TANÍTÓI MELLÉKLET

3. tanulmány  −  2006 október 14 - 20.

Tanulmány Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

A FÖLDI TÖRTÉNELEM ELSŐ LAPJAI

A tanulmány célja

  1. Beszédtémát teremteni a bűnbeesés előtti földi életről.

  2. Rámutatni, hogy a szombat a teremtés emlékünnepe.

  3. Rámutatni a tényre, hogy az emberiség a bűn miatt  vesztette el halhatatlanságát.

A tanulmány vázlata

I. Élet a Földön (1Móz 1:28-30; 2:3)

  1. A szombatot Isten alapította a teremtéskor. Érvényességét nem korlátozhatja sem idő, sem tér.

  2. A teremtéskor Isten úgy határozott, hogy az ember vegye uralma alá a Földet.

  3. Isten megparancsolta az Édenben úgy az embernek, mint az állatoknak, hogy vegetáriánus étrenden éljenek.

II. Életnek lehelete (1Móz 2:7)

  1. Isten Ádámba az élet leheletét lehelte. Ádám testből és az élet leheletéből állt.

  2. A bűn miatt az emberi lény nem rendelkezik többé a halhatatlanság minőségével, hanem a halálnak alávetett.

III. Élet az Édenben (1Móz 2:8)

  1. Az Éden valóságos hely volt a Földön, nem jelképes.

  2. A bűn megrontotta Ádám munkáját, gyötrelemmé fokozván azt le. Kezdetben Isten úgy tervezte, hogy a munka kellemes és felüdítő legyen az ember számára.

  3. Isten Ádámmal egyenlő értékűnek teremtette Évát, hogy társat, közösséget találjanak egymásban, és együtt dolgozzanak az Édenkertben.

Összefoglalás

Isten Ádám orrlyukába az élet leheletét lehelte, s így Ádám élő lélekké vált, amely testből és az élet leheletéből állt. A bűnbeesés után az emberiség elvesztette azon jogát, hogy az élet fájáról egyen, illetve el kellett szenvednie a bűn keserű következményeit.

Magyarázat

Isten megteremtette az első emberpárt, majd szombaton megpihent. Isten gyermekeinek a szombattal való kapcsolata olyan modellt teremt, melynek nyomata végig felfedezhető a Bibliában. Az idők kezdete óta egészen a végidőkig, a szombat Isten azon hatalmának jelképe, amely által helyreállítja népét.

A szombat és Isten népe

Noha az emberi nem fellázadt az Édenben, és lázadását folytatta évszázadokon át, Isten mindig is azt akarta, hogy legyen egy népe, amely csak az Övé. Az özönvíz után elhívta Ábrahámot, hogy megalapítsa ezt a népet. Később ez a nép Egyiptomba került, ahol a rabsors majdhogynem megsemmisítette. Az Úr bele kellett, hogy ültesse felszabadított népe tudatába az azonosságtudatot: Izrael népe tagjainak tudniuk kellett, hogy Isten népét alkotják. A pusztában vezetvén őket, biztosította őket afelől, hogy gondjukat viseli: mannával táplálta őket (2Móz 16:13-36). Engedelmességük – mely abban nyilvánult meg, hogy a hét hat napján begyűjtötték a mannát, a hetediken pedig pihentek – próba volt, mely által bizonyították: elismerik Istent Uruknak, és elismerik egymást mint az Ő népe tagjait.

A Sinai hegynél Isten „szent néppé” nyilvánította övéit (2Móz 19:6). Létezésük kizárólag annak köszönhető, hogy kiszabadította őket az egyiptomi rabságból (2Móz 20:2; 5Móz 5:15), és néppé, nemzetté formálta őket. Ott, a Sinai hegynél adta nekik a Tízparancsolatot, amely magába foglalja a szombat parancsolatát is. A szombat megőrzése ily módon annak jelképévé vált, hogy elismerték önmagukat mint Isten népéhez tartozókat.

A szombat nem csak nemzetté alakulásuk szempontjából játszott létfontosságú szerepet. A szombat mindahányszor megjelenik a Szentírásban, amikor Isten népe a megsemmisülés, beolvadás vagy feloszlás veszélyével néz szembe. Például: 2Királyok 11. fejezetében azt olvassuk, hogy Athália, Júda királya, Akházia anyja, valamint Akháb és Jézabel lánya, fia halála után erőszakkal megszerezte a hatalmat, és megpróbálta megsemmisíteni a királyi család mindenegyes tagját, ám Akházia húgának, Jósebának sikerült megmentenie és hat évig a templomban elrejtenie Akházia fiát, Joást. A hetedik évben Jójada, a főpap, államcsínyt hajt végre, amely által eltávolítja a trónról Atháliát, és helyébe Joást ülteti. Az államcsínyre szombaton került sor (2Kir 11:5-9). Athália kivégzése után Jójada „kötést tőn az Úr, a király és a nép között, hogy ők az Úrnak népe lesznek” (17. vers).

A szombati rendes őrségváltás lehetővé tette Jójadának, hogy összegyűjtse a Templom embereit anélkül, hogy gyanút keltsen. Azt gondolhatnánk, hogy a szombat megemlítése kizárólag emiatt történik. A Biblia azonban, nyomós ok nélkül nagyon ritkán mélyed a részletekbe. Stílusa rendkívül tömör, és csupán azt közli, amit a szerző lényegesnek tart. Így, amikor a Szentírás olyan dolgot említ, ami ugyan első látásra kevés jelentőséggel bír, a legnagyobb figyelemben kell azt részesítenünk. A Királyok könyve második kötetének szerzője megírhatta volna úgy is a jelentését, hogy kihagyja belőle a szombatra utaló részletet. A Biblia kevés alkalommal említi meg, hogy mely napon történt valamely esemény. Azáltal, hogy leszögezi: szombaton került sor a hatalomváltásra, valamint megemlíti a szövetségkötés tényét, a szerző a figyelmet a Sinai hegyi tapasztalatra irányítja. A népet, melyet Athália majdhogynem megsemmisített pogány mesterkedéseivel, Isten immár helyreállította, és újfent kapcsolatot teremtett vele.

Ésaiás könyve is nagyon sok utalást tartalmaz a szombatra; megmutatja, hogy az Úr napjának megtartása által az országban élő idegenek illetve második kategóriájú lakosok, miként juthattak el arra a státuszra, hogy Isten népéhez tartozzanak (Ésa 56). A szombat megőrzése bele van foglalva a próféta beszédébe is, melyet az igazi imádatról tartott (Ésa 58), amely imádat az Istennel és felebaráttal való helyes viszony fenntartásában, ápolásában ismerszik meg. Ésaiás ugyanakkor azt is elmondja, hogy nemzetként való lázadásuk miatt fognak száműzetésben élni, de amikor Isten az Új Földön helyreállítja őket, az emberiség többi részével egyetemben, imádni fogják az Urat, szombatról szombatra (Ésa 66:22-23).

Jeruzsálemnek a babilóniaiak általi romba döntése előtt Jeremiás próféta a maga során szintén hangsúlyozta a szombat megtartásának fontosságát (Jer 17:19-27). Júda mint nemzet és mint a nemzetet alkotó egyének, a megsemmisülés szélére sodródott, de ha megtartotta volna a szombatot, örökké Jeruzsálemben maradhatott volna (24-26 versek), de elutasította a próféta tanácsát.

A szombatra történő utalások a száműzetés alatti és utáni időkben is megjelennek. Mielőtt bejelentené a zsidóknak, hogy Isten újraalapítja Izraelt, és visszavezeti a népet hazájába, Ezékiel próféta röviden bemutatja Isten népének történetét (Ez 20). A próféta kétszer is megemlíti, hogy a szombat minden időkben az Isten és népe közti kapcsolat jele, szimbóluma (Ez 12:20).

Amikor a száműzöttek közül néhányan hazatértek Babilonból, a szombat újra megjelent a Szentírásban. Miközben azon fáradozik, hogy visszaállítsa Jeruzsálemben a vallásos élet tekintélyét, Nehémiás felfedezi, hogy a város lakói, szövetséget kötve a környező népek pogány népeivel, a kereskedés napjává fokozták le a szent szombatnapot (Neh 13:15-22). Az igerész megemlíti, hogy tírusi kereskedők halat és egyéb árut hoztak Jeruzsálembe, és azt szombaton árulták (16. vers).

Az incidensre akkor került sor, amikor Jeruzsálem lakosságát a környező népekbe való beolvadás veszélye fenyegette. Az idegenek feltartóztathatatlanul jöhettek be a városba, mi több, a Templomba is (1-9. versek). Sokan Isten népe közül, beleértve a főpap egyik fiát is, a népek közül vettek maguknak feleséget (23-30. versek). Gyermekeik odajutottak, hogy a atyáik nyelvét is elfelejtették! Isten népe gyors léptekkel haladt az azonosságvesztés meredek lejtőjén. E romló folyamat megállítása végett Nehémiás Isten népe azonosságtudata és hűsége jelképeként magasztalja fel a szombatot.

Az Újtestamentumban Isten népe átesett a másik végletbe. A szombat rideg, érzelemmentes megtartása akadállyá változtatta a nyugalomnapot, amely elszigetelte Isten népét a többi néptől, meggátolván abban, hogy bizonyságot tegyen előttük az Úrról. Szombaton végzett csodái által Jézus arra törekedett, hogy hatálytalanítsa a megterhelő, értelmetlen vallásos gyakorlatokat, amelyek elriasztották a nem zsidókat attól, hogy Isten népéhez csatlakozzanak. Végső felhívásában, melyet Isten intéz mindazokhoz, akik népéhez szeretnének tartozni, a szombat újra azt a helyet foglalja el, mint kezdetben Izrael népe azonosságának helyreállításában és megszilárdításában.

Személyes bizonyságtétel

A szombat: egy nap, mint bármely más? Távolról sem!

Szerinted mi a szombat célja? Értékes időnek tekinted-e, melyet Isten elmélkedés céljából különített el, s amely bizonyítja a tényt, hogy Isten teljes mértékben megérti pihenés, nyugalom és csend utáni vágyunkat? Alkalom megállnunk a rohanásból, és „rózsák illatában gyönyörködnünk”? Egy minőségi idő, melyet családunk, barátaink körében töltünk? Huszonnégy óra, amely alatt félretesszük gondjainkat, mindennapi feszültségeinket, és felszabadítjuk elménket és lelkünket, hogy közösségben lehessünk mennyei Atyánkkal? Lehetőség erőt merítenünk Urunkkal alkotott közösségünkből, hogy az előttünk álló héten jobban helyt állhassunk?

Egy dologgal mindannyian egyetérthetünk: a szombat egyedi és különleges nap, amelyet abból a célból különített el Isten, hogy az ember lelki és múlandó szükségeit betöltse. A Biblia mondja: „A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért” (Mk 2:27). Nyugalomnap tehát, melyet azért alkotott a Teremtő, hogy javunkat, örömünket szolgálja.

Legalább ugyanennyire fontos az is, hogy miként ünnepeljük meg a szombatot, mivel a körülöttünk élők figyelnek minket. Anélkül, hogy mondanánk valamit, bizonyságot teszünk mások előtt azáltal, amit teszünk, és főként azáltal, amit nem teszünk. Mindannyian jól körülírt fogalmakkal rendelkezhetünk arra vonatkozóan, hogy mit helyes és mit nem helyes tenni szombaton. Amikor bizonyos teendőket mérlegelsz, tedd fel magadnak a kérdést: „Részt venne-e Jézus velem együtt ebben a tevékenységben?” Ha a válasz nemleges, hagyd egy másik napra. Ha igenlő, hívj meg másokat is! Akik semmit sem tudnak a szombat szentségéről, sokat tanulhatnak róla abból, ahogyan tiszteletben tartod azt. Ha azt látják, hogy nyírod a füvet, mosod az autód, vagy kiakasztod a ruháidat száradni, meg lesznek róla győződve, hogy a szombat is mindössze olyan nap, mint a többi. De ha megkéred őket, hogy csatlakozzanak veled együtt az istentisztelethez, vagy elhívod őket egy sétára, ki a természetbe, vagy igetanulmányozásra, hogy válaszokat találjanak gyötrő kérdéseikre, megértik, hogy a hetedik nap különbözik a többi hattól, különleges nap, ajándék, melyet kincsként kell őrizniük!