TANÍTÓI MELLÉKLET

5. tanulmány  −  2006 október 28 - november 3.

Tanulmány Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

PUSZTULÁS, MAJD ÚJ KEZDET

A tanulmány célja

  1. Bemutatni a világ özönvíz előtti állapotát.

  2. Beszédkeretet biztosítani Noé hittel teljes engedelmességéről, valamint arról, hogy milyen jelentés rejlik „a Noé kegyelmet talála” szószerkezetben (1Móz 6:8).

  3. Beszédkeretet biztosítani a világ víz általi teljes megsemmisítéséről.

A tanulmány vázlata

I. Azonnali megsemmisülés (1Móz 6:7)

  1. Az emberek irtózatos gonoszsága miatt az Úr eldöntötte, hogy vízözön által megsemmisíti a földet.

  2. Az Úr megkérte Noét, Séth egyik utódját, hogy építsen egy bárkát.

  3. Noé igazi hitről tesz bizonyságot: hallgat Isten parancsára, és azzal megegyezően cselekszik.

II. A biztonság bárkájában (1Móz 7:2-23)

  1. Isten elmagyarázza Noénak, hogy minden tisztátalan állatfajból egy-egy párat, a tiszta állatok közül pedig hét-hét párat vigyen be a bárkába.

  2. Az emberek közül csak Noé és családja ment be a bárkába.

  3. Az özönvíz megsemmisíti a földet, és akárcsak a teremtés első napján, mindent víz fed el.

III. Új szövetség (1Móz 8:20-22; 9:12-15)

  1. Az özönvíz után Noé oltárt épít, amelyen áldozatot mutat be Istennek.

  2. Isten megígéri, hogy soha többé nem semmisíti meg a Földön az életet özönvíz által, majd ígérete jeleként kitűzi az égboltra a szivárványt.

Összefoglalás

Az emberek rettenetes gonoszsága miatt Isten özönvíz által megsemmisíti a Földön az életet. Noén, családján és a bárkába bevitt állatokon kívül senki és semmi nem éli túl a katasztrófát. Az özönvíz után Isten ígéretet tesz arra, hogy soha többé nem semmisíti meg a Földön az életet özönvíz által.

Magyarázat

Párhuzam vehető észre Istennek az özönvíz utáni Föld helyrehozataláért való közbelépése és a teremtés hetének eseményei között. Érdekes egybeesés, nyilván, de mi e hasonlóság mélyebb értelme? Ahhoz, hogy felbecsülhessük az e párhuzamban rejlő lelki vonatkozású értékeket, előbb látnunk kell, milyen volt Noé korának világa. Csak így érthetjük meg, miért döntött Isten a megsemmisítése mellett, miért változtatta újjá, és mi az, amit irgalmából tanulságként levonhatunk.

I. A feddhetetlen Noé

Noé világa oly mértékben utasította vissza Istent, hogy a Menny kénytelen volt kimondani rá a halálos ítéletet. Az emberek minden egyes gondolata, cselekedete kizárólag a rossz felé irányult (1Móz 6:5). Az erőszak szintje elérte a kritikus pontot. A teremtett világ, amelyről Isten azt állította, hogy „nagyon jó”, megromlott, erőszakossá vált (6:11). Az Úr kétszer is kijelenti, hogy megbánta, hogy megteremtette az embert. Az állapot, amelybe az emberek saját döntéseik miatt jutottak, nagy bánatot okozott Istennek (6. vers). Egyetlen egy ember, Noé „talált kegyelmet az Úr előtt” (8. vers).

Mit akar ezzel mondani a Biblia? „Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé” (1Móz 6:9). Az Ótestamentum a „tökéletes” vagy „feddhetetlen” jelentéssel bíró szót olyan személy jellemzésére használja, aki kerüli a bűnt, és jót tesz felebarátainak. A „szeplőtelen” jelző a szentségre utal. A Septuaginta – az Ótestamentum első görög nyelvű fordítása – itt ugyanazt a görög szót használja, mint amit a hibátlan – „ép” (2Móz 12:5) – állatáldozatok jelölésékor használ. Csak a feddhetetlenek lakozhatnak majd Isten szent hegyén (Zsolt 15:1-2), a feddhetetlenség lévén az Istennel fenntartott meghitt közösség előfeltétele.

A Biblia továbbá kijelenti, hogy Noé Istennel járt. Ezt a jellemvonást Énokhnál is láthattuk (1Móz 5:23-24). A Biblia gyakran alkalmazza a „járás” fogalomképét, amikor az emberéletre utal. A pátriárkák Isten iránti engedelmességben élték le az életüket, szoros kapcsolatban Ővele.

Isten beavatja Noét terveibe, hogy ti. özönvíz által megsemmisíti a világot, amelyet teremtett (1Móz 6:17), de azt is tudatja vele, hogy őt és családját megszabadítja. Noénak egy bárkát kell építenie (14-16. versek), majd családjával és az Úr által meghatározott módszer szerint kiválasztott állatokkal, be kell lépnie abba. Isten megígéri, hogy szövetséget fog kötni Noéval (18. vers).

A bárka építése önmagában is Isten figyelmeztetésének komolyságáról tett bizonyságot. Péter apostol Noét „az igazság hirdetőjének” nevezte (2Pt 2:5). A zsidó hagyomány úgy mutatja be Noét, mint aki prédikált és megtérésre hívott. Amint teltek az évek, és az isteni felszólításban hívők vagy sorra kihaltak, vagy visszatértek a romlott világba, Noét minden bizonnyal megpróbálta a csüggedés. Istenbe vetett bizalma tette őt képessé eltűrni az emberek állandó gúnyolódását, egészen addig a napig, amikor Isten megparancsolta, hogy menjen be a bárkába, családtagjaival együtt (1Móz 7:1).

II. Az özönvíz – a világteremtés visszája

Az özönvíz eseményeinek leírása a teremtés hetének fordított sorrendjét követi. Mózes első könyve első fejezetében Isten a káoszból alkotta meg a világot, kijelentvén, hogy minden nagyon jó; a hetedik fejezetben azonban „szétbontotta” azt, mivel az túlságosan megromlott.

1Móz 1:6-8 verseiből megtudhatjuk, hogyan választotta külön Isten a vizeket, míg 1Móz 7:11 versei arról nyújtanak rövid leírást, hogy miként egyesítette ismét a vizeket. 1Móz 1:9-10 verseiben a szárazföld feljön a víz alól, 1Móz 7:19-20-ban pedig újfent eltűnik a víz alatt. Az 1Móz 1:20-26 versekben felsorolt élőlényeket 1Móz 7:21-23-ban megsemmisíti Isten. Minden, amit teremtett, és jó volt, de megromlott, megszűnt létezni. Csak Noé és családja menekült meg (1Móz 7:23). „Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely ő vele a bárkában vala” (1Móz 8:1). Amikor azt olvassuk a Szentírásban, hogy Isten „megemlékezék”, ez voltaképpen azt jelenti, hogy beavatkozik az emberek életébe, a történelem menetébe. „Megemlékezék”, tehát megmenti Lótot Szodoma pusztulásától (1Móz 19:29), Rákhelt megáldja gyermekekkel (1Móz 30:22), és kiszabadítja Izraelt az egyiptomi rabságból (2Móz 2:24; 6:5-6).

Az Úr elkezdi tehát újraformálni a Földet, és ezúttal is a Mózes első könyve első fejezetében leírt sorrendiséget követi. Erős szél kezd fújni (1Móz 1:2 1Móz 8:1), a mélység forrásai és az ég csatornái elzáródnak (1Móz 1:6 – 1Móz 8:2), a vizek visszahúzódnak (1Móz 1:9-10 – 1Móz 8:3), a galamb pedig egy olajfaággal a csőrében tér vissza a bárkához (1Móz 1:11-12 – 1Móz 8:11). Végül Isten megengedi, hogy a megmentett emberek és állatok kijöjjenek a bárkából, növekedjenek és szaporodjanak (1Móz 1:21-28 – 1Móz 8:15-19).

Amint látja, hogy a víz visszahúzódik, és kezd kirajzolódni a hegy gerince, Noé minden bizonnyal a kezdet idejére gondol, amikor még víz borított mindent. Ezek a hasonlóságok nem egyszerű egybeesések. A Föld helyreállításakor Isten a teremtés hetének egymásutániságát ismétli meg, hogy ezáltal Noé figyelmét – és a mienket – eredetünkre irányítsa, a teremtés hajnalára, amikor a férfi és a nő közvetlenül kapcsolatban állt Istennel. Azzal, hogy lelki szemeink elé idéz immár elfelejtett dolgokat, Isten kifejezi forró óhaját, hogy visszaállítsa ezt a meghitt közösséget. E mennyei szándék világosságában a föld, mely „feltámad” „hullámsírjából”, Isten hatalmára mutat, mely képes kiemelni a lelket a bűnből. A régi természetet el kell temetni, ahogy a régi világot is maga alá temették a vizek.

A víz alól „kiemelkedő” föld Isten lélekmegújító erejére irányítja Noé figyelmét. „Eltemettettünk azért Ővele együtt a keresztség által a halálba, hogy amiképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atya dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk” (Róm 6:4).

Amikor megteremtette világunkat, Isten kockázatot vállalt. Amit az emberi nem ezzel a világgal tett, mélyen megszomorította a Teremtőt, aki viszont mindezek ellenére nem mondott le róla. Újjáalkotta azt, s a Szentírás kijelenti, hogy még egyszer újra fogja alkotni, még egyszer és utoljára. Isten népe „várja és sóvárogja az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet vár az Ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik” (2Pt 3:12-13). Jelenések 21:1 verse új eget és új földet hirdet, amely helyettesíteni fogja a régit. Következtetésként elmondhatjuk, hogy Isten soha nem mond le arról, amit megteremtett.

Személyes bizonyságtétel

A csoportszellem néha pozitív, máskor negatív befolyást gyakorol életünkre. Az emberek gyakran hajlamosak egy bizonyos módon cselekedni, mivel mások is úgy tesznek. Például: ha a munkahelyünkön megtudjuk, hogy az egyik kollégánk minden vasárnap eljár a templomba, késztetést érzünk minden szombaton korán felkelnünk, hogy elérjünk a szombatiskolába. Másfelől, ha az emberek látják, hogy a szombatot péntek naplementétől szombat naplementéig megőrizzük, megkérdezhetik, hogy miért tesszük ezt, s így párbeszéd alakulhat ki közöttünk.

E heti tanulmányunkban megtanulhattuk, hogy a nyájszellem döntő tényező volt az emberek Noé figyelmeztető felhívásaival szembeni elutasító magatartásában. Ezek az emberek nem voltak hajlandóak szembenézni a többség elutasításával, elnyomásával, még akkor sem, ha ezzel a saját és hozzátartozóik életét menthették volna meg. Sajnos nem volt elég jellemerejük megtenniük e fontos és döntő lépést, és változtatniuk a dolgok állapotán, amelybe fokozatosan beleringatták magukat.

Ez a magatartásmód nem csak a Noé idejében dívott. Hányszor láthatunk ma is gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket, akik engednek a tömeg kényszerének, mivel nincs elég jellemerejük vagy szándékukban sincs ellenállni a rossznak! Az ilyen körülmények között hozott döntések általában minden résztvevőre nézve lesújtó hatással bírnak.

Mivel Krisztus követői vagyunk, mindenikünknek egy-egy példaképnek kell lennünk. Az igazságra vonatkozó meggyőződésünket nem szabad befolyásolnia a körülöttünk élők ingadozása. Függetlenül attól, mennyire rosszindulatúak lennének a körülmények, az embereknek látniuk kell az általunk megnyilatkozó Istent.

A csoportszellem kényszere mások javára is kifejtheti hatását. Gyakoroljuk bátran befolyásunkat, hogy szüntelenül bizonyságot tehessünk Krisztusról.