TANÍTÓI MELLÉKLET

9. tanulmány  −  2006 november 25 - december 1.

Tanulmány Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

A HIT DIADALA

A tanulmány célja

  1. Rámutatni arra, hogy Isten még dolgozik az emberi gyengeségek révén.

  2. Megmagyarázni, miként nyilatkozik meg az igaz hit cselekedetek által.

  3. Elbeszélgetni a hűségről, amelyről Ábrahám még öregkorában is bizonyságot tett.

A tanulmány vázlata

I. Beteljesedett ígéret (1Móz 20:1-3; 21:1-21)

  1. Azáltal, hogy azt állította Sáráról, hogy a húga, Ábrahám másodszor is bizonyságot tesz emberi gyarlóságáról.

  2. Megszületik Izsák, az „ígéret fia”.

  3. Az otthon feszítő konfliktus miatt, Hágárnak és Ismáelnek távoznia kell.

  4. Az Úr megígéri, hogy Ismáel magvából nagy nép lesz.

II. A hit próbája (1Móz 22:2)

  1. Ábrahám hite próbára van téve, amikor Isten arra kéri, áldozza fel egyetlen fiát, Izsákot.

  2. Izsák bizalommal aláveti magát apja határozatának, jelképezvén ez által Krisztus engedelmességét (9-11. versek).

  3. Isten megáldja a hitből jövő engedelmességet (16-18. versek).

III. Ábrahám utolsó évei (1Móz 25:8-10)

  1. Sára meghal Hebronban. Neve szerepel a hithősök listáján (1Móz 23:1-2; Zsid 11.).

  2. Ábrahám egy hűséges szolgát bíz meg a feladattal, hogy feleséget keressen fiának, Izsáknak (1Móz 24:2-4).

  3. Amikor meghal Ábrahám, két fia Sára mellé temeti őt el.

Összefoglalás

Ábrahám haláláig hűséges marad Istenhez. Noha kiütköztek rajta is az emberi gyöngeségek, Isten betartja fogadalmát, és fiúgyermekkel áldja meg. Ezzel elkezdődött nagy néppé válása ígéretének teljesedése.

Magyarázat

Isten útjai sokszor meghaladják a földi értelem képességeit. A korlátolt emberi lények nem képesek megérteni az összes tényezőt és okot, amely Isten cselekvésének alapját képezi. Mindazonáltal teljes bizalmunk lehet abban, hogy bármit tesz, végső célja mindig a szeretet, kegyelem és üdvösség. Isten gazdagon megjutalmazza azokat, akik bíznak benne, ami a legjobban Ábrahám és Izsák Mórija hegyi tapasztalatában jut kifejezésre.

A feltámadás előképe

Ábrahám korán reggel elindult Izsákkal a Mórija hegye felé. Minden bizonnyal nehezen tudta leplezni Sára előtt útjuk valódi célját. Sára és a szolgák sokasága, mely Ábrahám házához tartozott, kétségkívül kíváncsi lett, amint meglátta, miként rakja meg teherrel az állatokat. Vajon mit tett volna a fiú édesanyja, ha tudta volna Ábrahám szándékát? Kegyetlen zsarnokot látott volna Istenben, aki ugyan fiúgyermekkel áldotta meg őket, de aztán mégis elveszi tőlük? Vajon Ábrahám nem érezte a kényszert, hogy megossza vele a szívében dúló küzdelmet? Nem tehetünk mást, mint hogy elképzeljük, milyen gondolatok gyötörték Ábrahámot, miközben a hegyen felfelé vánszorgott. Szemei előtt sorban leperegtek az évek, amelyek során érezte és látta Isten vezetését. Hát nem megígérte neki Isten, hogy fia születik, aki tovább viszi családja örökségét? Elfelejtette volna, hogy megígérte: utódját nagy néppé teszi? Az Izsák név jelentése: nevet(ett), de miközben felfelé ment a hegyen, Ábrahám azon gondolkodott, hogy a bánat vagy a fájdalom illőbb név lett volna fia számára.

Ábrahám fia – a kor felfogása szerint – immár elérte a felnőttkort; nemsokára megnősült volna, és gyermekeket nemzett volna. Ábrahám és Sára nagyszülőkké váltak volna, biztosak lévén afelől, hogy családjuk legkevesebb még egy nemzedéken át fennmarad. Mi több, Ábrahám láthatta volna, miként kezd néppé terebélyesedni kisszámú családja, amely célért az Úr annak idején kihívta őt szülőföldjéről. És most Isten úgy döntött, hogy mindennek véget vet!

A megtört pátriárka egyre inkább rettegve hallgatta Isten kérését fia – az ígéret gyermeke – feláldozására. Ábrahám számára ismert volt a gyermekáldozat szokása. A környező népek ezt tartották a legnagyobb áldozatnak, amit az isteneknek hozhattak. A fáraók, eredményes hadviseléseik után féldomborművek vagy falfestmények formájában megörökítették sikerüket. Az egyiken egy kánaáni város ostroma van megjelenítve: a megtámadt vár kapitánya kétségbeesésében kész feláldoznia a fiát: feláll a vár falára, hogy alávesse onnan gyermekét, annak reményében, hogy az isten, akinek ily módon a tetszéséért esedezik, megszabadítja őket az egyiptomiak ostromától. Ábrahám Istene is ilyen lett volna? Semmi esetre sem!

Ábrahám azonban túl sokszor hallotta már Isten Szavát ahhoz, hogy a parancsot saját maga egyszerű képzelgésének vélje. A hang túlságosan is meghatározó volt eddigi életében, hogy ezúttal figyelmen kívül hagyhassa. Isten a múltban megígérte és jövendölte mindazt, aminek következnie kell, és bebizonyította, hogy képes megvalósítani ígéreteit.

Ábrahám kétségtelenül sokat gyötrődött e parancs miatt. Úgy tűnt, romba dől minden, amit maga Isten ígért, mi több, fennállt a veszélye annak, hogy a pátriárka megkérdőjelezi Isten jellemét. Mégis, visszagondolva addigi tapasztalatára, fejet hajtott az Úr kérése előtt.

A Teremtés könyvének olvasója tud valamit, amit Ábrahám akkor nem tudott. A Biblia írói ritkán elemzik a leírt történetek üzenetét, ám amikor mégis megteszik, azt jelenti, hogy rendkívül fontos mondanivalóról van szó. A Teremtés könyvének szerzője a Mórija hegyi részlet leírását azzal kezdi, hogy bejelenti: Isten parancsa Izsák feláldozására mindössze egy próba, „kísértés” volt (1Móz 22:1). Az író azt akarja, hogy az olvasók pontosan megértsék, mi történik, hogy nehogy tévesen értelmezzék Isten jellemét. Ábrahám azonban mindezt nem tudta. Más támasza nem volt, mint addigi tapasztalatai.

A Zsidókhoz írt levél 11:19 versében leírtak szerint a pátriárka arra a következtetésre jut, hogy Isten végül vissza fogja adni neki Izsákot, ha másképp nem, hát feltámadás által. (Pál apostol az Úr közbelépését egyenesen Isten halál feletti hatalmának – a feltámasztás képességének – előképeként értelmezi.) Ám a feltámadás Ábrahám korában még nehezen elfogadható fogalom volt .

Ábrahám hit Istenben, mivel addigi élete során olyan közösségben élt vele, hogy meggyőződhetett: Isten mindig véghez viszi, amit megígért. Végső soron Isten teljesítette azon ígéretét, hogy Sára – idős kora ellenére – gyermeket fog szülni, és számtalan más helyzetben is bizonyította hűségét.

Az Úr volt az, aki életre hozta az „ígéret fiát”, ha pedig Isten, aki elvezette őt Kánaán földjére, most azt kéri tőle, hogy adja vissza neki Izsákot, minden bizonnyal más úton fogja teljesíteni fogadalmát. Minden hite ellenére, Ábrahám valószínűleg nem értette Izsáknak mondott szavai jelentésének mélységét: „Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam!” (1Móz 22:8). Azt viszont tudta, hogy Istennek igaz bizalomra méltó jelleme van, és ez a legfontosabb dolog, amit az Úr minden követőjének meg kell tanulnia. Ez az igazi hit lényege.

Személyes bizonyságtétel

Egyes gyülekezetekben az adományokat gyermekek gyűjtik össze, mi több, a legkisebbek is részt vesznek a szolgálatban. Képzeljük el a kis pufók gyermekeket a sorok között, bizonytalan lépteikkel, amint kezükben szorosan fogják a bankjegyeket. Törekednek megőrizni egyensúlyukat, miközben a székek között lépkednek, s nem egyszer megbotlanak és elesnek. A gyermekek ilyenkor csodálkoznak azon, mennyire képtelenek ellenőrizni mozdulataikat. De nem tétováznak: azonnal felszöknek, és folytatják útjukat a székek között. Majd újra elesnek, és újra felállnak...

Mi a magyarázata oly eltökélt szándékuknak, hogy elérjék az önmaguk által kitűzött célt? Ha megfigyeljük a tekintetüket, észrevehetjük, mi az, amit oly feszülten figyelnek. Szemeik belemélyednek a széksor végén álló, kezében az adakozási kosarat tartó lelkész szemeibe. Megértjük, hogy az egyedüli cél, amiért vállalták ezt a bukásokkal és felemelkedésekkel tarkított „utazást”, az, hogy odaérjenek az adakozási kosárhoz, és beletegyék az összegyűjtött adományokat.

Megtörténhet, hogy úgy megbotlanak, hogy többé képtelenek egyedül felállni. Akkor odasietnek az édesapák, felemelik, és az ölükben viszik a célhoz. És mi is megkönnyebbülten fellélegezhetünk, amint kis kezecskéik beleteszik a kosárba a bankjegyeket.

Ábrahámnak is hasonló tapasztalata volt életútja során. Utazására gyakran nyomták rá bélyegüket kegyetlen bukások, de siralmas módon elkövetett bűnei ellenére alázattal és hittel megvallotta mennyei Atyja előtt gyengeségeit, és minden alkalommal visszatért Őhozzá.

Isten e két gyermeke – egymástól több ezer év távolságra – ugyanazon igazságról tesz bizonyságot: hosszú és fáradalmas utunk során nem az elesések gyakorisága számít, hanem a cél elérése. Ne engedd, hogy akár egy nap is elteljen anélkül, hogy megosztanád valakivel ezt az örömhírt!