TANÍTÓI MELLÉKLET

7. tanulmány  −  2006 november 11 - 17.

Tanulmány Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

ÁBRÁM

A tanulmány célja

  1. Értelmezni az Úr Ábrámnak címzett hívását, és ez utóbbi engedelmes készségét.

  2. Bemutatni az emberi – Isten ígéretei ellenére megnyilatkozó – gyöngeséget.

  3. Rámutatni a tényre, hogy Ábrám hűséges volt, annak dacára, hogy nem volt kézzel fogható bizonyítéka Isten ígéretei beteljesedésére.

A tanulmány vázlata

I. Az Úr elhívja Ábrámot (1Móz 12:1)

  1. Bábel után az emberek nemzetekre osztódtak, majd szétszóródtak a Föld felszínén.

  2. Ábrám Úr-Kaszdimban élt.

  3. Isten Szavának engedelmeskedve, Ábrám elhagyja szülőföldjét, és családjával együtt elindul Kánaán felé.

II. Isten ígéretei és az emberi gyöngeség (1Móz 12:10-13)

  1. Az Úr ígéretet tesz Ábrámnak, hogy útódai nagy népet alkotnak majd.

  2. Amikor éhséggel kell számolnia, Ábrám Egyiptomba megy.

  3. Mivel féltette életét, Ábrám eltitkolta a tényt, hogy Szárai a felesége.

III. Hit által vezetve (1Móz 13:8-18)

  1. Hatalmas vagyona miatt Ábrámnak és Lótnak két különböző irányban kell elindulnia.

  2. Ábrám önzetlenségről és nemes jellemről tesz bizonyságot, amikor megengedi Lótnak, hogy előbb válasszon területet magának.

  3. Ábrám bízik Istenben, és hisz ígéretében, mely szerint utódainak száma nagy lesz, akár a föld pora, noha addig még nem volt leszármazottja.

Összefoglalás

Isten felszólítja Ábrámot, hogy hagyja el szülőföldjét, és költözzék arra a földre, amelyet neki és leszármazottainak megígért. Ábrám hallgat Istenre, és, noha nem volt utóda, hűséges marad Hozzá.

Magyarázat

Milyen érzés lehet mindent hátrahagyni, és elindulni az ismeretlen felé? Az emberek gyakran költöznek egyik házból a másikba, amikor házasságot kötnek, vagy amikor idegen városban, idegen országban kénytelenek munkát vállalni. És mégis, hányan hagynák hátra a biztos megélhetést és kényelmet, figyelembe véve, hogy mindössze egy jobb élet ígéretének birtokában vannak, és eme ígéret teljesedése még csak nem is várható a közeljövőben? Ábrám azonban pontosan így tett. E heti tanulmányunkban Ábrám élete három szempontját – szokásait, politikáját és háborúit – elemezzük, hogy megértsük, mennyire fontos döntést kellett meghoznia: mindenről lemondott Istenért!

I. „Hagyd magad mögött emberi biztonságodat!”

Az ókorban az élet nehéz és veszélyes volt. A gyermekkori halandóság rátája rendkívül magas volt. Betegség és baleset bármikor lesújthatott az emberre, az orvosi tudomány és eszköztár pedig szinte teljességgel hatástalan volt a testi szenvedéssel folytatott küzdelemben. Az emberi közösségek zöme kizárólag a helyileg beszerezhető és előállítható táplálékon élt, és elég volt, ha csupán egy évben ment tönkre a termés, máris fennállt az éhhalál veszélye. A szárazság, jégeső és egyéb szélsőséges időjárási jelenség, valamint a kártékony rovarok pusztítása, a jószágok és növények megbetegedése vagy a háborúk sokasága tönkretehette a termést, elpusztíthatta az állatokat, megtizedelhette a munkásokat. Ha ez utóbbiakat valamilyen szerencsétlenség érte, szinte lehetetlenné vált a fölösleggel bíró területekről történő élelem behozatala.

A túlélés egyetlen módjának a nagy családhoz való tartozás bizonyult. Minél több gyermeke volt egy családnak, annál jobb dolga volt: volt aki megdolgozza a földet, volt aki gondozza az állatokat. Ne feledjük, hogy akkor nem volt gépesített, farmokra szerveződött mezőgazdaság, amely más, ehető melléktermékeket is biztosított volna az embereknek. Továbbá a gyermekek képezték a család, törzs vagy nép vérvonalának fennmaradását. Minél népesebb és gazdagabb volt egy család, annál több, az élet fenntartásához szükséges forrás állt rendelkezésére, s így eredményesebben nézhetett szembe a váratlan helyzetekkel. A népes családok közt kötött házasságok megsokszorozták a túlélés esélyét. Egy olyan korban, amelyben nem léteztek intézményesített öregotthonok, árvaházak, a család látta el az idősek és a rászorulók gondozását. Egyedülálló személynek, vagy akár utód nélküli házaspárnak szinte lehetetlen volt egyedül túlélnie a vészhelyzeteket.

Ábrám gazdag családból származott. Mivel nem voltak gyermekei, tudta, hogy öregkorára mindössze Úr-Kaszdimban élő rokonai segítségére számíthat.

És akkor Isten elhívta őt. Megparancsolta, hogy hagyjon mindent maga mögött, és költözzék egy olyan országba, ahol idegenként, rokoni, társadalmi és gazdasági kapcsolatok nélkül kell élnie. Noha sok szolgát és kísérőt vitt magával, maga mögött hagyta birtokát – gazdagsága egyetlen forrását. Isten szava azonban így hangzott: „Indulj útra Velem: a hit útjára! Nagy néppé teszlek!”

II. Ábrám csalása

Hogy nagy néppé válhasson, Ábrámnak szüksége volt örökösökre, Szárai azonban meddő volt. Isten próbára tette hitét és jellemerejét, rámutatva ugyanakkor gyenge tulajdonságaira is, amelyeket gyökerestől el kellett távolítania.

A csalás és a ravaszság, úgy tűnik, erős vonása volt Ábrám családjának. Erről számol be a bibliai jelentés, amikor kifejti, hogyan próbálta meg átejteni a fáraót. Ezek a negatív tulajdonságok többször is felszínre kerültek a pátriárka élete során: Gérár királyával, Abimélekkel is hasonlóképpen próbálkozik (1Móz 20). Fia, Izsák szintén követte a példáját Abimélekkel, a filiszteusok királyával (1Móz 26). A csalás és ármánykodás Jákob, Ábrám unokája személyében érte el tetőfokát.

Egyiptomban Ábrám aggódott amiatt, hogy a fáraó megöli őt, hogy elvehesse tőle feleségét, Szárait. A fáraó korántsem azért akarta megszerezni Szárait, hogy a háremhölgyek számát növelje. Az ő szemszögéből igen előnyös volt szövetségre lépnie egy olyan gazdag és lenyűgöző személyiséggel, mint az erőskezű, számos szolgával és kísérővel valamint jelentős jószágállománnyal rendelkező Ábrám.

Az egyiptomi uralkodók legfőbb vagyongyarapító módszerei közé tartozott a házasságkötés. Ábrám tehát önmagát csapja be, mivel amikor azt állítja, hogy Szárai a húga, nem tesz egyebet, mint bíztatja a fáraót házasodási szándékában. Bizonyos szempontból Szárai valóban féltestvére Ábrámnak (1Móz 20:12), csakhogy a pátriárka ezt az igazságot hazugság gyanánt alkalmazza.

A bibliai jelentés méltósággal bíró férfiként mutatja be az egyiptomi uralkodót, aki – ebben a helyzetben – nemesebb erkölcsről tett bizonyságot, mint Ábrám. És mégis, Isten nem hagyja cserben a pátriárkát, amikor elbukik, és a szövetségkötés keretében tett ígéretét sem vonja vissza. Ez a tény számunkra is bizonyítja Isten irántunk tanúsított hűségét.

III. Az északi beözönlők

Isten ígérete, mely szerint Ábrám magvából nagy nép lesz, gyakran árnyékot vet a pátriárka jellemének többi jellegzetességére, tudniillik közvetítő-közbenjáró és harcos mivoltára, amelyet a Szodomát és Gomorrát ért támadás, illetve Lót fogságának epizódja világít meg.

A szövetséges haderő – mely megtámadta Szodomát, Gomorrát és a Holt tenger partjának többi városát – inkább fosztogatott, mint hódított, a környék kizsákmányolására törekedett, semmint annak elfoglalására. Foglyokat is csupán azért vittek magukkal, hogy váltságdíjat kérhessenek értük, vagy hogy rabszolgákként való dolgoztatásukból hasznot húzhassanak. A foglyok közt volt Ábrám unokája is. Az ókorban a háború volt a rabszolgaszerzés legfontosabb módja.

A Biblia egyes kutatói nevetségesnek tartják az elméletet, mely szerint Ábrám mindössze háromszáztizennyolc harcossal indult Lót és családja kiszabadítására. És mégis, az akkori viszonyokhoz képest ez a létszám jelentős hadtestnek bizonyult. A kor feljegyzései is tanúsítják, hogy az akkori hadseregek alig néhány száz tagúak voltak, legtöbb néhány ezer. A tény, hogy Ábrámnak sikerült ennyi embert összegyűjtenie, bizonyítja, hogy a pátriárka több volt, mint egyszerű törzsvezér, akit kis létszámú család követ.

Lót Ábrám általi kiszabadítása jelképe bűn alól való, Krisztus általi szabadulásunknak. Ábrám nem csak Isten üdvözítő munkájára utal, hanem a hitben való járásra is, aminek jellemeznie kell mindazok életét, akiket Isten elhívott, és akik tudják, hogy otthonuk nem itt, a földön, hanem másutt, egy sokkal csodálatosabb helyen van!

Személyes bizonyságtétel

E heti tanulmányunk a hit bizonyságtétele két nagyon fontos megnyilatkozását emeli ki, amelyet nekünk, keresztényeknek, készeknek kell lennünk gyakorolnunk mások előtt.

Elsősorban készen kell lennünk rendszeresen és hűségesen bizonyságot tenni közeli hozzátartozóink előtt, függetlenül attól, hogy osztják vagy sem hitbéli meggyőződéseinket. Ez nem mindig könnyű: gyakran megaláztatással, leplezetlen ellenséges lelkülettel kell számolnunk.

Ezen a héten megtanultuk, hogy mindezen nehézségek ellenére nemcsak hogy lehetséges, de Isten el is várja tőlünk, hogy bizonyságot tegyünk Róla és hűségesek maradjunk Hozzá. Noha minden bizonnyal szeretnénk látni, amint családtagjaink, rokonaink, barátaink, munkatársaink és más, hozzánk közel álló személyek rábízzák életüket a mennyei Atya szerető gondoskodására, megtörténhet, hogy erre mégse kerüljön sor. Isten mégis arra kér, hogy jellemünket és magatartásunkat szüntelenül az Övéhez igazítsuk, a többit pedig bízzuk Őrá.

Másodsorban megtanultuk, hogy bármikor, amikor hív minket Isten, követnünk kell Őt, függetlenül attól, mennyire idegen területen vinne végig az utunk.

Az ismeretlenben tett utazás többféleképpen ölthet alakot: válságos, életveszélyes egészségi állapot; egy szeretett személy – élettárs, gyermek, szülő – elvesztése; a munkahely elvesztése; válás több évi házasság után. Bármi lenne a próba, nem jelenti azt, hogy eredménye ismeretlen. Isten ismeri azt, hisz Ő áll a „kormánykeréknél”, Ő vezet végig a nehézségeken, próbákon. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Ő hozza ránk a próbát, de ugyancsak Ő is visz keresztül rajta. Ez az az ígéret, mely megvigasztal minket, s amellyel másokat – ismeretlen, háborgó vizeken evezőket –  megvigasztalhatunk. Bárhová vezessen, kövessük Őt!