SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Az elmúlt héten fõleg Dániel könyve 8. fejezete segítségével foglalkoztunk az advent elõtti ítélettel. Ezen a héten újból ezt a kérdést vizsgáljuk, csak most Dániel 7 szemszögébõl, figyelmet fordítva azokra a bámulatos összefüggésekre, amelyekbe itt bepillantást nyerünk. Az evangéliumokhoz hasonlóan itt is többféle szemponttal találkozunk. Mindkét fejezet tartalmaz olyan rendkívül fontos igazságokat, amelyeket együtt kell megérteni. Külön-külön is sok világosságot nyerhetünk belõlük, ám feltétlenül szükségünk van arra is, amit a másikban találunk, és a kettõ együttvéve számos pontra rávilágít az ítélettel kapcsolatban.

Ne feledjük, hogy a kérdéses fejezetek nem csupán mély teológiai értekezésnek, próféciának vagy történelemnek tekinthetõk. Együttesen üzennek nekünk, a reménység üzenetét, az ígéret üzenetét küldik. Egybehangzóan hirdetik, hogy bármilyen rosszul mennek is most a dolgok, ez nem lesz mindig így. A megtévesztõ látszat ellenére Isten, aki Dániel korától kezdve a mi idõnkön át egészen a jövõig felvázolta elõttünk a világ történelmét, csodálatos módon vet véget mindennek, méghozzá úgy, hogy a gonosz megkapja büntetését, az igaz pedig üdvösségre jut. Rendkívül fontos tehát, hogy miközben tanulmányozzuk a különbözõ táblázatokat, ábrákat és történelmi eseményeket, ne veszítsük szem elõl ezt a lényeges pontot. Az is éppen ilyen fontos, hogy miközben felhívjuk a világ figyelmét ezekre az igazságokra, ne csak fenevadak és kis szarvak képét mutogassuk az embereknek, hanem az Isten országában való örök élet csodálatos ígéretét emeljük ki, ami Jézus vére és értünk vállalt halála árán lehet biztosan a miénk!

A negyedév során egy korábbi alkalommal szót ejtettünk már arról, hogy Dániel 8-ban milyen fontos a szentély megtisztítása. Arra is felfigyeltünk (lásd: 5. hét), hogy a látomásban négy eseményrõl van szó (Médo-Perzsia, a Görög Birodalom, Róma és a szentély megtisztítása). Teljesen egyértelmû, hogy milyen fontos az elsõ három rész, a látomás mégis a szentély megtisztításával éri el csúcspontját. Nyilvánvaló, hogy akármit jelentsen is a szentély megtisztítása, rendkívül fontos.

Dániel könyve 8. fejezete önmagában és önmagától nem sok segítséget nyújt a válaszhoz, de szerencsére nem csak Dániel 8. fejezetét kaptuk az Úrtól. Ott van a 7. fejezettel való szembetûnõ párhuzam, ami nagyszerû segítség azoknak a titkoknak a megfejtéséhez, amelyekkel Dániel 8–ban találkozunk.

Figyeljük meg, hogy mit erõsítenek meg ezek a versek ismételten! Azt, hogy a szentek birtokba vehetik Isten országát, az örök országot, aminek az elõtte lévõ birodalmaktól eltérõen nem lesz vége. A különbözõ birodalmak bemutatása után, fõleg a káromlásokat szóló és a szenteket üldözõ kis szarv után újból és újból láthatjuk azt a képet, ami Isten és szentjei végsõ gyõzelmét ábrázolja. Más szóval tehát: függetlenül attól, hogy mennyire rosszra fordulnak is a dolgok, vagy milyen soká kell még várni, végezetül, a mennyei ítélet, azaz a szentély megtisztítása nyomán Isten eltörli a színrõl a gonoszságot, és megalapítja örök országát.

Mennyivel érthetõbb ezek fényében, hogy Dániel 8-ban miért is a szentély megtisztításával ér a tetõfokára a földi hatalmakat felvonultató látomás! Az sem csoda, hogy ilyen fontosnak tûnik ez a kérdés.

Adventistaként abban hiszünk, hogy a szentély megtisztítása az önmagukat Krisztus követõinek vallók feletti ítélet (lásd: Mt 22:1–13). Azért is így gondoljuk, mert a földi szentély megtisztításakor az engesztelés napján (3Mózes 16) az ítélet központjába Isten népe került.

De felvetõdik a kérdés: miért van az, hogy Dániel 7. és 8. fejezetében egyaránt az ítélet ill. a szentély megtisztítása a kis szarvval, legalábbis a kis szarvnak a látomásban szereplõ korszakával összefüggésben jelenik meg? Mi köze a kis szarvnak az advent elõtti ítélethez?

Teljesen egyértelmû: a kis szarv elnyeri büntetését, a szenteket pedig Isten felmenti, megszabadítja. Jellemzõ a héber gondolkozásra az igazsággal és az ítélettel kapcsolatban, hogy kiterjed egyrészt a bûnösök büntetésére, ugyanakkor az igazak felmentésére, igazolására is. A héber igazságszolgáltatás gondolatkörében mindkettõ igen fontos elem, és mindkét részt felismerhetjük az advent elõtti ítélet képében.

Természetesen Dániel 7. fejezetében az ítélet következtében elérkezik a kis szarv vége, ami csak azért lehet így, mert az ítélet nyomán eljön a világ vége, és ez különben is véget vet a világnak (legalábbis az általunk ismert világnak). Ennek az a lényege, hogy noha az ítéletrõl a kis szarvval, a gonoszság szimbólumával kapcsolatban esik szó, az ítélet mégsem csupán a kis szarvat érinti majd. Két dolgot figyelhetünk meg: a gonoszság elnyeri büntetését, az igazakat pedig felmentik. Nem is lehetne valóban igazság, ha bármilyen más módon történne.

Azt is láttuk, hogy a bûn és a gonoszság a világegyetem más pontján kezdõdött el, és a bûn, valamint az annak nyomán felvetõdõ kérdések nem korlátozódtak csak a földre. Ellenkezõleg! A földön csupán mindezek megnyilvánulnak. Azt is megvizsgáltuk, hogy a világegyetem más értelmes lényeit is érintik a bûn és a lázadás által felvetett kérdések, érdeklõdéssel figyelik az eseményeket.

A második advent idején a szentek elfoglalhatják Isten országát, a kis szarv pedig elpusztul, tehát az ítélet végrehajtása elõtt feltétlenül sort kell keríteni valamiféle számadásra. Hiszen ennyit azért még a megvesztegethetõ földi bíróságok is megtesznek! Ugyan hogyan is nevezhetnénk igazságosnak azt, ha csak az ítélet végrehajtása után tartanának tárgyalást, és vizsgálnák ki a tényeket!?

Dániel könyve 7. fejezetében láthatjuk, hogy nagyon is valóságos az óriási horderejû advent elõtti ítélet, ami elvezet nem csupán a kis szarv pusztulásához, hanem a világ végéhez és Isten országa kezdetéhez is, ahol a szentek örökké élhetnek majd. Nyilván igen fontos esemény tehát, amirõl itt olvashatunk, amelynek során megszámlálhatatlan sokaság örök sorsa dõl el. Nem is csoda, hogy adventi hitünk olyan fontos részének tekintjük az ítélet órájáról szóló üzenetet!

A zsidó gondolkodás szerint az engesztelés napját, a szentély megtisztításának idejét az ítélet nagy napjának tekintették, ekkor volt az embereknek utolsó lehetõségük arra, hogy megtérjenek még mielõtt rájuk került a sor az ítéletben. Az engesztelés napján a zsidók néha még ma is mondják egymásnak ezt az áldást: “Mindörökre légy bepecsételve az élet könyvébe!”

Az engesztelés napján elhangzó imádságokban a következõket találhatjuk: “Igazíts meg engem az ítéletben… Ó, hallgattasd el a vádolót, és engedd, hogy védõm álljon a helyére… Könyörgése szerint jelentsd ki, hogy kegyelemben részesülök… Ó, töröld el a megváltott nép bûnét… Az öregkorú ül, mint bíró… Pecsételj be minket… az élet könyvébe.”

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Próbáljuk meg számba venni mindazt, amit Isten már eddig is megtett értünk, különösen Jézus személyében! Mégis azért, hogy az egész világegyetem láthassa, mennyire igazságosan és becsületesen kezeli a bûn és a lázadás problémáját, engedi, hogy az egész világegyetem elbírálhassa ítélkezésének módját. Mit árul ez el Isten jellemérõl? Miért olyan méltó dicséretünkre, imádatunkra és hûségünkre?

2. Miért tûnik balgaságnak mindaz, ami az advent elõtti ítélettel vagy bármilyen más, jövõbeli ítélettel kapcsolatos, ha az ember abban hisz, hogy halálakor azonnal vagy a mennybe, vagy a pokolba jut?

3. Van az ismerõseink között valaki, aki nem tudja elfogadni azt, ahogy az advent elõtti ítélet kérdését értjük? Szombatiskolai csoportunk szervezhetne egy összejövetelt, ahol az imádság és talán finom falatok után elbeszélgethetünk az eddigiekben tanultakról!

Beszámolok arról, hogy mindenek ellenére, (amit írtam: könnyű itt) borzalmas és a benyomások még éjszaka is üldöznek, s ezeken a – borzalmakon – sokszor csak számtalan énekvers felmondásával tudok felülkerekedni… A fizikai próbatételhez hozzászokik az ember – sőt, valósággal testetlenül él az ember hónapokon át, viszont a lelki nélkülözésekhez nem szokik hozzá az ember, ellenkezőleg az az érzésem, hogy a látottak és hallottak által évekkel leszek öregebb, s a világ gyakran undorral tölt el és [elviselhetetlen] teherré válik… Sokszor kérdezem magamat, ki is vagyok én tulajdonképpen, aki ilyen förtelmes körülmények között gyötrődik, és bőghetnékje lesz, avagy az, aki korbácsolja saját magát s kifelé (s maga előtt is) nyugodtnak, vidámnak, higgadtnak, fölényesnek mutatkozik, és ezért (a színészi teljesítményért, avagy ez nem az?) csodáltatja magát? Tulajdonképpen mit is jelent e belső “tartás”? Röviden: kevésbé ismeri ki az ember önmagát – most – mint valaha, s nem is igen helyez erre hangsúlyt… Sokkal fontosabbról van itt szó, mint önismeretről.

1943. december 15.

______________

* Válogatás Bonhoeffer legismertebb műveiből, 107. old. (Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, Budapest, 1988.)