SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

14. tanulmány     2006  szeptember 23 - 29.

Tanító melléklet Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

MIT JELENT MA AZ ÍTÉLET?

E HETI TANULMÁNYUNK: Jób 1:7–11; Zsoltár 73:1–17; Máté 5:16; János 14:2; Apostolok cselekedetei 1:11; 1Korinthus 4:5, 9; Efézus 2:8–10; 3:10; 1Thesszalonika 4:14–18; Jelenések 22:12

“Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsõséget: mert eljött az õ ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel 14:7).

Az eddigiekben már igen sok kérdésre sort kerítettünk az 1844-es advent elõtti ítélet tanulmányozása közben. Úgy gondoljuk, hogy megvetettük az ítélet szilárd bibliai alapját. A földi szentélyszolgálat elõképétõl kezdve Dániel próféciáin és Jézus életén, halálán át egészen a Zsidókhoz írt levélig mindent megvizsgálva azt láttuk, hogy egyházunknak az 1844-es advent elõtti ítéletrõl szóló tanítása szilárd bibliai talajon áll.

Miután ezt elmondtuk, felmerül egy másik kérdés: Ugyan mit számít ez? A XXI. században élünk, az ítélet pedig 1844-ben kezdõdött. Mit is jelent nekünk az ítélet ma? Mit mond a ma élõ adventistáknak? Miért olyan fontos, hogy ismerjük ezt a tanítást, és higgyünk is benne? Mit nyilatkoztat ki Istenrõl és az általa felajánlott üdvösségrõl?

Úttörõink az 1844-es ítéletben találtak magyarázatot a nagy csalódásra, ez segített nekik feldolgozni, hogy mi is történt éppen akkor a milleri próféciák vonatkozásában. Persze ez akkor volt, de most már más idõket élünk! Hogyan viszonyulunk ma ehhez a próféciához, aminek a teljesedése még a dédapáink születését megelõzõ korban kezdõdött?

A negyedév utolsó hetében ilyen kérdésekkel foglalkozunk.

ÍTÉLET ÉS IGAZSÁG

Vasárnap szeptember 24.

Világunkat áthatja az igazságtalanság bûze. Minden országban, minden kormányban, minden városban és faluban becstelenség, jogtalanság és méltánytalanság üti fel újra és újra rút, gonosz fejét. Valószínûleg nincs olyan ember, aki még ne szembesült volna az igazságtalanság és tisztességtelenség borzalmas képeivel. Aki bûntõl terhes világunkban él, mindenképpen tapasztalja, mi is az igazságtalanság, hiszen máskülönben nem is lenne bûntelen a világ!

Olvassuk el Zsolt 73:1–17 verseit! Mit fejez ki a zsoltáros, és hogyan illenek szavai a szentéllyel és az ítélettel kapcsolatos nézetünkhöz?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

1844 és a szentély tanának talán az egyik legfontosabb eleme az, hogy lesz ítélet, méghozzá igazságos ítélet, aminek során a gonoszokra kiszabják a büntetést, az igazak pedig megtartatnak. Az ítélet órájáról szóló üzenetbõl nem csak azt tudhatjuk meg, hogy lesz ítélet, hanem azt is, mikor. Másképpen fogalmazva: 1844 tana azt mondja el, hogy nem marad el örökre az isteni ítélettétel. Az Úr megígérte, hogy ítélkezni fog, és már “eljött az õ ítéletének órája” (Jel 14:7). Az 1844-es ítélet része a világnak szóló üzenetünknek arról, hogy közeleg az idõ, amikor Isten igazságot tesz, tehát bízhatunk benne. A gonosz elnyeri büntetését, a jót pedig igazolni fogja az Úr, bármilyen nehezen tudjuk is ezt ma elképzelni. Sõt, éppen azt hirdetjük a világnak, hogy az ítélet már el is kezdõdött, és egy nap meg fogjuk látni a végeredményét. Egyelõre azonban hit által élünk, és várjuk a végsõ ítélet és szabadulás napját.

Elõfordult mostanában, hogy nem bántunk jól valakivel? Ha igen, mit tehetnénk, hogy helyrehozzuk a hibát? Miért kell helyrehozni, amit elrontottunk?

ISTEN IGAZSÁGA

Hétfõ szeptember 25.

E negyedév során érintettük azt a fontos kérdést, ami közvetlenül kapcsolódik a nagy küzdelemhez, ami nem más, mint Isten igazságának igazolása a gonoszsággal szemben. Még egy különleges teológiai szakkifejezéssel, a theodicaeával is megismerkedtünk.

Ebben az összefüggésben rendkívül fontos az ítélet, hiszen olyan sokat elárul Isten jellemérõl. Megtudhatjuk belõle, hogy Isten hajlandó nyíltan kezelni a bûn, a lázadás és a hitehagyás problémáját. Arra is megtanít, hogy bízhatunk Istenben még akkor is, ha látszólag igen rosszul állnak a dolgok. Akármilyen borzalmas is a világ, valóban bízhatunk Istenben, hiszen megengedi, hogy az egész világegyetem minden értelmes lénye alaposan megvizsgálja tetteit, intézkedéseit. Kifejezetten ezzel foglalkoztunk a 12. héten, amikor megállapítottuk, hogy az ítéletet az egész világegyetem figyelemmel kíséri. Érdemes még sokkal többet foglalkozni ezzel a témával, ami annyi mindenre magyarázatot ad!

Olvassuk el a következõ szövegeket! Milyen tanítás rejlik bennük Isten igazságának igazolásával kapcsolatban?

Zsolt 19:10_____________________________________________________

Róm 3:26______________________________________________________

1Kor 4:5_______________________________________________________

1Kor 13:12_____________________________________________________

Az advent elõtti ítéletbõl megtudhatjuk, hogy az Úr teljesen nyíltan munkálkodik az egész világegyetem szeme láttára. Isten más teremtményei most is láthatják Isten ítéletének igazságosságát és tisztességességét. Az adventista teológia értelmezése szerint eljön majd a mi napunk is, amikor “úgy ismerek majd, amint én is megismertettem” (1Kor 13:12). Még azt is megtudhatjuk, hogy “angyalokat fogunk ítélni” (1Kor 6:3). Ebbõl következik, hogy minden feltárul elõttünk, mi is megvizsgálhatunk mindent. Amit az advent elõtti ítéletbõl tehát megtudhatunk: a folyamat már elkezdõdött, és egy nap a most is figyelõ világegyetem többi polgárához hasonlóan mi is választ kapunk minden kérdésünkre. Feleletet találunk a fájdalom, a szenvedés és a bûn minden kérdésére. Így majd Isten többi teremtményéhez hasonlóan mi is meglátjuk az Úr igazságát és igazságosságát mindabban, ahogy a bûnt, a gonoszságot és a lázadást kezeli.

Milyen kérdéseket szeretnénk feltenni Istennek? Mi az, amit éppen most képtelenek vagyunk felfogni? Mit jelent az ígéret, hogy egy nap majd erre is választ kapunk, méghozzá olyat, ami miatt dicsérjük Istent igazságáért és jóságáért?

A MÁSODIK ADVENT

Kedd szeptember 26.

Tekintsük át újra, amit Dániel 7 az ítéletrõl mond! Figyeljünk meg valami fontosat: úgy mutatja be az advent elõtti ítéltet, mint ami Krisztus második eljövetele elõtt az üdvösség történelmének utolsó eseménye. A Szentírás szerint ez az az esemény, ami bevezeti a második adventet. Tehát az ítélet kimenetele vezet el Jézus második eljöveteléig.

Mi a közös ezekben a szövegekben? Milyen eseményrõl szól mindegyik? Jn 14:2; ApCsel 1:11; 1Thessz 4:14–18; Jel 22:12

Még milyen igehelyek szólnak ugyanerrõl az eseményrõl?

Földi élete során Jézus újból és újból említést tett arról, hogy visszajön. Az õskeresztény egyház arra várt, hogy az Úr hamarosan visszatér. A keresztények hosszú és fájdalmas évszázadokon át készültek Jézus visszatérésére. Minden nemzedék azzal a reménnyel és váradalommal élt, hogy megéri a második advent idejét.

De még mindig itt vagyunk, és vannak, akikben minden eltelt évvel egyre fogy a remény, hogy Jézus valóban visszajön.

Itt kap szerepet az 1844-es ítélet, mert különleges módon mutatja be, hogy milyen idõben is élünk. Isten alapjában véve ezt akarja elmondani: Bízz bennem, eljövök, ahogy megígértem. Már nem kell túl soká várni!

Hisszük, hogy az 1844-es advent elõtti ítélet az utolsó prófétai idõszak, ami a világnak adatott. Isten ezáltal kívánja közölni, hogy elérkezett az utolsó események ideje, és hamarosan Õ is eljön. Már egy korábbi tanulmányunkban is kiemeltük, hogy a Dániel próféciájában szereplõ birodalmak a jövendölések szerint elõször felemelkedtek, majd lehanyatlottak. Isten adott rá elég okot, hogy bízzunk benne a jövõ eseményeit illetõen is. Ezek szerint tehát arra számíthatunk, hogy az advent elõtti ítélet valóban Jézus második eljöveteléhez vezet. Most már az ítélet kezdetének az idejét is tudjuk, ezért állítjuk, hogy a második advent is közel van.

A csoportban beszélgessünk korunk jeleirõl. Hogyan mutatnak ezek a jelek Jézus második eljövetelére? Ugyanakkor miért mondhatjuk, hogy az ítéletrõl szóló kinyilatkoztatás a legszilárdabb, változatlan és biztos jele Jézus visszatértének?

AZ ÜDVÖSSSÉG BIZONYOSSÁGA

Szerda szeptember 27.

Az advent elõtti ítélettel kapcsolatban talán az a legnagyszerûbb és legfontosabb kérdés, hogy a bizonyosságot hirdeti. Ígéret, hogy ha hûségesen, alázatos hittel élünk, bûnbánatot tartunk, engedelmeskedünk Istennek és a parancsolatainak, Jézus hûséges fõpapunkként végzi szolgálatát értünk. Krisztus a hû Fõpap, aki az ítéletben valóban a helyettesünk (lásd: a múlt heti tanulmány). Igaz, bûnösök vagyunk, áthágtuk Isten törvényét, halált érdemelnénk, mégis biztosak lehetünk abban, hogy Isten igaznak mond majd az ítéletben, hiszen Jézus lép a helyünkre. Az 1844-es advent elõtti ítéletnek ez a legfontosabb üzenete.

Vannak olyan keresztények, akiknek fogalmuk sincs az advent elõtti ítéletrõl, mert úgy gondolják, hogy aki elfogadta Jézust Megváltójának, annak az üdvössége egyszer és mindenkorra biztossá vált, akármilyen döntéseket is hoz késõbb az életében, még ha teljesen el is fordul Jézustól és bûnös életet él. Keressük ki a következõ bibliaszövegeket! Hogyan cáfolják ezt a hamis és igen veszélyes tanítást? Ez 18:24; Mt 24:13; Lk 8:5–15; Róm 11:16–21; 1Kor 9:27

Adventistaként (sok más kereszténnyel együtt) nem fogadjuk el az egyszer és mindenkorra való üdvösség gondolatát. Nyilvánvaló, hogy Krisztus követõi a saját döntésük következtében kieshetnek. Ebben az összefüggésben érthetjük meg igazán az advent elõtti ítélet jelentõségét, mivel éppen az ítéletben válik véglegessé a Krisztus melletti vagy vele szemben hozott döntésünk. Nem az ítélet során dönti el Isten, hogy elfogadja, vagy elveti az embert, hanem az ítélettel véglegesíti a döntésünket, hogy valójában elfogadtuk, vagy visszautasítottuk az Urat, ez a döntésünk pedig megnyilvánul a cselekedeteinkben. Az ítélet jó híre, hogy ha hûségesek maradunk Jézushoz, ha igényeljük igazságát, akkor a helyünkre lép, és amikor a nevünkre kerül sor az ítéletben, Isten ingyen ajándékként örökre elpecsétel az üdvösségre. Így, és csakis ebben az értelemben az igaz keresztény valóban egyszer és mindenkorra üdvösségre jut, amint az ítéletben a nevére kerül a sor.

Mit válaszolnánk, és miért, ha valaki megkérdezné: honnan tudod, hogy üdvözülsz-e? Beszélgessünk a válaszunkról szombaton a csoportban!

ÍTÉLET A CSELEKEDETEK ALAPJÁN

Csütörtök szeptember 28.

A Biblia alapján teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy hit által üdvözülünk, és nem cselekedeteink révén (Róm 3:28). Emellett az is éppen ilyen biztos, hogy a cselekedeteink alapján ítél meg Isten (Préd 3:17; 12:16; 2Kor 5:10; 1Pt 1:17). Ha valóban felismerjük, hogy abban a korban élünk, amikor Isten elbírálja a cselekedeteinket, ez a felismerés mind különb cselekedetekre ösztönöz. Persze nem azért, hogy így nyerjük el az üdvösséget, ami lehetetlen volna! Éppen azért kell így lennie, mert a világ és az egész világegyetem elõtt tetteink adják látható bizonyítékát annak, hogy a Krisztus által nyert üdvösség valósággá vált az életünkben.

Olvassuk el Ef 2:8–10-et! Hogyan áll itt is igazán egyensúlyban a hit és a cselekedetek szerepe?

Amint az elmúlt heti tanulmányunkban is láttuk, a cselekedeteink ugyan nem üdvözítenek, azt mégis jelzik, hogy üdvösségre jutottunk, azaz valóban Krisztusnak adtuk az életünket. Ugyanakkor azonban a cselekedeteink még ennél is többet jelentenek. Részét képezik a theodicaea kérdésének, valamint az Isten természetével és jellemével kapcsolatos egész kérdéskörnek.

Olvassuk el Jób 1:7–11; Mt 5:16; 1Kor 4:9 és Ef 3:10 verseit! Ezeket a verseket összevetve mit állapíthatunk meg jótetteink szerepérõl?

Végeredményben az ítélet azt mondja el, hogy a cselekedeteinket az egész világegyetem elõtt vizsgálja meg Isten, méghozzá alaposan. Ha pedig szeretjük Istent, és örömmel fogadjuk az üdvösséget, amit ajándékba kaptunk tõle, akkor tudatni akarjuk úgy a világgal, mint az egész világegyetemmel, hogy valóban szeretjük és szolgáljuk az Urat, aki oly sokat tett értünk. A jó cselekedetek tanúsítják, hogy valóban hiszünk Krisztusban. Az ítélet idején jótetteink ugyan nem menthetnek meg, de rámutatnak, hogy noha bûnösök vagyunk, Krisztus mégis jól döntött, amikor elvitt országába, ami “meg nem rontatik” (Dán 7:14).

Milyen üzenetet olvashat ki tetteinkbõl az, aki figyel minket? Min kellene változtatnunk, hogy cselekedeteink “szebben szóljanak”?

Péntek szeptember 29.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: A nagy küzdelem címû könyvébõl az “Isten változhatatlan törvénye” címû fejezet, 386–401. oldal.

1844-gyel kapcsolatban van még valami, ami különösen az Adventista Egyház szempontjából fontos. Egyházunk alapját képezi az a felismerés, hogy lelki elõdeink, a milleriták az idõpontot (1844) helyesen számolták ki, csak az eseményt illetõen tévedtek. Tehát nem csak a mi örökségünk ered 1844-bõl, hanem az a bibliai alap is, amire úttörõink építettek. Ezért egész népünk számára igen fontos, hogy megértsük azt a Biblia szerinti következtetést, ami 1844-ig elvezet. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mennyit fejlõdtünk, mióta elõször értettük meg ezt az üzenetet. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy most sokkal jobban értjük, mit is jelent. Mivel pedig szilárdan állunk 1844 bibliai talaján, biztosak lehetünk benne, hogy valóban Isten Igéjében gyökerezik az a prófétai alap, amire egyházunk épült. Röviden tehát, nagyon fontos, hogy szilárdan álljunk 1844 tanításában, hiszen ez támasztja alá azt a bibliai alapot, aminek ismeretében egyházunk létezik és jellegzetes tanítását hirdeti.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

  1. A szerdai rész utolsó kérdésére adott válaszunk mit sejtet azzal kapcsolatban, hogyan értjük a megváltási tervet?

  2. Az 1844-es ítélet segítségével világosabban láthatjuk, hol is tartunk a prófétai idõben, de most már a XXI. században élünk. 1844 igen régen volt, és minden egyes elmúló évvel csak távolodunk tõle. Mit gondoljunk a mind hosszabbra nyúló idõszakról? Miközben a választ fontolgatjuk, vegyük figyelembe azokat az idõi próféciákat, amelyekkel korábban foglalkoztunk: pl. az 1260 éves, 2300 éves, 490 éves próféciákat! Hogyan láthatjuk helyes fényben az eseményeket, tekintettel ezekre az igen hosszú idõszakokra? Azt értem ezalatt, hogy igaz, régen volt 1844, de összehasonlítva azokkal a prófétai idõszakokkal, amelyeket Isten népének korábban ki kellett várni, tényleg annyira régen volt?

  3. Szombatiskolai csoportunkkal állítsunk össze egy szemináriumi anyagot a negyedév során tanultakból az egész gyülekezet számára, hogy mindenki pontosan megértse 1844-rõl szóló üzenetünk szilárd bibliai alapját, és azt, amit ez ma az egyház számára jelent!

 

Lépest tartani Istennel

Ha minket szeretett emberektől hosszabb időre elválasztanak, egyszerűen nem tudjuk őket… másokkal olcsón pótolni… Várnunk kell, az elszakadás miatt kimondhatatlanul szenvednünk, a vágyódásba valósággal belebetegednünk, s éppen ezáltal tartjuk fenn a közösséget azokkal, akiket szeretünk… Életemben párszor megtanultam, mi a honvágy; nincs súlyosabb fájdalom – itt a börtönben töltött hónapok alatt többször rettenetes vágyódást éreztem… Beszámolok az itt szerzett tapasztalatokról. Az első következménye az ilyen vágyakozással teli időszaknak mindig az, hogy a nap normális lefolyását szeretnénk elhanyagolni, életünkbe egy bizonyos rendetlenség akar belopakodni. Néha olyan kísértésen kaptam magam rajta, hogy szokástól eltérően ne hat órakor keljek fel – ami lehetséges is lett volna -, hanem hogy tovább aludjam. Ez ideig mindig úrrá tudtam lenni magamon, hogy ezt ne tegyem meg; világos volt számomra, hogy ez már a kapituláció kezdete lett volna, melyet még súlyosabb követhetett volna. A tisztán külső fizikai jellegű rend (a reggeli torna, mosakodás hideg vízben) már tartáshoz segít a belső rend tekintetében. Továbbá: nincs balgatagabb dolog annál a próbálkozásnál, hogy valamilyen kárpótlást keressünk ilyen időkben az elérhetetlen helyett. Ez nem is sikerül. Lelki életünk még felkorbácsoltabb lesz. A koncentrációból áradó erő, amellyel a feszültséget levezetjük, felemésztődik és a kitartás még elviselhetetlenebbé válik. Továbbá: Azt gondolom, nem szükséges másokkal lelkiállapotunkról beszélni, mert ez csak még jobban felkavarja az embert – legyünk inkább lehetőség szerint mások ínsége iránt nyitottak. Legfőképpen nem szabad… önmagunk sajnálatába esnünk…

Nem hiányoznak azonban majd olyan órák, amelyekben arra emlékeztettetünk, hogy minden földi még csak ideiglenes, s jó, ha szívünkben az örökkévalóság gondolatát forgatjuk… Mindennek megvan a maga ideje, s az a fő, hogy Istennel lépést tartsunk, ne legyünk egypár lépéssel előbbre – persze egy lépéssel sem mögötte… Semmi sem veszett el abból, ami elmúlt. Isten velünk a tovatűntet – ami hozzánk tartozik – újból előkeríti. Tehát ha a tovatűnt utáni vágy nagyon reánk zuhan – ez teljesen kiszámíthatatlanul következik be –, akkor tudhatjuk, hogy ez csak egy a sok “óra” közül, amelyet Isten számunkra tartogat, s akkor nem a saját szakállunkra kell megkeresnünk azt, hanem Istennel keressük fel a tovatűntet.

1943. december 18.

______________

* Válogatás Bonhoeffer legismertebb műveiből, 18-19. old. (Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, Budapest, 1988.)