SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

3. tanulmány     2006  október 14 - 20.

Tanító melléklet Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

A FÖLDI TÖRTÉNELEM ELSŐ LAPJAI

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 2

“És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege” (1Móz 2:1).

A teremtett világ létrejöttének kérdése után Mózes az emberre és az ember közvetlen környezetére összpontosította figyelmét. 1Mózes 1 arra adott választ, hogyan kezdõdött el a földi élet, a 2. fejezet pedig magyarázattal szolgál, hogy miért éppen ilyenek vagyunk. 1Mózes 2 utalásai nélkül lényegében érthetetlen volna az Istenhez való hûség próbája és a bûneset, amirõl 1Mózes 3. fejezete számol be.

A teremtés nagyszerûségét dicséri az is, hogy milyen meghitt otthont kapott Ádám és Éva a fákkal díszített, állatokkal bõvelkedõ kertben. 1Mózes 2 bevezeti a Biblia olvasóját az emberi kapcsolatok körébe, ugyanakkor képet ad a világ történelem elõtti viszonyairól, eredeti földrajzi jellemzõirõl.

1Mózes 2 érint olyan isteni rendelkezéseket is, mint a szombat, a munka, az otthon és a házasság. Mind a bûneset elõtti idõbõl származnak, de még ma is az emberi élet, magatartás és boldogság alapját képezik. Valóban igen távol vagyunk már az Édentõl, a helyreállított Édent várjuk, de még ma is itt találjuk az igazi példát, az elvek mintaképét. Milyen üzenetre lelünk a bûneset elõtti világot bemutató, ihletett beszámolóban mi, akik csak a bûnös életet ismerjük?

Miközben a bibliai leírást olvassuk, a Paradicsomba pillanthatunk be.

A SZOMBAT (1Mózes 2:1–3)

Vasárnap október 15.

A múlt héten a teremtési beszámolóval foglalkoztunk: a sötétség után fény áradt szét, a vízbõl kiemelkedett a szárazföld, Isten megteremtette a légkört, a növényeket stb., majd legvégül az embert – elõször a férfit, azután az asszonyt. Csak ekkor hangzik el 1Móz 2:1: “És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege”. Isten elkészült teremtõ munkájával, legalábbis az itt vizsgált résszel. Erre utal 1Móz 2:2–3, hiszen mindkét versben azt olvashatjuk, hogy Isten “megszûnék” minden munkájától. Elfáradt volna, vagy inkább azért pihent meg, mert elvégezte, amit akart?

Olvassuk el 1Móz 2:2–3 verseit, majd válaszoljunk az alábbi kérdésekre:

  1. Találunk-e célzást a szövegekben arra, hogy a teremtés a hatodik napon túl is tartó, hosszú folyamat lett volna? Milyen következtetést vonhatunk le a válaszból?

_______________________________________________________________________

  1. Tekintettel a szombat jelentõségére, mire következtethetünk a rendelkezés egyetemességével kapcsolatban? Mit jelent ez a nap az egész emberiségnek?

_______________________________________________________________________

A “szombat”, mint fõnév ugyan nem szerepel 1Mózes 2-ben, de a “megnyugovék” ige, amibõl a szombat ered, igen. Tehát valóban a szombatnapról van szó (Lásd 2Móz 20:8–11). A teremtés elõzõ hat napjához hasonlóan az is valóságos volt. Érdemes felfigyelni rá, hogy éppen egy idõtartamot, méghozzá a hetedik napot nevezte Isten elsõként szentnek. Nem egy hegyet vagy folyót vagy szentélyt, hanem egy meghatározott idõszakot “különített el” (vagy “szentelt meg”) elõször a teremtett világban. Ez is a szombat különleges, egyetemes voltára utal; nem vonatkoznak rá sem helyi, sem földrajzi határok, elérhet mindenütt, minden emberhez.

A következõ szombat érkezésekor gondolkodjunk el azon, hogy olyan napot ünneplünk, ami az emberi élet elsõ hetébõl, egyenesen az Éden kertjébõl származik. Milyen érzés tudni, hogy határozott vonal vezet az emberi faj eredetétõl egészen a mi életünkig?

ÉLÕLÉNY

Hétfõ október 16.

1Mózes 2-ben változik a szín: a világ teremtése után egy kertben találjuk magunkat. A 2. fejezet nem újabb, másik teremtéstörténet, inkább az 1. fejezet kiegészítése. 1Mózes 1 piramisának az ember a csúcsa, a 2. fejezetben pedig az ember a kör középpontja. Az emberi faj kerül a reflektorfénybe, minden más pedig háttérbe szorul.

A beszámoló szerint csak az 5. napon teremtette meg Isten az elsõ “élõlény”-t, héberül nefes hajjah (a növényzet nem tartozik a héber kifejezés körébe). A hajjah itt azt jelenti, hogy “élet”, a nefes pedig “lény”. Igen érdekes, hogy 1Móz 2:7-ben is ugyanez a kifejezés szerepel.

Olvassuk el 1Móz 2:7 versét. Mire vonatkozik tehát ez a kifejezés?

_______________________________________________________________________

Sokan meglepõdnek, amikor megtudják, hogy a teremtésrõl szóló részben (1Móz 2:7), az embert jelölõ, “élõlény”-nek (új prot. ford.) vagy “élõ lélek”- nek (Károli) fordított kifejezés ugyanaz, mint amit a Szentírás a halakra, a madarakra és a csúszómászókra vonatkoztatva is használ. Az embert viszont az Úr az állatoktól eltérõen “Isten képére teremté” (1Móz 1:27). Fizikai értelemben az emberiség kötõdik a földi élet más formáihoz. Természetesen azért, mert mint a többi földi élõlénynek, nekünk is szükségünk van bizonyos fizikai tényezõkre, hogy életben maradjunk.

Milyen fényt vet 1Móz 2:7-ben a nefes használata (amit gyakran “lélek”-nek fordítanak) arra, hogy a lélek nem halhatatlan (Lásd Ez 18:4; Mt 10:28)?

_______________________________________________________________________

A Bibliában számtalan módon, más és más tartalommal fordul elõ a nefes szó (pl. mint “személy”, “önmaga”, “élet” vagy “lény”). Az Ószövetségben azonban sehol nem jelent a testtõl függetlenül is létezni képes, különálló, tudattal rendelkezõ, halhatatlan egységet, ahogy igen sokan gondolják. Ez egy olyan pogány görög elképzelés, ami szinte minden mai egyistenhívõ vallásba beszivárgott.

Soroljuk fel, hogy hány, széles körben elfogadott téves nézet ered a halhatatlan lélek gondolatából! Miért jó tudni az igazságot a lélekkel kapcsolatban? Mitõl óv meg, ha ezzel tisztában vagyunk?

AZ ÉDEN KERTJE (1Mózes 2:8–17)

Kedd október 17.

1Móz 2:10–14 földrajzi utalásaiból arra következtethetünk, hogy a könyv írója szemében Éden meghatározott földrajzi hely volt, nem csupán szimbólum vagy hasonlat. A 11–14. versekben említett nevek közül több elõfordul az özönvíz utáni idõben is. Az özönvíz azonban gyökeresen megváltoztatta bolygónk felszínét, így lehetetlen azonosítani az özönvíz elõtti földrajzi helyeket általunk ismert helyekkel, folyókkal.

Mi utal még a 8–17. versekben arra, hogy a kertbéli otthonban ideális körülmények uralkodtak? Gondoljunk arra, hogy milyen nagy figyelmet fordított Isten a környezetre, az ember fizikai, szellemi, esztétikai és erkölcsi igényeire.

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Még ma, a bûn hatezer éves pusztítása után is, itt-ott sejthetõ, milyen lehetett a természet világának eredeti szépsége. A nyomok Isten csodálatos teremtõ hatalmáról árulkodnak (Jób 12:7–9; Róm 1:19–20). Nehéz elképzelni, milyen volt valójában az Édenkert, milyen paradicsomi állapotok uralkodtak ott.

Ma kinek mi juttatja leginkább eszébe a paradicsomi állapotokat? Miért?

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Olvassuk el 1Móz 2:15 versét. Érdekes, Isten már a Paradicsomban megbízta Ádámot, hogy dolgozzon a kertben, pedig megvolt minden, amire csak szüksége lehetett. Ezek szerint az Úr a bûneset elõtt is azt akarta, hogy az ember ne üldögéljen tétlenül, hanem dolgozzon. Ez is cáfolja tehát, hogy a munka rossz volna.

Távol kerültünk már az Édentõl, mégis mivel tehetjük környezetünket “édenibbé”? Mi mindenen kellene változtatnunk?

ÁDÁM ÉLETE ASSZONYA (1Mózes 2:18–25)

Szerda október 18.

Íme Ádám, paradicsomi otthonában: uralkodott az állatok felett, és Isten neki adott mindent – egyetlen fa kivételével (Lásd 1Móz 2:16–17). De az Úr még más meglepetést is tartogatott!

Mi volt Isten szándéka, amikor megteremtette az asszonyt (1Móz 2:18, 20)?

Isten “segítõtársul” adta Évát Ádám mellé (a héberben: “vele egyenlõ segítõ”, “párja” értelemben). A Szentírás feljegyzése az asszonyt a férfival egyenlõ félnek, társnak, a férfi párjának tekinti, akinek a társaságában találja a férfi a legnagyobb megelégedést, akivel együtt tükrözi vissza Isten képét és hasonlatosságát.

Olvassuk el 1Móz 1:27–28 verseit. Milyen fontos szerepet kapott az aszszony a földi életben?

Alapvetõ fizikai adottságai miatt az asszony nélkül Ádám nem tehetett volna eleget 1Móz 1:28 parancsának. Isten azt akarta, hogy az asszony legyen a férfi társa, felesége, munkatársa, akivel együtt hajtják uralmuk alá a természetet (1Móz 2:24).

Hogyan teremtette meg az Úr Évát (1Móz 2:21–22)? Milyen különbség volt Éva és a többi élõlény teremtése között?

A földbõl lett minden, még a férfi is, de Évát Ádámból teremtette Isten. A Biblia ugyan nem magyarázza meg, mit is jelent a különbség, arra azonban következtethetünk, hogy az Úr nem akarta a férfinél alacsonyabb sorba helyezni az asszonyt. Igen szomorú, hogy sok társadalomban mégis majdnem rabszolgának tekintik a nõket, szinte teljesen megfosztva õket méltóságuktól, és csak kevés jogot biztosítanak nekik. Újabb példa a bûnnek az emberiségre gyakorolt hatására.

Elõfordulhat a férfiakkal, sõt még a nõkkel is, hogy a társadalmi környezet hatására, talán nem is tudatosan, de nem megfelelõen viszonyulnak a nõkhöz? Hogyan változtathat 1Mózes 2 tanítása az emberek gondolkodásmódján?

AZ ELSÕ HÁZASSÁG (1Mózes 2:23–24)

Csütörtök október 19.

Ádám lelkesedéssel, verselve fogadta feleségét (a 23. vers a Szentírás elsõ rímes verspárja). Isten nagy áldásnak szánta Éva megteremtését, Ádám és Éva házasságát. Egy férfi és egy nõ együttesen képezi az emberi életet továbbadó és fenntartó legkisebb egység, a család alapját. Isten rájuk bízta, hogy “szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet” (1Móz 1:28).

Mivé tette a bûn a tökéletes viszonyokat? Az eszményi állapottól igencsak eltérõen mi minden esik meg napjainkban? Milyen következménnyel járt a változás?

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

A házassággal kapcsolatban milyen lépéseket sorolt fel az Úr (1Móz 2:24)? Mit állapíthatunk meg a sorrendrõl?

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Isten részletesen szólt a házasság ideális viszonyairól. Amikor elérkezik az ideje, hogy a férfi elhagyja szüleit, akik addig a legközelebb álltak hozzá, legjobban a feleségéhez ragaszkodjon. Érzéseiben az asszony kapja az elsõ helyet. Isten rendje szerint a férj és a feleség testi eggyé válása a házassági eskü elhangzása után következik. Sokan ezzel dacolva megfordítják az “elhagyja… ragaszkodik… és lesznek egy testté” szavakkal kifejezett bibliai sorrendet, ami fájdalmas következményeket von maga után.

Mit olvashatunk a Szentírásban a meghitt házassági kapcsolatról, még a bûneset utáni idõkbõl is (1Kor 7:2–5; Ef 5:21–29; Zsid 13:4)? Milyen elveket találunk itt, amelyek által fogalmat alkothatunk a házasságról a bûneset elõtti idõben? Talán még ennél is fontosabb: mit tehetnek a házasságban élõk, hogy családjukban mind inkább ezek az elvek érvényesüljenek?

Péntek október 20.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 20-25. old.

“Õsszüleink otthonának példaképül kellett szolgálnia gyermekeiknek a föld benépesítésekor. Az az otthon, amelyet Isten keze tett széppé, nem volt fényûzõ palota… Isten… egy kertbe helyezte Ádámot… A szent párt körülvevõ dolgok örökérvényû tanulságul szolgálnak – arra tanítanak, hogy az igazi boldogság nem a pompában és fényûzésben található, hanem az Istennel való közösségben, amely teremtett munkáin keresztül ápolható… A büszkeséget és becsvágyat soha nem lehet kielégíteni, de az igazán bölcsek bensõséges és felemelõ örömet találnak azokban az örömforrásokban, amelyeket Isten elérhetõvé tett mindenki számára” – (i. m. 23. old.).

“Isten Évát egy bordából teremtette, amelyet Ádám oldalából vett ki, jelezve, hogy nem uralhatta fejként Ádámot, [Ádám] sem taposhatta lábbal õt mint alsóbbrendût, hanem mellette kellett állnia mint vele egyenlõ, akit Ádám szeret és véd. A férfi része, második énje volt, csont a csontjából és hús a húsából, tanúsítva azt a szoros egységet és szeretõ ragaszkodást, amelynek e kapcsolatban meg kell lennie” – (i. m. 20. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

  1. Hogyan értsük ma 1Móz 1:27–28 szavait, miszerint a férfi és az asszony hajtsa uralma alá a természet világát? Mit jelenthetett ez a bûneset elõtt, és mit jelent most, a bûn világában? Ennek fényében hogyan viszonyuljunk a környezet világához?

  2. Társadalmunkban milyen a nõk helyzete? Amennyiben szükséges, hogyan segíthetünk azoknak, akikkel rosszul bánnak? Gyülekezetünk még mit tehetne?

  3. Vannak a gyülekezetben házassági problémákkal küzdõ családok? Hogyan támogathatja szombatiskolai csoportunk azokat, akik éppen nagy fájdalmakat élnek át?

Isten csodálatos világa

“Szeretnénk saját szemünkkel pásztázni a technológia horizontját? Nem kell elmennünk a Szilícium-völgybe, nem kell felkeresnünk London, Bristol vagy Cambridge egyetemeinek informatikai laboratóriumait. Csak ássunk ki egy parányi magot a földből, ami éppen gyökeret ereszt, és megtaláljuk az információk feldolgozásának legcsodálatosabb példáját.

Itt láthatjuk a végtelenül bölcs Teremtő létének komoly bizonyítékát. Nem hiszem, hogy egy magot a természetes kiválasztódás vagy a mutáció eredményének mondhatnánk. A gyengébb állatok valóban elpusztulnak a természetes kiválasztódás során. A mutáció miatt időnként felbukkannak furcsa egyedek. Ám e vak folyamatok nem hozhatnak létre parányi, mag nagyságú komputereket. Sajnálom, ez egyszerűen lehetetlen.

Valami baj lehet a szemünkkel, ha nem vesszük észre az elképesztően zseniális Istent abban, ahogy a repüléstan, a mérnöki csodák, a kémia megfigyelhető a növényvilágban. Teremtőnk technikai problémák széles skáláját megoldotta. Olyan megoldásokat hozott létre, amelyek a legnagyobb találmányok felfedezésére vezették rá az embert. Számomra nem kérdéses, hogy Isten a gondok megoldásának szakértője. Bármilyen problémát képes megoldani.

Talán mélyen megsebzett valami; lehet, hogy a múlt hegeit fájlaljuk vagy éppen keserűség gyötör. Van valaki, aki kész segíteni a megtört emberen. Zsoltár 147:3 kifejező egyszerűséggel szól róla: 'Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket'. Igen, a fenséges tavirózsa Teremtőjére, a növények tervezőmesterére bátran rábízhatjuk magunkat. Ő megtart a szükség órájában. Képes újból összerakni az életünket, zseniális terve szerint.

Előfordul, hogy tanácstalanok vagyunk, eltévedünk. Általában nem látunk túl messzire az úton. Megesik, hogy a válaszutak sűrűjében kell eligazodnunk. Megannyi hang ordít felénk, hogy figyelmünket lekösse! Szükségünk van világos útmutatásra, vezető kézre. A problémákat könnyedén megoldó Isten pedig így szól: 'Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged' (Zsoltár 32:8)”

______________

* God`s Wonderful World, Grantham, 1992, The Stanborough Press, 52–53. old.