TANÍTÓI MELLÉKLET

2. tanulmány  −  2006 október 7 - 13.

Tanulmány Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

"KEZDETBEN..."

A tanulmány célja

  1. Beszédkeretet teremteni Isten alkotó és fenntartó erejéről.

  2. Feltárni azt a fundamentumot, amelynek alapján kijelenthető, hogy a huszonnégy órás időszak – a teremtéskor alapított nap – szó szerint értendő.

  3. Az ember megteremtése kapcsán rámutatni Isten bölcsességére. Az ember a teremtés koronája.

A tanulmány vázlata

I. Kezdetben (1Móz 1:1-2)

  1. Hit által értjük meg, hogy a világok Isten Szavára jöttek létre, „hogy ami látható, a láthatatlanból állt elő” (Zsid 11:3).

  2. Az élet csakis Isten fenntartó erejének köszönhetően létezik.

II. A dolgok természetes rendje (1Móz 1:5)

  1. A napot – a huszonnégy órás időszakot – Isten a teremtéskor alapította.

  2. A Teremtés könyvének nyelvezete is arra utal, hogy a teremtés műve hét szó szerinti nap alatt zajlott le.

  3. Az Úr rendszerezett terv alapján teremtette a Földet és mindent, ami rajta található. E terv csúcsa az ember megteremtése volt.

III. Ádám és Éva – a teremtés koronája (1Móz 1:27)

  1. A férfit és a nőt Isten saját képmására teremtette, hogy uralkodjék a Földön és mindenen, ami rajta van.

  2. Minden, amire Ádámnak és Évának élete fenntartásához szüksége volt, már elő volt készítve, mire megalkotta őket Isten.

  3. Az a különleges mód, ahogyan Isten megteremtette Ádámot és Évát, rámutat arra, hogy semmit sem bízott a véletlenre.

Összefoglalás

Isten mindenek Teremtője és Fenntartója. Amikor megteremtette a Földet, és megalapította a huszonnégy órás napot, valamint a hét napos hetet (szó szerint értendő időszakokról van szó!), Isten egy logikus, egymásra következésen alapuló tervet követett.

Magyarázat

Alkotónk a rend Istene: a teremtés hetének szerkezete, ahogy azt a Teremtés könyve bemutatja, teljességgel igazolja ezt. Isten minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg világunk teremtését, az első naptól egészen a nyugalom napjáig, a hetedik napig. Mózes olyan korban írta meg jelentését a teremtésről, amelyben az ókori világszemléletek nagy mértékben eltértek e tekintetben. Hogy mennyire, azt abból is leszűrhetjük, hogy összevetjük a mózesi jelentést az akkori világkeletkezés-elméletekkel, amelyek szerint az univerzum létrejötte kaotikus természeti erőknek köszönhető. Ezzel ellentétben a Teremtés könyvében leírt eredettörténet pontossága már a kezdetekben azt a reményt táplálta, hogy a szeretetteljes Isten teremtett minket, akarata és terve alapján keletkezett minden, nem pedig véletlenszerűen.

I. Mindenek Teremtője

A Biblia egyszerű kijelentése, miszerint „kezdetben teremté Isten az eget és a földet”, annyira családiasan hangzik számunkra, hogy nem alkothatunk arról véleményt, mennyire furcsának és meglepőnek tűnhetett az ókori világban azok zömének, akik először hallották. Az ókori népeknek számos teremtéslegendájuk volt, amelyek azonban nem vallották, hogy mindaz, amit mi világegyetemnek nevezünk, a Biblia szerinti módon jött volna létre. Az antik világ kozmogóniái (világkeletkezés-elméletei) azt tanították, hogy maga a világegyetem rendszere vagy szerkezete magába foglalta az istenek, az anyag vagy bármi más élő vagy élettelen entitás képződésének képességét. Bizonyos tekintetben az ókori gondolkodás a modern evolucionista elméleteket juttatja eszünkbe, amelyek azt sugallják, hogy az élet a természeti-fizikai törvények elkerülhetetlen történéseinek köszönhetően jelent meg. (Érdekes, hogy egyes egyiptológusok az ókori Egyiptom korában létező evolucionista elmélet nyomaira bukkantak.)

A mezopotámiaiak úgy hitték, hogy miután az első isten spontán módon életre kelt, ő és az általa utólag megteremtett istenek harcolni kezdtek a legfelsőbb hatalom megszerzéséért. A legenda az ember megjelenését az istenek közti küzdelem másodlagos termékének létrejötteként mutatja be. Eszerint ahelyett, hogy azért lett volna megteremtve, hogy uralma alatt tartsa a Földet – ahogy ezt a Biblia állítja (1Móz 1:26) – az emberi lényt a felsőbbrendű istenek alkották meg abból a célból, hogy véghezvigyék azokat a munkákat, amelyeket az alacsonyabb rendű istenek nem voltak hajlandóak elvégezni.

Az ókori egyiptomiak hite szerint a Föld és a rajta levő élet a világegyetem természetes-fizikai törvényeinek elkerülhetetlen eredménye. Amint az őskáoszból életre kelt az első isten (őskáosz, melyet az évente kiáradó Nílus vízözöneként írtak le), különböző folyamatok által megteremtette a többi isteneket és létező dolgokat. A Ptah nevű istenről – akinek különleges tisztelettel adóztak az ókori Memphisben – azt tartották, hogy ő teremtett mindeneket a szava által. Szólt, és a föld feletti vizek különváltak a föld alatti vizektől; újabb szavára megjelent a szárazföld, majd az élőlények és az emberek.

Első tekintetre a Ptah-legenda hasonlít a bibliai leírásra. Ptah azonban nagyban különbözött a Teremtés Istenétől. Elsősorban nem volt öröktől fogva létező: a világegyetem vak erőinek „szerencsés” közrejátszása eredményeképpen jött létre, mivelhogy az univerzum anyagában benne lappangott az istenképzés képessége. Másodsorban Ptah nem teremtett semmit sem saját erejéből. Amikor az alkotás végett megszólalt, voltaképpen nem tett egyebet, mint egy már létező és lappangó anyagot aktivált. Például: ha kiejtette a „fa” szót, ebben a szóban benne rejlett – akár egy digitális kódban vagy kozmikus DNS-ben – az a képesség, hogy a már létező anyag fává szerveződjék. Harmadsorban nem volt örök életű sem ő, sem bármi, amit teremtett. Minden – maguk az istenek is – egy napon megszűntek létezni, és visszatértek az őskáoszba, ahonnan származtak.

Ezekkel ellentétben a Biblia a teremtés teljes folyamatán kívüliként és felettiként mutatja be Istent. Csak Ő örök (Zsolt 90:1-2; 93:2). Isten nem egy cselekvésben levő természeti-fizikai erő, vagy a teremtés egy terméke. Az Úr saját ereje által teremt, nincsen szüksége lappangó kozmikus erőkre hivatkoznia ahhoz, hogy életre keltsen valakit.

Az ókori pogányok úgy tekintették isteneiket, mint a természeti erők megnyilatkozásait. Baál, például, a vihar és a termékenység istene volt (a félsivatagi Kánaánnak kétségbeesett szüksége volt esőre ahhoz, hogy növényzete életben maradhasson). A Szentírás azonban félremagyarázhatatlan kijelentést tesz: az igaz Isten nem része egyetlen természeti jelenségnek sem. Ő az, Aki teremtette a természetet és azok erőit.

II. A rend Istene

Ahogy az egész természeti világ Teremtőjére mutat, az eredetünket bemutató bibliai jelentés szerkezete is egy tudatos és szándékos teremtői folyamatra utal. Mózes első könyve első fejezete rendkívül gondosan strukturált, talán azért, hogy könnyebben lehessen észben tartani, hisz akkor csak nagyon kevesen tudtak olvasni, és észben kellett tartani ezeket az információkat.

A teremtés hat munkanapja két részre osztható: az első három napon Isten előkészítette az élet keretét, a következő három napon pedig megalkotta az élőlényeket, amelyek betöltötték ezt a keretet.

A teremtés hete egy káosszal kezdődik (1Móz 1:2), és a szombat nyugalmának csendjében ér véget (1Móz 2:2-3). Más szavakkal: a teremtés hete elvezet a zűrzavar és káosz idejéből a szent időig. Amikor teremt, Isten betölti úgy az időt, mint a teret is szent jelenlétével. Számos szempontból elmondhatjuk, hogy a szombat nem csak az utolsó napja a teremtésnek, hanem a célja is. Az első nap vízzel teli káoszától az édeni, szombati nyugalomnapig, a teremtés hetének szerkezete a rend Istene gondviselő és figyelmes munkáját tükrözi.

Személyes bizonyságtétel

Hány szülő mondja, miközben újszülött gyermeke kezecskéi vagy lábacskái ujjait számolgatja, vagy tökéletes kis fejecskéjét simogatja: „De csodálatos ez a teremtmény! Nézzétek, hogyan alakult emberré ez a lény! Ezúttal nincsenek uszonyai, pikkelyei, vagy egyéb végtagjai. Nézzétek, mihez vezetett tízmillió évnyi evolúció!”

Mekkora bolondság csak gondolni is arra, hogy egy egészséges, hibátlan kisgyermek a véletlen törvényeinek eredménye! Mennyire szűk képzelőerővel kell rendelkeznie annak az embernek, aki azt hiszi, hogy csak az idő a „felelős” azért, hogy egy gyermek földi szüleinek a másolata! Könnyebb elfogadni a teremtés történetét hit által, mint mindent a véletlenre és a váratlanra bízni!

Mennyei Atyánk megtanított vigyáznunk az élővilágra, amelyet teremtett. Szomszédaink, barátaink, munkatársaink és polgártársaink segítségével meg kell védenünk a Földet a rombolástól.

Ha másokkal karöltve a Föld védelméért küzdünk, nemcsak hogy javítjuk fizikai, szellemi és érzelmi erőnlétünket, de alkalmunk is adódik megosztanunk másokkal lelki-vallásos meggyőződéseinket, a kölcsönös megértés és barátság légkörében. Együtt munkálkodva a tisztább és egészségesebb környezetért, olyan természetes kapcsolatok kialakulásának adunk lehetőséget, amelyek a megfelelő időben teret biztosítanak mélyebb szántású, lelki témájú beszélgetések kezdeményezésére. A nyersanyagok visszanyerése és újrahasznosítása, valamint a természet megőrzése által bizonyítjuk, hogy Isten parancsainak vagyunk az elkötelezettjei, tiszteljük környezetünket és szeretjük embertársainkat.

Legyen elsőbbség számunkra részt venni ebben a munkában. Lelkiségünket – akár a Földön az életet – pozitív módon fogják befolyásolni ez irányú erőfeszítéseink.