SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

4. tanulmány     2006  október 21 - 27.

Tanító melléklet Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

ELVESZETT PARADICSOM

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3–4

“És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az õ magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (1Móz 3:15).

Az 1600-as években John Milton megírta híres költeményét Az elveszett Paradicsom címmel, ami az elsõ emberpár édeni bukásáról szól. Milton óriási képzelõereje segítségével igyekezett “igazolni Istennek az emberekkel való bánásmódját”. Nagy gonddal ecsetelte az édeni otthon tökéletes boldogságát, utalt a színpompás virágokra, a tövis nélküli rózsákra, de bemutatta azt is, hogy Isten ellen vívott, elkeseredett harca közben Sátán milyen elszántan tört Ádám és Éva vesztére. “Jobb uralkodni a pokolban, mint szolgálni a mennyben” – vélekedik Sátán.

Nem titok, mi történt: a kígyó hosszú, félrevezetõ beszéde után Éva sietve kinyújtotta a kezét, leszakította a gyümölcsöt és evett. A többi már történelem.

Szerencsére nem csak a múltat ismerjük, hanem a jövõt is; tudjuk, hogy Isten a megváltás ígéretét adta. Milton is írt arról, amit a Bibliában olvashatunk, hogy Isten Fia váltságul adta önmagát az emberért (1Tim 2:5–6), ezáltal kínálva az örök élet reménységét mindenkinek, aki csak elfogadni kész.

A héten Milton remekmûve helyett inkább a költõt is megihletõ, eredeti történettel foglalkozunk. Mózes elsõ könyvének beszámolója alapján szót ejtünk a bûnbeesésrõl. Tanulmányunk közben nemcsak a bukás okozta tragédiáról, hanem a megváltásban nyert reménységrõl is elgondolkodunk.

A KÍGYÓ

Vasárnap október 22.

1Móz 3:1 új szereplõvel, a kígyóval ismertet meg. Feltûnése igencsak meglepõ. A “földön csúszó-mászó” (1Móz 1:25) minden állatot nem sorolja fel a Szentírás, de a kígyó is bizonyára köztük volt, így nem is lehetett furcsa ott látni a kertben. Amikor viszont megszólalt, és rosszra csábította Évát, az már új fordulatot jelent. Az elõzõ két fejezetben sehol nem találunk magyarázatot erre, hiszen eddig minden “igen jó” (31. vers) volt, amit csak Isten megteremtett.

A következõ versekbõl mit tudhatunk meg a kígyóról? Ki is volt valójában, és miért bukkant fel? Jób 1:6–11; Ézs 14:12–14; Ez 28:14–17; Mk 1:13; Lk 10:18; Jn 8:44; 2Kor 2:10–11; 11:3; 1Jn 3:8; Jel 12:9; 20:2

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

Ha valaki Mózes elsõ könyvének csupán az elsõ fejezeteit ismerné, el sem tudná képzelni, ki is volt a kígyó, és hogyan jelenhetett meg Isten tökéletesre teremtett világában. Hogyan szólalhatott meg? Miért akarta becsapni Ádámot és Évát? Hogy került oda?

___________________________________________________________________

Ebbõl is látszik, milyen fontos az egész Bibliát ismerni ahhoz, hogy megértsük az igazságot. A kígyó felbukkanása sejteti, hogy a háttérben még sok más is történt, amit a Szentírás elsõ két fejezete nem közöl. (Igaz, finoman utal rá az Ige, de hol?) Még további kinyilatkoztatás kellett ahhoz, hogy az emberek megérthessék, mi is történt – és Isten azt is megadta.

Korunkban általában nem fogadják el Sátán létezését, a legtöbb ember pusztán a gonoszság jelképének tekinti az ördögöt. Balgaságnak tartják, ha valaki mégis hisz a valóságos, személyes, természetfeletti gonosz lény létezésében. Sokak szemében Sátán nem más, mint egy hoolywoodi figura, mint Batman, Pókember vagy Superman. Persze mindig is a rejtõzködés volt a taktikája. Az Éden kertjében a kígyó mögé bújt, ma pedig sokkal kifinomultabb módszerekkel él. Az eredmény mégis ugyanaz: az embereket becsapva, veszélybe sodorja örök életüket.

Elõfordul, hogy kétkedünk Sátán létezésében? Hogyan védhetjük meg magunkat csalásaitól?

A BÛNESET (1Mózes 3:1-6)

Hétfõ október 23.

Mennyire volt érthetõ, amit Isten Ádámnak parancsolt? Hogyan próbálta a kísértõ összezavarni Évát a kérdésével, és elhomályosítani Isten kijelentésének pontos értelmét (1Móz 2:16–17; 3:1)?

Éva szavaiból ítélve, még milyen parancsról tudott az elsõ emberpár, noha errõl nem olvashatunk 1Móz 2:17-ben (vö. 1Móz 3:3)?

Mihez folyamodott a kígyó, miután az isteni rendelkezést megkérdõjelezte (1Móz 3:4; vö. Jn 8:44)?

Az igazságba Sátán elõször csak egy kevés hamisságot kevert, de attól kezdve, hogy Éva ráharapott a csalira, egyfolytában hazudott, szemtelenül Isten kifejezett parancsa ellen szólt. Milyen gyakran találkozunk hasonló helyzettel ma is! Valaki olyan tanítással lép fel, amiben az igazsághoz elõször csak egy árnyalatnyi tévedés keveredik, ám ez természetszerûen teljes egészében megrontja a tantételt. Milyen fontos állandóan éberen figyelni!

1Móz 3:6-ban olvashatjuk, miért is evett Éva a gyümölcsbõl. A gyümölcs hatott étvágyára, a szépsége is felkeltette figyelmét, de az asszony tagadhatatlanul kívánta a bölcsességet is. Sátán kísértése célba vette Istentõl kapott természetét, egész lényét. Úgy mondhatnánk másképp, hogy Sátán pontosan azokat az ajándékokat fordította az asszony ellen, amelyekkel Isten ruházta fel. Ha ez ennyire hatásos volt a Paradicsomban, a bûnt nem ismerõ Éva esetében, menynyivel nagyobb a veszélye ránk, bûnösökre!

Mit tudhatunk meg a következõ versekbõl a bukott emberi természetrõl? Róm 13:14; Fil 3:18–19; 1Jn 2:16

Minden ember éltében állandó a bûn, a kísértés és a test csábítása. Isten azonban Jézus által erõt ígért a gyõzelemhez, hogy se fizikai, se szellemi, se értelmi vágy, szenvedély ne kényszeríthessen feloldhatatlan rabságba.

Keressünk olyan bibliaszövegeket, amelyekkel vigasztalhatnánk azt, aki éppen nehézségekkel küzd, vagy elcsüggedt lelki, erkölcsi állapota miatt. Mit találunk ezekben a szövegekben, hogyan adnak reményt?

AZ ELBUKOTT EMBER (1Mózes 3:7–24)

Kedd október 24.

A kígyó ígérete szerint valóban megnyílt Ádám és Éva szeme, de a megvilágosodás helyett igazi lidércnyomás szakadt rájuk. A számtalan sátáni csalás közül az elsõ is éppen azt példázta, hogy az ördög tömör aranyat ígér, de csak csillámport ad. Az elsõ emberpárról lehullott a szentség dicsõsége, a bûntudat terhe nyomta õket, mezítelenségükben ráébredtek, hogy belülrõl csupaszodtak le, ezért mindenképpen el akartak rejtõzni Isten elõl. Keresték, hogy mivel is boríthatnák testüket.

Tapasztaltunk-e olyasmit vagy láttuk-e másoknál, hogy ami elõször csodálatos ígéretnek tûnt, az végül pokoli rémálom lett? Mit tanulhatunk az ilyen szomorú történetekbõl? Lásd még Bír 17:6; Péld 14:12; Mk 4:19; 1Tim 6:10.

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

Nézzük meg, mi lett a bûneset közvetlen hatása. Ádám és Éva egyre jobban elidegenedett egymástól (1Móz 3:7), eltávolodtak Istentõl (8. v.), hirtelen a természet világa is ellenségessé vált (16–18. v.), Ádám és Éva kapcsolata még inkább megváltozott (16. v.), rájuk tört a halál valósága (19. v.), megváltozott a munkához való viszonyuk (19. v.). Isten kiûzte Ádámot és Évát a kertbõl (23–24. v.). Bárcsak elõre láthatták volna tettük következményeit!

A kígyó azzal ámította Évát, hogy olyanok lesznek, mint az istenek, jónak és rossznak tudói. Igaza volt (22. v.). Isten nyilván nem akarta, hogy az emberek megismerjék a gonoszságot. Szerette volna, ha ártatlanok maradnak, és mint gyermekek, hozzá ragaszkodnak (Lásd 5Móz 1:39). Istentõl csak jót kaptak (tov); minden jó (tov) volt, amit az Úr teremtett. Ha 1Móz 3:22 versét együtt vizsgáljuk az 1Mózes 1-ben található teremtés történetével, ahol nyoma sincs rossznak, az a gondolat erõsödik meg, hogy Isten csak jót akart az emberiségnek, nem rosszat!

Hogyan õrizhetjük meg (netalán szerezhetjük vissza) valamennyire az ártatlanságunkat? Milyen akadályokkal kell megküzdenünk? Mi mindenen kellene változtatnunk?

A BUKOTT EMBER REMÉNYSÉGE

Szerda október 25.

Amikor az Úr megérkezett a kertbe, és mindenki együtt volt, kimondta az ítéletet.

Olvassuk el 1Móz 3:14–19 verseit. Mi volt az ítélet? Milyen közvetlen, és milyen hosszú távú következmények jelentkeztek?

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

Isten a reménység és az ígéret szavaival szólt Ádámhoz és Évához, mielõtt rátért a fáradságos munkára, szenvedésre, az alávetettségre, a tövisekre és a bûnük miatti ítéletre. A 15. vers csillantja fel elõször az evangéliumot, ám ezen túlmenõen elénk tárja a kígyó családja és az asszony leszármazottai között dúló küzdelem történelmének tömör összefoglalását. Mózes elsõ könyvének nemzetségi táblázataiban nyomon követhetjük azoknak a sorát, akik vagy az ördög, vagy Isten “fiainak” táborát választották. A Szentírás többi része tovább ecseteli az Isten népe és ellenségeik között dúló háborúságot. A 15. versben leírt harc a dráma közvetlen szereplõin túlmutatva, rávilágít a jó és a gonosz közötti teljes küzdelemre, ami kibontakozik a földön, és aminek most mi is részesei vagyunk.

Hasonlítsuk össze 1Móz 3:15 és Jel 12:17 verseit (Lásd még Jel 12:9; 20:2). Mi a közös ebben a két szövegben? A végidõben hogyan mutatkoznak meg azok az elvek, amelyek körül a küzdelem folyik, és amelyekrõl elõször az Édenkertben esett szó?

___________________________________________________________________

Ádám és Éva nyilvánvaló bûne, és tetteik igazolására tett szánalmas próbálkozásai ellenére is reményt adott nekik az Úr. Háborúságra számíthatnak ugyan, ami köztük és a kígyó között dúl, de végül valaki összezúzza a kígyó fejét, és a kígyó elpusztul. Itt láthatjuk az evangélium elsõ ígéretét arra vonatkozóan, hogy mit vállal Jézus a bûnbe esett emberiségért.

Olvassuk el Zsid 2:14 versét, a tanulmány mai részére gondolva. Milyen reményt ébreszt ez a szöveg, miközben az asszony magva és a kígyó magva között dúló nagy küzdelemnek a ránk esõ részét vívjuk?

A BÛNESET UTÁN (1Mózes 4)

Csütörtök október 26.

1Mózes 4 csakhamar rátér Kain és Ábel történetére. Sok év eltelt a bûnbeesés óta, aminek tragikus következményeit nyomon követi a Szentírás. Az 1Móz 3:15-ben megjövendölt ellenségeskedés, amit jelzett Kain irigysége is, Ábel meggyilkolásában mutatkozott meg igazán. A gyilkosság bizonyította, hogy Kain Sátán követõje lett (Lásd Jn 8:44).

Miért fogadta el Isten Ábel áldozatát, és Kainét miért nem (1Móz 4:3-7; vö. 3Móz 17:11; Zsid 9:22; 11:4)?

___________________________________________________________________

Figyeljük meg 1Móz 4:6–7-ben, hogyan bánt Isten Kainnal. Figyelmeztette, hogy ha jól cselekszik és engedelmeskedik, nincs mitõl tartania, õt is elfogadja. Ezt az áldozattal kapcsolatosan mondta Isten, hiszen bármilyen jók is legyenek a cselekedeteink, az még mindig kevés az üdvösséghez! Itt látjuk a törvény és a kegyelem, a hit és a cselekedetek egyensúlyát. Kain egyiket sem értette, amint áldozata is mutatta, és nem is akart “jól” cselekedni (Lásd 1Jn 3:12).

Hogyan tükrözi Róm 5:17–6:6 az egyensúlyt Kain és Ábel történetében a hit és a cselekedetek között?

___________________________________________________________________

Kain is megtudta, hogy az ember semmit sem titkolhat el Isten elõl (1Móz 4:9–10), és a Mindenható Isten minden vétket megítél. Könyörtelen tette büntetéseként a föld, amelynek az ártatlan testvér vérét be kellett innia, nem adja teljes termõ erejét a gyilkosnak (11–12. v.).

A 17–24. versekig terjedõ szakaszból pedig a hirtelen erkölcsi romlásról és technikai, kulturális fejlődésrõl értesülünk. Kain családjára a többnejűség és a gyilkosság jellemző. A Biblia írója mégsem csak gonoszságot tulajdonít leszármazottainak, megemlíti elért eredményeiket is. Kézművesek, iparosok, állattenyésztők, földművesek származtak Kaintól.

A fejezet vége utal Sétre, aki Ábel után született. Séttõl származott az özönvíz elõtti pátriárkák sora, akik Ádám és Noé ideje között éltek.

Elkapott már valaha az irigység? Ugye milyen nyomorult érzés? Hogyan válhat még rosszabbá? Miért csak a kereszt tövénél szabadulhatunk meg tõle?

Péntek október 27.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 26-36, 45-53. old.

“Sátán úgy tüntette fel a szent párnak, hogy csak nyernek, ha Isten törvényét áthágják. Vajon nem találkozunk ma is hasonló okoskodásokkal? Sokan korlátoltnak mondják azokat, akik engedelmeskednek Isten parancsolatainak, magukat pedig felvilágosultnak tartják, mint akik nagyobb szabadságot élveznek. Mi ez, ha nem az Édenben elhangzott szó visszhangja: 'Amely napon ejéndetek arról' – szegd csak meg Isten kívánalmát – 'olyanok lesztek, mint az Isten'” – (i. m. 29. old.)?

“A 'magva' itt egyes számban áll, ami utalás arra, hogy nem az asszony magvából valók közül sokan, együttesen taposnak a kígyó fejére, inkább egyetlen személy végzi el ezt a feladatot. Ezek az észrevételek is világosan mutatják, hogy ez a kijelentés összefoglaló képet ad Krisztus és Sátán nagy küzdelmérõl, ami még a mennyben kezdõdött (Jel 12:7–9) és a földön folytatódik, ahol Krisztus újabb vereséget mért Sátánra (Zsid 2:14). Sátán egyszer és mindenkorra majd a millenneum végén pusztul el (Jel 20:10). Krisztus sem kerül ki sértetlenül a harcból. Kezén és lábán a szegek ütötte sebek és oldalán a sebhely örökké emlékeztetnek majd arra a heves küzdelemre, aminek során a kígyó az asszony magvának sarkát mardosta (Jn 20:25; Zak 13:6)” – (SDA Bible Commentary, 1. köt. 233. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

  1. Számtalan kérdés marad, amire a bûnesetrõl szóló bibliai beszámolóban nem kapjuk meg a választ. Ha már szemtõl szemben állhatunk Istennel, mi mindent kérdeznénk meg tõle errõl? Ugyanakkor miért olyan fontos Istenben bízni most, még ha nem is tudjuk minden kérdésre a választ (Lásd 1Kor 4:5; 13:12)?

  2. Mire hivatkozva véljük úgy, hogy Sátán hihetetlen megtévesztõ erõvel bíró, valóságos lény? Miért fontos tisztában lenni ezzel?