SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

10. tanulmány     2006  december 2 - 8.

Tanító melléklet Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

A CSALÁS ÁRA

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 25:19–29:30

“És ímé én veled vagyok, hogy megõrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem amit néked mondtam” (1Móz 28:15).

A francia forradalom filozófusának tartott Jean Jacques Rousseau (1712-1778) hangoztatta, hogy "nincs eredendõ bûn az emberi szívben", alapjában véve minden ember jó. Szerinte a társadalom rontotta meg az emberiséget. Ha csak saját magunkra, az érzéseinkre, a lelkiismeretünkre lennénk hagyatva, magától értetõdõen azt választanánk, ami jó (mondta mindezt a férfi, akinek sok gyermeke született, de mindet árvaházba adta).

Természetesen nehezen találnánk a Szentírással, sõt a való élettel ennél ellentétesebb elképzelést. “Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” (Jer 17:9). Egy másik helyen pedig ezt olvassuk: “Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájok, amiatt, hogy õ ismeré mindnyájokat, és mivelhogy nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberrõl; mert magától is tudta, mi volt az emberben” (Jn 2:24-25).

A héten tovább vezetjük a családi történet szálait, és közben még több szomorú példáját látjuk az emberi szív gonoszságának és csalárdságának. Büszkeség, szenvedély és önzés uralkodik, és ami még rémítõbb, sok esetben éppen azzal igazolták tetteiket, hogy Isten akaratának igyekeztek eleget tenni.

Közben üdítõ színfolt is tárul a szemünk elé. Az Úr még a sok elkeserítõ eset közepette is bemutatta a tévelygõ bûnösök iránti szeretetét, türelmét, üdvözítõ és megmentõ kegyelmét.

ÉZSAU ÉS JÁKÓB (1Mózes 25:19–34)

Vasárnap december 3.

Az ikrek közül Ézsau született meg elõbb, így õt tekintették idõsebbnek. Ezért volt azoknak a különleges ígéreteknek és kiváltságoknak a várományosa, amelyek az Ábrahámmal kötött szövetséggel jártak. “Ézsau és Jákób jól ismerte ezeket az ígéreteket. Arra tanították õket, hogy az elsõszülöttségi jogot nagyon fontos dolognak tartsák, mert az nemcsak világi javak öröklését foglalta magában, hanem kiemelkedõ lelki értékeket is. Az elsõszülöttségi jog birtokosa volt a család papja, és tõle származott a világ eljövendõ Megváltója. Másrészrõl az elsõszülöttségi jog birtokosának kötelezettségei is voltak. Aki örökli majd áldásait, annak Isten szolgálatára kell szentelnie életét. Ábrahámhoz hasonlóan teljesítenie kell Isten kívánalmait. Házasságában, családi kapcsolataiban, a közéletben Isten akaratát kell kikérnie” – (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 141-142. old.).

Ellen White szavaira gondolva olvassuk el újból a mai bibliai szakaszt. Vajon mi indokolta Ézsau tetteit? Mit tanulhatunk ebbõl mi? Lásd még Zsid 12:14–17.

1Móz 25:27 versébõl kiderül, mennyire különbözött a két fiú. Érdekes, hogy Jákóbot a tam (“teljes” vagy “tökéletes” vagy “erkölcsileg ártatlan”) szóval mutatja be a Szentírás. Jób jellemére vonatkozóan ugyanez a szó úgy jelenik meg a fordításban (Jób 1:8), hogy “feddhetetlen”. Ennek ellenére Jákóbot másik arcáról is megismerhetjük. Mindent megtett azért, hogy bátyja gyengeségét kihasználva, megszerezze magának az elsõszülöttségi jogot. Talán azért akarta mindenképpen magáénak tudni, mert azt hitte, csak így válhat valóra az ígéret, amit édesanyjuk a születésükkor kapott a két testvérre vonatkozóan (1Móz 25:23). Jákób szüntelen sóvárgással gondolt az elsõszülöttségi jogra.

Ézsau pedig azt bizonyította, hogy méltatlan az ezzel járó kiváltságokra, nemcsak azért, mert a lehetõ legnagyobb könnyelmûséggel eladta jogát, de döntését még esküvel is megerõsítette (1Móz 25:33), majd nyugodtan távozott (34. vers; lásd még 1Móz 26:34–35).

Jó volt, amire Jákób vágyott, de nem tisztességes módon akarta megszerezni. Mivel védekezhetünk “a cél szentesíti az eszközt” mételyétõl?

IZSÁK ÉS ABIMELEK (1Mózes 26)

Hétfõ december 4.

Megint éhínség pusztított a vidéken, mint ahogy Ábrahám vándorlásának kezdeti szakaszán, így Izsáknak is új területet kellett keresnie. Talán éppen a csüggesztõ körülmények miatt erõsítette meg akkor az Úr a szövetségi ígéreteket, amelyeket még Ábrahámnak adott (1Móz 26:1–5).

Olvassuk el 1Móz 26:7–11 verseit. Hol találkoztunk már hasonló történettel? Milyen tanulságot vonhatunk le a történtekbõl?

________________________________________________________________

________________________________________________________________

A késõbbiek során Izsák annyira meggazdagodott, hogy vagyonával felkeltette a filiszteusok irigységét. A békesség kedvéért átment Gerár völgyébe, onnan pedig Beérsebába (1Móz 26:12–23). Mennyi nehézséggel és feszültséggel találják szemben magukat a hívõk a bûntõl elsötétült világban!

A pátriárkáknak melyik szokását gyakorolta Izsák a második mennyei jelenést követõen? Miért volt ez fontos? Mit jelképezett (1Móz 26:24–25; lásd még Ef 5:2; Jel 13:8)?

________________________________________________________________

________________________________________________________________

Majdnem száz esztendõvel azután, hogy Ábrahám szövetséget kötött Abimelekkel, Gerár királyával, egy késõbbi Abimelek, katonái fõvezérének a kíséretében arra kérte Izsákot, kössenek újabb békeszerzõdést.

Abimelek kétszer is elmondott valamit Izsáknak (1Móz 26:28–29). Szavai alapján mi az Istenrõl való bizonyságtétel? “Te már az Úr áldott embere vagy” – mi az az életünkben, ami miatt rólunk is elmondhatnák ezt? Köszönjünk meg Istennek mindent, amit értünk tett!

HA NINCS ELÉG HIT, AZ EMBER MESTERKEDNI KEZD

Kedd december 5.

1Móz 27:1–7 arról szól, hogyan hatott az ínycsiklandozó étel Izsák szívére és értelmére. Az idõs pátriárka eltökélte magában, hogy az elsõszülöttségi áldást idõsebb fiának adja, noha a gyermekek születésekor az Úr mást jelentett ki (1Móz 25:23). Ézsau sem értékelte kellõképpen a megtiszteltetést (1Móz 25:29–34), amit még azzal is tetézett, hogy engedetlenségében hettita lányokat vett feleségül (1Móz 26:34–35).

“Rebeka megsejtette Izsák szándékát. Meg volt gyõzõdve arról, hogy az ellentétben van Isten kijelentett akaratával. Félõ volt, hogy Izsák magára vonja Isten haragját, és megfosztja fiatalabb fiát attól a feladattól, amelyre Isten elhívta. Rebeka elhatározta, hogy cselhez folyamodik, mivel hiába próbálta érvekkel meggyõzni Izsákot” – (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 144. old.)

Olvassuk el a történet többi részét is (1Móz 27:8–29). Figyeljük meg különösen a 20. versben, milyen választ adott atyja kérdésére Jákób. Szavai még mivel súlyosbították tettét?

Ézsau ruhájának az illatát megérezve Izsák gondolatai a jelenrõl a jövõre terelõdtek. A mezõk illata eszébe juttatta a termés, a gabona és a bor bõségét (27–29, 37. versek). Az apa nem sejtette, hogy valójában Jákóbnak adta a népek feletti uralom ígéretét, amit a késõbbiekben Izrael prófétái még megerõsítettek és kibõvítettek. Isten ihletésére a próféták szeme elõtt felvillant Isten népének végsõ diadala és uralma.

Olvassuk el figyelmesen Izsák szavait (1Móz 27:28–29). Milyen elemeket fedezhetünk fel az áldásban? Mi szerepelt benne, ami annyira kívánatossá tette Jákób szemében?

Sok mindenrõl esik itt szó, amit az ember akár jóra, akár rosszra fordíthat. Istentõl származik az áldás és ajándék, ez persze nem jelenti magától értetõdõen azt is, hogy csakis Isten dicsõségére élnek vele az emberek. Milyen áldást, ajándékot kaptunk az Úrtól, és mire fordítottuk?

A CSALÁS ÁRA (1Mózes 27:30-46)

Szerda december 6.

Másodszor lehettünk tanúi, hogy Jákób valaki gyengeségét kihasználva szerezte meg, amit akart. Milyen sajnálatos eset! Sokat elárul Istennek a bûnbánó bûnösök iránti kegyelmérõl, hogy ennek ellenére Jákób lett a kiválasztott nép õsatyja. Viszont számtalan alkalommal láthatjuk a Bibliában, hogy azért a bûnbocsánat nem jelenti a bûn következményeinek automatikus eltörlését is.

A csalás balga lépés volt, és lehetetlen volt leplezni. Elõre láthatták, hogy Ézsau és Izsák mindenképpen megtudja, mi is történt. Ennek ellenére anya és fia eltökélte: kerül, amibe kerül, mindenképpen megszerzik, amit akarnak. Igen nagy tanulság rejlik ebben: jól meg kell fontolni, minden tettünket!

Talán az a legszomorúbb az egész történetben (a 25. fejezetet is beleértve), hogy nincs ártatlan fél. Izsákot, Rebekát, Jákóbot és Ézsaut is terheli felelõsség.

Milyen hibát követtek el a család tagjai? Mi volt a tettük indítéka?

Izsák _______________________________________________________________

Rebeka _____________________________________________________________

Jákób  ______________________________________________________________

Ézsau   ______________________________________________________________

A dolgok mélyén lényegében az önzés húzódott meg, mindenképpen meg akartak szerezni valamit maguknak, és egyáltalán nem törõdtek vele, hogy jó vagy rossz, amit tesznek. Ami pedig még ennél is félelmetesebb: azt hitték, hogy éppen így szereznek érvényt Isten akaratának. De mi lett a vége? A 45. versben Rebeka menekülésre biztatja Jákóbot, és ígéri, majd visszahívja, de a Bibliában sehol nem találunk utalást arra, hogy viszontlátta volna fiát.

Mi mozgatta a család tagjait? Büszkeség? Kapzsiság? Szenvedély? Nálunk mivel éri el Sátán a legnagyobb hatást? Miért csak akkor reménykedhetünk a gyõzelemben, ha a kereszt lábánál igyekszünk megszabadulni az önzéstõl? Milyen alapon számíthatunk rá, hogy megkapjuk az Igében megígért erõt (1Kor 10:13)?

JÁKÓB LÉTRÁJA (1Mózes 28)

Csütörtök december 7.

Figyeljük meg Izsák atyai tanácsait és áldását, amelyeket akkor mondott el, amikor Mezopotámiába küldte Jákóbot (1Móz 28:1–5). Mi az a fontos pont, amire a házassággal kapcsolatban rámutatott?

________________________________________________________________

A csalás és a megtévesztés után Jákóbnak menekülni kellett otthonról. Az azonban egyértelmû, hogy Isten nem vetette el. Az Úr álomban megjelent a fiatalembernek, és megerõsítette, ígéreteket adott neki.

Olvassuk el 1Móz 28:10–15 verseit. Vajon miért ígért ennyi mindent az Úr egy ilyen embernek, mint Jákób? Mit tudhatunk meg ebbõl a kegyelemrõl?

________________________________________________________________

Ellen White írja, hogy aznap éjjel, mielõtt Jákób elaludt, “sírva és mély alázattal vallotta meg bûnét, és könyörögve kért Istentõl valamilyen bizonyítékot arra, hogy nem hagyta el egészen” – (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 147. old.). Késõbb White hozzátette, hogy Isten az álommal válaszolt Jákób bûnbánó imájára.

A megváltási terv egy részét mutatta be az álom az égig érõ létráról és az azon le-fel járkáló angyalokról. Jézus hidalta át a szakadékot, amit a bûn vert az emberiség és a menny közé. Jézus a mennyet és földet összekötõ létra. Tökéletes igazsága elegendõ ahhoz, hogy a bûnös világot megbékéltesse a Szent Istennel (2Kor 5:18–19), és Isten elõtt igaznak nyilvánítsa mindazokat, akik hittel elfogadják, amit Krisztus értük tett (Róm 3:28–30; Róm 4:5; Gal 3:24).

Már sok-sok évvel a kereszt elõtt megmutatkozott a menny és a föld közötti szoros kapcsolat. Ez a történet is bizonyítja, hogy Isten nem feledkezett meg rólunk, nem vagyunk egyedül. Bármi történjék is a földön, Isten tevékeny részese annak.

Isteni kinyilatkoztatás nélkül bõven lenne oka a kétségbeesésre a halandó embernek, aki a végtelen, hideg világmindenség egy parányi bolygóján él. Teljesen elhagyottnak érezhetné magát. A Szentírás azonban magyarázattal szolgál világunk eseményeire. Milyen személyes tapasztalatot szereztünk már Isten és a menny közelségével?

Péntek december 8.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 141-151. old.

“Jákóbnak és Rebekának sikerült céljukat elérni, de a csalással csak bajt és fájdalmat szereztek maguknak. Isten kijelentette, hogy Jákób kapja meg az elsõszülöttségi jogot, és az általa jónak látott idõben teljesítette volna ígéretét, ha hittel kivárták volna, hogy cselekedjék értük. De ahogy most is sokan, akik Isten gyermekeinek vallják magukat, õk sem akarták Isten kezében hagyni az ügyet” – (i. m. 144. old.).

“Ebben a látomásban feltárult Jákób elõtt a megváltás terve, jóllehet nem teljesen, csak annyira, amennyire akkor szüksége volt. Az álmában megjelent titokzatos létra ugyanaz volt, mint amelyre Krisztus Nátánaellel folytatott beszélgetésében utalt. Azt mondta: 'meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az ember Fiára' (Jn 1:52). Az Isten uralma elleni lázadás elõtt Isten és az ember között közvetlen volt a kapcsolat. Ádám és Éva bûne azonban elválasztotta a földet a mennytõl, és az ember többé nem társaloghatott Alkotójával. A világ mégsem maradt reménytelenül magára. A létra Jézust jelképezi, aki összekapcsolja a földet a mennyel. Ha saját érdemeivel nem hidalta volna át a bûn által vájt szakadékot, a szolgáló angyalok nem tudtak volna érintkezni az elbukott emberrel. Krisztus kapcsolja össze a gyenge és tehetetlen embert a végtelen erõ forrásával” – (i. m. 148. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

  1. Beszéljük meg a csütörtöki rész utolsó kérdésére adott válaszunkat.

  2. Miért gondolja az ember, hogy Isten akaratának elérése érdekében az Úr tanításával ellenkezõ dolgokat is megtehet? Miért olyan könnyû beleesni ebbe a csapdába? Még milyen példát mondhatunk erre, akár a Bibliából, akár máshonnan? Hogyan kísérti ez a gondolkodás úgy az egyes embereket, mint az egész egyházat?

Igazolható-e a "kegyes" csalás?

Először is az a kérdés, van-e kegyes csalás? Vannak, akik hibáik mentésére szívesen hivatkoznak a Biblia nagy embereinek botlásaira. Nem beszélnek azonban a hibák vagy bűnök elkövetésének következményeiről.

Jákob súlyosan megfizetett azért a “kis csalásért”, amire még emberi logika alapján sem lett volna szükség, ha édesanyjával együtt bíztak volna az Úrban. Bűnét tehát a csalás mellett még az Istenbe vetett bizalom hiányával is tetőzte. Tulajdonképpen ez vezetett a bűnhöz. Következménye 20 éves emigráció volt. Ennyi volt saját életéből a “kiesés”. Képzeld el, ha Jákob valamilyen fontos tisztséget töltött volna be egy szervezet életében, mi történik, ha 20 év múlva visszatér, és igényli a tisztségébe való visszahelyezést. Mi volna, ha az Úr 20 éves száműzetéssel büntetne bennünket egy kis csalásért? Mondjuk, egy irat meghamisításáért. Lehet a következmény súlyosabb is?

Még egészen fiatal voltam az egyházban, amikor egy imaház építésénél én voltam az Egyházterület részéről a kifizető pénztáros. Az elnök testvér egy alkalommal arra adott utasítást, hogy éjszaka hozott “feketén szerzett” építési anyagot fizessek ki. Úgy tűnt, az akkori nehéz időkben másképpen nem lehetett építési anyaghoz – cementhez, fához – hozzájutni. Nem egyéni haszonszerzésről volt szó, hanem az Úr házának építéséről, de törvénytelen eszközökkel. Mivel nem voltam hajlandó vállalni a hamis számlával történő csalást, nagyon megharagudott rám főnököm, de más következménye nem volt az ügynek. A szükséges anyaghoz is hozzájutottunk, más úton.

Mintegy két év múlva, amikor már más területen voltam, az Államvédelmi Hivatalba hívtak be, mert nyomozást folytattak az imaház építkezésével kapcsolatban. A nyomozás éle az elnök testvérre irányult. Amikor vége lett a nyomozásnak és nem tudtak ránk bizonyítani semmit, az elnök testvérrel együtt mondtunk hálát az Úrnak azért, hogy abban a nagyon kritikus helyzetben az Ő befolyása volt erősebb mindkettőnkre.

Még van néhány idősebb testvérünk, aki emlékszik erre az időre.

A kérdés az volt: Van-e kegyes csalás? A válasz egyértelmű: Vannak kegyes emberek, akik megbotlottak és csaltak, de ettől a csalás nem lett kegyes. Sőt, nagyon is kegyetlen!

(el)