SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

5. tanulmány     2006  október 28 - november 3.

Tanító melléklet Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

PUSZTULÁS, MAJD ÚJ KEZDET

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 5:32–9:29

“Azért legyen tehát az ív a felhõben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségrõl Isten között és minden testbõl való élõ állat között, mely a földön van” (1Móz 9:16).

“Hallottad, most meg mi van azzal a fanatikussal, Noéval?”

“Noéval, a hívõvel?”

“Bizony! Úgy látszik, Noénak teljesen elvette az eszét a hit. Újabban azzal állt elõ, hogy hamarosan víz esik az égbõl.”

“Víz az égbõl?”

“Folyton arról beszél, hogy özönvíz lesz, minden élõ elpusztul a föld színérõl, csak az marad meg, aki bemegy a bárkába.”

“A bárkába?”

“Igen, az valami furcsa alkotmány, úszik a víz színén. Olyasmi, mint egy csónak. Noé szerint csak azok élik túl az áradást, akik bemennek a bárkába. Ezért már neki is látott, hogy megépítse. Azt mondja, hogy Isten víz által ítéli meg az embereket a bûneink miatt. Pedig nem is vagyunk mindannyian annyira rosszak!”

“Víz az égbõl…? Hogy találhat ki ekkora bolondságot egy rendes ember, mint Noé?”

“Úgy, hogy bolond! Törvényeskedõ. Hát nem tudja, hogy egyedül hit által üdvözülünk? Õ meg folyton az életmódunkkal foglalkozik!”

“Igaz, Noé túlzottan szigorú, de alapjában véve rendes, becsületes ember.”

“Persze, de mégis, miért kellene elhinnünk olyasmit, amire soha azelõtt nem volt példa? A tudósok szerint teljességgel lehetetlen, a filozófusok szerint pedig ellenkezik a természet törvényeivel, amit állít. A vízpára reggelente száll fel a földrõl, nem az égbõl esik, igazam van!?”

“Igen… azt hiszem.”

 

“MINDEN TESTNEK VÉGE ELÉRKEZETT ELÕTTEM…”

Vasárnap október 29.

Kain és Ábel után még több gyermeke született Ádámnak és Évának - köztük volt Sét (1Móz 5:4), akinek a leszármazottai közül kerültek ki az özönvíz elõtt élõ, Istenhez hûséges pátriárkák. Noé is ebbõl az ágból származott (28-29. v.).

Milyen képet fest 1Móz 6:1-13 a javíthatatlannak tûnõ emberiségrõl? Hol ismerünk rá nemcsak korunkra, de saját magunkra is?

Bizonyos kommentárok szerint az “Istennek fiai” (1Móz 6:2) kifejezés menynyei lényekre utal, de a szövegösszefüggés és a tartalom azt mutatja, hogy Sét leszármazottairól van szó. Az “emberek leányai” pedig Kain utódait jelenti (az 1. vers szerint “az emberek sokasodni” kezdtek). “Isten fiai”, akik a hit vonalát jelképezik, hitetlenekkel léptek házasságra, nem tudtak ellenállni az ilyen szövetség csábításának.

Az emberiség gonoszságára nem is lehetne erõteljesebben utalni, mint ami ezekben a versekben olvasható. Figyeljük meg a “minden”, “szüntelen” és “csak” szavakat (5. v.). A “gondolatá”-nak fordított héber szó abból az igébõl származik, amit korábban úgy ír Bibliánk, hogy “formálta” (1Móz 2:7), és itt szándékos cselekedetet jelöl. Az Ószövetség a szív alatt az ember belsõ világát érti, mint az érzelmek, az akarat és az értelem székhelyét. A 11–13. versekben a “romlott” és “erõszakosság” szavak még teljesebbé teszik az 5. versben festett képet.

Mit érzett Isten a történtek miatt (1Móz 6:6–7)?

Az emberi szív állapotának bemutatása után a szerzõ rátér Isten szívének szomorúságára és fájdalmára. Mózes olyan szavakkal ír az Úrról, amelyeket az olvasók könnyen megérthetnek. Isten nem távoli, elvont gondolat vagy hajlíthatatlan elv. Õt is jellemzi az akarat, érinti a bûn tragédiája, sír az ember vétke miatt. Mennyire nehéz magyarázatot találni a bûn keletkezésének és gyors terjedésének kérdésére!

Hasonlítsuk össze 1Móz 6:6 és Mt 23:37 verseit. Mit tudhatunk meg arról, hogy mennyire kötõdik Isten a világunkhoz? Még hol találunk utalást erre a szoros kapcsolatra (pl. Jn 3:16)? Személyesen hozzánk is így viszonyul az Úr?

NOÉ ÉS A KEGYELEM EVANGÉLIUMA (1Mózes 6:8–22)

Hétfõ október 30.

Noé “kegyelmet” talált az Úr színe elõtt (1Móz 6:8). A kegyelem szó itt fordul elõször elõ a Bibliában. A kegyelem Isten meg nem érdemelt jóindulata, ami az érdemtelen bûnösre árad (Róm 4:14–16; Ef 2:5, 8; 2Tim 1:9).

Milyennek mutatja be a Szentírás Noé életét és jellemét (1Móz 6:9, 22; Zsid 11:7; 2Pt 2:5)? Ha ilyen jó ember volt Noé, akkor miért volt mégis szüksége Isten kegyelmére (Lásd még 1Móz 9:20–21; Róm 3:23; 1Jn 1:8)?

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

Noé hozzánk hasonlóan bûnös volt, de az életébõl a hit és az engedelmesség mutatkozott meg. Abban látszott ez a legjobban, hogy az Úr parancsának engedelmeskedve megépítette a bárkát.

Mit tudhatunk meg 1Móz 6:22 és 7:5 verseibõl a hívõ életében megnyilvánuló igaz, üdvözítõ hitrõl, ami nemcsak felépíti a bárkát, de bele is megy?

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

Erõszakos, romlott világban élt Noé, akinek Istenbe vetett hitét világosan mutatták cselekedetei. Rendkívül fontos ez a kérdés minden ember számára, aki szereti az Urat, és igény tart az üdvösség ígéretére, amit egyedül a kegyelem és a Jézusba vetett hit által nyerhetünk el. Noé hite lehetett volna óriási, de ha nem engedelmeskedik az Úr parancsának, családjával együtt õt is elsodorta volna az özönvíz áradása (Zsid 11:7). Szolgáljon ez tanulságul nekünk, akik nap mint nap kérjük Jézus igazságát, mint üdvösségünk egyedüli reménységét. Nem is hit az, ami nem mutatkozik meg tettekben!

Mi történt velünk az elmúlt héten? Hogyan mutatkozott meg cselekedeteinkben a hitünk? Mi utalt határozottan a hit hiányára? Min kell változtatnunk?

AZ ÖZÖNVÍZ (1Mózes 7:1–16)

Kedd október 31.

Mit tudott már azelõtt is Noé a “tiszta” és “tisztátalan” állatokról (1Móz 7:2–3, 8; 8:20)?

_________________________________________________________________

Isten már sokkal azelõtt megkülönböztette a “tiszta” és “tisztátalan” állatokat, mielõtt 3Mózes 11. és 5Mózes 14. fejezeteiben ezt írásban rögzítette a próféta, tehát a “tiszta” és “tisztátalan” állatok közötti különbségtétel már a kezdeti idõtõl fogva, jóval a zsidó nép létrejötte elõtti idõben megvolt.

Milyen bizonyítékát látjuk 1Móz 7:7–24 verseiben, hogy az özönvíz nem csupán egy kis területet, hanem az egész világot érintette (vö. 1Móz 7:19; Dán 7:27; Jób 28:24)?

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

Az özönvíz elborította a földet, csak Noé és a bárkában vele lévõk menekültek meg. Ismét olyan lett minden, mint régen, mielõtt Isten lakhatóvá tette bolygónkat (1Móz 1:2). Az egész világra kiterjedõ katasztrófára utalnak az újból és újból elõforduló kifejezések, mint pl. “a vizek pedig áradának és egyre nevekedének a földön… a vizek felette igen nagy erõt vevének a földön… tizenöt singgel nevekedének a vizek feljebb, minekutána a hegyek elboríttattak” (1Móz 7:18–20). Szintén a világméretû áradás mellett szólnak a pusztulás óriási voltára vonatkozó szavak, és az, hogy csak Noé és a bárka többi utasa maradt életben. A pusztítás egyetemességének további bizonyítékait találjuk a világ különbözõ népeinek özönvízzel kapcsolatos legendáiban, és arra utalnak a kövületek is. Röviden tehát: a szövegekbõl egészen világosan következtethetünk arra, hogy az özönvíz nem csupán bizonyos területeket érintett, hanem az egész földre kiterjedt. Fontos ezt kiemelni, mivel a Szentírás tanításával szembehelyezkedve már számos keresztény is állítja, hogy ez nem igaz, mert csak egy földrajzi helyen tapasztalt áradásról beszélhetünk.

Mit érezhetett Isten, amikor ítélettel kellett sújtania a világot, amit kezdetben jónak teremtett? Milyen “jó” van az életünkben, amit féltõ gonddal kell õriznünk, nehogy “szüntelen csak gonosz” (1Móz 6:5) legyen, és megérjen a pusztulásra?

AZ ELVESZETT NEMZEDÉK

Szerda november 1.

Mózes elsõ könyvében, a Noéról és az özönvízrõl szóló beszámolóban sehol nem olvassuk, hogy Noé családján kívül mást is hívott volna Isten a bárkába. Mintha kizárólag Noénak, a családjának és az állatoknak épült volna ez a különös alkotmány (1Móz 6:13–22). Más igehelyek, bizonyos újszövetségi szövegek homályosan persze céloznak másra is (Zsid 11:7; 1Pt 3:20; 2Pt 2:5). Ellen White egészen világosan kifejti, hogy Noénak a bárka építésével és aközben kellett tudatnia a világgal, mire számíthatnak. Noé “könyörgött nekik, hogy meneküljenek, amíg nem késõ” – (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 67. old.). Tudjuk, mi mindent vállalt az Úr az egész emberiség megmentéséért (1Tim 2:3–4), így nem lephet meg a gondolat, hogy valóban felkínálta a menekülés lehetõségét az özönvíz elõtti embereknek.

Sokat elárul annak a nemzedéknek az erkölcsi állapotáról, hogy végül is csak Noé családja és az állatok mentek be a bárkába. Nagy alázat kellett volna ahhoz, hogy valaki nyíltan Noé mellé álljon. Aki így döntött volna, annak el kellett volna viselnie a többség szitkozódó szavait, elveszítette volna népszerûségét. Hinnie kellett volna valamiben, amit nem értett igazán. Be kellett volna ismernie, hogy olyan helyzetbe került, amibõl csak Isten segítségével szabadulhatna. Aligha dicsekedhettek ilyen tulajdonságokkal a gonoszságban megcsontosodott generáció tagjai.

Mivel járt volna Noé kortársai számára, ha a hûséges pátriárka mellé állnak? Mit jelent ma a Krisztus és parancsolatai melletti kiállás? Milyen párhuzamokat fedezhetünk fel?

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

Isten mindig ad kivezetõ utat az embereknek, lehetõséget a bárkába bemenni! Jézus, aki Jeruzsálem felett is sírt, Noé által kérlelte az embereket, hogy térjenek meg. Természetesen minket is hív, hogy lépjünk a “bárkába”, mielõtt mindent elsodor az áradás, elragad az utolsó ítélet (Lásd Mt 24:38–41).

Milyen tényezõk nehezítik, hogy az ember hûséges maradjon Jézushoz? Mi a legjobb védekezési mód? Mit tehetünk, hogy amennyire csak lehet, elkerüljük, vagy legalábbis csökkentsük ezeknek a hatását?

SZÖVETSÉG ÉS MEGÚJÍTÁS

Csütörtök november 2.

Hogyan fejezte ki Noé hûségét, tiszteletét és háláját, amikor kiment a bárkából (1Móz 8:20)?

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

“Ebbõl tanulhat minden ezután következõ nemzedék is. Noé a kietlen földre lépett ki, de mielõtt magának házat készített volna, Istennek épített oltárt. Állatállománya kicsi volt, és megõrzésének nagy ára volt, de szívesen adott egy részt belõle az Úrnak annak elismeréséül, hogy minden az Úré. Így legyen nekünk is legfõbb gondunk, hogy áldozatainkat önként adjuk Istennek” – (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 76. old.).

Hogyan fogadta Isten Noé áldozatát? Hogyan fogalmaznánk meg a saját szavainkkal az Úr válaszát (1Móz 8:21–22)?

_________________________________________________________________

_________________________________________________________________

Isten válaszát emberi szavakkal kifejezve olvashatjuk. Isten elpusztította a világot, mert az ember “szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” volt (1Móz 6:5). Az emberiség gonoszságáról ugyanezt olvashatjuk itt, az özönvíz után is. Az Úr azt a szomorú igazságot fejezte ki, hogy az ember önmagában és önmagától még az özönvíz hatására sem javul meg. A szövegbõl viszont kitûnik, hogy Noé áldozatára válaszul hangzik el Isten kijelentése, miszerint nem pusztítja el újabb özönvíz a földet. A véráldozat összekapcsolódik az ígérettel: nyilván nem az emberek jósága, hanem az áldozat vezet el az új ígérethez. Isten bûnösségük dacára is megkíméli az embereket az újabb áradástól. Bizonyos szempontból ugyanazokat az elveket fedezhetjük itt fel, mint amelyekkel az evangéliumban találkozunk: Isten nem jóságunk miatt ment meg, hanem csakis kegyelembõl és irgalomból.

Mit ígért Isten 1Móz 9:8–19 verseiben? Kire terjed ki a szövetség? Mit tanulhatunk az “új szövetség” ígéretérõl, amit Jézusban nyerünk? Milyen hasonlóságokat és milyen különbségeket találunk (vö. 1Móz 9:12; 17:7; Zsolt 105:10; Zsid 13:20)?

Péntek november 3.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 62-74. old.

"Először úgy látszott, hogy sokan elfogadják az intést, de nem fordultak őszinte bűnbánattal Istenhez. Nem akarták elhagyni bűneiket. Az özönvízig eltelt idő alatt hitük próbára lett téve, de ők nem állták ki a próbát. Végül az eluralkodó hitetlenségtőllegyőzötten, korábbi társaikhoz csatlakozva elvetették az ünnepélyes üzenetet. Egyesek mély meggyőződésre jutottak, és megfogadták volna az intő szavakat, de oly sokan tréfálkoztak és gúnyolódtak, hogy átvéve ugyanazt a lelkületet, ellenálltak az irgalmas hívásnak, és csakhamar a legkiválóbb csúfolódókkal azonosultak. Azok voltak a legvakmerőbbek és legbűnösebbek, akiknek a lelkében egyszer már fény gyúlt, de ellenálltak Isten Lelkének.

E nemzedékben nem mindenki volt a szó legteljesebb értelmében bálványimádó. Sokan állították, hogy imádják Istent. Azt mondták, hogy bálványaik az istenséget ábrázolják, és hogy általuk az emberek tisztább fogalmat alkothatnak a mennyei lényről. Ez az osztály elsőként vetette el Noé prédikálás át. Amikor megkísérelték Istent anyagi tárgyakkal ábrázolni, elvesztették tiszta látásukat. Nem látták, milyen fenséges és hatalmas az Isten. Szem elől tévesztették jellemének szentségét, kívánalmainak szent és változatos voltát. Amikor a bűn általános lett, egyre kevésbé tűnt nekik rossznak, és végül kijelentették, hogy Isten törvénye érvényét veszítette; Isten jellemével ellentétben áll a bűn megbüntetése; és cáfolták, hogy ítéletével meg fogja látogatni a földet. Ha e nemzedékbeli emberek engedelmeskedtek volna Isten törvényének, akkor szolgájának intésében Isten hangját hallották volna. De mivel elutasították a világosságot, elméjük annyira elsötétedett, hogy Noé üzenetét csalásnak hitték" - (i. m. 65-66. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

Próbáljuk meg elképzelni, mi mindenre hivatkozva vetették el Noé szavait kortársai. Hogyan gondolkodhatnak azok, akik nem veszik komolyan a világ végére figyelmeztető üzenetünket?

A meghallgatott ima

Társasutazásra mentem a barátnőmmel. Az út során is minden este imádkoztam – diszkréten elvonulva. Barátnőm, aki katolikus, észrevette ezt, és megkért, hogy együtt imádkozzunk. A francia partoknál, Calais-ban nem indult el időben a hajónk, várni kellett, mivel nagyon háborgott a tenger. Barátnőm megjegyezte: “Lám, hogy vigyáznak, nem hiába imádkozunk!”

Amikor Londonból Belgiumba kellett volna továbbindulnunk, a vadonatúj autóbuszunkkal valami baj történt, és emiatt 4 órát késtünk. Lekéstük azt a hajót, ami Doverből Ostendebe vitt volna, és amire a 45 főnek megvolt a menetjegye. Mint később megtudtuk, ez a hajó a tengeren kigyulladt. 600 embert mentettek ki a vízből, sokan eltűntek. Katonai helikopterek segítették a mentést, a BBC, adását megszakítva, folyamatosan tájékoztatott a katasztrófáról. Megmentett és meghallgatott a Teremtő, és ez olyan tapasztalat volt a barátnőm számára is, ami bebizonyította Isten gondviselő szeretetét.

(FGY)