SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

8. tanulmány     2006  november 18 - 24.

Tanító melléklet Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

HIT ÉS GYARLÓSÁG

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 16–19

“Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendõre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának” (1Móz 18:14).

Ezen a héten Abrám és Száraj (hamarosan Ábrahám és Sára) nyomába szegõdünk, akik nemcsak földi, de lelki útjukon is elõrehaladtak. Eközben tanúi lehetünk hitüknek, de gyarlóságaikat is észrevehetjük. Bûnbe, lelki tudatlanságba süppedt világban éltek, ahonnan szinte teljesen kiveszett Isten ismerete. A gonoszságáról hírhedtté vált Sodoma és Gomora a legjobb példa az akkori állapotokra.

“Az ember legfõbb baja egyrészt a büszkeség, ami elválasztja Istentõl, másrészt az érzékiség, ami földhöz köti” – állapította meg egy híres francia író.

Nem sokat változott azóta az ember, de szerencsére Isten kegyelme sem lett kevesebb. Az Úr ma is éppen úgy szereti a büszke, érzéki bûnösöket! A pátriárka életét nyomon követve, Sodoma és Gomora szomorú, iszonyatos történetéhez érve találjuk ennek legjobb példáját. Hiába szerette õket Isten, hiába lett volna kész a megbocsátásra, a büszkeség és a testi vágyak sodrásába kerülve már nem volt visszaút.

A Szentírásban így olvashatjuk: Isten “nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek” (2Pt 3:9 új prot. ford.), mégis lesznek, akikkel ez történik. Milyen szomorú, hiszen a kereszt, Krisztus áldozata miatt senkinek sem kellene elvesznie! A héten azoknak a szomorú példájáról olvasunk, akik nem menekültek meg.

HÁGÁR ÉS IZMAEL (1Mózes 16)

Vasárnap november 19.

Olvassuk el újból azokat az ígéreteket, amelyeket eddig adott Isten Abrámnak a tõle származó népre, utódokra vonatkozóan (1Móz 12:1–3, 7; 13:15–16; 15:4–6, 13). Isten újból és újból elmondta neki, hogy nagy nép atyjává teszi, az örökös “tõled fog származni” (1Móz 15:4 új prot. ford.). Az anya személyérõl viszont sehol nem esik szó. Száraj volt Abrám felesége, tehát magától értetõdõ a gondolat, hogy õ szüli meg a gyermeket, még ha a Szentírásban eddig olvasható ígéretek kifejezetten nem is utalnak erre.

Olvassuk el 1Mózes 16. fejezetét. Mi magyarázza próbálkozásukat, tekintettel arra, hogy az ígéretek következetesen Abrámnak szóltak? Miért volt mégis helytelen a tettük?

Tíz év telt el azóta, hogy Abrám Kánaán földjére lépett, de a megígért gyermek nem született meg. Jellegzetesen emberi, hogy a pátriárka pánikba esett, így “hallgatott az okos szóra”. Hogyan is lehetne különben utóda? Az idõs, meddõ Száraj hogyan szülhetne?! Nem is nehéz elképzelni a tettük mögött meghúzódó érvelést, hiszen soha nem mondta az Úr, hogy Száraj anya lesz. A kor szokásai szerint egy férfi több asszonyt is elvehetett, persze attól még nem lett helyes a szokás, hogy sokan éltek így. Az igaz Istent követõ Abrámnak és Szárajnak is tisztában kellett volna lennie ezzel. Mások példáját követve a hívõk is gyakran vétenek, még ha tudják is, hogy nem helyes, amit tesznek!

1Mózes 16. fejezetét olvasva fontos elv bontakozik ki elõttünk: keserû gyümölcsöt terem Isten törvényeinek az áthágása. Milyen tanulságot vonhatunk le arra nézve, ha egy jó cél érdekében tudatosan helytelen lépésre készülünk? Végül is Abrám és Száraj a maguk módján próbálták meg valóra váltani Isten ígéretét.

A SZÖVETSÉG MEGERÕSÍTÉSE (1Mózes 17)

Hétfõ november 20.

Tizenhárom évvel Izmael születése után Isten ismét megjelent Abrámnak, és kibõvítette, megerõsítette a pátriárkával korábban kötött szövetséget.

Hasonlítsuk össze az Abrámnak tett elõzõ ígéreteket (1Móz 12:1–3, 7; 13:15–16; 15:4–6, 13) azzal, amit ekkor mondott az Úr (1Móz 17:1–16). Mit tett hozzá Isten az eddigiekhez, és mit fejtett ki részletesen, amirõl azelõtt nem esett szó?

_________________________________________________________________

Isten azt mondta Abrámnak (akinek a neve nem sokkal ezután Ábrahám, azaz “sokaság atyja” lesz), hogy legyen “tökéletes”. Emlékeztette a pátriárkát: a kegyelem és az irgalom egyáltalán nem azt jelenti, hogy feleslegessé válna a hûséges engedelmesség (Róm 5:20-6:2). Ezek után még részletesebben kifejtette, amit elõször csaknem 25 évvel korábban ígért Abrámnak, majd elrendelte az újszülött fiúgyermekek körülmetélését.

Hosszú évszázadokon át sok elképzelés alakult ki arról, hogy vajon miért is éppen ez a szertartás szolgált a szövetség jeléül. Ha az utódok születésére tett ismételt ígéretre gondolunk (1Móz 12:7; 13:15–16; 15:3, 13, 18; 17:7–10), a körülmetélés nyilván a nemzetségi, születési kapcsolatot jelképezte, amit az Úr kiválasztott szövetséges népével szerzett, és amit hit által kellett megtartani (Róm 4:11-12). Isten azt akarta, hogy az igazság sok-sok nemzedéken át e nép által jusson el a világba, és a Messiásnak is közöttük kellett fellépnie. Minden bizonnyal a szív körülmetélését (5Móz 30:6; Róm 2:29) is jelképezte a szertartás. Ám Jézus eljövetele és azután, hogy az evangélium a pogányokhoz is eljutott, az Úr már nem tartott igényt a körülmetélés gyakorlatára (Gal 5:6).

Még ha nem is lett volna egészen világos eddig – most teljesen egyértelmûvé vált: Száraj (Sára), az idõs Sára által születik meg az ígéret gyermeke (1Móz 17:15–19). Hitre volt Ábrahámnak szüksége eddig is, ekkor azonban még inkább!

Hasonlítsuk össze Róm 4:16–25 és 1Móz 17:15–19 verseit. Hogy fogadta Ábrahám a gyermek születésének hírét? Mit tanulhatunk az igékbõl a hit általi megigazulással kapcsolatban (vö. 1Móz 15:2; 16:4)? Mit tudhatunk meg Isten hûségérõl? Miben reménykedhetünk még akkor is, ha nem mindig olyan rendületlen a hitünk, mint kellene?

AZ ÚR LÁTOGATÁSA A FÖLDÖN (1Mózes 18)

Kedd november 21.

1Mózes 18-ban újból elhangzik az ígéret a születendõ gyermekrõl, itt már kifejezetten Sárának (1Móz 18:10). Úgy tûnt, hogy lehetetlen beteljesíteni egy ilyen ígéretet (1Móz 18:11). “Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?” (1Móz 18:14) Ma is erõsen kárhoztat ez a mondat minden hitetlenséget és kételyt, különösen azokét, akik az Úr követõinek vallják magukat!

Olvassuk el figyelmesen a 16–21. versekig terjedõ részt. Milyen ellentétre figyelhetünk fel? Hogyan jelképezi ez a történet az egész emberiség két táborra szakadását (Lásd még Mt 25:32–33; Róm 11:26; 2Pt 2:6; Jel 22:14–15)?

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

A jól ismert történettel kapcsolatban talán az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy ki szólt Ábrahámhoz. Több vers (1Móz 18:1, 13, 17, 22, 26) “Úr”-nak fordítja a héberben négy betûbõl álló szót (JHVH), az Atya Isten szent nevét. Közvetlenül Istenre utalva ez a szó fordul elõ pl. 1Móz 4:1, 4; 6:5; 2Móz 20:11; 1Kir 9:1; Zsolt 32:2 versekben, és szó szerint még több ezer szövegben.

Hosszú évszázadokkal Jézus testetöltése elõtt megjelent az Úr a földön emberi alakban (1Móz 18:1–8). Már ez a réges-régi történet is felvillantja, hogy milyen szoros kapcsolatot tart fenn a teremtõ Isten bûnbe süllyedt, földi teremtményeivel. Rácsodálkozhatunk Isten csodálatra méltó szeretetére, ha a világegyetem méretére, a teremtett világ hatalmas voltára és bonyolultságára gondolunk, ami az általunk ismert részben is lenyûgözõ. Emberi alakban jelent meg az Úr, és a bûnös emberrel, Ábrahámmal beszélgetett. Ez természetesen csak elõjele annak, ami évszázadokkal késõbb, Jézus élete és szolgálata idején történt. Jézus nemcsak emberré lett, de meg is halt a bukott világ bûneiért. Mi tehát a lényege ennek? Isten sokkal közelebb van az emberiséghez, mint ahogy a legtöbben gondolnánk!

Hogyan tapasztaltuk már az Úr közelségét? Milyen, mások által talán észrevehetetlen, bensõséges módon hatott az életünkre? Mit tehetünk azért, hogy még jobban érezzük jelenlétét?

A PUSZTULÁS ELÕESTÉJÉN (1Mózes 19:1–14)

Szerda november 22.

Olvassuk el 1Mózes 19 elsõ hét versét. Milyen képet fest ez a szakasz Sodoma városának erkölcsi állapotáról? Mire következtethetünk abból, hogy minden férfi, “ifja, örege, mind az egész község egytõl egyig” (1Móz 19:4) Lót házához ment? Mire emlékeztet ez az eset (Lásd 1Móz 6:5)?

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

Még a mai, erkölcstelenséghez szokott értékítéletünk szerint is borzalmas, amit Sodoma lakói mûveltek. Hogyan süllyedhetett az egész város ilyen mélyre?

Milyen magyarázatot ad Ez 16:49–50 a történtekre? Hogyan vezethetett ilyen erkölcsi romláshoz ez a helyzet? Milyen tanulságot szûrhetünk le ebbõl mi?

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

2Pt 2:7–8 szerint Lót igaz ember volt, akinek fájt látni, ami körülötte zajlott, pedig minden bizonnyal hatott rá is a környezet. Ugyan kire ne hatna? (Keresztelõ Jánosnak a pusztában kellett élnie, távol az emberi romlottság befolyásától.) Lehet, hogy vendégei védelmezése közben ezért lett volna kész szûz leányait a tomboló tömeg elé vetni (1Móz 19:8)? Nehéz lenne Lót gondolkodását megérteni. Mindenesetre ebbõl az esetbõl is láthatjuk, hogy igen komolyan vette az emberek fenyegetését, hiszen nyilván jól tudta, mire képesek. Csak a két angyal természetfeletti ereje védte meg az ellene is felgerjedt csõcselék gonoszságától.

Nem egyik pillanatról a másikra változtatta a jómód, a büszkeség és a kenyér bõsége Sodoma lakóit tomboló fenevadak hordájává, (1Mózes 19). Idõ kell ehhez a folyamathoz. Vizsgáljuk meg a saját életünket! Merre tartunk: a Szent Város felé (Zsid 12:22; Jel 21:2) vagy Sodoma irányába? Minek alapján adhatjuk meg a választ?

SODOMA PUSZTULÁSA (1Mózes 19)

Csütörtök november 23.

Milyen újabb példákat láthatunk 1Móz 19:12–29 verseiben arra, hogy Isten szerette volna megmenteni az embereket még saját maguk ellenére is?

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

Lót következetlensége csökkentette volna bizonyságtétele erejét? Családját még kétségbeesett éjszakai látogatásával is képtelen volt felrázni. Gyermekei “nevettek babonás félelmén. Lányai férjük befolyása alatt álltak. Elég gazdagok voltak. A veszély semmi jelét nem észlelték. Minden úgy volt, ahogy azelõtt. Nagy vagyonuk volt, és lehetetlennek tartották, hogy a gyönyörû Sodoma elpusztul” – (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 126. old.).

Milyen elvre utal 1Móz 19:15 a bûn büntetésével kapcsolatban? Különösen figyeljünk erre a részre: “hogy el ne vessz a városnak bûne miatt”. Mi az üzenete ennek számunkra?

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

Jézus azért jött, hogy a bûnt pusztítsa el, nem a bûnösöket (1Jn 3:5). Jézus azért jött, hogy megmentse, nem pedig elpusztítsa a világot (Jn 3:17). Jézus azért jött, hogy megsemmisítse az ördögöt és az ördög munkáit, de nem az embereket (Zsid 2:14; 1Jn 3:8).

A megváltási terv központjában a bûn eltörlése, nem pedig az emberek megsemmisítése áll. Isten meg akarta menteni Lótot a pusztulástól. Elõbb-utóbb minden gonoszság elpusztul, tehát mi magunk is csak úgy menekülhetünk meg a rettenetes végzettõl, ha elmenekülünk attól, ami rossz. Hittel, engedelmesen ragaszkodjunk Jézushoz, a Megváltóhoz, igényeljük tökéletes bûntelenségét, és igyekezzünk minden bûnt eltávolítani az életünkbõl (Róm 6:12; 1Pt 4:1–2). Végezetül Isten egyszer és mindenkorra eltörli majd a bûnt. Az evangélium jó híre viszont az, hogy nem kell feltétlenül a bûnnel együtt nekünk is pusztulásra jutnunk!

Lót megmentésével összefüggésben olvassuk el 1Móz 19:24–29 verseit, és figyeljük meg a következõ fordulatot: "megemlékezék az Isten Ábrahámról" (1Móz 19:29). Milyen értelemben jelképezi ez a Jézusban való üdvösséget és szabadulást, azt, hogy csak Jézus menthet meg az ítélet napján?

Péntek november 24.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták.

Budapest, 1993, Advent Kiadó. 105-112. old. és 122-134. old.

Ellen White a következõt állapította meg Lóttal kapcsolatban: “Amíg e gonosz városban hitetlenek között élt, hite meggyengült. A menny Fejedelme mellette volt, mégis úgy könyörgött életéért, mintha Isten, aki figyelmet és szeretetet tanúsított iránta, nem õrizné meg továbbra is. Teljesen a mennyei követre kellett volna bíznia magát; minden kérdés és kétely nélkül az Úr kezébe kellett volna tennie akaratát és életét” – (i. m. 127. old.).

“Üdvözítõnk figyelmeztette tanítványait, hogy visszajövetelét közvetlenül megelõzõen hasonló állapotok uralkodnak majd, mint az özönvíz elõtt. Az emberek túlzásba esnek az evés-ivás terén, a világ élvhajhászatba merül. Ez a helyzet ma. A világban fontos szerepe lett az étvágy kielégítésének, és ha valaki igyekszik követni a világ példáját, elferdült szokások rabságába kerül - olyanokéba, amelyek egyre inkább Sodoma pusztulásra ítélt lakosaihoz teszik hasonlóvá az embert. Csodálkoztam rajta, hogy a föld minden lakosa nem pusztult el úgy, mint Sodoma és Gomora népe. Megvan az oka, hogy a világ ennyire elfajzott, erkölcsileg lezüllött állapotba került. Az értelmet vak szenvedélyek uralják, és a nemesebb célokat sokan feláldozzák, csak hogy vágyaikat minden áron kielégíthessék” – (Ellen G. White és James White: Christian Temperance and Hygiene. 53. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

  1. Beszélgessünk a csütörtöki rész utolsó kérdésére adott válaszainkról!

  2. Milyen erkölcsi kérdések foglalkoztatják ma az embereket? Gyülekezetünk hogyan viszonyul ezekhez a kérdésekhez? Keresztényként hogyan mutathatunk jó példát a magasabb erkölcsi színvonalra?

  3. Van az ismerõseink között valaki, aki olyan bûnnel küzd, ami az életét rombolja? Szombatiskolai csoportunk mivel segítheti gyõzelemre, hogyan bátoríthatja, támogathatja?

 

Mire ezek a sorok nyomtatásban megjelennek, lehet, hogy valaki leteheti nehéznek talált keresztjét.

Ő, az én Anyám.

De ez az írás mégsem a fájdalomról, inkább jó Istenünk gondviselésének újabb megtapasztalásáról szól.

Idős kora (90 év felett), betegségei, egyedülmaradottsága miatt az utóbbi 10 évet együtt töltöttük Anyámmal. Életfelfogásbeli, vérmérsékleti stb. különbözőségünk következtében, akaratlanul is folyamatosan kemény lelki horzsolásokat okoztunk egymásnak. Néha-néha, ha feltettem magamnak a kérdést, szeretnéke az Új Földön találkozni, együtt lenni Anyámmal – bizony nem mertem rá válaszolni.

A szavak olyanok, mint az építőkockák, bármit össze lehet rakni belőlük: hidat, falat vagy kaput, ami ha egyszer becsapódik, nehéz kinyitni újra.

Jó Istenünk kegyelméből nekünk sikerült hidat építeni ebben az utolsó életszakaszban, és már igaz szívvel kívánom, reménykedem, hogy a földi béklyók letétele után, újjászületve találkozhassunk.

Prohászka: “Egy pici fütty az életem, elég az gondnak, hogy szép legyen, elég az gondnak, hogy jó legyek, mindenkinek, amíg lehetek.”

Juhász Ilona