenség közvetlenül, szűrő nélkül rátekintenünk. Isten azonban rendelkezésünkre bocsátott egy tökéletes „szűrőt”: Jézus Krisztust, az emberiség Megváltóját. Krisztus, a mi Közbenjárónk révén megláthatjuk Isten igazi természetét és jellemét; rátekinthetünk a Mindenható arcára, mely az örökélet fényét sugározza felénk.

Jézus Krisztus egy az Atyával. Az Atya nevében beszél, az Atya nevében dolgozik, és az Atya nevében közeledik Földön élő, összetört szívű gyermekeihez. Jézus által lehetőségünk nyílik bármely pillanatban kommunikálnunk az Atyával. Krisztus tanít meg minket a szeretetre, melyet mennyei Atyánk tanúsít mindenikünk iránt.

Ügyvédünkként Krisztus helyettünk jelenik meg az Atya előtt. Mindazonáltal nekünk el kell fogadnunk és követnünk az Atyát és a Megváltási tervet, melyet Ő és Fia, Jézus alkotott.

A következő héten keress valakit, aki lelki küzdelmek közepette tétovázik Jézus elfogadása döntésének meghozatalában. Imádkozz ezért a személyért minden nap. Aki a napot teremtette, minden bizonnyal meghallgatja kérésedet!