TANÍTÓI MELLÉKLET

8. tanulmány  −  2006 november 18 - 24.

Tanulmány Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

HIT ÉS GYARLÓSÁG

A tanulmány célja

  1. Rávilágítani a tényre, hogy a sors önkezű egyengetése sokszor bajt és nehézséget hoz.

  2. Tanulmányozni az Ábrahám és Isten közti egyedi kapcsolatot.

  3. Elemezni Szodoma és Gomorra gonoszságát, bűn miatti megsemmisülését.

A tanulmány vázlata

I. Isten terve ellentétben az ember tervével (Péld 3:5-6)

  1. Ábrám úgy dönt, besegít az Istentől kapott ígéret teljesedésébe: Szárai szolgálólányával, Hágárral utódot nemz.

  2. Miután megszüli fiát, Hágár megveti Szárait. Megjelenik a konfliktus.

  3. Az Úr megismétli az ígéretet: Szárai fiat fog szülni, és Ábrám nevét Ábrahámmá változtatja.

II. Ítélet és kegyelem (1Móz 18:17)

  1. Az Úr megjelenik Ábrahámnak Mamré tölgyesében, és beszél neki tervéről, mely szerint megsemmisíti Szodomát és Gomorrát.

  2. Ábrahám védőbeszédet mond a két városért.

  3. Isten az Ő irgalma folytán beleegyezik a két város megkegyelmezésébe, ha talál benne legkevesebb tíz igaz embert.

III. Szodoma és Gomorra megsemmisítése (1Móz 19:1-13)

  1. Lótot meglátogatja két angyal, és figyelmezteti a város azonnali megsemmisítésére.

  2. Szodoma férfiai Lót vendégeinek meggyalázására törnek. Ez utóbbiak közbelépnek, és megmentik Lótot a feldühödött tömegtől.

  3. Az Úr tűz által megsemmisíti Szodomát és Gomorrát. Csupán Lót és két leánya menekül meg.

Összefoglalás

Ábrahám és Sára saját maguk veszik kézbe sorsuk irányítását: Sára átengedi szolgálólányát, Hágárt Ábrahámnak, utódnemzés céljából. Kirobban a konfliktus, elhatalmasodik a keserűség, bekövetkezik a szakadás. E kínos helyzet dacára, az Úr személyesen újraigazolja Ábrahámnak tett fogadalmát, még mielőtt megsemmisítené Szodomát és Gomorrát.

Magyarázat

Az előző heti tanulmányunkban Ábrahámnak Élám és Sineár királyaival folytatott harcáról tanultunk, amelynek folytán kiszabadítja a foglyul ejtett Lótot. Szodoma és Gomorra királyai szintén Ábrahámnak köszönhetik szabadságukat. Megmenekülésük révén tanúi lehettek Isten irgalmának és kegyelmének. Ez az esemény megtérésre kellett volna hogy vezesse őket, amely egyben az általuk vezetett városok pusztulástól való megmenekülését is jelentette volna. Sajnos, nem így történt. Mindazonáltal a tragédia, mely ezután következik, a közbenjárás és szabadítás története, Isten bűnösök iránti, hosszútűrő kegyelmének és érettünk végzett közbenjárásának bizonyítéka. Minden a vendégszeretet csodálatos aktusával kezdődik, amely felől Isten úgy döntött, érdemes feljegyezni az utókor számára.

I. A világegyetem Urának vendéglátója

Amikor az Úr és angyalai meglátogatták Ábrahám táborát, a pátriárka a klasszikus bibliai vendégszeretet jegyében fogadja őket. Meghívja látogatóit, hogy nála étkezzenek és pihenjenek. A vendégfogadás egy másik bevált gyakorlata a látogatók lábainak megmosása volt. Ábrahám szerényen kenyérrel kínálja őket (1Móz 18:5). Nem bízza a szolgákra, hanem személyesen tálalja nekik az ételt (8. vers). Ábrahám megtiszteli Istent, aki, a maga során három dolgot tesz érte. Először is megígéri a pátriárkának, hogy jövőre Sára fiat fog neki szülni (10. vers), majd dicséri Ábrahám feddhetetlenségét, és bizalmat szavaz neki, felfedvén előtte Szodoma és Gomorra sorsát.

II. A két város története

Amikor az Úr elárulja Ábrahámnak, hogy mit fog tenni Szodomával és Gomorrával, a pátriárka a két mezőváros megkegyelmezéséért esedezik, feltéve, ha él bennük legalább ötven igaz ember. A Közel-kelet jellegzetes szokása szerint Ábrahám „alkudozik” Istennel, és sikerül ezt a számot fokozatosan tízre csökkentenie. Az Úr figyelembe veszi Ábrahám közbenjárását. Noha a pusztulásra ítélt városokban nem volt annyi igaz ember, mint amennyit a pátriárka kialkudott (és ezt tudta az Úr), Isten mégis tiszteletben tartja Ábrahám Szodomáért és Gomorráért tett közbelépését. „A pusztuló lelkek iránti szeretet ihlette Ábrahám imáját... Szodomáért való mélységes aggodalma mutatja, hogyan kellene aggódnunk a megrögzött bűnösökért... Ábrahám lelkülete Krisztus lelkülete volt” (Ellen G. White, Pátriárkák és próféták, Advent, Budapest, 1993, 108).

Habár Ábrahám közbenjárása nem elég Szodoma megmentéséhez, Isten kiutat kínál fel Lót és családja számára.

III. Lót példája

Lót annyira ragaszkodott a városhoz, hogy figyelmen kívül hagyta Isten ígéretét, mely szerint nagybátyjának, Ábrahámnak adja Kánaán földjét. Az Ígéret Földje határainak bibliai leírásában sehol sem szerepel az, hogy Szodoma része lenne ennek a területnek.

„Bár Lót Szodomába költözött, nem osztozott lakói gonoszságában” (uo., 107). Mindezek ellenére, attól a pillanattól kezdve, hogy oda költözött, a város erős befolyást gyakorolt rá és családjára. Amikor angyalok érkeztek, hogy figyelmeztessék a település közeli pusztulásáról, Lót „késedelmeskedett” (1Móz 19:16). Hogy mégis kivigyék a városból, szó szerint karon kellett őt, feleségét és két leányát fogniuk. Az angyalok e határozott közbelépésére utalván, a bibliai jelentés megemlíti az okot is: „Az Úrnak iránta való irgalmából” (uo.). Miután kimenekítették a tétova családot a városból, az angyalok ekképpen figyelmeztették Lótot: „Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz!” (17. vers).

Lót azonban ellenkezik. Látván egy másik, közeli várost, megpróbál alkudozni az angyalokkal: „Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd meneküljek, kérlek, oda!” (20. vers). Másképp fogalmazva, azt mondta, hogy az a város nem is olyan gonosz, lévén, hogy kisebb, mint Szodoma vagy Gomorra, következésképp nem is érdemli ki a megsemmisítést. Isten szemében azonban a nagyság soha nem a jó vagy a rossz ismérve. „Lám, kicsiny az; és én életben maradok” (uo.). Lót ezen egyezkedése az angyalokkal Ábrahámnak Szodomáért és Gomorráért végzett közbenjárásának torzított visszhangja, mely nem több egyszerű alkudozásnál. Nem értette meg, hogy menekülésének döntő tényezője nem a hely volt, ahová elrejtőzött, hanem maga Isten.

Istennek azonban több türelme van, mint nekünk. Az angyalok meghallgatták vakmerő kérését, és megígérték, hogy nem semmisítik meg Coárt (név, melynek jelentése: kis méretű – 21-22. vers). Továbbá elmagyarázták Lótnak, hogy Szodomát sem semmisítik meg mindaddig, míg ő nem lesz biztonságban (22. vers). Lótnak tudnia kellett volna, hogy ha Isten angyalokat küldött a megmentésére, semmi körülmény között nem engedte volna meg, hogy bármi baja essék. Ábrahám unokájának nem önmagának kellett oltalmat és menedéket keresnie.

Lót állandó tétovázásának súlyos következménye volt az ő feleségére nézve, aki értékesebbnek ítélte egykori otthonát Isten parancsánál, hogy tudniillik vissza se tekintsen, miközben menekül. Szodoma megrontó befolyása még megsemmisülése után is sokáig aktív volt; törvénytelen szellemi-lelki öröksége a későbbiekben Lót lányai viselkedésében nyilatkozik meg. Atyjuk elleni vétkük nem más, mint szomorú bizonyítéka annak a ténynek, hogy Isten igazságosan járt el, amikor elpusztította ezeket a városokat.

Ha Lót története arra tanít minket, hogy ne kötődjünk túlságosan a földiekhez, mivel ragaszkodásunk tönkretehet bennünket, Ábrahámnak a két, pusztulásra ítélt város érdekében végzett közbenjárása Jézus szeretetteljes közbenjárására utal: „A kereszthalál gyötrelmeiben, amikor reá nehezedett az egész világ bűneinek szörnyű terhe, szidalmazóiért és gyilkosaiért imádkozott: 'Atyám! Bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek' – Lk 23:34”  (Pátriárkák és próféták, 108).

Személyes bizonyságtétel

Isten megadta nekünk a képességet, hogy a szorgalmas munka, az értelem és nem ritkán a helyes hely- és idő megválasztása által gyümölcsöző életet élhessünk – azaz magas életszínvonalat érhessünk el. A kulturális kontextustól függően, anyagi sikerünket a társadalomban elfoglalt helyünk, birtokaink, kényelmes, modern otthonunk, drága ruházatunk és értékes autónk, vagy egyéb megvalósítások szemléltetik. Mindezen dolgok megvalósítása önmagában téves lenne? Nem, nyilvánvalóan nem. Mégis, ha saját utunkat követjük, anélkül, hogy mennyei Atyánk jelenlétét és vezetését élveznénk életünkben, ami áldásunkra válhatna, átokká fajulhat.

Minden attól függ, milyen értéket tulajdonítunk földi státuszunknak, hogy képesek vagyunk-e elszakadni földi javainktól anélkül, hogy sajnálkoznánk felettük, vagy hogy jobban vágyódunk-e utánuk, mint mennyei Atyánk és az általa felkínált örök élet után.

Erős önfegyelmezésre van szükség – valamint a készségre, hogy teljességgel Istenre bízzuk magunkat – ahhoz, hogy az „itt és most” fogalmát elkülönítsük az eljövendőtől. A valóság az, hogy az emberek a leggyakrabban türelmetlenek és felületesek: csupán a jelennek élnek, anélkül hogy sokat gondolnának a jövőre.

Tarts önvizsgálatot ezen a héten. Tégy fel magadnak néhány fontos kérdést: A körülötted élő emberek mit látnak benned: azt, hogy fontosabbak számodra az anyagiak, mint a kapcsolatok? Több időt töltesz a javak megszerzésével, mint az adakozással? Elmondhatod-e őszintén, hogy Istentől kapott ajándékaidat arra használod, hogy ismerőseid – vagy ami még fontosabb: az idegenek – életét szebbé tedd? Hálás vagy-e naponta Isten minden áldásáért? Bizonyítod-e ezt a tized hűséges fizetése által?

Ne feledd, hogy „Isten szeret téged... Megkér, hagyd el azokat a dolgokat, amelyek hátráltatnak lelki fejlődésedben, és eltorlaszolják előtted a mennyei erőhöz és vigaszhoz vezető utat” (Ellen G. White, Bizonyságtételek, IV, 112, eredeti oldalszámozás). Szánd oda Istennek befolyásodat, vagyonodat és társadalmi státuszodat, amivel rendelkezel. Ily módon felhasználhat terve megvalósításához úgy téged, mint azokat is, akikkel kapcsolatba lépsz.